értékellek mint embert

Ebben a történetben nagyon sok a felkiáltójel. Feltételezések szerint a felkiáltójel eredete a latin IO  indulatszóra vezethető vissza, amelyet kezdetben a felkiáltómondatok végén egymás alá írtak, s ennek a leegyszerűsödött formájából nyerte el a mai alakját.

Más: vagyunk már a fácsén is, rendes oldalként, nemcsak groupként, itt lehet minket lelájkolászni.

       Sziasztok!


Az én történetem teljesen átlagos , és mégsem az !!!

Pontosan 8 éve kezdödöt a dolog! Akkor kezdtem a középiskolát, előtte a pasizos életem igen nagy százalékát az általános iskolás viszonzatlan szerelmem tette ki, szóval nagyjából semmiféle tapasztalatom nem volt! Szeptember elseje .. első nap a suliban ott álltam az udvaron teljesen egyedül és akkor megláttam Őt ! Még most is emlékszem , hogy mennyivel magasabb volt mint mindenki más , azt hittem meghalok annyira aranyos és helyes volt ahogy a barátjával beszélt ! Kiderült az osztálytársam lesz ... nagyjából 1év viszonzatlan szerelem után rájött mégiscsak kellek neki méghozzá nagyon is ! Szóval járni kezdtünk , természetesen kölcsönösen az elsők voltunk a másik életében ! Mindent együtt fedeztünk fel ! Azt el kell mondanom hogy nagyon ritka mikor 2 ember ennyi passzol sexuálisan mint mi mai napig isteni a vele! Nagyjából 2év útán összeköltöztünk az ő anyukájához! Nem is volt ezzel baj mivel imádom , olyan mintha a második anyukám lenne ! De mint általában lenni szokott jöttek a gondok , nem nagyon tudta feladni a megszokott életét vagyis nem én voltam a legfontosabb az életében , hanem minden más de általában csak saját maga ! De akkor még dolgozott,viszont mikor otthon volt akkor nem volt velem ahogy azt az ember elvárná, hanem azonnal a számítógépe elé ült ! Én meg csináltam  amit akartam az se érdekelte  hogy hol vagyok vagy hogy kivel csak hagyjam öt békén , mondván neki jár a pihenés! Olyan magányos voltam amit aligha lehet szavakba önteni ! És akkor az internet csodájának köszönhetően megismertem azt a fiút aki azt hiszem az igazi volt! Én akkor 21éves voltam ő 5évvel fiatalabb ( ez lehet nevetséges) Már az első pár msn beszélgetés után úgy éreztem valami miatt bízom benne és ő is bennem, Mindent elmondtam neki , a kapcsolatomról ! A párom akkor állandó éjszakai műszakban dolgozott , gyakorlatilag annyi volt a kapcsolatunk , hogy reggel hazajött egy puszi és aludt ... délután felkelt fürdött evett , természetesen számítógépezet és elment dolgozni ez igy ment minden nap sex ? beszélgetés ? ugyan ... Szóval itt ez a másik fiú nevezük G-nek szóval ő minden volt ami a párom nem ... kedves , figyelmes , teljesen belehabarodtam egyszerűen még most sem értem miért de megörültem érte ! Hosszú órákat beszéltünk telefonon , sétáltunk a hóesésben ! Nem feküdtem le vele nem is ez volt a fontos hanem az hogy úgy éreztem megtaláltam a lelki társam ! Viszont úgy éreztem nem hagyhatom hogy a kapcsolatom szétessen , azért is mert szerettem (tem) a párom probáltam megmenteni , nem volt könnyű mert ő úgy gondolta jól van ez igy ahogy van ! Aztán egyik éjjel mikor szintén dolgozott , eldöntöttem elhagyom összepakoltam a cuccaim és szinte repültem a boldogságtól ha tudtam volna G várt és szeretett engem úgy ahogy azt megérdemlem ... De akkor eszembe jutott az 5év ami köztünk van ezt az emberek nem néznék jó szemmel ! Ott voltak még a szülei is ... ő csak egy kisgyerek volt akkor és ott a buszmegállóban meghoztam életem legnehezebb döntését ! Másnap felhívtam és elbúcsúztam , egy csepp könny nélkül... ő sírt kért könyörgött ! Nagyjából 2 éve újra beszéltünk , még mindig érzünk valamit egymás iránt! Minden nap eszembe jut , minden nap attól félek rosszul döntöttem ! Azóta persze a párommal nagyon sok mindent rendbe tettünk !

