értékellek mint embert

Van ez a Sziget-jegyes játékunk a Facebookon, ami úgy szól, hogy "Tudjuk, hogy minden szerelem egy szakítással kezdődik. Azt viszont nem tudjuk, hány Sziget-jegyet sorsoljunk hétfőn 1-kor. Egyet, hogy a nyertes ismerkedjen? Kettőt, hogy a nyertesek összejöjjenek? Vagy egy párat, hogy a nyertes vigye magával, akivel szakítani akar? Írd ide a bejegyzés alá, szerinted hányat és miért, aztán regisztrálj a Szakítósra a lenti linken. Az a Szakítós-tag nyer, aki a legjobb választ adja."

(Sziget, szombat, 18 óra, Nagyszínpad, Kate Nash!!!)

Érkezett egy csomó szellemes válasz, ezért most lájkolásra buzdítunk mindenkit: segítsen eldönteni nekünk, hogy ki nyerje meg a jegyet:

"egyet a szomorúnak, egyet a vidámnak"

vagy

"Kettőt, hogy ne kelljen szakítani (a jegyet) (se)"

vagy

"kettőt, hogy egy kis időt SZAKÍThassunk egymásra... s talán még össze is házasodunk a szigeten egy rövid időre! :)"

vagy

"Kettőt, mert így akár igazi MPG-s, MNK-s, vascsődíjas szakítás is kerekedhet belőle. Amit persze beküldhetünk nektek, bővítve így a fesztiválos repertoárt. :)"

vagy

"Szeretnék Ritával a Szigeten szakítani. A szakitos.hu-n ismertük meg egymást, de még nem tudtunk időt SZAKÍTani egymásra, egy Szigetes nap pedig tökéletes indítás lenne"

vagy

"64-et, minden vármegyének egyet!"

vagy

"Hármat. Egyet nekem, egyet a(z ex)pasimnak és egyet a jövendőbeli pasimnak. Így nemcsak én járok jól, hanem az exem is találhat magának valakit a tömegben :)"

És ezek csak a kedvenceink! A poszt maga az itt van, ott lájkolással, itt kommenteléssel segítsetek eldönteni, ki kapjon tőlünk Szigetjegyet!

Szakíts magadnak új szerelmet a Szigeten! Ugye te sem akarsz egyedül poroszkálni a poharadba kapaszkodva?

Kérdeztem, hogy mi az amit 3 hónap után érezni kell, hol van ez előírva. Csak hebegett-habogott.

