értékellek mint embert

Internet, 200 km, nincs mit mondanom.

A kép innen

Kedves Szakítós!

Hosszas vacilálás után úgy döntöttem, megírom a történetem. Párszor már elhatároztam, hogy megteszem, de mindig történt valami új fejlemény, remélem most már nyugodtan mondhatom, hogy teljesen vége (legalábbis ajánlom:D).

A történet szereplői: (nem igazi nevek) Zoli, akkor 21, és Viki - én, akkor 18. 2008 áprilisában neten ismertem meg, mentségemre legyen akkor még nem voltam rendszeres olvasója a blognak. Nem társkeresőn ismertem meg, hanem egy közösségi oldalon, és ami a vicc, az az h még csak nem is társkeresés céljából mentem fel arra az oldalra, inkább nem tudtam aludni egyik este. Végül ráakadtam, ő meg küldött egy üzenetet. Rögtön fel is vett msn-re, hosszas beszélgetés, és éreztem, h akkor valami olyan érzés kerít a hatalmába, amiről nem is tudtam addig: kezdtem szerelmes lenni. Tudom, elég hülyén hangzik, hogy személyes találkozás nélkül szerelembe esni, de velem megtörtént, lehet, hogy droid vagyok.

Persze már a második beszélgetés alkalmával történt egy kis incidens, amikor ha kis eszem lett volna, lecsukom a laptopot és birkákat számolgatva megpróbálok elaludni. Ő 200 km-re lakott tőlem, és felhozta, h ugorjak le hétvégére egy koncertre, bulizni. Mondtam, h de akkor nem tudnék hazajönni, mert este nincs vonatom. Mire sokat sejtetően, h úgy gondolta, h aludjak ott... Na ekkor leesett, h lényegében csak 1 éjszakára kellettem volna neki, amit persze sokáig később is tagadott, majd elismerte, hogy ha lett volna szex, nem utasítja vissza természetesen, de nem csalódott volna akkor sem, ha nem lett volna. Ha ismeri az ember kicsit is Zolit, akkor tudja, h enyhén szólva szexmániás, szóval elég elképzelhetetlen, h lejön egy csajszi, ott alszik, no szex, és nem csalódott. Na mind1, a beszélgetések napi szintűek voltak, minden nap jóleső görccsel a gyomromban vártam a beszélgetéseket, minden este hajnali 1-2-ig fent maradtam, h vele beszélgessek, úgy, h 5kor keltem. Ő meg lógott a suliból, fel sem kelt. Romantikus.

Aztán megejtettük az első találkozót is, nálam volt, ott is aludt, de nem volt szex, és tiszteletben is tartotta, nem is próbálkozott, ezt mondjuk csodálom. Mikor nem voltunk együtt, akkor msn-en tartottuk a kapcsolatot, hívni egyáltalán nem hívott. Voltak nagyon érdekes párbeszédeink, amikor előadta a deviáns szexuális képzelgéseit, hogy miket fantáziált régebben a volt barátnőiről, és élvezné, hogy azoknak nem jó stb. Úgy éreztem magam, mintha forgószél próbálna elsöpörni, de én mégis állom, mégis hallgatom. Mert szerettem, ezek ellenére. De amiket mesélt, azok alapján, ha nem lettem volna vak, rég leeshetett volna, hogy súlyosan beteg lelkileg.

 Megint szomorkodás jut hétvégére, pedig a kakós borral olyan jó indult minden. Nehéz a világ, ahol az új srác megismeréséhez elsősorban a régivel való rossz világ miatt vezetett az út.

Volt egy fiú, és volt egy lány. Egy szép őszi este egymásra találtak, megrészegülve a kakaóval bolondított bortól (szörnyen hangzik, de nagyon finom). Mindkettőjüknek ez volt az első szerelem, az egyetem kezdetén. Az első naptól kezdve együtt éltek, hála a kollégium laza szabályainak. A szerelem pedig kitartott, pedig a lány családja egy idő után elkezdte ellenezni a dolgot. A lány sokat töltött a fiú családjával, a fiú anyja sajátjaként kezelte a lányt. A fiú és a lány el sem tudták képzelni egymás nélkül az életet. A kollégium után albérlet, majd ismét kollégium következett, majd beütött a baj. A fiút kirúgták az egyetemről, gyorsan kellett dönteni.

 Családi dráma, nehéz mit mondani.

Kedves Szakítós!

Blogodat olvasgatva jutottam arra az elhatározásra, hogy a saját történetem is érdemes lehet a blogközönség figyelmére, így azt megosztanám velük.

A történet tiniszerelemnek indult. Amikor megismerkedtünk én 14 ő 16 meg egy kicsi. Már jó néhány évet lehúztunk egymás mellett anélkül, hogy az ilyenkor szokásos megcsalós, kibékülős- szakítós események lezajlottak volna. Bár valószínű, hogy ha más miatt nem is, de eme furcsa körülmény okot adhatott volna némi gyanakvásra. Mi (én legalábbis, mert hogy ő mit gondol/gondolt a mai napig nem tudom) úgy gondoltuk, hogy érettebbek vagyunk bárki másnál, hát házasodjunk össze, ha már úgy is becsúszott egy baba. Ekkor én 18 ő 20.

