Mindig a Gézákkal van a baj, fel is veszek egy ilyen tag-et. A Gézáknak mindig vagy Aranka vagy Gizike a barátnőjük, akivel képtelenek szakítani.
A héten a képeket a Yummie-ról lopjuk
Szervusztok!
Valamiért úgy éreztem muszáj veletek megosztanom szerelmi életem nem túl rózsásan bimbózó kezdeteit, mely 2002 nyarára nyúlik vissza,17 éves voltam akkor.
Boldog gimnazista évek, nyáron kocsmában lébecolás barátokkal a szigorúan 300 Ft napi betevővel...(Ergo nem lettünk alkoholisták az adott keretek között ;). Kiszemelt alfahím (18) haver ismerőse, pár csocsózás és kétértelmű megjegyzések özönén kívül semmi jelentőségteljes esemény. Adjunk nevet a gyereknek, legyen Gézuka.(Utálom az ABC-s elnevezéseket). És az időtájt barátnője volt, ezt is tudni illik. Eddig nem is tűnik többnek ártatlan flörtnél, csak történetesen Gézuka lakóhelye megegyezett azzal a falucskával, ahol szüleimnek hétvégi háza van. Kis falu, egyetlen kocsma- össze is futottunk...beszélgetés hajnalig, sör, nyári éjszaka megtette magáét, sikerült beleszeretni. (Ártatlan kislány voltam még, akkor nem volt divat a köreimben az ágyról-ágyra járó szívtipró gimi:) Az egyetlen bibi természetesen a barátnő volt, de a drága sokat panaszkodott rá, meg hogy ő már nem szereti, de nehéz otthagyni bla-bla.
Aztán pár "eseménytelen" találka után egyszer áthívott hozzájuk macskázni, ugyanis rajongok a kis szőrpamacsokért. Elmentem, beszélgetés, incselkedés, majd közli: szakítottam a barátnőmmel, túlságosan vonzódom hozzád. Öröm, bódottá, puszmusz, tipitapi, ruhástul hempergés, rózsaszín szívecskék...Csak gyanús volt hogy nem találkozhatunk nyilvánosan, mert "szegény ex még nagyon érzékeny". Gondoltam nem gond, hisz nekem is szarul esne, ha a nagy lámúrom rögtön benőzne mielőtt kihűlik a helyem. Természetesen mint elsőszerelmes tizenéves a barátaimra se hallgattam, akik szerint nem épp tisztalelkű a srác, és ők biztosak benne hogy egyszer kénytelenek lesznek fizikailag inzultálni a nekem okozott lelki sérülések miatt:D
Rá két hétre hogy "összejöttünk" falunap volt,és egésznap együtt voltunk a mulatságon (az exnej városi, ott nincsenek ismerősei), együtt néztük a tűzijátékot, soha olyan boldognak nem éreztem magam, Úgy gondoltam mire várjunk, itt az ideje hogy "elmélyítsük" a kapcsolatunkat, nála aludtam...Mocskos részletek az én titkaim, de így utólag belegondolva nevetségesen rossz volt, és nem a fájdalom miatt. Hajnalban felébresztett, hogy jó lenne ha elmennék, mielőtt szülei felkelnek, mert " nem tudják hogy alszik náluk valaki, és nem szeretik a bejelentés nélküli vendégeket". Na itt kellett volna kapcsolnom, hogy valami bűzlik Dániában, de én hinni akartam benne. Mindegy, hazamentem, és nagy boldogan beszunyáltam.
Délután mikor felkeltem, persze rögtön kényszert éreztem hogy felhívjam, de ki volt kapcsolva a telefonja, gondoltam még ő is alszik. Aztán később megint hívtam, kicsöngött, de nem vette fel., kezdtem kétségbeesni, nem is alaptalanul. A hívásom után 5 percre jött az sms: " Életem könyvében csak egy név van az enyém mellett, és az Gizike (exbarátnő), bocsáss meg..."Elolvastam vagy negyvenszer,, egyfolytában az járt a fejemben hogy: miiii vaaaan???? Az én szempontomból ez volt a világvége...Napokig bőgtem, és persze egyik közös ismerősünk elkotyogta, hogy ők soha nem is szakítottak, csak balhés korszakuk volt, mert a kicsike nem volt túl aktív szekszuálisan, ami az én nagyreményű szívszerelememet érzékenyen érintette. Én voltam a balek, aki kitöltötte ezt az űrt, csodálom hogy nem jöttem rá előbb mi folyik körülöttem. Végül a harcias barátaimat is sikerült meggyőzni, hogy ne rázzák csöppet gatyába, mert hát nem így működnek ezek a dolgok, és ez a senkiházi nem is ér ennyit.
Posztludium: két év múlva megkeresett iwiwen, és felvett msnen. Furdalt a kíváncsiság, vajon mit akarhat ezek után, így szóba álltam vele:részéről tengernyi bocsánatkérés, részemről minden sérelem hozzávagdosása, majd nagylekűen megbocsátottam, mire közli (!) hogy anno nem a megfelelő nőt választotta (!). Még szerencse hogy ez a beszélgetés msnen folyt, különben szemberöhögtem volna, de így gondoltam jobb egy kicsit adni alá a lovat. (Közben már párkapcsolatban voltam egy fél éve, ami teljesen kielégítő volt minden téren, igazi -és viszonzott, ámde táv - szerelem). Megbeszéltünk Gézukával egy randit, és én el is mentem....a párommal:D Aki persze nem sejtett semmit, de magyarázkodásra nem került sor, mert Gézuka oda se mert jönni hozzánk. Fél óra múlva elment a szórakozóhelyről, és írt egy sms-t : "Ezt megérdemeltem". Kicsinyes bosszú, de eszméletlenül dagadt a májam:)
Itt a vége, fuss el véle:) Ne kíméljetek a kommentekben, bírom az építő kritikát, a hosszért meg elnézést:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kzol 2008.10.31. 06:16:43
amolnr 2008.10.31. 06:17:56
Tiduj 2008.10.31. 06:19:04
amolnr 2008.10.31. 06:19:18
Amúgy meg MPG, de iszonyatosan sekélyes történet - nem ér meg egy vascsőnyi agressziót sem.
idnám 2008.10.31. 06:22:27
Ezt a történetet már olvastam itt!!!!
amolnr 2008.10.31. 06:22:57
Tiduj 2008.10.31. 06:27:13
Már 2010 van? Ilyen sokat aludtam volna?!
Egyébként hatalmas: MPG.
szepi79 2008.10.31. 06:27:49
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 06:40:48
merta-X 2008.10.31. 07:01:10
A csajszi nem túl szimpi, a csávó meg sutyerák,
főhősös-főhősnős sztorikat kérek, köszönöm.
Kazimír 2008.10.31. 07:26:21
Hajnalban kidobja az ágyból.. Ez oooolyan romantikus!
nyunyuli 2008.10.31. 07:39:24
végtelen gyökér MPG
ezt valaki el tudná nekem magyarázni,hogy miért x év után jönnek rá, hogy mégis kellesz???
0xFFFF 2008.10.31. 07:45:02
meg.mondom 2008.10.31. 07:47:14
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 07:49:00
Voltmár taget is vegyél fel Anita!
Kazimír 2008.10.31. 07:49:57
szép reggelt neked (is)
Gondolom van egy listája a srácnak, s amikor éppen elhagyja valaki, akkor előveszi, és szemezget belőle..
--
Tegnap alaposan eláztam hazafelé.. :)
hoel 2008.10.31. 07:50:17
kisbalas 2008.10.31. 07:54:12
nyunyuli 2008.10.31. 07:55:10
hát törölje ki a seggét a listájával:)
ez úgy hangzott, mintha bevásárlólista lenne.
Ma kukoricát kívánok a borsó után, azt veszem le a polcról.
Kukorica mikor már a fülemen folyik ki, akkor egy kis paradicsom jöhet....
Purple... 2008.10.31. 07:55:11
egyébként meg lányok, így kell elveszíteni a szüzességet
gyíkok
inkább megírom az enyémet abban több a lámúr
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 07:57:37
napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2008.10.31. 07:58:35
Kazimír 2008.10.31. 08:00:39
Szítsam még az indulataidat? :)
Kazimír 2008.10.31. 08:03:26
Úgy tűnik, hogy a "való élet" kifogyott az ötletekből, szóval egy próbát megérne. Majd zsűrizünk :)
bagolybagoly 2008.10.31. 08:05:39
Lunatica 2008.10.31. 08:09:46
Én írtam, és tényleg volt, még a nyáron.:D
Lehet szétszedni.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 08:10:35
amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.10.31. 08:11:01
nyunyuli 2008.10.31. 08:11:04
akkor legyen húsnap:)
marha után disznó, utána egy kis csirke, majd pulyka:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 08:12:08
Voltmár kategória.
És beküldted mégegyszer, vagy csak kikerült tévedésből újra?
Lunatica 2008.10.31. 08:14:40
De azóta van egy csomó új kommentelő, ők is kicsámcsoghatják magukat rajt:)
tuli _ 2008.10.31. 08:18:31
Újszülöttnek minden vicc új:))
Luna, tudta a pasi, hogy neked első?
Mert akkor halmozottan szar szemét volt.
2008.10.31. 08:18:43
Egyébként szép jó reggelt mindenkinek!
Tiduj 2008.10.31. 08:19:06
És erről ki tehet? Nem mindig az adott férfiember?!
Bééb (törölt) 2008.10.31. 08:20:18
En csak annyit szeretnek mondani, hogy ne higgyetek egyetlen pasi szavanak se!!!
Jaj megint kacagok.
Nyunyuli, amúgy nem évek múlván jön rá a fickó, hogy mégis az a nő kellett volna neki.
Hanem úgy gondolja, na még egy kettyintésre hátha össze tudom szedni azt a buta libát.
Ezek mind csak dugattyúzni akarnak újra.
