értékellek mint embert

Lassan hajnalodott, de végre eljött a reggel. És világosban sosem oly ijesztőek az éjszaka árnyai...

A kép innen

Kedves Blogolvasók,

Bálinttal egy Bálint-napi buliban találkoztam, egy társaságban, amelyhez ő is, én is csak lazán kapcsolódtunk. Csöndes, szelíd fiúnak tűnt, olyan átlagos srácnak, akit nehéz észrevennie az ember lányának... mindaddig, míg bele nem néz a szemébe. Gyönyörű szemei voltak. És hát Bálint-nap volt, úgy éreztem, lépnem kell. Megszólítottam, beszélgettünk, kattantunk egymásra. Jó volt, de nem volt különleges. Én hívtam el randira.
Nekem addig még nem volt egyéjszakás kalandom, Bálinttal kapcsolatban nem gondoltam semmi komolyra, ideális alanynak tűnt egy efféle élményhez. Felvittem hozzám, boroztunk, majd hamar egymásnak estünk. Nem tiltakozott, hagyta, hogy én írányítsam. De volt valami furcsa benne. Nem tudnám megmondani, hogy mi, régen történt és lehet, hogy akkor se tudtam volna szavakkal kifejezni, de valamiért szokatlan volt az, ahogy reagált, ahogy viszonyult hozzám, ahogy viselkedett szex közben. Én, mint kíváncsi teremtés, és mint aki képes - és néhanap szereti is - kibányászni mások titkait, elkezdtem kérdezgetni. Közben űztük az est eredeti célját (Bálint istenien nyalt), és a szünetekben egyre mélyebbre ástunk az ő lelkébe. Kemény csata volt, ellenállt, és én nem tudtam, mire megy ki a játék. Végül megadta magát és kimondta: mazochista vagyok. Szeretem, ha bántanak. Majd azt is elmondta, hogy szenved tőle, nem tudja elfogadni, nem tudja kezelni, nem tudja feldolgozni. Akkor már ruha nem lévén rajtunk, láthattam a testén, hogy igazat mond: vágások helyei, hegek, égő cigaretta nyoma a bőrén.
És akkor Bálint összeomlott. Előtört belőle az élete keserve, a nagy szerelme utáni fájdalma, aki ezt úgyszintén nem tudta elfogadni, megannyi sikertelen próbálkozása, az önmarcangolás fázisai, minden önmagával folytatott küzdelme. Borzasztó volt. Próbáltam kezdeni vele valamit, de hát nem ismertük egymást, így maradt a zsigerből nyomott vigasztalás. És azon imádkoztam, hogy legyen már reggel, és addig lehetőleg ne ugorjon ki tőlem, meztelenül, az ablakon (lakótelep, hetedik emelet). Lassan hajnalodott, de végre eljött a reggel. És világosban sosem oly ijesztőek az éjszaka árnyai... Bálint elment, viszonylag jó hangulatban, én meg ott maradtam a nagy dilemmámmal, hogy akkor most hogyan tovább. Törődnöm kell-e vele ezután, minthogy én szedtem ki a titkát (kis herceg-effektus), vagy igazából semmi közöm az egészhez (elvégre én csak egy röpke kalandra vágytam). Engem is felkavart az az éjszaka, próbáltam dűlőre jutni, beszéltem közeli barátokkal, majd eléggé el nem ítélhető módon úgy döntöttem, nem vállalom fel (ha akarom, meg tudom magyarázni). Nem is ez volt ebben a szemétség, hanem az, hogy utána keresett, jött utánam, nem túl sokáig, de addig elég intenzíven. Várható volt: ha valaki ismeretlenül kiadja magát, sokszor utólag önmagában építi ki azt a bizalmi szálat, ami nem volt meg, és elkezd ragaszkodni az illetőhöz. Én viszont nem akartam találkozni vele. Hallani se akartam róla. Örültem, hogy vége lett annak az éjszakának. Egy idő múlva persze eltünt, sose láttam többet.

Utóirat:
1. Mindketten huszonévesek voltunk, én, a lány, talán 3-4 évvel idősebb. Csókcsata volt, de nem csattant, tesco még nem volt akkor errefelé, a gumit én szolgáltattam, katonaságról nincs infóm, és meg.mondom őszintén, csak azért mert pasi, nem tudtam nem hinni a szavának.
2: Ma már nem így reagálnék. Biztos, hogy nem hagynám faképnél egy árva szó nélkül, de akkor hirtelen nem tudtam kezelni a helyzetet. Az is lehet, hogy megtartanám szeretőnek: harmincon túl már nem jönnek olyan könnyen a kalandok...

