értékellek mint embert

Új poszt perceken belül.

 Ezt a parancsolatot mindenki írja fel magának: "Csak nem nagyon akartam lefeküdni vele. Hiba is volt benyúlni a bugyijába a tengerparton, mert a fél éve kiéhezett nő nehezen bírt magával. "

Az ügyfél
Maréknyi ügyfelet kísértem incentive utazásra. Épp nagyon nem voltam csajozós kedvemben, komolyan megégettem magam nemrégiben. Új jelszavam egy filmcím volt: Down with love. De már Ferihegyen feltűnt, hogy a csapat egyetlen korban hozzám passzoló nőnemű egyede, aki az útlevélkép alapján egy tenyeres-talpas vidéki asszonyságnak tűnt, a valóságban egy vonzó fiatal nő. Bár böngyöri haja és kissé telt alakja miatt egyáltalán nem az esetem, szerencsére. Viszont hamar kiderült, hogy nagyon jópofa személyiség, míg a többi ügyfél meg sótlan unalmas figura volt, hát állandóan együtt lógtunk. Ő is bírni látszott engem. Apróbb problémáim is voltak az utazás szervezésével, nekem is jól jött egy „barát”, akivel megoszthattam a gondjaimat. Még szerencse, hogy - mint említettem - nőként nem igazán jött be. De a sokadik napom, mikor a többi magyar fáradság vagy elrontott gyomor miatt kihagyta az esti közös vacsorát, kettesben maradtunk.
Magánéleti beszélgetésbe melegedtünk, Kiderült, hogy a férje, akitől a reptéren búcsúzkodott csak papíron a férje, mióta az megdugta a titkárnőt az íróasztalon. Kiderült, hogy a szeretője, nagy sz-szel, autóbalesetben halt meg fél éve, azóta bezárkózott érzelmileg, testileg. Kiderült, hogy a horoszkópom számára egy afrodiziákum. Kézen fogva hagytuk el az éttermet, az utcán csókoltam meg, kicsit kötelességtudatból. Nem csoda, hogy az első csók elég sutára sikeredett, ezért meg kellett ismételni. A taxiban már vadul smárultunk, ám egyszer csak kitört belőle a sírás. Az addig erősnek mutatkozó nő hirtelen megtört az elmúlt fél év gyásza és érzelmeinek súlya alatt. Bár nem igazán akartam tőle semmit, megsajnáltam őt. Ez a gyengén, a támogatásra szoruló nő. És persze jól esett az ölelése, a csókja, a társasága távol az otthonomtól, magányosságomban. Egy hétre összezárva egy távoli országban, egyébként is olyan, mint egy bigbrother show. Az emberi kapcsolatok teljes palettája felvonul egy helyen, egy időben. És mégiscsak egy ügyfél, mentettem fel magam gondolatban.

Az utazás maradék részét látványosan flörtöltük végig, jól is esett mindkettőnknek. Csak nem nagyon akartam lefeküdni vele. Hiba is volt benyúlni a bugyijába a tengerparton, mert a fél éve kiéhezett nő nehezen bírt magával. De hát a férfi már csak férfi, nem mindig az agyával gondolkozik. A záró vacsoránál kicsit becsiccsentettünk és szenvedélyesen táncoltuk végig az estét. Egymás mellett volt a szobánk. Ő közölte, hogy ma este nem úszom meg, tekintsem ezt úgy, hogy tét nélkül kedven teszem egy nőn. Tudta, hogy foglalt vagyok, nem akart többet tőlem. Nem álltam ellen, reggel sem. Élveztem a társaságát, az érintését. Hazafelé a repülőgépen sem bírtunk magunkkal, órákon keresztül pettingeltünk a takaró alatt, miközben a többiek aludtak, majd az apró wc-ben kötöttünk ki. A reptéren szenvedélyes csókkal és öleléssel váltunk el.

