értékellek mint embert

Azt mondjuk nem értem, miért kell egy elmebeteggel barátkozni, vagy szívességet kérni tőle, amikor tényleg látszik, hogy nem normális a srác.

Más fél éve kezdődött ez a történet, amikor megismertem egy buliban. Aranyos vicces kedves srác volt, de én sose tudtam úgy ránézni mint férfira. Számomra inkább egy kisfiú volt mint pasi, noha idősebb volt nálam. Gondoltam ha más nem is, mert nem az esetem, de érdekes és értékes embernek tartottam, talán lehetünk barátok is. Én naiv! Eleinte minden rendben ment, barátok lettünk és sokat voltunk együtt. Rengetegszer mondtam neki, hogy én nem akarok párkapcsolatot jelenleg. Folyton utaltam neki arra, hogy ne higgye, hogy bármi is lehet köztünk. Közbe megismerkedtem a kedves családjával és az anyjával is, aki igen fontos szerepet játszik a történetben. (Gonosz mostoha) Egy esős őszi napon ez a kedves srác szerelmet vallott, és annyira halálosan komolyan vette a kudarcot, mint egy kisgyerek akinek a Jézuska mégsem a robotkutyát hozta el karácsonyra. Eltűnt egy időre, én közbe összejöttem valakivel, akibe már már szerelmes is lehettem volna, persze ezt is a fejemhez vágta, hogy micsoda szemét dög vagyok, hogy mással összejövök, vele nem. Na igen egy igazi féreg vagyok. Nem sokkal később szétmentem a sráccal, ő ismét felbukkant az életemben. Közöltem vele, hogy oké, de fogja fel könyörgöm, hogy nem lehet köztünk semmi sem! Azt mondta rendben. De a dolgok kezdtek elfajulni. Az örökös lelki zsarolás, a vaklármák, hogy mennyire nagy bajban van és csak én tudok rajta segíteni, a folyamatos piszkálódása a szemrehányásai kezdtek nagyon betenni. Nem tudom ismeritek e azt a játékot, hogy Word Of the Darkness. Ez egy hülye szerepjáték, amit elkezdtünk játszani többen is. A srác sajnos annyira beleélte magát, hogy az utcán a villamoson a vonaton is úgy viselkedett mintha a játékban lennék. Teljesen elvesztette a realitás érzékét. Minden harmadik mondta az volt, hogy ő engem majd egyszer megöl, mert csak akkor szabadulhat meg, hiszen én vagyok az élete tönkretevője. A kedves édesanyja folyamatosan engem okolt, hogy nem jár be a fia az egyetemre. Kéremszépen, én akkor oskolában vótam amikor neki az egyetemen kellett volna lennie. Ráadásul mint valami kisfiút, velem zsarolta, hogy nem találkozhat ha nem tanul. Huszonkét éves a srác hozzáteszem. Röhejesnek tartom. A srác folyamatosan üldözött a szerelmével, már már szó szerint... Nem tudtam vele mit kezdeni, addig rágta a fülem, hogy szánalomból összejöttem vele... (Bár ezt a mai napig nem tartom kapcsolatnak, de ha már leírom a sztorit írjak le mindent) Gondoltam majd rájön, de nem vette észre hogy rohadtul rühellek vele lenni. Egyre inkább megfojtott. Minden nap átjött, hiába mondtam neki hogy ez így nem lesz jó, egy kis szabadságra van szükségem.  Akkor egy napig nem jött utána kitalált valami indokot. Undorodtam tőle. Gusztustalannak tartottam hogy kihasználja azt, hogy mennyire fontos nekem, és erre is képes vagyok azért, hogy mint embert ne veszítsem el. Végül nem bírtam tovább. Kidobtam. Nem telt bele egy hét jött egy üzenet, hogy nagyon nagy bajban van, csak én segíthetek rajta könyörög hogy vegyem fel a telefont és segítsek neki. Mi volt a nagy baj? Kilépett a kedvenc együtteséből az énekes, most így nem tudja mi lesz az ő tribute együtesükkel... pff... Jó, megint elkezdtünk beszélgetni, normálisnak tűnt. ÉN NAIV!!! Megkértem hogy csinálja meg a gépemet. Négy napig szarakodott vele, csak azért, hogy itt lehessen velem. Végül elzavartam. Aztán én aljas gátlástalan szajha, együtt mertem utazni vonaton egy régi haverommal aki itt lakik tőlünk nem messze és nagyon régen nem beszéltünk már. Ezt megtudta a srác, és közölte hogy kezét lábát eltörné az illetőnek, mert mi az hogy velem egy vonaton mer utazni. Hoppá! Rá pár napra megint közölte, hogy valakitől engem meg kell menteni, mert az egy gusztustalan féreg és az ilyen pasit agyon kell verni, és egyszer úgy is agyonveri... Szerinte úgy is az ő felesége leszek majd egyszer, mert ő az egyetlen ember aki engem igazán ismer és szeret. Csak is ő lehet majd a férjem. Kezdjük ott, hogy nem akarok férjhez menni. Ismer... végül is igen, azt a lányt ismeri akit elképzelt magának, de mivel pont nem úgy viselkedtem és reagáltam dolgokra mint ahogy ő elképzelte a világ legnagyobb szemétje voltam. Majd egyszer egy szép napon átjött hozzám valami indokkal hogy nagyon nagy bajban van és csak én segíthetek rajta. Berakott egy dalt egy videomegosztó portálról, és megkérdezte. Ismered azt a számot, hogy Ohio? Mondom igen ismerem. Na ez ugyan arról szól, csak angolul. Ha enyém nem lehetsz másé se legyél! Erre elkezdett kotorászni a táskájában, és elővett egy kést, majd nekem szegezte és közölte, "Ezerszer elképzeltem már hogy hogyan ölnélek meg!" Na akkor basztam ki a házból mint macskát szarni! Utána nem találkoztunk, letiltottam mindenhonnan, és eltűntem. Pár napra rá egyik haverja keresett hogy mi van. Közöltem hogy innentől kezdve nem vagyok hajlandó életjelet adni magamról. Erre a kedves hős szerelmes elkezdett hívogatni. Eleinte nem akartam felvenni, de mondta a haverja, hogy inkább beszéljek vele, mert ide fog jönni hozzám a srác. Felvettem. "Mi az hogy így kell megtudnom?- Mit? -Hát ezt? -De mit? -Hát hogy vége? -Minek van vége? -Nekünk. -El se kezdődött!" Megfenyegetett, hogy úgy is megtalál, hiszen tudja, hogy hol lakom, és hova járok suliba, hol van a munkahelyem. Nem menekülhetek tőle! Meg fog találni! Úgy is az övé leszek nem menekülhetek előle! Mindenkit agyon akart verni. Szerinte az egyik barátnőm hibája az hogy nekünk nem ment a dolog, meg azé a szemét trógeré, meg öcsém haverjáé, meg mindenki hülye csak ő helikopter. Ide akart jönni de nem engedtem. Egy hónapig valóban csend és nyugalom volt, majd elkezdett hívogatni. Nem vettem fel. Rám uszította egyik ismerősét hogy írjon e-mailt, mert nagyon nagy bajban van és csak is egyedül én tudok rajta segíteni. Válaszoltam, hogy nem tudok vele mit kezdeni sajnálom de ha akarnék se tudnék segíteni a srácon, mert ha hozzászólok már azt hiszi hogy szerelmes vagyok belé. Utána végre ismét csend és nyugalom. Aham, meg ahogy én elképzeltem. Megjelent a kedves édesanyja. Írt egy levelet, amit úgy írt alá, hogy egy ex. Már gyanús volt a dolog. Majd elkezdett lelkizni, hogy ő nem haragszik csak most nagyon szar minden de majd jó lesz. Ismét csak hoppá! Ez most akkor ki is? Ő vagy a srác? A srácból mindent kinézek már, azt hittem ő írogat az anyja nevében. Nem válaszoltam neki, és én ismételten szemét dög beleírtam a blogomba hogy szerintem a srác írt nekem. Erre jött a levél, anyucitól, hogy ő volt és hogy mennyire egy gerinctelen utolsó cafka vagyok, mert a fia olvassa a blogomat, és hogy tehettem ezt. Miattam rúgták ki az egyetemről a srácot, mert az belémszeretett és követeli hogy fizessem ki a tandíja felét. Ráadásul megfenyegetett, hogy mindenféle fórumon közzé fogja tenni a beszélgetésünket, és hogy mit hoztam ki a dologból. (Úristen csak azt neee!) Egy paranoiás hülye liba vagyok. Nem tudom ha őt meg akarnák késelni mire gondolna ha már így is annyi mindent kitalált a kedves látni nem kívánt személy csak hogy a közelembe férkőzzön. Igazából azok után amit a srác leművelt velem mindent kinézek belőle, és lehet hogy paranoiás vagyok, de jobb félni, mint egyszer rádöbbenni, hogy itt kolbászol éjjel az ablakom alatt öntudatlan állapotban.

