értékellek mint embert

Valóban olcsón úszta meg a levélíró, hiszen nem vitte el a lány bosszúálló disznótorra, helyette napi kétszer főzött melegételt, ebédre két fogást, vacsorára egy harmadikat, közben meg elfelejtette, hogy van egy pasija, kivéve ha éppen egy autóra volt szüksége.

Sziasztok!

Jó régen történt a sztori, a hölgy 25 éves volt akkor, én 26. Jó fél évig keményen próbálkoztam nála, többször lepattintott, én többször feladtam, aztán újra kezdtem. Bulikba folyamatosan találkoztunk, sokat táncoltunk együtt, de ennyi. Míg nem egyszer olyan tessék-lássék módon belement egy randiba. Miután többször lemondta majd mégis meggondolta magát végül csak találkoztunk.

Na a randin minden megváltozott. Nagyon lelkes volt, kedves, aranyos, bíztató stb. Voltak is ölelések, csókok... Nagyon boldog voltam. Második, harmadik randi is tökéletes volt. Sokat és nyíltan beszélgettünk, elmondta többek között, hogy valójában nem volt még neki komoly pasija (én se lettem az...). Na ezen meglepődtem, mert látszólag semmi sem indokolta ezt. Okos, értelmes, kedves, nyílt lány volt, és szerintem és a barátaim szerint is teljesen jól nézett ki. Nem véletlenül futottam utána fél évet.

Az ízlés, különösen a zenei, már többször vezetett szakításhoz, ami valahol azért érthető. Egyébként a zenész barátnak szerintem is illik táncolni a zenéjére, akár rock, akár hiphop, akár progressziv trance az. Nem elég nem lehordani.

Úristen! Eddig csak olyan szakításokat kaptunk, ahol az egyház által megbolondított lelkek pattintották le tiszta szívű párjaikat. Most meg: egy lelkész töri-zúzza a lányszíveket. A Tövismadarak megelevenedik a magyar pusztában!

Az én történetem kissé szokatlan, mert hogy a pasi lelkész, persze nincs cölibátus, de azért a házasság előtti szex nálunk is tabu (lenne). Máig úgy hiszem, hogy ő volt az, akivel tényleg bármiről tudtam dumálni, mert mindenhez hozzá tudott szólni, tanácsot adni, stb., ráadásul a megjelenése is lélegzetelállító volt. Kisugárzás, mosoly, kisportolt test, minden ami ahhoz kell, hogy egy csaj gondolkodás nélkül randizzon vele. 2x kávéztunk, 1x romantikáztunk a Dunánál, onnantól kezdve csak a lakásán voltunk. Nem tudom mért értem be ennyivel. De hát 17 éves voltam...és még szűz, így nem került sor a csóknál és a simizésnél többre, amit akkoriban sajnáltam, most viszont örülök, hogy így alakult, mert hát hogy hangzana, hogy ,,tudjátok, én egy pappal vesztettem el,,(nem mintha táblát hordanék a nyakamban és hirdetném, hogy mikor kivel vagy hasonlók, de mégis na.).

Sziasztok..

Nem is untatok senkit a részletekkel..sok sok év kapcsolat,és néhány hónap házasság! után egyszercsak lelépett egy "nem tudom,túl zavaros minden, majd fél év múlva megbeszéljük" felkiáltással..most válunk, közben hol keres, és beszélünk, hol el akar tünni..hát, nem gondolom, hogy kivárom azt a fél évet...főleg, hogy azóta sem tudok többet semmiről. Nos, lányok, így ugorjatok bele bármibe is..hiába, most már elhiszem, hogy a papír csak rombol :)))

Ha egyszer elkészül a szakítólexikon, akkor a somlói címke mindenképpen erre a bejegyzésre fog mutatni. Ilyet kitalálni sem lehet, mégis könnyen bevonulhat az urbánus folklórba. 

