Csodás posztok napja van: a délelőtti közösséget megmozgató posztra délután érkezik ez. A kéz az fontos, az arcot megsimító kéz, az egymásba fonódó tenyerek, a bizserélő ujjbegyek - hány testen szánkáztak már végig? Nem mindegy, ha éppen akkor a miénken?
1. Készül a szakítóskönyv, ezt jópáran tudjátok már. Június 10-én, egy hét múlva zárjuk a kéziratot, úgyhogy a szakkönyvbe illő szakításokat addig küldjétek. Meg utána is, de az már csak a javított karácsonyi kiadásba kerülhet bele.
2. És mindenki csekkolja a postafiókját, hátha kapott tőlünk levelet.
3. Elindult a goldenblog nevezési szakasza. A szakítósblog a szórakozás kategóriában kíván megmérkőzni.Csak szólunk.
4. Keressük május hónap posztját.
Ezt a sztorit már rég tartogatom, nem vagyok rá büszke, de most kibeszélős kedvem van. Tudni illik rólam a sztorihoz, hogy orvosin tanulok, és hogy elég sokat praktikázunk már, az igaz, hogy motoszkáltam már belek között, terhes nőkbe, mellkasban. De én ebből sosem csináltam nagy ügyet. Viszont most nemrég volt egy fiú, akivel összejöttünk, és egyszer mozizás után felmentünk hozzá, ez meg az, de messze nem jutottunk, mert nyilvánvalóan én is simogattam őt, igaz, hogy egy párszor athúzhattam a kezem az ezelőtt 10 évvel megtörtént vakbéloprációján is, amikor egyszercsak leveszi a kezem és kifakad: Ne haragudj, de én ezt nem birom tovább, minden egyes alkalommal amikor hozzámérsz eszembejut hol járkál a kezed a kórházban, és mindig az az érzésem hogy a szerveim illetve a műtétem helyét tapogatod. Nagyokat pislogtam, mert szóhoz jutni nem birtam. szerintem kiskorában félt az orvosoktól :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kappan (törölt) 2008.06.06. 14:13:50
tuli _ 2008.06.06. 14:14:56
cornea 2008.06.06. 14:16:06
kappan (törölt) 2008.06.06. 14:16:26
Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2008.06.06. 14:21:08
Fitz 2008.06.06. 14:25:06
Fitz 2008.06.06. 14:25:51
Дед Мотроз 2008.06.06. 14:26:56
feco42 2008.06.06. 14:27:27
Дед Мотроз 2008.06.06. 14:27:28
na jó, megyek tanulni :)
intro 2008.06.06. 14:31:21
genghis 2008.06.06. 14:32:00
A gyikember es az o muteti hege!
:DDDDDD
angel79- a nemcsak majdnem imádnivaló :) 2008.06.06. 14:34:44
ez sem volt százas az tuti
tuli _ 2008.06.06. 14:35:38
Eloth (törölt) 2008.06.06. 14:36:28
kaméleon 2008.06.06. 14:37:38
Frigyesur (törölt) 2008.06.06. 14:38:54
Napra, tanu'ja'!!! :D
kaméleon 2008.06.06. 14:39:36
DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.06.06. 14:41:49
Ez fájt :)
storyline :) 2008.06.06. 14:46:57
Wáááá, tudtam, hogy ki kell talalnom valami kamuszakmat magamnak. Ugy latszik az orvosi vallalhatatlan. Talan sztriptiztancosnokent jobban el tudnanak fogadni? Hm. *melazas*
Napra, tanu'ja'!!! :D "
Szerintem előnyös orvosnak lenni, mert egyből tudod, hogy mit hol keress :D
garnéla mák 2008.06.06. 14:47:54
S.Z.I. 2008.06.06. 14:50:48
GYENGÉIM AZ ORVOSTANHALLGATÓK!!
:D:D:D:D
INSTRUKTORnak lenni csúdejó!!
Menjünk vizsgafelejteni hóvégén!! Bár varratom nem sok van, de ápolás jól jön :D:D:D
kisby 2008.06.06. 14:54:06
gargoyle 2008.06.06. 14:59:40
angel79- a nemcsak majdnem imádnivaló :) 2008.06.06. 15:00:38
genghis 2008.06.06. 15:02:33
Perverz banda!