Üdv,
Pöttyös Panna

Ha újra kezdenénk, sem lenne jobb, mert már nem leszünk mások, mint voltunk.

A kép innen

Régóta olvasom a blogot. Azt hiszem én nem a kárörvendő fajtába tartozom, akinek az „egy-fiú-egy-lány-valaki-kibaszik-valakivel DE viccesen” történetek jönnek be. Nem tudom. Talán jó látni, hogy vannak emberek, akik hasonló cipőben járnak. Olyanban, amelyik annyira szorít, hogy ki kell beszélni belőle a fájdalmat. Talán jó írni és leírni az érzéseket és a gondolatokat, talán jó odafigyelni mások véleményére, meghallgatni a kritikáikat, megfigyelni a reakcióikat. Remélni a választ a tipikus „én vagyok a hülye?” kérdésre.

           Megfogadtam, hogy nem írok ide, mert mélyen taszít a mostanában kialakult posztoló garnitúra érzéketlensége, ahogy mások érzéseire vacsorareceptekkel reagálnak. De talán nem az ő hibájuk. Talán nincs mit mondani a történetekre. Hát én most egy ilyet mesélek el.

 

            …ma találkoztam vele. Most este van, Manuel Barruceo-t hallgatok, balomon egy pohár rozé és a kezemben lassan csonkig ég a cigaretta. Nem szeretem, ha beleesik a hamu a klaviatúrába, de nem bírom visszatartani azt, ami bennem van.

            Nem tudom mi történt velem. Összefutottunk, én belenéztem a szemébe. Rá nem is figyeltem,- hiszen a szokásos hülyegyerek-performanszot adta elő. Csak a szemét. Gyönyörű, hideg vizű tenger. Végtelen és megzabolázhatatlan, ahol a kaland örök és mindennap új meglepetés vár. Néha megnyugodva kapaszkodhatsz ugyan egy uszadékfába, vagy kiköthetsz egy mesés szigeten, de ne remélj!, mert a tenger…az mindig tovasodor majd. És képtelen vagy a magad ura maradni.

            Nincs egy éve, hogy elváltunk. Emlékszem. Tél volt. Hó nélkül. Magyarosan.  Pestiesen. Egy étteremben ültünk, ő sírt, én nem. Pedig szerettem volna. Meghoztam a döntést, ami már egy fél éve érlelődött. Csak az tartott vissza, hogy nem szeretek embereket bántani. Főleg azokat, akik közel állnak. Az utóbbi idők egyik legfontosabb tanulsága azonban épp az, hogy néha akkor bántasz a legjobban, amikor nagyon nem szeretnél. Én akkor bántottam. Bántottam nagyon, pedig tudtam, hogy meg kell tenni mindkettőnk érdekében.

            Nagyon szerettük egymást. Annyira, hogy mindketten belebetegedtünk az utolsó pár hónapba. Nem akartunk elengedni a másikat, pedig tudtuk, hogy elkerülhetetlen. Vagyis…én tudtam. Épp ez a borzasztó az egészben. Ő egy csodás, aranyos, gyönyörű teremtés. Nekem volt a legmenőbb barátnőm. Gyönyörű volt, öntudatos, okos. Egymás mellett értünk nagykorúvá. Szexuálisan is. Neki én voltam az első, ő nekem az első JÓ. Jó volt ölelni, jó volt kézen fogva sétálni, jó volt együtt nevetni az autósra, aki elé bután kiszaladtunk az Andrássyn. Jó volt hallani a csacsogását, érezni, hogy tisztel, hogy felnéz rám. Jó volt neki reggelit készíteni. Reggel volt a leggyönyörűbb. Van az a mondás, hogy aki szép az reggel is szép. Sok lány mellett ébredtem azóta... Ő sosem volt csúnya.

            Aztán, ahogy ez lenni szokott, a hónapok, évek múlásával, egyre határozottabban fogta a kezem, egyre gyakrabban volt baja az idővel, az emberekkel, a BKV-val,a metrón, a taxiban, ha részeg volt, ha nem volt részeg, ha vizsgázott, ha dolgozott, ha nem csinált semmit. Én is változtam, mert ezt nem bírtam elviselni. Egyre konokabb lettem. Visszabújtam a megközelíthetetlenségbe. Aztán többet nem értettünk szót és vége lett.