Bocsi hogy ilyen hosszú lett ! Remélem kiteszitek !

Üdv!

Minden love story ott fut zátonyra: hogy én akkor én/ő egyetemre került(em).

Tisztelt szakítóblog, íme az én kis történetem, ha tetszik kirakjátok, ha nem akkor nem J

 

Talán a cím lehetne: Amikor nem a szerelem a hibás.

 

Üdv minden kedves sorstársnak!

 

Vágjunk egyből a közepébe:

Régebben sokat tanulmányoztam szingliként az oldalt, hogy próbáljam ellesni a praktikákat, amik intő jelek egy kapcsolat végén, nehogy már elkövetett hibákba essem.

DE, a mindig feltűnő de! Jött egy szép nap, és többévnyi ismeretségből több lett. Ő (lány) 17, én (fiú) 24. Látni, hogy van különbség a kezdőszámokban. De, ahogy a nagyok mondták, a szerelem mindent legyőz, rózsaszín köd, és barátaik…

ÉS (hamár DE is volt, akkor legyen és is) van valami igazság abban amit régen mondtak, mert működött is a dolog elég rendesen, igaz potom 2 évig, amikor is a gimnazista lány egyetemre került. A fiú természetesen megértette a dolgot, hiszen ő is átélte a főiskolás életet, a bulikat és a velejáró nehézségeket, így optimistán tekintett előre. Mert egy igaz kapcsolat, ahol nem csak párok vagytok, hanem igaz barátok is az túl kell, hogy éljen mindent.

Persze ez mind hiú ábránd, mert nem tette.

Szeptember elején közös nyaralás, még úgy tűnt, hogy minden rendben, és talán még rendben is volt. ( elég friss élmény, és a story is). Boldogság és heppinessz, majd elkezdődött neki a tanulás, én meg vissza a munkás napokba. De ritkultak a találkozások, és elmaradtak az sms-ek, telefonbeszélgetések… mert helyette jöttek a bulik és a csoporttalálkozók, ami egy komoly jogi egyetemen mindenkire nézve kötelező, mert fontos, hogy majd később az életben legyen kapcsolatrendszered. Én mindezt tűrve és nyelve hagytam, mert bezárni sem lehet egy szabadon szárnyaló lelket, így pontosan 3 hétre kértem, hogy próbálja kicsit harmonizálni a dolgait és engem, mert elhiszem neki, hogy fontos a diplomája, de ha én is fontos vagyok neki, akkor próbálja megtalálni az arany középutat a kapcsolata és a tanulmányai között.

ÉS (mert és-ből mindig több van mint de-ből J) ekkor, mint derült égből villámcsapás időkérés részéről, mert nem tudja egyeztetni a két fentebb említett dolgot… és persze szeretné, de nem tudja. No persze ez milyen egy hülye kifogás már, mert arra szakítok időt amire szeretnék, és ami boldoggá tesz ugyebár. Így aztán persze kétkedve fogadván a dolgot kiderült, hogy nem „csak” ez a legfőbb probléma, hanem, hogy a sok új ismerősből, a nagy számok törvénye alapján talált egy nagyon szimpatikus srácot (jééé, milyen meglepő), aki olyan mint én, meg bla bla bla.