Tiduj 2008.10.31. 08:20:49
És hogyan áztál el? Kívül is, belül is? :)
Lunatica 2008.10.31. 08:20:51
Tiduj, így a régmúlt távlatából valószínű h nem a kislány volt a hibás:)
baraka 2008.10.31. 08:22:53
nyunyuli 2008.10.31. 08:23:21
akkor engem jó sokan meg akarnak dugattyúzni:)
Tiduj 2008.10.31. 08:23:38
tuli _ 2008.10.31. 08:23:49
2008.10.31. 08:24:51
Lunatica 2008.10.31. 08:26:56
Leti, ennek is megvolt a maga haszna. Pikkpakk kinőttem az árbándozós korszakból,utána már máshogy álltam hozzá a dolgokhoz. És, isten nem ver bottal, a sorstól tényleg mindig visszakapják.
Kazimír 2008.10.31. 08:27:01
Csak kívülről :)
De úgy, hogy befolyt az esőköpeny alá is (vidám dolog az esőben bicajozni)
A legjobb az volt, amikor beléptem a közeli pékségbe kenyérért. Az esőköpenyről lefolyt egy liter víz, én meg az arcomat törölgetem. Az eladó megkérdezi:
- Esik?
2008.10.31. 08:27:57
tuli _ 2008.10.31. 08:30:55
Először tesztelés céljából kérünk heti 3 történetet, majd mi jól eldöntjuk, hogy annyira jók-e?
Gyanítom, kapnál a fejedre te is.:D
nyunyuli 2008.10.31. 08:31:00
én nagyon:)
"sajnos" fiúk, ez a "nem nyert" kategória:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 08:31:18
Lópisztoly!
2008.10.31. 08:31:23
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 08:31:41
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 08:32:39
2008.10.31. 08:34:32
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 08:34:44
Na és? nem az a lényeg, hogy jó sokat lehessen kommentálni?
2008.10.31. 08:36:05
2008.10.31. 08:37:23
Nekem is olyan érzésem van, mintha olvastam volna ezt."
Ja. Ez tipikus tinisztori.
Egy kollégám mondta egyszer (éppen vált a feleségétől, és szakítós történeteket meséltünk egymásnak), hogy "addig nincsen baj a szakítással, amíg csak a könyveken kell osztozkodni.."
Bár az eddigi összes poszt hasonlított egymásra :)) Mindben elhagytak valakit.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 08:37:45
Az egyváltozós megvoltlista sem vall sikeres férfira :) Hinni lehet benne, más kérdés hogy kb ugyannyira hatékony módszer mint az imák anno Antall Józsefért. Bele is halt. :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 08:39:17
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 08:39:25
Persze, nagyon leegyszerűsítve minden sztori ami idekerül, ugyanarról szól. Valaki megszívta. Olyan mint az élet, valaki biztosan szív. :)
nyunyuli 2008.10.31. 08:39:46
De a megvoltlistáról szemezgetni nem vall sikeres emberre.
nem szemezget, csak meglát és elindul a vezérhangya. Addig eszébe sem jut:)
Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2008.10.31. 08:41:02
Mondjuk egy ilyen, szinte még gyerekkel való kicseszés után ez eléggé MPG mindenképp.
Mindenképp dicsérendő a szivatás módja.:-)
2008.10.31. 08:41:48
Kazimír 2008.10.31. 08:41:58
Húsnap? Akkor fogalmazzunk úgy, hogy a rántotthús a fagyasztóból elővéve és kiolvasztva már nem ízletes.
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.10.31. 08:43:31
ez az életem könyve duma büntet :D
2008.10.31. 08:44:38
Atra 2008.10.31. 08:44:49
Hm?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 08:44:51
Nem kell válaszolni rá, és/vagy diszkréten letiltod :) Én így szoktam hárítani Arankákat :)
nyunyuli 2008.10.31. 08:45:14
Nyunyuli biztos profin adja elő a varánuszarcot. És milyen büszke rá!
most baszogatsz?
amúgy fingom sincs, milyen a varánuszarc
és nem is érdekel, tartsd meg az idiótaságodat valaki másnak
kardinálispinty 2008.10.31. 08:45:59
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 08:46:45
tuli _ 2008.10.31. 08:48:00
Itt megtalálod az MPG feloldását, és sok más a blogon használt kifejezés magyarázatát.
Jó olvasgatást:)
szakitsoff.blog.hu/2008/06/19/szakitshabirsz_gyik#comment_form
MizBig 2008.10.31. 08:51:30
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.10.31. 08:54:12
Bééb (törölt) 2008.10.31. 08:55:11
És kövezzetek meg, még az Üvegtigrist se néztem meg tegnap a tv-ben, elaludtam a reklám alatt.
És így egyik Üvegtigrist se láttam még.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 08:55:28
Én a Fogadj örökbe című remekművet kérném! Küldeném zsanettnek aki nem kommentel hanem sunnyog és zsinnyegtet. :)
Bééb (törölt) 2008.10.31. 08:55:59
Ha összetalálkozok egy Gézával, lehet emiatt el fogom hajtani.
A csigazabálóm hál'istennek nem Géza :P
Lunatica 2008.10.31. 08:56:47
MizBig 2008.10.31. 08:57:30
Kazimír 2008.10.31. 08:58:20
Akkor az elsőt nézd meg feltétlenül, a második már nem kötelező darab.
TuskóHopkins 2008.10.31. 08:58:40
A Gizike ugye csak kitalált név ebben a posztban?
"-Géza! Kilyukadt a fürdőkád!
-Hol?
-A lefolyónál..."
MizBig 2008.10.31. 08:59:28
:-)
Én a Gábor nevűeket rúgnám bokán köszönés helyett. :-)
MizBig 2008.10.31. 09:00:25
- Védjen a Nőtanács!"
:-)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 09:00:44
Erről eszembejut az a vicc, hogy mi a Tina magazin férfi változata?
Töcs.
Lunatica 2008.10.31. 09:01:33
nyunyuli 2008.10.31. 09:02:46
igenigen:)
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.10.31. 09:03:30
Köszi, Charlie, azért kiheverem a néhai Imre barátunk művészete nélkül is! :-) Szerencsére nem jártunk, udvarlási fázisban ütött be a krach.
Ó, hát akkor nincs még akkor baj. Én hogy beégtem a héten, na az durva volt, de posztot sajnos nem érne meg :)
ja, és: géza kék az ég!
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 09:03:45
faék 2008.10.31. 09:04:12
Dévényi Tibi bácsi még alszik, de én kisegítem, mert kötelességemnek érzem a feltörekvő fiatalok támogatását.
Íme, a keresett dal, amelyben Zámbó Jimmy nagy segítséget nyújt az elkeseredett, korunk rohanó világában élő szomorú fiataloknak.:)
www.youtube.com/watch?v=11u7IvkiZx0
És miután ilyen mély érzésűek a fiatalok, mint Nard barátunk, aki távollétében is gondol Zsanettre, hát kötelességemnek érzem ezt a kívánságot is teljesíteni.
Íme, hallgassátok szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=05VGX66Gi1g
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.10.31. 09:05:39
Kazimír 2008.10.31. 09:06:28
Én a Gábor nevűeket rúgnám bokán köszönés helyett. :-)
igenigen:)"
Olyan felemelő ezt hallani tőled :D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 09:07:20
Köszönöm Miska bácsi! Csokis Tibitől szeretnék küldeni még egy számot Charlesnak, mert nagyon szereti!
( www.csokistibi.hu ) :D
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:08:58
Megjott a St. Sunmalac a nok megmentoje pozban tetszelgo hulyegyerek!
TuskóHopkins 2008.10.31. 09:09:37
Miska bácsi levelesládája? :-)
nyunyuli 09:02:46
Én a Gábor nevűeket rúgnám bokán köszönés helyett. :-)
Én meg a Jánosokat
nyunyuli 2008.10.31. 09:10:16
van, aki rászolgált, és Gáborok:D
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.10.31. 09:10:50
Köszönöm Miska bácsi! Csokis Tibitől szeretnék küldeni még egy számot Charlesnak, mert nagyon szereti!
( www.csokistibi.hu ) :D
Köszi Nard, rég röhögtem ilyen jót :))
TuskóHopkins 2008.10.31. 09:09:37
Miska bácsi levelesládája? :-)
Nem én vagyok :))
Kazimír 2008.10.31. 09:13:13
(Akkor egyébként is hendikeppel indulnék? :D )
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 09:13:26
Egy időben egymást szivattuk ilyen linkekkel. Meg durva lakodalmas kazetták felkutatásával és mp3-ba rippelésével. Majd ezeknek a munkahelyi gép indításakor való lejátszásával kócoltuk egymás agytekervényeit.
MizBig 2008.10.31. 09:13:35
Nálam az a baj, hogy még mindig szerelmes vagyok a kis köcsögbe. :-( És utálom, hogy a hülye latin mondások - mint a szerelem vak - tényleg igazak! >:-(
MizBig 2008.10.31. 09:15:31
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 09:16:42
De megverte Fekete Pákót! :) Me' beszó't neki! :D
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 09:17:51
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.10.31. 09:18:44
Hasonlót mi is csináltunk :))
MizBig 2008.10.31. 09:13:35
:( Erre csak hasonló bölcsességekkel/közhelyekkel tudnék válaszolni, úgyhogy inkább megkíméllek.
faék 2008.10.31. 09:21:37
Most az egyszer teljesítem fiatal barátom ilyetén irányú kérdését, mert összeszorítja szívem ez a nagy vágyakozás Csokis Tibi irányába, de kérem, őrizzétek meg a további kéréseitekben azt a magas színvolat, amit eddig pl. Zámbó Jimmy is képviselt.
www.youtube.com/results?search_query=csokis+tibi&search_type=&aq=f
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:24:18
De túl jellegzetes név, ha posztot írnék, akkor szerintem Gézának hívnám én is.