Levonva a tanulságot, kedves hölgyek, nem, NEM LÉTEZIK BARÁTSÁG FIÚ ÉS LÁNY KÖZÖTT! Kedves urak, egy nő sem ér meg annyit, hogy fussatok utánuk mint a péri farkas a gyalogkakukk után. 

 

Hülye voltam amikor azt hittem, hogy meg fogja érteni, és lehetünk barátok. Sokat hibáztam én is, nem kellett volna hagyni, hogy visszapofátlankodjon az életembe, "összejönni" vele meg végképp nem. Tanultam belőle. Remélem más ha ne adj Isten hasonló helyzetbe kerül mint én, az tanul az én hibámból, és csírájában elfojtja a dolgot!  

Az egyik dolog:

"Ha nem szeretnél egyedül lenni szenteste, vagy csak a családi körök letudása után szeretnél egy jót bulizni, akkor itt a lehetőség: egy később megnevezett helyen várunk téged, ahol szakítósmatricáddal kedvezményesen fogyaszthatsz majd. És hogy honnan szerzel szakítósmatricát? Ezt is meg fogod tudni időben, ne aggódj." - esemény itt.

Tehát lesz szakítós karácsony, szenteste éjféltől, még nem tudjuk, hogy hol, de valahol a Király utca környékén majd. Erről mindenki időben értesülni fog, a szakítósmatricákat meg jól szétszórjuk a városban, és majd jól fogyasztásra lehet őket váltani.

A másik dolog:

Írt rólunk a Magyar Hírlap egy hosszú cikket, amelyben lelepleznek engem, hogy amúgy újságíró-filmkritikus vagyok. A cikket itt olvashatjátok el.

A Facebookon el lehet rejteni a kapcsolati státuszt? Nocsak. Jó tudni. (Úgy veszem, hogy ez a szakítás a Social Network című film kapcsán jött elő) (Egyébként: meg ezerszer megmondtuk már, hogy külföldiekkel ne.)