Itthon tartottuk 200 km-ről a távkapcsolatot, bár szinte minden másnap összevesztünk. Főleg az bántotta, hogy nem vagyok az a romantikus „mindennapírokpárkedveszót” típus. Pedig nagyon kedveltem őt, érzelmileg egy nagyon érett, ugyanakkor sérülékeny nő volt, hihetetlen humorérzékkel és intelligenciával. És bár én sem voltam az ő esete, mégis jól kiegészítettük egymást. De számomra ő inkább egy haver volt, akivel jókat lehetett dumálni, kézen fogva sétálni és néha szexelni. Csak egyszer találkoztunk, pár héttel később, amikor dolga volt Pesten. Finoman szeretkeztünk a szállodai szobájában, jól esett. Érzelmileg azonban nem tudott megérinteni, nem az ő hibájából. És ami kint működött, az itthon kissé terhes volt. Én foglalt voltam, ő 200 kilométerre, és hiába jelentette ki: nem kell izguljak, ő nem akart többet egy szerető szerepénél, használjam csak ki bátran; én nem őrültem meg érte annyira, hogy törjem magam néhány pásztoróra megszervezéséért valahol félúton egy útszéli motelben. Mégsem voltam képes megmondani neki, hogy vége annak, ami nem is létezett. Úgy voltam vele, hogy tart, ameddig tart. Nem tartott sokáig. Egy héttel később egy hosszú, kellemesnek tűnő beszélgetés után váratlanul jött az e-mail:

- Elveszítettél.

Hál isten. Igaz, azóta nem vesznek tőlünk semmit. Válság van.

 Tényleg lássunk már a szitán, ha van szemünk és van szita.

Kedves Szakítósok!

Rendszeresen olvasom a történeteket,sőt,már írtam is egy szakítós történetet is,ez a mostani a legfrissebb,mindössze egy hetes.
A történet szereplői:
Én 34 éves nő,a pasi, Zs.32 éves,öccse szintén 32 éves,volt nője 39.
Tavalyi év végén volt egy komoly szakításom,amit akkor úgy éreztem,nem élem túl,de sikerült.Nagyon mély lelki sebeket kaptam.Viszont a koromra való tekintettel 4-5 hónap után elkezdtem "vadászni",megtalálni a nagy Őt.

 Az önhergelés tipikus esete, amikor nem tudjuk feldolgozni az amúgy érthető és látható lépéseket.

Hát igazából nem tudom, hogy az én történetemben mennyire szerepel szakítás, hiszen igazából kapcsolat sem nagyon volt. De mindenképp tanulságos az egész.
Régen úgy képzeltem el, hogy fiatalon megnősülök, családot alapítok, dúl majd a szerelem, minden tökéletes lesz minta mesében. Jópár csalódás után viszont kiégtem és ezt lehetetlennek tartottam. Soha nem voltam nagy buliba járó, az ilyesmi nem érdekelt, így nem is nagyon ismerkedtem, de valahogy nem is érdekelt már. Munka mellett erre meg már végképp időm sem volt. De nem éreztem hogy hiányozna az életemből…

Csak dönteni kell Mars és Vénusz között.

Hali!

Viszonylag friss sztorit osztanék meg a T. közönséggel. Múltheti kocsmatúra+Living Room kombón ismertem meg a leányzót. Megtörtént aminek meg kellett történnie, vasárnap vízipipázás haverokkal, elhívtam őt is. Beállít egy csajjal. Kiderült hogy nála a kenyér mindkét fele vajas. Félrehívtam, hogy ezt megbeszéljük, szemét monogám pasi vagyok (tudom öreg hiba), lehetőleg én legyek az egyetlen a barátnőm szexuális életében. A beszélgetés végét idézném szó szerint
-Nem vagyok hajlandó megtagadni Vénusz örömeit!
-Oké, viszont akkor viszont Marsot felejtsd el.

A kiegyensúlyozott, teljes életet élő nő és egy beteg Superman története, avagy amikor a vesszőt is félre lehet érteni

 

Nem vagyok szexista vagy hímsoviniszta, sőt, semmilyen ista nem vagyok, de ez a nemrég velem történt sztori megér egy misét, még ha gyermeteg mellékszálak is tarkítják itt-ott. Jómagam éppen harmadik X-emet, történetem tárgya pedig a második X-ét tapossa, ami talán azért fontos, mert egyikünk sem mai kakas-tyúk. Na szóval, hozta a sors, hogy ismét tanulok, s az oskolába igyekezvén megszólítottam egy jó fenekű lányt, engedné már meg, hogy együtt menjünk fel azon, mert nem tudom biztosan, hogy merre is az arra, azaz bizonyos X épület. Mondja jó, és ezzel kezdődött. Beszélgettünk, kávézgattunk, aztán megbeszéltük, hogy a közös előadás okán értekezünk, s telefonszámot, mail-címet cseréltünk. S ezzel vette kezdetét az, amiről beszélni akarok...

 

Nem vagyok független, de azért nem rúgom ki azt a nőt, aki az ágyamba esik, s némi lekiismertfurdalással ugyan, de néha én is igyekszem fenék alá nyomni azt az ágyat. Gondoltam, most sem árt megpróbálni, veszíteni nincs mit, ha mindketten tudjuk, hogy mi a szitu a nap alatt, akkor nem fogunk pofára esni nagyon.

