Milyen sokáig, akár évekig lehet hinni valakinek, akiről utólag nem is lehet tudni: vérgeci volt vagy csak szerencsétlen? Még 30 évesen is. De aki csal, az csal, itt nincs vita.
 

Pár hete találtam rá a blogra, és gondoltam megosztom veletek a történetem. Friss még nagyon, hosszú is, de talán tanulságos. Mert én minden hibát elkövettem, amit el lehet követni egy kapcsolatban, és még fiatalságra sem hivatkozhatom (30 éves nő)…

A történet egy levéllel kezdődött az iwiwen (ahol nem volt rólam fent fénykép) 2007 márciusában. Épp egy szakításon próbáltam túllépni, mindenkire haragudtam. A levéllel nem volt célom, csak bejelöltem őt, mint egy gyerekkori barátot, és nem jelölt vissza. Hát írtam neki, hogy ugyan jó régen (20 éve) nem láttuk egymást, de azért emlékezhetne rám… És Ő válaszolt, hogy de jó, igaz hogy nem nagyon emlékszik rám, de szívesen írna velem, kíváncsi kivel mi történt. Megadta az e-mail címét. És elkezdtünk levelezni. Még akkor sem gondoltam sokáig, hogy ebből bármi lehet. Elmondta, hogy 20 éve külföldön él, már alig beszél magyarul, és hogy fiatalon házasodott, ahonnan van egy gyereke, majd több hosszabb együttéléses kapcsolat jött az életében. A mostani barátnőjével 6 éve vannak együtt, de pár hónapon belül külön költöznek, mert annak vége (mindezt az első levélben, így el is hittem, hogy így van, mi oka lett volna mást mondani). Én is leírtam magamról mindent, és elindult a levelezés. Napi egy-két levéllel indult, amiből egy idő után már napi 30-40 levél lett… A barátság kezdett elmélyülni és elkérte a számom, hogy szeretne egy mms-t küldeni. Küldött egy képet magáról, és kérte, hogy én is küldjek magamról. Küldtem. Tetszett neki. Ő is nekem. A levelezésbe belekerült a szex. Nem tudom hogyan, de nagyon erősen kívántam őt úgy is, hogy élőben soha nem láttam. És egy délután megcsörrent a telefonom is. Ő volt, és hosszan beszéltünk. Mintha csak a levelezést folytatnánk. Onnantól a hívások is rendszeresek lettek köztünk. És eljött a nyár. Azt mondta hazajön, a barátnőjével egy hétre a Balatonhoz, és engem is meglátogatnának. Akkor látni fogom, nincs köztük már semmi, csak barátok. De együtt tölthetnénk egy napot, a barátnő nem beszél magyarul, így mi tudunk beszélgetni. Mondtam, hogy ok, jöjjenek. Aztán jött a hír, hogy nem tudott szállást foglalni, nem tudnék-e segíteni. Megpróbáltam, de amit találtam az nem tetszett neki, mert mondtam, hogy én is ott lennék. Összeveszés. A veszekedés után már tudtam, ez több, mint aminek hittem, elvesztem…  Nem értettettem, hogy hogyan lehet, hogy a barátnőjével megy nyaralni, mikor nincs köztük semmi. Azt mondta, ezt még megígérte neki, tartozik neki ennyivel. Mondtam rendben, csinál amit akar, én az adott időben Balatonon leszek, ha már lefoglaltam a szállást, vagy jön vagy nem. Jött. És szinte azonnal egymásnak estünk. Csodálatos volt az a nap. Mintha mindig is ismertük volna egymást. Szinte tapintani lehetett az összhangot. Este elment, azzal, hogy még meglátogatnak a nyaralás alatt. Ebből semmi nem lett, mert kirabolták, előbb kellett hazamennie. A levelezés folytatódott… Múltak a hónapok, és augusztustól már msn-en is beszéltünk minden nap. Beszereztünk egy kamerát is. Ő továbbra is a messzi távolban a barátnővel, én itthon. Októberig bírtuk, akkor kimentem hozzá pár napra. Szerzett szállást. Álomszerű volt. Velem volt végig, haza sem ment a hétvégén. Úgy éreztem a föld felett járok, szeretem (meg is mondtam neki). Sokat beszélgettünk is, úgy éreztem közel kerültünk egymáshoz. Beszélt a nagy szerelméről (nem a barátnő) a gyerekkoráról, szép és kevésbé szép dolgokról. Aztán könnyes búcsú (a részemről) és az ígéret, amint tud jönni fog. És múltak a hetek és a hónapok… levél, msn, sms, telefon. Nem gyanakodtam, hiszen minden időmet lefoglalta, úgy éreztem, ha ennyi időt szán rám, kizárt, hogy mással is el legyen foglalva. De találkozás semmi. Aztán decemberben karácsonykor jött a hír. Beszélt a barátnővel, külön költözik, csak az új lakást kell megkeresni, a jelenlegit felmondani. Január első hétvégéje pedig az enyém, jön hozzám… Jött is, csodaszép napok, mint egy álom. Csak néhány furcsa dolog volt. Folyamatos sms-ek, és hogy van egy blogja, amin az olvasói veszekednek, rendet kell tennie. Ok. Hazament, de a dolog nem hagyott nyugodni. Megnéztem a blogot, amin egyre furcsább dolgok voltak, ahogy teltek a napok. A lényeg: kiderült egy másik magyar lány is volt az életében, és az olvasói (mind nők) rajta veszekedtek. Kiborult a bili… A másik lány felvette velem a kapcsolatot (mindent kibeszéltünk) kiderült, köztük nem volt szex, de már egyszer találkoztak, mással viszont igen, volt szex, a barátnővel és egy egyéjszakás kaland. Lett volna egy harmadik is, de azzal nem feküdt le a másik magyar lány miatt…A hirtelen elköltözés is állítólag miatta volt… Azt hiszitek itt a vége? Még közel sem…