 Patak parton nem csak Kukorica Jancsi és a Tompos Kátya alakította Juliska ismerkedik? Hát mi van itt, szájjal kielégített? Mert arra járt?

Kedves Szakítós!

Az egyik legizgalmasabb szerelmi történetem szeretném megosztani veled. Az egész három éve kezdődött, 18 éves koromban. Akkoriban gyakran jártam a falunk patakjához. Csak ültem és néztem a vizet, mert tetszett. Egyik ilyen délutánomon találkoztam Dórival (17). Éppen arra sétált. A suliból ismertem, így elkezdtünk beszélgetni. Nagyon szép lány volt és én is tetszettem neki. Egész estig dumáltunk és azt hiszem, mindketten szerelmesek lettünk. Ennek hatására nem is tudtunk egymásnak ellenállni, de mivel nem készültünk gumival, ezért nem volt komolyabb esemény, viszont Dóri szájjal kielégített, ami nagyon jó volt.

 A nyitó mondat mindig fontos, kedves fiúk, de utána valamit mutatni is kell.

SZAKÍTÁS JÁRÁS NÉLKÜL

Bevallom néha elcsábulok. Tudom, hogy úrilány utcán nem ismerkedik, de ha valakinek jó a nyitó mondata, és ez elég ritka, mondjuk húszból egy, azzal hajlandó vagyok találkozni. Nem adok telefonszámot, se címet csak keresztnév és egy randi.

Nyitó mondat: „Szia! Hová mégy? Bárhová mégy el szeretnélek kísérni.”

Nos, nem ez volt a legfrappánsabb, amit valaha hallottam, de éppen megfelelő pillanatban talált, hogy egy futó mosolynál többre méltassam. Két nap múlva a megbeszélt helyen találkoztunk. Nem tetszett, a nyitó mondaton kívül semmi sem stimmelt, se a stílusa, se a megjelenése. Szerencsém volt azonban, mert kiderült, aznap mégsem ér rá, igazából így is késik, de nem adtam telefonszámot, így megvárta a megbeszélt időpontot, de most siet. Meggyőződéses materialista vagyok, de ez nincs a homlokomra írva. Mondtam, hogy szerintem ez ómen, sorsszerű, hogy közbejött valami. Fogadjuk el.

És most elhordhat mindenki, aminek csak akar.

 A blog történetének ELSŐ verses szakítós sztorija, egyszerűen hihetetlen. Köszönöm.

Sziasztok!

Szakíts ha bírsz? Hát én úgy tűnik nem tudok..... hiába nem vagyunk már együtt.
Még leírni se igazán ami történt, csak egy versre futotta (bár ebbe minden benne van), pedig már nem is olyan friss az élmény.
Már azt gondoltam túl vagyok rajta, de csak most jövök rá mennyire szerettem/szeretem, pedig ő hagyott el egy másik lányért, akihez most megy vissza harmadszor. És közbe mi mint barátok beszélgetünk és segítünk egymásnak, hiszen "a mi kapcsolatunk különleges"....
Tudom, hogy ő is őrlődik de nem tudok neki segíteni, hiszen még magamnak se tudok...

 Addig bírtam, hogy a kutya karanténba kerül.

Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstöl megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértö. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, elöször életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmetesen magányos a világban. (Márai)

32 éves nö vagyok.

Az a bizonyos kapcsolat 8,5 évig tartott, 20-28 éves koromban. A srác, Hannes, egy évvel idösebb nálam. Akkortájt “sintérkedtem” (bébiszitter) egy München melletti kisvárosban. Gyorsan beilleszkedtem a fiatalok közé, sportoltam, tehát nem volt nehéz. Nem telt el sok idö, tagja lettem a röplabdacsapatnak, a tréningeken kívül is hívtak magukkal szórakozni. Hannest is ott ismertem meg. Nem volt több egy havernál. Normális volt, kicsit feltünösködö, de nem kellemetlenül.

 A dolgok változnak.

Két éve történt az eset, ha most visszagondolok rá, szerencsére már nincs rám hatással, tök olyan, mintha csak hallottam volna valamikor egy történetet. Akkoriban persze nagyon kibuktam, és igencsak nehezen szedtem magam össze.

