A korkülönbségből adódik az ősi urban legend, hogy idősebb nővel mindig jobb a szex. Az állandó huzavonából, hogy ki van kivel, mindkét fél jól járt, mert a szex az jó volt. Egyébként régi szabály: az utolsó szexbe mégiscsak belead apait, anyait az ember, tehát mindig jó. Az igazán profik mindig az utolsó szexre készülnek.
Kedves Szakítós!
Az elmúlt két évben hatalmas rutinra tehettem szert a szakításban. Egy kapcsolat, s legalább ötven szakítás a mérleg. Az elsőnél az ég a földdel összeszakadt, de aztán az ismétlődések során egyre inkább képződött egy teflonréteg rajtam.
Gondoltam, megírom, tanulságul. Hátha más nem lesz ennyire marha..
Két és fél éve ismertem meg Zoltánt, s első látásra, istenigazábólâ026 Kölcsönös volt az elragadtatás, fergeteges humor, olvastunk egymás gondolataiban, befejeztük egymás mondatait, vagy egyszerre mondtuk ugyanazt. Csakhogy volt egy gáz: fiatalabb volt nálam, én elvált, két gyerekkel, ő független. A korkülönbség miatt nem is képzeltem, hogy komolyan összejövünk, de szerelmes voltam, így belementem titkos kapcsolatba.
Eleinte a szerelem jelének vettem, hogy mindent tudni akar rólam, mindent kontrollál, s féltékeny. Az első szakításunk (akkor persze még nem számoztam) egy el nem mondott â013 s számomra teljesen jelentéktelen â013 névnapomra kapott e-mail miatt történt, amit egy pár héttel később, az illetőről faggattatván teljesen gyanútlanul elmeséltem. Őrület következett, a hazugribanc nőkről szóló előadásokkal, csak lestem, nem értettem az indulatkitörést. Kirúgott, én meg nem akartam elhinni, hogy ezértâ026 Kérdeztem is, hogy â01Erám untál?â01D, mert annyira pitiánernek, kitaláltnak éreztem az indokot. â01ENem tudok többé megbízni benned!â01D hangzott a szakítómondat. Hüledeztem, győzködtem, hogy abszolút ártatlan vagyok stb. Lepattantam róla. Összefont karral hidegen ismételgette a mondatot. Hát akkorâ026 padló, szenvedés. Pár nap múlva, a nálam hagyott holmik miatt találkozás, teljesen visszaváltozott hangulat, férfi bűbáj, kedvesség, kibékülés. Újra Zolcsi Vítaâ026 Szerelem, lángolás, eszméletlen szeretkezések.
Aztán megint történt egy apróság, ami kisiklatta. Megkérdezte, hogy egy közismert személy (akit személyesen ismertem) bejön-e nekem férfiként. Mondtam, hogy laza, közvetlen, egy hullámhossz, stb. de nekem, mint férfi: nem az esetem. Na erre megint atom robbant. Hogy miért hazudok?! Miért nem vagyok kíméletlenül őszinte. S hiába mondtam bármit: látja, hogy titkolózom, tagadok, terelek, hazudok. Neki ilyen nő nem kell! Újfent hátas. Átélt igaz depresszió. VÉGLEG vége!
Aztán menetrendszerűvé vált a kibékülés - â01Enem tudok nélküled!â01D â013 â01Esenkit soha még ennyire..â01D â013 aztán az atom â013 â01Ehülyepicsaâ01D â013 â01Esoha többé!â01D. A nettó időben minden történésről, gondolatról tudni akart, s elszámoltatott a külön töltött (bruttó) korszakokról is. Kezdett horrorszerűvé válni az egész, bár egy-egy jó szeretkezés pompásan feledtette a szörnyrészeket. Lassan felszámolódott minden egyéb kapcsolat az életemben, a barátaim â01Erosszâ01D emberek voltak, a munkatársaim a foglalkozásunkból adódóan â01Eriherongyâ01Dok, az exférjem a legnagyobb tahó, semmilyen formában ne tartsunk kapcsolatot, a gyerekeket izoláltan vigye el, velem ne is találkozzon. Olyan helyre nem mehetek, ahol valamelyik volt pasim felbukkanhat, vagy akárcsak ismerőse, mert az hírvivő, s rögtön bepróbálkozók tömegét zúzza rám. Egyébként is legyek teljesen rideg-távolságtartó minden hímneművel, helyből, körbepörgővel rúgjam pofán, aki kedves velem. Közben persze voltak szép napok. Felvállaltuk a kapcsolatot, napközben leveleztünk, együtt ebédeltünk, s gyakran együtt is aludtunk. S közben forgott állandóan a kerék, fent-lent. Szakítottunk olyanért, mert nem ért el telefonon, s csak egy óra múlva tudtam visszahívni (ennyibe pont belefér egy menet). Szakítottunk, mert nem írtam a levelem végére: Szeretlek. (felkiáltójellel!!!!) Minden pillanatban imádni kellett, mindig csak őt! Ami egyáltalán nem esett nehezemre, mert odáig voltam minden porcikájáért, arcáért, hangjáért, humoráért.
De mégis kezdett egyre fullasztóbb lenni ez a ménkű nagy szerelem. Az érzelmi szauna egyre jobban megviselt, képtelen voltam hozzászokni a kitöréseihez. Nem használt türelem-figyelem, sőt mintha csak olaj lett volna a tűzre.
Tavaly nyáron szakítottam. Én. Nem bírtam a kettős mércét, hogy nekem már szinte semmi mozgásterem nem volt, neki meg ugyanolyan maradt a szabadsága â013 mert nekem eszem ágába sem jutott mondjuk eltiltani a hobbijától, ami mostanra a hivatásává is vált. Bezzeg én eltiltattam a gyerekkorom óta űzött szenvedélyemtől, azon indokkal, hogy ott túl sok férfival találkozom. (S meg is tettem. Teljes önfeladás. Madzagbohóc.) Szóval, szakítottam. Nem éreztem jól magam utána, nem volt felszabadultság, vártam, hogy majd jobb leszâ026
De mindenki unalmasnak tűnt utána. Egy idő után már fizikailag fájt a hiánya, ha eszembe jutott (márpedig ötpercenként eszembe jutott) tűszúrásokat éreztem a bőröm alatt.
Másfél hónap után jött a hír: látták egy nővel. Azt hittem belepusztulok. Telefon: igaz? Igen. Bár engem szeret. S még szerelmes is lesz belém nagyon sokáig. Értem. Próbáltam elfogadni, de nem múlt a fájás. Aztán a sors szólt közbe: egy napon az ország másik szegletébe utaztunk egyszerre, s a kocsim láttán majdnem lefutott a töltésről. Sms-t írt, telefonált, kibékültünk. Soha életemben nem éreztem még ilyen szomjúságot, ahogy őrá vágytam. Azt hiszem itt volt a csúcs. De minél magasabbra szárnyaltunk, annál pokolibbak voltak a sötét zuhanások. Innen már felgyorsultak a körök, szinte nem volt hét szakítás nélkül. Kivel találkoztam, mit mondtam, mit gondoltam. Pokoli zsarnokság, őrületes szenvedély.
Aztán elkerült az új hivatása kapcsán több mint száz km-re tőlem. Távkapcsolat. Távirányítás. Távellenőrzés. Távcirkuszok, többórás telefonbeszélgetések, több tízezres telefonszámlák. Most három hónapja â01Enem járunkâ01D, de telefonon többször kibékültünk-szakítottunk. Ha őt akarom, akkor minden férfit eltisztítok a közelemből, de úgy, hogy még ahhoz se vegye senki a bátorságot, hogy telefonon felhívjon. Ez a minimum. S minden külön töltött percről számoljak be (írjak feljegyzéseket, ha kell).
Így leírva baromi nevetséges az egész, átélni őrjítő.
Hát ennyi, kókuszdióhéjban.
(Ja, welkámszex szuper, s a kapcsolat stílusából következően az összes szeksz tulajdonképpen búcsúszex volt. Csak akkor ott nem tudtam, hogy ez az. A gumit ő vette.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 06:16:57
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.08.13. 06:28:56
Hysterica Nervosa 2008.08.13. 06:42:01
Hysterica Nervosa 2008.08.13. 06:43:42
vószem, a munka hőse 2008.08.13. 06:48:12
vószem, a munka hőse 2008.08.13. 06:49:13
dr. gernika 2008.08.13. 06:57:36
Rocks 2008.08.13. 07:01:56
2., egyik nap arra ébredsz, hogy kijelenti, saját családot akar és már az anyajelölt is megvan (ez persze nem Te leszel) és lelép. Te ott maradsz egyes egyedül, porig tiporva, barátok, munka, hobbi stb. nélkül...
Érdemes?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:13:00
Végre egy férfi, aki férfi a talpán! így kell ezt! Gúzsba kötni a picsát, lelkileg minden önbecsülését széttiporni, függővé tenni minden szempontból, és ha már minden sikerült, szétbaszni retekre. Mert ez kell nekik, a verés. Bravó, posztíró, csillagos ötös a pasinak.
Ja, te meg egy hülye barom vagy, mert "unalmas" számodra mindenki más. Hát adnék én neked két olyan unalmast, hogy örökre elmenne a kedved még a pisiléstől is.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:13:37
Végre egy férfi, aki férfi a talpán! így kell ezt! Gúzsba kötni a picsát, lelkileg minden önbecsülését széttiporni, függővé tenni minden szempontból, és ha már minden sikerült, szétbaszni retekre. Mert ez kell nekik, a verés. Bravó, posztíró, csillagos ötös a pasinak.
Ja, te meg egy hülye barom vagy, mert "unalmas" számodra mindenki más. Hát adnék én neked két olyan unalmast, hogy örökre elmenne a kedved még a pisiléstől is.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:14:26
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:15:56
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:20:30
És ha vége, akkor tényleg vége. A teljesen tönkre tett áldozat jó esetben csak megkíséreli az öngyilkosságot, de láttam már példát rá, hogy valóban belehalt.
Yssey 2008.08.13. 07:26:56
Egyébként jó dolog megbízni valakiben teljesen?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:29:05
Egyébként az energiavámpírok éppen az önbizalom hiányára alapoznak.
Yssey 2008.08.13. 07:39:21
Akik tudatalatt elhitetik a másikkal, hogy őket ellenörizni kell, illetve valóban tesznek olyan dolgokat, amitől az ember bizalma 0-24 remeg..
storyline :) 2008.08.13. 07:44:03
Az, hogy egy poszt így végződik, azt mutatja, hogy már nem éltem hiába.
Egyébként meg velkámszex, "v"-vel.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:46:31
Különben bennem feltétlenül bízhatsz. Mikor állsz munkába? Most lenne jó, mert tudod, a többi lány Pekingben van.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:47:16
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:48:29
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.08.13. 07:53:17
kedves posztíró! ez nem egy egyszeru eset, az biztos. a szex az tenyleg egy isteni dolog, de ha tenyleg tul akarsz ezen lepni, akkor szerintem valaszold meg ezeket a kerdeseket magadban pl.
1. miert van szuksegem egy ferfi testben levo onzo gyerekre? tehat, miert akarsz ennyire adni magadbol? es miert neki?:)
2. "fel akarom e nevelni" olyanna, akivel boldog tudnek lenni, es h miert felnevelni, es nem keresni egy szellemileg is felnott pasit, akitol lehet ujabb gyerekem:D
azt hiszem, nincs tobb kerdesem:D de a tortenet erdekes volt. az ilyen pasiknak szeretem kiszivni minden energiajat, es aztan bemutatni oket sajat maguknak, a masok energiaja nelkul. egyszeruuuuuen iiiiiiiiiiisteni erzes:D
""" (törölt) 2008.08.13. 07:53:55
""" (törölt) 2008.08.13. 07:54:37
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:55:51
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 07:57:17
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 08:02:20
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.08.13. 08:05:10
ugy, h hetekig csak kovalyognal utana:D
""" (törölt) 2008.08.13. 08:05:16
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.08.13. 08:07:33
es inkabb segitek nekik, ha elfogadjak, h kepesek legyenek sajat magukban megtalalni azt az erot, amit masoktol szivnak el:/
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 08:09:14
Lunatica 2008.08.13. 08:09:19
Egy kapcsolatom vége nekem is ilyen vot...de én nem cicóztam ,egy hónap alatt kivágtam:D
Amúgy, tényleg vannak mazochista nők, akik bár szóban nagyon szenvednek, de nem tudnak élni anélkül h ne tapossanak rajtuk nonstop...
Tiduj 2008.08.13. 08:12:04
Elszámoltatás?? Ellenőrzés?? Számonkérés???
Ilyen dolgokat az ELSŐ perceben le kell állítani, az illetőt (akár pasi, akár nőci) azonnal elzavarni! Annyi normális egyedülálló ember van, csak egymásra kell találni.
És az a telefon?! Hogy tényleg új nőd van? Megáll az ember esze!
A korkülönbségnek ebben a történetben semmi jelentősége nincs. Amúgy sem az évszámok a döntőek, hanem a "belső óra".
A pasi süllyedjen el nyakig amibe gondolom... A nő pedig próbálja meg EMBERnek tekinteni magát, keressem meg az elveszített önbecsülését.
""" (törölt) 2008.08.13. 08:12:06
TuskóHopkins 2008.08.13. 08:12:39
Nem akarok hozzászólni, mert van egy ismerősöm, aki hasonló cipőben jár.
Egy éve rágódunk rajta
Ő elmondja, meghallgatom, elmondom a véleményem, megbeszéljük "igen, igazam van" és mégsem képes otthagyni...
Tiduj 2008.08.13. 08:14:08
Lunatica 2008.08.13. 08:14:40
""" (törölt) 2008.08.13. 08:17:47
az ilyen pasikat (természetesen csak a már betegeseket) össze kellene gyűjteni és eltávolítani valami szigetre, ahol nincs net, se telefon, se semmi. Áh egyébként tök jól csinálják. Nekem is ilyennek kellene lennem (engem is lehetne vinni a szigetre:)).
tuli _ 2008.08.13. 08:22:05
Héja-nász az avaron...
Dövan, a pontosság kedvéért, a búcsúszex atyja vitathatatlanul te vagy, és a velkámszexet is te ihletted, de ne feledkezzünk meg megemlíteni surcról, mert ő akart velkámszexet először. :)
De természetesen nem éltél hiába, mert mindez nélküled nem jött volna létre:)
TuskóHopkins 2008.08.13. 08:27:35
Nem tudom, hogy közös-e az ismerősünk.
Maga a kapcsolatuk két és fél éve tart. Nincsenek ilyen durva ellenőrzések, mint a posztban, de ez a tipikus "se veled se nélküled", én meg már nem tudok mit tenni.
Ezért nem tudok érdemben a poszthoz sem szólni.
tuli _ 2008.08.13. 08:30:23
Lunatica 2008.08.13. 08:39:15
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 08:39:52
Ez mennyire igaz!
tuli _ 2008.08.13. 08:41:48
Délibáb 2008.08.13. 08:45:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 08:47:04
Kieran Hayes 2008.08.13. 08:48:38
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.08.13. 08:50:09
Posztíró: az utolsó bekezdés alapján egyértelmű, hogy olvasod a kommenteket is.
SZEVASZ! :D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 08:51:44
Akkor benne lett volna jópár MP-ra jellemző utalás mint pl varánuszarc, meg ilyesmi. MP nem kezdett volna kétgyerekes elvált nővel, mert neki az snassz. Csak a ropogós jogászcsajokra bukik :)
""" (törölt) 2008.08.13. 08:52:29
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.08.13. 08:52:41
hm, te energiavámpír vagy?:D
Kiete (törölt) 2008.08.13. 08:54:28
Enyém a sztori.
Nem vagyok mazo. Csak hülye.
Amiket itt leírtam, csak a jéghegy csúcsa.
De amúgy teljesen igazatok van. Az első vircsaftnál abba kellett volna hagyni. Tudom.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 08:54:47
underrated.blog.hu/2008/07/29/energia_11
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 08:56:06
amúgy eza nő tényleg mazochista, kell a francnak az ilyen hisztis faszi. cöhh...
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 08:56:33
Pedig nagyon úgy tűnt mintha az lennél. De azért elismerésem, hogy ennyit kibírtál.
""" (törölt) 2008.08.13. 08:56:43
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 08:58:21
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.08.13. 08:58:50
udvozlet:) egyebkent a ferfiak abbol a szempontbol jobbak, a kisfiuknal, h a not hozzak ki beloled, nem az anyat:D de ezt a hibat mindannyian elkovetjuk, es megtanuljuk:D szoval, ez egy kotelezo bukta mindenkinel:D de h te pont egy ilyen fiucskat fogtal ki. hat, tenyleg reszvetem:/ elegge problemas a srac...tenyleg hagyni kell, es elkerulni jo messzire.
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 08:59:01
valóban. :D:D de akkor abbol sem lesz nagyon keksz. :D
Délibáb 2008.08.13. 08:59:22
Szerintem az, hogy az én csajom ne barátkozzon hímnemű emberekkel, sőt, ne is találkozzon velük, sőt, ha az utcán szembejön egy, észre se vegye, de a legjobb, ha otthon papucsot horgol - szóval ez a körülrajongás egy formája. Hiszen egyetlen akar lenni a nő életében, ami lehetetlen, elvégre szociális lények vagyunk. Nem tudom, mennyire lehet alacsony egy ilyen pasi önértékelése, aki a hatvanas, pohos zöldségestől is félti a nőjét...
tuli _ 2008.08.13. 09:00:12
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 09:01:24
Balance Of Power 2008.08.13. 09:01:44
Mondjuk a posztiro eleg ertelmesnek, intelligensnek tunik, persze ez nem biztos, hogy eleg.
Engem mindenesetre erdekelne a gyerekek es a vadbarom kapcsolata, ha volt ilyen. Vegulis felvallaltak a kapcsolatot, voltak-e kozos programok, ilyesmi. Csak mert elvileg a gyerekekre is feltekeny kellett legyen...
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 09:01:47
Kiete (törölt) 2008.08.13. 09:02:00
Azért írtam meg, hogy túl legyek végre mán az egészen.
Balance Of Power 2008.08.13. 09:04:59
Ismerek en is olyat (asszony kozvetlen kolleganoje), hogy bement a baratja a munkahelyere (!!!) balhezni egy extol kapott, teljesen artalmatlan sms miatt. Szivlapat az ilyeneknek...
Kiete (törölt) 2008.08.13. 09:05:59
Sokáig szinte nem vettem észre, mi történik. Csak azt, hogy valami nagyon gáz.
Tényleg megtörtént a pincéres sztori is. :)
""" (törölt) 2008.08.13. 09:06:53
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 09:08:01
Mármint a gyerekekkel hogy viselkedett?
Black_Rainbow 2008.08.13. 09:09:26
Kedves Kiete, előre is elnézést kérek azért amit írni fogok.
TE NEM VAGY NORMÁLIS!!!
Miért hagyod, hogy valaki ilyen szinten rád telepedjen, elzárjon a külvilágtól, önmagadtól. Még akkor is ha tényleg pusztán őrülten szeret téged ez a pasi, és te is szereted, ami nyilvánvaló, soha ne add fel önmagad. A pasi egy 2 éves gyerek szintjén van, aki azt sem hagyja, hogy apa egy puszit adjon anyának, mert féltékeny. Ez beteges, gyerekes. Meg kellene vele értetni valahogyan, hogy a világban így nem fog tudni érvényesülni és soha nem találja meg a boldogságot, ha nem tudja kiélvezni azt ami van, és csak azt próbálja kivédeni, nehogy más jobban érdekeljen nála. Szerintem mindketten önbizalomhiányban szenvedtek. Ő azért mert nem képes elhinni, hogy mellette maradsz és megelégszel vele, eszed ágában sincs más után nézni, te pedig azért mert hagyod ezt a bánásmódot. Velem valaki csinálta ezt még azelőtt, hogy bármi is lett volna köztünk, mondanom semm kell, hogy elküldtem a francba.
Kiete (törölt) 2008.08.13. 09:12:17
Balance Of Power 2008.08.13. 09:13:37
A gyerekekre nem volt féltékeny.
Azert is veszelyes, mert pontosan tudta, meddig feszitheti a hurt. Ugyanis lehetne a tortenetnek egy olyan olvasata is, hogy a sracnak is milyen nehez lehetett, hogy nem tudott uralkodni magan es hogy az osszes cirkusz valojaban azert volt, mert mennyire ragaszkodott hozzad - de akkor ez kizarva. Szamito kis f@sz, ez ilyen egyszeru...
tuli _ 2008.08.13. 09:13:39
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 09:14:02
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 09:14:30
Mondjuk ahhoz hogy apai legyen, ahhoz kell némi idő. De ha cikinek tartotta a gyerekeket, az nagyon gáz...Mondjuk bulizni én sem vittem volna magammal a gyerekeket, de azt nem azért mert ciki :)
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 09:15:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 09:16:04
nyünyőke 2008.08.13. 09:17:30
Kiete
Jól gondolom, hogy azért az elején ez az egész imponáló volt neked? (sőt, talán még most is...)Azért jól esett, hogy féltékeny, mert ez nyilván azt jelenti, hogy szeret, jól esett, mert nyilván azt is jelenti, hogy mennyire szépnek talál, azért gondolja, hogy minden férfi téged akar (tehát önbizalomhiányos vagy te is, jócskán)? Csak tiszta pillanataidban rájössz, hogy ez az ember elbassza az egész életed és megfojt, de ugyanakkor biztos ott van az is benned, hogy dehát mennyire szeret, és ezért csak tűrsz és élvezed is.
Nem mondom, nem egy szokványos kapcsolat, tele van szenvedéllyel (ha lehet így nevezni ezt) és drámával, persze, hogy ezután unalmasnak tűnik egy normális ember és egy normális kapcsolat... Csak azt vedd észre, hogy egy ilyen kapcsolat soha nem lesz sírig tartó szerelem, el fog múlni, mert vagy ő unja meg, vagy te, vagy valamelyikőtök (mindketten) tönkremegy bele, aztán ott fogsz állni teljesen egyedül, mert mindenkit leépítettél magad mellől. És tele a kapcsolatból szerzett defektekkel. Szar lesz. Már most is az.
Black_Rainbow 2008.08.13. 09:18:20
Kiete (törölt) 2008.08.13. 09:19:00
Örület.
Druid 2008.08.13. 09:19:21
Nem vagy egyedül hidd el. A barátnőm is ilyen pasival akadt össze. Neki gyerek, a srác fiatalabb és ugyan ez a vérmérséklet. Heves viták, ugyanilyen forró szex.
Csak szeretném, ha tudnád, nem te vagy egyedül aki szerelmes. És tudom, hogy tudod. Hogy mindent tudsz, az agyaddal, ez egyértelmű.
De elmondom mi a különbség. A barátnőmnek vannak barátai. Van önbecsülése. Van ÉLETE. Amit nem adottt fel. Az ELSŐ jel alapján elbeszélgetett a kissráccal hogy "heloka... ezt VELEM nem csinálod, mert mehetsz északi irányba"
És próbálkozott még, de a barátnőm mindet rendre jól kezelte. Veszekednek mostanában is, de mindig a srác jön vissza, elnézést kérve (!)
Te (bocsánat) elcseszted az elején, és folytatod! TUDOD, rájöttél hogy hiba, mégis tovább csinálod....
Ne tedd. Stricinek igaza van, még nem is biztos hogy tul fogod élni. Olvasgasd el a "kedves" kommentjeit és gondolkozz el rajta.
Kérlek.. menj társaságba. Menj, tanulj meg táncolni. Menj, folytasd a hobbid. Ha neki igy nem kellesz, akkor TE nem kellesz neki.
Ha belegondolsz, már át is formált Zolikiskutyájává. Miért jó ez?
Keresd meg ujra magad. Előtte is volt életed, értékes voltál, és lehetsz is valakinek. Lehet nem neki. Naés... ennyit nem ér hogy idegroncs légy.
Mellette sohasem leszel biztonságban.
storyline :) 2008.08.13. 09:19:38
Druid 2008.08.13. 09:23:49
Ezek magukból indulnak ki..
iBKV 2008.08.13. 09:26:08
Druid 2008.08.13. 09:26:21
ez télleg jó. Ezen is gondolkozz el ;)
Silly 2008.08.13. 09:26:21
Én sajna hiába próbálkozom, anya gondol egyet és húz sielni/nyaralni egyedül :)
Kiete (törölt) 2008.08.13. 09:26:55
teljesen így van!
Először úgy éreztem, így még nem szeretett soha senki. S persze ő bizonygatta is.
Igen jót tett az önbizalmamnak, kivirultam, megszépültem. Mondták a barátaim, hogy jó rám nézni. Aztán ez elmúlt. Nagyon.
""" (törölt) 2008.08.13. 09:28:06
Hysterica Nervosa 2008.08.13. 09:29:53
Mekkorak a gyerekek?
Balance Of Power 2008.08.13. 09:30:39
storyline :) 2008.08.13. 09:30:41
Dövan: nagyon belejöttél az írásba:)
Az hagyján, futok is esténként. Baromi érdekes, hogy minden trauma után változnak a szokásaim.