Rájött, hogy engem szeret, hogy én kellek neki, és új esélyt kért, hogy bizonyíthasson. Én megadtam neki, azzal, hogy ezek után én nem akarok távkapcsolatot, jöjjön haza, ha nem is azonnal, de keressen lehetőséget erre. Minden ment tovább. A találkozások sűrűsödtek, a kapcsolat elmélyült. Ha együtt voltunk, az maga volt a harmónia, mintha egy külön világunk lett volna. Minden tökéletes volt. A tenyerén hordott, nőnek éreztem magam mellette, mint senki más mellett azelőtt. Veszekedések is jöttek, főleg, ha külön voltunk, de mindig kibékültünk. Volt féltékenység is a részemről, de ennek már nem volt alapja, többet nem csalt meg (legalábbis így tudom, nincs alapom mást feltételezni). A legtöbb veszekedés is azért volt, mert én többet szerettem volna vele lenni, mint amennyit Ő velem, vagy mert úgy éreztem nem vállalja fel a kapcsolatunkat eléggé (szüleinek bemutatott, de a fiának nem, az összes oldalon vagy elvált, vagy single, sehol egy közös fénykép). Elmúlt egy év és semmilyen ünnepet nem töltöttünk együtt. Jött a karácsony és a szilveszter. Karácsony harmadik napján érkezett hozzánk. Akkor elmesélte, hogy a szentestét a volt feleségével, gyerekével, annak családjával töltötte, megfejelve ezt az exbarátnővel… így együtt közösen. A szilvesztert meg majd barátokkal tölti. Szilveszter napján aztán kiborultam, felhívtam, hogy ez így nem megy tovább… ígéretek, hogy idén minden másképp lesz, megígéri, minden ünnep az enyém lesz, velem akar lenni, csak adjak esélyt… még egyet. Adok…

Januárban elvisz egy romantikus hétvégére, csodás… Februárban a Valentin nap felejthetetlen. Tényleg minden tökéletes.

Aztán hazajöttem, és kirúgtak a munkahelyemről. Padlót fogtam, próbálkoztam, de nem jöttek össze az állások. Mégis valahol égi jelnek vettem. Hiszen minden tökéletes, lassan két éve tart a kapcsolatunk, ideje lenne továbblépni. Felvetem, hogy kiköltöznék hozzá… megtanulhatnám a nyelvet, hiszen a nélkül nincs közös jövő, közben dolgoznék, próbáljuk meg az együttélést, eltartania sem kell az anyagiak rendezve lennének… Gondolom a választ sejtitek… Ő imád és szeret, de ez zsarolás, nem adok neki választást, és Ő nem tud együtt élni senkivel, hiszen az eddigi kapcsolataiban is mindig miatta mentek tönkre a dolgok…. Mint egy pofon… Szakítás… Hosszan, hetekig könyörgök, gondolja meg magát, próbálok a lelkére beszélni, meggyőzni, de terrornak veszi, csak veszekedés, könnyek, vita, teljes idegi kikészülés. Majd megmondom, hogy hagyjuk, ha meggondolta magát jelentkezzen. Két hét szünet. Kezdem összeszedni magam. Majd írok neki msn-en egy nála maradt cuccom miatt… beszélünk újra, megbánta, szeret, csak nem tudta hogy közeledjen, menjek ki, beszéljük meg, mert nem akar elveszíteni. Megmondom, csak akkor megyek, ha van értelme… azt mondja menjek…

Kimentem… semmi nem változott…szeret… nem tud együtt élni… nem megy neki…már nincs veszekedés, csak sírás a részemről…majd hagyta, hogy felszálljak a vonatra és elmenjek, kisétáljak az életéből. Egyetlen szó nélkül.

Ez 5 napja volt, azóta sem gondolta meg magát, nem is fogja. Csend... Megmondtam, ha elmegyek, akkor örökre. De azóta is minden nap le kell, hogy fogjam magam, hogy ne kérjem őt, kezdjük újra, csak szeressen. De tudom, hogy ez csak egy-két napig lenne elég. Msn-en megszakítottam a kapcsolatot, és próbálom túlélni…Eszem, sírok, alszom. Hiszem, hogy egy nap úgy kelek fel, hogy nem rá gondolok, és úgy fekszem le, hogy nem ő jár az eszemben. És akkor jön valaki, akinek eléggé kellek, aki az egész életét velem együtt akarja, aki tényleg nem tud nélkülem élni…

Sokszor voltunk bevásárolni, együtt pakoltunk, gumit nem használtunk.

Ennyi az én történetem… persze lehetne még részletezni, de már így is lányregény…Várom a kommenteket, tényleg kíváncsi vagyok…