értékellek mint embert

Melyik mobilcég jön végre rá, hogy Szakítós-csomagot kell kialakítaniuk a hülye és szemét Te+Én vagy családi csomag helyett.

Egy lánnyal egy strandon jöttem össze, de néháyn hét múlva rájöttem, hogy ez nem kell. Megbeszéltem vele egy időpontot, hogy átmegyek, felszálltam a buszra, ő várt a megállóban, ahol megmondtam neki 5 percen belül, hogy szerintem legyen vége. Erre csak egy mondatot mondott:
"Hát ezt SMSben is leírhattad volna"
Hát igen..... éljen, hogy pont nem ezt akartam, pedig nekem is könyebb lett volna.

Ha ez az új Rácz Zsuzsa-regény lenne, a Terézanyu folytatása, azon sem lepődnék meg, de az egész szerelem egy rossz kérdésen elcsúszik, bizony.

A nő meglátta a közösségi oldal „társkeresőjén”, nincs mese. Tetszik neki, a neve is. Kitudakolja vagy sem, hogy milyen származású? Ez járt a fejében. Rányomott az „Igen” gombra, de miért is? Mert helyes és a neve hmm. Meg kell tudnia miért ez lett.

De felugrott a következő ablak, miért tetszik?: - Mert vicces? -Mert helyes? Mert jól néz ki?

Közelebbről is megnézte az adatlapját és a képeit.. Kék szemek, értelmes tekintet, informatikus (de nem az a tipikus kocka), neki is van egy macskája, ó hát igen, vicces is.

Egy elég rövid Facebook-szakítás. Érdemes figyelni, ki, mikor, mire állítja át állapotát a közösségi szájtokon, sőt érdemes a rejtőzködő, titokban kezelt szerelmi kapcsolatokon önkezünkkel segíteni, mintegy előre mozdítani azt. Kár, hogy vissza kell jelölni, de nem lehet senki ilyen bátortalan.

Én: nő
Ő: férfi

Szakítás módja:
Egy délelőtt a családi állapota „kapcsolatban”-ról „egyedülálló”-ra változott Facebookon.

Ezek szerint a szakítós mondatot az előző esti e-mailje tartalmazta:
„boldog vagyok:mert nagyon hiányzol és tudom hogy én is neked:)
:)”

De hisz szakításban voltunk! - kinek nem jelent ez semmit?

Sziasztok Szakítósok!

Hébe-hóba olvasom csak a blogot, így előre megmondom, hogy nem tudom mi ez a Tesco-s, kondomos és katonás cucc, de már most válaszolok rá: Tesco-ban voltam a 3 év alatt a lánnyal, kondom nem kellett (éljen a bogyó!) katona meg nem voltam se nem vagyok. (és látván jelölném magam a leghosszabb sztorik közé, olvasását csak a notórius szakítosblogosoknak és a munkahelyükön nagyon unatkozóknak javaslom.

Még egy pár szó és bevezető rólam (fiú, legyen a betűm „Á”). Gimnázium alatt a suli vagánya, mindig mindenhol ott voltam, ahol kellett, ahol nő volt vagy buli, nem volt olyan aki ne ismert volna, vagy aki számít én ne ismerném. Élveztem az életet minden értelemben már abban a korban, olyan mókák és partik voltak, amiket sokan meg sem élnek. Aztán jött a felsőoktatás, jött egy nem akart kollégiumi leköltözés és egy időre minden megváltozott……

A meddig a fiúé a lány? Hányszor dobhatjuk ki a másikat? Kérdések.

Sziasztok!
Az én történetem sem mindennapi és mivel még elég élénken él bennem az élmény nézzétek el nekem ha itt ott nem tudok tárgyilagos maradni.

Szóval a történetünk 7 éve kezdődött egy gólytáborban.
Izgalommal és csillogó szemekkel érkeztem meg 18 évesen ide.Ő volt a seniorom ahogy ez lenni szokás, és előszőr a haverjának nézett ki engem. Minekutána a srácot koptattam valahogy(Isten tudja hogyan már annyira régen történt)összejöttünk, és elindult kálváriánk első felvonása.
Hozzátartozik a történetjez a 7 éves korkülönkbségünk is.Én akkorkiban az egyetmre koncentáltam nem voltam benne a nyakig ereszt el a hajam bulizzunk korszakában szép lassan külön-külön utakon kezdtünk járni és 2 évig apróbb viták ellenére működött a szerelem.