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Eloth (törölt) 2008.06.06. 15:05:31
Hat ja, kepzelem mit tunna veletek muvelni egy jol kepzett urulogus!
Perverz banda!
Erről ez jutott eszembe: "Az ember egy csomó dolgot nem értékel, amikor egyházi iskolába jár. Pl. hogy naponta elfenekeli egy apácajelmezes, középkorú nő. Később komoly összegeket kell fizetnie ilyesmiért." :D
genghis 2008.06.06. 15:09:57
LooooL!
Eloth (törölt) 2008.06.06. 15:11:45
Szerencsére a tanárnénis szerepjáték olcsóbb, így én nem fizetek olyan sokat! :)
genghis 2008.06.06. 15:14:05
Hehhhehehehe!
Ez ugyben meg sem merek szolalni!:D
Amugy az idozites rossz vagy a sztori?
Merthogy maris piszkosul elhalkult az ONolok tomege...
tuli _ 2008.06.06. 15:15:51
Eloth (törölt) 2008.06.06. 15:16:11
Lehet, hogy a téma... :D
tuli _ 2008.06.06. 15:16:56
kaméleon 2008.06.06. 15:19:23
genghis 2008.06.06. 15:21:12
Azok szegyejjek magukat!:DDD
A grafuikus meg max lerajzol...az nem lehet baj?
tuli _ 2008.06.06. 15:21:20
tuli _ 2008.06.06. 15:22:17
angel79- a nemcsak majdnem imádnivaló :) 2008.06.06. 15:22:26
angel: a sírásó meg elás?:DDD
akkor már bele sem merek gondolni hogy egy kolbászkészítő mit csinálna velem ill. belőlem :)
Prez (törölt) 2008.06.06. 15:23:29
Ha a posztíró csaj mondjuk a CBA-ban dolgozik a felvágottas pultban, akkor meg azért nem meri a kezébe adni, mert attól fél, h azonnal szeleteli? :D
""" (törölt) 2008.06.06. 15:24:07
Én bizti sem belgyógyásszal se nőgyógyásszal nem gyünnék össze. Nem ceretem őket. Csak a női dokikkal vagyok kibékülve. Miért?
1., Volt spirálom, fájni kezdett a hasam, a belgyogyi nőgyogyihoz küldött. Mivel sürgi volt, így nem a női nőgyogyimhoz mentem, hanem pasihoz. fél órát turkált bennem és nem vette észre hogy spirálom van. Közöltem vele a vizsgálat végén. Ő meg rámripakodott, hogy mé nem szóltam az elején. Majd elmentem a női nőgyogyimhoz aki egyszerűen lehülyézte a vizsgáló orvost. A problémám nem attól volt persze.
2.,Kolléganőm bátyuskája nőgyogyi, mesélte, hogy egy van egy bomba jó női páciense és a legjobb barátját a nő vizsgálatára behívta (a barátnak köze nem volt az orvosi pályához)és mindketten jól megvizsgálták perce a nő be lett etetve, hogy a másik pasi gyakornok... Mindezt nevetve mesélte a kolléganőmnek..
3., nemrég hasi UH-ot végezett egy belgyogyi szakorvos rajtam, végig bámult és félmeztelenre vetkőztetett. A monitort alig nézte a testemet viszont eggen. Nem is vette észre a bajomat. Majd elmentem egy női szakorvoshoz és lám nem kellett a félmeztelenség és egy pillanat alatt megtalálta a bajom.
4., Másik kolléganőm nőgyogyija teljesen meztelenre vetkőzteti őt minden alkalommal. Végigfogdossa a nyakától a combjáig, mert alaposan meg akarja vizsgálni. Kérdés: miért nem vette észre a szemmel látható pajzsmirigy duzzanatot?
Bár itt más a helyzet, mert csaj a doki, nem feltétlen értem a srác ellenérzéseit.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.06.06. 15:25:14
tuli _ 2008.06.06. 15:26:04
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.06.06. 15:26:14
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.06.06. 15:26:59
genghis 2008.06.06. 15:27:51
Biztos mert surgi volt.
Pffffffffbvvvmmhahahhhhahaahahahahaha!