Black_Rainbow 2008.08.13. 09:31:39
És sajnos ismét egy idióta csaj. :(
storyline :) 2008.08.13. 09:33:26
Kösz, de ez visszatekintve inkább röhejes :D
iBKV 2008.08.13. 09:33:43
Strici bmeg, ezért a bejegyzésért meghívnálak egy sörre :)
iokaszté 2008.08.13. 09:33:58
Olvasd végig amit leírtál, és utána próbálj röhögés nélkül a tükörbe nézni!
Amennyiben sikerül (talán még könnyes is lesz a szemed) telefonálj Zolcsinak, de felhívnám a figyelmedet, hogy az OPNI-t már bezárták! Gyerekeket száműzd a papához, mert ebben az esetben ott tuti jobb helyen lesznek… vagy inkább nevess végre egy jót magadon és ezen a döbbenet „kapcsolaton”, és iktasd Zolcsit. Bár nem vagyok függőség párti, de egy ilyen pasinál szinte bármi jobb. És ne kajtass újabb kapcsolat után, mert amíg ebből nem lábalsz ki, senkit nem fogsz érdekesnek találni!
Délibáb 2008.08.13. 09:34:45
mondjuk én mármár betegesen nem vagyok féltékeny: én örülök annak, ha a pasimat megnézik a nők, vagy fel akarják szedni, mert csak azt bizonyítja, hogy jó pasi, és ennek ellenére mégis velem van. Akkor meg én sem lehetek annyira rossz csaj. :-)
Cordi2005 2008.08.13. 09:36:32
megmondoember 2008.08.13. 09:38:44
2. Azt a faktort sem zárnám ki, hogy a posztíró az illető fiatalságának a rabja, ami valószínűleg rettenetes ego-boostot ad neki (akkor is ha a kapcsolat titkos), és azt gondolja, hogy még egy ilyen fiatal suhancot - bármennyire tahó és infantilis is - soha a büdös életben nem tud fogni majd magának, így aztán minden elvisel, mindent megtesz, csak el ne veszítse az illetőt, akivel ha nincs is valódi kapcsolata (mint ahogy a szexen kívül nyilván nincs is), akkor is boldoggá teszi a tudat, hogy az övé, és hogy úgymond egy X évvel fiatalabb pasi vele akar lenni (pedig dehogy, az illető egy rabszolgát meg némi szexet keres csak).
Lényeg a lényeg: ez a pár szánalmas úgy ahogy van, de hát nekik nyilván így jó, szóval hagyjuk rájuk! Ámen!
Kiete (törölt) 2008.08.13. 09:40:07
Druid:
a tánctanítás volt az, amitől eltiltattam. Mert az "nyilvános erotika". (tánctanár vagyok, csak most más pályán)
""" (törölt) 2008.08.13. 09:40:17
nyünyőke 2008.08.13. 09:41:03
"Hozzáteszem, az úriember közben azért bőszen próbálkozott/próbálkozik "
Érdekes, hogy ez az összes ilyen pszichopatára jellemző. Megérne egy bővebb tanulmányt, hogy miért (miért flörtöl/csal meg, és a partnerével akkor miért viselkedik így), azon kívül, hogy nyilván magából indul ki.
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.08.13. 09:41:08
B
E
T
E
G
:(((((
storyline :) 2008.08.13. 09:43:29
""" (törölt) 2008.08.13. 09:44:20
Az hagyján, futok is esténként. Baromi érdekes, hogy minden trauma után változnak a szokásaim.
Még mindig jobb vagy mint én! A traumák után én bunkóbb leszek. Szerencsére kevés dolgot élek meg traumának:) Ami peeig nem öl meg, az erősebbé tesz.
Balance Of Power 2008.08.13. 09:46:06
Druid 2008.08.13. 09:47:57
Hystery: A nagyobb középiskolás, a kicsi most ballagott.
Druid:
a tánctanítás volt az, amitől eltiltattam. Mert az "nyilvános erotika". (tánctanár vagyok, csak most más pályán)
Akkor jól belenyúltam. Mostmár nem csodálom miért érzed magad rohadtul. Látatlanban is utálom a pasidat.
Kiete (törölt) 2008.08.13. 09:48:13
nem, egyáltalán nem örültem annak, hogy fiatalabb. Sőt, nagyon gáznak éreztem. Szánalmasnak magam. Attől, hogy fiatalabbal kezdek.
""" (törölt) 2008.08.13. 09:48:47
megmondoember 2008.08.13. 09:50:05
A magyarázat egyszerű: azoknak akik ennyire féltékenyek, a legnagyobb félelmük az életükben, hogy megcsalják őket, és ezen keresztül úgymond megalázzák őket; azt, aki hűséges volt, aki a megcsalás után csak egy lúzer lesz (szerintük), mert egy olyan emberrel építettek kapcsolatot és olyan ember miatt nem kufircoltak mással, aki nyilván nem volt érdemes erre (hiszen megcsalta őket). Éppen ezért ők elébe mennek a dolgoknak, és ők próbálnak az első (és esetlegesen sorozatosan visszaeső) megcsalók lenni, hogy ha sor kerül a megcsalásra a másik fél által, akkor is max. csak "egyenlítés" legyen a dolog (vagy esetleg még mindig "pluszban" legyenek ők a megcsalásokkal), de semmiképpen sem megalázás. Igen, tudom, nagyon kifordított logika és főleg rettenetesen súlyos önértékelési és értékrendbeli zavar az ami ennek a hátterében munkálkodik, de sajnos így igaz, ahogy leírom.
Cordi2005 2008.08.13. 09:53:01
Re: Balance of Power Úgy csináltunk, mint ha semmi sem történt volna.(Nem rontottuk el ezt a "klassz" nyaralást :-) Részemről igazán így is éreztem (sőt, hősként néztem magamra! :-) de abban bízom - akkor így tűnt- hogy talán a testvéremnek megvilágosodott valami... Adná a Jóisten!
nilla 2008.08.13. 09:53:32
tuli _ 2008.08.13. 09:57:30
""" (törölt) 2008.08.13. 09:59:09
Balance Of Power 2008.08.13. 10:00:08
megmondoember 2008.08.13. 10:00:09
Bárhogyan is nézem, ez önmagában nem mond ellent annak amit írtam. Te ugyanis most gyakorlatilag csak azt írod le, hogy bűntudatod volt azért, mert egy fiatalabbal kezdtél - ettől függetlenül azonban az egódnak még hízelgő lehet, hogy (még) egy jóval fiatalabb pasi számára is vonzó vagy. Bűntudatod nyilván a társadalmi elvárások meg esetleg amiatt van mert még az illető miatt is aggódsz (hogy ti. egy fiatalabb nővel, mint te, jobb sorsa lenne), de az a tény, hogy ennek ellenére mégis beleléptél a kapcsolatba arra utal, hogy igenis már ismeretlenben is rendkívül vonzó volt számodra az illető (nyilván részben a kora miatt is).
Egy jelentős korkülönbséggel rendelkező partner jelentős mértékben befolyásolja az ember közérzetét, öntudatát: jóval fiatal szerető mellett az ember frissnek, fiatalabbnak, jóval idősebb mellett pedig jóval öregebbnek érzi magát, mint amilyen amúgy lenne - utóbbit különösen ha nő az illető idősebb szerető (hiszen akkor az ő biológiai korlátaival kell a jövőt tervezni). Ez a végletekig elnyújthat egy amúgy totálisan szar kapcsolatot (egy fiatalabb szerető esetén) és megmérgezhet egy amúgy emberileg kiválóan működő szerelmet (idősebb szerető esetén).
Rebelde 2008.08.13. 10:00:21
Egy olyan kapcsolatnak nem sok értelme van, ahol az ember nem lehet önmaga. Kiete, ne hagyd magad!
nyünyőke 2008.08.13. 10:01:25
Hát igen, nekem is eszembejutott ez is, abszolút nem kifordított logika és egy lehetséges válasz a kérdésre.
De ugyanakkor nem biztos, hogy milyen esetben ez a helytálló.
16 évesen összejöttem egy sráccal, 2 és fél évet voltunk együtt. Nem akarom mentegetni magam, mentség nincs is, enyhítő körülmény esetleg, de nem akarom annyira részletezni. Szóval ő elment gólyatáborba, én meg közben megcsaltam (egy csók volt valakivel). Ez már több mint 2 év után volt, a vége felé. Mindegy. Amikor hazajött, és elkezdett mesélni a gólyatáborról, meg pl hogy fájt a torka és felment egy lányhoz, aki mennyire kedves volt, teát főzött neki, meg ilyenek, úgy elkezdtem bőgni, meg ugatni, meg féltékenykedni, hogy ő is csak meresztette a szemeit. Azóta se értem, miért viselkedtem így. Iszonyúan szégyelltem magam, amiatt, amit csináltam, de akkoris, miért így reagáltam? Biztos voltam benne, hogy akkor ő is megtette? Ezzel akartam leplezni a szégyenérzetem, hogy elhitetem vele, hogy ő egy bunkó? Igazolni, hogy megérdemelte, hogy megtettem vele, mert biztos ő is megtette? Áh...:/
Mindenesetre a fenti magyarázat rám nem volt érvényes, mert én nem éreztem, hogy hülyét csináltam belőle és nem attól féltem, hogy ha megteszi, akkor egy lúzer leszek.
Bár én nem vagyok pszichopata:D
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 10:02:22
pont most volt egy vitám párommal. bár ő nem szeretne engem bezárni, de tegnap azért megkaptam a magamét, hogy oké, hogy vannak barátaim, akikkel jól érzem magam, ha ő nincs ott, de azért neki ne hangoztassam már, hogy milyen jófejek, meg királyak. sztem szó sem volt erről... mindegy. lenyeltem.
OpenWolf! 2008.08.13. 10:02:58
""" (törölt) 2008.08.13. 10:05:28
"Egy jelentős korkülönbséggel rendelkező partner jelentős mértékben befolyásolja az ember közérzetét, öntudatát: jóval fiatal szerető mellett az ember frissnek, fiatalabbnak, jóval idősebb mellett pedig jóval öregebbnek érzi magát, mint amilyen amúgy lenne"
Nem mindenkinél van ez így. Nekem jóval idősebb pasim van és ugyanolyan maradtam, mint azelőtt voltam.
Rebelde 2008.08.13. 10:08:19
Ott is tánctanár volt a csaj, gyerekekkel, és ami megütötte akkor a fülem az az volt, hogy a pasitól akkora sallert kapott a csaj egy veszekedés alkalmával, hogy elgörbült a csat a hajába...
""" (törölt) 2008.08.13. 10:09:29
megmondoember 2008.08.13. 10:10:33
Mint írtam, ez elsősorban akkor érvényes, ha a nő az idősebb. Ha a férfi, az a legtöbb esetben (ha csak nem nyugdíj felé megy már) nem gáz, ha amúgy a fizikai vonzalom megvan, hiszen csak előnyei vannak az idősebb pasinak: általában jobban keres, megbízhatóbb, felelősebb, stb., mint egy fiatal - és neki (szemben egy nővel) még akár 50-60 éves korában is lehet gyereke, nem kell attól félni, hogy a klimax miatt a szexuális étvágya nullára redukálódik, stb.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 10:12:17
Balance Of Power 2008.08.13. 10:12:18
Masfelol viszont a ferfiaknal van az, hogy a fiatalabb partner fiatalon tartja. Nagyfaterom megbotrankozast okozott, amikor 40 korul elhagyta masodik feleseget egy 25 eves (raadasul elvalt, gyermekes) noert. Ma 82 eves es a 66 eves felesege tartja fiatalon - kenytelen tartani a tempot. Nekunk, fiataloknak ez tok jo dolog, akarmi is volt 40 eve.
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 10:13:59
ezt elrakom jobb időkre.
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 10:14:28
namindegy, legalább veszekedés nélkül tudjuk megoldani a dolgainkat. amúgy tényleg nem egy rátelepedős pióca, szóval kivételesen szerencsém van. mert abból a fajtából is jutott már egy másfélévre elegendő.
""" (törölt) 2008.08.13. 10:14:33
storyline :) 2008.08.13. 10:15:15
Már a címről ez jutott eszembe: Dövan, szárnyalj!:DDDDD "
Francba, pont most dolgoznom kell, keményen :DDD
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 10:17:46
viktor134 2008.08.13. 10:18:07
A jó öreg Hope 2008.08.13. 10:18:31
Hopi Bond 2008.08.13. 10:18:49
megmondoember 2008.08.13. 10:18:53
Ez hülyeség. A valóság az, hogy a férfiak számára az egyetlen a társadalom által is elfogadott mód negatív érzelmeik megélésére a düh és az agresszió (hiszen sírni nem szabad, panaszkodni nem szabad, magát sajnáltatni nem szabad, stb. egy férfinak), így mindent ebbe vezetnek bele, ez az egyetlen mód, amivel negatív érzelmeiket le tudják vezetni. A fizikai bántalmazás innen pedig már csak egy köpésre van. A férfiak egyébként egymás közt is verekednek (a statiszikák szerint 20x annyit, mint nőkkel), nem csak a gyengébbekkel.
A másik oldalon egyébként megjegyezném, hogy felmérések szerint nők és férfiak szinte majdnem azonos arányban követnek el fizikai agressziót egymással szemben egy kapcsolatban - tehát hülyeség azt képzelni, hogy a fizikai agresszió (csak) a férfiak sajátja lenne.
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 10:20:06
bocadilla 2008.08.13. 10:20:44
Black_Rainbow 2008.08.13. 10:21:19
Kiete története a mai poszt.
""" (törölt) 2008.08.13. 10:21:19
Ne általánosítsunk már. Nem feltétlen a kor adja ezeket a tulajdonságokat. Sok idősebb sem bír ilyen jellemzőkkel és sok fiatal már rendelkezik ezekkel.
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 10:21:28
na kifogtál egy nyomoroncot.
jihjih. :D
valóban. :D
tuli _ 2008.08.13. 10:22:49
szia hopika. rég láttalak, már hiányozták:)
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.08.13. 10:23:47
megmondoember 2008.08.13. 10:24:54
Azért tudjunk már különbséget tenni a pusztán szexuális vonzalom, meg egy full kapcsolat között! Attól, hogy egy 35-40-es nő szexuálisan attraktív neked, mint 20-as/30-as férfinak, hosszú távú komoly kapcsolatra valószínűleg nem lenne jó, pont a már fent említett okok miatt (ti. már amúgy is valószínűleg van már porontya, ráadásul tinédzserkoban, akik önmagukban is elég csapás tudnak lenni egy új férfinak a családban, de ráadásul pont miattuk tőled nem feltétlenül akar majd gyereket; ráadásul ha akarna sem biztos, hogy tudna szülni már addigra, mire odáig jutnátok a kapcsolatban).
Hopi Bond 2008.08.13. 10:27:01
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 10:27:28
Én nem szoktam bántani a nőket hogy levezessem a feszültséget, vagy kiéljem az elfojtott agressziómat. Leszarom a társadalmi elvárásokat, ha sírni támad kedvem, akkor sírok, ha panaszkodni, panaszkodom. Leszarom hogy nem illik sírni vagy panaszkodni. Engem nem fog skatulyába zárni ilyesmi. Rengeteg dolog van amivel a feszültséget le lehet vezetni, fizikailag, lelkileg is. Sajnálom, hogy abban a hitben élsz, hogy csak egyetlen módja van. Én nem szoktam verekedni, fizikailag sem. Engem még soha nem bántalmazott fizikailag nő, max ha én kértem meg rá :D
tuli _ 2008.08.13. 10:28:46
megmondoember 2008.08.13. 10:28:53
A kivétel önmagában nem cáfolja a trendet. Az idősebb férfiak _általában_ jobban keresnek, _általában_ megbízhatóbbak (minden értelemben), _általában_ felelősebbek, mint fiatalabb társaik. Éppen ezért _pusztán _statisztikai alapon egy nőnek érdemesebb inkább velük kezdeni ha egy komoly, hosszútávú kapcsolatra vágyik, ha amúgy a fizikai vonzalom (is) rendben van.
Kerti Fóka 2008.08.13. 10:28:57
megmondoember 2008.08.13. 10:29:41
Szövegértésből egyes.
Balance Of Power 2008.08.13. 10:30:15
Nem tudom, milyen lehet egy 40 eves novel egyuttelni, de altalanositani nem hiszem, hogy lehet. Besavanyodott huszoneves csajok ugyanugy vannak, mint porgos, gyerekkel rendelkezo 40-esek.
""" (törölt) 2008.08.13. 10:32:02
Akkor nézzük meg hány idősebb jár kocsmába és hány fiatal. Statisztika itt mit mutat? Aki kocsmába jár megbízható??
tuli _ 2008.08.13. 10:32:22
Mert hülye vagy:) Bocs.:P
Nem vagy képes szakítani?
megmondoember 2008.08.13. 10:33:08
Persze. Megértjük, hogy totális dilis vagy. :)))
Amúgy meg 70-en túl (de akár már egy fél tucaton túl is) tök felesleges "szakítás"-nak nevezni a dolgot, mert az nálatok - meg az ilyen kapcsolatokban - nyilván abszolút nem az, hanem a kapcsolat, egészen pontosan a kölcsönös lelki terror és/vagy a függőségi viszony szerves része. Nálatok az a "szakítás", mint másoknál egy jó beszélgetés, egy közös program vagy egy kellemes délután a díványon: a kapcsolat, az egymás iránti érdeklődés és az önidentitás fenntartásának eszköze.
Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.08.13. 10:33:12
tudom, a szerelem vak, de hogy hülye is legyen?!?
Kiete (törölt) 2008.08.13. 10:34:11
"Azért tudjunk már különbséget tenni a pusztán szexuális vonzalom, meg egy full kapcsolat között! Attól, hogy egy 35-40-es nő szexuálisan attraktív neked, mint 20-as/30-as férfinak, hosszú távú komoly kapcsolatra valószínűleg nem lenne jó,"
Teljesen jogos.. ez lengte be az egész kapcsolatot.
S rendkivüli mértékben fejlesztette a kisebbségi érzésemet.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 10:37:09
Yssey 2008.08.13. 10:38:04
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 10:38:31
megmondoember 2008.08.13. 10:39:18
Nézzük! Mit mutat? Neked vannak pontos számaid? Ha nincsenek akkor mit akarsz ezzel a felvetéssel?
Egyébként még ha lennének számaid akkor is elrakhatnád oda ahova a nap nem süt, hiszen a fiatal nyilván diszkóba meg bárba fog járni, nem kocsmába, ha inni akar - szóval a kocsma közönsége demográfiailag eleve kontraszelektált, nem releváns a kérdés vonatkozásában. Ezen kívül a felelősségnek semmi köze nincs a kocsmázáshoz (lehetsz tök felelőtlen más módokon is, mint hogy iszol, mint ahogy mértéktartóan is lehet inni a kocsmában is).
Erről ennyit.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 10:39:32
Én nem.
Szil-Ka 2008.08.13. 10:39:34
Yssey 2008.08.13. 10:40:19
azt is elnézném neki, ha verne!
Szelid sunmalac 2008.08.13. 10:40:32
Cordi2005 2008.08.13. 10:41:13
A nyaralás alatt négyen voltunk, jött velünk a sógor édesanyja. A történtekkor épp nem volt velünk, mert teljesen besérült egy semmiségen. Szerintem azóta sem tud róla, de ha mégis, akkor biztosan van magyarázat arra, hogy az ő gyönyörű, egyetlen, tökéletes fiacskája miért tett ilyet... :-)
Hopi Bond 2008.08.13. 10:41:41
Szelid sunmalac 2008.08.13. 10:41:54
Yssey 2008.08.13. 10:42:11
viks 2008.08.13. 10:45:09
Kiete (törölt) 2008.08.13. 10:45:25
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 10:45:59
Nem, csak a korlátolt idióták számára.
""" (törölt) 2008.08.13. 10:46:12
te jártál már kocsmában? Elemeztél már viselkedési formákat? oda azok járnak akik le vannak csúszva. bárba, szórakozóhelyekre is járnak olyanok, de nem ez a jellemző. Maradjunk annyiban, hogy szinte azonos mértékben vannak jó tulajdonsággal rendelkező fiatalok és idősek.
Balance Of Power 2008.08.13. 10:47:43
""" (törölt) 2008.08.13. 10:47:51
azt is elnézném neki, ha verne!"
Ha most itt lenne Strici, asszem kiverné nála a biztosítékot megmondó:)
Balance Of Power 2008.08.13. 10:48:50
Yssey 2008.08.13. 10:48:59
mondjuk lehet az is izgalmat hozna..:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 10:49:48
Cordi2005 2008.08.13. 10:50:08
amúgy elég borzasztó, hogy levernek egy nőt az utcán a földre.. és nem történik semmi:(
Ha az én sztorimra gondolsz, akkor a lelkes "matróz" emberkék már megindultak felénk, csak mi nem akartunk nagyobb balhét - a nővéremmel- ezért gondoltuk jobb megoldásnak ha szépen elhúzzuk a csíkot... :-) (hajókirándulás volt, valahogy csak vissza kellett jutni a kiindulási pontra, és sajna így is akadt egy-két utastárs aki látta)
Yssey 2008.08.13. 10:50:44
nem lehetsz már sikeres ember.. elindultál a lejtőn
vadiuj1 2008.08.13. 10:50:48
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9108859&go=81738727
Koszi
megmondoember 2008.08.13. 10:51:10
Tényleg nem látod, hogy ezzel pont magadnak mondasz ellent, megerősítve, hogy kontraszelektált a kocsma látogatóközönsége?
"Maradjunk annyiban, hogy szinte azonos mértékben vannak jó tulajdonsággal rendelkező fiatalok és idősek."
Ha az érted "jó tulajdonság" alatt, hogy hosszú a farkuk vagy hogy kedvesek és udvariasak, akkor maradhatunk ennyiben. Ha azt, amiről én beszéltem, hogy jellemzően ki keres többet, ki viselkedik felelősebben, stb., akkor viszont megint csak azt kell mondanom, hogy ez jellemzően az idősebb korosztály sajátja, nem a fiataloké.
terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2008.08.13. 10:53:21
te tökéletesen megérdemled ezt a faszit.
redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.13. 10:55:11
Cordi2005 2008.08.13. 10:56:11
Cordi2005 - ez egyre jobb ;)) Anyos is ott volt ;))))) Komolyan, ez a sztori kenterbe veri a posztot.
Re: :-) Csak azt remélem, hogy a nővérem nálam tartózkodása alatt nem lesz hasonló sztori, de szerintem ez csak hiú ábránd...
Szelid sunmalac 2008.08.13. 10:57:28
redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.13. 10:59:00
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 10:59:07
Lehet ugyanannál a dealernél vesszük a rakétákat? :)
merta-X 2008.08.13. 11:00:41
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a posztíró azt kapta, amire szüksége volt, egy hisztiző férfipicsa kellemes és izgalmas felüdülés volt számára az unalmas faroktengerben...
Nem is tudom, akit így eltemet egy kis deviancia, az inkább maradjon a normál "unalmas" dolgoknál.
megmondoember 2008.08.13. 11:00:43
Nem kukába, de a szexen túli kapcsolatra már elég cinkes. Ha van már gyereke azért, ha nincs akkor azért (mert akkor valószínűleg elki defektes ill. más okból a kapcsolatokban nem igazán penge). Egy vele egykorú férfi ugyanis már általában biztos, hosszú távú kapcsolatra, családra vágyik, ami a fentiek miatt eléggé bizonytalannak tűnik. Ráadásul kérdezheti majd magától, hogy a nő milyen részben lesz azért vele, mert tényleg szereti és mert ki tud teljesedni a kapcsolatban, és mennyire azért, mert valahol utolsó komoly esélynek tekinti a házasságra és gyerekre, és mert tudja, hogy ha 2-3-4-5 év után kilép a kapcsolatból, akkor már szinte esélytelen lesz ilyen vonatkozásban egy következő nekifutásra. Ráadásul egy figyelmes férfi ezt végiggondolja a nő számára is (hogy ti. mennyire tol majd ki a nővel, ha pár év után ott lesz kénytelen hagyni, mert rájön, hogy nem ő volt az igazi), és ezért eleve nem vállal be egy olyan, elsőre kicsit rázósnak tűnő kapcsolatot az illetővel, amit amúgy egy fiatalabbal simán elkezdene, hiszen utóbbi esetében nem léteznek (még) ezek a faktorok.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:01:57
megmondoember 2008.08.13. 11:02:42
Eleve "vicces" volt a hozzászólásod, de tekintve, hogy gőzöd sem lehet a koromról, ez azt hiszem sikeresen rátette a koronát az egészre... :)))
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.08.13. 11:02:59
Majd meglátjuk, pubik, majd meglátjuk...
jorda 2008.08.13. 11:03:08
Kiete (törölt) 2008.08.13. 11:03:53
Kietenek meg mondhatunk bármit, mindenképp el fog jutni a mélypontig, amikor majd elhatározza, hogy akár az érzelmeit is feláldozva végleg befejezi, én csak remélni tudom, hogy ez még az előtt lesz, hogy visszafordíthatatlan fizikai sérelmeket szenved
A megírással felégettem magam mögött a visszautat.