No lehet itt kellett volna otthagynom a beszélgetés közepén… hiszen ő sírt előtte a vállamon, hogy ő soha nem szeretne ilyet, és már a gondolatától rosszul van, de most mégis sikeresen meghazudtolta önmagát. De én megadtam neki az időt, hogy gondolkodjon, és hátha én is kicsit lehiggadva máshogy látom az egészet. Természetesen ez az idő a legrosszabb mindenek felett, hiszen a kétségek, a remény, a düh, a tehetetlenség és még sok 1000 hangulat úgy keveredik az ember fejében, mint egy zümmögő méhkas. Végül mérlegelve, hogy ebből már semmiképpen sem jöhetek ki jól, hiszen ha folytatjuk, akkor sem lesz képes megtenni azt a kapcsolatáért amit régen, és egyoldalúan nem fogom megváltani a világot, hiszen bármennyire is szeretem, akkor sem vehetem rá, hogy változtassa meg az érzelmeit és az hozzáállását. Így a tipikus szeretem, ő is szeret, és mégis külön utakon folytatjuk az életet szituáció következett be.

Persze a remény… mondaná mindenki, de vajon jó e a „felmelegített káposzta”?

A korkülönbség áthidalható volt, hiszen ő érettebb, én éretlenebb J a korunkhoz képest.

Katona nem voltam, Tecsóban ő pakolt én fizettem, gumit én vettem, a tablettát már ő vette volna októbertől…

Remélem hozzásegítettem pár olvasót, hogy tanuljon a hibából (ha volt is itt hiba), és lássa, hogy milyen körmönfont a sors, amikor boldogtalanná tesz minket…

És a végső jogos kérdés: Hogy lehet 2 hét alatt 2 évet meg nem történtté tenni?

 

Hosszú poszt a kezdetben hármasban éldegélő álomtrióról, akiket végül a salsa heve választ szét.

Aloha! Előre szólok, hogy hosszú lesz!

 

Két évvel ezelőtt áprilisban véget vetettem egy rémes kapcsolatnak. Megkönnyebbültem! Na de jött a tavasz, a jó idő, s mit ad isten, régi álmomat váltottam valóra, elkezdtem táncolni. Igazán jól éreztem magam. A tánc által lett a kis sportos 19 éves kiccsajból nőcis. És persze jött (mondjuk így) Ödön. Ő is ott táncolt ugyanabban a suliban, nálam 6 évvel idősebb. Sokáig kerülgettük egymást, mert szerintem nem mert kezdeményezni, vagy nem is tudom.

Féltem a korkülönbségtől, de ezzel nem volt gond végül is.

 

Nyár derekán lettünk egy pár. Velem madarat lehetett fogatni. Az igazi nagybetűs SZERELEM volt a javából. Okos volt, de mégis kicsit rossz. Olyan pont jó.

Persze jöttek a furcsaságok, ráadásul elég hamar. Nem volt túl bújós, vagy olyan nagyon csöpögős, de ez pont tetszett is, mert kicsit dolgozni is kell érte, és nem a sült galamb effektus, meg ő már talán nem is az a „korosztály”…gondoltam én. Pont augusztus végén költözött el az albérletéből, mert visszajöttek annak lakói, így a haverja (pl.: Béla) albérletében húzta meg magát, amíg Bélának elkészül a lakása, és akkor oda cuccolnak át. Ez mind szép és jó volt, csak hogy egy szobában voltak. Mivel Bélának nem volt barátnője, sokszor velünk jött, hogy ne unatkozzon. Így hármasban mentünk föl andalogni a várba egyik este, meg szórakozni, szülinapomkor megnéztük a megyeri hidat, tekintve hogy akkor készült el, természetesben hármasban. Mozi: balomon Ödön, jobbomon Béla. Ha este átmentem Ödönhöz, akkor elkerülhetetlen volt ugye, hogy megkérdezzem Bélát is, hogy mi volt vele aznap a munkában. Mert akkor ugye bunkónak tűntem volna vagy mi. Én meg nem szeretek senkivel fasírtban lenni, tekintve hogy Béla Ödön legjobb haverja gyakorlatilag gyerekkoruk óta.