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.10.31. 09:24:27
:)))))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 09:26:30
Ő a csigazabáló? :)
Sanyi 2008.10.31. 09:26:59
MizBig 2008.10.31. 09:28:25
Nard, nem is tudtam, hogy ilyen kemény legény ez a Tibi. :-)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 09:28:35
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:31:58
www.youtube.com/watch?v=hkqqMPPg2VI
Elveszett Angyal 2008.10.31. 09:33:22
MizBig halljuk a sztorit, majd vígasztalunk.
már én is kisírdogáltam magam itt többször...
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 09:33:26
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:33:33
MizBig 2008.10.31. 09:33:38
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:34:36
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:34:49
Fuuuuj! Mindig elkezdelek kedvelni, aztan meg folyton emlekeztetsz, hogy kepes vagy egy csigazabaloval jarni!
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:35:08
airmazs (törölt) 2008.10.31. 09:35:34
Luna :D
Rebelde 2008.10.31. 09:36:00
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:36:01
TuskóHopkins 2008.10.31. 09:38:18
Amugy mi lenne ha nem MPG-znénk mostmár, hanem Gézáznánk?
Minden
Pasi
Géza
:-)))
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:39:35
Asszony! Te se?
Bééb 2008.10.31. 09:36:01
Az mindegy. Ha egy hetnel tovabb volt ott, akkor megfertozodott az uberelhetetlen arroganciaval, pokhendiseggel es bekepzeltseggel (tovabb nem tudom fokozni), ami vegyul a csak a francia ferfiakra oly jellemzo igenytelenseggel es buzis vonasokkal.
MizBig 2008.10.31. 09:39:47
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:39:49
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:40:07
Ez ut! :DDDDDD
faék 2008.10.31. 09:40:08
Hiszen övé a jövő.
LyukasBogrács 2008.10.31. 09:41:22
Nekem is volt hasonlo szitum, de en tenyleg kidobtam az exem. Mekkora megkonnyebules volt...
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:41:26
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:41:57
Az erzelem szamomra fontos dolog, erzem peldaul ha ehes vagyok, vagy azt, hogy estenkent nekem valami jaaaar...
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:42:16
Rebelde 2008.10.31. 09:42:34
pasik...
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.10.31. 09:43:02
MizBig 2008.10.31. 09:43:38
xyz9 2008.10.31. 09:44:02
Ez a sztori nagyon gáz. Nemis érdemes többet hozzáfűzni.
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:44:02
Te nem tudod milyen a falunap????!!!!!
VERLAZITO!!!! Igen, mint a bucsu. Lehet sokat pialni, buta falusi libakkal keverni, ringlispilezni, mulatosozni, vattacukrot meg langos zabalni, dodzsemezni, celbaloni, keselgetni egymast, menekulni a polgarorok elol, jol megverni egymast aztan hajnalig fetrengeni a hanyasunkban.
Rebelde 2008.10.31. 09:45:00
a posztbeli géza is nős:))))))))
Szelid sunmalac 2008.10.31. 09:45:22
Akkor van izlese. A francia steaknel csak a kenyai szusi jobb.
jadviga79 2008.10.31. 09:46:13
Nem volt semmi a bosszud Luna!! :D Mindenesetre hamar kapcsolt!
csipesz. 2008.10.31. 09:46:49
Ez egy hülye volt. És jó, hogy viszonylag hamar kiderült az, hogy egy határozatlan és érzéketlen alak. Nem vígasztaló, tudom, de legalább a kérdésedre őszinte választ adott. Van, amikor még ezt sem kapja meg az ember a másiktól. :(
Rebelde 2008.10.31. 09:47:23
TuskóHopkins 2008.10.31. 09:47:33
Kár, hogy nem volt nálad vascső. :-)
Kazimír 2008.10.31. 09:47:37
Mégis melyik tulajdonsága miatt szerettél bele?
Patria 2008.10.31. 09:48:53
Ejj Luna, nem tudnak betelni veled. :D
airmazs (törölt) 2008.10.31. 09:49:10
Nem tudom...nekem vagy egy francia jóbarátom, általánosságban osztom Süni véleményét a franciákról, de az a srác kifejezetten kedves. Én magam sem néztem volna ki belőle sok jót, de kellemesen csalódtam.
Ott is vannak normális emberek :)
Amúgy a fürdéssel kapcsolatban...tényleg nem viszik túlzásba :(
Elveszett Angyal 2008.10.31. 09:49:24
hát, kívülről ez... annyira nem vészes, tényleg "csak" a szerelem vak...
találkozgattatok, majd kihátrált, és még csak szex sem volt... majd kipihened...
TuskóHopkins 2008.10.31. 09:49:42
A francia steaknel csak a kenyai szusi jobb.
Milyen a kenyai szusi?
Azért az argentin steak csak jobb...
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:50:23
Elveszett Angyal 2008.10.31. 09:50:53
MizBig
Mégis melyik tulajdonsága miatt szerettél bele?
Kazimír, a szerelem nem ilyen célirányos, szeretünk mert szeretünk és pont. Az anyagyilkosokat is szereti valaki...
jadviga79 2008.10.31. 09:51:07
ne sajnald, a donteskeptelen, hatarozatlan pasiktol jobb minel elobb megszabadulni! Ki akar evekig remenykedni meg nyekeregni azon, vajon most eppen mit is akarhat a Draga?!
Elveszett Angyal 2008.10.31. 09:51:46
jadviga79 2008.10.31. 09:53:21
Csipesznek igaza van egyebkent, orulj az oszinte valasznak, van aki meg erre sem kepes, es nem azert mert szemet, hanem, mert
1., maga sem tudja mit akar,
2., meg magahoz sem oszinte
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:53:31
Elveszett Angyal 2008.10.31. 09:53:36
na, itt egy sztori. Volt egy barátnőm, aki évekig nagyon szerelmes volt egy fiúba, és jóban is voltak, de valahogy nem sikerült a bűvös határt átlépni a viszonyban. Sokat találkoztak, jól érezték magukat, stb, stb. Majd évek múlva a srác bevallotta, hogy meleg. Szegény lány meg ezért nemhajkurászott mást évekig, mert zat hitte, már csak egy pici lépés a siker...
Bééb (törölt) 2008.10.31. 09:54:25
airmazs (törölt) 2008.10.31. 09:54:26
MizBig 2008.10.31. 09:55:54
Beszerzek egy vascsövet, ha legközelebb találkozom vele, legyen mivel ütni, többször. :-)
Kazimír, ez olyan "szerelem első látásra" volt, és az egészben az a poén, hogy gyakorlatilag harmadszori találkozásunkkor szerettem meg, mert első alkalommal észre sem vettem, hogy ott van (csak utólag, fényképről derült ki, hogy egy hétig egy táborban voltunk) :-D, másodszorra észrevettem ugyan, de nem tapasztaltam semmi rendellenességet, harmadszorra meg táncoltunk, és nagyon szexisnek találtam. :-)
OpenWolf! 2008.10.31. 09:56:23
De.
Ráadásul pont nemrég linkelte valaki, én meg tegnap olvastam végig.:)
summarygloss 2008.10.31. 09:58:14
MPG= MINDEN PASI GÉZA
MNK=MINDEN NŐ KATA
Istenem, ma is érdemes volt szakítóst olvasni!
Rebelde 2008.10.31. 09:58:25
Kazimír 2008.10.31. 09:59:18
(nem sokat beszélgetünk, de valahogy mindig tudok örülni neked :) )
Persze, tudom én, de néhány tulajdonságot akkor is fel tud sorolni, hogy mi az ami elvarázsolja, ha ránéz a férfiemberre/fiúra..
Talán rosszul fogalmaztam meg a kérdést.
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:00:03
na... nem tudom mi történt, de a történtek alapján te hajkurásztad, ő szimpatikusnak talált, de nem esett beléd és ezt meg is mondta... legyünk már mértéktartóak, EZÉRT mért járna vascső?
ha ígér fűt, fát, megdug, hazudik, megcsal nem mondom, de pár randi után megmondani, hogy nem tudja viszonozni az érzelmeidet... inkább értékeld az őszinteségét
MizBig 2008.10.31. 10:00:23
MizBig,
Csipesznek igaza van egyebkent, orulj az oszinte valasznak, van aki meg erre sem kepes, es nem azert mert szemet, hanem, mert
1., maga sem tudja mit akar,
2., meg magahoz sem oszinte
Jadviga, ez a két pont pontosan leírja a helyzetet! :-)
Sajnos február óta tart a dolog, bár nyáron volt pár hónapos latencia, amikor nem találkoztunk és kikerült a gondolataim közül a srác.
Mondtam is a legjobb barátomnak, hogy ha lehetne objektíven mérni, fogadásokat lehetne kötni, hogy mennyi idő alatt válik közömbössé számomra a kis köcsög. :-)
csipesz. 2008.10.31. 10:00:53
persze hogy szűrlek. :) Miattad találták ki ezt a funkciót. :D
Tiduj 2008.10.31. 10:01:14
Tiduj
Csak kívülről :)
De úgy, hogy befolyt az esőköpeny alá is (vidám dolog az esőben bicajozni)
A legjobb az volt, amikor beléptem a közeli pékségbe kenyérért. Az esőköpenyről lefolyt egy liter víz, én meg az arcomat törölgetem. Az eladó megkérdezi:
- Esik?"
Talán csak udvarolni akart neked egy kicsit. :)
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:01:25
én is örülök neked:-)
Nem voltál már szerelmes? Egyszerűen csak úgy az egészben elveszel és jó:-)
na, dolgozom, már csak fél szemmel kukucskálok ide:-)
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:01:42
Ironia volt draga baratom. Kepzelheted milyen lehet a kenyai szusi....
Bééb 2008.10.31. 09:54:25
Nem az orszaggal van bajom. Az gyonyoru. En is imadom.
De a franciak...persze vannak kivetelek, de a ferfiakat nem neveznem ferfiaknak.
Az olaszok se sokkal jobbak. Mashogy rosszak, de az ottani ferfiak pl. tuskok es bekepzeltek. A franciak arrogansak, hisztisek es bekepzeltek.
