értékellek mint embert

Ha egyszer valaki kibírja, hogy az új munkahelyén, az új közösségben az első adandó impulzusnál nem veszíti el a fejét, az kérem írjon nekünk.

Sziasztok!

Sokáig gondolkodtam, hogy ér-e annyit ez a történet, hogy beküldjem nektek, de úgy gondolom olyan ez mint Párizs, megér egy misét.

Történetem kicsit több mint egy évvel ezelőttre nyúlik vissza, bár pontosan nem is emlékszem mikor kezdődött ez a valami. Vagy bármi.

Mit tegyen az olvasó, aki kétségbe esve írt nekünk? Drága barátaim, oldjuk meg az életét, hozzuk meg a felelős döntést helyette, hajrá!

A történet még nagyon friss, kíváncsi vagyok a véleményetekre, érdemes lenne-e futni még egy kört az ügyben.....mielöbb választ kéne írnom a levélre, amit most bemásolok..egyelőre nem tudom hogyan döntök....de még elöttem az éjszaka ..és egy üveg finom bor:)
Háttérinfók az alábbiak:
30-as elvált nő vagyok, ő 40-es, szintén elvált 2 éve, mert megcsalta és elhagyta a felesége egy közli ismerőssel...
3 hónapja ismerjük egymást, és mivel ő távol dolgozik ,csak hétvégente tudunk találkozni.

Kedves Szakítósok,

 

a Szigetes Szakítás™ "novellapályázatra" küldeném ezt a kis történetet.

 

Az elmúlt években valahogy mindig kikeveredtem a Szigetre, azt most hagyjuk, hogy melyik koncert volt a legjobb, bár a Boodhound Gang 2000-es koncertje a az ezüst lakókocsi tetején gitározó gitárossal, meg a Backstreet Boys paródiával nekem vitt mindent. Egy szó, mint száz, lenyűgözve az első szigetes élményektől, 2001-re is elterveztem a látogatást. A két szigetelés között azonban apró porszem került a gépezetbe egy barátnő formájában, aki azért, khm-khm, meglehetősen féltékeny típus volt.

 

A haverok természetesen hívtak a Szigetre - hiszen RUN-D.M.C. koncert lesz(!) én meg imádtam a zenekart, főleg az "It's tricky" c. új remixet, szóval rá voltam állva a partira rendesen. Nem lévén fővárosi, vonattal mentem Pestre. Dolgom nem volt, arra a hétvégére nem volt betervezve találka a párommal sem, szóval ráértem. Hozzátartozik a dologhoz, hogy viszonylag ritkán szoktunk csak úgy meglepiből feltűnni a másiknál, mivel tipikus egyetemista pár voltunk ( ő lány 21, én fiú 22), akik különböző városokban laktak.

 

Tehát zütykölődtem az egyik barátommal a vonaton Pest felé, a Balaton mellett természetesen gyökkettővel. De szerencsére annyira korán elindultunk, hogy gond nem lehetett egy szál se, a vonatnak 12 órára kellett beérnie a Délibe, én meg már el is képzeltem, ahogy a Szigetnél belépésre várva gyorsan körbeadunk egy nagy fantásüveg vodkanarit a cimbókkal, aztán az üres üveget a karszalag-ellenőrzés előtt két méterrel behajítjuk a kukába. Kiváló ötlet egyébként, épp addigra hat a szesz, mire bent sétálsz a tömegben, haha.

 

Ez egész addig így ment, míg valahol Balatonlellénél egyszercsak megcsörrent a telefonom, a barátnőm volt az. Nagyon elmagyarázni nem kellett, hol vagyok, a vonattülkölésből, meg a jellegzetes háttérzajból egyértelmű volt, hogy a vonaton ülök. A következő párbeszéd zajlott le kettőnk közt:

 

Ő: - Te meg hol vagy?

Én: - Hát, a vonaton...

Ő: - Csak nem a Szigetre mész?  (A kis médium, fogalmam sem volt, hogyan találhatta ki :))

Én: - Izé...