Ne haragudj ot sornal nem jutottam tovabb!
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ehh akkora rosszindulatu belfereg vagyok, elnezest!:DDDDDDD
Eloth (törölt) 2008.06.06. 15:27:57
Prez (törölt) 2008.06.06. 15:30:09
tuli _ 2008.06.06. 15:30:22
ez hihetetlen volt Ydi
Eloth (törölt) 2008.06.06. 15:30:48
Bush meg lerohamoztat? :DDD
Prez (törölt) 2008.06.06. 15:31:17
feco42 2008.06.06. 15:31:35
Eloth (törölt) 2008.06.06. 15:32:20
kaméleon 2008.06.06. 15:33:30
pedig tanulságos sztori... :DDDDd
a mocsok élvezkedő fajtája............
tuli _ 2008.06.06. 15:34:06
feco: tényleg, ott a megoldás:DDDDD
kaméleon 2008.06.06. 15:35:15
néztem! :)..köszi..én nem vagyok fent...de asszem jobb is.. :DDDDDD
Fitz 2008.06.06. 15:35:29
"Fitz, én nem értem (angyali tekintet) :DDDDDDDDDDDDDD"
Ha fiú vagy sajnállak, a lány, akkor majd elmagyarázom személyesen. :)))
Morgan le Fay 2008.06.06. 15:35:34
""" (törölt) 2008.06.06. 15:35:36
sztem sok ilyen van, csak nem szeretnek beszélni róla az emberek, vagy próbálnak tudomást nem venni róla.
feco42 2008.06.06. 15:36:42
feco: tényleg, ott a megoldás:DDDDD "
modjuk utolag belegondolva, annak is meg van a hatranya..azt meg be kell tanitani :)
Fitz 2008.06.06. 15:37:50
Ez nem kicsit gáz. :((
genghis 2008.06.06. 15:38:25
Azota vegig olvastam am!
haromszor is!
Nem ertem. Csak hogy rengeteg orvos, nemi turkalas meg stirelo doki van benne...
Dehogy pl hogy kerult ide az szamomra tok homaly.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.06.06. 15:39:27
:DDDDDD
Dorian 2008.06.06. 15:39:46
Szegény, ártatlan, hátrányos helyzetű Fricike... :D
kaméleon 2008.06.06. 15:42:09
az orvostémához....
vannak ilyenek sajnos..nehogy azt gondold, ezt nőként mindig jól éli meg az ember....
.....bbbrrrrr...........
tuli _ 2008.06.06. 15:42:40
tuli _ 2008.06.06. 15:43:50
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
genghis 2008.06.06. 15:45:20
Ha arra gondolsz mennyire kellemetlen tud lenni egy nonek nogyogyaszhoz menni, azt teljesen alairom.
Nekem pasikent szerencsere sose kell ezzel aproblemaval szembesulnom-de azert meg vannak sejteseim mennyire szutyok erzes lehet.
Az en problemaim csak a (szamomra) erthetelen leirasbol jottek.
""" (törölt) 2008.06.06. 15:47:16
kaméleon 2008.06.06. 15:47:32
fiatalság... bolondság...vilcsi? :)
""" (törölt) 2008.06.06. 15:48:03
tuli _ 2008.06.06. 15:50:45
genghis 2008.06.06. 15:50:54
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
tuli _ 2008.06.06. 15:53:12
kaméleon 2008.06.06. 15:53:16
számold meg...nem vészesek a rövidítések...
van hosszú szó amit én is általánosítva röviditek... :DDD
értcsi?
tuli _ 2008.06.06. 15:54:19
S.Z.I. 2008.06.06. 15:55:52
A vakbél műtétet letakarva végzik..
MINDEN műtétnél csak a műtéti rész van szabadon!!!!
még a heresérvnél is csak egy kis terület. és megsúgom, MINDEN ( nem ambuláns ) műtétnél alapesetben meztelen a pácijens!!!
szóval nem is értem miért beszélsz olyanról, amit nem tudsz!!
kaméleon 2008.06.06. 15:58:34
műtünk?..műtünk?..
Ydi nem orerációkat ecsetelt...hanem emberi viselkedést....