Nagyon jól tudom, hogy atomi hülye voltam. S sokáig, következeteen.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:04:26
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:06:08
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 11:07:11
Cordi2005 2008.08.13. 11:07:34
Remélem, hogy most egy 30 éven aluli férfi véleményét közvetíted, mert akkor az első mondatot elfogadom. A következőket viszont azért nem, mert most leszek 31, és most szakítottunk a párommal. 4 évig voltunk együtt, még nem szerettünk volna babát. Szerinted emiatt én most lelki defektes vagyok, vagy más okból a kapcsolatokban nem igazán penge? Szerintem ne általánosítsunk... :-)
Kiete (törölt) 2008.08.13. 11:07:42
Te egy kurva vagy 50 szakítással?
Ezt kérdezed, vagy mondod?
tuli _ 2008.08.13. 11:08:10
merta-X 2008.08.13. 11:09:09
"Egyébként harminc fölött egy nő már kukába való? "
Nem kukába, de a szexen túli kapcsolatra már elég cinkes. Ha van már gyereke azért, ha nincs akkor azért (mert akkor valószínűleg elki defektes ill. más okból a kapcsolatokban nem igazán penge)."
Abszolút hülyeség. Kismillió oka lehet, hogy 30 fölött nincs egy nőnek stabil kapcsolata, én pl. több ilyet ismerek, mint kapcsolatban élőt.
"Ráadásul egy figyelmes férfi ezt végiggondolja a nő számára is (hogy ti. mennyire tol majd ki a nővel, ha pár év után ott lesz kénytelen hagyni, mert rájön, hogy nem ő volt az igazi), "
Vérlázító faszság. Te egy ilyen "figyelmes férfi" vagy gondolom. Kérj meg egy pszichiátert, hogy vizsgálja meg a szociopata tüneteidet, mert valahogy fingod sincs, mi az, szeretni egy embert.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:09:16
merta-X 2008.08.13. 11:10:13
Csőcső
Itt is?:D
Tiduj 2008.08.13. 11:10:20
- nincs hangoskodás
- nincs kézfelemelés (se)
- nincs verekedés.
Aki ideges, az kerülje el szépen a másikat, amíg le nem nyugszik, kérjen segítséget, vagy keresse meg Növényi Norbit, Fekete Lacit, vagy akárkit, "oszt azzal duhajkodjon".
Eddig még bevált.
""" (törölt) 2008.08.13. 11:10:37
aki statisztikákból von le következtetést sikeres ember nem lehet. Az életből kell meríteni és aki nagy látószöggel bír, az tud jó következtetéseket levonni, megállapításokat tenni.
Elég nagy cégnél dolgozom, rengeteg céggel állunk kapcsolatban. A cégek, melyeknek a szolgáltatásait igénybe vesszük, azok vezetőinek nagy része fiatal, megbízható, dinamikus, felelősségteljes és gazdag.
m.gray 2008.08.13. 11:10:45
Nem olvastam az össze kommentet, de ez siralmas! Ez a pasi nem szeret téged! Hogy szerethetne egy olyan, aki cikinek tartja, hogy a gyerekeiddel mutatkozzon? Hogy szerethet az, aki nem enged táncolni? Én csak hobbiból táncolok, de egy táncosnak nem táncolni olyan, mintha egy madárnak eltörnék a szárnyát, levágnák a tollait és kalitkába is zárnák!!!
Bocs, ha megismétlem, azt, amit már a többiek elmondtak, de te egy végtelen önhazugségban élsz. Ennyire senki nem lehet szép/fiatal, és ennyire senki nem kefélhet jól...
Már bocs.
Krizsabali 2008.08.13. 11:11:15
már elnézést, de anyád... :)
Kiete (törölt) 2008.08.13. 11:11:29
Ha lazán ismerkedik, s bárkit fel tud szedni?
Vagy ha tartós kapcsolata van?
Vagy ha sok kapcsolaton van már túl?
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 11:11:34
Rebelde 2008.08.13. 11:12:01
a 30 fölötti nőkről szóló kommentedben, ha kicserélnéd a nő szócskát férfira, akkor közelítene az igazsághoz...egyébkétn hülyeség, amit írtál
redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.13. 11:12:28
Cordi2005 2008.08.13. 11:13:01
Cordi52: "megmondoemberes" elmeleti elemzest szeretnel kapni, vagy az oszintet az arcodba???
Mondjad csak!
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:13:18
megmondoember 2008.08.13. 11:13:46
Ezt is biztosan tudhatod, hiszen egész életemben mellettem voltál, így pontosad tudod mit éltem már meg és mit nem. Vagy mégsem? :)
"Megmondo: hany eves vagy es hany eves volt a legidosebb kapcsolatod? "
A korom tök irreleváns - nem attól lesz igaz vagy hamis amit írok. A vitapartnere korát csak azt firtatja ultima rációként, aki ésszel érvelni már nem tud.
A legidősebb kapcsolatom pedig éppen elég idős volt ahhoz, hogy tapasztalatból írhassam azt, amit leírtam. Ez rád is igaz, vagy éppen te vagy az aki csak elméletből bölcsészkedik gyakorlat helyett?
Balance Of Power 2008.08.13. 11:13:59
Csak azt remélem, hogy a nővérem nálam tartózkodása alatt nem lesz hasonló sztori, de szerintem ez csak hiú ábránd...
Na nehogy mar odamenjen hozzatok a haz ele balhezni. Akkor kihivod a rendorseget, remelem ;))) De amugy miert koltozik hozzad a novered (ha nem vagyok Windisgraetz)?
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:15:23
Black_Rainbow 2008.08.13. 11:15:33
Te nem vagy normális, hogy ilyeneket gondolsz 30 feletti nőkről.
Sikeres ember nem lehetsz.
Krizsabali 2008.08.13. 11:17:10
a) max. 21 éves vagy
b) soha nem beszélgettél még komolyabban 25 feletti nővel
c) soha nem találkoztál olyan esetekkel, amikor a 30-as nő nem azért szakít addigi párjával, mert ő akarta
d) "figyelmes" férfi lévén a 30 fölöttieket max. tárgynak tekinted, így nyilván esélyed sincs meg is ismerni egy ilyen selejtet
vagy ez mind együtt...
Cordi2005 2008.08.13. 11:17:21
m.gray 2008.08.13. 11:17:28
megmondoember 2008.08.13. 11:18:08
:)))))))))))))))))
Bocs, csak kitört belőlem a megállíthatatlannak tűnő röhögés... :)
Mellesleg, rebelde, ugye még véletlenül sem vagy a kérdésben érintett korosztályú nőszemély, ugye? :)))))))) (Bocs, csak azért röhögök megint, mert már tudni véelem a választ. :)
merta-X 2008.08.13. 11:19:02
1.Akármit is éltél meg, a konzekvenciákat nem sikerült jól levonni.
2. A korod azért nem irreveláns, mert megmutatja, hogy milyen perspektivából írsz totál faszságokat, melyik csoprtba érzed magad tartozónak, (vagy nem).
Black_Rainbow 2008.08.13. 11:19:03
Árpóca · http://sosefelejtemel.blog.hu 2008.08.13. 11:19:06
Igen általában az baj hogyha a nő időseb...sőt ez mindíg problémát szokott jelenteni velem is volt már hasonló és sose sül el jól:S A távkapcsról meg hát...Addig jó amíg tudod hogy vissza fog jönni egy veled lessz ha messze dolgozik és nem jön haza huzamosabb időre és nemvagytok rég összekötve akkor a kapcsolat zátonyra futhat könnyen. Légy erős tarts ki!
UI.: a wlkámszek téleg baromi jó!:)
Yssey 2008.08.13. 11:19:17
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:19:19
megmondoember 2008.08.13. 11:19:46
a) max. 21 éves vagy
b) soha nem beszélgettél még komolyabban 25 feletti nővel
c) soha nem találkoztál olyan esetekkel, amikor a 30-as nő nem azért szakít addigi párjával, mert ő akarta
d) "figyelmes" férfi lévén a 30 fölöttieket max. tárgynak tekinted, így nyilván esélyed sincs meg is ismerni egy ilyen selejtet
vagy ez mind együtt..."
Az összes állításod hamis rám nézve.
Kérem a következőt! :))
Cordi2005 2008.08.13. 11:20:25
Köszi! Nem nagyon bírom a kritikát. :-) De amúgy tény, hogy nem érzem magam sem defektesnek, sem egyébnek csak mert rájöttem, hogy nem mehet az úgy tovább, ahogy volt. Szerinted annak kellene?
Black_Rainbow 2008.08.13. 11:21:42
Te most azért vagy itt, hogy megmutasd, hogy úgy érzed te vagy a király és mindentudó és mindenki más selejtes rajtad kívül?
Mert ha igen, akkor kár volt ide kommentezned.
megmondoember 2008.08.13. 11:22:17
:))))))))))))
Na, látod, az ilyen kiszólásokból tudom, hogy igazam van. Ha ugyanis tudnál ésszel érvelni az álláspontod mellett, nem szorulnál ilyen szánalmas sértegetésekre; érveid magukért beszélnének.
De így, csak röhögök megint. Köszi. Régen nevettem ilyen jót... :))))))))
b) a fentiekből adódó
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 11:22:20
Krizsabali 2008.08.13. 11:23:14
ez esetben a diagnózis sajnálatos módon szimpla szociopátia... (jobban jártál volna - és nem mellesleg a társadalom is -, ha valamelyik lehetőség, ultima ráció ide vagy oda, megállja a helyét, mert akkor lett volna mentséged).
storyline :) 2008.08.13. 11:23:22
Dövan: szoktál te értelmes nőket is találni? A posztod jó:) Olvasnék még tőled (ha sokszor írsz, akkor mindenki rá fog jönni, hogy te sikeres ember már nem lehetsz:P )
Ezek szerint nem szoktam, bár tulajdonképpen magával az eszével eddig egy nőmnek sem volt gond :)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:23:50
Engem hagytak mar ott azert mert o mar szeretett volna gyereket, en meg nem. Bar tavkapcsolat volt...3 evig...te jo eg...na mindegy. A mostani paromnak meg van gyereke (kozvetlen a fent emlitett utan), ugyhogy ilyen az elet. De egyikuk sem volt defektes, csak mas emberek, mas helyzetben, mas korban, mas preferenciakkal...
Senki fia 2008.08.13. 11:23:58
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 11:24:33
miért is lenne kitolás a részemről, ha rájövök hogy nem ő az igazi????
mert nem jön össze és ő meg már túl idős lesz?:S
azt hiszem, ennyi kockázatot lehet vállalni.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:24:58
Black_Rainbow 2008.08.13. 11:25:43
Mielőtt szóvá tennéd, nem, nem vagyok még 30 feletti, 26 éves vagyok és rengeteg 30 feletti férfi és nő ismerősöm van, olykor szinglik, de nem olyanok amilyennek te gondolod, leírod. Érdekes. Akkor mégsem igaz ez mindenkire?
Mooon 2008.08.13. 11:25:58
majd mindjááá végigolvasom..
a közepén kezdtem azt érezni, hogy jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj...
Cordi2005 2008.08.13. 11:26:12
Szeretlek! :-))) És köszönöm!
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:26:24
megmondoember 2008.08.13. 11:27:17
Elég nagy cégnél dolgozom, rengeteg céggel állunk kapcsolatban. A cégek, melyeknek a szolgáltatásait igénybe vesszük, azok vezetőinek nagy része fiatal, megbízható, dinamikus, felelősségteljes és gazdag. "
Bruhahahaha!!! :))))))))))))))))
Először leírja, hogy a statiszika nem számít, nem érv, aztán statiszikai képet fest a cégéről és partnereiről, és azzal próbál érvelni!
Bruhahahaha!!! :))))))))))))))))
Kezdem szégyellni magam. Szellemileg annyira egyenlőtlen felek között zajlik ez a vita. Unfair lenne tőlem folytatni. :)))
""" (törölt) 2008.08.13. 11:28:04
"Ezek szerint nem szoktam, bár tulajdonképpen magával az eszével eddig egy nőmnek sem volt gond :)"
Igazad van, van eszük. Kihasználnak, hülyének néznek :) Én azért írtam, hogy értelmes nő, egy értelmes nőben nemcsak az ész honol:)
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.08.13. 11:28:15
Nem az idősebb nő a jó, hanem a fiatalabb pasi :)
Hogy kell a szerelmet a függőségig fokozni.
Lehet, hogy pont a sajátos macsó stílusa miatt kattant rá?
Akkor a kedves posztíró nézze meg a Titkárnő című filmet, ott legalább van hepiend.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:28:57
Balance Of Power 2008.08.13. 11:30:23
A 30-as nok temajahoz pedig: en is tobb szinglit ismerek, mint kapcsolatban elot. Sot, a szazalekos arany kb. 80-20, ami eleg durva. De ennek 2 oka van: 1. a lanyok irrealis igenyei 2. a ferfiak (valljuk be, f@szok vagyunk mindahanyan). A furcsa paradoxon ezekben a lanyokban az, hogy egyfelol csaladra, gyerekre vagynak mar nagyon (ketyeg ugye a biologiai ora), masfelol viszont maguk sem tudjak, mit kezdjenek magukkal az eletben. Sajnalom oket, de mindet nem vehetem felesegul ;))) (dugni azt nagyon szivesen, barmikor ;))))
Krizsabali 2008.08.13. 11:30:32
Szellemileg annyira egyenlőtlen felek között zajlik ez a vita. Unfair lenne tőlem folytatni."
:) azt hittem a jó rabbit a gyülekezet dícséri... persze lehet, hogy más felekezetekre ez nem érvényes. mondjuk azért még mindig gyanús, hogy ha olyan nagyon értelmes lennél, azt legalább egyvalaki észrevette volna :D... persze sokkal elviselhetőbb úgy az élet, ha mindenki más ostoba barom körülötted - csak úgy nehezebb beszélgetni, mert folyton le kell ereszkedni, az meg ugye, elég fárasztó...
Rebelde 2008.08.13. 11:30:43
örülök, hogy jól szórakozol, nyilván baromira okosnak is érzed magad:S igen, képzeld az érintett korosztály tagja vagyok, vállalom a korom ellentétben veled
megmondoember 2008.08.13. 11:30:46
Ezt nem én mondtam. Ha te így látod magad és másokat az adott szituációban, akkor annak nyilván oka, alapja van. :)))
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:31:20
tuli _ 2008.08.13. 11:31:26
"Bruhahahaha!!! :))))))))))))))))
Bruhahahaha!!! :))))))))))))))))"
Cordi2005 2008.08.13. 11:31:42
Kiete (törölt) 2008.08.13. 11:32:01
merta-X 2008.08.13. 11:32:46
...
Kezdem szégyellni magam. Szellemileg annyira egyenlőtlen felek között zajlik ez a vita. Unfair lenne tőlem folytatni. :)))"
Szerintem meg neked kár írogatni válaszokat, olyan lekorlátozott az agyad, hogy egy kágécsőben látsz mindent, és ahhoz igazítod a világod. Istenálgya.
storyline :) 2008.08.13. 11:33:46
...
Igazad van, van eszük. Kihasználnak, hülyének néznek :) Én azért írtam, hogy értelmes nő, egy értelmes nőben nemcsak az ész honol:) "
Talán ki nem használtak, bár Tányával nem tudom mi a helyzet, mi volt az ő motivációja. De tulajdonképpen, azt amibe ez nekem került, nem bánom, legalább volt egypár estéje, amikor semmi sem számított. Elfelejteni nem fog, max bánni pár év múlva, hogy így alakult a dolog.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:33:55
""" (törölt) 2008.08.13. 11:34:57
te egyszerűen ostoba vagy. Most írjam le az összes tapasztalatomat? Minek? Mikróztam a cégemre. Nyílván nem ismerem az összes vállalkozást és annak sikeres vezetőit.
Szted az a statisztika, hogy a nettó átlagkereset 150e ft és ezt használják fel elemzésekhez is az helyes?
Krizsabali 2008.08.13. 11:35:11
Te Dövan vagy? Vagy lemaradtam v.miről? Csak Tánya miatt gondolom (attól, hogy a témához nem szóltam hozzá, még figyeltem ;o)))
forallmankind 2008.08.13. 11:35:16
idióta barmok! itt együttérzésnek helye nincs!
ezek után elvárod h bárki is értelmes emberként kezeljen? kibaszott tragikomédia!
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:35:19
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 11:35:47
Kiete, jól baszol? Mert nagy keletje van az érettebb nőknek, igaz, kicsit alacsonyabb a tarifa, és az órát sem nézheted.
Krizsabali 2008.08.13. 11:35:54
storno!!!
szarakodik a mozzillám és összecsúszott két komment.
storyline :) 2008.08.13. 11:36:14
Szerintem elnéztél valamit :)
Cordi2005 2008.08.13. 11:36:16
Cordi2005: csodalom, hogy elengedte hozzad - hogyhogy a tovabbkepzes nem csak valami urugy arra, hogy a tesod kurvalkodjon?
:-) Ez igazából nem volt kérdés, kölcsönös az érdek (jobb lesz a fizu). Amúgy pedig a nővéremnek semmi kedve jönni, már előre utálja az egészet. De a konklúzió - a másik fél részéről - biztosan az a mondat, amit te is leírtál...
nilla 2008.08.13. 11:36:35
Nem kukába, de a szexen túli kapcsolatra már elég cinkes. Ha van már gyereke azért, ha nincs akkor azért (mert akkor valószínűleg elki defektes ill. más okból a kapcsolatokban nem igazán penge).
Gratulálok rég olvastam ekkora megalapoztatlan baromságot. Hol élsz és hány éves lehetsz? Cinkes kapcsolatra egy nő mert már van gyereke?...vagy mert esetleg harminc évesen túl van egy vagy több hosszú kapcsolaton lelki defektes és további kapcsolatra alkalmatlan?! Na a harminc éves családot akaró férfiakról már ne is beszéljünk...jó az 35-40-nek is a mai világban...Nagyon osztod az észt, de szerintem még nem vagy elég idős és tapasztalt, úgyhogy kérlek gondold át kétszer amiket leírsz.
""" (törölt) 2008.08.13. 11:37:17
Igazad van, elkövettem azt a hibát, hogy egy ostoba embernek irogatok. teljesen felesleges
Krizsabali 2008.08.13. 11:37:49
igen, már meg is van, mit :D
kisvi 2008.08.13. 11:37:57
én is így gondolom :)
megmondoember 2008.08.13. 11:38:48
Nézd, az magáért beszél, hogy míg én itt röhögök mindenkin, azok csak tovább húzzák magukat az én kiszólásaimon - és még az sem esik le nekik, hogy direkt provokálom őket! :)))
Balance Of Power 2008.08.13. 11:38:50
""" (törölt) 2008.08.13. 11:39:20
"Talán ki nem használtak, bár Tányával nem tudom mi a helyzet, mi volt az ő motivációja. De tulajdonképpen, azt amibe ez nekem került, nem bánom, legalább volt egypár estéje, amikor semmi sem számított. Elfelejteni nem fog, max bánni pár év múlva, hogy így alakult a dolog. "
Sarkítottam:) Nem gondolom ilyen vészesnek. Viszont nem ártana egy értelmes nőt kikapnod.
Cordi2005 2008.08.13. 11:39:22
Cordi: egyre szimpatikusabb vagy! Ez nem jo jel, kulonosen, ha egynemuek vagyunk. Ugye nem?
Szerintem te hímnemű, úgyhogy nem. (remélem nem tévedtem) A szimpátia kölcsönös. :-)
""" (törölt) 2008.08.13. 11:40:18
te nálam még röhögést se váltasz ki. sajnállak.
""" (törölt) 2008.08.13. 11:40:51
Cordi2005 2008.08.13. 11:41:35
Bulizni talán, de hogy pasizni? Biztos tuti 100% hogy a nővérem nem fog támadási felületet hagyni. És a történtekből kiindulva jobb is ez így, ki tudja mi akadhat a kézbe... (szúró/vágó eszközre gondolok)
Black_Rainbow 2008.08.13. 11:42:50
Igazán értelmes és érett gondolkodásmódra vall ez!
Innentől kezdve no comment!
Bruhaha :))))))))))))
megmondoember 2008.08.13. 11:43:02
Csak a gyenge szellem hiszi azt, hogy attól lesz igaz vagy hamis valami, hogy hányan mondják.
"2. tenyleg sokkal okosabb vagy es elvonulsz az sztk keretes menza-tag barataid koze, majd sotet szobakban konyveket bujva megprobalod kitalani az elet ertelmet, vagy hogy a tojas volt-e elobb "
Meg akarod mondani, hogy mit csináljak? Csak nem? Csak nem???? Bruhahahahahaha :)))))))))))))))))
Még egy könnycsepp is kicsordult a szemem sarkából nevetés közben. :)))
Yssey 2008.08.13. 11:43:52
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 11:45:07
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 11:45:48
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 11:45:52
gondolod, hogy a nagy része a kommentelőknek nem érzi a provokációt?
válaszolj inkább az én kérdésemre...
rögtön megmondom érdemes e veled foglalkozni:)
Balance Of Power 2008.08.13. 11:47:34
megmondoember 2008.08.13. 11:48:26
Nézd! Van aki tud nevetni az életen, és vannak akik görcsölnek rajta. Van aki bohócót csinál másokból, és vannak akik bohócot csinál magukból. Van aki tudja, hogy mások felett áll, akkor is ha nem mondja ki, és van aki állandóan minősítgetni próbál másokat, hogy így "húzza" maga alá őket, a létra legaljára, mert azt hiszi, hogy ő ettől feljebb jut azon. És van aki diktálja az irányt, és van aki követ és másol.
Te szerinted melyik vagy? :)
(gyk: a kérdés költői, választ nem várok :)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 11:49:22
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:50:49
nilla 2008.08.13. 11:51:23
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:52:27
megmondoember 2008.08.13. 11:54:03
De, amikor megszánja áldozatait, akik addigra már tökéletes bohócot csináltak magukból, így elérte célját, és nincs tovább értelme folytatni a "kínzást". :)))
Cordi2005 2008.08.13. 11:54:10
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:54:13
Senki fia 2008.08.13. 11:54:23
Azt kell mondjam, egy 30 alatti nő "fizikailag" jobb, tehát jobb vele a szex, mint egy idősebbel. Pl.: jobb a melle, szebb a bőre, izomtónus akkor is szebb, ha nem sportol. Pont ezért könnyebb "lefűzni" őket. Viszont toleránsabbak, "jobb fejek".
Megmondóember! Igazad van sik mindenben: "ego-boost" nagyon így van, mindkét nem részéről.
Ha egy jót akarok "dugni" 25 év alatti nőt nekem, ha szeretkezni akarok, 25 év fölöttit.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 11:55:10
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 11:56:29
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 11:56:47
Ma csak 11-től dolgozom:)
Szóval a posztról:
Nekem hiányzott belőle, hogy a nő meg sem említi, hogy a gyerekek hogy viszonyultak a kapcsolathoz, ill. hogy a pasi hogy viszonyult a gyerekekhez. Bár gondolom nem volt belőle nagy probléma, a gyerekek miatt összeveszés, mert akkor(remélhetőleg) a nő végképp eldobta volna...
Sztem a nő,hiába volt már az 'érett' kategóriába sorolható, mégis úgy viselkedett ebben a kapcsolatban, mint egy megzabolázatlan tini. Tudom, hogy a szerelem sok hülyeségre képes(ezt tapasztaltam is már), de eldobni a barátokat egy pasiért??Én egyszer ezt megcsináltam. soha többet! Rá kellett jönnöm,hogy nem éri meg...
Rebelde 2008.08.13. 11:56:48
Cordi2005 2008.08.13. 11:56:55
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 11:57:38
kisvi 2008.08.13. 11:57:57
akkor az azt jelenti nálad, hogy 28 évesen még a fizikailag jó nő közé tartozik valaki, 32 meg nem?
hehehe, ez vicc.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 11:58:10
Szelid sunmalac 2008.08.13. 11:58:12
Senki fia: Lehet ugyan, hogy a testuk fiatalabb, de azert en tudok dugni is egy 30-on felulivel. Ez kedv, nyitottsag kerdese. Amugy meglepodnel mennyi 30-asnak milyen jo teste van! Igazi NO teste, nem tini. Persze a hajlammal nem lehet vitatkozni, igaz-e?!
Rebelde 2008.08.13. 11:59:31
Yssey 2008.08.13. 11:59:42
de vállalom!
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:00:29
mindig kiváncsi lettem volna, hogy az ilyen formák mint te hogy nézhetnek ki a valóságban:D
Nyomod itt az "okos" dumát, leszólsz mindenkit.
Gondolom erre sikeres életed, és szellemi nagyságodról kapott pozitív visszacsatolások jogosítanak fel.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:00:39
Tiduj 2008.08.13. 12:00:58
De igen! Azért nem írtam rá semmit. Szerintem tán még kiskorú is vagy...
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:01:00
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:01:49
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:02:43
'Ha egy jót akarok "dugni" 25 év alatti nőt nekem, ha szeretkezni akarok, 25 év fölöttit.'