Soha ne járjunk senkivel, soha ne legyünk szerelmesek, és akkor talán elkerülünk minden fájdalmat

Kedves Szakítósok!

Ha elolvassátok, én is szívesen megosztom veletek a történetemet. (:

A történetem nagyon régen, még az első szerelem idején kezdődött. Még nagyon fiatal voltam, amikoris elmentünk a családdal Balatonra nyaralni. A nyaraló nagynénémé volt, aki több éve egyedülálló anyaként nevelte két lányát mivel férje sajnos meghalt . A megbeszélés alapján a nyaralóban találkoztunk vele és két lányával,csakhogy kaptunk kis meglepetést is. Mikor odaértünk Anna bemutatta barátját,akivel mint kiderült már fél éve együtt élt. Aranyos férfi volt, de ami még jobban tetszett: szert tettem két mostoha másod unokatesóra is, ugyanis a férfinek volt két fia. Akkor láttuk őket először, de nagyon hamar össze szoktunk velük. Ami azt illeti a fiatalabb sráccal (aki ugye korombeli) kezdett kicsit több is kialakulni, mint barátság. Hát, meg is kaptam tőle életem első csókját is, és mindenki örömére a szülőknek se volt ellenvetésük a dolog ellen. Aztán sajnos eltelt a 2 hét, és ideje volt haza indulni. Sajnos nagyon messze laknak tőlünk, így az elkövetkezendő fél évben csak telefonon meg interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot, amire elvileg mind a ketten kapcsolatként tekintettünk. Elvileg. Minden rendben volt, és alig vártuk, hogy végre összefuthassunk, de ez csaknem akart összejönni. Történt egyszer olyan január környékén, amikor a szülinapom van, hogy kaptam egy sms-t egy bizonyos Zoli nevezetű sráctól. Ő azt mondta, hogy egy buliban kapta meg a számom és, hogy ismer engem, meg már régóta tetszek neki. Hízelgő volt ez számomra, de gondolataim még mindig kedves mostohatesóm körül járt, hát meg is írtam "Zolinak", hogy sajnálom, de van barátom. Erre ő érdeklődni kezdett, hogy ki az, és honnan ismerem, mire én naivan válaszolgatni is kezdtem. Örültem az érdeklődésnek. Majd szülinapom előestjén kaptam egy üzenetet, amitől egy világ dőlt bennem össze. Ebben az sms-ben "Zoli" megírta, hogy ő valójában egy lány és ráadásul a mostohám barátnője. Ő azt hitte, hogy csak ő van, de egyszer talált egy sms-t a telefonjában, és féltékeny lett, mint kiderült nem alaptalanul. Hát, mit ne mondjak, alig akartam elhinni. Órákon át próbáltam hívni mostohám, de nem vette fel a telefont.aztán szerintem rám unhatott, mert írt egy sms-t, hogy bármi rosszat tett ellenem azt bocsássam meg, de ezt hagyjuk inkább abba. Nagyot csalódtam, mondhatom. Aztán az elkövetkezendő napokban a lány jelentkezett, hogy kibékült a most már exemnek számító mostohatesómmal, és ha szeretném, néha beszélgethetnénk. Morbid dolog tudom, de elfogadtam a felajánlást, és elég sokat maileztünk egymással. Aztán a következő nyár folyamán találkoztunk is, a csajjal Balatonon. Addigra már sikerült lezárnom magamban a dolgot, és mostohámat elkönyveltem szimpla unokatesónak, mert hát közbe nagynéném össze is házasodott mostohám apjával. Aztán teltek múltak az évek, mostohám is szakított a barátnőjével, lett neki más, és természetesen nekem is összejött az élet. (: Sok-sok ideig nem is találkoztunk, nem direkt, csak így jött ki a lépés. Aztán jött a ballagásom, amire természetesen ők is meg voltak hívva. Örültem, mert el is jöttek, de mostohám az valamiért nem tudta elhozni a barátnőjét. Az én barátom sem volt ott, mivel osztálytársak voltunk, és így egy időben volt a ballagási kajánk. Az est folyamán így csak az uncsitesóimmal voltam, és nagyon jól is éreztük magunkat. Az est folyamán a társaság is bomlani kezdett, és mivel mostohámék messze laknak így ott maradtak éjjelre, csak nem a mi házunknál, hanem mamáméknál aludtak. A probléma ott kezdődött, hogy a srác nem talált volna el oda egyedül, így nekem el kellett őt kísérnem. Kettesben voltunk. Javarészt én beszéltem, és ez fel is tűnt. Aztán odaértünk mamámékhoz, és kifogytam én is a szóból. Ekkor kezdett rá drága exem. Egyszer csak ugyanis azt vettem észre, hogy a srác lazán ráesett a számra. Mondanom sem kell, hogy megdöbbentem. A reakcióm pedig egy pofon volt, hisz nekem barátom van. Neki meg nem mellesleg barátnője… Ő mondta, hogy ne haragudjak, de nagyon sajnálja ezt az egészet, főleg azt, hogy ilyen messze lakunk egymástól. Kért, hogy soha senkinek ne említsem meg ezt az estét; maradjon a mi kis titkunk. Aztán másnap azt mondta, nagyon sokat ivott és, hogy nem is igazán emlékszik a történtekre. Ez nekem nem tetszett, mivel véleményem szerint a tetteinkért vállalni kell a felelősséget. Sajnos a srácot az óta se tudom normális rokonként kezelni, és most már kerülöm a vele való találkozást is. Az esetet meg elmeséltem a barátomnak, aki hál' istennek nem haragudott meg rám, azóta is együtt vagyunk. Azóta is vele vagyok együtt, és kerülök mindenfélte találkát a mostohámmal...
Ez lenne a sztori. Érdekes történet? Döntse el mindenki magában! (:

Mmegjegyzéseket tett a szemüvegemre, és biztosan állította, hogy ezzel  a szemüveggel én csakis egy bizonyos - szerinte legalja - szakra járhatok az egyetemen.

A kép innen

Sziasztok!

 

Nemrég tévedtem az oldalra, de amikor megláttam a felhívást - "Ird meg, Téged mivel szívattak meg, vagy legalább a saját technikádat" - úgy gondoltam, talán az én történetemnek is helye lehet itt, pláne, hogy mindkét kritériumnak megfelel egyszerre.

 

A sráccal 2 éve ismerkedtem meg; az egyik régi barátnőm hívott, hogy menjek velük sörözni. Amikor lementem, a srác már hulla részeg volt. Ebben az állapotban ugye ritkán néz ki jól valaki, de valahogy mégiscsak megtetszett. Elkezdtünk "beszélgetni" - ő oltogatott, hogy miféle szenny zenéket hallgatok, megjegyzéseket tett a szemüvegemre, és biztosan állította, hogy ezzel  a szemüveggel én csakis egy bizonyos - szerinte legalja - szakra járhatok az egyetemen. Én ezen csak röhögni tudtam tulajdonképpen, s végig azon gondolkodtam, ennek biztosan valami komoly baja van, ha vadidegenekkel így viselkedik. Nem álltam le vele vitatkozni, csak elmondtam, hová is járok valójában - ettől aztán leesett az álla - majd teljes nyugalommal tettem én is egy tréfás megjegyzést rá... ezen annyira meglepődött, hogy el akarta kérni a telefonszámomat. Először nem hagytam magam, aztán sokadik próbálkozásra mégis... és három nap múlva már egy pár voltunk.

 

Végülis - egy kisebb megszakítással - másfél évet húztunk le együtt. Ez egy eléggé viharos kapcsolat volt, azt mondanám, mindketten megjártuk a mennyeket és a poklot is közben. Kiderült, hogy neki elég komoly problémái vannak, s ami még rosszabb-  nem hajlandó szembe nézni velük. Ez végig is kísérte a kapcsolatunkat, majd tavasszal az én életem is eléggé feszültté vált. 