Ő: -  Nélkülem?!?! (hatalmas bőgés)

 

Fogalmam sincs miért, talán a kapcsolat friss voltából adódóan nem koordináltuk le előzetesen ezt a szigetes kiruccanást. Nem tudom, hogy én ajánlottam-e fel, vagy ő követelte, de mindenesetre Balatonszárszón a barátom teljes értetlenségére leszálltam a partiba vivő vonatról(!)...

 

Utólag azt gondolom, hogy mekkora barom voltam, a túrót kellett volna magyarázkodni, engedni a hisztinek, sírásnak, húzni kellett volna Pestig, és simán bemenni a koncertre... (tudom, MPG, vascső meg SÜN!), de akkor elég szerelmes voltam ahhoz, hogy ehelyett egy számomra teljesen ismertelen hely, teljesen ismeretlen vasútállomásán várjam a fújtatva érkező barátnőmet.  

 

Aki persze meg is érkezett kocsival, és korántsem finoman nekifutásból tök jogosan elküldött melegebb éghajlatra... gondolom, jól felszívta előzetesen magát. Így egy nap alatt sokat fordult velem a világ, reggel még Sziget, koncert, barátnő, délutánra meg se Sziget, se koncert, se barátnő, ráadásul kis túlzással azt sem tudtam, hol szakítottak velem épp (pedig nem is ittam).

 

Természetesen azonnal beindultak a veszteségminimalizáló reflexek, a pasigénekbe kódolt meggyőzőképesség meghozta gyümölcsét. A korai estig tartó hosszas magyarázkodásomat követően még ott a helyszínen kibékültünk. Még abba is belement, hogy folytassam utamat a Szigetre, majd másnap megyek Hozzá.

 

A barátaim közben egész idő alatt hivogattak, hogy hol vagyok már...

 

Szóval így végül újra elindultam, csakhogy az egész cirkusz olyan sokáig tartott Balatonszárszón, hogy közben az összes pesti vonat elment, végül csak az utolsóra jutottam fel, ami késő este ért a fővárosba. A Run-D.M.C. koncertet természetesen lekéstem, negyed tizenkettőkor részeg punkok között törtem az utat a szigeti bejárónál sikídegen.

 

Valaki, aki látta a zenekart, igazán elmondhatná, milyen volt...

 

Mivel ez egy szakítósblog, mondanom sem kell, hogy a kérdéses barátnővel természetesen szakítottunk a későbbiekben, de nem emiatt a zűrös nap miatt, hanem a következő, monológnak indult beszélgetés folyományaként:

 

Reggel van, ébredek, totál kábán oldalra pislogva látom, hogy meredten bámul felém. Kérdem, mi van?

Erre Ő (megjegyeztem szó szerint):  

 

"Három hete nem jött meg.

Mivel nem jött meg, úgy gondolom, terhes vagyok.

Ha már terhes vagyok, megtartom.

Mivel megtartom, el kell venned feleségül.

Ha pedig nem veszel el feleségül, sosem fogod meglátni a FIADAT."

 

Hűű, már azt is tudja, hogy fiú? Na, gondoltam magamban, ha most nem terhes, akkor repül. Nem volt az.

 

Tescóban voltunk, általában én pakoltam, tescós szatyorba, katona voltam, óvszert nem használtunk, de tuti én vettem volna.

 

Régebben mindig a hőn imádott visszahívóst küldte, én vettem a piát kaját mindig ha kellett vmi, és ugye a mi lakásunkba voltunk mindig.

A kép innen

A történet elég kusza, több csavaros fordulatos, végén mégis egyedül marad mindenki...