Ő: nálam tíz esztendővel idősebb, külföldi férfi (MPG)

Én: huszonéves, magyar lány (HP, MNK)
Egymás életének részei (IRL megismerkedve, virtuálisan és élőben folytatva): 15 hónapja
Ezalatti szakítások száma: már számon se tartott


A szappanopera befejező része, in medias res (tehát kívülállóknak valószínűleg nem mindenhol követhető, azonban fölöslegesen hosszú lenne összefoglalót tartani az eddigi epizódokról)

November 30-án beszéltük, hogy megvehetem a repjegyeket január 12-ére, hogy együtt tölthessünk nála egy hónapot. Másnap is csevegtünk, amíg szó nélkül le nem lépett. Megnyitottam a Facebookot azzal az bálprofillal (exszépségkirálynő), amellyel egy héttel azelőtt bejelöltem, és amelyet persze visszaigazolt (szokása ugyanis boldog-boldogtalant). Láttam, megbökte a lányt (akkor először; éppen a bejelentésem után – a mellékelt ábra szerint roppant mód megbecsülte a kiutazási szándékom). Mondom, oké, te nem változol, öreg. Tényleges önmagamként bejelentkeztem chatre, ott online volt, kérdeztem, miért nem köszöntél el, azt mondta, most nem tud beszélni, azért jött fel ide, mert itt kell megtárgyalnia egy ügyet, mire én egy „oké, szia” után leléptem. Megfordult a fejemben, hogy nem megyek ki hozzá (elsősorban a bökés miatt, a faképnél hagyást már fel se vettem), ám sajnáltam volna nem kihasználni (egy hónap ingyen szállás, ellátás, idegenvezetés), amivel legalább nem szerencsétlen áldozat lennék, hanem számító dög. Nem azzal volt bajom, amit csinált. Hanem hogy ezt úgy csinálta, hogy közben átverte a fejem – és soha, de soha nem tagadja meg önmagát.

December 3-án azzal a csak úgy magától benyögött, nyilvánvaló hazugsággal, hogy „te vagy az egyetlen”, kiborította a bilim. Oda lyukadtunk ki, hogy nyugodtan lehet őszinte, ha nem én vagyok az egyetlen, a valótlant viszont nem viselem el. Ő természetesen kötötte az ebet a karóhoz, mire mondtam neki, hogy akkor egyetlenségem bizonyítására ezt jelezze Facebookon is (volt már rá példa az ő kezdeményezésére, csak én akkor nem láttam értelmét fent hagyni, miután két hónap elteltével egy hétig nem érezte szükségét a kommunikációnak). Húzódozott, hogy tönkreteszem az üzletét (és nem mennek vissza hozzá nyáron a női turisták fényképezkedni), de végül teljesítette a kérésem, majd hozzátette, hogy most már mindenki látja. Erre azt írtam, rendben, akkor január 12-én megyek, ő pedig megharagudott, hogy én ne zsaroljam, és akkor ne is menjek. Nem fogta fel, hogy a hazudozás esetén állnék el a kiutazástól, nem a kapcsolat kiírása híján. Mindegy, akkor lezártuk azzal, hogy repülök, azonban mérges rám. Zseniális.

Csakhogy itt jött a csavar. A szépségkirálynő (akiről volt is köztünk szó – le sem esett neki, honnan tudhatom, hogy megbökte –, és akiről azt mondta, ő úgyis egy kamu, filmsztár) ugyanis nem látta, hogy kapcsolatban van velem, elrejtette előle. Így tehát, mielőtt felfüggesztettem a hamis adatlapot, azon az álnéven és stílusosan az ő anyanyelvén küldtem neki egy üzenetet: „Szép dolog rejtegetni a barátnőd? Látod, ezért nem bízom benned. Feladlak. Most már azt csinálsz, amit akarsz.”

Ezután 6-án volt először online (ahol most lakik, nincs net), rám is írt – tratatatam – egy kérdőjelet. Nagy nehezen megvilágítottam neki, hogy én üzentem a szépségkirálynőként. Bevallotta, hogy igen, elrejtette pár lány elől a kapcsolatunkat, és akkor mi van? Ő nem beszél róla, hanem csinálja. Én pedig, magyarázva az egyértelműt, kifejtettem, ez pusztán annyit jelent, hogy nem én vagyok az egyetlen, nem akarja, hogy mások lássák, esetleg van valakije, nem vesz komolyan, nem volt velem őszinte, szórakozott. Elköszöntem, kijelentkeztem.

Azonnaliként ezt hagyta: „Szóval most mi történt? Azt mondtad, csak velem akarsz lenni, semmi sem érdekel. Akkor értem, szakítunk. Lehet, hogy megint hibáztam, mindig veszítek. Te jó ember vagy, én talán rossz. Sajnálom. Szia”


Tesco-ban nem, más bevásárlóközpontban megfordultunk, emlékeim szerint én pakoltam, ő fizetett, gumi rendelkezésünkre állt, csak mellőztük (-te), volt katona.

A kommenteket a magam érdekében inkább nem olvasom. :)

Nagyszerű téma, írjatok még ilyen, filmekhez kapcsolódó szakításokat!

Kedves Szakítósblog!

Egy régi történetemet szeretném veletek megosztani, ami nem szakítás
tekintve, hogy az ismerkedés korszakában elhalt a dolog. Ma adják az
Üvegtigris című filmet erről jutott eszembe. Tehát a sztori a következő:
Bulizgattunk a barátnőimmel és egyszer csak odalép hozzám egy srác,
elkezdünk beszélgetni, szimpatikus, számcsere. Másnap hívott,
találkoztunk. A szokásos ki miket szeret kérdésnél hangzott el a következő
jelenet:
Srác: -Milyen filmeket szeretsz?
Én: -Mindenfélét a vígjátéktól, a drámákig, fantasy, szóval tényleg
mindent, kivéve a horrort.
Srác: - Aha én is. Te az Üvegtigrist szereted?
Én: -Persze nagyon, haláli film.
Srác: - Fú, akkor Te egy baromi bunkó csaj lehetsz, ha tetszik Neked az az
alpári sz@r. Mégis hol marad a nőiességed?
Én: -Közvetlenül a sznob segged mögött.
Ezek után kb. 2 perccel távoztam a helyről...
Hát ennyi lett volna.