 

Az első levelek még elkerülték a valódi témát, azaz a közös előadás tárgyában születtek, költcsönösen küldözgettük egymásnak azt, amit sikerült összeszednünk a témában. Egy alkalommal viszont visszaszólt, hogy amit küldök az túl magas neki, ő nem akar ilyen szinten elmélyedni nevezett tárgyban. Mondom, jó, és ezzel leveleim témái átcsúsztak amolyan áthallásos sztorizásba, talán érzelgős monológoknak is jók voltak, de az mindenképpen kiderült belőlük, hogy nekem több is jöhetne. Kezdtem tenni a szépet vagy mit, hátha kisül a dologból valami. Írtam, írtam, szinte grafomán módjára, de azért igyekezvén a 2-3 napi szünetet betartani, nehogy eltúlzott rohamnak nézze a Kedves az egészet. Aztán jött az első pofon...

 

Azt írta a Kedves, hogy milyen elcseszetten önelégült lehetek, hogy így el vagyok telve saját mondataim szépségétől, s csak azért írogatok mondjuk az időjárástól eltérő témákról is, mert fitogtatni akarom íráskészségemet vagy mit. Erre írtam, hogy basszus, te nagyon hülye vagy - nem ezekkel a szavakkal! -, s hogy ezzel azt mondod, hallgassak, ami ugyan működő  módszer lehetne, ha helyette jelnyelvet használhatnánk, de elektronikus úton-módon nehéz jelbeszélni! Viszont belém bújt a kisördög, vagy csak a bunkóság - nem tudom -, s írtam neki egy más stílusú levelet, aminek az volt a lényege, hogy "szeretkezzünk egyet", úgyis abból derül ki igazán, hogy bú vagy bá. Így. Gondoltam, veszett több is Mohácsnál.

 

A válasz most nem késett, szinte azonnal közölte, hogy van neki párja, s bár kicsit kiakadt a nyers valóságon (szeretkezzünk egyet!), de nem haragszik azért, hogy így érzek iránta, maradjunk kapcsolatban, de inkább a közös előadás témájáról csevegjünk ezután. Válaszoltam, rendben, legyen akkor (reál területhez híven) a kettes számrendszer, az én értékem úgyis ismeri, amúgy 1 (azaz igen). Válasz semmi, majd talkozunk, gondoltam. (Volt közben egy sms-váltás is, melyből szintén az derült ki, nem haragszik, s hogy neki olybá tűnik, mintha egy elcseszett kapcsoplat romjait akarnám megmenteni. Erre én: na ne, kapcsolat sincs, hát hogyan lennének annak romjai?!)

 

Aztán jött egy közös előadás, ismét láttam-megnéztem, tényleg szép a lány - állapítottam meg -, de ártatlan, protokolláris mondatokat cseréltünk csupán. Este borozás (nélküle!), ment tőlem az sms, jössz borozni? Nem, válaszolta, inkább alszik/fáradt, s mivel írtam, hogy elég szar volt tőle néhány méterre ülni, ő megnyugtatott: majd elmúlik. Az.

 

Új hét, új Mohács, gondoltam (azaz addig verd a vasat, amíg az ujjad ép!), és úgy döntöttem, írok egy szép szerelmetes levelet (hiába na, vonzódom a középkori időkhöz), de tényleg választékosat, hadd örüljön annak, hogy van még egy rajongója. Szépen kimunkált darab sikeredett, már-már irodalmi(as) - mondjuk most már tudom, nála nem nyerő, ha valaki ki tudja fejezni magát, s nem a "bakker", a "bocsi", a "figyi" vagy a vécés néni jön zsigerből. Szépen leírtam a vívódásom na, hogy tudom, el kéne dugulni, de nem olyan könnyű - végződe emígyen a kiseposz. Válasz semmi, de telohold volt az azt követő éjszaka, így felrúgtam büszkeségemmel a jobaráti viszonyt, és írtam egy másik levelet, az utolsó előttit, amit most megosztok veletek:

 

"Semmi kétség, a hős szerelmes projekttel megbuktam, mondjuk, túl egyszerű lett volna, ha bejön ;) Viszont, a hallgatási moratótiumot azért feloldanám, nyugodtan elküldhetsz a francba, de inkább lennék kíváncsi, hogy mit csinálsz azon túl, hogy leveleim várod epekedve (csak annyit tudok, hogy sokat dolgozol, iskolába jársz, és van kedvesed ;). Nem sok..."