Minden 3 hónappal ezelőtt kezdődött. Én a húszas éveim elején járok, már másfél éve voltam ’szingli’ amikor rámtalált a szerelem (?). Legalábbis szegény fejem ebben a boldog tudatban leledzett.. Tehát térjünk a lényegre, adott egy fiú, aki két évvel idősebb nálam, tényleg nagyon dögös, egyetemista és egyedül lakik. Egy buliban akadtunk össze, természetesen egyikünk sem volt már szomjas, ezért pár perc táncolás után már egymás szájában matattunk, meg kicsit máshol is..Feldobta, hogy aludjak nála ( persze, aludni) de én ezt nagyon kedvesen elutasítottam, majd sarkon fordultam. Nemsokára betalált ismét, ekkor már bemutatkozott, hát igen, jobb később, mint soha. Leültünk dumálni kicsit, én persze fostam a szót és ahogy ez ilyenkor lenni szokott nálam cikis sztorikat meséltem, magamról. Valami mégis megfoghatta bennem, mert másnap bejelölt a facebookon és írt egy udvarias levelet amiben kellemes húsvétot kíván. Gondoltam, hogy akkor ezt ennyivel le is tudtuk, de rá 2 napra rámírt, hogy megtudakolja a pontos címem, mivel szeretne feljönni meglocsolni. Totális kétségbeesés és fogadalmak, hogy SOHA többet nem smárolok senkivel húsvét előtt.. Próbáltam rá célozni, hogy mi nem tartjuk a húsvétot, igazából még csokitojás sincsen, de hajthatatlan volt. Mondom akkor adjunk neki egy esélyt. Feljött, dumáltunk, vagyis én fostam ismét a szót a cikis sztorikról, mentségemre legyen mondva lányos zavaromban, ennek ellenére megbeszéltünk még egy találkát. Aztán az egy találkából sok lett és kezdett kialakulni valamilyen ’járásféle’. Közben kiderült, hogy neki lehet 3 hónapra külföldre kell utaznia így maradjunk ennyiben, hogy találkozgatunk, addig ne fűzzük szorosabbra a dolgokat. Végülis az utazás elmaradt és ő maga huzakodott elő azzal, hogy nem bánja, hogy nem kell kimennie, nagyon jól érzi magát velem, milyen jófej vagyok, nem hisztizek ésatöbbi. Ezek után tehát elkezdődött az igazi járás, gondoltam én. Minden oké volt, bemutatott a barátainak, én is az enyéimnek, főztünk együtt, sokat nevettünk, hülyéskedtünk, buliztunk egy szóval látszólag nagyon jól megvoltunk. Én beleszerettem, látszólag ő is belém. Bemutatott a családjának, elhívott velük hétvégére kiruccanni, mentünk volna a tesójáékhoz is. A múlt héten a családdal volt pár napot külföldön, onnan is felhívott, hogy : „felhívtalak már, mert annyira hiányzott a hangod”. A szívem pacnivá olvadt, hogy végre, végre valaki, aki megbecsül, helyes, aranyos, kedves, törődik velem és még napokig sorolhatnám. A gondok akkor kezdődtek amikor pár napja hazajött. Láttam rajta, hogy nyúzott, gondoltam fáradt, de azért rákérdeztem, hogy minden rendben van e. Ő mondta, hogy persze, csak fáradt és sajnálja, hogy haza kellett jönniük, mert annyira jól érezték magukat. Gondoltam majd kipiheni. Másnap felhívott, egy barátjánál volt és mondta, hogy lehet ismét elmegy, mert ez a barátja hívta, hogy menjen velük egy táborba (ugyanoda ahonnan 2 nappal előtte hazajött) és olyan jó lenne visszamenni, mert annyira jól érezte magát. Persze nekem ez nem tetszett, hogy ismét elmegy pár nap után egy hétre, de a telefonban ezt nem említettem, a hangomon hallhatta, hogy nem vagyok túl lelkes, de úgy gondoltam másnap feljön és megbeszéljük ezt. Másnap kaptam is egy smst, hogy az anyukájával ebédel, nem tudja meddig lesznek, majd jön. Egész délután vártam, persze semmi. Este negyed 7 körül méltóztatott dobni megint egy sms-t, amiben takarításra hivatkozva lemondta a találkozást. Na ekkor már bepöccentem, mondom itt gondok vannak, majd holnap megbeszélem vele. Fel is hívtam, hogy jó lenne, ha találkoznánk, mert nagyon kéne beszélnünk. Végülis délután ráímrt msn-en, hogy a ma megint nem jó.. de a holnap nekem megfelel e. Na ekkorra már teljesen elborította a lila köd az agyamat, hogy ha nem akar tőlem semmit akkor azt miért nem tudta közölni 2 nappal ezelőtt, ne szórakozzon velem. Erre bedobta, hogy ő nem tudja, hogy mit érez, kérdőjelek vannak benne. Neki ez az egész kezd terhes lenni, ő nem is akart komoly kapcsolatot és ez most már kezd komoly lenni és ő nem akarta, hogy így legyen. Erre én felvilágosítottam, hogy amennyiben az ember nem akar komoly kapcsolatot a másiktól azt általában jó előre illik közölni és nem menetközben kitalálni, ja és szerintem a holnapi megbeszélésnek sincs értelme, mivel ennek az egésznek nincs értelme. Másnap azért feljött. Kezdte a jól ismert sztorit, hogy nem tudja, hogy mit érez, mert nem érzi azt amit 3 hónap után érezni kell. Kérdeztem, hogy mi az amit 3 hónap után érezni kell, hol van ez előírva. Csak hebegett-habogott, igazából semmi újat nem tudtam meg tőle, csak azt, hogy én mennyire egy normális lány vagyok, imád velem mindent csinálni, senki mellett nem tud így felszabadulni és mégsem tudja, hogy mit érez. Megint előhuzakodott a kérdőjeleivel, na mondom nekem kell lépni, mert így nem jutunk egyről a kettőre, tehát tulajdonképpen én böktem ki azt is, hogy ennek így semmi értelme és hagyjuk egymást inkább. Megmondtam neki, hogy lehet, hogy hülyének nézek ki, de tudom, hogy csütörtökön sem otthon takarított, szóval a jövőben javaslom, hogy próbálja ki az őszinteséget, mert a hazudozás nagyon rosszul megy neki és kb. ezek után finoman ki is tessékeltem. Tehát ebből a kapcsolatból is levontam a konzekvenciát, bármilyen közhely is egy pasinak sem hiszem el még azt sem amit kérdez. Megint jött valaki akinek nagy nehezen megnyíltam, kiadtam magam, beengedtem az életembe. Én ebből a kapcsolatból emelt fővel távozok, mert végig nyílt lapokkal játszottam, magamat adtam, szívem, lelkem benne volt ebben a kapcsolatban, hogy működőképessé tegyem. Nem telepedtem rá, nem féltékenykedtem, nem nyomtam el. Én egy ilyen kapcsolatot képzelek el, ahol az ember élni hagyja a másikat úgy, hogy közben megosztja vele az életét. Úgy tűnt benne partnerre találtam ebben. Sajnos ő még vagy nem nőtt fel egy normális kapcsolathoz vagy képtelen volt értékelni azt amit nyújtani tudtam neki vagy csak egyszerűen megijedt a saját érzéseitől, nem tudom, de az biztos, hogy egy jó darabig megint nem próbálkozok kapcsolattal…

Azt mondta, szeretne apa lenni, de még nem most. Vártam.

