Vannak az ilyen teljesen hihetetlen sztorik, de mivel hasonló esetről nem egyszer derült már ki, hogy megtörtént, ezért most a kedves olvaskra bízzuk, hogy a levélíró haverjának geciségét elhelyezzék az etikus újságírás skáláján. Verespálné, mit tesz ilyenkor egy jó MÚOSZ-os? Olvas, nevet, meglepődik, és reménykedik, nem ő lesz a következő. Kedves levélírónknak pedig üzenjük, hogy akarjuk az újabb sztorit.

Kedves Szakítshabírsz Blog!

Nem régóta olvasom a blogot, de azt hiszem tovább gyarapíthatom a történeteket a barátoméval, amiben én is szereplő voltam.

Az események tavaly karácsonykor történtek, amikor Bence (Beni), a munkatársam és én (Robi) már egy jó ideje közös lakást béreltünk Pesten. Elmondanám, hogy a cég különböző irodáiban dolgozunk, ahol néha ott is alszunk, így eltérő munkarendünkből adódóan máig is csak hétvégén élvezhetjük egymás társaságát, de abban megállapodtunk, ha egyikőnk nőt hozna fel a lakásra tisztességtelen szándékkal, akkor odaszólunk a másiknak azonnali eltávozás végett. Nekem akkor nem volt barátnőm, Beni pedig már lassan egy hónapja járt Hajnival, és kezdett komolyra fordulni a dolog, a haver már házasságon gondolkodott.

December 24-én hajnali 2 körül (az időpontnak külön örültem) csörög a mobil, Beni sms-ezett, hogy mindjárt jön Hajnival, de maradjak otthon, ami ez esetben furán hangzott. Csöng a kaputelefon, de nem szól bele senki, megnyomtam hát a gombot. Mivel egy kis ideig semmi nem történt, leszaladtam a ház elé, ahol egy énekelgető, nálam egy 10-essel fiatalabb lányt találtam, aki túl sokat ihatott vagy beszívhatott, mert nagyon nem volt magánál. Haver sehol, viszont most kocsival ment el, és egy üzenetet hagyott hátra papírra írva, ledobva az ajtó mellé: "Ajándék jónak ne nézd a fogát! username: Zsani, password: sex Boldog karácsonyt!"

Na szóval Zsani valami német karácsonyi dal mellett azt is énekelgette, hogy Benivel mindenáron szeretkezni akar, és hogy dugja meg ott és akkor. Mialatt felcipeltem a lakásba, próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem Beni vagyok, és adja oda a mobilját, hogy értesítsem a családját, mert nem nézett ki nagykorúnak. Erre ő folyton azzal jött, hogy úgysem tudom átverni és már tudom a számát, és várja, hogy megdugjam. Alapos mérlegelés és Beni kísérőszövege alapján beadtam a derekam, és bár nem szeretem az ilyen meglepetéseket, valóban nem bántam meg, ugyanis életem egyik legjobb szeretkezését éltem át azon a hajnalon egy nálam majd' 10 évvel fiatalabb lánnyal.

Reggel hazaállít Beni fáradtan, ám Zsani ezalatt felébredt, de még mindig kifogásolható állapotban volt. Nem értette a hirtelen szituációt: Benit felismerte, de azt sem tudta, mit keres ott, no meg hogy én ki vagyok. Eldobtam az agyam! Ő volt az első nő, akivel azelőtt szeretkeztem, még mielőtt megismerkedtünk volna. Megitattunk vele egy bögre meleg tejet, amitől megint bealudt. Beni ezalatt tisztázta, hogy ő a hajnalt meg Hajnival töltötte, akivel majd aznap el is megy ajándékot vásárolni és a karácsonyt Hajni családjával tölti, de addig is pár órára bedobja a szunyát.

Egyedül maradtam a két alvóval, és próbáltam megnézni Zsani mobilját, de a PIN-kód védelme miatt nem tudtam utánanézni a rokonainak. Személyije alapján megkerestem iwiw-en, és megnyugodtam, mert épp 18 múlt és elsős fősulis volt. 10 körül Beni sietve átöltözött és elment Hajnival az említett plázatúrára. Dél körül cseng a telefon, Hajni az, menjek a kórházba, mert Benit elütötte egy autó (a sofőr volt a hibás). Zsani még javában aludt, így kocsiba ültem, és a kórházba hajtottam. Beni mindkét lába eltört, és már a műtét közben volt, mire odaértem. Kérdeztem a nővéreket, nem jött -e egy nő vele. Mondták, dehogynem, csak hazaküldték, hogy hozza el Beni személyes holmijait, mert pár napig a kórházban kell várni a gyógyulást.
Ekkor beütött a ménkű. Hajni útban volt a lakás felé, és mivel beelőzni úgyse tudtam volna, reménykedtem, hogy nem megy be a szobámba, ahol Zsani aludt. A váróban vártam, amíg műtét után Benit átvitték a fekvőbeteg osztályra. Két óra múlva zokogva jött vissza Hajni, és egy használt óvszerbe csomagolt gyűrűpárt hozzávágott az ágyon lábadozó haverhoz, és csak ennyit mondott:

"Húzd a farkadra mindkettőt, köcsög! Soha többé nem akarlak látni, érted ugye?"

A nővérekkel és a többi beteggel együtt ledöbbentünk, és hirtelen nem értettük, mi volt ez az egész kiborulás.

Kiderült ugyanis, hogy azalatt az idő alatt Zsani felébredt és köntösben várt minket haza. Ekkor toppant be a lakásra Hajni, aki kérdőre vonta Zsanit, hogy mit keres ott. Aki - mit sem sejtve - azt válaszolta, hogy Beni barátnője, és várja haza őt, mert elment neki ajándékot venni. Kérdőre vonta, miért volt olyan lengén öltözve. Zsani azt válaszolta, hogy éjszaka együtt voltak. Hajni kurvának hitte és őt, és adott neki egy jókora pofont. Belenézett a szemetesbe, ahol megtalálta az (általam használt) óvszert. Innen már kitalálhatjátok, mi történt...

Még aznap elmentem Hajnihoz (a mobilt ugyanis nem vette fel, pedig az én számomról hívtam), hogy nehogy rossz hangulatban teljen a karácsony, és hogy minden tisztázva legyen. Sírva rohant vissza a haverhoz a kórházba. Beni a Szilvesztert otthon töltötte a lába miatt Hajnival, februárban pedig összeházasodtak. Én pedig Zsanettel összejöttem később (Szilveszterkor egy hotelben), de azóta szakítottunk is, ezt a szakítást is megírom, ha akarjátok.