            Láttam és látom sok barátom, ismerősöm elbaszott, gyáva kapcsolatát. Ahogy megalkusznak és azt mondják; „nem annyira jó, de mi van, ha nincs jobb?”Látom ahogy mérgezik magukat az illúziókkal és sajnálom előre a kisgyereket, aki ebbe beleszületik majd. Én azt gondoltam, fasza gyerek leszek, és a kezembe veszem a sorsomat. Meghoztam életem eddigi legnehezebb döntését. És nem bántam meg. Fejest ugrottam a szabad akarat óceánjába és lubickoltam a lehetőségek között. Az elején tetszett is. Aztán rájöttem, hogy a színek egy kicsit fakóbbak, az ízek egy kicsit keserűbbek, az ölelések sokkal hidegebbek.

            Diadalt aratott a szabad akarat és most halotti torát üli a szerelmen. Őutána nem sikerült semmi. Sok értékes és érdekes lány, sok tapasztalat, megannyi élmény, de amikor ma találkoztunk és az elmém órák óta nem engedi el az Ő arcát, és kínoz, egyre csak kínoz, akkor egymagam ülök le az üveg rozém mellé, a doboz frissen vett cigivel, egyetlen társam Barrucao és nekiállok írni ezt, amitől igazából semmit sem remélek.

            Nem bántam meg, de azóta nem vagyok egész. Ha újra kezdenénk, sem lenne jobb, mert már nem leszünk mások, mint voltunk. Könnyű, nagyon könnyű eljátszani a mártírt, hogy jajdefáj nekem. Ma este ezt teszem. Ma este még van időm erre, mert holnap ismét felelős emberként kell helyt állnom. Az önsajnálatra csak egy rozé mellett akad idő, amíg a cigi tart.

            Mégis köszönöm.

Alkibiádész

 

A nagy szerelmek egy idő után önmagukat égetik fel.

Mostanában egyre többször jutnak eszembe azok a reggelek, amikor a függönyön átsütő napsugarak szivárványos színeket rajzoltak az ágyunk fölé a fehér falra. Joggal mondhatnátok, hogy ez már gicces, de tényleg így volt. A természet van annyira szeszélyes, hogy időnként produkál ilyen optikai csalódásokat. Az emlékek is hasonló optikai csalódásokká válnak egy idő után. Szinte minden nap felszínre tör bennem egy nevetés, a bazsarózsák a kertben, a vacsora a gyerekekkel a teraszon - akármi, bármi, az éltünk. Azt hiszem, hogy az "emlékek megszépülése" valamiféle önvédelmi reakciónak fejlődött ki bennünk. Tudom, ez egy szakítósblog, keserűen zaftos vagy meglepően bizar történetek gyűjtőhelye. Hát ebben a kapcsolatban is volt szakítás bőven, több is, mint amennyit egy szerelem elbír. Illetve, lehet, hogy kibír 18 év alatt, de nem 18 hónap alatt. Na lássuk szépen: szakítás egy másik férfi miatt, szakítás megállapodás szerint, szakítás elkeseredettség és tehetetetlenség érzet miatt, szakítás az apai felelősségvállalás miatt, szakítás a szülők miatt, szakítás a körülmények miatt, szakítás az eltérő jövőkép és igények miatt, szakítás egy másik nő miatt. Most így felsorolva gondolkodok el: lehetséges egyáltalán más verzió? Természetesen a sok-sok szakítás között mindig volt nagy összeborulás, képzelhetitek mennyire megterhelő lehetett ez 18 hónap alatt mindkettőnk számára! Azóta neki is más élete van, és jobban érzi magát új körülményei között, valamint én is megtaláltam a magam útját. Voltak pillanatok mindkettőnknél, amikor azt hittük: vége a világnak (max ő nem vallja be), de nem, az élet szépen gördül tovább. Felépítettük újból magunkat, de már külön-külön, miután a porig aláztuk egymást. S hogy miért írtam mindezt le? Hogy megosszak veletek néhány tanulságot:
1. a nagy szerelmek, amelyek iszonyúan lángolnak, egy idő után magukat égetik fel
2. ha valami rossz megérzésed van, az nem véletlen, az sajnos idővel mindig beigazolódik
3. .... és folytathatnám a sort, de álljon itt helyette zárásként egy hatásos koptató szöveg:
"Nem vagyok rád befogadóképes."
(használati utasítás: szenvtelen, közömbös hangon, ereszkedő hanglejtéssel, vigyázat! csak azoknak javallott a használata, akik már tényleg nem akarják látni a másikat)

Benedek Elek-i népmese a menyasszonyról, aki túlzásba esett a leánybúcsúján. Figyelem, nem érdekes, hogy kamuszagú a történet.