Hello ott,
 
nosztalgiáztam az archívban, és egy rövid nekem is van az emlékeimben, amikor is
 
vagyok én, a nőnemű. meg volt egy hímnemű is.
ugyanott dolgoztunk átfedésben, én pár hete kezdtem ott, ő épp az utolsó napját töltötte. búcsúzós jópofi mindenkitől egész nap, vigyorgás a lányokra ezerrel, és a vesztesek nyugalmával, szerintem sorban 27.-ként nekem szegezte a kérdést emailben, miszerint:
 
"Esetleg jövő héten valamikor egy somlói?"
 
Nő lévén a válasz elég kézenfekvő volt:
 
"Az a helyzet, hogy az orvosom felírt egy diétát, de már nem emlékszem, hogy most akkor somlóiznom nem szabad, és randizni igen, vagy randizni nem, és somlóizni igen"
 
 
üdv
zophie

A szakítósblog is az őszinteség híve. Jöhet a pofánkba bármi, csak jöjjön, és akkor mi meg tesszük fel ide a blogra. A "túl sok kapható lány" hívószóra inkább nem tettem be képet.

Én az őszinteség híve vagyok. "Nézd, nálam nem fogsz sikert elérni, és túl sok kapható lány van ahhoz, hogy akár az idődet, akár az energiádat feleslegesen pazarold rám."

Ilyen mondatokat ne írjatok, mert megszakad a szívünk: Boldog voltam. Nem nagyon, nem hihetetlenül, nem borzasztóan, hanem jelző nélkül. Csak. Boldog. A férfi-nő barátság és a szerelem határvonalát valami teoretikus igazán meghatározhatná, és akkor nem lennének ilyen fájdalmas félreértések.

Pedig a szag az fontos szerepet játszik a párválasztásban. Állítólag. Mindenesetre ha nem tetszik a másik szaga, akkor ott tényleg baj van, úgyhogy lapát.

Kedves Szhb!
 
 
Én a (32 éves) nő megkedveltem egy velem egyidős férfiembert (továbbiakban FE).
FE kedves volt, humoros, okos és számtalan jó tulajdonsággal rendelkezett.
Viszont nehezen barátkoztam meg a gondolattal, hogy mindenféle elveket hangoztatva elutasította a takarítást mint lehetőséget arra, hogy egy élhető környezetben töltse mindennapjait, és a tusfürdőn kívül más „kozmetikumot" nem volt hajlandó a fürdőszobájában megtűrni.
De gondoltam, hogy nehogy már egy ilyen emberileg értékes pasit emiatt kizárjak az életemből, próbáljuk meg együtt hátha változik valamicskét.
Összejöttünk. 
 
Én konyhatündér, kelet, film és sportszakértő lettem, ő pedig unszolásomra megismerkedett a különféle testtájékon használható izzadásgátlók előnyeivel, közelebbi barátságot kötött a férfiaknak gyártott dögös parfümökkel és végre engedte, hogy lecseréljük a már 15 éve változatlan ruhatárát is.
Végre észrevették más nők is, dicsérték ápoltságát ő persze örült ennek.
 
A lakását is olyan állapotba hoztuk, hogy meghívhatta a barátait sörözni, borozni, meccsezni. Én ilyenkor főztem valami férfifogra valót, behűtöttem az italokat és jó szórakozást kívánva elhúztam, hogy nyugodtan lazulhassanak.
Sokat voltunk együtt, kulcsom volt a lakásához, szóba került az összeköltözés, utazgattunk, szórakoztunk, látszólag jól elvoltunk.
Kb 10 hónap után kezdtek elmaradozni a mindennapos találkozások, telefonok, hírtelen fáradt lett stb.
Én még csak fel sem róttam neki, nehogy azt érezze, hogy „rátelepszem".
Persze magamban őrlődtem, hogy mit ronthattam el. Egyszer már nem bírtam tovább rákérdeztem.
A következő párbeszéd zajlott le közöttünk.
 
FE- Szerintem hagyjuk abba. Elegem van már a kötöttségekből
Én - ?????????????????
FE:- Nem tudom mi romlott el! És különben is! Mindig illatos vagy! Tudsz ezen változtani?
Én:- Nem!
FE: Akkor részemről vége!
     
 
Ez volt életem leggyengébb kifogása!
Azóta van új barátnője, én pedig azóta sem vagyok hajlandó büdösödni senki kedvéért.

