Végre a minden fontos kérdést bátran feltevő olvasó.
Sziasztok!
Természetesen nekem is van történetem, hisz kinek nincs?
Én egy 21 éves nő vagyok. Volt egy párom, 24 éves, egy nagyon rendes embernek ismertem meg...
Boldogok voltunk, úton a baba, tervezzük az esküvőt, készül a lakás... Mint egy álom... Nyugodt voltam, igaz néha becsúszott egy kis hangulatváltozás, de hát melyik terhes nőnél nem??
Fiatalos sztori a lányról, aki a nyugis pasival kezdett el járni.
sziasztok szakítósok. régóta olvasom a blogot, de még soha nem volt olyan szakításom amiről úgy éreztem hogy közzé kéne tennem. na de most.. :D
ha már leírom, akkor beszéljünk az igazi nevekkel, igazi korral, lakhellyel, stb.
Dóri, 18, Budapest
Ati, 18, Budapest
Petra, 18, Ecser
Máté, 20, Budapest1 évet jártunk, illetve pontosabban 14 hónapot. Ahhoz képest hogy ennyire rohadtul különböztünk, tekintve hogy ő az a nyugis srác volt, vele lehetett otthon összebújva DVD-zni, de részegen az árokban fetrengeni már kevésbé. :D 18 évesen még jó messze álltam a felnőttségtől, és talán még most is így 21 évesen. Nem volt olyan rohadt fényes a gyerekkorom, nem nyalták fényesre soha a seggem, nem is hiányzott, és így még véletlenül sem fenyegetett a dolog hogy világfájdalmam legyen vagy a karomat vagdossam. 18 évesen én igenis az árokban fetrengtem részegen, eltört kezem lábam, sőt, még jó párszor meg is vertek. Büszke nem vagyok rá, de ha nekem ez kellett ahhoz hogy kitomboljam magam a felnőttség előtt, akkor ez kellett. Na, befejeztem.. :D
A szakítás oka: a kávé. Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem. Szabadságomért feláldozom szerelmemet. Bazmeg Petőfi.
Kedves Szakítós blog
egy pár éves szakításomat szeretném megosztani, aminek ez az első része. Igazából ez nem olyan súlyos és drámai, inkább a szöveg miatt lehet érdekes.
Adva vagyok én (fiú) aki egy vidéki városban él és egy másik vidéki városban jár egyetemre. Közös ismerősök révén megismerkedtem egy lánnyal, aki éppen az én egyetemi éveim alatt talált munkát ugyanebben a városban. Ezzel kiszabadult abból a kicsi és zárt faluból és szigorú és vallásos neveltetéséből, ahol 25 évig élt.
<--more--> Nekem az egyetem miatt havonta egy hetet kellett ebben városban tölteni, találkozgattunk, elmentünk sétálni, összebújtunk a padon, csókolóztunk. Az egyetemi előadásokra persze alig jártam be.... Szóval alakult a dolog, részemről kezdett szerelemmé fajulni, nekem úgy tűnt, hogy a részéről is. Igaz, csókolózáson és összebújáson kívül nem történt más. Ezt betudtam annak, hogy tényleg szigorú nevelést kapott, és ezt tiszteletben tartottam. Kb. két hónapnál tartottunk, amikor egyszer elmentem az ő albérletébe, ahol nagyon fagyos légkör fogadott. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem kérdeztem rá direktben, hanem a következő párbeszéd zajlott:- (én) Van valami kávé itthon? Fáradt vagyok.
- (ő) Kávé nincs és nem is lesz (ehhez tudni kell, hogy ő nem kávézott, én igen, és csak azért tartott otthon kávét, hogy inni tudjak)
- (én) ????
- (ő) Nézd, én most szabadultam ki otthonról, eddig bezárva éltem. Most szeretnék szabadon élni. Nem akarok állandó barátot, mert lelkifurdalás nélkül szeretnék a munkatársaimmal flörtölni
- (én) Hogy érted, hogy flörtölni?