Az egész sztori furcsa, még magam sem értem... február környékén megismerkedtem neten (lehet megkövezni) egy srácot,
{ő 19, én akkor még 18} tehát, msnezgetés, szép tevés, előadta magát, hogy mekkora menő, művészlélek stb.
Tetszett a dolog találkozzunk, de, jó lenne ha vennék egy üveg bort, hogy mégse legyen feszült a hangulat, majd megadja az árát.
Én naív jó legyen..mentem is egyedül a tescoba, a borért.
Találkozás, puszi-puszi - arcra, ölelés, merthogy ő így jónak látja. Szép este volt semmi rámozudulás csak dumálás -ilyen estét még sokat tartottunk, mondván, hogy ő nem akar semmit sem elsietni. ÓÓóóó micsoda lovag ritka az ilyen........
Közbe betöltöttem a 19et nem kaptam tőle semmit (nem is vártam el) meg sem említette, hiszen nem is jártunk. {ugyanígy a névnapomat is átléptük, pedig akkor állítólag már nagy volt a láááv}
Felajánlottam töltsünk el egy estét kettecskén a mi plusz lakásunkban ami üresen áll mindig. Belement, én vettem ismét mindent, mondván majd megadja, nem adta, 'épp' nem volt pénze.
Semmi nem történt, én pedig örültem hogy dejó nem mászik rám egyből..bár soha nem csinált semmit.. több hónapig jártunk fel hetente többször a lakásba, de semmi nem volt.
Közben én beszélgettem a haverjával (18), hogy milyen rossz is nekem...ő feltűnően megértő volt, és hát összegabalyodtunk csókcsatázni 3estére és egy bő délelőttre, dobtam az előző srácot {akivel a járás sose volt kimondva}, mert ugye engem arra tanított az anyukám, hogy játszak nyílt lapokkal.
Szerelmes lettem egyből azonnal ott akkor, aztán jött a fekete leves, msnen lekoptatás, 'bocsi előkerült a régi nőm és újra kezdtük'.
Rosszérzés, önsajnálat, és visszasírtam magam az első sráchoz máig nem értem miért..
Ő ugy gondolta micsoda szerelmem lesz ebből, soha nem volt ilyen figyelmes, sose keresett, most minden megvolt amire vágyhat az ember lánya (szex mondjuk még mindig nem, de mindegy is), de már nem kellett tőle semmi, így elég undorító módon adtam a tudtára, hogy ez ennyi, -a majd rájön magától- megoldást választottam, ritkítottam a találkákat, nem hívtam, nem vettem fel ha hívott. Régebben mindig a hőn imádott visszahívóst küldte, én vettem a piát kaját mindig ha kellett vmi, és ugye a mi lakásunkba voltunk mindig.
Egyszer aludtam nála anyujával bájos köszönésen kívül semmiféle kapcsolatom nem volt, nem mutatott be neki..
Jah, igen a második srác kiszeretett a csajból, ismét rám vadászott, kicsit engedtem neki majd megint benyögte, hogy mást szeret, dupla pofára ejtés.  Az első srác azóta se tudja, hogy kivel is 'csaltam meg' csak a tényt, hogy megtettem.
Nem kértem tőle bocsánatot, nem mondtam neki, hogy sajnálom, ő mégis megbocsájtott.....
Végkifejlet, hármonk közül senkinek sincs kapcsolata, a csábító hetente mást szeret, és akkor undok velem, ha épp nincs senkije akkor nála jobb embert el sem lehet képzelni.

Végre! Fesztiválos szakítás! A Radiohead koncert egyébként tényleg lehangoló volt.