Mi mindent kozzeteszunk! Ugyanakkor eliteljuk a tragarsagot!

Legjobb szakítószöveg fél éves boldog kapcsolat lezárására:

"Jövő héten már úgyis más szopja a faszom"


Elnézést a trágár szövegért, de ez így hangzott el a valóságban, a meghökkenéstől nem jutottam szóhoz. 
Megértem, ha nem teszitek közzé :-)

Szerintem egy szakítást és annak okait akkor és ott nagyon nehéz megérteni, tehát kb lehetetlent kér a levélíró, hogy most oldozzuk fel, és mondjuk el mi volt a gond. De hajrá, lehet értelmezni, tanácsot adni, azt úgyis imádjátok.

A kép innen

Sziasztok!

 

Szeretném leírni és a véleményeteket kérni az én esetemről, mert képtelen vagyok megtalálni a legvalószínűbbnek tűnő választ és addig csak őrlődni fogok.

 

Munkahelyen ismerkedtem meg vele (fiú). Nem gondoltam, hogy bármi komolyabbat fogok tudni érezni iránta, mert teljesen más típus volt, mint akiket én kedvelek. Mikor odakerült, volt barátnője, tán éppen ezért is meg sem fordult a fejemben, hogy bármit is akarjak tőle. 3 nappal azután, hogy megismerkedtünk, elkezdett felém komoly jeleket küldeni (sokat foglalkozott velem, megölelt, ha volt rá lehetősége, hazakísért, de tulajdonképpen egy útvonalon jártunk haza, belem karolt az úton, búcsúzáskor hosszú ölelések). Nem kérdezgettem, gondoltam, ha lépni akar, majd rákérdezek. Így is lett! Elmondta, hogy nem jó a kapcsolat és sosem voltak komoly érzelmek, egy barátságból alakult ki a kapcsolat, 1 éve vannak együtt. Mondtam neki, hogy akkor előbb zárja le és majd utána beszélgethetünk a továbbiakról…

 

Nem telt bele 1 hét és elköltözött a barátnőjétől. Utána minden villámgyorsan történt, 2 hét múlva szinte együtt laktunk. Én még embert nem láttam így odalenni valakiért, ahogy ő oda volt értem! Az ő részéről rögtön szerelem lett, nálam ez csak sokkal később következett be. Jó volt vele, pont olyan, amiről minden nő álmodik! Kedves, figyelmes, odaadó, gondoskodó, jó volt vele a szex, minden káros szenvedélytől mentes, sportolt, jó családi háttér, stb.! Igyekeztem viszonozni minden tőle kapott jót, támogattam lelkileg, ha szükség volt rá.

 

Egy nap kirúgták a munkahelyünkről, teljesen jogtalanul, mert nagyon jó szakember volt, csak a melóhelyünkön kicsit más volt az értékítélet. Én mar előtte figyelmeztettem, hogy baj lesz és fogja vissza magát a szájalással, de nem hallgatott rám. Bíztattam, hogy nézzen másik helyet, mert ő amúgy is túl jó ide, többet érdemel. A kirúgás után is folyton piszkáltam, próbáltam mindenben segíteni a munkakeresésben és támogatni, mivel sehova meg csak be sem hívták! El volt keseredve az itthoni munkalehetőségek miatt, azt tervezgettük, hogy jövőre külföldre megyünk dolgozni és el is kezdett angolul tanítgatni. Nagyon jó volt a kapcsolatunk attól eltekintve, hogy néha voltak kicsattanásai, amit veszekedés követett, de végül könnyes szemmel kért bocsánatot és azt mondta (szó szerint), hogy igyekszik jó lenni!

 

Már régóta kerestem én is másik munkát és egyre nehezebben viseltem a kudarcokat, de nem adtam fel. Neki beütött a Fortuna, behívták az ország egyik legjobb nyitásra készülő „helyének” a tréningjére… Én akkor elkezdtem nagyon aggódni, hogy elveszíthetem, hogy ez után már nem leszek elég jó neki, hogy ugrottak a közös terveink a külföldi munkával kapcsolatban, de végül beletörődtem, mindenben támogattam, túlléptem a félelmeimen és büszke lettem rá, valamikor akkor szerethettem bele (kb. fél év után). Végre nekem is sikerült új munkahelyet találnom, amiről kiderült, hogy emberfeletti teljesítményt várnak el tőlem (3 ember helyett kellett dolgoznom, napi 16 órában)… Ez egy nap úgy kiborított, hogy egész nap csak sírtam. Ő nem tudott akkor mit kezdeni velem, én meg arra vágytam volna, hogy megnyugtasson. Ő csak azt mondta: nem érti, miért nem tudom letenni a gondokat, ha hazajövök, ő is keresztülment már ilyenen (hajón dolgozott 4 évig) és sosem borult így ki. Azt is mondta, hogy – bár rossz kedvem ellenére mindig érdeklődő voltam a tréninggel kapcsolatban, kérdezgettem, stb. – nem tud igazan örülni a sikereinek, mert mindig rosszkedvű vagyok, végül pedig azt, hogy ő nem lelki segélyszolgálat és nem pszichiáter…

 