Azért ezzel vitatkoznék...Mert egy 25 év alatti nő is tud szeretkezni kisapám, max. még nem találkoztál ilyennel. Jah, és fordítva is igaz, egy 25 év feletti nő is tud 'csak' dugni :P
Cordi2005 2008.08.13. 12:02:56
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:03:07
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:03:30
Megfelel?
tuli _ 2008.08.13. 12:03:34
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:03:55
addig csak a másik jöhet szóba:D:D:D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:03:58
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:04:06
A francia barátommal majd pénteken találkozom, akkor kimegyek hozzá a Szigetre, és ott leszek egész este :)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:05:00
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:05:26
Cordi2005 2008.08.13. 12:05:39
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:05:41
megfelel.
már hogyne felelne meg...
ki vagyok én hogy minősítsek, csak érdeklődtem;)
Rebelde 2008.08.13. 12:05:43
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:06:09
Senki fia 2008.08.13. 12:06:18
Ez a "hehe, vicc"
sunmalac! Az gáz, ha a szép bőr és a rugalmas test tetszik? Akkor aki egy "jókarban lévő" harmicast azért szeretm mert jó a teste akkor annak is a hajlamával van gond(ti.pedofil)?
Két gyerek után már nem a teste miatt szeretnek egy nőt. Ami nem gáz, de el kell fogadni. A fiatalabb nők jobbak. Aki nem így gondolja, arra mondjuk: gerontofil? Szerintem nem.
Az idősebb pasiknak meg ott a viagra.
nyanyanya 2008.08.13. 12:06:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:06:58
Ez csak válasz volt Senki fianak arra, hogy ha jót akar dugni akkor 25 éves korig választ partnert, és ha szeretkeni akkor 25+ból válogat. Valóban a kinézet nem elsődlegles nálam, de szemem azért nekem is van. Csak épp nekem nem ez a prioritás.
merta-X 2008.08.13. 12:07:31
Szelid: Meglepő, hogy - kivételképp - hány negyvenes csajnak jó a teste! de valahogy ezek a jó testű nők emberileg kissé furcsák. Nem gonoszok, inkább érzéketlenek. Emberileg."
Mármint a szinglipártiakra gondolsz, nem? Az érzéketlenség nem jó szó, inkább azt mondanám, hogy empátiájukat nem szórják már úgy, mint bolond a lisztet.
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:07:46
sőt, én már elötte se:)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:07:55
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:08:03
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:08:44
Szerintem te még soha nem voltál 30+ nővel. Ha lettél volna, akkor nem beszélnél ilyen baromságokat.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:09:03
Én nem értem, fejtsd ki!
kiraaaaa 2008.08.13. 12:10:02
A nagyanyátok térdekalácsát fekázzátok itt a korosztályokat!
Preferálás, meg minden!
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:10:05
nem e?
szomorú:P
:D:D
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:10:34
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:10:54
Küldtem Neked valamit most éppen.
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:11:10
örülj neki, hogy te kortalan vagy:D:D:D
merta-X 2008.08.13. 12:11:16
...Két gyerek után már nem a teste miatt szeretnek egy nőt. Ami nem gáz, de el kell fogadni. A fiatalabb nők jobbak. ..."
Azért ez is odabasz, mint vélemény...
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:11:50
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:12:09
Senki fia 2008.08.13. 12:13:21
Én nem tudom ti melyik kategóriába tartoztok és kikkel találkoztatok. A ti dolgotok.
Nagyon hamar ítélkeztek egyből. Nem jó érvelés.
Én csak biológiai dolgokról beszélek.
Majdnem mindent kipróbáltam és mindenről megvan a véleményem, de nem akarok senkit meggyőzni, csak leírtam.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:13:30
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 12:13:36
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 12:14:05
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:14:13
megmondoember 2008.08.13. 12:14:18
Nyomod itt az "okos" dumát, leszólsz mindenkit.
Gondolom erre sikeres életed, és szellemi nagyságodról kapott pozitív visszacsatolások jogosítanak fel."
Nézd, értelmes ember ha nem ért egyet valamivel, akkor úgy vitatkozik vele, hogy érvel, hoz tényszerű számokat, bemutat egy logikai láncot, stb., urambocsá esetleg beszél saját tapasztalatairól (ami nem feltétlenül lesz mérvadó általánosságban, de ettől még valid álláspont lesz).
Ezzel szemben a gyenge szellem/jellem (aki vagy kifutott az érszérvekből, vagy eleve nem is volt neki olyan) nem azzal vitatkozik amit a másik mondott, hanem a másikat kezdi minősítgetni, vádol, tudni vél mindent az illetőről (akit persze sosem ismert, látott), vagy ha nem akkor legalábbis kíváncsi a másik korára, magasságára, testsúlyára, hajszínére, bankszámlájának vastagságára - hátha talál azok közül valamit, amit (és ezen keresztül magát a személyt is) negatívként tud felcímkézni, és mintegy ebből "levezetni" (kuc-kuc), hogy amit az illető írt - és amit vitatni szeretne - is csak hülyeség lehet. Ez a megközelítés természetesen teljes értelmetlen, hiszen a két dolognak természetesen semmi köze egymáshoz (fiatal, szegény, alacsony, kövér és csúnya ember is mondhat nagy igazságot, és gazdag, jóképű és sportos ember is oltári baromságot, sőt!), de hát az illető ezt nem ismeri fel, mert szellemi képességei nem teszik erre alkalmassá.
Te, és mindenki más is eldöntheti, hogy a fenti kettő közül melyik kategóriába sorolja be magát - de a felelől senkinek ne legyen kétsége, hogy amelyik kategóriára jellemző viselkedésmintát követi, annak is fogják tartani (kivéve persze "kaszttársait" :).
Az élet nagy igazsága, hogy mindenki magát minősíti, akkor is (vagy pláne akkor), amikor éppen másokkal próbálja ezt megtenni.
kiraaaaa 2008.08.13. 12:14:21
Strici. el vagyok havazva! Bocsi!
Omerta: erre már nem is reagáltam!
De most komolyan!
Aki nek már van gyereke, és nem 18 éves, az húzza le a rólót?
Mintha 25 után megállna az élet?
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:14:49
Naná,hogy mesélek :) Bár sztem nem lesz semmi...Csak ha sikerül mindketten berúgnunk és megmutatja a sátárát, vagy a Duna-partról a naplementét... :D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:15:18
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:16:01
És aki nemes egyszerűséggel leszar téged?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:17:54
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:19:23
Persze. Eszembe jutott egy dolog, miszerint az okos embereknek kérdéseik vannak, az igazán hülyéknek meg válaszuk mindenre :)
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 12:19:34
m.gray 2008.08.13. 12:19:49
Korosztályok: ugye mindenki emlékszik még arra, amikor általánosban azon flesselt, hogy hű... a nyolcadikosok milyen nagyok!!! Aztán gimiben elsőben elképesztőnek tűnt, hogy egyszer mi is érettségizni fogunk.
Tipikusan az tesz ilyen megjegyzéseket, aki kurvára fiatal és tapasztalatlan.
Szóval kedves mindenki aki fikázza a harmincasokat: remélem mindenki közületek már most ANNYIRA sikeres, hogy már most tudja, hogy amikor ő harminc lesz, akkor nem kell ráfanyalodni egy 30-as párra.
Remélem az ilyen mentalitású emberek jól pofáraesnek majd egyszer.
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 12:19:53
egy pár hszszel előbb nem te ostobáztál le itt mindenkit vagy ez hogy is volt? gyönyörűszép. komolyan.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:20:22
""" (törölt) 2008.08.13. 12:20:34
fárasztó vagy.
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:20:41
Ja, es termeszetesen a frusztracio beszel belolem, mert par honap, es hipp-hopp elhervadok, hupp-hupp. ;(
megmondoember 2008.08.13. 12:21:13
Mondtam: mindenki leginkább csak magát minősíti minden szavával... :)))))))
Egyébként is kicsit ellentmondásos, hogy állítólag "leszarsz", de azért 1. elolvasod amit írokm 2. még be is kommentelsz rá nekem. Nem? Akkor most melyik? :)
:))))))))))))))))))))))))))))
kisvi 2008.08.13. 12:21:18
leírhatod a véleményed, de számíts rá, hoyg ha azzal mások nem értenek egyet, akkor azt jó eséllyel közölni is fogják. Ez nem sértegetés.
Egy 30 évesenek nincs rosszabb teste, mint egy 20 évesnek. Legalábbis ha az illető közben figyelt magára, nem hízott meg, majd fogyott le, nem szült gyereket, nem szolizta szép magát stb.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:22:04
Kieran Hayes 2008.08.13. 12:22:38
a sport kiment a divatból?
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:23:14
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:23:26
Senki fia 2008.08.13. 12:24:18
Amúgy te tuti nem vagy jó pasi, de az mindegy, mert a véleményedet osztom.
Viszont én harmincas jó pasi vagyok, ezért nem is tudok érvelni.
Más kérdés, hogy nem is akarok.
Ja és a nőket kedvelem, mielőttmég...
Nem kívánok senkit lefűzni itt.
De tuti letudnám az okostojásokat is, meg a csitriket is.
Tőlem féltett titeket lányok az anyukátok annak idején, mert az ilyen -mint én- csak AZT akarhatja.
De én nem akarok semmit.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 12:24:21
kiraaaaa 2008.08.13. 12:25:15
Divatba jön még egy jófej 30-as és már szülésen túllevő nőci is!:))))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:25:32
A frusztráció oka a micisapka hiánya, mint az mindenki tudja. Frigyesek nem hervadnak hanem aszalódnak, és így stabilizálják kinézetüket a sírig (sőt azon túl is). :)
m.gray 2008.08.13. 12:25:51
""" (törölt) 2008.08.13. 12:26:21
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:26:30
Én meg kosarazom meg futok. Megyek egyébként hétvégén Siófokra barátnőmékkel XD
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:26:47
Megnyerted a nap Háry János díját, köszönjük leülhet :)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:28:10
Basszus, én most vagyok 21, mindjárt ebbe a 22-23 kategóriába fogok esni??? Neeeeeem akarooooooooooom!!!
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:28:52
Egy magára adó pedofilnak így is matuzsálemi korú vagy, ne aggódj :)
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:28:53
Tanthalos, na most az erzekeny pontomra tapintottal. Menten atmegyek szemelyeskedesbe :D
Ja igen, konzervalom magam alkohollal :)))))))
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:28:58
Arról van szó, hogy - biológiai okok miatt (is) - a pasik a legtermékenyebb nősténybe akarják szórni a spermájukat, és ez a korszak nyilvánvalóan a 16-30 közötti korosztály. Ezt mutatja az is, hogy ilyenkor a legszebbek - kívülről mindenképpen - a nők.
Társadalmilag arról van szó, hogy a pasik egy része meg is teheti, hogy a legvonzóbból válogat, mert meg tudja vásárolni a picsákat. Nyugodtan tessék sikítani, de utána hozni a TÁRSADALMI ellenpéldákat!
Folytassam, vagy kitiltotok?
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:29:21
Csatlakozom Tantihoz: ülj le, egyes kisfiam! :D
megmondoember 2008.08.13. 12:29:22
egy pár hszszel előbb nem te ostobáztál le itt mindenkit vagy ez hogy is volt? "
Ha tényleg leostobáztam volna valakit akkor tudnád idézni szó szerint tőlem, nem?
Én csak embertípusokat írok le, általánosságban, és azokkal szemben fogalmazok meg kritikákat. Persze azok, akik pontosan tudják, hogy az adott típusba tartoznak találva és sértve érzik magukat, és agresszívan, támadóan válaszolnak. A helyzet (tragi)komikumát az adja, hogy nem tűnik fel nekik, hogy nem én, hanem ők magukat azok akik besorolják maguk az adott negatív csoportba, mint ahogy azt sem, hogy válaszaik minden szavával csak megerősítik azokat a negatívumaikat, amiket én korábban megfogalmaztam. De hát egyébként is, ki vagyok én, hogy felülbíráljam őket? Ha ők butának, bunkónak, demagógnak, önzőnek, felületesnek, szűk látókörűnek, stb. tartják magukat, merek én vitába szállni velük? :))) Dehogy. Inkább együtt játszom velük és segítek még nagyobb bohócot csinálni magukból... :)))
kisvi 2008.08.13. 12:30:12
ez a nagy igazság :)
...de nem lennék megint hülye 20 éves... :)
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:30:13
m.gray 2008.08.13. 12:30:39
Senki fia 2008.08.13. 12:30:50
Ejnye-bejnye! Nem hiszed, hogy nem akarok ilyesmit?
Vagy...?
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:31:26
Egy magára adó pedofilnak így is matuzsálemi korú vagy, ne aggódj :)
Így már sokkal jobban érzem magam :) Nem semmi ez a vigasztalás:D
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:33:15
"Ja, es termeszetesen a frusztracio beszel belolem, mert par honap, es hipp-hopp elhervadok, hupp-hupp. ;("
lol
:D:D:D
biztos vannak itt vállalkozó kedvűek:P
megmondoember
azért a két dolog nem teljesen független egymástól...
de nem ezt szerettem volna kihozni belőle.
arra céloztam, hogy az olyan nagyképű embereknek mint te, általában személyes találkozásnál csukva marad a szája. Mert nem merik felvállalni az egyébbként itt, arc és névtelenül vállalt véleményüket.
bocs de mindenkire így reagálok aki írja ide a tutit, de ennek bizonyítékat én spec. még nem láttam...
sorry:)
m.gray 2008.08.13. 12:34:18
sztem ha Kristálycsepp 21, akkor pont hogy jó egy pedofilnak, mert be tudja cserélni 3 db 7 évesre :DDDD
(Bocs, Kristály, nem hagyhattam ki, nem személyeskedés :)
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 12:34:35
megfelel?
Senki fia 2008.08.13. 12:34:45
hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia
Magábaszálni!!!!!
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:35:31
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:36:24
Semmi gond, bírom én az idősebb pasikat, sőt! Bár azért a három egyenlő részre való feldarabolást mellőzzük...:D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:36:46
Kristálycsepp,a lila démon 2008.08.13. 12:31:26
Tudom, bármikor tudok ilyen jellegű vigasztalódumát nyújtani:)
Amúgy meg, a volt főnököm mondta, hogy ha úgy kelsz fel 30+ évesen reggel, hogy semmid nem fáj, biztos hogy halott vagy.
""" (törölt) 2008.08.13. 12:37:24
"Arról van szó, hogy - biológiai okok miatt (is) - a pasik a legtermékenyebb nősténybe akarják szórni a spermájukat, és ez a korszak nyilvánvalóan a 16-30 közötti korosztály."
Kiegészítenélek: a dekoratív 16-30 közötti korosztályt. Az utcán sétálva nem korosztályt néznek a pasik, hanem kinézetet, formákat.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:37:34
7 részletre méginkább nem akarnék darabolódni... Szeretem a testemet így,ahogy van :P
A pedofilokat meg nem:D
kisvi 2008.08.13. 12:38:28
és 20 évesen is fel tudtam úgy kelni, hogy mindenem fájt :))
megmondoember 2008.08.13. 12:38:48
Nem. Hogy felelne meg amikor még maga a bunkó szó sem szerepelt az idézetben? Hogyan bunkózhattam volna le akkor valakit?
Egyébként is, én csak azt mondtam, hogy szellemileg egyenlőtlen a küzdelem - azt nem, hogy ki az okos és ki a hülye; de hát a jelek szerint ez senkinek nem volt kérdéses, mindenki pontosan ugyanarra gondolt, talán nem véletlenül... :)))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:39:49
Jó de azért nem default állapot volt. hogy minden reggel fáj valami :)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 12:40:07
Fantasztikus volt az Iron Maiden :)
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 12:41:17
szerintem szerezz egy barátnőt.
de ne itt.
Rókakígyó 2008.08.13. 12:41:50
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:42:05
K. Baldrick 2008.08.13. 12:42:26
Most mát szívesen olvasnék valamit a te tolladból is.
Nem félreérteni!! :-)
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:43:55
Amugy miert beszelunk ennyit a biologiai kesztetesekrol? Szeretnetek, ha a bena, luzer pasiknak nem jutna nosteny soha, hanem csak az alfahimek dugnanak? Vagy az emberi test szerintetek arra van tervezve, hogy 70-80 evig eljen?
kisvi 2008.08.13. 12:44:29
Nem vagyok harminc, és van olyan időszak, amikor nem tudok hetekig felkelni, ha nem fájna valamim :))
Amikor harminc leszek, úgy tervezem, hogy úgy fogok felkelni, hogy ne fájjon semmim :)
""" (törölt) 2008.08.13. 12:44:30
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:44:41
Remélem tomboltál az én nevemben is :)! Én majd pénteken megyek ki :)
megmondoember 2008.08.13. 12:45:10
"szerintem, mindenki figyelt erre, az más dolog, hogy te szépen cirádázott, barokkos körmondatokba próbálod rejteni, azt, ami neked nincs."
Hogy lehet valamit elrejteni ami nincs? És hogy lehet felfigyelni arra ami nincs? Nem követett el itt is megint valaki pár logikai óriásbukfencet? :)
"szerintem szerezz egy barátnőt. de ne itt. "
1. Már van. 2. Miért ne itt? Annyira szarok vagytok ti itteni csajok? Vagy mi? :)
Black_Rainbow 2008.08.13. 12:45:17
Akkor az is eláshatja majd magát? Vagy hogyan gondoljátok ezt?
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:46:03
Tanthatalos, nem is tetszik a micisapka :P
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:46:58
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:47:56
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:48:58
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 12:49:03
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:49:07
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 12:49:37
Megmondóember, én csúnya vagyok :)
De ahogyan halad az idő, kezdek megbarátkozni vele.
Kristálycsepp, nagyon jó, pénteken lesz a Sex Pistols :)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:50:40
Azt nem mondtad, hogy ilyen hosszú lesz a mese :)
kisvi 2008.08.13. 12:50:59
nem mindegy, hogy 30-as: független, párkapcsolatban élő, gyerekes független, gyerekes párkapcsoatban élő nőről van-e szó.
""" (törölt) 2008.08.13. 12:51:10
nemcsak korral változhat (változik is) az ember motivációja, de a szeme akkor is csinos, szexi húszéveseken időzik el jobban. Mégis hosszútávú párnak mást választanak általában.
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:51:10
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:51:20
Kristálycsepp, nagyon jó, pénteken lesz a Sex Pistols :)
Jajaja!Alig várom, főleg, hogy a francia barátommal tombolom majd végig XD
K. Baldrick 2008.08.13. 12:52:36
Az, hogy kezdjem a saját gödrömet ásni, szóba sem jöhet!
És minden tizen, huszonéves is rájön majd, ha eljut ide, hogy semmi gáz ezzel az életkorral.
m.gray 2008.08.13. 12:52:40
Anyám borogass...
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:52:47
Ezt most miért mondod?:) Én nem tartom magam csúnyának, és hogy csak tudd, azért üllök itt,a gép előtt, mert irodában dolgozm,számítógéppel dolgozom :)
Rebelde 2008.08.13. 12:53:09
26 vagy? asszitem, hogy több:DDD
ez a tegnapi zámbózásért volt:PP
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 12:53:35
Ki az közületek, aki társul fogadna egy testi vagy szellemi fogyatékos embert vagy - hogy ne legyen ilyen durva a kérdés - egy olyan embert, akinek fogyatékos kisgyermeke van?
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 12:53:51
Ez jó hahaha :D
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 12:54:24
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 12:54:26
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 12:54:32
megmondoember 2008.08.13. 12:54:35
Ez evolúciós léptékben ill. szempontból kevéssé érdekes, mert ha romlik is az esélye az egészséges utódra, attól még mindig nagyobb lesz az esélye rá, mint annak, aki meg sem próbál nemzeni azt. Tehát - evolúciós szempontból - igazából addig érdemes próbálnia mindenkinek utódot nemzeni, ameddig csak tud; ha nem jön össze, nem lesz egészséges, nem tudja felnevelni, legalább megpróbálta. Mondom: evolúciós-genetikai szempontból (morális érvek tehát itt nem játszanak).
"Amugy miert beszelunk ennyit a biologiai kesztetesekrol?"
Talán azért, mert végső soron azok határozzák meg a viselkedését az embernek is, akkor is, ha szereti elhitetni magával, hogy nem. Akiét meg esetleg tényleg nem, azt az evolúció kiszelektálja.
"Szeretnetek, ha a bena, luzer pasiknak nem jutna nosteny soha, hanem csak az alfahimek dugnanak?"
Lehet, hogy nem szeretnénk, de ha evolúciós szempontból az a célszerűbb, akkor az fog megvalósulni - függetlenül attól, hogy ki mit szól hozzá. Az, hogy jelenleg nem ez a rendszer (legalábbis látszólag, mert a genetikai apasági felmérések szerint sokkal több gyereknek nem az az apja, mint aki azt gondolja magáról; de ez egy másik sztori), szóval hogy nem ez a rendszer, csakis azért van így, mert evolúciós szempontból a jelenlegi adott körülmények között nem az a célszerű. Ez azonban még változhat.
"Vagy az emberi test szerintetek arra van tervezve, hogy 70-80 evig eljen? "
Az emberi test nem tervezve van, hanem az evolúció alakította azzá ami. Innentől kezdve a felvetés értelmetlen.
m.gray 2008.08.13. 12:55:12
ma mire mentek? (Én mint tudjuk lúzer vagyok, és dolgozom a héten is, úgyhogy minden nap csak 6tól tudok kinn lenni :(...)
megmondoember 2008.08.13. 12:55:39
Mit-mit? Lecseréli egy huszasra... :))))))
""" (törölt) 2008.08.13. 12:56:36
"Ydi: eddig mindig azt mondtad, hogy átlagos vagy. Tehát egy átlagos 30-as szebb, mint egy 16 éves. "
Átlagos vagyok kinézetileg, csak a koromat nem lehet látni rajtam. Emellett nem vagyok se szép se ronda.
Nem magamat említettem kommentemben, de jó tudni hogy mindig eszedbe jutok:))
Rebelde 2008.08.13. 12:56:51
m.gray 2008.08.13. 12:57:06
remélem téged is lecserélnek majd! reméljük lesz még akkor szakítósblog, hogy sírhass az általad lefikázottaknak :))))
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 12:57:35
jó kérdés:P
de biztos van itt is egy vagy kettő;)
húzzon bele, a 30 is mindjárt itt van:P
vadiuj1 2008.08.13. 12:58:15
Bocsi az offtopicert, segitenetek ebben?
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9108859&go=81738727
Ha esetleg ki tudnatok rakni a linket iwiwen uzenofalra, nagyon halas lennek.
Koszi.
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 12:58:18
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 12:58:27
Nem logikai bukfenc, hanem a te részedről szövegértelmezési hiba. Azt akarta írni, hogy bizonyos frusztrációdat a perverz barokkos körmondatokban éled ki. Ez lehet akármi, aminek a hiánya miatt szenvedsz. Dislexia pozitív :)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 12:58:40
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:00:49
Kristalycsepp, es mas se tart csunyanak? ;)
Reb, meg csak 25 :P De egyes szoszi schurzok szerint aki meg nem toltotte be a 26ot, mar az is 26 :D
Zambo Jimmy meg a Kiraly, nem ciki szeretni. Mazs is nagy rajongoja :)))
""" (törölt) 2008.08.13. 13:01:15
nem szomorú, nem szánalmas, a pasik szemét mindig vonzza a fiatal szép nő látványa. Ettől még tetszhet neki a párja. A kettő nem zárja ki egymást.
megmondoember 2008.08.13. 13:02:21
Volt már, hogy felmerült bennem a dolog. De abban abszolút nem vagyok biztos, hogy tényleg ki is tudtam volna tartani az adott ember mellett, vagy hogy jó lett volna a kapcsolat egyáltalán.
A másik oldalon szinte mindenkinek vannak ilyen-olyan szellemi/lelki defektjei (amelyeket persze legtöbben fel sem ismernek akként, de ettől még azok), csak azok jellemzően nem annyira fókuszáltan halmozottak és nem annyira nyilvánvalóak már elsőre is, mint egy deklaráltan fogyatékos embernél.
Black_Rainbow 2008.08.13. 13:02:21
Mit-mit? Lecseréli egy huszasra... :))))))
Hát kívánom neked, hogy majd amikor végre nem csak AZ jár a fejedben és nem csak az számít, hogy 30 alatti legyen az illető, amikor szeretnél végre igazi, normális kapcsolatot létesíteni egy nem feltétlenül 30 alatti párral, (mert te már egy olyan 40-es leszel aki nem kell a 30 alattiaknak) akkor ne találj magadnak senkit.
Ne haragudj én nem sértegetni akarlak még véletlenül sem, csak nem értem a hozzáállásodat. És igazából papolsz itt, hogy valaki érveljen is vagy hozzon fel példát is esetleg de te sem teszed ezt. Nem érvelsz, csak leírtál valamit, nem támasztod alá semmivel ami megértethetné a többiekkel, hogy mire alapozod a véleményedet.
Rebelde 2008.08.13. 13:02:32
ezért a zámbóért még kapni fogsz:PPP
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 13:03:05
Eddig még nem fújolt rám senki, mert van egy titkos fegyvereim, amit mindig be tudok vetni:a nagy bambiszemeim :D
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:03:31
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 13:04:07
No tényleg, ezzel kár foglalkozni. Sem szebb, sem fiatalabb nem leszek, ha ezen agyalok, inkább élvezem a 30-as ronda nők életét :P
Mabel 2008.08.13. 13:04:49
Akkor most mi van???