Sziasztok! Elmesélem nektek, hogy estem a saját hiszékenységem csapdájába. 29 voltam, amikor megismertem "álmaim pasiját". Két évvel volt idősebb nálam. Hamarosan összeköltöztünk. Fél éve éltünk együtt, amikor felmerült a családalapítás kérdése. Azt mondta, szeretne apa lenni, de még nem most. Vártam. Újabb fél év telt el, megint szóba hoztam a dolgot. A válasz az volt: "Korai még." Ezt is megértettem. Úgy gondoltam, hagyom a témát, rá bízom a tempót. A következő egy évben igyekeztem a rokonság támadássá fajult célzásait kivédeni, nehogy azt higgye, sürgetem, zsarolom, stb. Amikor legközelebb szóba hoztam a témát, 33 voltam. A válasz megint csak az volt, hogy "Persze, hogy akarom, majd egyszer." Akkor leültünk beszélni. Elmondtam a terveim: eljegyzés, házasság, nagyobb otthon, gyerek. Mindez az elkövetkező két évben, mert.... mert nem leszek fiatalabb, és ő sem. Aztán ő is elmondta a terveit: utazgatás, haverok, nagybetűs élet még néhány évig, utána majd valamikor eljegyzés, házasság és gyerek. Próbáltam megértetni vele, hogy az én időm rövidebb, mint az övé, és neki ugyan lehet gyereke negyven évesen, de én akkor már egy négy-öt évessel (esetleg kettővel) szeretnék foglalkozni, nem a pelenkázással. Nem engedett az igazából. Azt mondta, akkor keressek más balekot, ő nem fogja feláldozni a legszebb éveit, meg különben se biztos, hogy egyáltalán kell neki gyerek. Nem biztos? Akkor mi volt az a duma, hogy egyszer apa akar lenni? Tudta, hogy nekem fontos a család, mégis szemrebbenés nélkül elvett az életemből négy évet úgy, hogy nem volt benne biztos, ő akar-e gyereket. Bevallotta azt is, hogy csak áltatott, mert a kapcsolatunk "olyan kényelmes és meghitt" volt, nem akart elveszíteni. Abban a hiszemben adtam neki időt, hogy majd egyszer rááll, lesz családunk. Átvágott. Már nem tartom túl valószínűnek, hogy találok majd valakit, akivel gyerekeket vállalhatok. Nincs idő...

Sokáig nem tudtam túltenni magam rajta. Sokszor amikor vele álmodtam, arra ébredtem, hogy a kezéért nyúlok. Ijesztő volt.

Hogy kell egy ilyet elkezdeni? Elmesélek egy sztorit, legyen mit olvasnotok. Én akkor 18 voltam, a lány, Zsófi, 17. Szokásos sztori, egy házibuliban megismerkedtünk, kis huza-vona után összejöttünk. Nagyon jól megértettük egymást, rengeteg időt töltöttünk együtt, sosem veszekedtünk. Első szerelem volt mindkettőnknek, talán ezért is kötődtünk nagyon egymáshoz. Aztán Zsófi egyetemre ment, sajnos elég messzire, így elég ritkán járt haza. Néhányszor én is meglátogattam, de nagyon hiányzott. Főleg, hogy korábban minden szabadidőnket együtt töltöttük. Sokat mesélt a bulikról, fiú barátairól, elég féltékeny lettem, főleg egy srácra, akinek a nevét a legtöbbször hallottam. Ezidőben már az együttlétek sem voltak olyanok mint régen, nem jártunk el bulizni, csak ültünk otthon és együtt unatkoztunk. Egyszer aztán Zsófi hazajött, este találkoztunk, kicsit unatkoztunk, majd lefeküdtünk aludni. Reggel szakított velem. Lehet hogy vak vagyok, de ezt nem láttam előre. Majdnem megőrültem, szenvedtem, nem értettem, hol rontottam el. Bő három évet töltöttünk együtt. Néhány hét után összejött egy fiúval. Persze azzal, akire féltékeny voltam. Otthon szenvedésből önpusztításra váltottam, sok évnyi kihagyás után ismét zülleni jártam. Persze Zsófival nem tudtam egy légtérben tartózkodni, nagy ívben kerültem. Sokáig nem tudtam túltenni magam rajta. Sokszor amikor vele álmodtam, arra ébredtem, hogy a kezéért nyúlok. Ijesztő volt. Jó két év után jöttem össze egy másik lánnyal, Évivel, de még korai volt. Aranyos lány volt, de nem tudtam beleszeretni. Már alig gondoltam Zsófira, de ha megláttam valahol, ökölbe szorult a gyomrom. Önpusztításból önépítésre váltottam, újra sportolni kezdtem, jó munkám lett, vettem egy menő kocsit, összebarátkoztam magammal. Évivel már egy éve együtt voltunk, nem volt rossz, de végig hiányérzetem volt mellette. Szemét voltam, de nem hazudtam neki, tudta, hogy nem vagyok belé szerelmes. Egyszer aztán összefutottam Zsófival, és valahogy szóba elegyedtünk. Elég sokat beszélgettünk, kettőnkről is persze. Kiderült, hogy a lovagja elég csúnyán elbánt vele, és azt is elmondta, hogy nem csalt meg, utánunk alakult ki a dolog a másikkal. (Vagy így volt, vagy nem, a lényegen nem változtat.) Ez a beszélgetés annyira felbolygatta bennem a dolgokat, hogy másnap szakítottam Évivel. Néhány hét múlva egy buliban találkoztam ismét Zsófival. Részegek voltunk, mire észbe kaptam már ölelt, csókolt, szerelmes szavakkal bombázott. Szakadtak a sebek, azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán néhány találka után jött a felismerés. Ez a Zsófi már nem az, akibe beleszerettem. Minden, ami miatt szerettem, ami miatt különbnek láttam másnál, amibe még évekkel a szakításunk után is kapaszkodtam, kiveszni látszott belőle. Mindketten megváltoztunk, és már nem illettünk össze. Megbeszéltük, hogy hülyeség volt az egész, részegek voltunk, legyünk jóban. Ez kellett hozzá, hogy túl tudjam tenni magam rajta. Azóta nem zavar, ha belép a törzshelyemre, néha beszélünk is. Már nem keresem a kezét a takaró alatt.