- (ő) Úgy, hogy beleülök az ölükbePaff. A párbeszéd után hozzámbújt, de eltoltam magamtól és azt mondtam neki, hogy jelentkezz, ha már nem akarsz senki más ölébe beleülni. Ezen elég hamar túltettem magamat, mert bár voltak érzéseim, az idő rövidsége miatt még nem voltak mély érzések. Másfél év múlva viszont írt egy sms-t, hogy szeretne egy újabb esélyt tőlem. Ez egy újabb fejezet kezdete, és aminek a vége egy újabb szakítóstörténet lesz. Azt a sztorit még nem tudom kiírni magamból, mert elég friss. Drámai volt.
Üdv
RT
A házasság kemény dolog, pofonok jönnek, csak melyik orcánkat tartsuk oda?
Sziasztók!
Hát az én történetem kicsit durvább mint az eddigiek (vagy lehet csk én érzem így).
A kapcsolatunk 6évig tartott, egyidősek vagyunk, általánosban még egy kis ideig egy osztályba is jártunk. Bár nem nagyon szívleltük egymást...
Aztán pár év múlva mikor én gimibe jártam és koleszos voltam feltünt az életemben...
Alig ismertem rá, nagyon megfogott..
Elöször egy haveri társaságba kerültünk, majd pár hónap után megpróbáltuk együtt...
Bár kicsit fél, mert az előző barátnőjében is csalódott (merthogy a lány köpködött az utcán). (Azt hiszem, ezen a ponton be kellett volna kapcsolnia a vészjelzőnek, de teljesen tapasztalatlan voltam, és nagyon tetszett a fiú.)
Sziasztok!
Első - és igencsak rövid - kapcsolatom lezárását osztanám meg Veletek, amelynek során elhangzott a klasszikus beszélnünk kell-nem a te hibád-maradjunk barátok hármas. 17. szülinapomat ünnepeltem, amikor megismerkedtem a hasonló korú sráccal. Beszélgettünk, remekül éreztük magunkat. A következő két hétben ez többször megismétlődött, aztán elkezdett célozgatni, hogy tetszem neki, jó lenne, ha megpróbálnánk, bár kicsit fél, mert az előző barátnőjében is csalódott (merthogy a lány köpködött az utcán). (Azt hiszem, ezen a ponton be kellett volna kapcsolnia a vészjelzőnek, de teljesen tapasztalatlan voltam, és nagyon tetszett a fiú.)
Három nappal később összejöttünk, de a "kapcsolat" kimerült abban, hogy sétálgattunk kézenfogva, csókolóztunk, beszélgettünk, kávézgattunk.
Aztán az ötödik nap délutánján felhívott, hogy beszélnünk kell.
Én: - Baj van?
Ő: - Igen.
Én: - Velünk?
Ő: - Igen.
Én: - Nem megy?
Ő: - Nem.
Ok, értettem én, gondoltam, ebben az esetben semmi értelme találkozni, és beszélni erről, de ő ragaszkodott hozzá, hogy este fussunk össze a város X. terén, a városháza előtt. Beleegyeztem. A találkozás előttre mozi volt megbeszélve a barátnőimmel, Moulin Rouge-t néztünk, persze én végigszipogtam az egészet. Utána odaballagtam a megbeszélt helyre, gondoltam, majd beülünk valahova, aztán elmondja, amit gondol.
Tévedtem, ugyanis neki "nem volt ideje, mert várták a barátai", akik tőlünk kb. 15 m-re álltak, és várták, hogy a srác szakítson velem, aztán menjenek sörözni. Remek. A fiúval a következő párbeszéd zajlott le:
Ő: - Nem a te hibád, és tudom, hogy te nem köpködnél az utcán, de azt hiszem, akkor sem tudnék beléd szeretni.
Én: - Ok, értem.
Ő: - De azért maradjunk barátok.
Én:- Hát....majd idővel talán.
Ő: - Ok, de azért még eljössz velünk sörözni?
Természetesen inkább hazamentem.
Az eset óta közel tíz év eltelt, jóval később tényleg barátok lettünk, a "kötelező" tesco-s,katonás köröktől megkímélnék mindenkit.