Erre a mondatra összedobáltam a cuccait és mondtam, hogy többé látni sem akarom, de ő már előtte elkezdett összepakolni a veszekedés hevében. Ezután fogta magát és elment. Néhány nap múlva elgondolkodtam és azt gondoltam, biztos nem úgy értette és fogalma sincs mit mondott, így visszahívtam a kapcsolatba. Annyit tudni kell még, hogy nekem pokoli gyerekkorom volt, „nincs” családom, megjártam a drogok poklától kezdve mindent, de 27 évesen leérettségiztem, azóta még 2 iskolán vagyok túl és a saját lábamon állok. Próbáltam vele megértetni, hogy a gyerekkorom miatt néha kicsit labilis vagyok érzelmileg, jó lenne egy kis megértés a rosszabb időszakaimban, de egyáltalán nem tudta átérezni és megérteni a dolgot. Gondoltam, sebaj, ő lesz majd a példaképem, tőle teszek majd szert még nagyobb lelki erőre és igaza van: a múlton túl kell lépni! Kibékültünk, de azt mondta, valami megszakadt benne és hogy majd az idő megoldja…

 

Iszonyú nagy szeretetben éltünk tovább, én azt gondoltam, együtt fogunk megöregedni, hogy milyen jól megoldottuk a gondjainkat és milyen jól tudjuk egymást előrevinni, vagyis minden tökéletes volt, a szex is nagyon jól működött… Egyet kivéve: valahol a rajongása elmaradt, de ettől függetlenül ugyanolyan volt, ugyanúgy megadott mindent, igyekezett boldoggá tenni. Minden problémámon túlléptem, mert csak arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen remek társam van és ez adott erőt minden kudarc túléléséhez. Időközben megnyitott a munkahelye, új barátok, sok stressz, megfelelés, bizonytalanság a pénzt es a hely sikerességét illetően, folyamatos tanulás, kevés szabadidő, viszont később ezek mellett nagyon sikeresen elindult a karrierje fölfelé, szerették, dicsérgették, nagyon büszke volt a munkahelyére. Kevesebb lett a tartalmasan együtt tölthető idő, de a figyelem, a szeretet és a törődés a régi maradt. A kicsattanások csökkentek, veszekedés, sértődés sosem volt, max. 1-2 megjegyzés, ha valami nem tetszett (részemről), de engedtem, mehessen, ahova akar (nem volt túl sok alkalom, hogy egyáltalán akart volna menni), mindig érdeklődéssel, szeretettel vártam haza.

 

Azt mondta boldog, terveztük a karácsonyt, a jövőnket, ajándékokkal lepett meg, szeretlek üzenetekkel, napjában többször hívott, segített a házimunkában… Aztán egy céges buli alkalmával elfelejtett szólni, hogy csak reggel jön, így hajnalban felhívtam, merre jár és másnap megjegyeztem, legalább mondhatta volna, hogy csak reggel jön haza! Mivel egyre sűrűsödtek a céges összejövetelek, megkérdeztem, hogy akkor mostantól ez mindig így lesz-e? Megbeszéltük, majd még noszogattam, hogy egyen, mielőtt bemegy dolgozni, mert rosszul volt az előző esti iszogatástól. Este meg érdeklődtem, hogy bírta a melót. Ezután annyi változott, hogy a telefonba már nem becézve szólt bele, de semmi más jel nem volt arra, hogy komoly gond lenne, de ez elég volt ahhoz, hogy 3 nap múlva mikor hazajött, rákérdeztem mi a baj…

 

Azt mondta, nem tudja, hogy kezdje, én állandóan bizalmatlankodom vele, nem mehet sehová, mert nekem nem tetszene, én mindig vele akarok lenni és ez már csak rosszabb lesz, mert még többet kell dolgoznia, hogy nem tudja túltenni magát a szakításunkon és ezt már nem lehet helyrehozni, több szabadságra van szüksége, és hogy semmi nem lesz már a régi! A bizalmatlankodás annyi volt, hogy néha megkérdeztem, kivel e-mailezik, majd teljesen nyugodtan kifejtette még azt is, hogy miről levelezik, de ugyanezt ő is megtette velem. Próbáltam meggyőzni, hogy mindent meg lehet beszélni, én megértő vagyok és változtatunk, ha valami nem jó, hiszen tudja, hogy bármit megtennék, hogy boldog legyen, mert ő is mindent megtett, hogy én boldog legyek! De hajthatatlan volt, összepakolt és elment…

 

Írt egy búcsúlevelet, hogy nagyon sajnálja, de az előbb említett dolgok miatt ő kínlódott, nem akar folyton küzdeni magával és reméli, hogy találok majd egy sokkal empatikusabb partnert magamnak, és mindig szeretettel fog rám gondolni. Ezután 1 hétig e-mailben próbáltam őt meggyőzni, hogy beszéljük meg, nem hiszem, hogy ennek így kellett történnie, de ő kerek-perec elutasított, a döntése végleges! Annyit érdemes még tudni róla, folyton azt mondogatta, hogy harmonikus kapcsolatra vágyik, és nem szól semmiért, mert utál veszekedni. Próbáltam vele megértetni, hogy ez így nem jó, mert a kibeszéletlen problémák csak gyűlnek, majd robbannak, és hogy nem létezik problémák nélküli kapcsolat, de ezek szerint meg sem hallotta.