""" (törölt) 2008.08.13. 13:05:35
""Vagy az emberi test szerintetek arra van tervezve, hogy 70-80 evig eljen? "
Az emberi test nem tervezve van, hanem az evolúció alakította azzá ami. Innentől kezdve a felvetés értelmetlen."
Rajtad kívül mindenki értette, hogy nem a szó szoros értelemben kell venni a tervezést. Ezért nem javította ki senki. Rajtad kívül.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 13:05:47
A mostanság alfahímeknek tartott egyed, nem feltétlen genetikailag jó. Ez civilizációs betegség. Lehet a most aktuális alfahím csak anyagi szempontból alfa, genetikailag megy egy szánalmas korcs. A valóságos evolúció az ilyeneket szórta volna ki. A civilizáció megjelenésével az evolúció genetikai része megszűnt effektíve működni.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 13:06:07
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 13:06:12
Basszus, ebben csak nekem tűnt fel, hogy nem komolyan gondolta???
Ne essetek már neki :)
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:06:25
Reb, nem tudtam, hogy ennyire beletaltam, mea culpa :))))
schurzek, jol van belehuzok. Evente 1 egyuttletet kemeny munkaval feltornaszom majd havi kettore :)))))
megmondoember 2008.08.13. 13:08:52
"Azt akarta írni"
Aha. Na, akkor már csak az a kérdés, hogy Jade altja vagy, vagy pedig abban a kényszerképzetben szenvedsz, hogy tudod másik gondolatait olvasni, meg tudod mondani mit akartak írni?
Azért köszi a próbálkozást a kóstolgatásomra. Majd legközelebb jobban sikerül! :)))
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 13:09:48
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 13:10:14
'Evente 1 egyuttletet'
Huh, hogy bírod? :S
Black_Rainbow 2008.08.13. 13:10:55
Válaszolva a kérdésedre illetve inkább a felhozott példádra, ha én pasi lennék, és valóban szeretném azt a nőt akit említesz, nem hagynám el a szellemileg sérült gyermeke miatt.
A nőnél leginkább az a probléma, hogy a férfiak nem miatta vannak abban a "kapcsolatban", hanem a külseje miatt. Majd ha valaki a NŐ-t veszi komolyan, azt nem fogja zavarni a gyerek, legyen az akár szellemi fogyatékos, akár egészséges.
""" (törölt) 2008.08.13. 13:11:22
Egy kérdés: szted hányszor van az, hogy egy pasinak tetszik egy nő és nem indul el benne semmilyen szexuális reakció?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 13:13:22
Igazából teljesen mindegy hogy a gyerek fogyatékos vagy nem az alkalmi pasik szempontjából. Ha nem lenne, akkor sem lenne kisebb a problémája ezen a téren. Sajnos. Aki meg valóban azért van vele, mert őt szereti, elfogadja úgy ahogy van, az elfogadja a szellemileg fogyatékos kislányt is.Ez nem a hentes,akinél azt a részt kapod, amit kérsz, hanem itt egy-az-egyben mindent vinni kell. Ha kell elviszed ahogy van, ha nem akkor mazsolázni nem lehet. Teljesen érthető dolog. Akinek meg csak a dugás kell, akkor fordul hozzád, vagy egy kollégádhoz.
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:13:24
Nem a biologia hataroz meg, mert akkor en is most biologialiag: vagy ennek, vagy dugnek. Mert az a jo nekem. De perpillanat egyiket sem csinalom. Ertheto? :)
A tobbire mar reflektaltam.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:13:33
megmondoember 2008.08.13. 13:14:05
Ez az evolúció szerepének teljes félreértelmezése. Az evolúció szerepe, lényege nem (feltétlenül) a legerősebb, legmagasabb, leggyorsabb, stb. "kiválasztása", hanem a mindenkori életfeltételek között a legsikeresebb (bármit is jelentsen ez) génkészlet elterjedése a populáción belül ill. a populáció növekedése. Ha adott körülmények között az anyagi javak felhalmozása a "sikeres" fogalma, akkor azon egyedek génkészlete kezd uralkodóvá válni, akik sok anyagi javat tudnak felhalmozni. Ha meg nem, akkor nem. De az evolúció könyörtelenül működik, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi-biológiai-környezeti feltételrendszerbe helyezzük az egyedeket.
kisvi 2008.08.13. 13:14:08
ez vicces :)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 13:14:30
És hat éve próbálkozik, talán ez mutat vmit abból, hogy mekkora az esélye. Hát még, ha szép se lenne...
Volt olyan pasija, aki felajánlotta, hogy a legdrágább intézet költségeit is kifizeti, csak ne legyen ott a kislány, mert kibírhatatlan...
Rebelde 2008.08.13. 13:14:38
ez a baj, hogy ennyire terper, ez a mentalitás általában nem nyerő, de gondolom, hogy az életében vannak fontosabb dolgok is, mint az lepattintós pasik hajkurászása
""" (törölt) 2008.08.13. 13:14:41
"Frigyesúr: az eddigi leírásokból úgy tűnik, Ydi szexuálisan és vizuálisan is tetszetős, mi több, esze is van - mértékkel, persze."
A szépség relatív fogalom. Kinek mi tetszik. Mindenkinek mértékletes esze van:)
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:16:43
Balance Of Power 2008.08.13. 13:17:44
Frigyesur: Azert ne szanalmasozzuk le azt, aki megnez a parjan kivul mas noket. Epp ez az, hogy a mas formak, izek mindig izgalmasak, pont azert, mert masok.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:18:15
""" (törölt) 2008.08.13. 13:18:56
szexuális reakcióba ugyan a leteperés is benne van, de a "csak bizsergés" is, sőt a gondolat is (de megfognám pl.)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 13:19:03
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 13:19:03
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:19:11
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 13:19:47
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 13:20:05
Egyetértek XD Mert attól, hogy rám néz egy pasi, kéjjel a szemében, még nem biztos, hogy én is viszonzom (főleg, ha nem jön be az illető,unszimpatikus, stb.)
Balance Of Power 2008.08.13. 13:20:07
Milyen ember az ilyen?!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 13:20:41
Black_Rainbow 2008.08.13. 13:21:06
Nos igen, de ha jól értelmezem te nem a párja vagy ennek a nőnek, nem ÚGY szereted, hanem pusztán barátilag.
Nyilvánvalóan kell, hogy az emberben legyen valami plusz, hogy ezt a helyzetet el tudja fogadni. Nem mondom, hogy bárhol találni ilyen embert de biztos, hogy létezik. (Vagy csak remélem, hogy azért vannak még ilyenek is, még ha kis létszámban is?)
Az is nyilvánvaló, hogy véleményemet saját magamból kiindulva formáltam, nekem nem jelentene akadályt, ha valóban szeretem a másikat. Persze tény, hogy nem könnyű, de emberek vagyunk, segítenünk kéne egymást, nem pedig kifogásokat keresni és lepasszolni a problémát, amint az már számunkra túl sokká válik.
m.gray 2008.08.13. 13:21:25
sztem én ma megyek és halálraiszom magam a Szigeten. Ha már végképp elkeseredtem az öregségemen, akkor majd hazafelé leugrom a K hídról. Vagy ott nem elég mély a víz? :DDD
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 13:22:02
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 13:22:07
megmondoember 2008.08.13. 13:22:19
Én nem is állítottam ennek ellenkezőjét. Nem mondtam azt, hogy "eleg az utodnemzesre koncentralni". Azt mondtam, hogy hülyeség lenne mesterségesen belimitálnia az evolúciónak a férfiak nemzőképességét, hiszen a csökkent esély is nagyobb, mint a nulla esély az utódnemzésre. Ráadásul mivel a férfinak nem lehet gyereke nő nélkül, ezért még mindig ott vannak a nők ösztönei és intelligenciája, amik ki tudják szelektálni az olyan helyzeteket, ahol tényleg nem érdemes az idősebb férfit engedni gyereket nemzeni, hanem egy fiatalabbat - ha elérhető - érdemes előnyben részesíteni helyette.
"Ez max. olyan fajoknal mukodik, amelyeknel akkora a szaporulat, hogy nem szamit, ha egy par elhullik. Az ember nem ilyen."
Dehogynem. Az ember is ilyen. Ami ezt mondatja veled az a morál, nem az evolúciós-genetikai ráció.
"Nem a biologia hataroz meg, mert akkor en is most biologialiag: vagy ennek, vagy dugnek. Mert az a jo nekem. De perpillanat egyiket sem csinalom. "
Ez megint teljes félreértelmezése a fogalmaknak. Ki mondta, hogy csak a dugás meg az evés az amit a biológia kikényszeríthet belőled? A művészetek, tudományok, stb. iránti vágy és hajlam áttételesen éppen úgy a biológia, az evolúció által "létrehozott" indíttatások, mint a dugás vagy evés iránti vágy.
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:22:49
Ydi, ja, ha mar egy kosza gondolatot is szexualis reakcionak nevezunk, az mas :))))
tuli _ 2008.08.13. 13:22:50
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 13:22:51
most komolyan szexuális reakciónak számít az hogy azt mondom valakire hogy: szép nő?
szexuális reakciónak ne haragudj de nekem az számít ha feláll:P
:D:D:D
az hogy tetszik az egy dolog, sok nő tetszhet...
de a szexuális reakcióhoz nálem pl kevés a jó külső:P
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:23:05
Ne italtd el. Valoban elsore gonosznak tunhet, de hacsak meg nem voltal ilyen helyzetben, nehez akar elkepzelni is, milyne lehet nap-mint-nap egyutt elni vele. Meg aztan lehettek elozmenyek is. Pl mar amikor terhes volt, tudhattak, hogy serult lesz a gyerek, a ferfi inkabb elvetette volna, hogy senki ne szenvedjen, de a no megtartotta volna. Lehet a ferfi elore kozolte, hogy ha igy is megszuli, o elhagyja, majd igy tett...
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 13:24:49
:DDD
Mi kell még hozzá?
Balance Of Power 2008.08.13. 13:25:02
Nekem pl. - mivel az asszony vekony alkat, hozzateszem, csodalatos alakkal - jelen pillanatban a teltebb idomok izgalmasak es a 35-40-es korosztaly. Jovore lehet, kitalalom, hogy a sovany neger nok tetszenek (mert olyan sem volt), ki tudja.
megmondoember 2008.08.13. 13:25:07
Nem lehet, hogy ezt csak azért gondolod így, mert leragadtál az "evolúció=gyorsabb,erősebb,magasabb kiszelektálása" tévképzeténél és/vagy mert valószínűleg genetikailag jobbnak tartod magad másokhoz képest, mint amilyenre a társadalom "áraz" téged, a társadalmi értékek (kereset, státusz) alapján?
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:25:46
schrz_&_schurz_zűrdroidok 2008.08.13. 13:22:51 Azert ha megdobban a sziv es elontenek a hormonok az mar igen kozel jar a szexualis reakciohoz.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 13:25:55
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:25:57
Vera, jo otlet :)))))
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 13:26:05
""" (törölt) 2008.08.13. 13:26:37
konkrétan semmire. De pl. amit megbámul a pasi..fenék, mell.
storyline :) 2008.08.13. 13:27:13
Legyél szíves, annak a nevét is idézd be akinek válaszolsz!
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:27:43
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 13:28:24
igen, de ha csak tetszik valaki, dekoratív nőnek tartom az még nem azt jelenti hogy akarok tőle valamit...
kristály
agy:P
:D:D:D
mivel már nem dugópartnert keresek:D:D
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:30:01
Nem allitom, hogy tudom hogyan dontottem volna, de ismerosom volt hasonlo helyzetben. Csak arra akartam ravilagitani, hogy hasonlo helyzetben ha a par nem kozosen dont, eleve kudarcra van itelve. Foleg ha meg serult is a gyerek!
Rebelde 2008.08.13. 13:30:10
erre nem lehet mit mondani, az elhúzó apuci majd megkapja a magáét az élettől, a Te barátodnak pedig kitartást, meg a legjobbakat kívánom
Mabel 2008.08.13. 13:30:40
A suliban a lányom matektanárja megkérdezte, anyukátok nem ért rá? Pedig magas vagyok.
Balance Of Power 2008.08.13. 13:31:26
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:31:59
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:32:18
megmondoember 2008.08.13. 13:33:38
Mindig csodáltam azokat akik előre és biztosra meg tudták mondani, hogyan viselkednének egy általuk még sosem tapasztalt helyzetben. Én a magam részéről kis surmó módjára max. valószínűsítek dolgokat, de biztosra semmit sem mondok, mert pontosan tudom, hogy minden csak ott és csak akkor dől el, amikor helyzet van - ráadásul a helyzet az élettel együtt folyamatosan változik, vagy legalábbis változhat, és bizonyos döntéseket (mint pl. hogy kivel élünk együtt) minden nap meg kell újra és újra hozni, akkor is, ha ez nem tudatosul bennünk.
"A nőnél leginkább az a probléma, hogy a férfiak nem miatta vannak abban a "kapcsolatban", hanem a külseje miatt. Majd ha valaki a NŐ-t veszi komolyan, azt nem fogja zavarni a gyerek, legyen az akár szellemi fogyatékos, akár egészséges."
Szerintem a gyerek az egy független faktor, attól függetlenül, hogy milyen jellemzői miatt van valaki a szülőjével.
Ráadásul én azt sem értem, hogy miért jobb vagy rosszabb az, ha valaki a szép pofiért, a szoros punciért, vagy a vékony testéért van valakivel, mint ha mondjuk a nagy farkáért, a humoráért, vagy a kivételes irodalmi képességeiért? Főleg, hogy a jellem és a szellem is éppen úgy váltohat és változik is (és akár éppen olyan radikálisan), mint a test vagy az anyagi státusz.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 13:33:53
Nem azt mondom, hogy mindegyik "jelenlegi alfahím" ilyen. Azt mondom, hogy egy részük akár lehet genetikailag sérült, és csak a státuszuk/anyagiak miatt érvényesülnek, más alapon nem. De a genetikához semmi köze nincs az anyagi javaknak, az nem öröklődik a dns-el. Viszont ha a sérült alfahím továbbörökíti, mert nagy eséllyel továbbörökíti, a génállományát, ezáltal még több nagy valószínűséggel génsérült egyedet hoz létre.Nagyítsd fel, és láthatod a civilizációk nagy rákfenéjét.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:34:24
Nem teged (sot senkit) akartalak bantani. En csak azt mondtam, hogy nem fekete-feher a dolog es igensok reszletet kell ismerni ahhoz, hogy az ember egyaltalan azt mondhassa: en igy dontottem volna. Es meg az sem jo vagy rossz dontes, csak egy dontes.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 13:40:00
A döntésről akkor derül ki, hogy jó vagy rossz, hogy visszagondolva rá, ugyanúgy döntöttél volna-e vagy sem. Van amikor két rossz közül kell választani, akkor nincs jó döntés, maximum helyes döntés.
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 13:40:10
miből gondolod hogy nem így történt eddig...
tanum is van rá:P
igaz frigyes (gondoljon csak a jegyszedőre;))
frigyes
ne féltékenykedjen, én tehetek róla, hogy a mostani guminőm megüti az általam elvárt szellemi szintet...
sőőőőt....:D
megmondoember 2008.08.13. 13:41:20
Definiáld a "genetikailag sérült" fogalmát! Ki a genetikailag nem sérült? És nem gondolod, hogy az anyagi érvényesülés is éppen úgy a genetikai állomány jellemzőinek is köszönhető? Vagy szerinted mindenki ugyanolyan okosnak és tehetségesnek születik minden téren?
"De a genetikához semmi köze nincs az anyagi javaknak, az nem öröklődik a dns-el. "
A felhalmozás és megtartás képessége viszont igen. Ráadásul ugye az anyagi javak is azokra szállnak tovább akikre - legalábbis papíron - a génkészlet (egy része) is, tehát a génkészlet ezen a módon is saját túlélését próbálja biztosítani, csak éppen nem a génekbe kódolt tulajdonságok révén (amik fennmaradására, örökítésére amúgy is szintén csak statiszikai esély lenne - pl. semmi garancia nincs arra, hogy erős, magas és gyors férfinak erős, maga és gyors fia születik).
tuli _ 2008.08.13. 13:41:24
surcék meg örüljenek annak, hogy a guminőjük még selejtesen is okosabb, mint sok másik hibátlan:DDD
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 13:42:02
"Ráadásul én azt sem értem, hogy miért jobb vagy rosszabb az, ha valaki a szép pofiért, a szoros punciért, vagy a vékony testéért van valakivel, mint ha mondjuk a nagy farkáért, a humoráért, vagy a kivételes irodalmi képességeiért? Főleg, hogy a jellem és a szellem is éppen úgy váltohat és változik is (és akár éppen olyan radikálisan), mint a test vagy az anyagi státusz."
sztem nem rosszabb vagy jobb...
kinek mi a fontos:)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 13:43:05
Hajaj...Csak azt tudnám, hogy az a sok szép szőke nő miért festi barnára a hajtövét...:D
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 13:44:02
most má megint mé engem vesztek elő:P
soha nem panaszkodtam:D:D:D
Black_Rainbow 2008.08.13. 13:45:33
Mindig csodáltam azokat akik előre és biztosra meg tudták mondani, hogyan viselkednének egy általuk még sosem tapasztalt helyzetben.
1. Honnan is tudhatnád te, hogy én milyen helyzeteket tapasztaltam már életem során? Büdös fogalmad sincs róla.
2. Sehol nem írtam azt, hogy tuti biztos 100%, hogy életem végéig velük maradnék. Én azt próbáltam elmondani, ha valóban szeretem a másikat, nem fordulnék el tőle emiatt. Az ténylegesen egy más kérdés, hogy megpróbáltam (és ez nem azt jelenti, hogy 2 alkalommal vagy épp két hónapig elviseltem úgy ahogy), hanem valóban megpróbáltam, megtettem mindent de mondjuk egy év után rájövök, ez nem megy, nem tudom csinálni.
De Strici beszámolója alapján 2 alkalomnál többször nem is találkozik a nővel általában senki.
tuli _ 2008.08.13. 13:48:02
surcék, mert szeretünk, és akit szeret az ember, azzal kellőképpen foglalkozik is:))
megmondoember 2008.08.13. 13:51:03
Rajtad kívül mindenki értette, hogy nem a szó szoros értelemben kell venni a tervezést. Ezért nem javította ki senki. Rajtad kívül. "
Rajtad kívül szerintem mindenki értette, hogy nem a tervezés szó volt a lényeg a válaszomban, hanem a kérdés értelmetlensége, önmagában. Ezért nem tette szóvá ezt senki. Rajtad kívül.
:)))
""" (törölt) 2008.08.13. 13:52:55
:)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:53:08
Black_Rainbow 2008.08.13. 13:53:37
Bruhahahahaha :))))))))))))))))
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:53:49
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 13:54:18
tulipan :)))))
Na kuldjetek el tanulni...
Black_Rainbow 2008.08.13. 13:54:38
Az hittem a vad sündisznó. :)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:54:55
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:55:59
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:57:21
Rebelde 2008.08.13. 13:57:27
mire tanulsz?;)
Black_Rainbow 2008.08.13. 13:57:55
Hát akkor szorítsunk érte! Hajrá!
tuli _ 2008.08.13. 13:58:15
megmondoember 2008.08.13. 13:58:35
Jajj, nem venném a szívemre ha miattam robbanna le az idegességtől a bucid a nyakadról. Főleg, hogy én sehol nem is állítottam, hogy tudnám milyen helyzeteket tapasztaltál már meg életed során.
"2. Sehol nem írtam azt, hogy tuti biztos 100%, hogy életem végéig velük maradnék. Én azt próbáltam elmondani, ha valóban szeretem a másikat, nem fordulnék el tőle emiatt."
Aha. Értem. Akkor kérlek fejtsd ki, hogy honnantól nem számít "nem elfordulásnak" az, ha valakivel nem vagy életed végéig! 1 hónap? 1 év? 10 év? 10 év után már nem elfordulás és akkor már nem a gyerek miatt? Tényleg, hogyan állapítjhatjuk egyáltalán meg, hogy milyen mértékben a gyerek miatti a "nem elfordulásos" de még az életed vége előtti elhagyás, szétválás?
"Az ténylegesen egy más kérdés, hogy megpróbáltam (és ez nem azt jelenti, hogy 2 alkalommal vagy épp két hónapig elviseltem úgy ahogy), hanem valóban megpróbáltam, megtettem mindent de mondjuk egy év után rájövök, ez nem megy, nem tudom csinálni."
Nem tudod? Hogyan? Fizikailag képtelenség? Ha nem, akkor mi alapján mondod meg, hogy "mindent megtettél", vagy nem is, csak nem próbáltad elég erősen?
Ja, a kérdésekre valójában nem várok választ. Csak gondolatébresztőnek szántam.
megmondoember 2008.08.13. 13:59:47
Nem tudom miből gondolod, hogy ez nem tudatos és szándékos részemről... :)))
Szelid sunmalac 2008.08.13. 13:59:52
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 14:01:20
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:02:07
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 14:06:49
tanuljon, különben nincs azannya lazannya:P
:D:D:D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:07:56
Melyik szegmens kódolja ezt? Valóban nem feltétlenül öröklődik tovább, vegyük alapul a történelmet, mennyi erős és jó királynak volt gyenge és hülye utóda? Eléggé soknak. A genetikailag sérült nálam azt jelenti, hogy sok genetikai defektust tartalmaz, örökletes betegségek, egyéb aberrációk. A vagyon, ahogy írtad az utódjára száll (már ha igen), és ezzel őt is alfahímmé teszi. De a megtartás és a felhalmozást, nem örökíti tovább (itt nem láttam tőled megalapozott érvelést), akkor az ifjú "alfahím" igencsak nagyot csattan a padlón. Ergo mégsem ideális az ő genetikai állománya. Amúgy a felhalmozás és megtartás nem öröklődő, hanem tanult képesség. Erre bárki képes, aki megtanulja.
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:09:03
1."Főleg, hogy én sehol nem is állítottam, hogy tudnám milyen helyzeteket tapasztaltál már meg életed során."
Hát azért szerintem erősen erre utalál ezzel, mintha én biztosan állítottam volna valamit:
"Mindig csodáltam azokat akik előre és biztosra meg tudták mondani, hogyan viselkednének egy általuk még sosem tapasztalt helyzetben. Én a magam részéről kis surmó módjára max. valószínűsítek dolgokat, de biztosra semmit sem mondok, mert pontosan tudom, hogy minden csak ott és csak akkor dől el, amikor helyzet van"
2."Aha. Értem. Akkor kérlek fejtsd ki, hogy honnantól nem számít "nem elfordulásnak" az, ha valakivel nem vagy életed végéig! 1 hónap? 1 év? 10 év? 10 év után már nem elfordulás és akkor már nem a gyerek miatt?"
Kifejtettem, de ezek szerint az apró begyöpösödött agyadig nem jutott el amit közvetíteni próbáltam feléd. (Ez mondjuk nem lep meg, Bruhahahaha:))))))) )
Itt most arról a fajta elfordulásról volt szó, amikor valaki azért nem is kezd el semmilyen komolyabb kapcsolatot a példában említett hölggyel, mert van egy fogyatékos gyermeke. Ez az ami számomra nemberileg nem igazán elfogadható. Az, hogy valaki igenis láthatóan megpróbál mellette állni a nőnek, mert szereti, de teszem fel idegileg nem bírja, mert valóban annyira súlyos eset a gyerek, azt nem tekintem gerinctelennek. Az illető megpróbálta, nem ment. Gerinctelen dolognak tartom ha valaki el akarja dugni a szerencsétlen gyereket, mert neki úgy könnyebb.
Számodra elfordulás minden olyan eset ahol 2 ember nem éli le az életét együtt? Szerintem nem feltétlenül.
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 14:09:26
schurzek, ez zsarolas :P Na majd varjon, hogy en mivel zsarolom meg ;)
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:11:01
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:13:29
Igazad lehet! Baromi nehéz fenntartani azt a szintű koncentrációt, amit egy ilyen hisztis kapcsolatkezelés igényel.
m.gray 2008.08.13. 14:15:13
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:15:59
tuli _ 2008.08.13. 14:16:38
Mooon 2008.08.13. 14:16:39
lesz ma Leningráááád?
óóóbassszuuuuuuuuuus...
nem voltam eléggé résen..
arra ki kellett volna ma menni...
bakkkkkkker
Senki fia 2008.08.13. 14:16:50
Ti igazán sikeres emberek vagytok.
Én átörökítettem már a génálományomat.
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:18:37
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:18:58
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:20:20
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 14:20:30
tulimpia, hat igen, mar en is gondoltam ra, hogy vegrendelkeznem kenne. Igy 25 evesen mar mindennap ajandek, barmikor veget erhet :)))
Rebelde 2008.08.13. 14:20:55
nem, én szorítok:)
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:21:28
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:21:59
Mindenesetre tartostejet mar ne vegyel!