Egy alkalommal, amikor nagyon felbosszantott, hirtelen felindulásoban írtam neki egy levelet - tudom, nem túl elegáns. Leírtam, hogy ezt a kínlódást nem bírom tovább, és nem tudom, mi legyen. Úgy terveztem, ezt elviszem hozzá, bedobom a postaládájába, ő elolvassa, aztán megbeszéljük. Mondtam, hogy átmegyek hozzá, fel is csöngettem, ő kinyitotta az ajtót, én bedobtam a postaládájába a levelet, aztán elmentem. Gondoltam, majd lejön megnézni, hová lettem...  Nem így történt. 1,5 óra múlva hívtam fel, hogy vajon feltűnt-e neki, hogy nem vagyok ott? Azt hitte, "biztosan a postás volt"...

 

Ezek után fogta magát, és egyszerűen eltűnt, a problémája pedig még súlyosabbá vált. Hívtam, hogy találkozzunk, beszéljük meg, hogy ő mit gondol. Azért az ember reagál arra, ha szakítani akarnak vele, nem?

Az volt benne a rossz, hogy tulajdonképpen le sem zártuk ezt az egészet. Végül nagy nehezen pár hét múlva sikerült megbeszélni, ekkor én már megkeményítettem a lekemet, és megmondtam,  hogy most nem lehet semmi, mert nem tudom végignézni, ahogyan tönkreteszi magát. A nyáron keveset voltunk itthon mindketten, de amikor csak tudtunk, találkoztunk. Ő közben folyamatosan "udvarolt" nekem, nagyon kedves volt, egyszer felvetette, hogy mégis próbáljuk meg, és persze megígérte, hogy rendbe szedi magát. (Most már látom, hogy ez egyáltalán nem sikerült sajnos.) Én nem engedtem, erre megsértődött, és ismét eltűnt.

 

Azt hiszem, ekkor kellett volna végleg abbahagyni ezt az egészet, mert ezek a találkozások és eltűnések mindkettőnket teljesen tönkretették, ő még mélyebbre csúszott, én meg már szó szerint attól is rosszul voltam, ha csak rá gondoltam.

 

Kis szünet után jelentkezett. Találkoztunk,  és ő már megint "túl" kedves volt... én tartottam magam, nem történt semmi. Aztán találkoztunk még egyszer, és bevallotta, hogy igazából már egy ideje együtt van valakivel...

 

Gyorsan visszaszámoltam, és akkor esett le, hogy nekem még javában csapta a szelet, amikor már együtt voltak. Rosszul esett a dolog, de gondoltam, így legalább békén hagy. Nem így lett, úgyhogy mondtam neki, hogy ne keressük egymást. Ez sem jött be, két napja küldött egy e-mailt. Itt sokalltam be, és gondoltam, leírom nektek is az eseményeket, mert én már csak röhögni tudok ezen.  (Ja, lehet hogy folyt köv....)

 

És még egy kis vicc a végére: az új kedves éppen arra a szakra jár, amit a mi megismerkedésünkkor az exem annyira alantasnak tartott. :)

 

 

 

Jó szórakozást!

 

 

Kedves Szakítós!

 

Nemrégóta olvasom csak a blogot...és sosem gondoltam, hogy egyszer Én is megírnám a sztorim....De most itt az idő :-)

2008 decemberén kezdődött... Nevezzük a fiút G. -nek...

Regisztráltam egy társkereső oldalra ( fújjogás lehet...de felesleges ) egyik nap kaptam egy mailt, válaszoltam rá bár a delikvens fotói nem igazán tetszettek de jó humora volt....szimpátia...egy-két levélváltás és végül találkozás.