 

Egyébként Ödön sosem jött hozzánk vidékre (de még a koli kapun belülre se tette soha a lábát), akárhányszor invitáltam, ő sem ajánlotta fel soha, hogy valamelyik hétvégét töltsem náluk vidéken amikor ő hazamegy. Hideg volt. Nem akart közeledni, és közelebb engedni. Később persze rájöttem miért.

A másik…amikor átköltözött Béla albérletébe, nem tudtunk sokat úgy együtt lenni, de gondoltam, minden másként lesz, ha lesz majd külön szobája…

 

Szóval ez ment egy jó ideig, valamikor november elején lett kész Béla lakása, akkor költöztek át, és ott már hál az égnek volt külön szobájuk. Sokat jártunk tescózni, de azt is hármasban, mert Bélának nem volt kocsija, Ödönnek meg igen, és mindig akkor jött rá a tescózás Bélára, amikor én is ott voltam. (Megjegyzem kb. egy samponért meg 3 zsömléért mentünk általában.) Éjjel kellős közepén baktattam a két fiú után, míg ők megnézték az összes elektronikai eszközt, majd mindent megfogdoztak a barkács osztályon… ez még vicces is lehetett volna, ha nekem másnap reggel nem egyetemre kellett volna mennem.

Éjjel Ödön sokszor dolgozott, vagy csak szimplán teniszt nézett, én meg nem bírtam fent lenni mégéjjel 3kor, így mindig bealudtam.

Nem lett másképp az együttlétekkel sem…Szex csak akkor volt, ha én másztam rá… Kezdetben magamban kerestem a hibát, hogy valami nem stimmel, - pedig nem tartom magam rossz csajnak-, aztán rájöttem, hogy nála nem stimmel valami. Itt fekszik mellette egy fiatal csaj, egy szál semmiben, és nem szottyan kedve? Lehetetlen.

 

Bélával ráadásul valahol ott telt be a pohár, amikor beköltözésnél, míg Ödön festette a falat, Béla a csavarhúzóval a hátsómra csapott, no meg egyik héten, amikor este átmentem, úgy köszönt amikor beléptem, hogy „Szia hercegnő!”…Egyébként is nagyon sokat osztott Béla mindenkit, de persze engem különösen…Amiken általában Ödön is jókat derült. Hogy esetleg az én pártomra álljon, vagy elkussoltassa, nem is reméltem…

Szóltam tehát Ödönnek, hogy kezdjen valamit a haverjával, mert ez így nem oké. Ő megrökönyödött attól, amit mondtam, és közölte, hogy szerinte Béla ezt, idézem „csak jófejségből csinálja”. Mondtam, neki hogy ez engem cseppet sem érdekel, csak tartsa meg a 2m távolságot.

És voilá, következő naptól kezdve minden oké volt, és úgy mukodott, ahogy kellene. Csak! Ödönnel nem volt rendben semmi. Nem fogalakozott velem, úgy és annyit, amennyit kéne. De én nagyon szerettem, és észre sem akartam venni. Láttam, csak nem foglalkoztam vele, mert a szerelem öl, butít, és nyomorba dönt…

Akkor kezdett telni a pohár, mikor egy két salsa bulin az év végén meg elején az összes csinos csajjal úgy táncolt, ahogy velem. Némi alkohol után ugyan, de ugyanúgy magára húzta őket meg bolondozott.