Üdv: E.
Aludhattam vele együtt, egy ágyban. Ez még mindig nem esett volna nehezmre ezek után... csakhogy elkezdett piszkálni, hogy de a búcsúéjszaka őt megilleti!
Üdwözletem drágáim!
Ma olvastam ezt a sztoritokat: http://szakitshabirsz.blog.hu/2009/08/25/ket_dolgot_ szeretett_horgaszat_es_tv
Furcsa volt, mert láttam benne némi hasonlóságot egy általam megtapasztalt esettel.
2003-ban kezdődött a dolog, akkor voltam (lány) 16 éves , ő (fiú) 20. Az egyik mobilszolgáltatónak volt egy rákkenroll csomagja, ami lehetővé tette az ingyenes konferenciabeszélgetéseket. Már igazából nem is tudom, hogy kerültem be egy ilyen társaságba, de egyszercsak azt vettem észre, hogy minden estétől hajnalig beszélgetek velük. Az egyik srácnak nagyon kellemes hangja volt, és elég jól megértettük egymást a beszélgetések során, aztán jöttek a privát összekapcsolások, és végül az említett év decembében meghívást kaptam egy buliba hozzájuk, tőlünk 200 km-re... Akkoriban elég bevállalós voltam, úgyhogy elmentem, és végül össze is jöttünk. Az első hónapok még kellemesek voltak, egyik hétvégén ő jött hozzánk, másikon én hozzájuk...
Aztán előjöttek rejtettebb dolgok, úgymond kezdtük megismerni a másikat, már nem annyira tette a szépet, kezdte kimutatni a foga fehérjét... Én, lévén hogy tapasztalatlan voltam kapcsolatok terén, és eléggé csitri voltam, nem ébredtem rá hogy mi is a valódi helyzet... Amikor jobban kellett volna hajtanom a suliban, és nem tudtam menni, és ennek tetejében még azt is kértem, hogy ő se jöjjön, mert tanulnom kell, nagyon kibukott, eleinte csak gyanusítgatott hogy megcsalom, később már fenyegetett hogy szüleimnek kitálal rólam... akkoriban elég zűrös életem volt, szüleimmel sem voltam jóban, és nem akartam hogy a dolgaimról tudomásuk legyen.
Lényegében belementem a szar játékába. Ő zsarolt, hol érzelmileg, hol csak úgy... Én pedig tűrtem. Persze az is alap volt, hogy az ő igényei legyenek 100%osan kielégítve. Volt, hogy egy nap 16 órát utaztam csak azért, hogy vele lehessek, mire szó szerint odaestem, már fél szemem csukva volt, annyira fáradt voltam, és olyan atyai pofont találtam kapni, mert "én nem vagyok hajlandó vele lefeküdni"... és akkor is jött ez a "mert biztos ki vagyok elégítve, otthon is van valakim" sztori...
Elismerem én is hibás voltam mert tapasztalatlanság ide vagy oda nem menstég hogy valaki ennyire tehetetlen legyen...
Végül is 2005-ben szerelmes lettem az iskolából egy srácba, és az döbbentett rá, hogy igazából abba, akivel együtt vagyok, nem is vagyok szerelmes... ez segített továbblépni (habár, a sráccal nem jöttem össze, de maga az érzés is elég volt).
