Sziasztok!
Régota olvasom a blogot, de még nem volt bátorságom leirni a történetem, de ugy látom nem csak más volt bolond kamasz. Hosszu lesz, de azt nem tudom megitélni mennyire unalmas, átélni mindenesetre érdekes volt. Ha elnyerte a tetszéseteket, akkor kérlek benneteket név nélkül közöljétek. :)

Történt egyszer régen, 15éves koromban (már gimnazistaként), hogy összejöttem egy fiuval,nevezzük Á-nak, akit már általános iskolábol ismertem, de csak látásbol. Nem volt tul komoly a dolog, csak annyira amennyire ilyenkor szokás: mozi, séta, csok, ismerösökkel eljárogatás. Föleg az ö legjobb barátjával, B-vel (aki már az elött megismertem, hogy összejöttem volna Á-val - ez még fontos lesz) és az én barátnömmel négyesben. Aztán egy három honap mulva jöttek a bajok, elmeradtak a hivások, kedvetlenség, stb. Ekkor kezdtem el kérdezgetni a 'legjobb haverját', B-t, bár mentségemre legyen mondva, ö akaszkodott rám (akkormég irc-en)
Egy olyan házibuliban, ahova nem volt merszem elhivni (esküszöm :D), és szerintem büszkeségböl ö sem mondta hogy eljön,megléptem életem elsö berugását, ehhez jött a szerelmes elkeseredttség 15 évesen, ezt egy srác jol ki is használta, és jol meg is csokolt. /tudjátok minden nö kurv@ :) /
Ettöl teljesen összemlottam, zokogva meséltem el Á-nak, majd egy hét mulva szakitott is velem, olyan dolgokat is kapcsolva, hogy ö azt is hallotta, én miket mondtam rola az én sulimban (nem egy gimibe jártunk) és még egyéb finomságok. Nem érettem a dolgot.
Ekkor lépett be a képbe komolyan B. Ahogy szakitottunk, egyböl ugrott, vigasztalt irc-en, teázoban, emailben. Komolyan joba lettem vele, bár nem volt egy szám, nem különösebben mozgatott meg bennem bármit is, de azért nem volt rossz társaság. Váltig állitotta, hogy nem érti Á-t, miért volt olyan, különben is rájött, hogy egy taplo, nem is barátkozik már vele, lényegében minden negativumot elmondott rola.

Aztán egyszer, honapok mulva felszálltam egy buszra, ahol Á és B együtt utazott, koránsem voltak rosszban. Nem nagyon tudtam mit mondani, de nem is kellett, ketten együtt elkezdtek nekem beszologatni. Kettöjük melett nagyon nem tudtam mit mondani, csendesen utaltam Á-nak arra, hogy B tulajdonképpen naponta irogat nekem, de az csak kiforgatta a szavaimat.
Ezek után megmondtam B-nek, hogy többet szolni ne merjen hozzám, de jött azzal, hogy hát muszáj volt Ával utazni, Á rá van akaszkodva, elig birja elviselni, és különben is. Aha.
Ezek után volt egy kis törés, majd ujult erövel kezdett irogatni, hivogatni ide-oda, érdekes modon már több ideje volt bármire is, én meg bedöltem persze.

Fél évig elvoltunk, majd egyre komolyabban kezdett nyomulni: bár addig is tett utalásokat, néha probálkozott, de ez a nyomulás azt jelenetette, hogy olyan emaileket mutogat, amiben a barátai irogatják, hogy nekünk össze kéne jönni, annyira összeillö pár vagyunk. Ha annyit mondok, hogy ez volt a fö indok (meg persze a fizikai nyomulás) akkor jol szemléltetem a stilust. Két honap után aztán beadtam a derekam, összejöttünk, tartott is 3 hétig, aztán mondtam, hogy ez igy nem megy.