Menyecsketánc – kárpótlással

A történetet egy esküvőn hallottam a közelmúltban. Aki elmesélte, ugyancsak hallotta. Azt is mondhatnám, hogy álltam már olyan ember mellett, aki hallotta, hogy a szomszédja látta azt az embert, aki beszélt róla. Sőt gyorsan leszögezem, hogy az eset lehet akár kitalált történet is. Így nem is érdemes a hitelességét firtatni. A story a lényeg, ami a fontos, hogy rövid, de igazán ütős. Mivel az esküvők (általában) a hétvégére esnek, így még akár aktuális is lehet.

Minden úgy indult, mint egy klasszikus esküvőn. Polgármesteri hivatal, templom, étterem. Sokadalom, vőfély, zenekar, eszem-iszom, dínom-dánom. Elérkezik az éjfél, gyertyafény-keringő, ifjú pár el, hogy átöltözhessenek a menyecsketánchoz. A násznép meg előkészíti a pénztárcákat. Előkerül az átváltozott pár, indul a forgatás, az emberek meg számolatlanul szórják a pénzt a vájlingba.

A sornak vége, tus, a vőlegény (immáron ifjú férj) magához veszi a tekintélyes összegű bevételt, majd a mikrofonhoz lép: Tisztelt egybegyűltek! Megköszönöm az adakozásukat, mellyel megpróbáltak engem kárpótolni. Sajnos csak részben sikerült. Most elköszönök mindenkitől, így a feleségemtől is. (Ezzel elindul a kijárat felé.)

A násznép megdöbbenten figyel, mint a luki nyúl. A srác visszalép egy mondat erejéig: Megértem a tanácstalanságukat, de hogy megvilágosítsam a helyzetet, a hitetlenkedőket megkérem, hogy nézzék meg a székeik aljára felragasztott fotót! A viszontlátásra!

Hangos dübörgéssel fordul meg szinte az összes szék. A fotón pedig az látható, hogy a menyasszonyt a lánybúcsúján egyszerre két pasi is tömi, két különböző nyíláson keresztül. (Nem étellel-itallal…)

A többit rátok bízom, jó hétvégét!

Kresztanfolyamon ismerkedni micsoda szép dolog!

Kedves Szakítós!

A sok történet olvasása után én is úgy döntöttem megírom az én "happy end nélküli" storym :).
Három évvel ezelőtt ismertem meg Krisztinát egy kressztanfolyamon, ő 17 volt én pedig 23 éves. Nagyon gyönyörű volt és bár a korkülönbség aggasztott mégis kinyomoztam az e-mail címét és írtam neki. A szokásos levélváltások és telefonálgatások után elkezdtünk találkozgatni, majd nagyjából 1 hónapig jártunk is. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy szakítottam vele mert a gyanúm nem volt alaptalan. Nagyon fiatal volt és még tapasztalatlan. Egy hónapig kísérgettem haza a találkák után és még csak meg sem fordult a fejében, hogy beengedjen hozzájuk. Nem ilyen nyögvenyelősen kezdődő kapcsolatra vágytam, komoy szándékaim voltak vele de nem hittem, hogy tőle ezt megkapom, egyszerűen láttam rajta.
De mivel továbbra is nagyon szímpatikus volt eldöntöttem, hogy tartom vele a kapcsolatot és úgy terveztem próbálok nem beleszeretni, reméltem egy idő után biztos befog érni a dolog és összejövünk. Találkozgattunk, beszéltünk telefonon, smsek és e-maliek oda-vissza, egyszóval ígyekeztem folyamatosan tartani vele a kapcsolatot. Közben persze próbáltam orientálódni más lányok felé. Őszintén szólva azért, mert megismerésünk után másfél évvel is az motoszkált bennem, hogy nagyon fiatal, sűrűn nem tudja, hogy mit akar. Valamint tényleg nagyon szép lány, a férfiszíveket összetörő fajtából, és ez egy picit aggasztott :-).

Soha ne vallj szerelmet a kapcsolat elején, értelmetlenség. Valaki vagy érzi, vagy nem. De ha mondod és nem viszonozzák, akkor az a világ legértelmetlenebb és leghitványabb pillanata lesz az életedben.