S.Z.I. 2008.06.06. 15:58:41
pacilyens
kaméleon 2008.06.06. 15:59:15
""" (törölt) 2008.06.06. 15:59:33
világos.:)
a női dokiknál csak tapintatlanságot észleltem eddig. de szerencsére jól megválasztott orvosaim vannak már.
tuli _ 2008.06.06. 15:59:44
riki tiki 2008.06.06. 16:00:58
Férfi-nő teljesen más. Nőként, ha letapiz az orvos, az megalázó. Férfiként, ha letapiz a doktornő, az legyezgeti a hiúságomat.
S.Z.I. 2008.06.06. 16:01:14
én 3 év alatt végignéztem a bőrgyógyászat, gyerekgyógyászat, nőgyógyászat, urológia és hasonlókönyveket..
nem szexelek azóta, oxigénsátorban alszok és nem akarok gyereket...
szóval nem műtök, trancsírozok.
tuli _ 2008.06.06. 16:01:42
freakydog 2008.06.06. 16:02:53
tuli _ 2008.06.06. 16:03:46
""" (törölt) 2008.06.06. 16:04:01
S.Z.I. 2008.06.06. 16:04:20
főiskolai felvételi, orvosi alkalmassági
meztelenre kellett vetkőzni ( alsógatya maradhatott ) és női orvos végigvizsgált.
Megnézte hogy megvan-e mindkettő, meg is tapintotta.
A rectalis digitalist pedig pasi urológus csinálta.
na most akkor sírjak??
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:06:34
""" (törölt) 2008.06.06. 16:07:24
""" (törölt) 2008.06.06. 16:09:42
számos esetben átesünk különböző kellemetlen eseményeken, van aki feldolgozza, valaki végletekbe esik.
Sírni is lehet :DDD
kaméleon 2008.06.06. 16:10:24
jaaa..persze, hozzáállás kérdése..
S.Z.I. 2008.06.06. 16:10:27
Orvostanhallgatóval éltem együtt 4 évig.
Elhiszed, hogy leszarták a meztelen pasit a műtőasztalon? Sokkal jobban izgatta legtöbbjüket a műtét mint a meztelen pasi..
cornea 2008.06.06. 16:10:41
A másik meg, h attól még, h vannak tapizó, paraszt "nőgyogyik" meg "belgyogyik", akiket pofán kéne rúgni, nem kell általánosítani, többségük szerencsére nem ilyen.
wino 2008.06.06. 16:10:46
szerintem csak nem tudta, hogy hogyan mondja meg a csajnak, hogy már unja és gondolta ez lesz a legjobb szakítósduma... :DDDDD
2008.06.06. 16:12:36
Mit szólt volna vajon egy hullamosóhoz?
A preparátor megtöm.
De jó alaposan :)
S.Z.I. 2008.06.06. 16:12:44
Mindenesetre megnyugtató, ha el akarja adni a vesémet, legalább életben maradok reggelig, mert ért hozzá :D
kaméleon 2008.06.06. 16:12:53
vérzomby...
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:13:17
feco42 2008.06.06. 16:14:28
Néha az volt az érzésem, hogy avérvételt se a gyakorlás kedvéért akarja csinálni, hanem valami perverz öröme van."
Azert ha 4 evig eltetek egyutt..akkor neked se lehet annyira rossz az a sok vervetel :)
genghis 2008.06.06. 16:16:00
Semmi bajom a roviditesekkel, sot a rossz helyesirast is elviselem.
En is roviditek ahol csak lehet!:)
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:16:49
S.Z.I. 2008.06.06. 16:16:59
tuti bekábítottak abban a gépben és végigment rajtam a teljes nővéri kar egy műdildóval.. Ursula kezdte..
nem kéne leszállni a bunkó orvos témáról? az ember nem a szakmájától bunkó. szidjuk már a jogászokat, buszvezetőket, pékeket faxomtudja kiket.
szidni azt mindenki tud...sírjatok bazz, sírjatok.