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 14:22:36
Sun, palyinkaval? ;))
megmondoember 2008.08.13. 14:22:37
Ha elmondod melyik szegmens kódolja a szépséget, gyorsaságot és erősséget, én is elmondom melyik szegmens kódolja az üzleti érzéket, a kapcsolatépítő készséget, és más, az anyagi javak felhalmozását segítő képességeket.
"A genetikailag sérült nálam azt jelenti, hogy sok genetikai defektust tartalmaz, örökletes betegségek, egyéb aberrációk."
És ezeket te honnan tudod megmondani ránézésre valakiről? Mi alapján mondod, hogy a társadalmilag sikeres emberek általában genetikailag jobban defektek, mint mások? Mindenki betegaktájához hozzáférsz? És mi van a tünetmentes és/vagy inaktív genetikai defektekkel (főleg nőkben, de férfiakban is lehet)?
Vegyünk sorra minden "mostanság alfahímeknek tartott egyedet", és te el fogod tudni nekem sorolni, hogy milyen genetikai defektjeik vannak?
"A vagyon, ahogy írtad az utódjára száll (már ha igen), és ezzel őt is alfahímmé teszi. De a megtartás és a felhalmozást, nem örökíti tovább (itt nem láttam tőled megalapozott érvelést), akkor az ifjú "alfahím" igencsak nagyot csattan a padlón."
Ez minden genetikai (v. nem genetikai) tulajdonság esetén így van. Semmi garancia nincs egy adott tulajdonság továbbörökítésére, csakis statisztikai esély. Az erősség, gyorsaság vonatkozásában éppen úgy, mint az üzleti életben fontos tulajdonságok és tehetségek esetében.
"Amúgy a felhalmozás és megtartás nem öröklődő, hanem tanult képesség."
Részben. Részben meg nem. A genetika adja az ember korlátait, a neveltetés pedig az határozza meg, hogy mennyit tud kihozni ezekből a korlátokból.
"Erre bárki képes, aki megtanulja."
Ami persze nem igaz. Mint ahogy 100 méteren sem tudja mindenki a világcsúcsot megfutni (sőt, még a közelében sem), csak azért, mert olyan sokat edz, mint az aktuális csúcstartó.
storyline :) 2008.08.13. 14:22:41
Én átörökítettem már a génálományomat." az jó, de akinek nincs egy épkézláb gényje az mit örökösítsen. majd fénymásolok, egy új zsanit. "
Mondtam én, hogy csetbot vagy. CDíróban és interneten szaporodsz!
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:22:54
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 14:23:47
"barmikor veget erhet"
ez igaz...
elég csak egy rosszúl megfogalmazott poén:P
:D:D:D:D
menjen má tanulni!
:D:D:D
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:24:01
És ha eddig még nem tetted volna meg akkor mostmár véletlenül se kezdd el olvasni a Harry Potter 7. részét, mert elég rossz érzés lehet, hogy nem tudod meg mi lesz a vége.
:)
tuli _ 2008.08.13. 14:24:23
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:25:00
hígulás, azt nem engedhetjük meg magunknak ahhoz nagyon szegények vagyunk.
tuli _ 2008.08.13. 14:25:41
amúgy meg frici, sipirc tanulni:DDD
Club Sandwich 2008.08.13. 14:26:07
engedtessek meg nekem nehany gondolat a (tobbek kozott) mai napi tortenesek miatt. Mar azt hittem elul a dolog, de egyesekben annyira erosen elnek a lentebb targyalt osztonok, hogy megint fellangolni tunik a tuz (esetunkben nevezzuk neven a dolgot: a flame)
A jelenseg amirol szolni szeretnek nem mas mint a csordaszellem, kedves jelenlevok. Nem az elso es nem a masodik eset, hogy megjelenik valaki az ugymond semmibol, es megirja a velemenyet. Lehet, hogy egy baromsag amit ir. Lehet, hogy tullo a celon, lehet hogy nem, teljesen mindegy. Jon valaki az un. kemenymagbol, es magara veszi a dolgot, mint tortent az pl. ma is. Ezutan, ahelyett hogy megcafolna a beirtakat (akar csak olyan modon, hogy bocs, az en tapasztalatom az, hogy...), leannyazza, lehulyezi az illetot. Es ettol a pillanattol szepen sorban jonnek a birkak, es kifejezik a csoporthoz tartozasukat. Teljesen mindegy, hogy az illeto, aki ellen a nepharag iranyul, valoban egy infantilis hulye, vagy akar maga a joisten, aki valakinek erzekeny pontjara tapintott: ettol a pillanattol eszerveknek helye nincs, csak a maximalis lealazas es megsemmisites lebeg a tisztelt tarsulat szeme elott.
Elkepeszto latni azt, hogy egy ilyen szemelytelen es szellos kozegben, mint amilyen az internet es mint akar ez a medium itt, mennyien akarjak bizonyitani a benfentesseguket. De kerdem en: kinek vagy minek? Attol, hogy egyutt anyazok 20 masik ismeretlennel, mitol jobb nekem?
A masik, amit nem ertek, az az, hogy sokan oly sokra tartott imazsukat vesztik el egy tizedmasodperc alatt a kozos anyazas kedveert. Pedig egyszeru lenne a megoldas: ez nem IRL szavazas, ahol mindenkit szemelyesen megkerdeznek, hova teszi a voksat. Ha nem akarok a "csapat" ellen "szavazni", hat nem szolok bele. Tipikus esete a "ha hallgattal volna..." cimu orokzoldnek. Biztos vagyok benne hogy sokan megertettek pl. a mai nap megmondo mondanivalojat, es itt-ott egyet is ertettek vele, dee inkabb belementek a szemlyeskedo pocskondizasba, mert hat eggyutt csinalni valamit az olyan jo...
Nyilvanvalo, hogy az amit most leirok, szinten pusztaba kialtott szo, de ennek ellenere nem tudok szo nelkul elmenni az ilyen jelensegek mellett. Annak idejen az index foruman az volt a divat, hogy egyesek a nickek "eletkora" alapjan diszkriminaltak, es alapbol lehulyeztek azt, akinek nem volt "eleg" hozzaszolasa, fuggetlenul attol mit es milyen ertekeset szolt hozza. Na az ilyentol hanytam akkor is es ezt a mai napig nem veszi be a gyomrom. Vitatkozz az allitassal, ne azt minositsd, aki azt eloadja! Erre idealis lenne az internet, hisz elfedi az IRL szemelyes adottsagokat, ami alapjan egy masik szep emberi tulajdonsag, az eloitelet skatyulyaba tenne a beszelot. De nem megy a dolog, erosebb az oszton mindennel, meg a magukat megoly muveltnek es iskolazottnak tartok eseteben is...
Persze jogosan adodik a kerdes, megis ki a fene vagyok en, milyen alapon mondok en itt velemenyt barkirol? A valaszom egyszeru: nem minositek, csupan leirtam egy megfigyelest, ami abszolut eloiteletektol es "partbefolyasolastol" mentes, leven senkit nem ismerek innen IRL es nemigen veszek reszt a temak lapjain folyo cseteleses "csapatepitesekben" sem. Abban meg csak remenykedhetek, hogy valakinek esetleg epulesere szolgal az, amit meglattam es megirtam ide...
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:26:23
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:26:24
1 - nalad ezek a szegmensek hianyoznak
2- Nalad a tunet TE vagy
3- NEKED az OSSZES defekt fajta sajatod
4- tovabborokitesi problemad nincs es nem is lesz csorokam
5- a te korlatod a sajat genetikad es hogy elsz
6- te nem vagy kepes megtanulni semmit, kar is probalkozni
Rebelde 2008.08.13. 14:27:49
nem te álltál vagy két hete nősülés előtt?:)
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:28:25
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:28:45
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 14:28:46
zsanett :DDD
schurzek, jo'vanna :PP
tulipan, en azzal a hatso szandekkal biztam volna rad oket, hogy nem vigyazol rajuk ;)
Es ezutan koszonom mindenkinek, aki ellatott bolcs tanacsokkal a jovomre nezve. Lehet, hogy be kenne donteni a teljes italkeszletem rovid a zelet cimszoval :D
Na most tenyleg megyek: vagy iszom, vagy tanulok. Meg meggondolom :))
Rebelde 2008.08.13. 14:28:58
hagyd mán békén kirát!:)))
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:29:47
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:29:50
Hohó! Ellentmondás! Amit én írtam, az egy tanulható képesség, a megtartás és a felhalmozás, amiről meg te beszélsz, az meg egy genetikai dolog. Gyors, erős, magas stb! És e mellé edz is. De ha valaki keményen tanul, lehet belőle jó üzletember, nem managerkalkulátorral születik :)
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 14:29:52
néha azért biztos érdekes...
téged is biztos nem nemzett Senki...
úgyhogy ne a névválasztás legyen a mérvadó:)
megmondoember 2008.08.13. 14:30:06
Kimondtad a kulcsszót: "szerintem" (szerinted).
"Itt most arról a fajta elfordulásról volt szó, amikor valaki azért nem is kezd el semmilyen komolyabb kapcsolatot a példában említett hölggyel, mert van egy fogyatékos gyermeke. Ez az ami számomra nemberileg nem igazán elfogadható."
Egy fogyatékos gyerek mennyiben más mint egy logó mell, egy magasabb kor, vagy egy házsártos személyiség? Mennyivel jobb vagy rosszabb ok arra, hogy valaki ne akarjon egy kapcsolatot mással? És te kívülállóként hogyan mondod meg, hogy melyik milyen súllyal esett latba amikor a szakítás vagy a kapcsolat elkerülése mellett döntött? És ha a gyerek csak 1% volt a szakítás okai közt? Akkor még elfogadható? És ha 10%? És ha 40%? Akkor még korrekt volt az úriember (mert végső soron nem csak a gyerek miatt hagyta el)? Vagy akkor már nem?
"Az, hogy valaki igenis láthatóan megpróbál mellette állni a nőnek, mert szereti, de teszem fel idegileg nem bírja, mert valóban annyira súlyos eset a gyerek, azt nem tekintem gerinctelennek."
Nem lehet, hogy csak nem próbálta elég erősen? Vagy pszichiátriára is került a gyerek miatt?
Tényleg, ez, hogy valaki nem bírja a sérült gyereket pszichésen, ez most genetikai defektnek számít, vagy sem? :) És az, hogy a biológiai szülője egy ilyen gyereknek? Ő akkor szintén genetikai selejt?
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:30:54
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:31:17
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:32:07
Köszönjük a véleményedet.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:32:46
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:33:43
IRL = in real life
flame = láng. de magyarosan inkább az anyázás, öncélú vitaprovokáció
Szelid sunmalac 2008.08.13. 14:34:12
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:34:17
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 14:34:45
Kedves posztíró, ne haragudj, nem tudlak sajnálni.
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:34:49
Alphahim 2008.08.13. 14:36:18
Mennyire sikeres egy lány, aki fiú nickkel postol és 25 évesen nem végezte még el az egyetemet?
Dr.Alpha
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:36:30
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:37:45
Bruhahahahahaha :))))))))))))))))))
Egyre szánalmasabb amit csinálsz. Eddig próbáltam értelmesen vitatkozni veled, mert hát mindig okulhat az ember de te csak vagdalkozol s innentől kezdve elveszti a lényegét.
Úgy döntöttem nem kezdek szellemi harcot fegyvertelen emberrel!
Rebelde 2008.08.13. 14:37:49
már akkor is mondtam, hogy nagy disznó vagy:PPP
strici,
mit vártál?:PP
szedvics,
vettük, köszi:)
Club Sandwich 2008.08.13. 14:37:54
Mi az az IRL? Meg a flame? különben 1etértek.
IRL = In Real Life - a valo eletben
flame - amikor egy tarsalgas anyazasba fordul, arra mondjak, hogy flame van.
Bocs a roviditesekert. Oreg internetes roka vagyok man, no ;)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:40:04
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 14:40:51
Mondjuk, nem is volt lényeges komment a részemről.
Alapvetően mindenki hozzászólásaiban olvastam értékes gondolatokat.
MINDENKIÉBEN.
Nem is tudom, miért írtam ezt most le...tényleg...
megmondoember 2008.08.13. 14:41:04
Nem, nem azok - ezek csak a te axiómáid, amikből még szép, hogy saját magukat vissza tudod vezetni. :)
Valójában az üzleti életben elérhető sikereket éppen úgy befolyásolják a génjeink, mint azt, hogy 100-on mennyit futunk. És mellesleg az adott célra legideálisabb génkészlettel születő ember sem feltétlenül fog tudni világcsúcsot futni, ha neveltetése és környezeti hatások folytán elhízik, lába törik, vagy éppen csak nem edz már fiatalkorától kezdve egy megfelelő edző kezei alatt.
"Gyors, erős, magas stb! És e mellé edz is. De ha valaki keményen tanul, lehet belőle jó üzletember"
Aha. Akkor rád bíznék egy Dawn-kórost meg egymillió dollárt (szigorúan csak a képzési költségeire), hogy csinálj belőle self-made billionaire-t, vagy világcég vezetőjét. Szerinted mennyi idő alatt tudnád megcsinálni?
Ennyit arról, hogy a genetika nem határozza meg azt, hogy - többek között - az üzleti életben ki mennyire tud érvényesülni.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 14:42:16
Visszaolvasok :)
Rebelde 2008.08.13. 14:42:23
legalább annyira sikeres, mint egy pasi, aki dr alfa nickkel kommentel:P
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:42:37
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:42:51
A probléma ott kezdődik, hogy az a stílus amit felvett, előad nem igazán érett emberhez méltó.
Rebelde 2008.08.13. 14:43:53
amúgy kira nem sunyi, csak óvatos:)
Senki fia 2008.08.13. 14:44:37
Senki fia 2008.08.13. 14:16:50
néha azért biztos érdekes...
téged is biztos nem nemzett Senki...
úgyhogy ne a névválasztás legyen a mérvadó:)
Villonról beugrik valami???
Kezd itt sötétedni.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 14:44:52
Lassan indulok ki úgyis (nem Babettával)
Club Sandwich 2008.08.13. 14:45:14
Ezzel nem ertek egyet.
Teljesen normalisan kezdett, aztan valaki leanyazta. Onnan mar ment minden a maga utjan... Az, hogy amit leirt esetleg hulyeseg volt, vagy monjuk szemely szerint X-nek nem tetszett, az egy masik dololg.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 14:45:26
Osztom a véleményedet! Mindenkinek szíve joga, hogy olyan véleményt elkosson, amilyet akar, de a stílus már más tészta. Attól ,hogy külnöbözik a véleményünk, még nem kell olyan hangnemet megütni, hogy mindenkinek kinyílik a bugylibicska a zsebében!
Szóval megmondóember, most nem jól mondtad!
megmondoember 2008.08.13. 14:46:17
Club Sandwich 2008.08.13. 14:46:58
mondjuk es dolog, termeszetesen.
Rebelde 2008.08.13. 14:46:58
nála sokkal gázosabb stílusban megnyiltakozó emberek is vannak itt a blogon, nem kell ezt annyira komolyan venni, saját bevallása szerint is provokál és aki a horgára akad, az magára is vessen:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 14:47:02
Persze, nem vagyunk egyformák, már az ingerküszöb mindenkinél.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:47:17
1. vki azt írja, sok dolga volt, közben lófasz,
2 de ennél sokkal fontosabb, hogy ne színleljen betegséget. Főként, ha a másik aggódik miatta napokig.
Namost. Ettől kezdve, aki ilyen, az kapja be, és ne csodálkozzon, hogy lelépett a férje.
Tiduj 2008.08.13. 14:47:26
Szerintem meg az minősíti magát, aki általánosít, egy kalap alá vesz mindenkit.
Ráadásul nincs is igaza: itt mindenki a saját életéből vett tapasztalatokra alapozza a véleményét. Nekem határozottan ez a véleményem.
A saját véleményem pedig kiskorom óta kizárólagosan az enyém.
Megmondoember pedig van olyan dumás, hogy meg tudja védeni magát egyedül is.
Mint írtam fentebb, nem tartom tapasztalt emberkének, azt viszont érezni lehet, hogy segítőszándékkal ír. (Mint itt többen is.)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 14:47:57
tóparti látomás 2008.08.13. 14:48:20
Van egy bronzunk vívásban ;))
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:48:48
Azért ha úgy rendesen visszaolvastál, nem az első hozzászólása után anyázta le valaki, hanem a sokadik után, amikor már szörnyű stílust vett fel a hozzászólásaiban. (Hozzáteszem az elejétől fogva itt voltam tehát elhiheted vagy újra olvasd el az elejétől a végéig és akkor láthatod, hogy nem az első komment után lett leszólva, és akkor sem a véleménye miatt.)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:48:48
Szélsőséges példákat mondasz, és állítasz be. Én nem bajnokokról és zsenikről beszéltem, hanem "az alfahímekről" akik jóval többen vannak mint a 100 méteren világcsúcsot futók, vagy a multimilliárdosok.
Én arról beszélek, hogy a pénz még ha gyenge génállományú az adott egyed, akkoris alfahímmé teszi. A sikeres üzletemberséghez pedig vegyünk egy totál átlagos embert, aki megtanulta a szakmát. Ebben dolgozik. És keres vele. Nem azért mert genetikailag jó, hanem azért mert megtanulta.
""" (törölt) 2008.08.13. 14:49:29
nemcsak az a probléma, hanem az, hogy vitatkozni nem lehet vele. Márpedig vitaindítóak a kommentjei, de nem fogadja be mások véleményét, még ha igazuk van akkor se. De lehet már nincs igazam, egy ideje nem olvasom kommentjeit.
Mooon 2008.08.13. 14:49:50
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:50:05
Így van, és te csak az utóbbit teszed szinte végig!
Bruhahahahhaha :)))))))))))))))))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:50:28
Ezt speciel pont rólad mondtam én.
Club Sandwich 2008.08.13. 14:50:38
Nem latom, mi volt az a borzalmasan alpari vagy nemtommilyen, ami ennyire kiverte volna a biztit. Hogy a velemenye meglehetosen sommas volt? Igen. De hogy nem volt sem alpari, sem szemelyeskedo, az tuti. Ellentetben a pingpongasztal masik oldalan levokkel..
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:51:30
Alphahim 2008.08.13. 14:51:45
Nem pasi.
A nick meg: Alphahim
Még soha nem írtam ide, de viccesek vagytok.
dr-vagyok, alfa :) vagyok, him nem vagyok.
Viszont pár embert ismerek a nevek mögött.
27 hetero?, ha akarom párbanélő
Nyitott könyv vagyok.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 14:52:08
Amúgy meg gyertek, jó a Sziget :)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:53:06
storyline :) 2008.08.13. 14:53:27
Minden napra jut egy ilyen :D
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 14:53:38
Én szívesen elküldelek téged bárhova :P
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:54:23
Strici stílusa olyan, hogy akinek van egy kis esze, az tudja dekódolni. És ha bicskanyitogató, vagy épp alpári, akkor direkt. De megmondoember dogmáiban ez nem jelenik meg, ő komolyan gondolja azt amit leír. Olyan mint a térfogatleves, nem finom, de sok, meg van.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:54:30
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.08.13. 14:54:32
megmondoember 2008.08.13. 14:54:34
Ha ez segít rajtad, én szívesen elküldelek ahová csak akarod... :)))
storyline :) 2008.08.13. 14:54:39
Kezd a dolog egyre misztikusabb lenni...
Club Sandwich 2008.08.13. 14:54:56
Nagyjabol az elejetol kovettem az esemenyeket, es ha jol remlik az egesz valahol ott indult, hogy miutan megirta meglehetosen tomor es sommas velemenyet a 30 feletti gyerekes nok parkapcsolat-teremtesi eselyeirol es motivacioirol, valaki konkretan lehulyezte.
Rebelde 2008.08.13. 14:54:57
egy kicsit ismerem őt (pl. láttam már élőben is:)) a betegséget nem színlelte én úgy tudom, egyébként az utolsó mondatod gonosz volt, ha ebben a stílusban írsz neki, ne csodálkozz a válaszok hiányán:P
egyébként a parázs előtted is nyitva áll meg a sok szájhős előtt, ott is megmutathatnátok magatokat:)
Mooon 2008.08.13. 14:55:02
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 14:56:34
megmondoember megmondta a frankót (mármint szerinte a frankót)
Black_Rainbow 2008.08.13. 14:56:54
Ha kicsit régebben figyelnéd a kommenteket, akkor értenéd, hogy Strici stílusa miért nem veri ki a "biztit", ahogy fogalmaztál. (Úristen ez a szó.)
A stíluson most kivételesen nem az alpáriságot kell érteni, mert alpári az valóban nem volt megmondo.
Az a stílus nem tetszik senkinek, hogy megmondom egyszerűen lekezel mindenkit, érdemben vitatkozni nem lehet vele, mert minden egyes kommentjéből az jön le, hogy mindenki alább való nála, és csak az a tuti amit ő mond. Nos vitatkozni szerintem nem így kell. Ráadásul még ahogyan ő maga vallotta nem is igazán vitatkozk, csak provokálja a többieket. Kérdem én: mire jó ez? Miért jó valakinek, hogy provokál másokat? Nekem is sokmindenben különbözik a véleményem sokmindenkiétől, de azt normális emberi módol is lehet közvetíteni a többiek felé.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 14:57:23
Elolvastam a mesét. mindjárt megy a válasz:)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 14:58:48
Club Sandwich 2008.08.13. 14:59:59
Kerdezhetnem, hogy honnan tudod, hogy strici mit gondol komolyan es mit nem, de mondhatod, hogy ismered. Felteszem, megmondot viszont nem ismered. Honnan veszed, hogy ot nem kell "dekodolni"? Induljunk ki abbol ami itt feheren-feketen megjelenik. Mivel egyik mellett sincs "ezt most dekodold"-jelzes, mi alapjan dontod el, mit kell poenra venni es mit gondolnak komolyan? Mert pl. strici nemigen szorja a smiley-kat, jelezven a szovegenek dekodolandosagat! ;) (szep szo, magam csinaztam ;)
megmondoember 2008.08.13. 15:00:01
1. aki érdemben tud azzal vitatkozni amit leírtam, az azt teszi; személyem minősítgetésébe meg csak az menekül, aki az érvek mezején elbukott
2. aki nem akarja a történelmet a saját kényére meghamisítani - mert sárosnak érzi magát -, az nem meséli el, hogy mi történt és mi nem, nem mondja meg másoknak, hogy mit gondoljanak arról ami történt és mit nem, hanem hagyja a múltat (korábbi hozzászólásokat) magukért beszélni és mindenkinek a maga véleményét kialakítani
3. mindenki csak magát minősíti, főleg akkor, amikor másokat próbál
Mindenkinek további olyan szép napot, mint amilyen nekme van! :)))
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:02:09
""" (törölt) 2008.08.13. 15:02:37
Strici bicskanyitogató, de kezelhető.
megmondo mivel nemcsak egy embernél verte ki a biztit, akkor valószinű nem alaptalanul reagálunk rosszízűen.
Black_Rainbow 2008.08.13. 15:03:23
Az egy más dolog hogy lehülyézte valaki a véleménye miatt, nos ez valóban megtörtént (természetesen ez nem azt jelenti, hogy helyesen tette). De az előbb még anyázásról volt szó, azt viszont már nem a véleménye miatt kapta.
Továbbá szerintem biztos te is mondtál már másnak olyat, hogy de hülye vagy, mert valami számodra nem elfogadhatót mondott. És ezt nem feltétlenül a szellemi képességeire értetted.
Rebelde 2008.08.13. 15:03:26
Gondolom azért nem így írtál, de egy kis türelem most nem árt vele szemben, ha tényleg érdekel...
szerintem:)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:03:40
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:03:52
Verne többet mond:)
de én nem emiatt írtam:P
na mindegy, szólj ha rájöttél:D:D:D:D
Club Sandwich 2008.08.13. 15:04:28
Nem hinnem hogy O lekezelne barkit. Epp ezert irtam meg a fenti kisregenyemet! Senki sem a velemenyevel vitatkozott, mindenki csak a csizmajat torolte bele. Es megmondom oszinten, szamomra igen szimpatikus volt, hogy meg egy ilyen ellenseges kozegben is igen sokaig megorizte a hidegveret. Es tovabbra is fenntartom, hogy a tizedere nem ment le annak, mint amit egyesek itt megengedtek maguknak. En igy latom.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:04:55
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:05:30
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 15:05:43
Nem ismerem személyesen. De a régebbi kommentjei alapján, más postokban például, minimális intelligenciával rájönnél te is. Megmondoember meg mindenkit lekezel, az érv nála nem létező dolog csak egy sablon,amivel a vele egyet nem értőket skatulyázza. Ő is minősít mikor azt írja hogy az őt minősítők magukat minősítik....Aki egyetért vele, az tud érvelni, aki meg nem ért vele egyet, az nem :) Gratulálok a vitakultúrájához. Neked is, hogy nem veszed észre.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:06:00
Club Sandwich 2008.08.13. 15:07:15
Nekem az jott at, hogy akiknel ugymond kiverte a biztit, azok vagy magukra vettek az o sommas velemenyet, vagy bealltak az anyazok soraba. Mondom, abszolut kivulallokent nekem ez jott at.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:07:34
storyline :) 2008.08.13. 15:07:38
Most mondja barátom, hogy az előbb összefutott a Zacskóslujzás posztomban szereplő leányzóval, aki azt mondta neki, hogy átkérte magát ide hozzánk dolgozni :DDD
Házinyúlra nem lövünk :)
megmondoember 2008.08.13. 15:07:59
Nyilván azért, mert sokan voltatok, akiknek bár egyikőjének sem címeztem a véleményem, de mind magatokra vettétek, mert magatokra ismertetek az általam vázolt negatív sztereotípiákban. Úgy kell nektek, magatokra vessetek! Már csak azért is, mert rám aztán szórhattok átkokat, rólam lepattannak, mint a sicc. :))
Ja, egyébként nem tudom mondtam -e már, hogy nem attól lesz igaz vagy igaztalan valami, hogy hányan lázadoznak ellene vagy éppen állnak ki mellette..? :))
Mooon 2008.08.13. 15:08:24
akkor ha egymást osztós állapot van akkor mentem napozni :)
Club Sandwich 2008.08.13. 15:09:45
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:10:06
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 15:11:19
Váááááááááárj meg! :)
Jövök én is XD
Club Sandwich 2008.08.13. 15:11:25
Viszlat szeptemberben! ;)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:11:27
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 15:11:52
Estefelé fognak gyűlni a népek :)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:12:15
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:12:27
kérdezném én, hogy mitől lesz igaz vagy igaztalan valami?
