Legjobb pornófilm evör: összezártak egy matekos csoporttal. Plusz pad alatti szerelem. A legszebb szerelmes sztori a szakítóson az utóbbi hónapokban.

 

 

Gimi harmadik, összezártak egy másik matekos csoporttal…előtte sosem láttam, aztán jött, elfoglalta a helyem, szemtelen volt,nagyképű,arrogáns,és elvesztem a szőke haj plusz kék szem párosításban…Végigkergettük egymást a városon,incselkedtünk,de apró érintéseken kívül semmi nem volt. Tudat alatt imádtam, de túl gyerekes volt, és túl sokan mondták, hogy ő még gyerek, és blabla. Népszerű volt, de utálták. Közben nyár,pasik,bulik,pápá szüzesség,miegymás.

Szeptemberben eljutottunk odáig,hogy fogtuk egymás kezét valamilyen órán…fél suli rólunk csámcsogott, tudatosult bennem, hogy szerelmes vagyok.Ő ettől megijedt, került hónapokig, csak arról beszélt hogy melyik kiscsaj milyen helyes. Reakcióként pár hónapra összeszedtem egy túlhelyespasit,erre megint visszajött az egymással incselkedős, finoman tapizós korszakunk, tudta hogy foglalt vagyok. Jogsit együtt csináltuk, amit ott leműveltünk,pettinggel simán felért. De még mindig semmi. Érettségi, rengeteget együtt, de csak haverok, csoporttársak. Érettségi után aktuális túlhelyespasi közli, hogy vége, már nemszerelmes.Nekem reakció egy hét nyaralás napi 1-2 pasi, rengeteg pia,tudatrombolás.Persze erről ő is értesült,(kezdtük az egyetemet ugyanott, csak más karon),annyira nem tetszett neki. Húztuk egymás agyát rendesen. Reggel-este másfél óra oda-vissza, vártunk egymásra órákat ha a másik tovább maradt. Aztán kitaláltuk, hogy inkább egyetemhez közel kellene lakni, de nem koli…anyjáék vettek neki lakást, kitalálta hogy költözzek be én is.Belementem,de még nem volt költözés,felujitani kellett.Előtte egy héttel valamin összekaptunk,összejöttem egy sráccal.,de miatta kidobtam.Inkább koliba költöztem be,ő a lakásába.Költözés napján hívott többször,aludjak nála.Belementem,akartam,imádtam.Kijött elém a buszmegállóba.A kezem megfogta,de semmi.Aztán mégis,mert megcsókoltam,aminek hatására nekidöntött egy fának,és nekem esett (persze csak csók,de éreztem hogy mi mocorog lent:D).Felmentünk,lakótárs (évek óta legjobb közös haver) csak mosolyog,hogy nah,ezt is megértük.Körbemutogatta a lakást,kilátásnézegetésnél ugy ölelt hátulrol hogy levegőt alig kaptam,de ott,ahogy néztük a sötét város fényeit,úgy éreztem boldog vagyok.Berángatott a szobájába,zavarban volt,hülyeségekről beszélt,aztán csak leszedte a ruháimat,róla a boxert nem lehetett.Hagytam hogy a szájával olyan alkosson,mint azóta senki (pedig akadtak azóta),és ezt többször.De a boxert nem engedte…Alá benyulhattam kicsit,de semmi.Tudtam hogy szűz,ő is tudta hogy tudom,nem értettem,de ugy gondoltam,hogy majd idővel megnyugszik,és jó lesz.Egymás karjaiban aludtunk el,bár éjjel többször felébredtem,csak hogy nézegethessem őt,nem tudtam betelni vele.Reggel együtt egyetemre,kezem még fogta.Onnantol mint akit a föld elnyelt.Msn-en nincs,telto nem veszi fel,smsre nem reagál.Lakótársán keresztül elértem,hebeg-habog,hogy ő mégse,eltünt a szöke királyfi,előjött a nagyképű arrogáns hülyegyerek,aki közelébe nem lehetett menni.Kerülgettük egymást jóideig,de értelmesen nem volt hajlandó beszélni azóta sem,mai napig csak annyit sejtek hogy megijedhetett attol hogy szerettem.Nem volt azóta sem komolyabb barátnője,ha találkozunk,még mindig ugyanúgy néz ahogy aznap este.Mostanában (4 éve volt ez) már szóbaáll velem,de szerintem csak azért ,mert látja hogy van egy elég komoly kapcsolatom,és tudhatja ismerősöktöl,amit mondtam:jelenlegi párom az első olyan pasi,akit nem dobnék ki miatta…az összes eddigit bármikor kitettem volna ha ő hajlandó velem bármit…

Teszkóban voltunk, gumi volt nálam (lány is legyen felkészült), de minek, katonaságot már megszüntették. Tanulság nincs benne túl sok, maximum nekem annyi, hogy szűz gyerekes lelkileg sérült pasival soha többet nem kezdek.