...szóval szakítósnak szakítós, csak éppen nem az szakított azzal, akinek és akivel kellett volna, és abszolút nem akkor...:-)

A múltkori háromszemélyes mozi ihletett meg.

Régesrégen, egy messzi-messzi galaxisban, kereken húsz évvel ezelőtt volt egyszer egy érettségi előtt álló csinos, tehetséges lány, ez volnék én (engedtessék meg így utólag ennyi szerénytelenség:-)), valamint egy másodéves főiskolás, szintén nagyon csinos és tehetséges fiú.
Onnan ismertük egymást, hogy a fiú is ugyanabban a középiskolában érettségizett.

Mit ad isten, ez a bizonyos középiskola épp nagy ünnepségekre készülődött, és az egyik fajsúlyos műsorszámhoz visszahívták a fiút.
Együtt dolgoztunk szeptembertől áprilisig, kellemes kollegális viszony, majd barátság, majd valami egészen más...
Addig-addig, hogy a projekt alatt és befejeztével is további randik, nagy beszélgetések, romantikus séták, forró csókok.

Közben felvételiztem az ő főiskolájára és készültem az érettségire, a létezése pedig sok szempontból szárnyakat adott.
Baromira nem tűnt egyoldalúnak a vonzalmam, sőt.:-)
Közös társaság, ismerkedés egymás családjával - bár nekem csak a húgával - kettesben szárnyaló idő, hosszú telefonok, amikor épp nem láthattuk egymást, bimbózó szerelem, ami napról napra fejlődik.

Mivel egyetlen hosszú kapcsolatom volt előtte, meglehetősen rutintalan voltam az ilyesmiben, de ez akkor nem is volt tétel, sőt.
Mert eljött az a gyönyörű májusi reggel, amikor végül egy csodálatos szerelmeskedéssel is megpecsételtük a vonzalmunkat, ő készült az esemény utáni tablettával - ó, azok az AIDS előtti idők...:-) - reggelit főzött nekem, majd amikor dolgunkra indultunk, szokása szerint hosszan megölelt és a fülembe súgta, mennyire szeret.
Nem létezett aznap nálam boldogabb tizennyolcéves, ebben egészen biztos vagyok.:-)

Tettem a dolgom, és a nap megkoronázásaként színházba mentünk este osztálytársakkal.
Utána, a feldobott hangulatban sétáltunk hazafelé az utcán, amikor is az egyik vendéglátóipari egység előtt észrevettük a kedvesemet egy másik társasággal, az ő osztálytársaival.
Széles mosollyal csatlakoztunk hozzájuk, hasonló örömmel invitáltak, hogy térjünk be velük és igyunk egy sört, bár feltűnő volt, hogy a párom nem egészen úgy üdvözöl, ahogyan szokott, sőt, még nagyon rámnézni sem igyekszik.

Kábé a közös sörözés második félórájában esett le nekem, a világ naivájának, hogy a társaságukban ülő egyik hölgyhöz mintha jóval több köze lenne a kelleténél....
Azt a verziót ugye nehezen tartottam elképzelhetőnek, hogy a külön töltött mintegy tizenkét óra alatt újított be magának valaki mást, és velem még nem volt ideje szakítani, ahhoz viszont túl jólnevelt és konfliktuskerülő voltam (és vagyok..:P), hogy ott a helyszínen ráborítsam az asztalt és megtudjam az igazat.
Így hát amíg bírtam, mosolyogtam, bár osztálytársaim már eleve nem értették a szitut - pedig a reggelt nem is tudták! -, végül pedig udvariasan elköszöntünk és távoztunk.
A hazautat végigbőgtem az osztálytársnőm vállán, és baromira nem lepődtem meg, hogy a "szerelmem" soha többé nem keresett.

Az ő főiskolájukra abban az évben nem vettek fel, de tekintve az előzményeket, ezt akkor nem is nagyon bántam.:-)

Viszont a "szakmában" maradtam, ősztől egy szorosan kapcsolódó munkahelyen kezdtem.
Ahol is beszélgetésbe elegyedtünk az új kollégákkal, szóba jött a "ki mit csinált előtte" témája, és pár hét múlva az egyik kolleginának elmeséltem az én fájdalmas történetemet.
...aki erre felpattant és elrohant.
Majd visszatérve közölte, hogy az a lány pediglen, akivel azon az estén találkoztam, az ő legjobb barátnője, és ő most bizony felhívta, a srác pedig ezekben a percekben vágódik ki a közel négyéves kapcsolatukból.
Innentől pláne biztos voltam benne, hogy soha többé nem beszélünk a sráccal erről, hiszen joggal hiszi, hogy "bosszút álltam" rajta, pedig rohadtul nem állt szándékomban.

S hogy mit tanultam meg én akkor, de nagyon?
Hogy bizony tényleg mindenki ismer mindenkit, és bármi történik, sokkal jobb, ha ezentúl MINDIG tartom a számat.:P
Mert egyrészt nem tudhattam, mi volt az ő valósága, másrészt meg még az sem jogosít fel engem tisztességtelenségre, ha velem tényleg tisztességtelenek voltak... nemhogy másokkal nem lehetek az emiatt, de még vele szemben sem.

Azért egyszer majd most már talán megkeresem a srácot, és megkérdem, hogy volt ez, meg elmondom az én verziómat. Nem nehéz megtalálnom.
Végül is húsz év csak elegendő idő az elévülésre, nem?:D
Mondjuk ez az idő arra is bőven elég volt, hogy simán elképzeljem az ő verzióját és még meg is értsem... bár akkor persze kishíján beledöglöttem.