Sziasztok!
A történetem 1,5 éve kezdődött, amikor nevezzük A.-nak beiratkozott a sulinkba félévkor. Nyolcadikos voltam, ő kilencedikes, és mikor megláttam, egyből megtetszett. Egyáltalán nem nézett ki jól, nagyon hajlott a punk stílusra, felnyírt haj, és egy nagyobb tincs az egyik oldalról lógott át a másikra. Nem jött be a stílusa, mégis valamivel megfogott. Nem tetszett komolyan, csak amolyan tini láz, barátnőmmel hónapokig beszéltünk A-ról, hogy milyen aranyos, ésatöbbi. Aztán közeledett a nyár, a haját levágatta, és kiderült, hogy A nem is néz ki olyan rosszul. Aznap épp főzőversenyes sportnap volt, nyár, meleg, mi meg barátnőmmel csellengtünk az iskolában, épp abban a korszakomban voltam, hogy nem akartam kivenni a részem semmi iskolai programból. És akkor láttam meg, nevetgélve a többiekkel, semmi felnyírt haj, semmi tincs. Igen, nagyon megtetszett. Egész nyáron róla álmodoztam, hogy visszamegyek a suliba, és juj de jó lesz. Aztán jött az iskola, elmentem fodrászhoz, ám az rosszul sült el, levágták a gyönyörű aranybarna mellig érő hajam... fülig.

Gerinctelen férfiak, szevasztok!

Lelkes olvasokent elgondolkodtam, h melyik tortenetemet is lenne erdemes elmeselni, mert van boven, es legtobbje eleg szanalmasan vicces. (Elnezest, ekezeteim nincsenek!)

Ez a sztori jo masfel eve tortent. En 28 eves no, o 33-4 eves pasi. Februar vegetol marcius vegeig cegem jovoltabol 3 utazas gyult fel, aminek nagyon orultem, foleg, hogy osszejott a varva vart tengeren tuli ut is, amit egybe kotottem egy kis nyaralassal.

Az elso egy hetes ut utan otthon toltottem egy hetveget, ami – baratnoim jovoltabol – tele volt remek koncertes, froccsozos programokkal. Szombat este sikerult megismerkedni az emlitett uriemberrel, aki magassagra abszolut nem az en tipusom, de a viselkedese bejott, mint ahogy a zenei izlese es a humora is. Annyira jol ereztuk magunkat, hogy nem nagyon akarodzott atmenni a masik buliba, ahova az eppen aktualis szeretom vart, de persze mentem.

Telefonszamom elkerte, es kb. 20 perc utan mar irta is, hogy jonne utanunk a masik szorakozo helyre, de hat ugye…

Mindegy, en masnap enyhe fejfajassal elutaztam meg egy hetre. Folyamatos e-mail- es sms-ozon. Kozben atszerveztek kicsit a tengeren tuli utam, ugyhogy arra volt otthon idom kb., hogy az egyik borondbol atontsem a masikba a tisztalkodo cuccokat, a teli ruhak helyett pedig a nyari holmikat elokaparjam a szekreny melyerol. Meg 1-2 muszaj teendot belepreseltem a szoros menetrendbe, es akkor befutott a 20. telefon aznap, hogy biztos nem erek-e ra legalabb egy fel orara. Mivel jo idot futottam, ezert meg besuritettem ot is a programjaim koze. Nagyon jol ereztuk magunkat (foleg, hogy az igazi randizas nem kifejezetten jellemzo eddigi palyafutasomra, mert a legtobb delikvenst mar jo ideje ismertem, mire eljutottunk valameddig, szoval ezek a nagyon kezdeti ismerkedos reszek mindig kimaradtak), de nekem indulnom kellett.

Kovetkezo 3 het alatt folytatodott az e-mail es sms aradat. Teljesen feltoltodve ertem haza 2 het munka es 1 het pihenes utan.
Masnapra randi szervezes. Mar nem emlekszem pontosan, hogy azon a randin-e vagy a kovetkezon, de nalam kotottunk ki. Meg nem dontottem el, hogy lefekszem-e vele vagy sem, mert voltak zavaro tenyezok vele kapcsolatban, amikkel igyekeztem nem foglalkozni.
Lenyeg a lenyeg: mivel jol csokolt, ezert engedtem, hogy ott maradjon. Hat, kar volt! Nem azt mondom, hogy a meret a lenyeg, de amikor az ember szex kozben a masnapi bevasarlo listajat allitja ossze, az gaz. Az meg hagyjan, hogy kicsi volt, de ezen felul meg hihetetlen bena is volt. Nem igazan ertem a mai napig, hogy ennyi idosen hogy lehet valaki ennyire ugyetlen es tapasztalatlan. Eleinte meg igyekeztem jobba tenni, de annyira remenytelen volt, hogy feladtam, es valoban a masnapi teendoimre koncentraltam inkabb. Utana ott aradozott, hogy mennyire nagyon jo volt neki! Csorikam! En meg alig birtam ki rohoges nelkul…
A kovetkezi hibat ott kovettem el, hogy hajnali 2-kor nem tettem ki a szuret. Nem vagyok egy tul keson kelo tipus, de nehezen viselem, ha valaki hajnali 5-fel 6-kor nekiall pofazni mellettem, amikor nekem 8-ig nem kell felkelnem (raadasul hetvege volt). Es azt is viccnek tartotta, amikor igen alpari stilusban orditottam ra, hogy fogja mar be vegre, mert en aludni szeretnek.