A szakítás nem is volt olyan könnyű, mint amilyen naivan azt én képzeltem. Telefonon beszéltünk, elmondtam neki, hogy részemről itt vége, azt is elmondtam, hogy úgy gondolom, ő sem szerelmes, mert akkor nem viselkedne így velem (mondjuk ezt felesleges volt kifejtenem)... Természetesen nem sikerült beismernie, de mit is vártam tőle... Aztán jött ez a tipikus záróakkord, hogy akkor egymás cuccait visszaaadjuk. Félúton, pesten találkoztunk. Én vittem is boldogan a cuccait, hogy akkor elválunk, aztán jött az első hidegzuhany. Ő nem hozta el az enyéimet, gondolván, úgyis meggondolom magam, egyébként meg ha kellenek, elmegyek értük. Erre mondtam, hogy meggondolni nem fogom magam, a cuccaim meg nem érnek annyit hogy egy perccel tovább is el kelljen őt viselnem. Könyörgött még egy sort, majd elindultam a vonatomra. Felszálltam, kényelmesen elhelyezkedtem, csörög a telefon. Konferencia, ismét. Beszélgettem a többiekkel, ő szótlanul volt a vonalban. Mikor elndult a vonat, kezdtem figyelmes lenni valamire... Visszhangzott a vonalban a vonat zakatolása...Kb. 2 perc után le is esett, hogy mi van: ő is felszállt a vonatra. Bejött a kocsiba ahol én is voltam, nekiállt cirkuszolni, amit egészen hazáig kellett tűrnöm. És jött az újabb kísérő: neki nincs pénze hazamenni, adjak neki én. Nálam nincs pénz, jó, menjünk ki hozzám, anya ad neki pénzt, aztán elhúz a jóbüdös francba. Még ekkor is hittem a tündérmesékben. Ugyanis mikor megkapta a pénzt, már csak mennie kellett volna, kitalálta, hogy sötét van, nem indul el haza... (Délután 5 órakor!) Kedves anyukám készségesen felajánlotta, hogy aludjon nálunk, mire én egyrészt nagyon felháborodtam, másrészt kijelentettem hogy rendben, ha már így állunk, de ezesetben én az öcsém szobájában alszok! Anya megint olyat tett, amit a mai napig nem bocsátottam meg neki: elkezdett szörnyülködni, hogy miért kell így viselkednem azzal a szegény fiúval? Ergo aludhattam vele együtt, egy ágyban. Ez még mindig nem esett volna nehezmre ezek után... csakhogy elkezdett piszkálni, hogy de a búcsúéjszaka őt megilleti! Ekkor durrant el az agyam, (gondolom) sikítva közöltem vele hogy én most átmegyek öcsémhez mert ezt nem bírom, amire ő olyat lekevert nekem hogy az asztal sarka adta a másikat, miután az ágyról leestem.
Fogalmam sincs végül hogy sikerült elaludnom, csak azt tudom, hogy másnap mikor ki KELLETT kísérnem a buszra még egy utolsót fenyegetőzött hogy ő öngyilkos lesz, a táskáját a földhöz csapkodta, igazi nagyfiús hisztit rendezett, mire én azt mondtam, jó, ha hazaértél majd hívj fel és megbeszéljük... Hívott, de meg nem beszéltük. =)
egyébként az egyetlen dolog amit szeretett az a mulatós zene volt és olyan szinten hogy ő maga énekelt is, még kocsmákban is... wááá...
és az a fajta ember volt akinek minden ember szar akit én szeretek (barátaim) és messzemenően ő a legjobb fej csávó (vagy az ő szavaival élve: ő a kulos pisti xD) egy idő után már a saját barátairól is csak azt tudta mondani (a hátuk mögött) hogy milyen szar emberek... holott ő sem ért el semmit addigi életében (meg talán máig sem). De mindegy is.
A pofonért hálás ugyan nem vagyok, mert anélkül is tudtam, hogy nincs maradásom, és a mai napig heg van az arcomon az asztalsarok miatt.
Eddig is lehetett, de a hosszú hétvége miatt kicsit elbambultunk. Tehát volt ez a pályázat, ami augusztus 20-án lejárt, beérkezett egy csomó pályamunka, most meg a közönség dönt.
Ötvenesével mennek a körök, az elsőről lemaradtatok, onnan az első tíz már továbbjutott a döntőbe, most itt a második ötvenes adag.
A műveket itt tudjátok elolvasni
Fontos, hogy a szavazás alján lévő nyíllal tudsz görgetni, hogy lásd mind az ötven pályamunkát.
Augusztus 30. éjfélig, aztán jön a következő kör.