Sziasztok,

tegnap láttam a blogban, hogy nagyon hiányoljátok a szigetes szakítást, nekem meg eszembe jutott, hogy tulajdonképpen volt már részem benne, úgyhogy megosztom mindenkivel ezt a mókás kis történetet :)
azt hiszem, 3 éve történt, hogy összefutottam pár rég nem látott haverral az arc kiállításon. megnéztük a reklámokat, aztán testületileg elmentünk csocsózni. volt ott egy srác, akit szintén ismertem régebb óta, de csak látásból. látszólag nagyon örült nekem, egész este bókolt, jól éreztem vele magam, másnap cseteltünk, smsek, elhívott hétvégére a velencei tóra a közös ismerőseinkkel. egész nap együtt hülyültünk, gyakorlatilag úgy viselkedtünk, mint egy pár, az egyik csaj meg is kérdezte, hogy mi most együtt vagyunk vagy mi van? mondom MÉG nem :) de aztán végülis egy romantikus pillanatban elcsattant egy csók és én nagyon boldog voltam, hogy VÉGRE egy srác, aki kellően érett(nek néz ki) és talán tényleg érdeklem. a következő hét nagyon jó volt, haverokkal lementünk a balatonra, bulizni, szigetre, ilyesmi. aztán megbeszéltük, hogy én este kimegyek szigetre és ottalszom nála a sátrában. délután találkoztam barátnőimmel, meséltem nekik Róla, együtt mentünk szigetre, bemutattam nekik, minden hepi. aztán különváltunk, én a barátnőimmel buliztam, ő is a haverjaival, megbeszéltük, hogy majd hívom, aztán megyünk aludni. fel is hívtam hajnalban, találkoztunk, mentünk a sátorba, de nagyon szótlan volt. nem tudtam mire vélni, azt állította, hogy a radiohead koncert miatt lett ilyen lehangolt, mert lehúzós volt a zene. bemásztunk a sátorba, de gyanúsan elhúzódott tőlem. kérdeztem, hogy most mi van? erre beközölte, hogy nagyon aranyos és kedves lány vagyok, de NINCS MEG BENNEM AZ A PLUSZ. mondtam neki, hogy ez nagyon remek, hogy erre sikerült rájönnie az alatt az egy hét alatt, amíg együtt voltunk, hozzátenném ez alatt az idő alatt kb fél órát se voltunk kettesben, mert mindig nagy társasággal buliztunk. úgyhogy megkértem, hogy legalább az első hévig hadd maradjak a sátorban, aztán hazamentem aludni, este meg jól kibuliztam magam a szigeten :)
utólag kiderült, hogy valószínűleg nem velem volt a gond, a csávó minden barátnőjével ezt csinálja :)))
szigetes teszkóban voltunk, gumit nem vettünk(nem volt mihez :D),  katona szerintem nem volt, és egyáltalán nem bánom :)

Ebben a sztoriban van rocker, de még mindig nincs fesztiválos szakításunk.

A kép innen

Íme néhány sztori:

1. Egyetemistaként megismerkedtem egy gyönyörű, hosszú hajú, kisportolt testű rocker sráccal. A kezdeti hév után a közös tevékenységeink nagy része kimerült abban, hogy néha eljárogattunk sörözni, aztán haza...hozzám, pontosabban az ágyamba.

Az igazat megvallva csak azon a téren tudott nagyokat alakítani, máshol nem jeleskedett. Nagy machónak is képzelte magát, folyton sztriptízelni akart (előjáték show), ami eleinte nagyon vicces volt és tetszett is...de a végére már nevetségessé vált.

Néhány nap szünet után, éjfél körül felhívott és kérte, hogy menjek fel az ő lakására, amúgysem voltam soha még. Gondolom, a legújabb darabokat akarta megmutatni a bélyeggyűjteményéből.

 

Én: -Ne haragudj, nem megyek. Volt egy kisebb balesetem, félreléptem, teljesen fel van dagadva a bokám. Járni is alig birok.

Rocker srác: Nem baj, gyere légyszíves...nem fogod megbánni...

Én: -Nem jövök, tényleg fáj a bokám és késő is van már.

Rocker srác:- Gyere taxival!

Én: -Nincs pénzem taxira. (Itt már felkészültem arra, hogy hogyan utasítom el, ha azt mondaná, nem gond, ezúttal fizeti ő az utat.)

Rocker srác:-Nem gond...akkor jöhetsz gyalog is!

 

Elköszöntem, a telefont letettem, a számát töröltem és újabb vízes borogatást tettem a sajgó bokámra.

 

2.

Másik idilli kép, néhány hetes a dolog. Kezdünk közelebb kerülni egymáshoz, szeretné, ha találkoznék a családjával: péntek esti randi, a szüleivel. Ok. Csupa mosoly, báj és kellem uralkodik. Minden tökéletes, mindenki elégedett, az est jól zajlik. Megbeszéltük, hogy másnap is találkozunk, a srác ígérte, hogy jelentkezik. Várom. Szombat délelőtt semmi, szombat délután semmi, szombat este...semmi! Gyanús. Úristen, valami baja lett??? Vasárnap délelőtt egy számomra ismeretlen szám hív. Felveszem, nem szól bele, majd leteszi. Egyre gyanúsabb. Később visszahívom a barátnőm telefonjáról.