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 15:12:31
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:12:53
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:13:31
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:13:41
pontosan...
hőségriadó van, ilyenkor nem szabad napozni:)
Black_Rainbow 2008.08.13. 15:14:26
Ydi 2008.08.13. 15:02:37
Nekem az jott at, hogy akiknel ugymond kiverte a biztit, azok vagy magukra vettek az o sommas velemenyet, vagy bealltak az anyazok soraba. Mondom, abszolut kivulallokent nekem ez jott at.
Az a baj, hogy sajnos nem érted, miért volt mindenki felháborodva megmondo miatt. Ezt valahol meg is értem, mert ugyan látod a kommenteket, de nem voltál itt végig, hogy ez akkor folyamatában, hogyan jött át annak aki itt volt.
Továbbá az érvelése sok esetben kimerült annyiban, hogy megismételte ugyanazt, vagy belekötött valamibe, de úgy igazándiból nem lehetett érezni vagy tudni miért ez a véleménye, nem tudta megtámogatni, ennek ellenére "osztotta az észt". Nos ha én vitatkozok valakivel, nem osztani akarom az észt, hanem pusztán a véleményemet próbálom megosztani másokkal, de nem kezelem le azt aki egész másként gondolkodik, mint én. Megmondo viszont az első pillanattól kezdve ezt tette.
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:14:41
te mindig lelövöd a poént:S
:D:D:D:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 15:14:51
Tegnapelőtt délutántól kinn aszalódtunk a tűző napon a koncerten :D
Tiduj 2008.08.13. 15:15:27
Akik már tapasztaltak egy két dolgot az életben (pl. házasság, gyermekek felnevelése, beteg családtag ápolása, válás, anyagi-munkahelyi gondok), azok nem állnak le vitatkozni a vitatkozás kedvéért. Elolvassák a posztot, elmondják őszintén a véleményüket.
Kioktató figurákra semmi-de-semmi szükség!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 15:15:49
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:16:28
az más...
biztos volt nálatok védőital:)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:17:05
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 15:17:25
""" (törölt) 2008.08.13. 15:18:20
"Ydi: Ma ráérnék egy kis kezelésre, ha úgy gondolod."
Szólj valamelyik lányodnak, hogy kezelésre szorulsz:)) Én ma nem érek rá :( átadom a lehetőséget másnak. Szerencséd, hogy nem vagyok féltékeny típus:)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:18:49
Strici: En nem mozgok finomabb korokben...
Black_Rainbow 2008.08.13. 15:19:10
Nem értek egészen egyet, mert a vita igenis egy jó dolog és sokat tanulhatunk belőle mind embertársainktól/ról, mind magunkról.
És a vita szerintem egyáltalán nem feltétlenül egyenlő a kioktatással.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:19:39
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:19:55
"Je suis François, dont il me poise"
nesze neked villon:P
Jade Libertad (törölt) 2008.08.13. 15:20:26
""" (törölt) 2008.08.13. 15:21:45
Kieran Hayes 2008.08.13. 15:22:19
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:22:38
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:22:43
megmondoember 2008.08.13. 15:23:07
Én megfordítanám a dolgot: neked, nektek, azért idegesítő a stílusom, mert sértve érzitek magatokat az egyébként gyakorlatilag soha nem személyre címzett megjegyzéseim, megállapításaim által, és mert azzal, amit leírok képtelenek vagytok érdemben vitatkozni, pedig nagyon nem szeretnétek igaznak elfogadni. Így marad az én lehülyézésem, mint ultima ratio.
Hasonló módon nem én vagyok az, aki itt lekezel másokat és magamat a többiek fölé helyezem: azt megteszik az illetők maguk, ti. nálam alacsonyabbra süllyesztik magukat azáltal, hogy érvek helyett szitkokat és negatív jelzőket szórnak rám, felhúzzák magukat az irónikus megjegyzéseimen, stb.
Én nem kezelek le senkit, én csak röhögök azokon akik bohócot csinálnak magukból, és akik ráadásul még észre sem veszik, hogy azt teszik. :)
"Masreszt akar magunkra is vehetjuk, mert ez a blog nem a tarsadalomtudomanyi kar ertekezese elmeleti szinten, hanem az eletunkrol irunk benne, a mi velemnyunk, a mi erzeseink! "
Csak magam tudom ismételgetni: aki magára veszi, magára vessen; és ha magára veszi, nyilván nem véletlenül teszi.
Tiduj 2008.08.13. 15:23:18
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 15:23:26
Azért jött létre, mert a valamikori sokat kommentelő gárdát kizavarták innen, mert - miután a posztot kivesézték - offolni kezdtek.
Most ugyanúgy off megy, de ez azokat, akik anno minket emiatt csesztettek, nem zavarja.
:)
""" (törölt) 2008.08.13. 15:24:35
Rebelde 2008.08.13. 15:24:51
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:25:31
Edie Britt 2008.08.13. 15:25:42
tóparti látomás 2008.08.13. 15:25:43
ha gondolod Ydi helyett beszállok ;)
nyünyőke 2008.08.13. 15:26:49
Te oltottad le a poronyton a szigetes poszton a sok hülye szülőt olyan frappánsan? (nemsokkal utánam:D)
Te voltál Ozorán, ugye? Ha igen, meséld el milyen volt, évek óta ki akarok menni, de sosem jön össze ;(
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:26:57
""" (törölt) 2008.08.13. 15:27:21
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 15:27:40
Milyen feszültek itt az emberek. Ti sem szexeltek?
Nem, pedig kéne :D
Önkét jelentkező? :D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:28:20
Laura: Én is ott voltam, észre se vettél?
Edie Britt 2008.08.13. 15:29:01
Nem, pedig kéne :D
Önkét jelentkező? :D
Egy önként jelentkezőt én is bevállalok. De csak olyat, aki tud pókhálózni...
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 15:29:01
Én már rég nem olvasom el, nem érdekel.
""" (törölt) 2008.08.13. 15:29:31
Black_Rainbow 2008.08.13. 15:29:48
Nem értem most mi a problémád velem?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:29:55
megmondoember 2008.08.13. 15:30:09
Nagyon büntetsz! :)))))))))))))))
Edie Britt 2008.08.13. 15:30:17
Edie: De jó, hogy látlak! Asszem, a minap beszóltam Neked. Nem volt igazam, bocsi!
Beszóltál? Nem emlékszem. A lakásos témára gondolsz?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:30:47
merta-X 2008.08.13. 15:31:09
Na most már fogd be.
""" (törölt) 2008.08.13. 15:31:10
Edie: Strici kezelést szeretne. Segítesz rajta? Tóparti látomás már jelentkezett.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:31:29
merta-X 2008.08.13. 15:32:13
Tóparti: Máma monogám vok, és Ydire hajtok. "
Ugye, hogy szimpatische? Nekem is válaszolt valami közömböset, úgy örültem.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.13. 15:32:15
Edie Britt 2008.08.13. 15:32:27
Strici: Edie is megjött!
Edie: Strici kezelést szeretne. Segítesz rajta? Tóparti látomás már jelentkezett.
Le ne késsek... :)
Strici: abszolút nem bántottál meg, hacsak azzal nem, hogy nem hitted el, hogy igazat mondok :(
Tiduj 2008.08.13. 15:33:02
nyünyőke 2008.08.13. 15:33:46
Hoztad a formád, elérted a célodat, bár ez garantálva volt a sok szemellenzős álszent anyuka között, akiket az is felbőszített, aki kulturáltan alkotott véleményt.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 15:34:06
Ennyi felkínálkozó hölgyeményt egy helyen....:)
Félek, hogy Strici nem bír el mindhármunkkal, csajok :P
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:34:06
jaja...
ez nem igazság:S
anno minket elzavartak, "ezek" meg élik itt a világukat:D:D:D:D:D:D:D
de majd ha én kirobbantom a 2. on-off háborút...
:D:D:D:D
Rebelde 2008.08.13. 15:34:09
az:)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 15:34:37
Mi történt?
tóparti látomás 2008.08.13. 15:35:06
Monogám, Teee? Ez a nap vicce, tényleg ;P Amúgy én is ;))
Csak aztán nehogy a pad alá essél, lehet fájni fog ;)
Senki fia 2008.08.13. 15:35:52
"Je suis François, dont il me poise"
Jól használod a google-t.
Vagy alapból vágod ezt a karaktert:" ç " ?
Éjenek a muveltek!!!
Senki fia 2008.08.13. 15:37:01
"Je suis François, dont il me poise"
Jól használod a google-t.
Vagy alapból vágod ezt a karaktert:" ç "?
Éjenek a muveltek!!!
Edie Britt 2008.08.13. 15:37:59
Hajaj :)
Ennyi felkínálkozó hölgyeményt egy helyen....:)
Félek, hogy Strici nem bír el mindhármunkkal, csajok :P"
Le ne fárasszátok nekem!
""" (törölt) 2008.08.13. 15:38:34
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:39:26
Laura: Néha bebombázok a Porontyba, kell egy kis kikapcsolódás...
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 15:39:39
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:40:44
okoska, máshonnan probálkozzál...
ha nem vetted volna észre idéztem, idézni pontosan szoktak:)
Edie Britt 2008.08.13. 15:40:55
Strici: én lemondok rólad, ennyi kínálkozóval nem veszem fel a versenyt. Lassan annyian lesznek, mint amennyi lányod van Pekingben:)"
Neked meg - különben is - van pasid, nem?!
Strici: nincs harag. De egy ígéretedet még nem tartottad be. Nem emlékszel, ugye? ;)
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 15:41:04
ééénis kérek kv :)
Senki fia 2008.08.13. 15:43:08
Akkor pontos fordítást, de gyorsan!
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:44:58
majd ha legközelebb a csigazabálók nyelvén jut eszembe, és nem magyarul akkor c-vel fogom írni:D
te kis "muvelt"
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:45:52
Ydi, Te meg ne kényeskedj, eljön a Te napod is!
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:46:07
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:46:28
Senki fia 2008.08.13. 15:47:00
Hogy mi a súlya fenekemnek.
Villonban jobb vagyok. Persze ez nem az a sor, de jobban tetszik.
És nincs értelme a válaszodnak.
Edie Britt 2008.08.13. 15:47:53
GSCS 2008.08.13. 15:48:07
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:49:14
K. Baldrick 2008.08.13. 15:49:20
Ezen mondatok után kijelenthetjük: Strici jó ember és igenis érző lény!
tuli _ 2008.08.13. 15:50:21
Edie Britt 2008.08.13. 15:51:37
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:51:53
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:52:37
persze.;)
senki
"Villonban jobb vagyok"
senki nem állította az ellenkezőjét...
(amúgy meg pont nem is érdekel:) )
én meg jól sakkozom, mégsem vágok fel vele:P
én anno csak a sikeres emberekről tett megállapításodat kérdőjeleztem meg, ugyanis a sikeresség mércéje számomra nem a blogra választott név mondanivalójában keresendő.
""" (törölt) 2008.08.13. 15:53:09
"Neked meg - különben is - van pasid, nem?!"
Van el is indult értem. De szted zavar??? Felesége van!!
:)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:53:14
Baszni nem, sajnos, de azt valójában bármikor...
tóparti látomás 2008.08.13. 15:53:36
Ezt én már tegnap is megállapítottam, de senkit nem érdekelt ;)
Ez tényleg furcsa Stricibe, néha olyan dolgokat ír, amiket nem is gondolna róla az ember és ez jó szerintem ;)))
Edie Britt 2008.08.13. 15:54:49
Ydi: az nem ér, hogy egy nőnek két pasi is jár :( Vagy Neked most csak egy fél van? El fog válni? Olvastam korábban, hogy tud Rólad a felesége... Elég kusza helyzet.
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:55:14
Edie Britt 2008.08.13. 15:55:28
""" (törölt) 2008.08.13. 15:55:31
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:56:09
K. Baldrick 2008.08.13. 15:56:23
Így utólag is melléd állok! :-)
Nem zavar a mosdatlan beszéd, ha néha megcsillan mögötte valami....
""" (törölt) 2008.08.13. 15:56:51
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 15:57:19
senki írta hogy itt nem sikeres férfiak/nők, női/férfi nevek mögé bújnak.
ettől szte nem sikeresek.
erre írtam:)
tóparti látomás 2008.08.13. 15:57:47
Te írtad, mindig tanul vmit az ember ;))
Kopjle
Néha nem is csillan hanem szikrázik ;))
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:58:50
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:59:07
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 15:59:40
Szelid sunmalac 2008.08.13. 15:59:41
tóparti látomás 2008.08.13. 16:00:23
Nem akarlak bántani, de mindenki életében van az ún. elérhetetelen nő vagy férfi.
Ydi lehet, hogy neked ilyen, de azért ne add fel ;))
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:00:33
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:01:30
Rebelde 2008.08.13. 16:01:44
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:02:49
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 16:03:05
a tied egy név:D
az enyém két név:D
semmivel se több, se kevesebb...
amúgy nekem tetszik:)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:03:50
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:05:10
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:06:38
Jah, és pörgök, mint a bekávézott mókus,úgyhogy reszkessetek :)
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:07:19
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:07:51
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:08:15
Akkor izzadjatok, nekem mindegy :)
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 16:08:31
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:09:13
Összefoglalom a távolléted történt eseményeket: Az a kérdés még mindig, hogy kivel és milyen sorrendben baszok ma.
Tudsz érdemben hozzátenni a témához valamit?
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:10:07
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:10:42
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 16:11:43
a miénk mindig más...
egy dolog biztos benne: _&_
:D:D:D
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 16:12:24
Ki mondta hogy masszíroz?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:13:15
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:14:30
Csak annyit teszek hozzá, hogy a baszás szó nekem elég alpári, akkor már inkább használjuk a 'dugni' szót :P
Egyébként én leszek az első :)
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 16:14:31
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:15:19
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:16:38
Nincs is szebb látvány, mint egy csoport együtt izzadó test látványa... :D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:18:35
Christine: És nem masszíroz? Akkor Téged is bevállallak.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:19:31
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.08.13. 16:23:43
általában kettőnkkel:D
de mindig az elől lévő diktál.
már többször különváltunk, de egyedül nem megy:D
Szelid sunmalac 2008.08.13. 16:24:09
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:28:20
Nincsen nekem azért olyan szűzi lelkem :)
Úgyhogy jöhet nyugodtan a kép,legfeljeb majd szörnyülködöm egy sort :)
bagolybagoly 2008.08.13. 16:29:54
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:33:20
Voltam én kosaras is :D Úgyhogy tőlem akár azt is csinálhatjuk :P
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 16:36:37
kik mellé vállalsz be?
csak hogy tudjam kivel kéne közösködnöm :D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:39:18
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:40:16
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 16:40:19
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:41:28
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:42:13
2008.08.13. 16:43:54
Ebben a melegben küldök mindenkinek az szlovén Alpok alja hűvöséből...és bátran ajánlom!
www.kranjska-gora.si/Interactive/Brochures-and-Maps/Panoramic-view-of-Zgornjesavska-Valley
S mivel a szlovén-magyar barátság erős (nálam legalábbis!), ezért őszintén remélem Zolcsi más nemzeteknél szívatja a nőtársainkat, mert persze a posztból az jött le, hogy : MPG keményen erős paranoid típusból;)! Most: neki kezdek olvasni, miből is tanulok én is...:)))
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:47:54
Christine!
Mivel neked ott van Jürgen, ezért kerültél hátra a sorban :) ÉÉÉn vagyok az első :P
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 16:48:18
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:51:28
Mizu van?
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 16:54:44
Nem tudja megmutatni a képeket a hülye gép... No,majd otthon megnézem :)
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 16:57:20
nem akarlak én kiturni!!
nem is biztos hogy beállok a sorba!
Csak érdeklődtema lehetőségekről :D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 17:07:41
Kérdés persze, hogy akkor már hányadik lesz a Lila...
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 17:16:30
Hogyhogy hányadik? Első,nem?:D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 17:18:50
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 17:24:56
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 17:29:10
Megtanulhattam volna már, hogy ne igyak, mert felpörgök tőle...
2008.08.13. 17:35:14
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 17:42:54
Aztán majd várjuk asz elmés kommenteket :)
2008.08.13. 17:44:58
Nos, momentán nagyon elfáradtam, amit itt olvastam az elmúlt 4 napi termésből: nem is látom át. Ami cuki: Dövan tényleg "novij life"!És a zacskós Lujzája igazán kedvemre való...ha egy darabig nála marad, talán benne nem is fog csalatkozni;)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 17:50:19
2008.08.13. 17:53:07
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 17:56:29
""" (törölt) 2008.08.13. 18:02:20
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:03:36
Látom,hogy nem szereted megosztani a figyelmedet...:D
Leti! Nekem még nem volt ehhez hasonló élményem. Én kicsit hajlamos vagyok a féltékenységre, ezt viszont próbálom visszafogni, megbízni az emberekben, viszont egyszer pont így jártam meg:a 11 évvel idősebb barátom mellettem még két másik csajt is kúrt,persze csak titokban...
2008.08.13. 18:04:41
1) én nem is vettem észre, hogy féltékeny! Attól hisztizett, hogy én nem azt csináltam, amit mond, így szerintem ennek a típusnak ez újdonság..mert mindig másképp mondott valamit, így ráhagytam...toporzékolt és ezt észre se vettem, és bájosan megkérdeztem, hogy most mit csinál és mit kíván elérni??? Meghökkent!:)))
2) Hogy hogy: bevonzottam, hogy lássam, hogy ilyen is van! És meglepődjek, hogy tud más ebbe a csapdába belemenni...és mert egyébként naaaggyyyon okos volt, de télleg. Ezért nem is értettem a primkó lelki instabilitását. De hát: evvan!
""" (törölt) 2008.08.13. 18:07:46
2008.08.13. 18:08:02
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:08:46
""" (törölt) 2008.08.13. 18:09:08
2008.08.13. 18:10:46
S Strici: nem évekig húztam vele! Kb. 5 hónap s tényleg a gyerekek miatt...az volt nehéz belátnom, hogy mi lesz velük nélkülem: semmi, az apjuk az apjuk marad...nem tehettem semmit se.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:10:52
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:12:34
2008.08.13. 18:15:15
2008.08.13. 18:16:44
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:17:10
2008.08.13. 18:17:18
""" (törölt) 2008.08.13. 18:17:30
Stricinek + ne dőljetek be.
Már kikerültem a kiskosárkájából:)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:18:35
""" (törölt) 2008.08.13. 18:19:27
legközelebb jön, kezelésbe veszem, elmegyek hozzá és a frusztrációiból adódó kommentjei megszünnek:)
2008.08.13. 18:19:40
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:19:59
:D
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:20:55
Túl sokat tudok, de két sörért nem mondom el! :)
2008.08.13. 18:21:22
""" (törölt) 2008.08.13. 18:23:07
az ilyeneknek nem sodrófára van szükségük, hanem olyan kezelésre, amitől napokig nem tér észhez.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:23:53
Szia!
Ugyan már, nem baj az, hogy 7ig dolgozom, így legalább reggel tudok tovább aludni :) Az jó dolog ám, mert nagyon szeretek ám aludni(is) :P
2008.08.13. 18:24:01
(Alapvicc, hogy 3 béka megy az úton. Az egyik azt mondja: brek, a második brekeke. Erre harmadik a másodikat lelövi. Mire az első: ezt miért csináltad? A harmadik: hát, túl sokat tudott..)
2008.08.13. 18:25:50
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:26:14
Leticica: kérek 2 méter sört + 3 kupica agancsos kólát, és kötünk üzletet! ;)
(a viccből én az első két béka vagyok, stipistop!)
""" (törölt) 2008.08.13. 18:27:28
2008.08.13. 18:29:49
Béka: Téged is meg kell csókolni, s és királyfi leszesz??? Ennyi sör és kóla elég?...
""" (törölt) 2008.08.13. 18:30:24
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:30:27
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:31:43
2008.08.13. 18:31:48
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:32:34
""" (törölt) 2008.08.13. 18:32:43
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:32:49
2008.08.13. 18:32:56
""" (törölt) 2008.08.13. 18:33:54
ezen most mélyen elgondolkodom.
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:33:56
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:34:34
""" (törölt) 2008.08.13. 18:35:14
2008.08.13. 18:35:26
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:35:55
Én imádok aludni, de mint írtam, azt IS :D. Tudok jobb elfoglaltságot is annál, csak nincs kivel művelni manapság, úgyhogy marad az alvás :D
2008.08.13. 18:37:43
""" (törölt) 2008.08.13. 18:37:44
Már kezdem sejteni mit hagytam ki.
Egy jó masszírtól energiáim lesznek, nem is akármilyenek.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:38:36
Mert baszás közben elaludni nagyon ciki.
viszont alvás közben olyan baszást álmodhatsz, amilyet csak akarsz.
(Lila: a baszás szavakat a lelked nyugalmáért helyettesítsd be kúrásra.)
2008.08.13. 18:39:11
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 18:39:14
""" (törölt) 2008.08.13. 18:39:24
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:39:57
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 18:40:29
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:40:56
ÉÉÉÉÉdes vagy, hogy ennyire foglalkozol az én kis lelkemmel :D
'Mert baszás közben elaludni nagyon ciki.'
Az már biztos, főleg, ha te vagy a szenvedő fél(ez egyszer már elofrdult velem, hogy a csávó elaludt rajtam...nem kívánom senkinek)
""" (törölt) 2008.08.13. 18:41:00
2008.08.13. 18:41:47
(Mindenkitől elnézést, jeles érettségim volt helyesírásból, még akkor is, ha ezt minndenki mondhatja...:((()
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:42:26
Nehogy azt hidd, hogy el vagy felejtve Pali :D Közel sem! Sőt, a masszázs jöhet tőled is ;)
""" (törölt) 2008.08.13. 18:42:30
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:43:17
Kristálycsepp: azért jelentkezőben gondolom nincs hiány! (név és cím a szerkesztőségben! :D)
2008.08.13. 18:43:36
""" (törölt) 2008.08.13. 18:44:04
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 18:44:08
Jelentkezni lehet mailben, honoráriumban megalkuszunk! :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 18:45:03
""" (törölt) 2008.08.13. 18:45:19
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:45:32
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 18:46:41
Megalkuszunk! De lehet róla szó :)
2008.08.13. 18:46:52
Ne viccelj, ilyen névvel? Leginkább nem is hexa, hanem okta, de olyan Winchestert a Bőrharisnya nem használt...Mert hát honnan is gyűjtené máshonnan egy magamfajta jámbor leány az ismereteit???
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:47:33
2008.08.13. 18:48:40
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 18:49:09
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:50:42
Leticica: Ohh, gondolod a név kötelez? :D
Voltam én már Hooker is korábban névileg tekintve, de mára ez okafogyottá vált! :D:D:D
Nemhogy okta nem vagyok, még csak hexa sem! Az én koromban már a pentának is örül az ember! :D:D:D
2008.08.13. 18:50:42
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:50:53
Hm...:) Ez nem megvetendő... Nézzük csak azt a mélt :D
Jürgen!
Az a vicces, hogy most nem tobzódom a jelentkezőkben...Új a munkám, még csak 4 hónapja vagyok itt, és elég sok időmet elveszi, ezért nem is nagyon van időm pasizni mellette...Viszont jövő héten nómegyek szabadságra, úgyhogy lesz időm dögivel :)
""" (törölt) 2008.08.13. 18:51:06
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:51:30
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:52:14
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 18:52:23
Strici futtat engem mint masszőrfiút.Jelképes összeget adok le neki :)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:53:30
Tanti: Ja, OLYAN masszázsért persze, hogy kérsz zsét.
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:53:33
(figyu, azért enyhítő körülménynek számít, hogy teleportálás közben történt! Elmentünk bulizni, egyszer csak az ágyamban vagyok. Nézek jobbra, nézek balra, hopp, ott két villámló szempár:
- ola, ola, zasszonybajtárs! Wuzzup?
- WWEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE, te mocsok, te dög, bealudtál este!
- Khmm... Khmm... izé...
:D:D:D)
""" (törölt) 2008.08.13. 18:53:33
2008.08.13. 18:53:56
Jürgen 4 magyar hangja: Rúzsa Sanyi PR:32
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:54:19
Áhá! Szóval ha neked honorálok, akkor Stricinek is kell? Huh, össze kell szednem magam :D
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:54:28
""" (törölt) 2008.08.13. 18:54:56
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 18:55:57
Nem, én csak leadok a tiszteletdíjból Stricinek. Ha mondjuk tiramisut csinálsz, akkor pl kap belőle egy kicsit. :)
""" (törölt) 2008.08.13. 18:56:16
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:56:18
2008.08.13. 18:56:25
PR32 (törölt) 2008.08.13. 18:57:10
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:57:32
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 18:58:01
2008.08.13. 18:58:19
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:58:45
Az ilyen asszonypajtik miatt számítható ki nehezen az üzletmenet.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 18:59:10
Tudod,hogy mennyire igazad van basszus? Már idejét nem tudom, hogy mikor rúgtam be, úgy istenigazából...
Tanti!
Tiramisut szeretnél érte? :) Megdumálható :D
Strici!
Én hét közben úgyis megyek haza, szóval nem valószínű, hogy egyáltalán Pesten fogok tartózkodni...Majd hétvégére jövök csak vissza :)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 18:59:22
2008.08.13. 18:59:39
""" (törölt) 2008.08.13. 19:00:21
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 19:00:39
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:00:54
A tiramisu nagyon jó alkualap. Igazából olyan vagyok mint Gombóc Artúr, csokoládéval, tiramisuval korrumpálható vagyok. Olyannyira hogy még Strici sem kap belőle. :)
""" (törölt) 2008.08.13. 19:01:48
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:01:57
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:01:57
Masszírozni kell, de mint ál-Frigyes nem kaphatsz ilyen fizetséged, lévén nincs micisapkád. Bocs. :)
PR32 (törölt) 2008.08.13. 19:02:09
Frigyesur: a második verzió, azaz kisebb mértékű teleportálás veszélye az, hogy soha nem érek a végére. Az első esetre ugyebár értelemszerűen nem emlékszem, de állítólag olyankor is működöm, csak a franc sem akar egy részeg disznóhoz nyúlni! :D:D:D
""" (törölt) 2008.08.13. 19:02:27
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:02:51
2008.08.13. 19:03:11
PR32 (törölt) 2008.08.13. 19:03:15
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:03:42
Bármilyen részeg vagyok, ki tudom mondani: "Ne haragudj, nem megy, barátnőm van!"
Azért nagy teljesítmény amikor részegen is ezt mondod :) A teleportos dolgok pedig nagyon mókásak.
PR32 (törölt) 2008.08.13. 19:03:53
""" (törölt) 2008.08.13. 19:04:02
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:04:13
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:04:25
Valamiből élni kell! :)
2008.08.13. 19:04:53
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:05:06
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 19:05:24
Jurgen, na, ismerjuk el: megeroszakoltak! Szegenykem :))))
""" (törölt) 2008.08.13. 19:05:51
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:06:02
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 19:06:15
Akkor ezt megbeszéljük még :) Régen masszíroztak már meg:)
Strici!
Édes vagy, csak az a problem, hogy nekem ez eszembe sem jutott, vicces, hogy ez neked így jött le :D
Na, vége a munkaidőmnek, megyek haza, szóval off...Ha mégis kellek, mail-ben elértek XD
Sziasztok!
""" (törölt) 2008.08.13. 19:06:26
2008.08.13. 19:07:00
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 19:08:08
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:08:12
2008.08.13. 19:09:14
Frici: :))))
Lila: ok, légy jó!
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:09:14
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:09:42
Nem 1 nagy hűtő van, hanem több közepes! :)
Frigyesur 2008.08.13. 19:08:08
Ez övön aluli volt! :)
""" (törölt) 2008.08.13. 19:10:08
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:11:11
""" (törölt) 2008.08.13. 19:11:38
""" (törölt) 2008.08.13. 19:12:57
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 19:13:09
Nard ;)))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:13:50
Ez egyébként egy ravasz módszer annak kiderítésére hogy az adott hölgyemény mennyire járatos a kulináris dolgokban. Ezért jó a tiramisus honorárium :)
2008.08.13. 19:14:18
""" (törölt) 2008.08.13. 19:15:13
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:15:15
2008.08.13. 19:15:16
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:15:53
Nem szeretem. Csak egyszer nagyon részegen duettben előadtuk egy munkatársammal a Szigeten, és annyira iszonyú volt, hogy még a merev részegek is megdobáltak minket mindennel mi a kezükbe akadt :(
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:16:21
2008.08.13. 19:16:46
""" (törölt) 2008.08.13. 19:17:42
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:17:55
""" (törölt) 2008.08.13. 19:18:25
2008.08.13. 19:18:44
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:19:17
2008.08.13. 19:19:47
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:20:54
""" (törölt) 2008.08.13. 19:21:08
""" (törölt) 2008.08.13. 19:21:47
""" (törölt) 2008.08.13. 19:22:44
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:23:02
""" (törölt) 2008.08.13. 19:23:46
2008.08.13. 19:23:51
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:24:25
2008.08.13. 19:24:49
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:25:23
Jaj...ahhoz ipari mennyiségű vodka vagy whisky kell. :) A genfi egyezményt is sérti az előadás!
Strici 2008.08.13. 19:16:21
Nem vagyok oda a zúzaperkeltért :( Édesszájú vagyok. Amit nő nem tud jól megcsinálni, az a tatárbifsztek. Egyszerűen túl gyengére optimalizálják.
""" (törölt) 2008.08.13. 19:25:37
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:25:58
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:26:19
Igen, Frigyesúr nő, de nincs micisapkája, ezért valóban nem lehet igazi Frigyes. Optikailag sem :(
""" (törölt) 2008.08.13. 19:26:31
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:27:33
Tatárbifsztek!!!!!!!!
Egy hétig hűtőben pácolt bélszínből!!!!!
Worchesterszósszal!!!!!!
TESÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
""" (törölt) 2008.08.13. 19:27:36
""" (törölt) 2008.08.13. 19:28:34
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:28:45
Frigyesur (törölt) 2008.08.13. 19:29:11
2008.08.13. 19:30:03
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:30:06
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:31:01
Igen Strici, és a fűszerezés sem mindegy. A beletöltött konyak mennyisége, az erős fűszerek használata....Bár általában ez nők számára fogyaszthatatlan, csak az igazi gourmandok számára csemege :)
2008.08.13. 19:31:09
""" (törölt) 2008.08.13. 19:31:12
""" (törölt) 2008.08.13. 19:31:53
2008.08.13. 19:32:18
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:32:26
Hmm... Ez szép volt, mingyá meg is hatódok magamtól.
2008.08.13. 19:33:22
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:33:27
Meglehetősen ritkán alkotok ilyesmit :) De akkor nagy műgonddal. Aztán jó étvággyal el is fogyasztom :P
tuli _ 2008.08.13. 19:33:27
Strici, csak legyen, aki elmosogat utána. A falról is:DDD
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:33:27
Edie Britt 2008.08.13. 19:33:47
2008.08.13. 19:34:20
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:34:44
Én apámtól lestem el a mesterfogásokat, ahogy a pác összetevőit is.
2008.08.13. 19:35:14
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:35:21
Ugyanúgy kell sütni mint ahogy a pizzát főzni !
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:35:51
Edie Britt 2008.08.13. 19:36:31
2008.08.13. 19:36:41
2008.08.13. 19:37:23
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:37:24
Nem, csak kevés kivételtől eltekintve (pl a legjobb barátom apját, aki maga is szakács) nem volt hajlandó enni belőle senki :)
""" (törölt) 2008.08.13. 19:37:26
tuli _ 2008.08.13. 19:37:34
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:38:18
A bélszín pácleve, amiből a tatár készül :)
2008.08.13. 19:38:31
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:38:49
2008.08.13. 19:39:34
2008.08.13. 19:40:13
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:40:15
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:41:03
tuli _ 2008.08.13. 19:42:32
Strici, a múltkor megígérted, hogy viselkedsz a kedvemért. Két eset van. Enyhén alkoholos állapotban tetted ezt meg, akkor meg mindenkit szeretünk, ugye, a másik az, hogy nem gondoltad át, mit teszel Harmadik megoldás nem elfogadtható. :DD
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:44:46
2008.08.13. 19:45:05
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 19:45:29
A szakács pont hogy evett belőle, és ízlett neki, csak az áltagembernek túl intenzív és túl fűszeres.
De elpályázom én is, hozzám ugyan nem vendég jön, hanem a forró fürdő ideje.
PR32 (törölt) 2008.08.13. 19:45:43
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:46:14
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:47:27
Edie Britt 2008.08.13. 19:52:26
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 19:53:14
PR32 (törölt) 2008.08.13. 19:54:56
tuli _ 2008.08.13. 19:57:44
Strici, én ugyan nem akarlak megfegyelmezni, ugyan minek, mikor itt van a bazsarózsaillatú kedves, szellemes, okos férfiú, aki az enyém, mint néha a zinternet. Kell nekem több? Nem. És nem, és nem. :DD
2008.08.13. 19:58:37
PR32 (törölt) 2008.08.13. 19:58:43
:)
PR32 (törölt) 2008.08.13. 19:59:26
2008.08.13. 19:59:46
PR32 (törölt) 2008.08.13. 20:00:57
2008.08.13. 20:01:51
PR32 (törölt) 2008.08.13. 20:02:43
(most komolyan eltűnök, bocs)
tuli _ 2008.08.13. 20:06:49
2008.08.13. 20:14:02
tuli _ 2008.08.13. 20:20:02
2008.08.13. 20:23:45
tuli _ 2008.08.13. 20:42:01
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2008.08.13. 20:53:13
Ha jobban figyeltem volna, észrevehettem volna pár intő jelet már az elején. Az első randira vörös rózsával a kezében jött el, és gondterhelt arccal közölte, hogy gondolkozott a kapcsolatunkon, és szerinte szakítanunk kellene. Kissé megdöbbentem, és emlékeztettem, hogy még nem is járunk, sőt életünkben másodszor látjuk egymást. Egy kicsit zavartnak és csalódottnak tűnt, elnézést kért, és valami olyasmit motyogott, hogy "akkor majd később". De nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak.
Megismerkedtünk, csodálatos volt a teste, a humora, és a szex is. De valahogy azt vettem észre rajta, hogy ő nem élvezi igazán. Amikor megkérdeztem, mivel dobhatnám fel a dolgot, félve megkérdezte, hogy mi lenne, ha szex közben szakítanánk? Fura ötlet volt, de beleegyeztem.
Onnantól kezdve szex közben mindig szakítottunk. Mindig gondosan ügyelt rá, hogy én elélvezzek, és ekkor hirtelen felnézett, és valami olyasmit mondott, hogy "Megcsaltál, kurva!", vagy esetleg "Tegnap rád nézett egy férfi, láttam!", netán "Tavaly Debrecenben voltál, és ott százezer férfi él! Minddel lefeküdtél!", és hozzátette: "Köztünk örökre vége mindennek!" Ez ugyan fájt nekem, de Szaki láthatóan hatalmasat élvezett minden szakításkor, ezért hagytam, hogy így legyen.
Egyre kreatívabb módjait találta ki a szakításnak. Otthagyott, mert meglátott egy férfit, aki nekem háttal állt: biztos vele csalom meg, a nagy háttal állás csak álca. Vagy egyszer nem látott sehol férfit: ez gyanús, mert nyilván bújkálnak előle, különben látná őket.
Ez engem eléggé megviselt, mert egyre sűrűbbek voltak a szakítások és egyre durvábbak, megalázóbbak. Egyszer rákérdeztem: "Szaki, valld be: te engem kihasználsz, neked én csak szakítani kellek!" Ezen rendkívüli módon felháborodott, és azonnal szakított velem. Aztán ment alsónadrágot váltani. Így működtek ezek a dolgok...
Szégyellem, de egyre inkább el kellett hárítanom a közeledéseit. Fejfájást színleltem, vagy letagadtattam magam a telefonon, valahányszor Szaki szakítani akart. Szegény szerelmem néha már a falat kaparta és őrjöngött, mivel hetek óta nem szakítottam vele, és ezt nehezen bírta. Ilyenkor volt rá példa, hogy felszedett egy kurvát, kifizette, és a nyílt utcán szakított vele, mindenki szeme láttára. Milyen féltékeny voltam! De sajnos nem tehettem semmit. Kívántam én is a szakítást vele, de rettegtem is tőle. Fájdalmas volt.
A végefelé már inkább nem néztem férfira, apácazárdában kezdtem el dolgozni, hetente vittem pszichológusi igazolást magamról és minden apácáról, hogy egyikünk sem leszbikus. Minden barátnőmet szintén tesztelt, összezárt minket meztelenül, és üvöltött, hogy "Dugjatok, mocskos leszbikus kurvák! Gyerünk, csalj meg ezzel a ribanccal, csalj meg, te szemét kurva!" Ebbe is belementem, annyira el akartam kerülni a szakításokat. A barátnőim viszont nem nagyon tolerálták ezt, sorra elmaradoztak.
Amikor már senkivel nem találkoztam, és senkihez nem szóltam, sőt a tévében is csak természetfilmeket néztem (már amíg Szaki hagyta, és nem kezdett el ütlegelni a távkapcsolóval, azt kiabálva, hogy "vízilóra maszturbálsz, te mocskos undorító zoofil vadbarom redvan?!"), akkor meg az lett a baj, hogy gyanúsan csak vele vagyok, biztos azért keltem ezt a látszatot, hogy elaltassam a gyanakvását. Így pár emberrel igenis kellett néha találkoznon, nagyon ügyelve arra, hogy eltaláljam a helyes arányt, különben Szaki jött a szokásos szövegével: "Ma két férfival láttalak, négyre gondoltál, futólag, és két nővel beszélgettél... NEM JÓ! ELBASZTAD! Ha három férfival látlak, kettőre gondolsz, és az egyik nővel nem csak futólag beszélgetsz, akkor elhiszem, hogy csak én vagyok neked... De így LEBUKTÁL, ribanc!! Megjátszod magad nekem...! Rejtegetsz valamit!"
Inkább hagytam, hogy verjen, csak ne szakítson velem. De láttam, hogy ő is szenved, ezért egy éjszaka feláldoztam magam. Vacsorát főztem neki, szexi ruhát vettem fel, megtálaltam, gyertyákat gyújtottam... És gyönyörűszép szakítós levelet olvastam fel neki. Mindketten sírtunk. Ez volt a legcsodálatosabb, és egyben legfájdalmasabb szakításunk. Biztos a szerepcsere dobta fel, elvégre ő szokott szakítani velem... De most minden más volt. Gyönyöröm és fájdalmam óriási volt.
A különköltözés, kölcsönös sértegetések, kibékülés stb. rítusa megint lezajlott, ahogy szokott. És nem volt megállás. A szakítások örvényébe kerültünk. Naponta tízszer, hússzor szakítottunk. Veszekedtünk. Örökre meggyűlöltük egymást. Kibékültünk. Összevesztünk. Kibékültünk. Egy szeretkezés alatt negyvenszer szakítottunk. A rekord az volt, amikor egy mondaton belól hétszer dobott és fogadott vissza. Egyszer fejest ugrottunk egy medencébe, és mire a vízbe érkeztünk, négyszer szakított velem.
Teljesen átadtuk magunkat a szakítások fájdalmas, bűnös gyönyörűségének. Elég volt reggel ránéznem a morcos, féltékeny, begetes arckifejezésére, hogy tudjam, és beleborzongjak: ma éjjel is szakítani fogunk, nem is akárhogyan! Néha meg sem vártuk az éjjelt. Volt, amikor bejött a munkahelyemre, és odavetette: "Azt a faszit ott biztos leszopnád, te repedtsarkú. Többet nem akarlak látni, gyűlöllek, törlöm a telefonszámodat." És már a vécében egymásnak estünk. Búcsúszex, velkámszex.
De sajnos egy idő után azt vettem észre, egyre inkább elkeseredve, hogy bizony kezdtünk elhidegülni egymástól. Néha félve hívtam fel, és kérdeztem: "Szakítasz még velem?" És remegve vártam, amíg kis késéssel belesuttogta a telefonba: "Szakítok!" De ez egyre kevésbé volt meggyőző. Először napok, aztán hetek, majd hónapok teltek el szakítás nélkül. (Szerencsére a szex jó volt.) És életem legszörnyűbb napja volt, amikor sorszámot láttam szakítani az okmányirodában. Szakít...! És nem velem...!
Bámulni kezdtem a férfiakat, és bármennyire undorodom tőle, leszbikus pornót kezdtem nézegetni. Néha az asztalán hagytam. Felhívtam magamhoz egy férfikollégámat, és nyíltan flörtöltem vele. De Szaki nem szakított. Párszor lebaszott, de ennyi. Olyan kiábrándítóan megértő... Oda a régi szenvedély.
Félek, hogy mással szakít. Egy kolléganőjével gyanúsan nincsen jóban. Csak nem szakítottak?! Amikor engem hónapok óta nem dobott?! Nem tudom, mit kell tegyek, hogy feldobjuk a szakítós életünket. Szeretném megtartani. Azt akarom, hogy csak velem szakítson. Félek.
2008.08.13. 20:59:25
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 21:00:53
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2008.08.13. 21:02:40
Slysoft 2008.08.13. 21:03:56
ennyi.......................
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.08.13. 21:12:26
Pont hazaértem egy Pók-kommentre XD
Ez igen! TEtszik ez a kapcsolat :) Illik a bloghoz
kiraaaaa 2008.08.13. 21:16:45
Edie Britt 2008.08.13. 21:21:45
tóparti látomás 2008.08.13. 21:23:44
10 km futás után hihetetlenül felüdítő ;))
2008.08.13. 21:25:57
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.08.13. 21:26:27
tóparti látomás 2008.08.13. 21:27:28
Edie Britt 2008.08.13. 21:27:45
tóparti látomás 2008.08.13. 21:28:00
2008.08.13. 21:32:07
tóparti látomás 2008.08.13. 21:38:41
Te nem futsz?
2008.08.13. 21:43:08
tóparti látomás 2008.08.13. 21:47:58
Cél, pár kg leadása + kicsit jobb kondicióba legyek mivel sokat ülők észrevettem, hogy már nem vagyok annyira rugalmas.
Jógázni én szeretek ;)) Merre mászol hegyet?
2008.08.13. 21:52:12
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 21:53:57
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 21:54:37
2008.08.13. 21:54:48
2008.08.13. 21:56:00
Edie Britt 2008.08.13. 21:57:39
tóparti látomás 2008.08.13. 21:58:05
Mostanában döbbentem rá, hogy van mit bepótolnom hiszen nagyon sok szép hely van itthon és van ahol még nem is jártam.
tóparti látomás 2008.08.13. 21:58:55
tóparti látomás 2008.08.13. 22:02:51
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 22:09:06
dekár hogy már mész :(
Tuti muattam! :P
Nem akarsz szakítani velem... :D
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 22:09:37
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 22:10:14
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 22:10:46
bár iylenkor nem nehéz :D
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 22:11:17
Christine Frau Jürgen Szigetel :D 2008.08.13. 22:20:03
Kenni (törölt) 2008.08.13. 22:30:06
Ma csak olvasgattam.
Érdekes volt, nagyon.
Pók, zseniális! Miből vagy Te? Hogy tudod a dolgok fonákját ennyire leképezni?
VOGAben 2008.08.13. 22:36:47
Te, a poszt írója rettentő jófej lehetsz. És mocskosul ki is használta ezt ez a zoltángyerek.
Aki egy igazi elsővérvonalbeli FASZPARASZT.
Ennyi.
2008.08.13. 22:37:30
2008.08.13. 22:38:59
merta-X 2008.08.13. 22:39:28
Kiete (törölt) 2008.08.13. 23:06:15
Nevetségesen hangozhat, de:
KÖSZÖNÖM!
Lehet nem is tudjátok, milyen sokat segített.
Edie Britt 2008.08.13. 23:09:42
Annyit tennék csak hozzá, hogy megértem, hogy nem tudtad elengedni őt. Szorítok, hogy a jövőben erősebb, és a kapcsolataidban sikeresebb légy!
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.08.13. 23:12:36
"Ó, még csak kedd reggel van, még kb 5x vesztek össze és békültök ki!"
És tényleg.
Kiete (törölt) 2008.08.13. 23:26:56
Köszi, s én is a legjobbakat kívánom Neked! :)
Kiete (törölt) 2008.08.13. 23:28:13
ez szórol-szóra így is volt.
Az én barátaim is így legyintettek már rám.
Edie Britt 2008.08.13. 23:28:23
Kiete (törölt) 2008.08.13. 23:30:35
Neked is köszönöm a szép szót.
Na mostmár elmegyek, mert a kényszerneurotikus hálálkodás az idegeitekre mehet..
hajdú 2008.08.13. 23:33:18
Kiete (törölt) 2008.08.13. 23:35:05
Azt hiszem.
hajdú 2008.08.13. 23:37:11
Jól értem, hogy te írtad a posztot??
Kiete (törölt) 2008.08.13. 23:38:57
Edie Britt 2008.08.13. 23:45:49
hajdú 2008.08.13. 23:46:11
hajdú 2008.08.13. 23:50:22
Kiete (törölt) 2008.08.13. 23:52:05
Olyan "együttrezgés" volt, olyan magas humor, amit eszméletlenül élveztem. Rengeteg nevetés, a levelezésünk elmenne egy regénybe, s nem lenne unalmas..
Jó, ez most nagyképűen hangzott, de van közöm az íráshoz, s tényleg így van, hidd el!
Edie Britt 2008.08.13. 23:52:32
hajdú 2008.08.13. 23:58:43
(Mi közöd van az íráshoz?)
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:01:26
Edie, írtam én is:))
hajdú 2008.08.14. 00:01:27
Nekem is volt ilyen, ne hidd hogy nem, tulajdonképpen valahol mélyen még most is siratom az "elszalasztott lehetőséget", pedig hideg fejjel átgondolva nem is volt az.
hajdú 2008.08.14. 00:02:56
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:03:56
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:06:04
Ugye, Hajdú?
hajdú 2008.08.14. 00:06:32
hajdú 2008.08.14. 00:09:29
Edie Britt 2008.08.14. 00:10:08
hajdú 2008.08.14. 00:11:41
így van, csakhogy ez orbitális közhely volt :)
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:16:41
Így csak a saját bőrünkön, érzéseinken, zúzódásainkon, hematómákon tapasztalhatjuk meg, nem kevés tanulópénzért.
Edie Britt 2008.08.14. 00:17:32
Edie,
így van, csakhogy ez orbitális közhely volt :)"
Ez baj?
Edie Britt 2008.08.14. 00:19:37
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:20:34
Mégha laposnak is tűnnek olykor.
hajdú 2008.08.14. 00:20:48
Jó éjt!
Edie Britt 2008.08.14. 00:21:24
hajdú 2008.08.14. 00:21:27
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:21:28
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:22:00
hajdú 2008.08.14. 00:22:10
hajdú 2008.08.14. 00:22:53
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:23:47
Szép álmokat!
hajdú 2008.08.14. 00:24:18
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:24:54
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:25:28
hajdú 2008.08.14. 00:25:35
hajdú 2008.08.14. 00:26:29
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:27:05
hajdú 2008.08.14. 00:28:28
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:29:26
Szia Hajdú! Örökre ég Veled!
hajdú 2008.08.14. 00:31:01
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:31:59
hajdú 2008.08.14. 00:34:07
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:34:50
hajdú 2008.08.14. 00:37:41
hajdú 2008.08.14. 00:38:22
Kiete (törölt) 2008.08.14. 00:39:53
hajdú 2008.08.14. 00:42:14
hajdú 2008.08.14. 00:46:19
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.14. 04:39:34
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.14. 04:41:18
Hopené Légimazs (törölt) 2008.08.14. 04:42:42
hajdú 2008.08.14. 06:36:27
B Z · http://igy-tarts-szeretot.blog.hu 2008.08.14. 06:38:26
GSCS 2008.08.14. 07:49:06
ma nagyon bölcs vagy. :)
hitvantanyitto.blog.hu 2008.08.14. 09:07:14
le kellene zarni
hanem tonkretesz
Kiete (törölt) 2008.08.14. 09:20:03
villogott a vészjelző, végig..
Nem tudom mivel mentegetni a hülyeséget.
Tudod, épp azért írtam le, hogy atomot dobjak, teljesen felégessem magam mögött, ne tudjam meggondolni magam.
Kiete (törölt) 2008.08.14. 09:21:46
Nem aludtad kockásra a fejed..
Szakítasz ma velem?
Atolla 2008.08.14. 11:23:15
Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.08.14. 12:34:37
FAQlyás Menyét 2008.08.14. 15:50:53
Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.08.18. 16:38:07
görény01 2009.01.14. 11:12:15
Nicole drága 2009.03.14. 01:34:07