ÉRTÉKELLEK MINT
EMBERT

Te hogyan koptatsz le? Barkácsszívek klubja.

2009.11.27. 14:00 |

 Szegény lány mit fog ma kapni ezért, úristen.Három szék közül egy negyedikre,onnan meg a padlóra. Így írhatnám le az én szakítós történetemet. Egy kisvárosban lakok,és a napokban volt itt fesztivál. Örültem neki,mert reméltem, hogy így jobban megismerem álmaim…

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (0,8/5)

 A szám egyben véget is vetett mindennek.Dicsőséges huszas éveim elején állandó kapcsolat mellett összejöttem egy vagány csajjal. Olyan Angelina Joliesan vadóc lányzó volt (annak minden előnyével és hátrányával). Tudta, hogy nekem van valakim és megegyeztünk hogy…

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (2,5/5)

Egy évvel ezelőtti történet folytatását olvashatjuk most, mert már az akkori folytatásnak is vége lett.Pontosan egy évvel ezelőtt, ezen a napon írtam meg Béla és Andor közötti vívódásomat. Akkor volt a 27-ik születésnapom.Bélát választottam, akivel minden jól ment. És…

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (2,7/5)

Van az a típusú férfi, aki saját jelenlétét Isten és a Nagy Bumm szerelemtáncából vezeti le, az ilyeneket rögtön mellőzzük. Sziasztok! Rendszeres olvasója vagyok a blognak, barátnői bíztatásra döntöttem el, hogy leírom kedves kis történetem, noha nem biztos, hogy…

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (2,7/5)

Rövid.hello!friss, meleg szakítás."akkor pizsamában fogsz lekísérni a clarckra?""aha..."" úgysem mersz. fogadjunk...miben?"" ha nem megyek le veled, nem dugunk többet"nem mentem.

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (1,8/5)

Küldj el a fenébe. Amilyen jól nézel ki, úgysem fog menni - mondta a fiú a lánynak.3 in 1Kedves szakitosblog!Én rögtön 3 koptatós sztorit szeretnék megosztani veletek.1.Zsúfolásig tömött szórakozóhely, pia, buli, tánc. Már egy ideje szemeztem egy helyes pasival, tudtam, hogy…

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (2,7/5)

Ha egy lány veled megcsalja a barátját, akkor ne lepődj meg, ha egyszer te is igy fogsz járni - számokat, KASH-adatokat, trendelemzéseket követelünk ennek bizonyítására. Sziasztok! Viszonylag sok lánnyal volt már kapcsolatom, de a legutóbbin nem tudok kiigazodni. Kiváncsi…

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (3/5)

 A kapcsolatot megmenteni nem kell félnetek jó lesz. Sziasztok! Nevem teljes elhallgatásával szeretném küldeni Nektek ezt a sztorit: Sziasztok!* *Nem is tudom, hol kezdjem, de okosabb a legelején, aztán ahogy jön. Két éve jártam egy magát baromira tehetségesnek képzelő…

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (2,2/5)

Tanulság: szűz pasi és kiéhezett tinilány nem alkotnak jó párost. Sziasztok! Retteghet valaki 18 évesen attól, h örök szűz marad?Mindjárt kiderül. Barátosném, Zsanett már két éve kinézett magának egy fiút(Gábort)az iskola folyosóján.Gábort hidegen hagyta Zsanett…

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (3/5)

Először csak az iwiw volt a baj, később már a szex is, persze mindenért a lány volt a felelős. Amikor megismertem a mostani páromat, lelkileg teljesen odavoltam, de ez a személyiségemből fakadóan nem tűnhetett fel senkinek se - szórakoztató, életvidám nőnek tartanak. Eleinte…

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (4/5)

Értékellek mint embert

 

Gyűjtjük a város legjobb lekoptató dumáit, mert elég volt. Írd meg, Téged mivel szívattak meg, vagy legalább a saját technikádat: szakithabirsz at gmail pont com A szakítósblog könyv formában is kapható!!!

Egy mondatban

bassza meg, hát mi a fasz van itt, a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől! (Egyetleneim)

Keress minket a Fácsén!!!

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkefelhő

alindok (65) anglia (5) anya (9) autó (9) balaton (7) beszólás (119) bi (6) blog (33) búcsúszex (5) buli (49) busz (7) celeb (6) család (101) csók (9) egyetem (25) eljegyzés (8) elutazom (14) esküvő (9) ex (8) fesztivál (6) fiúkoptat (97) fiúszív (488) fiúszopat (660) főiskola (10) gyerek (35) házasság (58) hazugság (8) hiszti (8) internet (84) irodalom (6) iskola (5) iwiw (20) játék (11) kollégium (30) korkülönbség (5) közérdekű (5) külföld (50) külföldi (8) külső (5) külső ronda (10) lányszív (744) lányszopat (473) leszb (6) levél (24) megcsalós (154) msn szakítás (38) munkahely (34) nyár (8) olvir (1019) pályázat (6) pénz (28) pofon (10) sms (35) szakitás (989) szakítósbuli (5) szakítóskönyv (16) szakítósmix (16) szakítósvers (16) szex (318) sziget (8) szilveszter (5) szolgálati (6) szolgálati közlemény (63) tánc (5) társkereső (7) távkapcsolat (16) telefon (8) telefonon (13) terhesség (11) testvér (7) tinisztori (6) utazás (11) válás (13) vallás (11) videó (7) wiw (6) zene (37) Címkefelhő

HTML doboz

süti beállítások módosítása