Rebelde 2008.10.31. 09:58:25
Szia Reb! En sose szurnelek ki! Ki vagy?
Rebelde 2008.10.31. 10:02:22
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:03:34
Helyes valasz: Igen! Jol esik, koszonom!
Amugy szerintem nem szabad sokadik randi utan mondani, hogy nem tudod viszonozni az erzelemeket. Sokkal korrektebb, ha mar az elson a bemutatkozaskor megmondod, hogy figyu! Rohadt ocsmany vagy, ez igy nem fog menni.
Tiduj 2008.10.31. 10:03:36
Szerintem legközelebb légy óvatosabb a szüzességed elvesztésénél. :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 10:03:52
Ja kiteszik, a szűröm. :D
airmazs (törölt) 2008.10.31. 10:04:03
Rebelde 2008.10.31. 10:04:16
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:04:58
Azert itt vitatkoznek :d Meghogy egy olasznak nem nagy a pofaja....MUHHHAHAAA
Rebelde 2008.10.31. 10:05:20
nahh, dologra
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:05:37
HAH HAH HAH! En meg Norman Bates!
MizBig 2008.10.31. 10:07:07
Angyal, nem mondta meg rögtön, hanem lebegtetett. Február óta néhányszor úgy tűnt, nyit felém, majd eltűnt, én hagytam a fenébe, gondolván, úgysem lehet semmi. Augusztus elején megint kedves volt hozzám, majd kijelentette, nem tudja mit érez. Hagytam megint a fenébe. Szeptember elejétől töretlenül kedves volt, és elejtett olyan megjegyzéseket, miszerint ő szeret, kb. olyanokat, hogy elsóztam a levest, amiből mindenki arra következtet, hogy. Hát nem.
Kazimír 2008.10.31. 10:07:42
Voltam. Ismerem a 10 centivel a föld felett érzést :)
De a harmadik találkozáskor már meg tudtam nevezni néhány dolgot, ami elvarázsolt benne. De lehet, hogy csak én vagyok egy ilyen - önkéntelenül is - elemzős fajta.. :))
Tiduj
Erre nem gondoltam, de nevettem a kérdésen. :)
airmazs (törölt) 2008.10.31. 10:08:53
Bééb (törölt) 2008.10.31. 10:10:13
Kicsit igulok az érkezésétől :) Oh de oh
airmazs (törölt) 2008.10.31. 10:10:49
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:12:43
Az orom szep es jo. Aztan ne csodalkozz, ha Chanel 5-ot erzel rajta es bejelnti, hogy dragam, imadlak, de sajnos sem muveltsegben, sem szepsegben nem erhetsz fel eg y franciaval...Igy osszeismerkedtem Jean-nal...
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:13:43
értem. Na most, én leszek az ördög ügyvédje. Február óta nem tudja mit érez, nem történik semmi, majd lebegtet... mire gyanakodnál, ha ezt én mesélném neked?
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:14:42
Hat nem tudom. En meg olyannal nem talalkoztam, aki legalabb ot percig tudna tartani a szajat. Marpedig tiz perc utan rohadt idegesitoek. Raadasul mindig orditanak.
Bééb (törölt) 2008.10.31. 10:15:20
Snowmass 2008.10.31. 10:15:52
Nekem rémlik...persze lehet, hogy tényleg Gézukának hívnak:)
De most komolyan, mintha már olvastam volna...
szépmező 2008.10.31. 10:16:13
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:17:01
mizujs?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 10:18:21
Csak annyira pozitívan (stílusosan franciáknál maradva), mint Baudelaire, A dög című versében :)
MizBig 2008.10.31. 10:18:28
Kazimír, a kedvedért: alacsony termetű, kék szemű, mindig az jutott eszembe róla, hogy olyan, mint egy kis játékkatona. :-) És valóban: az EQ-ja egy játékfiguráéval vetekszik. ;-)
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:18:42
Amiben en vagyok, ahhoz mindig pozitivan allok :)
szépmező 2008.10.31. 10:19:18
mindig örülök amikor felbukkansz :)
tuli _ 2008.10.31. 10:19:47
Akkor én meg Dévényi Tibi bácsitól kérném a Love Shack című nótát a B-52-től.
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:20:37
A szerelem nem vak, csak kekben lat :D
tuli _ 2008.10.31. 10:20:59
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:22:31
na, tényleg törnöm kell a követ a bányában...
sziasztok, délután benézek a másik posztra, amely reméljük kevésbé lesz avétos
jadviga79 2008.10.31. 10:23:20
oke, ismeros a sztori akkor! :) Adj halat a Joistennek!!! Szerencses! Gyorsan keress valaki mast, nehogy a vegen meggondolja magat! :))
Patria 2008.10.31. 10:23:38
Kazimír 2008.10.31. 10:24:21
Csak a kedvemért. Köszönöm! Így már teljesebb a kép. :)
szépmező 2008.10.31. 10:24:31
szerbusz Angyal, szárnycsókom :)
MizBig 2008.10.31. 10:25:14
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.10.31. 10:26:16
jadviga79 2008.10.31. 10:26:31
meg az jutott eszembe, hogy vajon mennyi idobe telik valakit kivetni a gondolataink kozul? Biztos van valami tendencia, hogy megis mennyi nyustoles utan, mennyi ido a kiheveresi fazis... szoktak mondani, hogy kb. feleannyi ido, mint amennyit egyutt eltoltottetek, de nem hiszem, hogy ez igy van.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 10:27:02
Eretnek!
MizBig 2008.10.31. 10:27:33
:-)
kisvi 2008.10.31. 10:28:29
Baxli 2008.10.31. 10:28:46
Micsoda bosszúálláskéremszépen! Ezigen 2 éves megapowa!
MizBig 2008.10.31. 10:28:52
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:29:12
Aaaa! Itt a baratnom! Szia!
Az ido inkabb az erzelmek intenzitasatol es az egyutt atelt elmenyek milyensegetol es mennyisegetol fugg...
MizBig 2008.10.31. 10:29:32
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:29:54
ezek elavult és primitív és kicsinyes módszerek és ugye te nem akarsz ilyen lenni? Vascső, ugyan már az űrtechnológia korában élünk...
Patria 2008.10.31. 10:30:29
OpenWolf! 2008.10.31. 10:30:50
nanotech vascső? hm?
MizBig 2008.10.31. 10:31:50
Bééb (törölt) 2008.10.31. 10:32:53
Nem vagy elég nemzetközi én kezdem így látni.
OpenWolf! 2008.10.31. 10:32:54
Rebelde 2008.10.31. 10:33:09
szépmező 2008.10.31. 10:34:04
Szerintem erre nincs pontos matek képlet...
Ez függ az új élményektől is!
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:34:27
Ahhhahahahaha!!!!! HAHAHAHAHHHHAAAAAA!!!!
jajahh.....itt most tenyleg szetrohogtem magam :D
Jo, jo...te biztos nem tudod mit csinalok, de ez most hatalmas volt!!! :D
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.10.31. 10:34:45
ASDF ASDF (törölt) 2008.10.31. 10:34:47
Ilyen fiatalon megbocsátható az efféle viselkedés.
MizBig 2008.10.31. 10:35:45
Kazimír 2008.10.31. 10:35:46
Milyen köveket törsz te az űrtechnológia korában? :)
Dévényi Tibi bá (törölt) 2008.10.31. 10:36:22
Megköszönöm kollégámnak és mentoromnak a helyettesítést is, őszinte szeretettel és tisztelettel!
Szóljon hát a felvétel, irány a Love Shack!
www.youtube.com/watch?v=T8NhJNpQlsY
tuli _ 2008.10.31. 10:36:50
szóval elejétől olvasod a kommenteket?:))
Szelid sunmalac 2008.10.31. 10:38:30
Ez azert vicces, mert imadok utazni, dolgoztam mar par orszagban, par kontinensen, raadasul a mostani munkam soran indiaiakat iranyitok, illetve projekteket europa osszes orszagaban es Del-Afrikaban :)
Amugy lehet, hogy pont ezert kulonboztetek meg nemzeteket, szo se rola...
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.10.31. 10:38:42
Patria 2008.10.31. 10:38:48
Abban biztos vagyok, de a kényszer, hogy feltegyek egy kérdést, amire senki nem szokott válaszolni, bennem van. :)
csipesz. 2008.10.31. 10:39:43
Szerintem ez attól is függ, hogy mennyire voltak erős érzések a kapcsolatban, és milyen módon ért véget. Egy lezáratlan kapcsolat, mégha nem is volt elsöprő erejű, gyötörhet valakit akár évekig is.
OpenWolf! 2008.10.31. 10:40:31
csipesz. 2008.10.31. 10:40:37
Nyilván Hold kőzetet. :D
airmazs (törölt) 2008.10.31. 10:41:19
(kuglóf)
KiNG 2008.10.31. 10:41:40
Hogy mentetek be, hogy meg ne lássák a szülők? Vagy később érkeztek? Ha szexeltek, akkor nem olyan mindegy?!
Megbeszéltétek a randit, Ti elmentetek együtt, szegény srác meg egyedül ült? Ez jó, bár közel sem etikus. Aki előbb érkezett a randira, annak a pártján vagyok, mivel az utóbb érkező volt az etikátlan.
(Patriának igaza van, sajnos én is kénytelen leszek fizikailag bántalmazni valakit az engem ért megrázkódtatások miatt.)
LyukasBogrács 2008.10.31. 10:42:14
Im so sorry what I did to you. I didnt mean it. You are nice guy.
Opciok
Torles
Uzenet torlese?