:S
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:18:48
""" (törölt) 2008.06.06. 16:19:00
nekem az összes orvosom, melyet magam választottam, a betegségekkel, a hivatásával foglalkozik.
cornea:
a postíró pasijának valszínű kellemetlen élménye volt a dokijával v. a nővérekkel v. mittudoménkivel szemben. Ezért, ha egy dokiszerű valaki tapintja lelki sérülésének tapintható jelét, akkor hülyén reagál. Ennyi. Rossz élmények meghatározzák az életét, ez baj. Viszont vannak sajnos esetek ami egy életre meghatározza egy ember hozzáállását. Én pl. nőgyogyi párja nem lennék. Így jön ide a bunkó orvosok témája.
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:19:43
kaméleon 2008.06.06. 16:20:13
van, hogy a témázgatás elmegy valamilyen irányba....ez most az orvos kérdés.. :)
kaméleon 2008.06.06. 16:21:47
vettemmm.../a hejessirást/ :DDDDDDDDD
wino 2008.06.06. 16:22:55
meg.mondom 2008.06.06. 16:24:05
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:24:47
genghis 2008.06.06. 16:25:00
Aztatse tom mijaza a SUV.
Csak a felemeletes logikammal rajottem hogy valami meno aftomobil, azt onnantol nem is erdekelt mert en csak a szinuket tom az autoknak megjegyezni.:DDD
""" (törölt) 2008.06.06. 16:25:59
egyéb értékes komment?
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:26:47
kaméleon 2008.06.06. 16:26:59
nem mondjuk, hogy mindegyik az...
és vannak persze belegondolt dolgok..
de ugye...előfordulhat...mint ahogy elő is fordul........
szerinted sok nő csak kitalálja?
S.Z.I. 2008.06.06. 16:27:18
genghis 2008.06.06. 16:28:07
Ne gunyolodj, tom hogy szutyok a helyesirasom, dejen a kommenteket kommunikaciora hasznalom eleg ha megertitek mit akarok mondani!:DDDDDDDDD
Prez (törölt) 2008.06.06. 16:28:29
haza.. E.T. haza!
sziasztok!
- out -
meg.mondom 2008.06.06. 16:30:19
Jó is volt meg rossz is.
A csoportjában úgy 10-ből 5-en szüzek voltak még 22 évesen is, és volt köztünk irtó bomba csaj is.
kaméleon 2008.06.06. 16:30:23
genghis 2008.06.06. 16:32:04
wino 2008.06.06. 16:35:52
fahey 2008.06.06. 16:38:18
Rogers · http://komfortzona.blog.hu/ 2008.06.06. 16:40:29
kaméleon 2008.06.06. 16:40:56
nemááá...én magamra értettem...a hejjjessírást.. :DDDDD
S.Z.I. 2008.06.06. 16:42:45
nem csak a jó nőt kell megvizsgálni.. hanem a mosdatlan hiperpigmentáltat is...
genghis 2008.06.06. 16:44:29
Annyira vagyok otthon helyesiras temaban hogy akarkire is erthetted von!:)))
Aze' mon dom az engem nem izgat-kommentben, hisz az egy gyors kommuikacio az ember nem szuttyog vele. Posztban mar gazosabb azert amit neha muvelnek.:DDDDDDD
Figyekeman, te jossz ma?
VOGAben 2008.06.06. 16:48:15
Hol járt a keze! Ne röhögtessen...
A szakács éppen pacalt mosott, a vadász őzet nyúzott vagy nyulat, én meg hátbavertem egy csövest mert elaludt a lábtörlőnkön. És?
Alapos kézmosás és... Mit kell ezen agyalni. Barom.
kaméleon 2008.06.06. 16:49:14
áááá...várom a cserefejet ...de még kisérleti stádiumban van a fejlesztés....
:DDDDDDDDDDDDDD
Lena. 2008.06.06. 16:55:55
genghis 2008.06.06. 16:58:19
Nademi?