Nagyon sajnálom, de úgy veszem észre, hogy több fájdalom forrása az együttlétünk, mint amennyi öröm.

A történet idején 26 éves voltam, egy évvel egy hosszú kapcsolat befejezése után. A srác 28 volt, körülbelül 8 hónappal a találkozásunk előtt vált el a feleségétől. Ismertük egymást, de korábban nem tartottuk a kapcsolatot, így nagyon megörültünk, mikor kiderült, hogy együtt kezdünk el egy másoddiplomás képzést. Az egyetemen sokat beszélgettünk, a szünetekben rengeteget nevettünk - a nem túl vicces órák ellenére is. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, így egyre több sulin kívüli programot is szerveztünk. Mindketten elhittük, hogy van jövője a kapcsolatunknak. Később kiderült, tévedtünk. Legfőképpen én. Teltek-múltak a hónapok, és szép lassan kezdtem azt érezni, hogy beleszerettem. Aztán a semmiből jött a szakítós sms: „Mikor elmentél, nagyon rosszul éreztem magamat. Azt éreztem, hogy hiányzik valami, és sajnos rájöttem, hogy Kata az. Annak ellenére, hogy nem szeretném soha életemben látni és talán ő az egyetlen ember, akit utálok a világon, mégis van még valami a régi érzelmekből. Ez rossz. Úgy éreztem, hogy kezdek rendbe jönni, de az utóbbi időben megint kezdek becsavarodni. Nagyon sajnálom, de úgy veszem észre, hogy több fájdalom forrása az együttlétünk, mint amennyi öröm. Te erről nem tehetsz. Én nem vagyok kész, talán nem is leszek soha. Valószínűleg őt kerestem és valamiért benned meg is találtam, ezért mertem belekezdeni. Nem tudom, mi legyen. Lehet, hogy jó volna megbeszélni, de azt is elfogadom, ha nem szeretnéd. Szia.” Megértettem, elfogadtam.

Neki ott van az a lány, az a sorsa, hogy rá várjon, nekem ott van az exem.

Tehát, kapcsolatban élek már két éve, mikor is érezni kezdem, hogy nem lesz így minden jó, fiatal vagyok, 19 éves, ő meg 20. Hova siessünk? Első komoly kapcsolatom volt. Közben próbáltam nyitni új emberek felé, ismerkedtem, szigorúan barátilag. Újra elkezdtem beszélgetni volt ismerősökkel. Egyikük ugyanabban a focicsapatban játszott, mint a barátom, sokszor találkoztunk, köszönő viszonyban voltunk, de nem beszélgettünk. Érzékeny fiú volt, vicces és mindig tudott okosat mondani. A másik fiúval múltunk volt, amolyan gimnazista-féle szeretlekes játékot játszott, ami nekem nem jött be, és a próbálkozásaira sem válaszoltam aztán. De most hogy hetven kilométerre költözött, nem láttam akadályát, hogy beszélgessünk. Mindhárom fiú ismeri/ismerte egymást, a másik kettő szinte testvéreknek számítottak, nem volt gond, féltékenység alig. Egyre többet találkoztam újdonsült barátaimmal, mikor is egyetlen jól irányzott kérdés az akkor már két és fél éves kapcsolatom végét jelentette. Szépen váltunk el, kihűlt a dolog. Nem értettem, miért nem vagyok letörve, két nap alatt szinte kihevertem, úgy éreztem nem vagyok emberi, sem érdemes arra, hogy bárki bármikor megszeressen. Sokat jártam egyes számú baráthoz, a focistához. Beszélgettünk. Valahogy mindig el tudta érni, hogy hülyének érezzem magam mellette, ami nem volt szándékos, de minden érvemet a földbe döngölte egy pillanat alatt, de meghallgatott, tanácsot adott, úgy éreztem fontos vagyok. Tudtam, hogy szenved egy lány miatt. De imponált nekem. Aztán két héttel a szakításom után elkezdett furcsán viselkedni, jöttek az sms-ek, hogy mennyire szeretne velem lenni,… Másnapra találkát szerveztem a barátaimmal, mert azt hittem, programja van. Hát nem volt, de én már nem tudtam lemondani a sajátomat. Nem baj, találkozzunk utána. Nagyon rég nem éreztem magam olyan jól, mint aznap este. Reggel hétkor feküdtünk le aludni, addig beszélgettünk, le nem vettem volna róla a kezem. Reggel aztán jött a fekete leves. Nem tudjuk megoldani. Neki ott van az a lány, az a sorsa, hogy rá várjon, nekem ott van az exem, milyen kis idő telt el azóta – ezek mind az ő indokai voltak. És akkor ott van még a harmadik srác, akiről tudja, hogy szerelmes belém. Nem teheti. Akkor láttam először sírni. Aztán mégis megtette. Rá HÁROM napra, mindketten beállítottak hozzám. A harmadik nem tudott rólunk. Kellemesen elcsevegtünk, és amikor magunkra hagyott minket, nem kellett semmit mondani a focistámnak, tudtam, hogy mardossa a bűntudat. De nem mondott semmit, csak azt, hogy majd holnap kereslek. Nem keresett. Ráírtam msn-en, azt mondta most nem jó, majd. Rá két napra feljött hozzám, bocsánatot kért, azt mondta nagyon jól érezte magát. Azt hittem mindjárt pofán vágom. Ezzel le is tudta. Sírtam, mint még sose, kiküldtem a szobából. Majd visszajött, hogy ő ezt nem így akarta. Nem a legfinomabb stílusban elhajtottam. Utána próbáltam vele beszélni, hogy ha egy héttel ezelőtt, még minden rendben volt, akkor most mi változott?! Beszéltünk utána, találkoztunk is, de nagyon fájt. Nem azért, mert olyan sokat jelentett az egész, hanem mert kiadtam magam neki, minden gondolatomat ismerte, és aztán nem kellettem neki, és annyi nem volt benne, hogy egy okot mondjon nekem, hogy miért, mert azóta sem tudom pontosan, hogy csak én voltam ennyire naiv, vagy ő tud ennyire játszani.