 

Nos, nála igazán nagyot robbant! Én úgy érzem, igazán jó társ voltam, főztem, mostam, szerettem, ölelgettem, bíztattam, dicsértem, elfogadtam a hibáival együtt minden gond nélkül, imádtam a szüleit, rock bulikban tomboltam (mikor utálom a rockzenét), csakhogy őt boldoggá tegyem! Úgyhogy nem értem! Gondoltam arra, hogy ő egy önző ember és csak kihasznált, amíg szüksége volt rám, mert miért ne lehetne egy önző embernek az jó, ha ad a másiknak, de ezt nem tudom, és nem akarom elhinni róla! Gondoltam arra is, hogy tényleg csak kommunikációs, vagy lelki problémák állnak a háttérben, mert voltak arra utaló jelek is, hogy ő valójában egy nagyon érzékeny ember, csak álarcot visel… Akkor viszont nem akarok ebbe beletörődni, csak nem tudom, hogy küzdjek úgy, hogy ne csináljak nagyobb kárt, hogy tényleg el tudjak érni valami eredményt!

 

Igazából e között a két érzés között ingázok és jó lenne már dűlőre jutnom, mert nagyon kínlódok. Ha tudnám, hogy tényleg csak kihasznált, bele tudnék törődni, de ezt még egyelőre elfogadhatatlannak tartom…

 

Kíváncsi vagyok a véleményekre.

Szemeteszsákkal elüldözött anyóspajtás, mosógépben mosott nem kevés pénz, nyüszítő kutya lenne ennek a posztnak a filmváltozatában.

A kép innen

No az én sztorim hosszú és kb. 4 évet ölel fel, de megpróbálom sűrítve leírni.

T-vel egy munkahelyen dolgoztunk. Magas, kék szemű, barna hajú, olyan pasi aki a hivatalos szerveknél dolgozó nőket képes úgy elvarázsolni a személyiségével és külsejével, hogy tartozását simán eltüntették. Ezt így higgyétek el....

T egy zseni...... de egyben őrült is, erre csak később jöttem rá. Egy vékony cérnán egyensúlyoz, és éppen attól függ hogy milyen a hangulata, hogy merre billen ki...

Szóval T-vel egy ideig minden rendben volt, gyorsan szerettünk egymásba és hirtelen össze is költöztünk. Ő akkor még az öccsével élt együtt, én költöztem hozzájuk. A cégnek viszont akinek dolgoztuk és főleg a vezérigazgatóját nem szívleltem. Amolyan igazi borg-osító figura, aki képes mindenkit meggyőzni arról, hogy neki van igaza. Hát engem nem sikerült. Ebből aztán T-vel aki nem sokra rá kereskedelmi ig. lett a cégnél sok vitánk volt, ráadásul a vezérigazgató lakásában laktunk. 1 év után ha valamivel nem értettem egyet T-vel, közölte, hogy én csak azért vitatkozom, hogy neki ellent mondjak. Legtöbbször az szidott, hogy ne szapuljam azt az embert akinek a lakásában lakunk. Hozzáteszem rendes lakbért fizettünk érte! Tehát nem ingyen volt a fenekünk
alá tolva, innentől kezdve pedig úgy éreztem, hogy miért ne oszthatnám meg a párommal a nemtetszésemet a főnökünk iránt, még ha az lakásában is élünk.

Közben az öccse elköltözött tőlünk. Boldog voltam, hogy talán végre sikerül mint egy normális pár kettecsként birtokolni a lakást.

Aztán jött a következő csapás, éppen karácsony volt a szüleimnél voltunk. T krétafehér arca jött felém, az anyjától kapott sms-t. Ennyi állt benne: Rosszindulatú rákos daganatom van. Én meg mivel szociálisan érzékeny vagyok, mit mondhattam volna... Az édesanyja hozzánk költözött. Az életterünk lecsökkent 20m2-re. Innentől jött a kálvária. Anyám legjobb barátnője onkológián dolgozik fej-nyak sebészeten, bevittem leendő anyósomat soron kívül vizsgálatra. Hát amit ott művelt! Üvöltött a doktornővel, hogy itt mindenki hentes, hogyan gondolja hogy engedi elvégeztetni a biopsziát, és itt meg akarják ölni. Égett a pofámról a bőr. Aztán kiderült nem is rosszindulatú daganata van, hanem cisztája. Persze mindeközben nem dolgozott, nálunk lakott, a mi pénzünkön járt a Széchényi Fürdőbe, és amikor rosszul ment, akkor megjegyezte nekem hogy
már nagyon unja a tészta ételeket, úgy hogy egy fillért sem adott. Műtét helyett, velem íratott imakéréseket amerikai papokhoz, hogy segítsenek rajta, imádkozzanak érte (velem aki ateista) és nem lehetett neki megmagyarázni hogy amik üzenetek jönnek vissza azok automatikusak, annyit jelent hogy megnyitották a mélt. Egyik nap éppen munkából sétáltunk hazafelé T-vel amikor rákérdezett szeretem-e az anyját. Kicsúszott a számon, hogy nem. Aztán anyósomnak sikerült munkát kapnia egy kislányra vigyázott napközben. Azon a nyáron a kislány szülei levitték magukkal a Balatonra. Én pont előtte vettem egy égszinkék nadrágot. Általában nem hordok színeset nem szeretem, de egy nappal azután hogy anyósom elutazott kerti party-ra voltunk hivatalosak. Kerestem égen-földön az égszínkék nadrágot hát nem volt sehol. T felhívta az anyját hogy nem-e vitte el váltig állította hogy nem. 1 hét múlva a fogason ismét ott lógott a nadrág a szekrényben. Ekkor mondtam T-nek hogy vagy ő vagy az anyja.