Tanulságos történet következik, nem röviden, de érdemes olvasni, hogy milyen az, amikor még az értékellek mint embertig sem jut el a másik fél, és magunknak kell eljutni addig, hogy felismerjük, mi ennél jobbat érdemlünk.

Sziasztok Kedveseim! :)

Nem is tudom, hol is kezdjem, de ami még aggasztóbb, hogy nem tudom, hogy van-e korlát, hogy mennyit írhatok:)
Akkor kezdjük is az elején, zuhanjunk neki mert semmi nem lesz belőle;) (megpróbálom röviden, hogy többen olvassátok;) )

Az egész több mint 3 éve kezdődött, szilveszterkor. Törökbálinton voltunk házibuliban, másod éves egyetemista voltam, és sok sok edzőtárssal beszabadultunk sok sok lány közé, persze elég ittasan:) Ahogy bementem láttam, és mondtam, hogy nekem Ő kell!!! Oda is mentem táncoltunk stb, valaki megkocoktatta a vállamat, kérdezett valamit és mire visszafordultam ő a legjobb barátommal smárolt már és legyen Barbi barátnője legyen M már előttem táncolt... Mondom szép stb.. vége a hajnalnak cimbim nem kérte el B számát, nem kell neki, okés, akkor én elkérem M számát, hogy majd eljussak Bhez. Így is lett. Pár nappal később már tisztán felhívtam M-et, hogy akkor találkozzunk (ők osztálytársak voltak akkoriban --> gimi (17) ) találkoztunk, hazakisértem, a trolin csak annyit mondott, hogy abban az utcában lakik B, én meg egyszerre vele: oda járok matekra. aztán M kidobott:D nem is ez a lényeg, hanem, hogy megkaptam B számát, és ahogy M ajtaja csukódott már tárcsáztam B-t. Viccesen megjegyeztem, hogy "tudom hol laksz" ;) aztán lejött a parkba, beszélgettünk és annyiban maradt. Utána 5 hónapot messengereztünk és úgy éreztem, hogy elég közel kerültünk egymáshoz. Nekem is volt útközben valaki, neki is. Tök jól meg tudtuk beszélni egymás dolgait, jól támaszkodtunk egymásra. Aztán eljött a nyár eleje és elhívtam egy randira. Sétálgattunk, beszélgettünk, biliárdoztunk és olyan béna voltam, hogy szinte ő csókolt meg engem és azt mondta, hogy kb örökkévalóságnak tűnt mire rávettem magamat... :) Persze nem kell mondani, hogy utána rózsaszín köd, és eljött az ősz. Ősszel beparáztam, hogy "Úr Isten! Befogták a mustángot (már nemtom melyik filmben volt ez így...)" gyorsan szakítottam is vele, hogy rájöjjek h mi van velem. Az első szembejövővel lefeküdtem, mondjuk szép lány volt, de olyan rosszul már rég éreztem magamat, mint az után, hetekig bűntudat, rosszullét stb. És amikor lefeküdtem vele, és próbált átölelni, akkor volt az a pont,hogy hoppá! én nem őt szeretem. Beszéltem is utána B-vel msn-en, de ő akkor már netes forrásokból rájött a dologra:P és utána amikor decemberben összejöttünk 2 hónap szünet után, akkor mi voltunk a legboldogabbak, sikerült túltennie magát ezen és újra rózsaszín volt minden. Aztán ahogy teltek a hónapok évek lettek belőle és néha befásultam néha elfáradtam, de akkor elmentem a haverokkal sörözni, meg edzettem és utána már újra kiegyensúlyozott voltam. Ennyire egyszerű a férfi lélek, kellenek barátok és egy stabil valaki akit szerethet! Persze voltak veszekedések, összekapások, mosolyszünetek, de hát az nem ilyen komoly, mindenkivel előfordulnak a veszekedések.

 

Igen, a semmi is lekoptatós szövegnek számít, volt már itt egy ilyen sztori, igaz, nem ilyen frappánsan, tömören összefoglalva. Levélírónk keze megszaladt, gyorsan hármat is írt, szerencsére, röviden, tömören, a szakításban rejlő humort nevetgélős fejekkel megvilágítva.