Sőt, mikor meg akartam nézni a myvip-es adatlapját, kiderült hogy letörölt az ismerősei közül. Iszonyatosan felháborodtam rajta.

A kép innen

Kedves Szakítósblog, Kommentelők és Mindenki!
 
Már egy ideje olvasgatom a blogot, és azt hiszem itt az ideje, hogy én is megírjam saját kis történetem. Kicsit kacifántos, de remélem érthető lesz.
Az én történetem 2006 októberében kezdődött egy vidám kis koncerttel. Én akkor naiv, 17 éves lányka voltam, és még úgy igazából sohasem szerelmes. Aznap este viszont sikerült találkoznom életem nagy szerelmével, Tamással. Ő akkor volt 18, magas, jóképű...pont az esetem. Mondhatjuk, hogy szerelem első látásra. Aznap este már úgy mentem hazafelé, hogy ő volt a barátom. Ezután következett körülbelül három hónap mámor..nagyon jó volt vele, és nagyon-nagyon szerelmes voltam. A néhány felmerülő kisebb-nagyobb probléma nem bírta befolyásolni a boldogságomat. Aztán a negyedik hónap környékén kihívott egy hűvös estén a kedvenc szórakozóhelyünkről mondván:  (Szakításkezdés...rulez) Beszélnünk kell...

És hát beszéltünk. Hogy neki ez így nem jó. Meg hogy így meg úgy. Nem tudom volt-e már így veletek, hogy a későbbiekben a fájdalomtól nem tudtátok visszaidézni az emlékeket, de én így jártam. Szóval szakítottunk, négy hónap után. Nagyon fájt, hogy életem első nagy szerelme, akiért képes lettem volna mindenre, így otthagyott.
Össze voltam törve hónapokig. És akkor jött a fordulópont. Körülbelül 3-4 hónappal ezután összefutottunk a kedvenc kocsmánkban. Beszélgessünk. Hát legyen. Vissza akar kapni. Nem. De. Nem. De. Nem. De...feladtam, legyen. Nem volt mögötte már semmi, csak szánalom. Én nem akartam. Aztán azt hittem, hogy majd keres, hív vagy ír, de semmi ilyesmi nem történt. Sőt, mikor meg akartam nézni a myvip-es adatlapját, kiderült hogy letörölt az ismerősei közül. Iszonyatosan felháborodtam rajta – még én szánom meg..és erre ő még azt is letagadja, hogy ismer??? Fel is hívtam rögtön, belenyögött álmosan a telefonba, én meg elkezdtem fújni a magamét. Kiderült, hogy sikerült kb. 3 nap nem alvás után felébresztenem akkor, mikor végre sikerült elaludnia. Valamiért nem izgatott a dolog. Kiabáltam vele, és ocsmány dolgokat vágtam a fejéhez. Annyira mérges voltam rá, hogy maradék dolgokat, amiket tőle kaptam, meg kellett semmisítenem. Törtem-zúztam és égettem.:D Iszonyatosan pipa lettem rá.  Azt akartam, hogy semmi ne maradjon az életemben belőle. Sikerült is. Hegyaljáig. Ahol megintcsak találkoztunk.  Tudtam, hogy van barátnője, de mikor rákérdeztem, letagadta. Nem érdeklelt akkor, volt más, hiába hívott romantikus reggelire, nem mentem vele. Aztán szeptemberben, már nem is tudom hogy, egyszercsak találkoztunk.  Mondta, hogy szeretne velem beszélni...(Jajj, de imádok én beszélgetni), üljünk be valahová és igyunk meg egy sört. Mivel pont lekéstem a buszom, mondtam neki, hogy legyen. Hát már megint beszélgettünk. Ugyanott jártunk. (Itt már majdnem egy éve...) Szerelmes, menjek  vissza, ő engem akar. Nem bírtam ellenállni, annyira szívfájdító volt a  dolog, hát megcsókoltam. Majd közöltem vele, hogy nem fog menni. Én már lezártam ezt a kapcsolatot, nem fogok újra sebeket felszakítani. Ezek után próbáltunk még barátkozni, MSN-ezgetni, de mindig ugyanaz lett a vége. Képtelenek voltunk kommunikálni. Aztán feladtuk.  
Én mindeközben főiskolás lettem(akkor szeptermberben), és összejöttem egy nagyon aranyos sráccal, Leventével, akivel jól is működtek a dolgok, egész sokáig. (majdnem másfél év)
Egy kedves barátnőm, aki közös imerős Tamással, megkért, hogy ne legyen nyers, vegyek erőt magamon, és beszélgessek vele szépen. Itt kezdődtek a problémák. /Ekkor már Leventével nem állt túl jól a szénánk../ Beszélgettünk.....újra. Ezúttal másképp. Mondtam neki, hogy nincs bennem semmilyen hátsó szándék, nem azért írok, hogy veszekedjek vele újfent. Később találkoztunk is, nem is egyszer, és tényleg úgy éreztem, hogy most ez normális lesz. És hogy jót tesz nekem, hogy tudok vele kommunikálni. Szerettem vele beszélgetni. Sokat dumáltunk msn-en, sokszor fel is hívott, de sokáig visszautasítottam, hogy élőben is lássam. Kiderült, hogy ide jön, ahol fősulis vagyok, a haverjához, ugorjak már le meginni egy sört. Körülbelül fél éve nem láttam. De nem változott semmit. Dumáltunk, és megtudtam azt, amit addig nem mondott el. Hogy miért szerelemes belém ennyire.
Elmesélte, hogy mennyire szét volt esve mikor megismert. A legmélyebb szakadék szélén állt, mert élvezte, hogy ott lehet. És ott is akart maradni. Elmondta, hogy én egy pillanat alatt kirántottam onnan, úgy, hogy nem is kellett gondolkoznia rajta. Szó szerint megmentettem az életét.  Csak pislogni tudtam. Nem hittem volna, hogy valakinek ilyen befolyással lehetek az életére. Utána legközelebb egy hónap múlva találkoztunk. Addig emésztettem azt, amit hallottam. A következő találkozáskor már újra jött a régi szöveg...Szeret, még mindig (2 éve), és legyek vele. Erre nem tudtam mit mondani, csak annyit, hogy idő kell, hogy eldöntsem. Valahol mélyen még mindig érzeséket tápláltam iránta. Így történt, hogy szakítottam Leventével és elkezdtem gondolkozni. 1 hétig voltunk külön. Utána újra összejöttem Leventével. Ennyi volt. Az utolsó mondata amit élőben hozzám intézett, egy dalszöveg részlete volt, amely így szólt: „Ha nálad lesz egy kérdés, nálam lesz egy válasz, ha választanod kell, kérlek engem válassz.” Azóta nem beszéltünk.
 Tanulság? Mindenki vonja le magának, ha talál benne...

Nincs Teszkó, nincs katonaság, nincs gumi se, ugyanis egyszer sem feküdtünk le.
 
További szép napot kívánok!