Reggel elindultam a dolgom utan, o elkisert a megalloig; szerencsemre eppen akkor jott a buszom, amikor odaertunk. Adtam neki egy gyors puszit, majd bunko mod felugrottam a jarmure. Eleg erdekes arcot vagott.
Napkozben jott kb. 15 sms; 1-2-re valaszoltam is.
Masnap Forma–1 futam, en meg nagy rajongo vagyok gyerekkorom ota. Kenyelmesen, a kanapemra kuporodva neztem. Az utolso korok egyiken megszolalt a telefonom. Barom mod felvettem. Emberunk volt. Vasarnap delutan 4 korul total reszegen vinnyogott valamit a telefonba. Igen fagyosra vettem a figurat, mar amikor odafigyeltem, es nem a kepernyon probaltam kovetni az esemenyeket, de o csak nem vette a lapot.
Talalkozni akart velem, mert hisz pentek ejjel is milyen jo volt!! Nem ertem ra, mert szinhazjegyem volt aznap estere, meg az elozmenyek utan egyebkent sem... A “kapcsolatunk” utolso par mondata igy hangzott:

O: -Van szinhaz vasarnap?
En: - Oooooooooo… (kisse ertetlenul alltam a kerdes elott, nem tudtam hirtelen, hogy erre a hulye kerdesre mi a jo valasz)
O: - Minek mesz te szinhazba?
En: - Talan mert…… ooooooooooo… szeretek szinhazba jarni.
O: - Pedig velem sokkal jobban erezned magad, hisz annyira jo volt…!!
En: - Bocs, most mennem kell, leintik a futamot.

Es kinyomtam a telefont. Legalabb volt benne annyi, hogy ezek utan nem jelentkezett tobbe. :D

Szóval hétfő este még írja, h velem akar lenni, hiányzom, szeret. Miután elaludtam, küldött még egy sms-t éjszaka, amit csak kedden reggel láttam meg.

A kép innen

Sziasztok!

Az én (22) történetem: éppen egy nagy csalódás/ szakítás után voltam, nemrég kezdtem el az új munkahelyemen dolgozni, amikor megismerkedtem Attilával(25). Először csak munka, ami az első pillanattól kezdve jól ment, majd munka közben/ alatt/ után sok beszélgetés. Az összes kolléga sutogott, h lesz itt valami, de akkor mi még csak nevettünk ezeken. Eltelik így 3 hónap, a munka egyre jobb, a barátság egyre szorosabb, mikor is elmentünk együtt bulizni. Nagyon sokat ittunk, majd valahogy nála ébredtem...Iszonyat lelkiismeretfurdalás, kérem, h maradjunk inkább barátok, de neki ennyi nem volt elég, szóval pár nap huzavona után beleegyeztem a "járásba". Az első pillanattól fogva nagyon jó volt vele, rájöttünk, h már hetek óta szerettük egymást, egy hónap után összeköltözés. A munkában közben mindketten egyre sikeresebbek voltunk, nagy nehezen még arra is rávettem, h fejezze be a főiskolát, elintéztem minden papírt, beszéltem a tanárokkal, közben munka mellett csináltam a 3 nappali tagozatos szakomat. Kevés szabadidőnk volt, de nagyon jól megvoltunk. Tervek ezerrel, mondta, h diploma után elvesz, közös háziállat beszerzés, lakásfelújítás, nyaralás külföldön, egy- egy hosszú hétvége belföldön, tényleg jó volt. Így telt el 20 hónap. Közben vettünk még közös autót, közös bútorokat.
Ezután érdekesebb...
Tudtam, h ez a nyár húzós lesz a munka miatt, de mindig igyekeztem megértő lenni, keveset nyavajogni.
Kedd: hazaért a 3 napos munkából, 2 szeretkezés közben főzök neki, együtt vagyunk egész nap, nevetés, vidámkodás, szerelem, gondolom én...
Csütörtök: megint el kellett utaznia és tudtuk, h nem találkozunk csak következő kedden. Ölelkezés az autó mellett, szeretlek- szeretlek, nem akarok elmenni- én se akarom, h elmenj- párbeszéd zajlott le. 10 perc csókolózás még.
Hétfőig sms- és telefonhegyek, kivel mi van, szeretlekhiányzolveledakaroklenni írja.
Úgy volt, h kedden találkozunk, elmegyek abba a városba, ahol éppen dolgoznia kellett. Hétfőn készülődök, kozmetikus, szép ruha, ilyen hülyeségek...Már nagyon hiányzott, alig vártam, h újra lássam.Szóval hétfő este még írja, h velem akar lenni, hiányzom, szeret. Miután elaludtam, küldött még egy sms-t éjszaka, amit csak kedden reggel láttam meg: Nem akarom folytatni, ne gyere...
Felhívom, mi van? viccelsz? mert nem jó vicc...
Nem viccelt...
Kértem, h találkozzunk, a válasz nem, ne menjek oda, ahol ő van, majd találkozunk csütörtökön...ő már nem szerelmes 2 hónapja belém...
Csütörtökig csak sírtam, és közben nagyon mérges voltam rá. Hogy viselkedhet valaki így? Voltak problémák, de mindig megpróbáltuk megbeszélni őket, a szakítás sose volt lehetőség (nekem)...
Még kedden elkezdtem összepakolni, mire visszajött, már a nagyját elvittem.
Találkozás csütörtökön: ülünk a padon, ő sír, sajnálja, h így lett vége, én nem szóltam semmit...
Mikor írom ezt a levelet, akkor volt pont 3 hete ez...
Munka továbbra is együtt, bár kértem 2 hét szabadságot. "Kicsit" nehéz most az együtt dolgozás, de ez van. Eléggé csalódott vagyok, nagyon fáj és nem értem ezt az egészet...Ha kérdezem, nem mond semmit, csak annyit, h sok a munkája, nincs ideje ezzel foglalkozni...Tök jól esik...
Hogy képes erre????