Igen
Uzenet torolve
kisvi 2008.10.31. 10:42:40
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 10:42:43
Csokoládét? Tőlem? :D Haha!
jadviga79 2008.10.31. 10:43:27
Szia Sun, :)
de lehet olyan is, hogy nagyon intenziv az elmeny, nagy langolas, ami egyszer csak, tegyuk fel hamar, mint ahogy a szel suhan, eltunik! Ilyenkor a feledes sem annyira nehez, bar jo emlek, nem igaz?
szepmezo, :)
igazad lehet, az uj elmenyek meghatarozoak lehetnek.
tuli _ 2008.10.31. 10:43:42
Köszönöm. és a piros pöttyös labdát, meg berakom méltó helyére, természetesen a nappali tükrös zárható vitrinébe.:)
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:44:06
ott a pont:-)
Célzott antianyagot használok kőbalta helyett:) csak tudnám mire kell a sok kitermelt kő?
MizBig 2008.10.31. 10:45:57
:-D
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.10.31. 10:45:58
Célzott antianyagot használok kőbalta helyett:) csak tudnám mire kell a sok kitermelt kő?
lehet cementgyára van
szépmező 2008.10.31. 10:46:15
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:47:04
lebontották:-( (a cementgyárat)
szépmező 2008.10.31. 10:50:10
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:50:28
azért búcsúzom anyiszor, hogy szépmező csókokat tudjon dobálni a szárnyamra sokszor sokszor:-)
szépmező 2008.10.31. 10:51:21
nyunyuli 2008.10.31. 10:52:14
Rebelde 2008.10.31. 10:54:40
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:54:55
NIncs is szebb annál, mikor Angyal száll el szépmező fölött:-D
a szerelem kémia,a szex pusztán fizika. 2008.10.31. 10:55:28
kisvi 2008.10.31. 10:56:53
Lui_78 2008.10.31. 10:56:57
:)
szépmező 2008.10.31. 10:57:22
jó trip :))))
airmazs (törölt) 2008.10.31. 10:57:54
Szia Lui :)
nyunyuli 2008.10.31. 10:57:59
szívmelengető ilyeneket olvasni:)
Elveszett Angyal 2008.10.31. 10:59:56
Kazimír 2008.10.31. 11:00:41
Ne foglalkozz a miértekkel, Te csak termelj! :)
szépmező 2008.10.31. 11:00:42
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:02:01
mennék, de itt tartanak a szirénhangok:-)
Kazimír 2008.10.31. 11:03:05
Szirének? Nem is mondtad, hogy hajón kell bányásznod..
szépmező 2008.10.31. 11:03:15
már asszittem egy szép mezei hang? :)
Pofátjanka 2008.10.31. 11:08:55
Nahátakkorkéremszépenkommentelekegyolyathogybeleremegaföld: :P
Kedves posztíró pajtás, véleményem szerint ez volt a leghelyesebb cselekedet, amit tenni tudtál. Hiszen, Te sokkal többet szenvedtél, heteket, hónapokat talán, akarom mondani, sok ideig, és nem pusztán miatta, hanem a kicseszés miatt. A fiú lelke viszont szerintem nem lett megkínozva eléggé, maximum a kínos randi idején egy cseppett, különben miért is küldte volna el az SMS-t.
Ez lenne az én véleményem.
Édes a bosszú, de édeskevés ;)
Pofátjanka
szépmező 2008.10.31. 11:09:36
+1 szárnypuszi
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:12:52
Hajón antianyggal követ bányászó Angyal, a ki a szirén hangok miatt marad a szépmezőn :D
Kazimírt hogyan tegyem bele? itt megakadtam...
Pofátjanka 2008.10.31. 11:14:45
Hateszemfelazt, elkezdenék blogot írni, akkor hány évig maradhatna fenn? 20-30 év múlva is olvasható lesz?
P.
ON
smilee.girl 2008.10.31. 11:15:12
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 11:15:21
óðinn 2008.10.31. 11:17:41
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:17:42
Sand Lover 2008.10.31. 11:19:22
Nekem is a szamár jutott eszembe:) de Kisvi gyorsabb volt.
Kazimír 2008.10.31. 11:19:46
Nekem elég, ha emígy virtuálisan visszaintegetsz egyszer-egyszer a kőtörés közepette. Szirénekkel úgysem lehet versenyre kelni, a Star Trek meg nem az én világom. :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 11:20:32
Addig amíg a szerveren tárolják. Ha 30 évig akkor addig.
Rebelde 2008.10.31. 11:23:50
asszem ma én csak köszöngetek:)
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:24:04
sssssss
most neked suhogtattam a szárnyacskáimat:-D
csipesz. 2008.10.31. 11:25:58
és azt se látja senki. :D
kisvi 2008.10.31. 11:27:20
ahh, ne is mond, eddig semmi rendes téma, vagy valami jó kis vita.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 11:28:14
Szia Rebelde, én nem szűrtelek meg! :) Kinga meg már a subbán van, ott még nincs szűrés! :)
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:28:25
mizujs?
LÁnyok, Rebelde, Kisvi nektek is, meg Kuglófnak is... meg Kiráról tud vki mostanában, vagy csak nem jöttem rá, hogy nevet váltott?
Patria 2008.10.31. 11:30:37
gargoyle 2008.10.31. 11:33:24
Snowmass 2008.10.31. 11:33:49
Viszont szép szája van a képen lévő lánynak és jó a zoknija:) A körmeit mondjuk letisztíthatta volna:)
airmazs (törölt) 2008.10.31. 11:33:49
csipesz. 2008.10.31. 11:35:00
kisvi 2008.10.31. 11:36:58
ja, mármint a második bekezdés :))
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:37:17
miért is MNK? Mert 17 évesen nem volt olyan dörzsölt, hogy átlásson egy gerincetlen férgen?
Rebelde 2008.10.31. 11:40:01
szia angyal, kira a bányában van:)
szia nard:)
Patria 2008.10.31. 11:40:28
Én úgy tudom, hogy mumus még nincs teljesen kész, ezért elnézőbb is lehetnél.
kisvi 2008.10.31. 11:41:46
2 hete ott ünnepeltünk egy szülinapot. sokan.
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:41:47
opké, azon kívül, hogy a szekrényben lakó félelmetes izé...
Snowmass 2008.10.31. 11:42:04
Elveszett Angyal 2008.10.31. 11:37:17
Gondoltam vitaindítónak megteszi:) többeknek úgyis hiányérzetük volt már:D
Hátha Sünmalac vagy valaki elmagyarázza:))
Patria 2008.10.31. 11:43:39
Akkor úgy mondom, hogy a személyzet még képlékeny. :) Instantot nézzétek meg.
kisvi 2008.10.31. 11:44:48
amikor ott voltunk, mondjuk elvileg "külön termeben" akkor egy pultoslányunk volt. Hát, a csiga hozzá képest egy gyors valami...
Patria 2008.10.31. 11:45:51
Valszeg ezért képlékeny. :D
kisvi 2008.10.31. 11:46:59
gargoyle 2008.10.31. 11:47:25
elveszett angyal: osregi romkocsma, ami bezart par eve es most ujranyilt/nyilik a dob utcaban
kisvi 2008.10.31. 11:47:51
van olyan hely, ahol jóideje ugyanazok dolgoznak, és ugyanolyan lassúak, mint az első napukon voltak :)
Patria 2008.10.31. 11:49:14
Oda nem kell menni. :)
De itt pont tudom, hogy felvételiztetnek. :)
kisvi 2008.10.31. 11:50:19
csak ha egyébként jó hely, akkor mégiscsak eljár az ember...
Lui_78 2008.10.31. 11:53:12
:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 11:53:50
Patria 2008.10.31. 11:54:41
VAgy ha ócsó.. :)
Lui_78 2008.10.31. 11:56:10
Rebelde 2008.10.31. 11:56:48
Ted Bundy 2008.10.31. 11:56:49
Patria 2008.10.31. 11:57:28
Lui_78 2008.10.31. 11:57:58
Te pedig megint ne vegyél fel bugyit, annyira izgató volt:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 11:59:26
gargoyle 2008.10.31. 11:59:40
Rebelde 2008.10.31. 11:59:41
ááá, azt hittem a bajszom tetszett:)))
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:00:33
Lui_78 2008.10.31. 12:00:43
Bocsi, azt nem is néztem:D
Patria 2008.10.31. 12:01:46
Ezen már kár izgulni.. :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:02:32
Rebelde 2008.10.31. 12:04:37
Rebelde 2008.10.31. 12:06:40
:)))))
nyanyanya 2008.10.31. 12:07:51
kisvi 2008.10.31. 12:08:21
én még más formában is el tudnám képzelni, csokiban jó vagyok :)
SzenKata 2008.10.31. 12:09:31
bár ha, de nem, ha falun éltél sem így működtek már 2002 ben a dolgok. ez kábé úgy hangzott, mintha az 50 es évek falusi életéről írtál volna szakítós dumát.
jah,és nem kihülik a helye a csajnak, hanem kihülne. helyesen.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:10:26
Nem is emlékeztem erre!:D:D:D
www.youtube.com/watch?v=AFzM_BzHW3k
Rebelde 2008.10.31. 12:11:20
még rá kellett volna gyújtani amúgy valamire:)))
tényleg nagyon jó volt, köszönet érte:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:11:26
SzenKata 2008.10.31. 12:16:54
gargoyle 2008.10.31. 12:16:58
bagolybagoly 2008.10.31. 12:17:39
nyanyanya 2008.10.31. 12:18:32
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:18:59
SzenKata 2008.10.31. 12:19:36
gargoyle 2008.10.31. 12:19:59
airmazs (törölt) 2008.10.31. 12:20:55
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:22:19
Leugrasz, ééééérted....
:D:D:D
Lunatica 2008.10.31. 12:23:03
Na, kisült már, hogy én vagyok az MNK?:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:24:09
Lunatica 2008.10.31. 12:25:41
Snowmass 2008.10.31. 12:25:52
volt néhány gyenge kísérlet, hogy megvédjenek, de sajna menthetetlen vagy:D
Lunatica 2008.10.31. 12:27:00
Sebaj, valakinek az MNK-k is kellenek:D
LyukasBogrács 2008.10.31. 12:27:02
VERLAZITO!!!! Igen, mint a bucsu. Lehet sokat pialni, buta falusi libakkal keverni, ringlispilezni, mulatosozni, vattacukrot meg langos zabalni, dodzsemezni, celbaloni, keselgetni egymast, menekulni a polgarorok elol, jol megverni egymast aztan hajnalig fetrengeni a hanyasunkban."