Ő hazajött, megette a kaját, és azt mondta, Ő így már nem tud élni, hogy mindig zavarja a lányom, meg nem megyünk el sehova sem.

TART MÉG A SZIGETES JÁTÉK - LÁJKOLJ ÉS NYERJ SZIGETJEGYET!

Sziasztok! Én most követem el szerintem életem legnagyobb hibáját! Van egy 5 éves kislányom (az anyukájával már szétmentünk), és a jelenlegi/volt csajomat idegesíti, hogy 1 szinttel feljebb lakik a lányom, és bármikor bekopoghat, ha baj van. Én a nőmnél laktam, és az utóbbi 3 hétben nem igazán beszélgettünk, nem volt szex sem. Aztán főztem neki vacsit, gondoltam majd meglepem, hátha kibékülünk. Ő hazajött, megette a kaját, és azt mondta, Ő így már nem tud élni, hogy mindig zavarja a lányom, meg nem megyünk el sehova sem, nem randizunk, nem hívom meg még moziba sem. Akárhányszor kérleltem, Ő mindig azt mondta, hogy most nincs kedve meg fáradt. Másnap este azt mondtam, oké elköltözöm. Kérdeztem, hogy megnézhetem a telefonját? Ő nem adta oda, ezért kikaptam a kezéből. Persze, hogy találtam egy sms-t! Igazából lényegtelen sms volt, de rágalmaztam, és végül beismerte, hogy van valaki, akivel a munkahelyén flörtölget. Aztán elkogyogta, hogy a főnöke az. A főnöke, aki 11 évvel idősebb nála, és van két gyereke meg családja is. Azt mondta, hogy nem szerelem kell neki, hanem az ujdonság.:( NEm tudtam köpni, sem nyelni. Nagyon szeretem, és nem akarom elhagyni. Ő azt mondta, hogy az lenne a jó, ha nyitott kapcsolatban lennénk. Mondtam, oké, és elkezdtem másokkal flörtölni. Mikor napokkal később elolvasta az smseket, akkor mondtam Neki, hogy Te szakítottál Velem, Te akarsz nyitott kapcsolatot. Erre Ő: úgy gondolta, hogy Neki szabad, de azt nem tudja elviselni, hogy Én másé vagyok. Most mitévő legyek? Hagyjam, had kúrjon a főnökével, én meg legyek csak akkor, ha a főnök nem ér rá???? Nagyon szeretem, és nem akarom elveszíteni! Már elköltöztem, napokig nem kerestem, és Ő hívott, Ő mondta, h menjünk el fürdeni, meg moziba, meg minden, de ugyanakkor nem akarja elfelejteni a főnökét sem! Mikor azt mondtam Neki, hogy választhat, a főnöke vagy én, akkor azt mondta, hogy akkor inkább hagyjam el!!!!! Néha az jut eszembe, hogy éljünk úgy, hogy mindketten akárkivel, néha pedig csak arra tudok gondolni, hogy most biztosan a főnökével van! Azt hiszem, amíg muszáj találkoznunk, addig fogunk, (kb. még 2 hét) és Én jobbra, Ő meg balra! Majd megtudja, milyen jó is az, ha egyedül van, és nincs senkije. Azt mondta szeret, de vágyik a főnökére! És nem tudok ellene csinálni semmit! Ha belegondolok, h a főnöke kúrja, akkor elkap a düh, a fájdalom ls ben tudok szabadulni a gondolattól. Mit tegyek?