A találkozó részleteit nem ecsetelném bár elég vicces volt az is így utólag belegondolva...randi randit követett....mind a ketten a "komoly kapcsolat" feelinget hajtogattuk...senkinek sincs semmi tisztázatlan ügye...visszatáncoló ex stb...Telt-múlt az idő...aztán egyszercsak derült égből villámcsapás G.-nél visszatáncolt a régi "kedves" ( a csaj élettársas, de félredugós, 2 éven keresztül G. hülyítős )

Nos a csalija élt, a G. ráharapott...Valamit nagyon jól csinált :-)

Hogyan derült ki? Találkozás...csók...kézenfogás...G. lakásán való folytatás...borozgatás...beszélgetés...majd a "női megérzés"...rákérdezés...nagy ámulat és végül a bevallás.... Azt hiszem itt kellett volna hagyni az egészet...de valami nem engedett....Hogy mi volt az akkor? Nem is tudom a jó társaság, a beszélgetések, a jó szex....( itt is lehet fújjogni....de szintén felesleges ) 

A folytatás: persze nem jöttem el akkor este, beszélgettünk, tovább borozgattunk, végül az egész estét végig szeretkeztük.

Ezek után "mosolyszünet" kb 2 hétig nem találkoztunk, de persze sms, telefon 2 naponta megvolt...

Január....az ex mégsem jött vissza G.-hez...nagy pofáraesés...Felhívott...találkoztunk...

akkor úgy voltam vele hát a "komoly kapcsolatot" hanyagolhatnánk...legyünk szeretők aztán tart ameddíg tart...jól érezzük magunkat és kész....persze azért mindketten járhatjuk a magunk útját...és ha jön az "igazi" akkor leállunk... Bár ez eddíg nem következett be:-) ...

Randi randi hátán mindkettőnknél...de mégis mindíg egymásnál kötöttünk ki....vagy Ő jött vagy Én mentem...

Eltelt egy hónap...kettő....hétköznap meló, hétvégén egymással...Az akkor mindkettőnk életritmusának megfelelt...Bár itt tudhattam volna hiába a játékszabályok valamelyikünk veszíteni fog és az nem lesz kellemes....és a "vér nem válik vízzé"...

Aztán változtatott a játékszabályon....egyre többször kérte, hogy maradjak még, ne csak a lakására vagy a lakásomra koncentrálódjanak a találkák...na meg persze az ágyra... csináljunk programokat...csináltunk...bemutatna a barátainak...ez is megtörtént...egyre jobban mélyedtünk bele ebbe a valamibe...persze akkor még mindkettőnknek megvoltak a kisutak....aztán jöttek a szavak: először csak kedvellek...majd a szeretlek, de nem úgy:-)....aztán szerelmem....szeretlek....majd a kérdés " Hazajössz velem a szüleimhez? "

Pánik, pánik hátán....nálam...de azt hiszem nála is:-) Nem igazán értettem, hogy hogyan is állunk egymással...próbáltam kérdezgetni...de terelt ha szóbakerült.... Végül is megtörtént a bemutatás zökkenőmentesen...de még mindíg nem éltünk együtt... és ezután már nekem nem voltak kisutak...de Ő még randizgatott szex nélkül...mert neki ez kell...de nem tudja miért??!!

Tudtam mit veszek...de mi nők hajlamosak vagyunk azt hinni meg tudunk változtatni valakit....azt hittem vagyok annyira fontos hogy később ez változzon...de mégsem...

Aztán egy szép nap elegem lett belőle...meg a kicsit skizofrén állapotból...úgyhogy kifakadtam...veszekedés...üvöltözés...hagyjuk az egészet stb. de Ő nem tud elengedni, ne  menjek el, szeret, befejezi stb...aztán persze megint a " békülős szex" és az a hülye kérdés összeköltözünk? Mondtam Én poénból...Hiba volt, de hát inkább most próbáljuk ki mint "sok évnyi járogatás" után jöjjünk rá működik-e vagy sem a dolog....persze...jött a válasz... próbát megér....és olyan könnyen és gyorsan ment bele...na itt megint pánik-pánik hátán...hogy a vicc az most már nem is annyira vicc....ki költözzön kihez?és különben is milyen lesz ezután a kezdés után? Bizalom de hogyan?!...és társai....

És persze már annyira benne voltam, hogy elfelejtettem a saját játékszabályaimat....és azt hittem ez most annyira de annyira nagyon jó lesz... Tudom, hinni csak a templomban kell...