Szörnyű volt végig nézni, és az amúgy jó bulikat ezzel mindig elrontotta, és én bőgéshatáron voltam ilyenkor. Amikor az egyik után kiakadtam éjjel, akkor nagy kerek boci szemekkel nézett rám, hogy de ő nem is, és hogy szerinte a salsa erről szól, és hogy nem lehet ezt két méter távolságról táncolni. (Megjegyzem, igen a tüzességről, a férfiről és a nőről szól, de lehet ezt úgy is táncolni, hogy abban semmi „olyan” ne legyen!) Mindegy, nem értette meg. Én meg január közepén azon kaptam magam, hogy telefonálok a legjobb barátnőmmel, és azon diskurálunk, hogy lehet szakítanom kéne, mert érzem, hogy nem szerelmes belém. Persze ezt rögtön elhessegettem, de rá 4 napra, - a vizsgaidőszakom befejező napján, mikor már azt is megbeszéltem a tánctanárral, hogy amit Ödön megkapott tánc-csoportot január elején, azt én fogon a tanárnőtől átvenni április-május magasságában,- természetesen este kijelentette, hogy ő nem tudja mit akar, és csak hebegett-habogott. Nagyon szeret, de nem szerelmes, és nem tudja, hogy lesz-e még valaha, és én többet érdemlek ennél, meg hogy ilyen megértő csajhoz még nem volt szerencséje, blablabla…Én kétszer kérdeztem meg közben, hogy most akkor visszamenjek-e a koliba, és csak a másodikra mondta, hogy igen, de visszavisz. Bennem minden összetört, de erős csajból faragtak, nem sírtam előtte. Volt néhány cuccom, azokat fogtam a kezembe, a kolinál meg kiszálltunk a kocsiból, elköszöntem tőle, és usgyi fel, természetesen már a bejáratnál zokogtam, és a szobába felérve azt hittem megnyílik alattam a föld… Na, de hát ez van. Olyan voltam, mint valami zombi…

 

Felejteni akartam, holott teljes szívemmel-lelkemmel, az övé voltam…még jó sokáig.

Salsabuli, egy srác a táncsuliból, aki már korábban is finoman jelzett, hogy nem vagyok számára közömbös…Én még mindig zombi, és a rossz döntés, (jöhet a vascső): Ödönnel való szakításom után 2 héttel összejöttem Gézával (8 és fél évvel idősebb).

Próbáltam Gézára koncentrálni, mert teljesen más volt. Tenyerén hordott, kedves volt, mindent megtett értem, csak nagyon gyerek volt még. Ő az a tipikus kocka jófiú, akinek 29 éves korára sikerült anyutól elköltözni, és nem volt fél évnél hosszabb kapcsolata, és még sorolhatnám...

 

Ödönt közben kirúgták valami olcsó kifogás miatt a tánc suliból, aztán a munkahelyéről, később Béla becsajozott, az autójába kicsit belementek, miközben parkolt, és az anyukájával sem volt minden rendben. Mindez kb. 2-3 hónap leforgása alatt. Utánam a vízözön, mondhatnánk. És én úgy is éreztem magam. Ráadásul valamilyen úton-módon, ezeket én előre megéreztem...amikor valóra váltak, akkor meg nem mertem szólni.

Persze tartottuk a kapcsolatot, meg hiába próbáltam elnyomni, még mindig szerettem. Kétszer találkoztunk szakításunk után, de mindegyik alkalom szörnyű volt. Szörnyű, hogy már nem az enyém. Érezni az illatát, de nem foghatom a kezét…és csak kerülgettünk egymást. Megint…Ő rám várt, én rá. A második találkozás valahogy április második felére esett, nekem meg akkor szaporodtak a „rémálmaim”. Volt olyan, hogy azt álmodtam, újra együtt vagyunk, és amikor kinyitottam a szemem egy másik férfi feküdt mellettem…

Nem lépett semmit, pedig még azt is megemlítette áprilisban, hogy előszedte a bögrét amit adtam neki, amin a közös képünk volt…

 

Május elején meg összejött Békával (ez rímel legalább), akibe szintén nem volt szerelmes. (Megjegyzés: még mindig együtt vannak, de Ödön Békáról egy képet sem tett ki wiwre - ahogy rólam sem anno, és elvileg ott lakik a csajnál, de Bélától sem költözött ki…)

Na én itt haltam meg másodszor, ráadásul a csajt senki nem csípte, mert nagyon kétszínűnek ismerte mindenki. (Ráadásul azt mondják nem egy szépség, és elöl deszka, hátul léc…) De nem is ez a lényeg, ez olyan mellékzönge.