Es meg en hordom fenn az orrom, meg magas a lovam, stb. Persze, aki a melygarazsban ponilovon galoppozik, annak minden mas hatasallat magas...
kisvi 2008.10.31. 12:28:00
ez az én szerencsém is
bagolybagoly 2008.10.31. 12:29:13
bagolybagoly: cikoriabol vagy malatabol? :D "
meg nem erősített hírek szerint valódi kávét is tartalmazott.
de híg volt és előre cukrozott.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 12:32:31
De csak nylonotthonkában! :) Az igazi MNK-k pörköltszaftos atlétákat gyűjtenek! :)
SzenKata 2008.10.31. 12:33:22
Lui_78 2008.10.31. 12:33:24
nyanyanya 2008.10.31. 12:33:49
Snowmass 2008.10.31. 12:33:54
kisvi 2008.10.31. 12:28:00
igen-igen, gyakorta nyugtatgatják magukat ezzel meg hasonlókkal:DD
SzenKata 2008.10.31. 12:34:18
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 12:34:29
airmazs (törölt) 2008.10.31. 12:34:45
Ma felugrok a barátaimhoz :)
Nem ugrok Parázsba, talán jövő pénteken, de az sem biztos.
bagolybagoly 2008.10.31. 12:35:12
bagolybagoly a valódi kávé is lehet híg, és előre cukrozott :)
"
hát, eljött az idő, hogy ennek feltárására felállítsunk egy vizsgálóbizottságot
Lui_78 2008.10.31. 12:36:13
Kemény lesz cimbora...de hát férfiak vagyunk vagy mi:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:36:45
A falunap az fasza. Van céllövölde, sergető, mézeskalácsos, meg elsősorban rengeteg pia. Este bicskázás, mentő, következő vasárnap temetés.
SzenKata 2008.10.31. 12:37:10
nyanyanya 2008.10.31. 12:37:49
Sand Lover 2008.10.31. 12:38:00
„amúgy a parázsban hallottam először az aranylövésről”
Inkább, mint éles helyzetben…
Amúgy erről eszembe jutott a De Phazz nevű együttes Death by Chocolate c. albuma, amiről linkelnék számokat de az irodában le van tiltva.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:38:11
Mazs, kár, pedig már kettévágtam egy lepedőt célnak.
airmazs (törölt) 2008.10.31. 12:40:38
A másik, hogy ezt a katona volt-dolgot - ha jól tévedek - Te hoztad fel anno, ezért a blognép hozzád köti, ennyi.
A teszkó-zacsi stb. témát meg Dövanhoz.
Ezen nem besértődni célszerű, hanem vagy röhögni, vagy csatlakozva továbbfűzni, legrosszabb esetben ignorálni.
SzenKata 2008.10.31. 12:40:39
Lunatica 2008.10.31. 12:42:09
De a vattacukor, körhinta, dodzsem, dunaparti lubickolás, kajapia, fellépős zenekarok, meg műsorok azok megvannak.
Nyanyanya, ne írd le teljesen, sztem jó buli tud lenni:)
Lui_78 2008.10.31. 12:44:22
:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:44:44
Az smafu?
SzenKata 2008.10.31. 12:44:54
gargoyle 2008.10.31. 12:44:56
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 12:44:57
"El Topo 2008.10.31. 12:10:26
Ezt nézzétek meg! Vörös Pisti sztrecsgatyóra húzott leopárdmintás bugyiban!:D
Nem is emlékeztem erre!:D:D:D"
Nem tiszteletlenkedsz! :) Vörös Pisti mellettem ült a főiskolán 1974-85-ben!
Rebelde 2008.10.31. 12:45:27
Snowmass 2008.10.31. 12:45:28
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 12:45:35
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:48:25
Nagy dolog! Én meg egrileányka koromban kijártam Progit hallgatni a Köszibe. Kurva jó hangulatú bulik voltak.
Rebelde 2008.10.31. 12:48:32
Lunatica 2008.10.31. 12:48:42
Dehogy fontos. A legtöbb faluban azért egykét ezren laknak, ott se ismerm mindenki mindenkit.
airmazs (törölt) 2008.10.31. 12:51:43
A falunapok tényleg jók! Én is szeretem őket, bár már régen voltam :)
SzenKata 2008.10.31. 12:52:05
Tiduj 2008.10.31. 12:52:45
Kinga-King ír ebbe a blogba is. Legfeljebb nem mindenki látja.
Lunatica 2008.10.31. 12:53:35
Ilyen község, amolyan község...mittudomén. De ők is falunak hívják, hiába laknak ott 4 ezren.
Sand Lover 2008.10.31. 12:54:12
A jeunesse d’orée jóóóó :-)
SzenKata 2008.10.31. 12:54:24
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 12:54:31
Ez a szerelés persze ma már kicsit gáz, de Pistit nem azért szeretjük :)
Lunatica 2008.10.31. 12:48:42
Viszont a búcsú végére, ha jól adtad elő magad, lehet, hogy egy-két ezer új ember ismer Téged :)
Szelid sunmalac 2008.10.31. 12:55:10
Mazs! Bantanak? Vagy probalnak? Szolj am!
SzenKata 2008.10.31. 12:55:28
Patria 2008.10.31. 12:55:30
Úgy tűnik éreztem, hogy valami ilyesmit kívánsz, ezért elmentem ebédelni. De már itt vagyok. :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:57:16
Mindig röhögök, ha arra járok, de Nyékládháza is egy VÁROS!:D
Már elnézést az esetleg ott lakóktól!:D
airmazs (törölt) 2008.10.31. 12:57:54
Inkább úgy tűnik, most rám van megsértődve :D
tuli _ 2008.10.31. 12:57:57
Nem akarok a barátod lenni, sőt, azt sem akarom, hogy bárki, akit szeretek a barátod legyen:DDDDDDD
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 12:58:01
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 12:58:30
Én nem látom, ez a lényeg :)
Patria 2008.10.31. 12:59:09
Hogy húzzak a vérbe. :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:00:15
SzenKata 2008.10.31. 13:00:29
Snowmass 2008.10.31. 13:00:53
Jó, akkor én ilyen meghittebb kisebb faluban gondolkodtam:))
Egyébként pl. nagyközség 5000 fő felett van, dehát ott már furcsa lenne egy ilyen rendezvényt falunapként emlegetni.
SzenKata 2008.10.31. 13:02:23
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:02:29
Patria 2008.10.31. 13:02:36
Egyébként valaki már feltaláta a legyintő smileit. Nem emlékszem kié volt, de nagyon tetszett.
SzenKata 2008.10.31. 13:03:25
Tiduj 2008.10.31. 13:04:15
Különféle feltételek vannak, pl. mennyi a kövezett út, van-e csatornázás, stb.
Érd évtizedekig volt Európa legnagyobb faluja: hiába lakták olyan sokan, nem voltak meg az egyéb kívánt feltételek.
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:04:19
Patria 2008.10.31. 13:04:24
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 13:04:46
Áh, általános iskola óta szivatjuk egymást megállás nélkül :) Sosem volt belőle sértődés, hanem jókat röhögünk rajta később amikor összeülünk konzultálni az élet nagy dolgairól! :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:05:01
Különben ha a csokira még elmentél ebédelni is, akkor hajaj...
Sand Lover 2008.10.31. 13:05:08
„Egyébként valaki már feltaláta a legyintő smileit.”
Az milyen?
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:05:46
Patria 2008.10.31. 13:06:31
Topo, Morgan, ilyen: -legyintő smile-
:)
Tiduj 2008.10.31. 13:06:36
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:06:37
SzenKata 2008.10.31. 13:06:44
Patria 2008.10.31. 13:07:07
Tudok élni. :DD
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:08:18
-érdeklődvenéző smile-
Lunatica 2008.10.31. 13:08:21
Szia Süni! (Láttam én, h hiányolod a köszönést, de ha nem vagyok onlány, nehezen megy:D)
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:08:35
Snowmass 2008.10.31. 13:08:59
a nagyközségi napok sem jó:D
Tiduj 2008.10.31. 13:09:04
Igen, van pár kategória.
Patria 2008.10.31. 13:09:11
Érdet, mint példát.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:09:13
SzenKata 2008.10.31. 13:09:45
Patria 2008.10.31. 13:09:56
Olvassál mail. Vagy én olvassak?
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 13:11:02
"Nem b*szik az egy öltést se", El Topo így akar ismerkedni ;)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:11:27
Nem, én csak az első hegedűs vagyok.
Lunatica 2008.10.31. 13:11:32
SzenKata 2008.10.31. 13:11:33
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:12:34
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:13:31
A posztról: nem irigylem szegény csajt, hogy így pofára esett rögtön az első után. Hiába, a szerelem hülyeségekre képes... Viszont a bosszú jól sikerült, gratula jár érte :) Gézának meg gyémántberakásos ferrotuba az arcába, mert nem elég, hogy barátnő mellett kikezd egy másik lánnyal, magába hülyíti, aztán még gerincre is vágja(ráadásul úgy, hogy a lány szűz volt...PFÚJ!!!)
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:13:56
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:13:59
Lunatica 2008.10.31. 13:14:23
Tudtam hogy te megértesz^^
Üdv: a posztíró:D
Patria 2008.10.31. 13:14:26
Patria 2008.10.31. 13:15:08
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:15:10
En nem hulyitelek, hanem megmondom konkretan es ha jol tudom mar szuz se vagy (amit en kulon tudok ertekelni)...szoval mehet?
Lunatica 2008.10.31. 13:15:39
Ne picsogj, neten se voltam mikor méltóztattál felfráadni:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:15:50
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:16:39
Az, hogy neked lathatatlan vagyok te harpia, meg nem jelenti azt hogy a felesegemmel se beszelek, oke?! Asziszed csak mer neha kufircoltok mar megmondhatod mikor vagyok itt? Hm? Meg hogy mit tegyen a porkoltbe?