Persze Én költöztem hozzá....itt hiba ismét!!! Feladni egy ennyire bizonytalan lábakon álló kapcsolatért az addigi életedet... Hát tényleg hülye voltam...de hát a hibáidból tanulsz :-)

Megtörtént az összeköltözés...és jöttek amik megölnek egy kapcsolatot a pasi ellustul minek küzdjön már úgy is magvan, a nő sárkányosodik....Voltak jobb és kevésbé jobb időszakok, voltak romantikus hetek és pokoli hetek is...volt veszekedés, békülés, tesztelések sora, volt amikor Én próbálkoztam volt amikor Ő.... majd jött a nyár...2 hét nyaralás külföldön...azt hittem maga lesz a csoda....de mégsem...közbejött egy nem várt terhesség...persze igazán egyikünk sem szerette volna megtartani ( nehéz döntés volt nagyon, de azt hiszem ésszerű ) Így visszagondolva mennyi mindenen mentünk keresztül...??! Furcsa az, hogy nem csak a jóban volt ott, hanem a rossz időszakban is maradt....amit azért más pasi nem biztos hogy végigcsinált volna.....tapasztalat...Fogta a kezem és miután vége lett nem mondta hogy pápá...Persze a rosszabb napokon mindkettőnknek ott motoszkált a fejében a hagyni kéne....de mégsem tettük...nem volt az az elviselhetetlen állapot...csak túl sok "szar" csapódott le rajtunk...Munka...stressz....nincs munka...hisztik....féltékenység és társaik...sérelmezte a bizalom hiányát..én nem tudtam hogyan kell...és akadt még egy egy két különbség :-) Talán mind a ketten kibújtunk egy kicsit a bőrünkből és egyikünk sem tudta túl sokáig fenntartani...azt hiszem a szeretősdinél kellett volna maradni...és akkor most nem érezném magam ennyire cefetül....

Aztán bekúsztak mégjobban a szürke hétköznapok...bármennyire is próbáltam szinesíteni, programokat szervezni, vonzó és izgalmas maradi...nem mindíg sikerült...egyre kevesebbszer toleráltuk a másikat....

Aztán első "nagy" beszélgetés....egymással való erőfitogtatás....itt azt hiszem én nyertem...de rájöttem sose alázz vagy sérts meg egy pasit a büszkeségében...majd a hogyan tovább...próbálkozás...hibákon való javítás....és gondolkodás....ismételt nekifutás...mert a sok rossz mellett volt baromi sok jó pillanatunk együtt :-) És talán a megszokás is közre játszott egy picit...

Aztán boldogság....fantasztikus szex, béke és nyugalom....persze semmi sem jó felmelegítve....de mindíg a remény hal utoljára...Talán most végre minden olyan lesz amilyennek képzeltük....és mégis működik ez csak egy pindurit döcögőssen.

Aztán egy hideg zuhany....újabb "nagy" beszélgetés....és Ő már nem szeretné ezt a kapcsolatot...gondolkozott és hozott egy döntést....fogadjam el....persze a büszkeség nagy úr és még csak véletlenül se hagyja hogy egy könnycsepp is kicsorduljon...mosolygás...még egy két mentőőv...de hajthatatlan...

Makacs egy dög úgyhogy nem is próbáltam nagyon meggyőzni, na jó csak egy kicsit, arról hogy szaladjunk neki mégegyszer, tisztán....

Aztán még több beszélgetés....háttérben lévő okok felkutatása...és íme: a "vér nem válik vízzé", aki nem szereti a kötöttségeket és a kötelezettségeket, aki nem akar úgy igazán komoly kapcsolatot csak immel-ámmal próbálkozik vele, aki inkább a "magányos farkas" dumával él és a fél attól hogy egy nő oldalán maradjon meg sokáig...mert ügyebár az egó mindenekfelett és ővé lehetne a fél világ...Hát igen az ilyen tipusú pasit engedni kell jó messzire....és Én balga miért nem láttam ezt korábban....???! Azaz láttam...de mi a francért nem hallgattam rá...? Nos ez egy jó kérdés...