Megkértem, hogy fejezzük be ezt a felesleges utállak téged dolgot, egy, a haverok miatt, kettő, mert ez így értelmetlen, három, nagy értékű akváriumos cuccokat hagytam ott nála, nem is akartam, akarom elhozni, mert valószínű, hogy lelépek külföldre, de szeretnék időnként ránézni a tenyészetemre.
Sziasztok Szakítósok!
Nem fesztiválos, és nem is vicces, (nekem biztos nem), de azért leírom, hátha segít.
Két hete szakíottunk, 4 éve voltunk együtt. A szakítás önmagában nem is érdekes, bár az egyik részem azóta is ott áll és keresi az állát, mert nem érti, hogy mi történt.
Inkább ez a két hét, ami eltelt, ér meg egy misét:
A szakítás másnapján felmentem hozzájuk, hátha van még valami esély, ez van, gyenge nőszemély vagyok.
Ugyanezen a napon ért egy apró háztartási baleset (na, az jó sztori,öcsém beszorult a sloziba, és le kellett feszíteni a zárat, de mindegy), sikerült hasonszúrni magam a konyhakéssel, amit elláttak a kórházban, haza is engedtek rögtön.
Estére nagyon rosszul lettem, megijedtem, senkinek nem tudtam szólni,csak neki.(Magyarázat: mérgemben eltörtem a sim-kártyámat, új számom lett, és az övét tudom fejből csak)
Aranyos volt, bejött velem a kórházba, és itt nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Többek között: szeret, de nem tud elviselni. Aztán: már nem szeret. És végül: már egy éve nem szeret.
Lehet bent kellett volna tartani, mert tudathasadásos a drága.
Másnap saját felelősségre hazamentem, kénytelen voltam. Egyedül voltam otthon, ezért este felhívott, hogy élek-e még.
Úgy nagyjából előttetek lehet a helyzet: kidobtak, hasonszúrtam magam, emiatt egy hónapok óta tervezett fórumtalálkozóra nem tudtam elmenni, anyukám pedig szintén kórházban volt, kint Ausztriában, mindezt a lakásfelújítás közepén.
Gondoltam, milyen jó lenne bemenni bulizni, felejteni, önbecsülésemet visszaszerezni.
Igen, valóban remek ötlet volt. Elég sok szórakozóhely van nálunk, de mi természetesen összetalálkoztunk, fasza érzés volt.
Ebből vita kerekedett, felmentem hozzájuk a cuccaimért, amik még ott voltak, nagyon sírtam, ő nagyon szemét módon viselkedett, többször és igen választékosan kifejezte azon reményét, hogy reméli soha többet a büdös életben nem lát, és esetlegesen meg is dögölhetnék, ha időm engedi.
A taxis fejét sosem felejtem el: nem lehetett semmi, ahogy hajnali négykor beül egy csaj, bulihoz öltözve, egy kispárnát szorongatva.
Innentől kezdődött a szokásos helyzet, se enni, nem tudtam, se aludni, sikerült annyira kikészíteni saját magamat, hogy az APEH-nál, ügyintézés közben rosszul lettem.
Kitámolyogtam egy padra, leültem, és nem mertem felkelni. Apám barátnőjének szóltam, taxisofőr, azt mondta, hogy mindjárt ott van, de még egy óra múlva is ott ültem.
3 percre lakik a volt párom attól a helytől, ahol gubbasztottam, küldtem neki egy sms-t, hogy nem-e hozna nekem inni valamit, mert nem bírok felkelni a padról, rendes volt, hozott vizet, meg meggyes fornettit, öcsém megette, azt mondta jó volt.
Amikor jobban lettem, elment, én pedig elmásztam egy buszmegállóig.
Csörgött a telefonom, apám volt, hogy elintéztem e mindent, hát mondom, nem egészen, erre ő lehordott szerencsétlennek, mindenre képtelennek bla, bla.
Egy darabig lestem, mint a luki nyúl, de aztán nagyon elszállt az agyam...Szerencsétlen? Dögöljek meg? Na, én ilyen emberekkel nem foglalkozom. Írtam még egy sms-t a volt páromnak, hogy sokallok, kész, elegem van, befejeztem, senki se keressen, én nem leszek nyűg senki vállán, az biztos.