Most te asszed vmi szepsegverseny lesz vagymi? Amiatt nem kell aggodnod, ugyis en nyerem!:DDDD
Na gyerecsak!:))))
S.Z.I. 2008.06.06. 17:01:21
genget is beengidik, látod?
storyline :) 2008.06.06. 17:06:03
Nahát, te itt? :D
storyline :) 2008.06.06. 17:07:35
hahaha
szerintem csak nem tudta, hogy hogyan mondja meg a csajnak, hogy már unja és gondolta ez lesz a legjobb szakítósduma... :DDDDD "
Csakhogy ezt akkor illett volna mondani, amikor már túlvannak a szexen, ami így egyből átminősül búcsúszexnek!
bagolybagoly 2008.06.06. 17:09:00
nem is tudom ez a baromság meg miért nem jutott eszembe nekem akkor sohase, lehet, mert normális vagyok.
storyline :) 2008.06.06. 17:11:03
...lehet, mert normális vagyok. "
megaLOL! :D
wino 2008.06.06. 17:17:19
áhám, már értem akkor!:D
bagolybagoly 2008.06.06. 17:25:09
storyline :) 2008.06.06. 17:31:00
bagolybagoly 2008.06.06. 17:32:35
Lena. 2008.06.06. 17:32:52
storyline :) 2008.06.06. 17:34:14
Lena. 2008.06.06. 17:35:14
storyline :) 2008.06.06. 17:38:04
Lena. 2008.06.06. 17:39:48
storyline :) 2008.06.06. 17:40:02
storyline :) 2008.06.06. 17:41:10
Lena. 2008.06.06. 17:41:24
Lena. 2008.06.06. 17:42:42
storyline :) 2008.06.06. 17:42:43
B Z · http://igy-tarts-szeretot.blog.hu 2008.06.06. 18:05:25
ildacica 2008.06.06. 18:29:15
Lui_78 2008.06.06. 18:31:52
genghis 2008.06.06. 18:38:08
Amugy Grat Lui papa!
matilda. (törölt) 2008.06.06. 19:14:38
a másik meg egy srác volt akivel randiztam, persze suli után (gumikesztyűszag, fertőtlenítő és hullaszag keveréke) erre megjegyezte h olyan szagom van mint az anyjának...
patológus volt a kedves mama...
és velem is előfordult h vkit nem simogattam hanem "vizslattam"...de erről le lehet szokni.
mütyür 2008.06.06. 19:16:28
Unnamed 2008.06.06. 19:25:56
genghis 2008.06.06. 19:28:57
Hat nem biztos hog szivesen randiznek veled!:DDDD
Foleg a hullaszag kevesse gerjeszt be...:DDDDD
Szijja Mutyur!
Hali Moto!
:)
matilda. (törölt) 2008.06.06. 19:34:14
mütyür 2008.06.06. 19:34:37
beteg vagyok:(((((
veled mi a helyzet Moto?? vizsgák??
mókusfácán 2008.06.06. 19:38:11
Itten vagyok!!!!!!!!
Levizsgáztam!
mütyür 2008.06.06. 19:38:37
ügyivagy, grat:))
Dorian 2008.06.06. 19:39:51
Mindenhol ott vagyunk... :)
genghis 2008.06.06. 19:41:47
Azert gondolom hogy az a ritkabbik eset mikor a bokadra csavarodott vastagbellel indulsz randira-de azert a leirasod alapjan nehez elkepzelni egy spontan kavezast munka utan!:DDDDDDD
Mutyur!
Jobbulast!
tequila+citrom mindenre gyogyir amugy!;D
mütyür 2008.06.06. 19:42:58
lehet, de nekem most megfelelt egy pohár neocitrán is:)) olcsóbb, mint a pia:))))
genghis 2008.06.06. 19:46:01
Ocsobb az tuti, de korantsem olyan hatekony!:DDD
Amugy persze a tuti recept a tequila ajulasig+tanc+paros izzadas!
Masnapra semmi nyoma nem marad a betegsegnek csak eget verdeso masnapossag lesz meg kinos bemutatkozas az uj partnernek!:)))))
Prez (törölt) 2008.06.06. 19:47:45
mütyür 2008.06.06. 19:47:52
sem eget verdeső másnapossághoz, sem kínos bemutatkozáshoz nincs kedvem:D
izzadás meg pár nélkül is megvan ebben a fülledt időben:DD
meg.mondom 2008.06.06. 19:48:00
aki kíváncsi hamar megöregszik:)
mütyür 2008.06.06. 19:48:26
genghis 2008.06.06. 19:48:38
Az tuti hogy egyikbol sem lehet egy poharnal tobbet elfogyasztani es raadasul az mar karos is.:)
Prez (törölt) 2008.06.06. 19:49:53
genghis 2008.06.06. 19:51:29
:))
Vagy vmi jofajta palesz, vagy whiskey vagy tequila. Kiseronek meg serital az oblosebbik begrebol!:P
Prez (törölt) 2008.06.06. 19:53:25
(pedig sokszor érzem így is, hogy innen már nincs lejjebb :D)
genghis 2008.06.06. 19:56:30
En ha komolyban akarom tolni az alkojolizalast olyankor folyamodok ehez a zegyet innen egyet onnan modszerhez.:)
Azert sok nem megy.:DDD
genghis 2008.06.06. 19:59:21
Prez (törölt) 2008.06.06. 20:00:50
mütyür 2008.06.06. 20:01:48
genghis 2008.06.06. 20:03:31
Szamomra a kiseret hianya!