 

Azóta eltelt pár nap...Én lakást keresek ( ha esetleg valakinek akad egy két tipp szívesen veszem :-) )

Beszélgetünk sokat....sokmindenről...nem nehezítjük meg az elválást nincs értelme....

De mégis olyan baromi szarul érzem magam attól, hogy ez nem működik, vagy működött...Hiányoznak a hülyeségei...dühös vagyok rá...és magamra is....szeretem még?...egy kicsit...nagyon :-)

 

Úgyhogy a mostani helyzet:  együtt élünk még...elég érdekes helyzet :-)

Most fesztelenebbek vagyunk...viccelődünk...csipkelődünk...összebújunk...csókolgatjuk egymást...még mindíg van szex...de ki tudja milyen lesz holnap...

 

Tescoban voltunk, gumit együtt vettünk, katona volt azt hiszem....

 

Remélem ez nem egy reklám sztorija átírva.

A kép innen

Kedves Szakítós, Tisztelt Blogolvasók!

Sajnálattal közlöm, hogy egyenlőre ez az utolsó történet amivel meg tudlak benneteket örvendeztetni. Érdekes, hogy valamiért fordított időrendben írtam meg nektek a történeteimet, így állhatott elő az az eset, hogy ez a történet az első (nagy) szerelemem története (s épp ezt írom meg utoljára), én pedig visszafiatalodtam benne 18 éves gimnazistává.
Nem titkolt célom, hogy szórakoztassalak benneteket az irományommal, ezért bocsássátok meg gyarló vétkem, de ez bizony hosszú lesz.
Az egész valamikor 2000 őszén kezdődött, gondolom sokak előtt ismert a szituáció, mikor a végzős gimnazisták elkezdik betanulni a szalagavatóra a táncokat. Én 18 évesen itt láttam be először, hogy a tánc mennyire olyan mint az élet, legalábbis párt találni ugyanolyan nehéz. Végül akadt egy lány (nevezzük el Kamillának a későbbi beazonosíthatóság végett), vele szorgosan gyakoroltuk a lépéseket. Ugorjunk kicsit az időben, 2001. január 3. volt, a szünet utáni első tanítási nap, nem kamuzok pontosan emlékszem mindenre, reggel volt 8 előtt valamivel, mikor Robi (ez az igazi neve) barátommal álldogáltunk a Gimnázium második emeletén, német óránk lett volna. Odajött hozzánk a B-sek osztályfőnöke, és miután illendően köszöntöttük egymást, a következő kérdést intézte hozzám: "Hallottad a hírt?". No most 2001 januárjában egy "hír" volt Magyarországon, emlékeztek még? Ha nem, akkor elárulom, előző nap hajnalban (máig tisztázatlan körülmények között) fejbe lőtte magát Zambó Imre, a Jimmy néven elhíresült énekes. Így nem lehetett más a válaszom, a fenti kérdésre, mint, hogy persze, természetesen hallottam, hisz mindenki erről beszél. Mire Ő: És akkor most mi lesz?. Mire én: Mi lenne, hát semmi (sose szerettem a zenéjét, isten nyugosztalja). Mire Ő: De hát akkor most kivel fogsz táncolni? Hogy MI, dördült föl belőlem a kérdés. Aztán elmesélte szép sorjában, hogy a hír, amire Ő gondolt az az, hogy Kamilla az ünnepek alatt sportolás közben részleges szalag szakadást szenvedett. Az orvos nem köntörfalazott, kerek perec megmondta Kamilla, nem hogy táncolni, járni nem fog legalább fél évig. Hát most már én kérdeztem, hogy most mi lesz, van-e javaslata. Volt. Azt mondta van az osztályában egy lány (Ő lesz a nagy Ő szóval nevezzük is el mondjuk Évának, az első nő után), szóval Éva kezdetektől fogva járt a próbákra ismeri a lépéseket, de lelépett a párja ezért abbahagyta, és már úgy volt, nem is táncol a bálon. Mondom, remek, akkor következő szünetben beszélek is vele, ezzel el is búcsúztunk.