Patria 2008.10.31. 13:17:24
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:17:31
Süni: ezt meg mégis hogy gondoltad? :)
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:18:05
En mar akkor itt voltam, amikor te meg a dunnyhaid kozott fetrengtel, te lustasag!
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:18:06
En mar akkor itt voltam, amikor te meg a dunnyhaid kozott fetrengtel, te lustasag!
Lunatica 2008.10.31. 13:18:36
Sand Lover 2008.10.31. 13:18:41
„barátnő mellett kikezd egy másik lánnyal, magába hülyíti, aztán még gerincre is vágja”
Hm. Azt hiszem, van még mit tanulnod a férfiakról – ez a sztori nagyon sokszor megismétlődött már a történelem folyamán, sőt, klasszikusok is feldolgozták…
Lunatica 2008.10.31. 13:19:41
De csak pokrócra telik, mer nem dolgozol rendesen, teeee!
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:19:45
Ennel egyertelmubben kell? de akkor mar tragar, aztan a vegen meg kirakjak a szurot.
SzenKata 2008.10.31. 13:20:07
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:20:17
A jó öreg Hope 2008.10.31. 13:20:53
Patria 2008.10.31. 13:20:59
Látlak mostmár, csak mindig rosszkor írok. ez egy ilyen nap.
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:21:17
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:21:34
Mer megint itt kell rendbe rakni teged ahelyett hogy hagynal dolgozni! Mer assziszed ,hogy csak mer te fetrenghetsz meg hempereghetsz a baratnodde legesz nap, akkor en is ingyer kapom a tejfolt! Mennye seperni vazze! Az egesz kert csupa trutyi. Legalabb valami hasznodat lassam ma ha eltartalak!
Lunatica 2008.10.31. 13:21:44
Ne örüljetek, nem maradok ott:D
Pápá
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:23:10
Úristen, micsoda gaztett, micsoda fertő!!!
Hogy ezt kellett megérnem!
Hogy röhögnétek, ha elmesélném, hogy hogy meghülyített egy csaj, magába bolondított, pedig csak a testem kellett neki?
Patria 2008.10.31. 13:23:16
Hülye. :DDD
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:23:19
Szia Luna! Jó gyertyagyújtogatást!
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:23:20
Te sem tudod ertekelni a jot. Kicsit legyel nyitotabb. Nezd meg pl. Mozartot. Hol lenne most a vilag, ha nem lennenek kamarazenekarok, meg szimfonikusok, csak szolok max. duettek?! En meg latod, szereny vagyok es megelegszem egy kvartettel, alkalmankent meg a trioval is kibekulok.
nyanyanya 2008.10.31. 13:23:29
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:23:51
nyanyanya 2008.10.31. 13:24:30
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:24:30
Sand Lover 2008.10.31. 13:24:55
„Na, hív a temető!”
Halloween-parti?
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:25:11
Lunatica 2008.10.31. 13:25:20
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 13:25:42
Pedig van az a zenekar, ahol nem az a lényeg, hogy te legyél az első hegedűs, hanem, hogy benne legyél :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:25:43
SzenKata 2008.10.31. 13:26:20
Patria 2008.10.31. 13:26:48
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:26:48
Ne haragudj ha nyers vagyok, de ez KURVA NAGY BAROMSAG, legalabbis ebben a formaban. Ne altalanositsunk igy kerem. Csak mert egyszer szalka ment a szemembe, nem jelenti azt, hogy az osszes noveny arra lett teremtve, hogy a te szemeid bokje, oke? Az, hogy TE kiket valasztasz magad melle, mar masik kerdes.
Patria 2008.10.31. 13:27:43
airmazs (törölt) 2008.10.31. 13:27:44
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:27:55
Bééb (törölt) 2008.10.31. 13:28:35
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:28:53
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:29:04
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:29:07
En a helyedben csendben maradnek. Kikezd veled a ferj, te meg lenyulod a feleseget. Szep...
Sand Lover 2008.10.31. 13:29:37
„csak a testem kellett neki?”
És mit csinált vele? :-D
Patria 2008.10.31. 13:29:52
Rebelde 2008.10.31. 13:30:18
sünmalac, most jót szóltál
SzenKata 2008.10.31. 13:30:31
Patria 2008.10.31. 13:30:33
Mondtam már, hogy tudok élni. :D
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:31:09
SzenKata 2008.10.31. 13:31:10
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:31:17
airmazs (törölt) 2008.10.31. 13:32:23
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:32:28
El Topo: Kár, mert szívesen meghallgattam volna a sztorit.
Süni: Én még nem tartottam szeretőt és nem is voltam szerető soha. Szóval egyik kategóriádba sem esem bele :) Én lennék a kivétel? :D
SzenKata 2008.10.31. 13:32:58
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:33:13
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:33:26
A nevem csak felrevezetes. Kizarolag a nok becsapasara lett ilyen. Amugy tenyleg szelid vagyok es csak itt merek kiabalni. Az utcan eszre se vennel. Szinte atlatszo vagyok. A multkor az ipari alpinista az arcomba locsolta a tisztitoszert, mert azt hitte en vagyok az ablak.
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:33:27
Patria 2008.10.31. 13:33:53
"Süni: Én még nem tartottam szeretőt és nem is voltam szerető soha. Szóval egyik kategóriádba sem esem bele :) Én lennék a kivétel? :D "
Vagy csak nem tudsz róla. :)))
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:34:28
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:34:40
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 13:34:50
Hans! Nekem ez soha nem volt téma:ha már zenekarban játszom, akkor elsőhegedűs :)"
Azért azzal egyetértesz, hogy jobb egy jól menő cégben társnak lenni, mint egy szarban egyedüli tulajnak! :-D
Patria 2008.10.31. 13:35:02
Azt annyira nemcsípem. Pedig az ritkaság. :)
SzenKata 2008.10.31. 13:35:11
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:35:14
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 13:35:20
És ha nem akarja, na!? :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:35:21
SzenKata 2008.10.31. 13:35:53
Sand Lover 2008.10.31. 13:37:09
Csak nem AZT? :-D
Erről a szűrőről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Mióta applikáltam, nem húzom fel magam feleslegesen. Ajánlom mindenkinek. :)
SzenKata 2008.10.31. 13:37:23
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:37:43
Aha :D Tenyleg...
Kristálycsepp,a lila démon 2008.10.31. 13:32:28
Ez ellen tehetunk ;)
Tara26 2008.10.31. 13:33:27
Meg csak az kene! Akkor csak ex lenne :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:38:00
Patria 2008.10.31. 13:38:21
Na-na. Van, hogy az erőszakot is lehet élvezni, attól még erőszak. :)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:38:26
Nard: te is megszólaltál? :P
El Topo: ha gondolod, küldj mélt ;)
SzenKata 2008.10.31. 13:39:24
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:39:24
Tara26 2008.10.31. 13:35:14
Pedig tenyleg ugy van, hogy mindig a no valaszt igazabol partnert. O dont. Marpedig erdemes megvalogatni kit, hogy elkeruld a csalodasokat. Ha mindig csak az ert, akkor valamit nagyon rosszul csinaltal, mert nem mindenki ilyen. Sot!
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:39:43
Patria:attól függ, hogy milyen erőszakról beszélünk. Annak is van több formája :)
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 13:40:13
Pedig ezek a természet általános törvényei ;)
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:41:28
Patria 2008.10.31. 13:42:08
Ezt mondom én is. :)
Bééb (törölt) 2008.10.31. 13:42:18
Apcsika akkor ma reggel meddig aludtál?
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:42:36
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 13:42:56
SzenKata 2008.10.31. 13:43:15
SzenKata 2008.10.31. 13:44:59
SzenKata 2008.10.31. 13:45:34
Bééb (törölt) 2008.10.31. 13:46:12
Fogadjunk a délutáni poszt szar lesz.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:47:07
Naná, hiszen átkozott, kutyapofájú, bokorugró vagyok a javából!:)
SzenKata 2008.10.31. 13:47:21
SzenKata 2008.10.31. 13:47:59
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:48:09
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 13:48:10
Bééb (törölt) 2008.10.31. 13:49:38
Hogy nem kell körbenyalni meg üditőre meghívni, meg udvarolni.
A mai picsák odamennek felkinálják magukat, és a pasik elmennek és megdugják őket.
Na ez a poén drága
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 13:50:07
Ez hülyeség, érdekes kivétel az amikor egy nő rámenős. Épp ez a siker titka, hogy érdekes és ne mindennapi legyen! A vadászat is rohadt unalmas tud lenni.
SzenKata 2008.10.31. 13:50:41
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:51:17
őőő, ezt nekem?
kisvi 2008.10.31. 13:51:39
van fiú, aki szereti ha levadásszák, pláne jó vadan... :))
SzenKata 2008.10.31. 13:51:56
Brúnó_ 2008.10.31. 13:52:04
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:52:17
Azt is elveznem, de most kivetelesen otthon voltam :)
Tara26 2008.10.31. 13:48:09
Nem a vadaszat elvezeterol beszelek, hanem arrol, hogy a no dont. Hogy a no donti el, kinek az udvarlasat fogadja el, kiet enm. Ha mashogy tortenik, akkor valoszinuleg tenyleg eroszakrol van szo.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 13:52:44
Ez baromság, nem ez az ami számít. Hanem az, hogy a nő fogja meg valamivel. Pl az eszével. A butapicsákat persze hogy megrakják majd elküldik. Amelyik viszont érdekes, izgalmas, azt nem. Küzdenek azért, hogy megtartsák.
Pofátjanka 2008.10.31. 13:53:19
@ Tara26
El kell mondjam, én is így érzek, és a múltkori párkapcsolatomat is az tette tönkre, hogy túl érzelmesen vágtam bele, a rózsaszín köd végig ott lebegett előttem, és egyszer csak hopp, vége lett, épp amikor már elkezdtem volna megszeretni a partneremet. Kezdetben nagyon romantikus volt, mint tinédzserkori lányregényeim főhőse, de aztán kibukott a felszínre a durvasága. Így viszont megutáltatta velem a férfiakat egy kis időre.