 

Na erre azonnal jött válasz, azt is megosztom a nagyérdeművel, íme:

 

"Én borzasztóan érzem rajtad, hogy te azt hiszed, hogy engem meg kell menteni, mert de szar az életem. Azt sem tudod, hogy mivel, s hogyan töltöm a napjaimat, hogy milyen emberi kapcsolatok vesznek körül. Nem tudom honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy fikázz engem :-). Meg szeretnélek nyugtatni, hogy az életem teljes, és cseppet sem unalmas. Megbízható, és hűséges barátok vesznek körül, szerető család, és szerető kedves. Bár tudom, ez a szó téged irritál :-).

 

Azt, hogy mennyire nyitott vagyok, a legjobban az mutatja, hogy még veled is szóba állok, mindazok után, amiket művelsz. (Persze nem hallgathatom el, hogy a barátaim szerint te beteg vagy, s folyton nyaggatnak, hogy meséljek még rólad, sőt, már mindenféle szólás is keletkezett hozzád kapcsolódóan :-)). Szóval baromi szórakoztató vagy, de szerintem most már elég lesz ebből.

 

Igen, igazad van, én vagyok a naív, amiért mindenkivel szóba állok. S persze nyilván ebből lehetnek félreértések. Én azt gondolom, hogy inkább mentsd meg magad, mert ki lehet magányosabb egy olyan embernél, akit sorozatosan visszautasítanak, s még mindig reménykedni akar???"

 

Értitek, kiderült, hogy én egy egész baráti társasággal levelezgetek amúgy, ami mellett az kismiska, hogy beteg is vagyok. És soha életemben nem gondoltam arra, hogy bárkit is meg kéne menteni, mailben amúgy is nehéz, azaz akar(t) a frász kedvesmentő Superman lenni. Így aztán megszületett az utolsó levelem, tudatában annak, hogy tényleg tök gáz, ha az ember személyes dolgain hehegnek teljesen idegenek. Hát az én esetemben - ahogy mondani szokták - ez volt a csatolt áru. De íme a levél:

 

"Nos, Kedves (és a többiek ;),

 

Ezek szerint mindketten jót és jól szórakoztunk, bár ha tudok arról, hogy baráti társaságodnak is témát szolgáltatok, biztosan mélyebb és érzelemdúsabb, változatosabb sztorikkal-levelekkel-SMSekkel jöttem volna. 

 

Kár, hogy ezt kihagytuk! Add át nekik: a te hibádból csesztek rá, kevesebb élményben volt részük ;)..., még az is lehet, hogy fizettem volna egy kört, hogy akkor együtt röhögjünk egy jót: értékeid dicséretéül. Bocs, ha akad olyan köztetek, aki ezt nem érti, te biztosan érted, mert ahogy látom, még a vesszőket is kitűnően félre tudod érteni, ami persze nem baj, állapot. Amúgy sem az eszed, hanem inkább a hátsód vonzó ;) - kizárólag számomra, persze, mert el tudok képzelni azért olyant is, aki a plátóira esküszik...

 

Most zárom szerető, ölelő, érzelmektől turbináló, a fülolaj szépségeit idéző soraim - hoppá, hív az orvosom! -, melynek párját kívánom neked/nektek is.

 

Ölelő Kedvesed a messzi távolból!

 

Ui.: Azért basszátok meg, küldjetek néhány szólást, vagy hozzám kapcsolódó beszólást nekem is, kíváncsi lennék a te és baráti társaságod szellemi mélységeire és humorára. De lehet, hogy ehhez levelezőlistát kellene már nyitni, nehogy a Kedves zaklatásnak vegye... Csirió!"

 

Tanulság: Azont túl, hogy egy ökör (tudjátok, amolyan reménykedős fajta ;) vagyok talán az, ijesztő, mennyire félre lehet érteni a vesszőt is!

Majd eltelt pár hét csöndben. Közben visszahozta a cuccaimat, amik nála maradtak. Ekkor beszélgettünk kicsit és közölte, hogy ő már nem szerelmes belém, de legyünk barátok. Biztosított, hogy nagyon tetszem neki, klassz velem lenni, de csak barátságot tud adni.

A kép innen

Kedves Szakítós!

 

Tavaly váltam el. Akkor ugyancsak padlóra kerültem. Azt megelőzően nem igen volt a férjemet leszámítva kapcsolatom ellenkező nemű egyedekkel. Gondoltam hát eljött az idő, hogy belevessem magam az életbe. Jobb ötletem nem lévén, hát a neten próbálkoztam társat találni.