Sajnálom, azt hittem menni fog veled, de ez most nagyon közbejött.

TART MÉG A SZIGETES JÁTÉK - LÁJKOLJ ÉS NYERJ SZIGETJEGYET!

szoszerint idezek, 2 diplomas, 23-25 eves, ennyi: "Szia! Nincs mit szépítenem. Beleszerettem egy másik csajba, eddig nem akartam elhinni, de ez van, nem mentegetőzök. A kisebbik zenész csaj az, és inkább bevallom kerek perec, mintsem a szart kavarjam. Sajnálom, azt hittem menni fog veled, de ez most nagyon közbejött. kérlek ne is válaszolj erre, úgyse merem elolvasni. szia"

Ez fájt, de úgy gondoltam, h neki egyszerűen nem a beszéd a szeretetnyelve

Sziasztok! A történet elején én 22 éves múltam, a srác 25 volt. Nekem előtte nem volt komoly kapcsolatom , a srácnak nagyjából 4-5. lehettem a listán. A srác már a második egyetemet koptatta, egyiket se sok sikerrel. Egy haveri társaságban láttam először, amikor sokat késve beesett az ajtón. Épp nem volt nála semmi pénz, egy szódára se futotta, így meghívatta magát. (0. hiba: első benyomás negligálása) Volt egy közös projektünk, így picit megismerhettem: ötletes, humoros, bohém srácnak tűnt és meg akarta váltani a világot. Végül egy buliban részegen jöttünk össze (1. hiba) , rám nyomult és jobb híján hagytam magam, de megmondtam neki, h ha többet akar egy kis kavarásnál, akkor keressen inkább józanul. Keresett. Volt egyetlen rendes randink, a többi a közös munka alatt-után-közben történt (2. hiba). Imponált, h annyit önkénteskedik a „szent ügy” érdekében, h gondol a jövő nemzedékekre, h nem az az anyagias, egoista bunkó, akikkel addig összehozott a véletlen. Hamar beleestem, és egyre többet voltunk együtt – igaz, ez szinte csak késő éjjel vagy az önkéntes munkák alatt jött össze. Mozi, kiállítás, étterem, kirándulás vagy más minőségi együtt töltött idő szinte sose volt. De én a nagy rózsaszín ködön át csak azt hallottam-láttam meg, amikor becézgetett, amikor azt hajtogatta, h nem is eszik, ha nem vagyok mellette, h én mekkora kincs vagyok, a legszebb lány vagyok, akit látott. Ilyenkor elfelejtettem, hogy állandóan késik, h lemerül a telefonja és rendszeresen a hideg utcán ácsorgok miatta órákat … De a nagyobb gondok akkor kezdődtek, amikor már egy éve jártunk és még nem mondta ki a bűvös „sz” betűs szót. Ez fájt, de úgy gondoltam, h neki egyszerűen nem a beszéd a szeretetnyelve. Hja, h soha nem kaptam tőle egy virágot, apró ajándékot? Áá, neki nem az ajándékozás a szeretetnyelve, neki amúgy sincs ideje a világmegváltás mellett a barátnőjének virágot választani. Az ágyban közepesen szar volt, de mivel előtte nem volt túl sok tapasztalatom, így nem volt viszonyítási alapom se, így akkor nem tűnt fel, mennyire unalmasak az együttléteink. Sajnos akárhányszor szóba hoztam, h valamivel nem vagyok elégedett (ami mindezek ellenére ritkán volt!), egyszerűen lefagyott a srác, nem tudott egy szót sem kipréselni magából, csak hozzám bújt és ölelt, ragaszkodott. Én meg nem tudtam haragudni rá. (3. hiba) Időközben én az egyetemi éveim végéhez értem, ráfordultam a diplomaírós-záróvizsgás félévre, miközben őt ismét a kirúgás réme fenyegette (akkor már 7. éve próbált egy hároméves büfé-szakot elvégezni). Én voltam az egyetlen, aki kezdettől azt mondta, h nem kell papír ahhoz, h boldoguljon, de ő ragaszkodott hozzá, h újra és újra megpróbálja. S így érkeztünk el a szilveszterhez. Jól éreztük magunkat, de külön is töltöttünk időt, s miután én 3 körül fáradt lettem, hazamentem. Sose voltam féltékeny, akkor este is megbeszéltük, h ő még nyugodtan maradjon (amúgy is neki volt ott több barátja). Rá pár hétre előállt az ötlettel, h költözzünk össze, mert most van egy jó lehetőség egy ismerőse által. Gyorsan kellett dönteni és mivel tudtam, h húzósabb időszak jön, amikor nehezebb lesz találkoznunk, örültem, h így legalább biztosan elég időt töltünk majd együtt. A budai albérlet nagyon impozáns volt, ámbár jó mocskos – két hetem ráment mire kitakarítottam. Ő közben csak dolgozott és dolgozott, egyre később járt haza. Közben az önkéntes munkába én is beszálltam, sőt, rövid idő alatt olyan pozícióba kerültem, ahol találkoztak a barátommal is a szakmai szálak. (4. hiba). Lett is egy jó nagy veszekedésünk ebből adódóan. De otthon is minden egyre rosszabb lett: semmit nem segített a házimunkában, miközben nekem a diplomaírással is törődnöm kellett. És kiderült, h a fennen hirdetett szólamokat a való életben nem követi (pl. nem szelektíven gyűjtötte a szemetet, fogmosás közben hagyta hadd folyjon az ivóvíz feleslegesen). Ez