 

Ezek után megkérdeztem tőle, hogy akkor minek hülyített, és közölte, hogy az én kezemben voltak a lapok, és nekem kellett volna kezdeményezni…Miután ő tett ki anno, és neki nem lett volna semmi vesztenivalója…Egyértelmű, nem?…Gyűlöltem érte…

Mindegy, mit a két anya egy gyermek mesében, meghúztam magam, és próbáltam Gézára koncentrálni, aki nagyon jól tudta, hogy nincsenek rendben a dolgok. De valahogy nem ment. Csöndben szenvedtem. Magamban. Aztán augusztus végén szakítottunk Gézával, mert már ő sem bírta azt, hogy én hideg vagyok. (Ez egy következő story.) Kiábrándult belőlem, és így legalább nincs akkora lelkiismeret furdalásom, hogy én is tönkre tettem valakit…

 

Sokáig küzdöttem még magammal. Rájöttem arra, hogy egy férfit sem fogok tudni már annyira szeretni. Lehet, most azt mondjátok, hogy pejsze-pejsze, jön még télre tavasz, de az a tavasz már másmilyen. Amúgy is ritka neve van Ödönnek, nekem most mégis megint Ödönöm van (ez a kettes számú már), de nem olyan… Ez talán nem is szerelem volt…hanem több annál. Valahogy még mindig gyűlölve szeretem… Tény, hogy egész életemben magamon viselem majd a sebhelyet. Ez van.

 

Tescóban voltunk hármasban, gumit nem vettünk, mert dilibogyót szedek, és katona egyikük sem volt…

Engem miért nem hívnak soha olyan bulikba, ahol hat lánnyal lehet egyszerre smárolni?

a kép innen

 Sziasztok, szakítósok!
Nem igazán bírom, azt hiszem, ki kell írnom magamból, ami az elmúlt két hétben történt.
Az alaphelyzet: vagyok én, a lány, a koromat nem írnám le, fiatal vagyok, legyen elég ennyi. Évfolyamtársam és barátom, illetve egy srác, akivel egyszer beszélek véletlenül az msnjén. Szimpatikus. Miért ne beszélgessünk tovább? Felvesz, két hónapig minden nap három órákat beszélünk, csakhogy nyár van, egyszer én utazom, egyszer ő, nem tudjuk összeegyeztetni a találkozót, pedig már nagyon tervezzük.
Fészbuk, valamiért makacskodik, nem látjuk egymást. De én kíváncsi vagyok a képeire, csinálok egy másikat, csakazértis.
Találkozunk. Istenien érezzük magunkat, végig nevetünk, sétálgatunk, minden tökéletes. Nem csókol meg, hát rendben, első találkozás, okés.
Beszélünk. És beszélünk és beszélünk. Én hívom el a második találkozóra is, mert: "Mellette elfolynak a napok", amiben lényegében van egy kis igazság, sokszor kérdezte meg, tulajdonképpen milyen nap is lesz holnap.
Másodszor is találkozunk, megint jó a hangulat, dumálgatunk, nevetgélünk, minden klappol. És aztán, hogy hogy nem, a találkozó végén volt az első. (jelnek nem nevezném, de hát, kitudja)
Már egész közel volt hozzám, egy kevés hiányzott, hogy megcsókoljon, mikor egyszer csak elfordult és ellépett ezzel a felkiáltással : "Basszameg, nekem ez nem megy." Azt hiszem, el tudjátok képzelni, mi minden omlott akkor és ott össze bennem. "MIT RONTOTTAM EL?!"  Aztán folytatta: "Még csak kétszer találkoztunk, én eddig csak megszívtam a lányokkal, nem akarok veled is így járni, blablabla, " Körülbelül annyi volt, ami lejött, h biztosra akar velem menni. Na mondom, király, végre egy normális gyerek, nem kapkodjuk el. Másnap ő egy házibuliba megy, viccelődve mondom neki, hogy ne hagyja, hogy háromnál több csaj másszon rá. Mondja, neem, neeem, egy sem fog. Na mosolygok magamban, milyen srácot fogtam. Másnap beszélünk, totál kivan a bulitól, elmegy aludni. Utána még egyszer kb 10 percet beszéltünk, aztán következett az, amitől a teljes elmeháborodottság lett úrrá rajtam. Mert azt hiszem, nem csak én vagyok így, lányok, hogy kivagyok tőle, ha a srác nem keres. Akár ha két napig is.
De vártam. Eltelt két nap, három, négy...nekem nem írt. Viszont már volt egy másik fészbukom, kackackac, amin meg tudtam nézni. Hát, ránéztem az adatlapjára. Egy viszonylag butának látszó, határozottan szép lány (képei alapján), a találkozójukról fecseg az üzenőfalán. Remek. Pompás. Még 3 napig bírtam ez után. Írtam neki. Azt, hogy igazán köszönöm, hogy annyira sem méltat, hogy megírja, ha már nem érdekelt bennem, és további szép életet kívánok neki.
Visszaír, hogy ő scak azért nem írt, mert nem akart hazudni, a buliban, amiben megígérte, hogy egy lánnyal sem fog smárolni, hattal smárolt,  nekem meg nem volt kedve amúgy sem írni. Elküldtem a fenébe. Az utolsó levelében, amelyet hozzám intézett, egy bocsánatkérés állt, és az, hogy igenis voltak velem tervei, és nem tudja miért szúrta el. de , hogy mostmár úgyis mindegy. és viszlát.  Egy hét telt el, azthiszem, de nemtudom kiverni a fejemből.
Azt mondták, csak azért kért bocsánatot, hogy magamat hibáztassam. Lehetséges. Nem tudom. és az a baj, hogy érdekel
 