üdv.

Szóval mindent egyedül oldottam meg. Bírtam én, fáradt voltam, de tettem a dolgom.

A kép innen

Akkor most írom én, csókoltatok mindenkit aki magára ismer:

18 évesen jöttem el otthonról egy nagyon kemény intellektuális háttérrel rendelkező családból, az utolsó mondat amit még hallottam az volt, hogy amíg az én kenyeremet eszed...egy bőrönddel indultam neki, nem tudtam hol fogok aludni aznap, de talpra álltam szakmát tanultam, dolgoztam. Felköltöztem Pestre, dolgoztam pasiztam, felvettek az egyetemre.belebotlottam egy férfiba, aki nekem akkor az érzelmi biztonságot ,hátteret, az igazi férfit jelentette.életemben először voltam igazán szerelmes.igazán.22évesen.jártam az egyetemre, dolgoztam tovább ,utaztunk szerelmes voltam, minden rózsaszín ködbe veszettJ

terhes lettem, soha nem éreztem azt hogy meg akarok tartani majd egy gyereket 30 éves korom alatt, de itt valahogy nem volt kérdés az abortusz.a szerelmem 15évvel volt idősebb neki nem volt leszármazottja, vágyott rá.megszületett a bébi, folyattam az egyetemet, felvettek egy másikra is.közben a szerelem utazgatott egyedül, mert neki az járt a fárasztó munka/nagy nyomás/stressz  után.nagymamák sehol, nagypapák sehol.szóval mindent egyedül oldottam meg.bírtam én, fáradt voltam ,de tettem a dolgom.a gyerkőc nőtt, én befejeztem az egyik egyetemet, félig megvolt a másik is.mindig volt időm magamra is, ápolt voltam, a háztartás rendben volt, minden nap meleg étel várta haza a férfit.aztán egyre később járt haza, aztán mindig számítógépes játékkal játszott, aztán már én is türelmetlen voltam a heteken keresztül tartó szexuális hiányaimtól és a visszautasításoktól.aztán egy karácsonyi nap furcsán viselkedett a párom, annyira hogy természetellenes módon leült tüntetően játszani a kölyökkel.valahogy nekem egyből összeállt a fejemben a puzzle.fogtam a telefonját megnéztem.semmi.és akkor valami rejtélyes mappában megtaláltam a szerelmes smseket. Hideg nyugalommal kihívtam a konyhába becsuktam az ajtót és megkérdeztem ki az a z.a.erre elkezdett kiabálni, hogy tudta hogy én ellenőrzöm a telefonját(nem tettem addig)és hogy ez egy teszt volt (megkérte egy haverját)nem szóltam semmit.felhúztam a kabátom és mivel jó a memóriám az ajtó elé érve már tárcsáztam is z.a számát. Bemutatkoztam és megkérdeztem ismeri-e a párom.igen.a főnöke.mondtam és azt tudja hogy családja van?igen.és?-kérdeztem.csak egy csók volt.aha.boldog karácsonyt aviszonthallásra.összetörten róttam a köröket a ház körül, de a gyerek karácsonya miatt összeszedtem magam, hazamentem és nekiláttam kőkeményen az előkészületeknek, közben iszonyú erővel haraptam össze a számat, hogy nehogy kibuggyanjanak a könnyeim.elmúlt a karácsony, az ünnepek első hétvégéjén előállt a párom hogy akkor neki most időre van szüksége ő elmegy gondolkodni.menjél.rendben.egész hétvégén ki volt kapcsolva, ha valami baj lett volna sem tudtam elérni, akkor leesett nekem naívnak ,hogy a nőjével luxushétvégézik.a lelki nyomást és fájdalmat nem részletezem. kivártam míg hazajött persze egyedül volt a hivatalos verzió