Persze nem azert mintha ugyereznem melyebbre mar nem sullyedhetsz(hiszen nem tok nyilatkozni, egyutt meg pont nem ittunk sosem:D)!
mütyür 2008.06.06. 20:04:48
pá:)
Lena. 2008.06.06. 20:04:50
genghis 2008.06.06. 20:07:41
Ummmm
Ebben annyi meglepetes volt hogy hirtelen nem is tom melyik oldalrol kezdjek racsodalkozni.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Prez (törölt) 2008.06.06. 20:08:49
van kire gondolnom.
Végre, és ha meg nem is kívánlak, azért lesz miről álmodnom!"
Prez (törölt) 2008.06.06. 20:09:31
mütyür 2008.06.06. 20:13:41
mehehe, kiélem magam:D
de előtte ki kell vennem a kontaktlencsémet, mert beszárad a pillogásmentességtől:DD
meg.mondom 2008.06.06. 20:15:33
ugye tudod, hogy én pasi vagyok?:D
Prez (törölt) 2008.06.06. 20:17:57
Lena. 2008.06.06. 20:18:21
Unnamed 2008.06.06. 20:28:12
Prez (törölt) 2008.06.06. 20:28:42
meg.mondom 2008.06.06. 20:31:36
úgy látszik nekem sem lehet hinni:)
lena
rövid a történet, majd egyszer elmesélem...
Unnamed 2008.06.06. 20:34:26
Prez (törölt) 2008.06.06. 20:34:30
kaméleon 2008.06.06. 20:36:44
tanulj!!!! :)
Prez (törölt) 2008.06.06. 20:39:46
heppy zombi: OK, ok, igenis! (elsompolyog)
:D
kaméleon 2008.06.06. 20:45:03
tuli _ 2008.06.06. 21:48:44
tuli _ 2008.06.06. 21:51:41
kaméleon 2008.06.06. 21:58:27
:DDDDDDDDDD
én nem tudok menni..de a kaméleonok rejtőzködnek..tehát bármi lehet.. :DDD
Prez (törölt) 2008.06.06. 22:01:07
mütyür 2008.06.06. 22:01:50
de utálom ezt: you have lost the lead
:DDDD
mütyür 2008.06.06. 22:02:21
Prez (törölt) 2008.06.06. 22:02:40
tuli _ 2008.06.06. 22:03:11
jürgen, miazhogymivan. én van:DD
mütyür:igen?:)
mütyür 2008.06.06. 22:03:12
kvék aréna:D
mütyür 2008.06.06. 22:04:29
tuli _ 2008.06.06. 22:06:31
Prez (törölt) 2008.06.06. 22:07:08
Kvékaréna? :S Meg fogok bukni kockaságból, ha bevallom, h életemben nem láttam még azt a játékot? :)
mütyür 2008.06.06. 22:11:04
nem nézem, jó pasi-e, simán véres darabokra lövöm:DDD
hihi:D agytalan egymást szétlövöldögetős játék, pont megfelel a hangulatomnak:D
Prez (törölt) 2008.06.06. 22:16:39
mütyür 2008.06.06. 22:16:41
1-2 embert odaképzelek:D
tuli _ 2008.06.06. 22:17:13
mütyür 2008.06.06. 23:12:52
téélleeeg? (törölt) 2008.06.07. 03:12:05
Szar lehet...
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.06.13. 00:29:23
Ërzem szívemen, ebből nem lesz szerelem...