Gondolom ezt alaposan félreértette, és azt hitte, hogy azonnal levetem magam egy hídról, vagy a vonat alá, mert hívott, sms-t küldött, hogy hol vagyok, nem vettem fel, nem válaszoltam, de egy idő után nem bírtam, annyit mondtam, hogy ne fájdítsa legalább a szívemet, amikor végre elhatároztam, hogy békén hagyom.
A válasz az volt, hogy szeretne segíteni, találkozzunk. Másnap találkoztunk, beszégettünk, rólunk nem volt szó, két nappal későbbre újabb talit beszéltünk meg, de az elképesztő hülyeségem ismét közbeszólt.
Egy üveg bor elfogyasztása után, rájöttem, hogy unatkozom, és én nem tudom mit írhattam neki, de azóta nem fogad tőlem sms-t, bár a számom nem tiltotta le az tuti, de nagyon kegyetlenül megharagudott, az biztos.
Én sosem voltam rosszban egyik volt párommal sem, és ez a helyzet engem borzasztóan feszélyezett, egyrészről mert az összes haverunk közös volt, másrészről pedig nem tudom elképzelni, hogy összetalálkozunk akárhol és szembeköpködjük egymást, vagy elnézünk egymás mellett, ezért írtam neki egy teljesen baráti hangvételű levelet, amiben megkértem, hogy fejezzük be ezt a felesleges utállak téged dolgot, egy, a haverok miatt, kettő, mert ez így értelmetlen, három, nagy értékű akváriumos cuccokat hagytam ott nála, nem is akartam, akarom elhozni, mert valószínű, hogy lelépek külföldre, de szeretnék időnként ránézni a teyészetemre.
Leírtam, hogy nem akarok ráakaszkodni, nem akarnám már folytatni én sem, mert mégegyszer ezt nem csinálnám végig, semmi pénzért, tudom, hogy barátok nem leszünk, de mi a fenének ellenségeskedni, vagy játszani a közönyöst?
Nem értem, hogy ha egy kapcsolatnak vége, miért nem maradhatnak meg a jó dolgok, és nem a baráti alapon szexelésre gondolok.
Mindenről tudtunk beszélgetni, egymás mellett nőttünk fel szinte, ismerjük a másikat, mindig jól éreztük magunkat együtt, függetlneítve attól, hogy a kapcsolat megromlott.
Nem tudom, hogy elolvasta e, vagy kidobta rögtön, mert nem válaszolt, de így is, úgyis bunkó.
Engem meg nem érdekel. Tartsa meg a haverjait, egyedül is elmegyek tűzijátékra, ha térdencsúszok, akkor is, és ha ő ezt akarja, akkor így lesz.
De már szinte látom magam előtt: ha ugyanarra a szórakozóhelyre mennénk véletlenül, jönne a hülyeségeivel, hogy zaklatom, meg követem. Hát, már pedig én nem fogom magamat zavartatni, gondoljon, amit akar, de ha egy szót is szól, bemosok egyet az biztos :D
Tescoban voltunk, mind a ketten pakoltunk, gumit nem használtunk, katona nem volt(bár tudott úgy parancsolgatni, mintha vezérezredes lenne minimum.
A válasza egy "persze" volt, na meg egy akkora, de akkora pofon, hogy a falnak estem, nem láttam semmit másodpercekig és meg is állt minden körülöttem.
Kedves Olvasok, és egymást megértők!
Nos, a történetem nem bonyolult. De érdemesnek tartom leírni, hisz a végeredmény olyan szinten befolyásol, hogy a mai napig emlékezek és ez alapján ítélkezem.