Itt jön a második rész:
Ezek után totális változás állt be a vislekedésébe, eléggé furcsa lett, mármár hiszetérikusnak is nevezhetném. Állanodan irogatott, beszélt a barátaimmal, találkozott a barátnömmel, hogy gyözzön meg, menjek vissza, néha olyanokat is leirt, mikor hol voltam, elég félelmetes volt. Aztán a nagy szakitás :) után 3 honappal akadt egy komoly egészségügyi problémája, egy darabig élet halál között lebegett. El lett mondva nekem, hogy az tulajdonképpen a stressz miatt volt, és én voltam az oka, ugyhogy mire elégszer hallottam, már a korházba is bementem, és bevallom, megtörtem. Komolyan lelkiismeretfurdalásom volt.
Ez oda vezetett, hogy (sajnos) a rehabilitácios idö alatt sokat látogattam, de megit jött a nyomulás, megint hidegre raktam a dolgot. Aztán pár honapra rá összefutottunk, leültünk, ugy láttam elég sokat változott (ha tudtam volna hogy nem....) és végül össze is jöttünk. Mintha másik embert ismertem volna meg.

Másfél évig jártunk, de ugy, hogy külön városban tanultunk (ö már pesten, énmég gimiben vidéken) tehát annyira nem is voltunk sokat együtt. Bár voltak furcsa dolgai, pl. kifejezetten szerette látogatni az exbarátnöjét, de mindez nem számitott, elvégre "lehet barátság egy lány és egy fiu között is" -haha- és ö csak engem szeret -hahaha. Közben megismertem az ö baráti körét is, ami egyébként részben egyezett Á baráti körével (Á már addigra kiesett) és megismertem közelebbröl C-t is, akit ugyanugy általánosbol ismertem, mint Á-t. C-vel sokat és jokat beszélgettem, joban voltam a barátnöjével, néha segitettem neki kisebb dolgokban, pl ajándékot venni neki vagy csak szimplán ha valami gondja volt lányügyben.)
Mikor én is felkerültem egyetemre, már annyira nem volt vicces a dolog, elötte is voltak problémák, de nem igazán volt idö arra, hogy kibontakozzanak.

Aztán egy jo év után kidobtam. Megjátszotta azt, hogy egy hét után hétvégén teljes titokban beállitott hozzám, már nem laktunk egy városba, meglepödtem, elérzékenyültem, kibékültem. Már pár hét után kezdett terhes lenni a dolog, de addigra olyan szintre jutottunk, hogy ha azt mondtam, hogy "figylej, nem szeretlek, nem is tudlak, ennyi idösen ez nagy gáz" akkor erre annyit mondott csak, hogy naa, probáljuk meg, rázzuk fel a kapcoslatot stb. Gyakorlatilag nem tudtam kidobni. Mindig meggyözött, hogy jo lesz ez igy, én meg még akkor is hülye voltam. Gyakorlatilag nem láttam más kiutat, minthogy megcsalom, és minimum egy dokumnetumfilmet forgatok rola, hogy tényleg elhigyje. (erre végülis nem volt szükség)

Történt aztán, hogy elözöleges állitása ellenére elment nyararalni a szüleivel, engem viszont C és a hozzám közelebb állo társaságával meghivott egy balatoni hétvégére, nem tudtam ellenálni, ki akartam törni, amugyis teljesen csölako lettem. Ott aztán jol elhatároztam, hogy miután hazajön és hazamegyek, megteszem amit addig nem, vége lesz. Aztán egyszercsak C bejelenetette, hogy B hazajött, és -lepödjek meg nagyon- készül lejönni ide, hogy meglepjen, egyébként hivatlanul. Na ekkor durrant el az agyam, hogy még az se sikerül, hogy egy kicsit nekem is legyen társaságom (megjegyzem azokat nem ismerte C kivételével, akik lent voltak)