szerint.mit ad isten kiesett egy papír a zsebéből. beindult a kémnő bennem,  felhívtam a számlán lévő szálloda számát, elhadartam hogy az ember titkárnője vagyok, számlamásolatot szeretnék kérni a főnököm ott-tartózkodásáról, kell a könyvelésen.kisfiú megette, küldte.ezt még egy párszor eljátszottam amikor tudtam ,hogy hazudott, üzleti út helyett randevú volt, amit persze otthon tagadott.eközben ment a nagy fogadkozás.bocsánatkérés nem mert szerinte ez neki járt.(mármint a benőzés).azt mondtam rendben megbocsátok mégis, mert a család nekem nagyon fontos, és hát mindenki megdőlhet egyszer.úgy tűnt rendbejön a dolog, amikor is a 6.érzékem bekapcsolt és megéreztem hogy mégis van itt valami.ismét felvettem a kémnőruhám, és egyik szombat délelőtt amikor focizni ment, beraktam egy diktofont a kocsijába.csodás dolgokat hallgattam magamról és a másik lányról végig. Miután képes voltam konstruktívan gondolkodni, gyermeket elhelyeztem nyugodt környezetbe a végső nagy leszámolástól elzárva, és vártam az apját haza hogy elmondjam akkor most összepakol és elhúz a bides francba.nem ment el.ment újra a fogadkozás, blablabla.ezt elhúztuk még néhány hónapig , amikor is elolvastam a csernusféle könyvet és akkor mint csipkerózsa felébredtem.megkértem hogy akkor most nagyon gyorsan pakolja össze a bőröndkét és legyenszíves elhúzni gondolkodni egy hónapra, ami idő alatt kitalálhatja mit is és kitől akar valójában.akkor voltam annyira lehengerlően határozott hogy nem volt más választása.elment.közben elkezdtünk járni párterápiára(mondom nekem nagyon fontos a család, én valóban hittem benne és szerettem volna mindent megtenni, amit lehet értünk, hármunkért).pszichológus hat hét után közölte: reménytelen, velem foglalkozik, de sajnos a páromat nem vállalja el többet.az egy hónap bőven letelt amikor még mindig nem jött haza.valahogy elfelejtett.:) eltelt 4 hónap, én belefutottam valakibe, akinek fontos voltam, és mivel többedszeri könyörgésre sem jött haza a párom, ezt egy nemnek vettem és belementem a másikkal a kapcsolatba.papírforma szerint, ahogy mindez kiderült a párom számára, máris ott rágcsálta a küszöböt, virágkupacok hevertek a lábtörlőn, soha nem volt annyira figyelmes mint akkor.a nyár ezzel telt el. Novemberben(!)hazaköltözött.(10hónap után)megvolt a karácsony, én eljártam hetente bulizni(hozzátenném a 7 év alatt addig összesen 3 szor voltam külön ,barátnőkkel) ettől persze kikészült, féltékeny volt, és akkor egy hétvégén elfelejtett hazajönni, amikor végül eszébe jutott akkor megállt az ajtóban, és közölte pakoljam össze a cuccaim és költözzek el a gyerekkel.megkérdeztem , hogy most ezt komolyan mondja-e, bólintott.másnap én nekiálltam felújítani a lakásomat egyedül, másfél hónap alatt befejeztem, és fogtam a lányom a játékait, a ruháinkat és a könyveimet és 8 év mindent otthagyva eljöttem.semmit nem hozhattam el. poharakon képes volt vitatkozni.én meg erre nem voltam hajlandó. úgyhogy mi most lakunk az én pici lakásomba, ő a házban, és éppen próbálom felépíteni az új világomat.

Harminc éves nő vagyok.