Még hhhuuu de jaj de régen, az első komoly kapcsolatom volt. 16 évesen botlottam belé, kiforratlanul, abban a korban, amikor még semmit nem tudunk a világról, és még nem volt kialakulva a megfelelő értékrendünk, ítélőképességünk. Na így estem én szerelembe. Szerintem nem volt az, csak akkor azt hittem. Nem volt benne semmi extra, és végül rossz se volt. 18 évesen, az érettségim előtt kezdem rájönni, hogy ha én már most így elkötelezem magam, akkor nem fog kinyílni nekem a világ. Korábban sose volt célom tanulni, másfelé menni,kipróbálni dolgokat (nem pasizásra gondolok) és nem fogalmazódott meg bennem az igény a kultúra és ilyesmi iránt. Két dolgot szeretett: horgászat és TV. Eleinte nem is zavart, de később jöttem rá, hogy nekem ez nem volt elég. Nos, így döntöttem, véget szakítok. Fogalma se volt, hogy tegyem. Így hát fogtam magam, elballagtam hozzá. (Tömbházban lakott a családjával, és volt egy kulcsom a lenti, bejárati kapuhoz, hogy ne csöngessek mindig.) Beléptem, se puszi, se pá, csak letettem a kulcsot a TV asztalra,és ennyit mondtam:"nem akarok többet veled lenni".Ledöbbenés a fején, szóhoz se jutott, sarkon fordultam és haza sétáltam. Marha nagy megkönnyebbülést éreztem. Hazaértem, anya otthon volt, tudta mi van, nem szólt bele, nem akart befolyásolni semerre.....de persze a boci visszanyal....félóra múlva kopognak. Kinyitom az ajtót.Ott állt a srác. Feldúltan, ledöbbenve még, és ennyit kérdezett: Megcsaltál? Totál ledöbbentem, hisz semmi ilyemi nem történt, még csak kilátásban se volt egy pasi se és eszembe nem jutott bepasizni ekkor.....így őszintén mondhattam: nem. A válasza egy "persze" volt, na meg egy akkora, de akkora pofon, hogy a falnak estem, nem láttam semmit másodpercekig és meg is állt minden körülöttem. Na ez a pofonja akkora lett, hogy anyám a belső szobába meghallotta, és mint egy anyaoroszlán rohant ki és ordította le a srác fejét........akkor jöttem rá, hogy nekem ez az ember soha nem fog kelleni (és arra is, hogy az Anyám mekkora jó fej). E naptól számítva kb. 3 hónapon át minden nap személyesen jött el, hogy bocsánatot kérjen és kibékülünk. Az első alkalommal beszéltem vele, a többi kb. 90 nap csak kinéztem, és ha ő volt ott, becsuktam az ablakot, behúztam a függönyt és nem vettem tudomást róla. Később nyitottam a világra, elkezdtem érdeklődni dolgok iránt, hobbijaim lettek, kiállításom volt,mérnök lettem, sárkányrepültem, túráztam, éltem és most pedig a kíváncsiságom elhívott egy másik országba, ahonnan ezt a bloggot is olvasom, és új ésúj dolgokat csinálok, új dolgokat szívok magamba.Hálás vagyok utólag a pofonnak, mert ez adta meg nekem a 100%-os NEM-et. Néha eszembe jut, hogy ha esetleg visszakönyörgi magát, akkor most a Csúnyabettit nézném és pucolnám a halat? Egyszer, évekkel később odajött hozzám egy klubban. Megkérdezte, miért nem köszönök neki. Nem értettem, hogy ez miért fontos, de mondtam neki, Nőt megütni gyengeség és csak a buták tesznek ilyet............ÉLETEM LEGNAGYOBB TÉVEDÉSE LETT VOLNA AZAZ EMBER...na meg persze lecsúsztam volna pár más jó pasiról is ;-)
Ez volt az én pozitív szakításom.......Üdv: Szösssz
A srác azt mondta, hogy sajnos nem tud átjönni aznap este (a szomszédos városból) mert nem kapta meg a kocsit a fatertól. Na ez kicsit kiakasztotta Évát. Nálam bőgte ki magát, a szülinapján.
Na és egy eset. Nem velem történt, hanem a barátnőmmel.
Nincs kimondott szó, hogy VÉGE….na de az események???