Nos, volt egy szerelmem, akivel nagyon jó volt együtt lenni minden szempontból, szerettük egymást, jó volt a szex, jól kijöttünk egymással, én toleráltam az ő dilijeit és ő is az enyéimet. Távkapcsolatban éltünk, de viszonylag sűrűn tudtunk találkozni, és napi szinten mentek az sms-ek, email-ek, telefonok. Úgy tűnt, hogy jól működik minden.
Kapcsolatunk már abban a fázisban volt, hogy terveztük a közös gyereket és szerettünk volna közösen venni egy házat, ahol majd szépen éldegéltünk volna. Tisztára, mint a filmeken. Meg is néztünk pár eladó házat, végül kiválsztottunk egyet nem messze a fővárostól, és tervezgettük, hogyan fogjuk átalakítani, mivel nem csak a majdani születendő gyerekünkre kellett gondolni, hanem az én két már meglévő gyerekemre is.

Nos, én ennek fényében éltem, dolgoztam, nem igazán agyaltam, ha néha nem olyan gyorsan reagált a leveleimre, hiszen nekem sem volt mindig időm azonnal válaszolni, de azért mégsem hagyhattam figyelmen kívűl, mikor nagyon halvány, de észrevehető változás állt be a kapcsolattartásunkban.
Úgy véltem, gondjai lehetnek, és arra gondoltam, ha legközelebb találkozunk, majd megbeszéljük. Eltelt így kb. egy hét, mikor is egy péntek délelőtt kaptam egy emailt, ez állt benne:

- Események vannak.
- Szerelmes lettem.
- Új munkahelyem lesz.

Én persze kissé meghökkentem, az agyamon egy csomó dolog átcikázott, és írtam egy gyors választ:

- Mi van?

Erre ő:

- Az van, amit mondtam.
- Andrea.
- ( itt pedig megírta, az új munkahelye nevét )

Természetesen ekkor láttam, hogy fele sem tréfa, azonnal felkaptam a telefont és felhívtam. Felvette, majd mikor kértem, hogy jó lenne ha élőszóban is elmondaná a történetet, minden kertelés nélkül elmesélte, hogy valami irodaház folyosólyán meglátott egy nőt, akibe ott és azonnal halálosan beleszeretett. Kétszer találkoztak eddig és úgy gondolja, az a nő az élete értelme, és mi legyünk barátok.
Mit mondjak, mintha kést döftek volna belém. Nem igazán tudtam megszólalni, mert a sírás kerülgetett, így inkább elköszöntem és letettem a telefont. És a vicc az egészben az, hogy azt gondoltam, hogy a beszélgetés után majd jól kisírom magam, de csak a gombóc volt a torkomban, nem tudtam sírni.

Aznap este és a rákövetkező két napon nagyon ki voltam borulva, ezerszer fel akartam hívni, de mégsem tettem, majd csak nem bírtam tovább, vasárnap írtam neki egy levelet, már nem is tudom pontosan miket, de a lényeg talán az volt, hogy ha így döntött, annak biztosan meg volt az oka, és hogy legyen boldog.

Másnap válaszolt, kedves és udvarias levelet írt, majd ezek után nem váltottunk több levelet. Szenvedtem mint a kutya, hiszen minden, amit a jövőről elképzeltem szerte foszlott, és persze nem igazán tudtam megérteni, hogy hogyan történhet meg olyasmi, ami velem történt.
Eltelt két hét, mikor jött egy email:

- Elmúlt. Mikor jösz?

Mit mondjak, a vérnyomásom felugrott ezerre, majd gondolkodás nélkül tárcsáztam a számát, és megkérdeztem, hogy mit akar jelenteni a levél. Közölte, hogy kiszerelmesedett, elmúlt, engem szeret.

- Elmész te a picsába! - mondtam és letettem a telefont. Persze hívott egy párszor, de nem vettem fel. Akkor nem, de később igen. Hülye vagyok, mit csináljak, beszéltünk, és elmondta, hogy néha rátör a szerelem, ami általában két-három hétig tart nála, aztán elmúlik.

Végezetül annyit, hogy ezután még együtt voltunk pár hónapig, aztán szakítottam vele. Nem tudtam az ő periódusos rendszerébe beilleszteni magamat.
Mai napig is beszélünk néha, elmeséljük mi van velünk. Ő éppen egy hónapja költözött össze valakivel és gyártják a gyereket, nekem is van egy barátom, látszólag minden oké velünk. Aztán vagy kapok egy érdekes emailt, vagy nem.

 A metálkorszak teljesen összezavarja a fiatal lányok fejét, nincs mese. De ez a véres rózsa a postaládában, az súlyos.

Kedves Szakítós!

:-))))))
Már kezdetek óta olvasom a blogot de még sosem mertem kommentelni,
mert egy ilyen beszari csaj vagyok!
De most.... most egyből a posztolással kezdem :) *izgul....izgul....izgul....*
Remélem érdemesnek találjátok az oldalra.

Tartajom:
A történet 2003 tavaszán kezdődik és két szakítást tartalmaz több felvonásban...
Fiú2: Sz. 23 éves, hangtechnikus, mellékállású mindenes.

Fiú: T. 17 éves tanuló... elkényeztetett, RPG mániás, szakállas :-D, hosszú hajú, hosszú bőrkabis arc