Titokban keresgettünk új lakást, időközben én eljöttem a cégtől nem bírtam tovább a légkört és terveztük T-vel egy saját cég beindítását. Megvolt az új lakás, 2 héttel előtte szóltunk az anyjának hogy mi költözünk. Költözés utolsó napján jött a cuccaiért, és fekete szemetes zsákokba pakolt, csak hogy még jobban megalázzon minket, és rosszul érezzük magunkat, hogy ő a cuccait szemetes zsákban viszi el a buszon. Taxit hívtunk, kifizettük.

De a kapcsolatunk innentől kezdve T-vel megromlott. Elindítottuk a saját üzletünket, T egy havi fizetésével ami akkor kb. 300e körül volt, plusz a szüleimtől kaptunk egy kisebb összeget az indulásra, és ezen felül vállaltam két bevásárló kártya hitelt. Az összes aranyam a zaciban volt, hogy fenntartsuk magunkat, én közben dolgoztam másnak hogy legyen biztos bevételünk, ha esetleg nem megy majd. A szüleim ha kérdezték miért nincs rajtam a gyűrűm, a nyakláncom, a fülbevalóm, mindig azt mondtam: áh most nem hordom. Szerencsére hamar beindult a cég, és mi hirtelen nagyon jól éltünk. 180M2 házba költöztünk, lett egy kutyánk. Aztán jött az új pénzügyes nő, P. Annyi idős volt mint mi éppen egy válás kellős közepén, két gyerekkel. Amikor először találkoztam vele, már akkor tudtam hogy szemet vetett a páromra. T pedig rengeteget mesélt neki rólam, hogy miket csinálunk...stb...stb. Következő alkalommal mikor találkoztam P-vel úgy éreztem mintha lenne egy ikertestvérem. Vagy mintha lemásoltak volna. P pedig pontosan tudta
pénzügyesként hogy mennyi pénz folyik be hozzánk. Gondolom sejtitek.......

T elkezdett furán viselkedni, addig soha nem vitte magával a telefonját sehova. A telefon nálunk nem volt tabu téma, de soha egyszer nem néztem bele. Még a nadrág zsebeibe sem nyúltam bele, mert én otthon azt tanultam egy férfi zsebe tabu, így volt hogy nem kevést pénzt mostam ki. Szóval elkezdte magával vinni a telefonját mindenhova, a kádba, az illemhelyre, és egyre kevesebbet járt haza. Persze erre én meg hisztizni kezdtem, többször nagyon csúnyán összevesztünk ezért. Aztán egyszer csak P hirtelen egyik napról a másikra elment. Nagyon csodálkoztam. De elkezdtem gyanakodni. Elmentem pár napra az anyámmal és a legjobb barátnőmmel Velencébe, előtte T azt mondta, hogy majd ha hazajöttem meglátjuk mi lesz. Akkor már egy puccos, Pest megyei városban laktunk, 210m2-es álomházban, 3szoba, nappali amerikai konyhával, fürdőszoba, külön gardrób,
mosókonyha. Hazajöttem, ő nem jött haza. Telefonon beszéltünk, aztán elkezdtem összerakni a puzzelt. Mikor végre hazajött rákérdeztem: Viszonyod van P-vel? A válasza az volt, hogy NEM! Átfogalmaztam a kérdést: Viszonyod volt P-vel? Erre már igen volt a válasza. Kiborultam, mert egyrészt jellemtelennek tartottam, hogy csak megfogalmazás kérdése volt, hogy megmondja az igazat, de nem csapkodtam, csak kértem költözzön el. Elköltözött, de a ruháit ott hagyta. Majdnem az összeset!

Aztán kiderült hogy a nő azért távozott a cégtől mert ő nyilvánossá akarta tenni a kapcsolatukat, T viszont akkor még vacilált, mondta neki hogy szeret engem. Ezért szakítottak, és P felmondott.

T-vel való szakítós beszélgetésünk után 1 héttel ők már ismét együtt voltak. Hát mégsem szeretett annyira. De mivel a kutya közös és T imádta a kutyát, néha meglátogatta, a saját volt közös otthonunkba volt hogy hívta a nő, ő meg kint a teraszon beszélt vele. De volt úgy is hogy lemondta a kutya visit-et mert a nő direkt rászervezett. Aztán jött P részéről a zaklatásom, mert T nem akart vele összeköltözni, és azt hitte ennek én vagyok az oka. Undorító smsek, telefonhívások érkeztek tőle. Végül besokaltam és elmondtam T-nek mit művel a jelenlegi barátnője. P tudta hogy ameddig közös cégünk van T-vel addig én mindig ott leszek a feje felett mint Demoklész kardja, ezért mindenképpen ki akart túrni.

Végül elköltöztem a puccos városból, a puccos házból, nem bírtam tovább ott élni. Utolsó nap sem jött a ruháiért T, a barátait küldte el érte, mondván neki ez nagyon fájdalmas.

Majd jött skype-on a nyüszögés, hogy ő olyan egyedül van, hogy nincs mellette senki. Javasoltam költözzenek össze P-vel. Jah és mindeközben ugye a cégünk közös maradt, együtt csináltuk, a hasznot pedig feleztük. Aztán fél év múlva P-vel szétmentek. T alapjában nem gyerekcentrikus, ez volt a fő váló-ok.

Majd megismerkedett K-val. K, 11 évvel fiatalabb T-nél! K, 20 volt amikor összejöttek, annyi idős mint T öccse, T akkor volt 30. K, mostohaapja gazdag, és ez T-nek nagyon imponál. Aztán egyszer csak azt vettem észre hogy elkezdtek eltünedezni az emberek a közös cégünkből. Később kiderült, hogy T csinált K-val egy új céget és oda vitte át az embereket. A közös céget aminek fénykorában egy 400m2 elterülő központja és 7 al-irodája volt teljesen letérdeltette. Vízfolyás szerűen hazudott.