 

Én: -Szia, kerestél a másik számomon.

Ő: - A francba! Igen, kerestelek. Oh, a francba! Bocsánat a zavarásért! Én XY barátnője vagyok vagyis ex-barátnője, mivel ezelőtt 10 perccel, amikor elment tőlem, szakítottunk. Azért hívtalak, mert megtaláltam a számod a telefonjában. Kíváncsi voltam ki vagy, de most már nincs jelentősége.

 

Sosem vettem a fáradtságot, hogy tisztázzam a helyzetet.

 

3.

Idilli kép: ágyban,  Adónisszal, párnacsata utáni pillanatok. Mire ő gyengéden átölelve megszólal: Ugye, nem éled túlságosan bele magad?

 

 

4. Barátnőmmel történt.  A pasija az utóbbi időben csak akkor kereste, amikor szüksége volt valamire. A következő találkán, a srác hozta a szokásos formáját, be sem érkeztek a lakásba, már szinte teljesen levetkőzött, ott állt a szoba közepén, pucéran, harcra készen, amire a lány: -Nekem ehhez semmi kedvem. Most jobb, ha hazamegyek, szia! És becsukta maga mögött az ajtót.

Nekünk vicces volt, a pasinak nem.

Kezdődik a Sziget, küldjétek a fesztiválos-szigetes szakításokat

A kép innen

Sziasztok!

15 voltam, hősszerelmes típusú tinédzser. A hősszerelmest értsd úgy, hogy én hősiesen szerelmes voltam azokba a srácokba, akik rám se néztek. Egy nyári napon megtört a jég, egy fiú - kis baráti közvetítéssel - a fényképem alapján vonzónak talált. Nem igazán értettem, hogy lehet ez, de nagyon imponált, hogy valakinek végre én tetszem meg, és nem a szokásos, plátói marhaság van - persze részemről, ugye.
Első találkozást megszerveztük, vagy inkább megszervezték a közös barátok. Ez bármilyen béna is lett, a fiú hazakísért, és én életemben először végre "jártam" valakivel. Ő 17 volt akkor, magát végtelenül menőnek gondoló srác. (Ebből nekem közös pályafutásunk alatt két dolog tűnt fel: mindig ugyanaz a póló volt rajta. Gondolom, amit a legeslegmenőbbnek tartott. A másik, hogy mindig azt mondta: "ja". De ezt teljesen véletlenszerűen, kontextusfüggetlenül.)
Nem baj, nekem annyira elvette az eszemet az, hogy tetszem valakinek, hogy egy nap alatt a lehető legszerelmesebb tinédzser lettem. Jól ment minden, ismerkedőrandik jöttek.
Kapcsolatunk 9. napján elhívott biliárdozni a barátaival. Gondoltam, wá, ez tök jó, máris bemutat a barátainak. Odaérünk, kéz a kézben, már ott volt az egyik lány ismerőse, Rita.
Azt mondja az én lovagom (hozzá képest meglepő udariassággal):
- Hadd mutassalak be benneteket: Zita: Rita - Rita: Zita. Nahát, ez milyen vicces: Zita-Rita.
- A nevem Edit.

Így lett vége életem első hivatalos járásának.  

Addig mondta a lány, hogy fél a megcsalástól, hogy végül ő csalta meg a fiút.

Szörnyű érzés, amikor az ember mérföldkőhöz érkezve az életében visszagondol az eltelt évekre és ráébred: szörnyű hibát követett el, és arról addig fogalma sem volt. Én így jártam.

Még az egyetemen jöttem össze egy csodálatos lánnyal, Edinával, akivel több mint három évet töltöttem együtt. Gyorsan megtaláltuk az összhangot, és nagyon hamar azon kaptuk magunkat, hogy gyakorlatilag együtt éltünk (úgy, hogy nekem előtte nem volt komoly kapcsolatom). Boldog voltam vele, úgy éreztem, mintha a lelkem egy darabkája lenne.