@ Szelid sunmalac
Igazat adok neked, mindig mi, nők választunk. Az a dolgunk :P
Pofátjanka
A jó öreg Hope 2008.10.31. 13:53:23
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:53:29
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:53:45
Mint mondtam, csunya vagyok, gothos es kifejezetten visszataszito, igy mas eselyem nem sok van
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 13:54:08
El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.31. 13:55:10
Mi volt a kérdés?:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 13:56:04
Erről van szó.
gargoyle 2008.10.31. 13:56:20
kovetelem hogy megnezhessem ki szurt le engem! :D igy nem tudom kirol kell terjeszteniu rosszindulatu pletykakat:D
SzenKata 2008.10.31. 13:56:58
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:57:00
ez a baj. Aki normális ezért nem értékelik. Van másik hús, és dolgozni se kell érte. Ez a bajom egyébként.
Nard:
Nem voltam katona, de néha vágyok rá erősen, hogy lelőjek valakit:)
Friciné (törölt) 2008.10.31. 13:57:04
bagolybagoly 2008.10.31. 13:57:16
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:57:45
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 13:57:54
Úgy van, egyről beszéltünk:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.10.31. 13:58:19
Én voltam! :) Terjesszed el hogy áttértem a pvp-re :)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 13:58:21
Te sem futsz százzal :)
Hans! Ez mind szép meg jó, de én eddig szinte kivétel nélkül ráfaragtam, ha kezdeményeztem, szóval már nem is próbálkozom vele...
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.10.31. 13:58:24
"Ez baromság, nem ez az ami számít. Hanem az, hogy a nő fogja meg valamivel."
én is mindig ezt mondom...
amelyik megfogja annak már nyert ügye van:D:D:D:D
SzenKata 2008.10.31. 13:58:43
Sand Lover 2008.10.31. 13:58:47
Így igaz.
Garg, szúrt vagy szűrt? :-D
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 13:59:03
Szelid sunmalac 2008.10.31. 13:59:22
Gyere! Uss! Alazz meg! A kutyad vagyok!
gargoyle 2008.10.31. 13:59:48
tara26: normalis pasik ertekelik a normalis csajokat. ne beszelj marhasagokat, akkor sem ha jo dolog sajnaltatni magad. pont ugyanigy sirhatna minden pasi, hogy ott a sok agyatlan farokvezerelt amde terepjaros kocsog, a lanyok persze hogy mellejuk ulnek be a jobb elsore bologatni, nem ertekelik a normalis fiukat egyaltalan.
nyanyanya 2008.10.31. 14:00:03
SzenKata 2008.10.31. 14:00:31
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.10.31. 14:01:39
nem hiszem...
sőt sztem nem:D
bagolybagoly 2008.10.31. 14:01:43
SzenKata 2008.10.31. 14:01:47
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 14:02:19
Valamit akkor rosszul csinálsz:) Ha nem teszed, vesztegeted az idődet, várva, hogy a neked tetsző hím kegyeskedik hozzád fáradni, és akkor kiderül, hogy nem is volt érdemes még álmodni sem róla :D
Szelid sunmalac 2008.10.31. 14:02:42
Ez egyebkent igy van sajnos. Legalabbis nagyon sokan vannak. De a remenyhal....ugyis tudjatok...
Kristálycsepp,a lila démon 2008.10.31. 13:58:21
Tenyleg nem. Ovatos duhaj vagyok. Jobb elobb ismerkedni, mint utobb vitazni.
csipesz. 2008.10.31. 14:02:53
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.10.31. 14:04:24
Bazz meghulyult a billentyuzetem:D
Arab szindróma, néha jobbról balra írsz? :)
kisvi 2008.10.31. 14:04:26
Szelid sunmalac 2008.10.31. 14:04:28
Mire gondolsz?
SzenKata 2008.10.31. 14:04:34
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.10.31. 14:04:42
lol:D:D:D
Szelid sunmalac 2008.10.31. 14:05:41
Egybkent tudtok olyanrol aki mar kiszurt valakit?
gargoyle 2008.10.31. 14:05:43
(okosszemuveg feltesz, powerpoint alkalmazas elohiv, lezerpointerrel mutogat trendin)
amikor valaki odamegy _hozzad_ akkor 100% hogy erdeklodik irantad. innentol nyero helyzetben vagy, csak lubickolnod kell (lehetoleg okosan) a gigawattos lampaban amit feled sugaroz. a sikerrata 100%, kenyelmes, meleg erzes
amikor te mesz oda mashoz, akkor eleve van ra jo 60% hogy nem erdeklodik irantad es jo 15% hogy direkte utal valamiert. ergo legjobb esetben is minden negyedik alkalom lesz nem kudarcelmeny ezekkel a szamokkal. es akkor meg barmi mas felrecsuszhat persze. ha 2-3-4szer probalkozol es nem latod vilagosan hogy a kudarc a vadaszat szukseges resze es ez letor, akkor persze az lesz a velemenyed amit leirtal
osszessegeben: ha valaki mindig a sultgalambra var akkor az lesz az elmenye az eleteben hogy jott idonkent valaki (altalaban tobb eves idokozokkel) aki aktivan levadaszta, es az jo volt, de kar hogy ilyen kevesen voltak. aki aktivan vadaszik annok SOK kurdacelmenye lesz (ebbol amugy a legtobbet lehet tanulni :) viszont sokkal tobb sikerelmenye is, mint a passzivaknak. (nagyobb esely a nagy Ore hogy a lanyok nyelven szoljak, es kozben csomo kisebb O is szembejon :)
pest nagy elonye hogy eleg nagy varos, ha valaki lepattint akkor nem kell hetekig otthon bujkalnod a diszko helyett, hanem 2 itallal es fel oraval valamint 1 hellyel kesobb maris lehet uj bevetest vegrehajtani (:
SzenKata 2008.10.31. 14:05:59
Patria 2008.10.31. 14:06:25
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.10.31. 14:07:35
miért nem???
hát ez csak jó neked;)
Pofátjanka 2008.10.31. 14:07:41
P.
Szelid sunmalac 2008.10.31. 14:08:05
Ez van. Mivel nem szokta csajozni , ezert eleve nincs pl. bevalt csajozos dumam. Ami engem erdekel, az atlagos noket tobbnyire kevesse, pedig tenyleg sokminden van ilyen. Ne mszoktam kioltozni, mert ugy gondolom minek. Apolt vagyok, adok magamra, de nem vagyok ficsur.
Innentol az eselyeim kb a 0-val egyenloek egy atlagos szorakozohelyen...
bagolybagoly 2008.10.31. 14:08:07
bagolybagoly 2008.10.31. 13:57:16
Gyere! Uss! Alazz meg! A kutyad vagyok!
"
hát én erre gondoltam
Sand Lover 2008.10.31. 14:08:16
Ezzel szemben a lányok pecáznak. Kényelmesen üldögélnek a folyóparton, bedobják a horgot a csalival… aztán ha kapás van, akkor lehet fárasztani az egyedet majd behálózni.
Ha méreten aluli, visszadobjuk…:-DDD
Sand Lover 2008.10.31. 14:10:22
„A nőnek kéretnie kell magát, hagyni, hogy körülvegyék.”
Unalmas egy életed lehet, hallod.
SzenKata 2008.10.31. 14:10:26
csipesz. 2008.10.31. 14:10:39
:DDDD
bagolybagoly 2008.10.31. 14:11:33
Én se azért csinálom, mert ez a "dolgom", hanem mert jó. de most, hogy mondtad szomorkodik is majd egy sort a dolog felett.
valószű egyebként, hogy a dolog mechanikája az az, amit garg. mondott
airmazs (törölt) 2008.10.31. 14:11:35
ezen a blogon nagyságrendekkel többször olvasni olyan típusú férfisirámokat, hogy "jaj, a nők csak a kigyúrt slusszkulcsot pörgető gazdag helyespasikat veszik észre", mint azt, hogy minden pasas csak a modellalkatú bombanőket veszi észre.
gargoyle 2008.10.31. 14:12:52
sunmalac: bevalt csajozos szoveged nagyon jo hogy nincs, az csak az ikunulla embereknek van. minden helyzet, csaj es hangulat mas, nincs varazsmondat amitol azonnal leesik rola a bugyi (: az hogy teged mi erdekel, masodlagos, elso korben kerdezd ot arrol ami lathatoan erdekli, hagyd beszelni rola. ez alapveto pozitiv elmenye lesz veled kapcsolatban kesobb (:
kioltozest nem tudom mennyire erted, nyilvan nem kell allandoan tengereszkimenoegyenruhat olteni, de egy normalis cipo vagy egy ing csodat tud muvelni es ugy nagyjabol nulla faradtsag (nem is beszelve a plusz onbizalomrol amit ad :)
na most felek tul sokat dumaltam megint .)
Kristálycsepp,a lila démon visszatért :) 2008.10.31. 14:17:04
Garg! Köszönöm szépen a felvilágosítást(megpróbáltam beleélni magam az orientációba:):)
Egyébként nem azt mondom, hogy nem ragadom meg az alkalmat, ha mondjuk látom egy pasin, hogy bejövök neki(metakommunikációból jó vagyok:), de arról már letettem, hogy én menjek oda egy olyan sráchoz, akiről nem tudtam semmit leolvasni.... Szóval ez lehet, hogy valamilyen szinten az én hibám, mert nem próbálkozom eleget...De jelenleg jó ez így :)
gargoyle 2008.10.31. 14:19:47
gargoyle 2008.10.31. 14:22:02
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.10.31. 14:27:46
gargoyle 2008.10.31. 14:33:52
A jó öreg Hope 2008.10.31. 14:53:06
te hülye vagy ....! már bocs
zada 2008.10.31. 15:29:35