Az apját és az öccsét akik már a K-val közös cégüknél dolgoztak üvöltve rúgta ki. Az apjával én azóta is hetente beszélek, ő a fiával az üvöltözés óta nem.

Hihetetlen, hogy mennyire meg tudnak változni emberek. Életemben nem gondoltam volna, hogy az a férfi, aki ha elkezdtem egy mondatot ő befejezte, akivel ennyire ismertük egymás gondolatát, így tud viselkedni. Az aki nem csak szexuálisan, hanem lelkileg is a társad volt, képes veled ilyet tenni.

Kíváncsi vagyok a véleményekre.

A vita tovább gyűrűzik: lehet-e egy kapcsolatban meztelen nős képeket bámulni, vagy sem?

A kép innen

Az előző kapcsolatomnak öt éve lett vége. Történt ugyanis, hogy az én drága egyetlenem pornográf képektől hemzsegő weboldalt üzemeltetett, amin jót csámcsogtak a haverjaival, kommentelőkkel, meg még ki tudja kikkel. Nekem ez az elején még belefért, nem is érdekelt, ahogy Ti is írtátok: mindenki megnézi a szépet, miért is ne tehetné. A gondok ott kezdődtek, amikor összeköltöztünk. Rá kellett jönnöm, hogy ő bizony naponta átkutatja az internet minden kis zugát, hogy újabb "cicákat" (így hívta őket) töltsön fel erre a weboldalra. Na ez már zavart egy kicsit, meg is mondtam neki. Legyintett. Jól van, gondoltam, majd elmúlik a "kamaszkorral"... És mivel egyébként minden rendben volt köztünk, hagytam a fenébe. Ha már akkor tudom, amit most, pakolok és azonnal otthagyom. Mert legyünk őszinték: az a csaj, akit nem érdekel, hogy a párja rendszeresen idegen csajok genitáliáit bámulja, fából van, vagy nem szereti a pasit. De ne papoljak, térjek rá a lényegre.
Első körben közölte a drága, hogy szokjak le a cigiről, mert az ő lakásában ugyan nem fogok rágyújtani. Oké, rendben. Igaza van, amúgy is egészségtelen. Megtettem, és ezt ezúton is köszönöm neki! Második lépés: furcsállottam ugyan, de szeretett eljárni velem vásárolni. Vagy inkább megmondani, mit vegyek meg. Észre sem vettem, de megváltozott a stílusom. Ezzel sem volt különösebb baj, nőiesebb, elegánsabb ruhákat hordtam az addigi sportos cuccaim helyett. Aztán rávett, hogy az egyébként világ életemben hosszúra hagyott hajam vágassam rövidre és festessem vörösre. Hetekig győzködött, mire beadtam a derekam és időpontot kértem a fodrászomtól. Épp egy nappal a tervezett átalakítás előtt megint a weboldalával szórakoztatta magát, én meg közben takarítgattam. Valahogy a monitorra vándorolt a tekintetem, és leesett az állam. Rövid, rézvörös... félhosszú, vörös... rövid, mahagóni... a testtartás... a bikinivonal... eskü: még az új ruhatáram egyes darabjai is visszaköszöntek a képeken (természetesen nem a nőkön, hanem a "díszletben").
Kivertem a balhét. Csak hápogott, nem tudott semmilyen érvvel előállni a szánalmas kis hobbija mellett. Én meg egyenesen undorodtam tőle, pedig mennyire jó volt az ágyban... Úgy egy hétig martuk egymást a dolog miatt, aztán megkérdeztem, számítanak-e neki azok a fotók. Azt felelte, nem. A többit gondolhatjátok. Azt kértem, ha nem számítanak, akkor dobja ki az egész oldalt, úgy ahogy van. Fogadkozott, hogy megteszi. És két nap múlva? Bejelentette, hogy törölte. Nem békültünk ugyan ki, de enyhült a helyzet. Egészen addig, amíg a barátnőm le nem mondta egyik szokásos találkánkat, és ezért korábban értem haza. Belépek a nappaliban, és egyetlenem a laptopját simogatja, na miért... Az oldal megvan, csak elköltözött. Még egy utolsó nagy balhé volt köztünk, aztán pár nap múlva otthagytam.
A férjemmel ugyanabban a kerületben élünk, ahol ő meg a jelenlegi barátnője. Néha látom őket, amikor a kicsikkel sétálok. A csaj szépen alakul. Egy hónapja még csak rövid volt, de tegnap már vörös is. :) Úgy tűnik, őt nem zavarja, én meg mindig olyan jókat mosolygok ilyenkor magamban. Ebből az egészből annyit szűrtem le: találja meg mindenki a magának leginkább megfelelő párt. Nézhet a pasi pornót, ha a csajt nem zavarja (vagy élvezi). Lehet a csajnak intim piercingje, ha a pasija odavan érte. Csak ha a másik olyasmit művel, ami neked nem jön be, akkor szólni kell, aztán lesz, ami lesz. Ha meg téged szekál folyton valamiért a párod, meg kéne gondolni, mennyit ér neked: egy gyűrűt? Vagy fabatkát se?
 

Mára egy rövid jut, küldjetek jobbat, ha ez nem tetszik.

A kép innen

Egy éve voltunk együtt barátnőmmel, kaptunk hideg-meleget az élettől, mindegy, saccperkábé jól meg voltunk. Ő állandóan sérelmezte, hogy nem törődök a jövőmmel, és nem érdekel semmi, és pont az évfordulónkon volt képe ezt benyögni:
 - Tudod, neked nincs életed.
Azonnal szakítottunk..