elég kiábrándító volt, de hittem benne, h türelemmel meg tudom őt változtatni (5. hiba). Az összeköltözés után egy hónappal jött a hidegzuhany. Egyik este lefekvés előtt bejelentette, h már nem kíván engem. Ezt nem nagyon tudtam hová tenni, mert ez a gyakorlatban nem jött át... Faggattam, h ezzel mit akar mondani és mióta és különben is. Felvetettem, h kezdjünk el újra randizni. Felvetettem, h hátha csak megijedt az összeköltözéstől meg az anyja állandó utalgatásaitól az esküvő+gyerek témában. Semmi érdemleges választ nem adott, csak azt hajtogatta, h szeret, de már nincs meg a bizsergés. Végül abban egyeztünk meg, h két hét gondolkodási szünet lesz. Én átbőgtem az éjszakát, majd reggel a testvéremhez költöztem. Persze nem bírtam ki, h ne kommunikáljunk, rákérdeztem (barátnők tanácsára), h van –e harmadik, de ő azt mondta, h nincs és nem fog rögtön más karjába futni, csak mert most mi épp szünetet tartunk. Aztán kb. egy héttel a szünet után írt egy kétmondatos e-mailt, h ő már döntött és vége. Ezen kiborultam. kértem, h legalább azt mondja meg mit és hol rontottam el. Ő meg leírta hosszan, h mennyire tökéletes vagyok és mekkora ajándék vagyok a Földnek. (Csak épp neki nem kellek.) Ettől nem lettem jobban. Aztán pár napra rá újabb kétmondatos e-mailem jött tőle, amelyben közli, h XY-nal jár, de sokat gondol rám. Na, ettől kisebb idegösszeomlást kaptam. Nem bírtam felfogni, h az a kissé szerencsétlen, gyámoltalan, de belém állítólag hősszerelmes, világmegváltó barátom több,mint egy év után hogy tudott egyik napról a másikra lecserélni. Facebook-on át sem írta a kapcsolati címkéjét, csak a lányt, azaz engem váltott le a háttérben. Totál magam alatt voltam, pláne, h a munka miatt valamilyen szinten kapcsolatban kellett maradjunk, és az „utódomat” is ismertem – szintén önkéntes volt. Egy akkor érettségi előtt álló 18 éves csaj. Nem vigasztalt az sem, h sok közös ismerősünk mellém állt és, hogy ők sem értették, h nálam butább és csúnyább lány kell az exemnek. Én csak a miértekre voltam kíváncsi. Eltelt félév, közben megcsináltam az egyetemet, buliztam sokat , sorra értek a szakmai sikerek és elég szépen gyógyultak a sebeim. Már rég nem éreztem semmit az exem iránt, csak maradt bennem egy hiányérzet, h nem tudom levonni a tanulságokat anélkül, h tudnám miért alakultak így a dolgok. Aztán egyik nap találkoztam egy régi közös ismerősünkkel és szóba jött az is, h milyen csúnya szakítás lett a vége az exem és a kiscsaj kapcsolatának és hogy hogy jöttek össze. A közös ismerős pedig a világ legtermészetesebb módján idézte fel, h milyen gáz volt, amikor szilveszterkor rájuk nyitottak… Azt hiszem az arckifejezésemből rögtön le lehetett olvasni, h ez nekem új infó volt. Mint kiderült, miután hazamentem anno és nyugodt szívvel otthagytam az exem bulizni, rámászott a kiscsaj, ő meg hagyta magát. És ennek szemtanúja is akadt. Szóval kb. mindenki tudta, csak én nem, h megcsalt és nem a szakításunk után kezdett el vele találkozgatni és nem a munka miatt járt későn haza… picit eldurrant az agyam és amint adódott egy alkalom, írtam az exemnek egy beolvasó e-mailt (féltem vele élőben találkozni, mert akkor biztosan megütöm). Mindent beismert és azzal védekezett, h csak engem akart megvédeni a fájdalomtól, azzal h belehazudott a szemembe. Mire emlékeztettem, h az egyetlen egy kérésem felé az egész kapcsolatunk alatt annyi volt, h ne csaljon meg, de ha már nem érez irántam semmit, akkor előbb közölje és utána dugjon meg másokat. Erre nem reagált. Életem csalódása volt a srác. Valószínű, h sose szeretett, a munkája és saját maga volt mindig az első helyen. Az is elég egyértelmű volt, h frusztrálta, h nekem elsőre könnyen összejött a diploma egy nevesebb szakon, miközben ő már bohócot csinált magából ezen a téren (és nyílván azért választott középsulis lányokat utánam, mert hozzájuk képest sikeresnek érezhette magát). Bántott, h azután forszírozta az összeköltözést, miután megcsalt, és emiatt azt hittem, h egyre magasabb szintre jut a kapcsolatunk és emiatt még nagyobb pofon volt a valóság. De a legnehezebb azt volt kiheverni, hogy nyíltan hazudott és nem vettem észre. Sokat tanultam ebből a kapcsolatomból, így nyugodt vagyok, h a mostaniban ugyanazokat a hibákat nem fogom elkövetni. Ma már az egészen tudok egy jóízűt röhögni, h mennyire mást vetítettem bele abba srácba, mint ami a valóság volt. Remélem, h mások időben észreveszik az intő jeleket és lehetőleg nem csalódnak ekkorát.