Barátnőm, nevezzük Évinek (ez rövid név) bepasizott. Csajos estéken hallgattuk, mi, többi szingli, hogy jóképű, kedves, kinyitja a kocsiajtót, magas, bla bla bla…..az igazi JÓ pasinak lett beállítva……….és ez már ment, ha jól emlékszem 2 hónapja.
Közben a csajos csapat nagy része találkozott is vele, amikor egy-egy bulizós helyre együtt mentek, de nekem ez valahogy kimaradt, én nem szerettem annyira a zajos diszkókat, a csöndesebb, kártyázos és dumálos kocsmákat részesítettem előnybe a másik baráti társaságommal.
Közeledett Éva szülinapja, ami szombatra esett. A srác azt mondta, hogy sajnos nem tud átjönni aznap este (a szomszédos városból) mert nem kapta meg a kocsit a fatertól. Na ez kicsit kiakasztotta Évát. Nálam bőgte ki magát, a szülinapján. Kicsit necces is volt az indok, hisz köztudott, hogy a srác sose buszozott, tuti egy kukásautót is helyi busznak titulálna……szóval pont ezen az estén nem kapja meg azt az autót, ami a formás fenekéhez volt gumipókozva……
Csajos kupaktanács, mi legyen, hogy legyen a szülinap…..és semmi épkézláb vidámítót nem találtunk Évának (pedig bevetetünk bort, pezsgőt és tequilát is) így kénytelenek voltunk kitalálni valamit, hogy megbizonyosodjunk, tényleg nem-e kapta meg a kocsit. Na a marha nagy terv az lett, hogy elballagtam egy telefonfülkéhez, és felhívtam a srácot:
„ Szia. Múlt héten láttalak XY helyen, és szeretnék találkozni Veled. Egy közös ismerőstől van meg a számod”
Na nem kellett túl sok noszogatás -ja, sejtettük, hogy szoknyapecér,mellesleg az én hangomért (legalább valamiért) a pasik oda voltak…….
Fél óra múlva ott álldogáltam a megbeszélt helyen, kib***tt rosszul éreztem magam, azt se tudtam, hogy néz ki, milyen az autója, semmit…..de csak engem nem ismert……így túl kellett élnem ezt,sőt még kellemes nőnek is kellett mutatnom magam bájos mosollyal J
……addig a csajok befészkelték magukat egy közeli pubba.
Na megérkezett a nagy csajozós, dübörgő zene a kocsiból, kész voltam, egy tenyérbemászóan rámenős stílusú pasi….megállt, és egyből: szálljak be a kocsiba, elmegyünk valahová….na neeeem, de hát nem szabadott elcsesznem, így: „ nincs kedved előtte meginni valamit?” Így leparkolt és bementünk a pubba. Mondtam neki, hogy mielőtt kirendeli az italt, bemutatnám néhány barátomnak………asszem nem kell elmondanom, milyen ábrázata volt, ahogy meglátta Évát meg a csajokat….de ami a legdurvább volt benne, semmi bocsi, semmi lelépés, vagy valami hanem, kb 2-3 perc reakció idő után a Évának lenyomott 2 puszit és elkezdetett csevegni a csajokkal is..…..egész este vitettük magunkat ide-oda, ha szülinap, akkor az legyen, amit a szülinapos akar……nyilvánvalóan utána nem kellett semmit megbeszélniük……
Elszomorító, hogy az a pasi, aki akkora nagy menőnek tartja magát, milyen nyuszi tud lenni. Egy igazi pasi ekkor röhög egyet a sztorin, és sarkon fordulva lelép…….
A történetek után a sráccal mindig összeakadtam erre-arra, és soha nem köszönt. Majd 2 év eltelt, egyszer odajött hozzám, és elkezdtünk beszélgetni. Haverom lett, de az a fajta, aki az összes nőügyét elmesélte….fura az élet J
Na ennyit a „szakítás szavak nélkül” sztoriról. Éva most házasodott, de szerintem soha nem fogjuk ezt a sztorit elfelejteni.