Szép számmal akadtak is ilyen-olyan jelentkezők, akik közül egyikkel-másikkal kapcsolatom is kialakult. Egy hónap után azonban rám talált egy ellenállhatatlan fiú. Megkérdezte néhány levél után, hogy találkoznék-e vele, szigorúan barátilag. Gondoltam, mi baj lehet egy teából, legfeljebb én még barátkozni sem fogok vele akarni. Aztán amikor megláttuk egymást, első látásra szerelem lett. Mindketten pont olyannak láttuk a másikat, amilyenről álmodtunk. A beszélgetés meg az azt követő séta is szuper volt. Úgy voltunk együtt pár órát, mintha 1000 éve ismernénk egymást. Majd megbeszéltük, hogy találkozunk még.

Úgy is lett. Ő 50 km-re lakott tőlem. Egyik nap én mentem hozzá, másiknap ő jött hozzám. 1 hónap után, már nálam aludt minden este és tőlem járt dolgozni. Aztán jött a nyár, amikor én aludtam majdnem mindig nála.

Tudni kell, hogy vendéglátásból él, így a nyár eléggé igénybe veszi. Szóval reggel nyolctól este tizenegyig, esetleg hajnali egyig is dolgozik. Engem nem zavart annyira, mert együtt tudtunk lenni így is, legfeljebb nem volt olyan szórakoztató bent az üzletben lenni.

Szóval sülve-főve együtt voltunk 4 hónapot. Aztán egyik reggel bemegyek a munkahelyére, hogy szóljak elmegyek haza, majd este jövök. Kérdezi baj lenne-e, ha csak másnap mennék vissza, mivel aludni akar délután, így nem lenne rám ideje. Mondtam, hogy persze nem gond, aludjon csak. Aztán vártam a hívását, de csak nem jött. Mígnem este felhívott, hogy baj van bent az üzletben, mégse lenne jó, ha mennék. Mondom persze, megértem. Aztán két napig egyáltalán nem keresett. Mivel előtte napjában ötször is felhívott, kezdett gyanús lenni a dolog. Küldtem egy sms-t, hogy akkor ez azt jelenti-e hogy részéről ennyi? Visszahívott és elég zavart hangon annyit mondott, hogy á dehogy csak fáradt és majd próbál hívni. Na persze, gondoltam. Ha már próbálni kell régen rossz. Végül bepöccentem és megköszöntem az addigi vele töltött időt. Nem reagált rá semmit.

Majd eltelt pár hét csöndben. Közben visszahozta a cuccaimat, amik nála maradtak. Ekkor beszélgettünk kicsit és közölte, hogy ő már nem szerelmes belém, de legyünk barátok. Biztosított, hogy nagyon tetszem neki, klassz velem lenni, de csak barátságot tud adni. Ja és azt se bánja, ha szexelünk, mert az is isteni neki velem. Én marha belementem a barátságba.  Azt hittem majd minden visszaáll a régi rendbe.

A következő egy hónapban csak ő hívott engem, én nem őt. De ekkor már sokat beszélt a volt barátnőjéről, aki elköltözött az élettársától. Úgy tűnt inkább abba a lányba szerelmes. Sőt még tanácsokat is kért tőlem, hogy a lány miként kezelje az élettárssal való szakítást. Bár azt is állította, hogy nem bízik már benne, mert túl csalfa, hiszen el is jegyezte pár éve, de a lány szakított vele pár hét múlva, mert az élettársat választotta. Ugyanakkor a hétvégéket velem töltötte, sőt szerette volna, ha le is fekszem vele, amibe azért nem mentem bele. De a tapizás, ölelés részéről elmaradhatatlan volt. Sőt azt találta mondani, hogy mennyire nem akar elveszteni, mert milyen fontos vagyok neki. De emellett a korábbi barátnőt is folyton szóba hozta.

Azt hiszem itt fogyott el a cérnám. Ismét sms, melyben közöltem, hogy őszintén sajnálom, de nem tudok ilyen feltételekkel a barátja lenni. Egy napig semmi, néma csönd. Majd elküldte az új telefonszámát. Később tájékoztatott, hogy meghalt a kutyája. Mivel egyikre sem válaszoltam, így este megírta, hogy neki mennyire fáj, amit írtam. Azt válaszoltam, hogy sajnálom, én szerettem volna, de azt meg ő nem volt képes viszonozni. Nem hiszitek el, mi volt erre a reakciója. Az, hogy attól még lehetnénk egymás életében a legbiztosabb pont.

Hát nem tudom, ki hogy van vele, de én életem legbiztosabb pontjával együtt akarok élni, kölcsönös testi-lelki kapcsolatban és megbecsülésben.