Már korábban is voltak piszkálódásai az alakommal kapcsolatban, de akkor nem foglalkoztam vele.

'The History of Rap' by Jimmy Fallon and Justin... by le_geek_cest_chic

Sziasztok. Az én történetem elég egyszerű. Évekkel ezelőtt volt, hogy találkoztam az egyik barátnőmmel, aki említette, hogy bejövök az egyik szaktársának, merthogy látott rólam az iwiwen képeket, és az alapján tetszem neki (ez már önmagában is kötél :)). Kérdezte tőlem a csaj, hogy megadhatja-e neki a számomat, én meg mondtam, miért ne, éppen nem volt senkim. Én is megnéztem a srác képeit, feltűnően helyes volt, de aztán végül hónapokig csak hébe-hóba smsezés meg iwiw levélváltás volt, mert akkor még volt barátnője (itt a második kötél), akit mellesleg én is ismertem. Mondta, hogy szívesen megismerne, találkozzunk. Az első találkozót lemondta (mint később kiderült, az akkori csaja miatt), hát ez még belefér, aztán kérte, hogy találkozzunk, de sorra lemondta őket, és mindig a csaja miatt.... én ezt meguntam, és egy darabig nem is volt semmi. Aztán végül mégiscsak találkoztunk, de "úriemberhez méltóan" nem történt semmi. Találkoztunk nem is egyszer, mondta, hogy akár lehetne több is, de nem tud választani köztem és a csaja között. Mivel nem szeretem a másodhegedűs szerepet, mondtam neki, hogy nem jó, hogy csak húzzuk egymás agyát, és már csak egy hajszál választ el minket attól, hogy szó szerint egymásnak essünk (akkora volt a "láng"), szóval ezt így vagy úgy, de hagyjuk abba. Akkor a csaját választotta. Felfogtam. Rá fél évére volt egy buli, ahova a barátnőm elhívott, és ez a srác is ott volt. Itt összejöttünk, 4 vagy 5 órán keresztül csókolózhattunk, tényleg olyan idilli volt az egész.... pedig még ekkor is megvolt a nője, de nem érdekelt, végülis nem nekem kellett, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen. A haverjai meg még adták is alám a lovat, hogy milyen jól nézünk ki együtt, meg hogy A-nak egy "ilyen intelligens, normális lányra lenne szüksége"...blábláblá... Utána találkozgattunk, többször is voltam nála. Akkor is ment még a huzavona a nője és köztem, mondta, hogy "már kimondtam a csajomnak, hogy szakítsunk, de tudod, ő elég érzékeny". Volt, hogy azért nem szakítottak, mert a csaj megfenyegette, hogy akkor öngyilkos lesz (itt a 3. kötél) Egyik nap mosolyogva mondta, hogy "ma 3 nő is megfordult az ágyamban", a csaja, annak a nővére meg én. Ja, a csajának a nővérével igen jóba voltak, pl egyszer azt írta sms-ben, hogy "itt vagyunk az A-val a folyóparton némi bor társaságában". De persze mindig is tagadta, hogy lenne köztük valami. És én vágjak mindenhez jó pofát. Már ekkor is igen elegem volt (és még ma se tudom, hogyan tudtam, hónapokig, vagy 1 évig is húzni ezt az egészet, hiszen már a dolog legelején sejthető volt, hogy átvágás lesz a vége), de a csattanó az volt, amikor találkoztam az egyik haverjával, aki közölte: "Szerintem fogyjál le, mert A.-nak nem tetszel így, ő a vékony csajokat szereti". Már korábban is voltak piszkálódásai az alakommal kapcsolatban, de akkor nem foglalkoztam vele...de ez volt az utolsó csepp a pohárban. Eddig is jó hülye voltam, hogy hittem neki, de ezek után rájöttem, hogy ő az intelligenciájával, a választékos beszédével, és a sokat sejtető szövegeivel tudja levenni az embereket a lábukról, közben meg profi módon manipulál és hazudik.Azóta is néha ír smst, de már nem ragálok semmire. És hihetetlen, hogy mennyien bedőlnek, és hisznek neki.... és az is, hogy nekem is közöm volt hozzá.Még szerencse, hogy valaki 168 centi magasan, és 70 kilósan is szeret engem, és nem csak "manipulál"....