Itt aztán bekövetkezett a több orás, véres (felölem) könnyes (felöle) szakitás, de még mindig voltam olyan hülye, hogy azt mondtam, rendben, legyen egy pár hét levezetés (ezt ö késöbb C-nek ugy tolmácsolta, hogy 'majd k*rni fogunk pár hétig, aztán kidob) Na ez igy nem tetszett, elküldtem haza a következö vonattal. Akkormár ment a hattyuk halála, hivogatott, irogatott, megjátszotta hogy részegen 3 sörtöl (sicc!) nem talál haza, eltévedt, árokbaborult, itt fog meghalni. Itt már tényleg kezdett eldurranni az agyam, ugyhogy semmiféle kommunikáciot onnantol kezdve nem folytattam vele.

Egy darabig még csendesen játszotta a hattyuk halálát, egész jol tartotta magát, nem nagyon zaklatott. Aztán nem egészen egy honap mulva ugy hozta a sors, hogy összejöttem C-vel. :) Ezt egy darabig sikerült tikolnunk, de mivel sok barátunk öt, B-t is ismerte, meghát kis városbol is származunk, ez idövel kiderült (akkormég sok közös barát, akiböl mára a mi barátaink lettek, az ö pártját fogta, és ez még nyáron volt, szünetben, a kisvárosban) na ekkor jött a bekattanás. Levelek, uszitott barátok, hivogatott szülök, dráma. Persze mivel jön: hogy pont a barátja jön össze a barátnöjével, hogy lehet ilyet tenni. Holott ugyanezt csinált ö is X idövel az elött Á-val, amit C vele, azzal a különbséggel, hogy mint utolag kiderült, még bátoritott is Á-t arra, hogy szakitson velem, C-nek viszont köze nem volt ahhoz, hogy én szakitottm vele. Dehát neki ez nem volt ugyanaz.

Az utolso csepp a pohárban egy elég érdekes e-mail volt, amit nem véletlen, szánt szándékkal a szüleim e-mail cimére küldött, allitolag nekem, amiben gyakorlatilag vázolta, hogy 1. mekkora egy paraszt a C, csak ARRA fogok neki kelleni, el fog dobni pár honap után, 2. mennyire egy zürös lány vagyok én és csak ö tud kordába tartani (siccc!) 3. mennyire szerette a családot (akiket egyébként folyamatosan fikázott) 4. mennyire jo lenne ha ö meg én megint együtt lennék, 5. senki más nem szerethet ugy a világon, és soha nem is fog, mint ö. Ijesztö volt látni, ahogy kijött belöle az igazi én, talán ezért is fordultam a pszichologia felé.

C segitett mindent elrendezni, de idövel megoldotak a dolgok, a közös barátok nagyrésze közben a mi pártunkra állt.
Ez azért is volt jo, mert olyan dolgokat tudtam meg, amiket az elött nem.
Például, hogy amikor egy hét nemjárás után engem B meglepett otthon, akkor (mivel már nem laktunk egy településen) nem a havernál aludt, mint azt álitotta, hanem az exbarátnönél, aki mellesleg a város egyik olcsok**vája. Ezenkivül még azért voltak találkozok pesten is. Meg egyébként lányok is voltak az egyetemen. És mellesleg az is kiderült, hogy az állando nögyogyászati problémám nem a hajlam miatt volt, mint ahogy az ellözö orvos mondta, hanem konkrét oka volt, szerintem nem kell ezt részleteznem, nem a monikasó ez.
Azt meg meg se kell emlitenem, hogy még a friss iwiwes korszakban, sok-sok honappal a drámás szakitás után is 'özvegy' volt a családi állapota. Azért ez is egy szint. :)

Ma már csak az jut eszembe az egész sztorirol, hogy mennyire zavarbaejtöen naiv tud lenni az ember, dehát a hibákat el kell ahhoz követni, hogy tanulhassunk is belölük.
Én azota is boldogan együtt vagyok C-vel, a B által josolt 3 honapbol évek lettek. :)