Az első pofon a legnagyobb, ez így lesz mindig. Soha semmi nem fog annyira fájni, mint amikor először pofára ejtettek.

A kép innen

Kedves Szakítósok!

íme az én történetem:

Az első szerelem szerintem mindenkinek az életében meghatározó, arra a típusra gondolok ami évekig tarthat, komolyabb kapcsolat (nem a pár hetes vagy hónapos kategória). És az első szakítás ami egy ilyet követ, hát most mondjátok azt hogy, nem marad meg egy örök "emléknek".
Én (a leányzó jelenleg 22) nagyon fiatalon kezdtem (akkor 14, a fiú meg 16). Egy tini szerelemmel kezdődött a dolog, és utólag visszagondolva rémesen nagy hibákat követtem el az akkori kis naiv rózsaszín világomban. Sokkal korábban rá kellett volna jönnöm, hogy nem illünk annyira egymáshoz, de mivel mindkettőnknek ez volt az első és egyben a kamasz szerelem, erősen kötődtünk egymáshoz, és úgy gondolom, volt amiben jó párost alkottunk.
 A srác kollégista volt egy egyházi iskolában (szigorúan csak fiúk között), meglehetősen szűk kimenőkkel (hétköznap ráért 4ig hétvégén 6ig is). A koedukált ismerkedés, bulizás fogalma mint olyan a gimiben kimaradt az életéből, talán én voltam akkoriban az egyetlen lány barátja. Szóval összejöttünk, de sajnos eléggé elszigetelődtünk a körülményeknek köszönhetően mindentől. Mivel a kollégiumba mindig pontosan vissza kellett érnie, ezért mozizáson, sétáláson, beszélgetésen kívül sok más és színes programot nem igen tudtunk szervezni. Gimiben még nem volt jó baráti társaságom, neki a fiúk között meg még kevésbé, úgyhogy sajnos nagyobb baráti haveri programokat sem tudtunk szervezni. Egyedül a nyár lett volna szabadabb de akkor meg hazautazott a szüleihez 100 km-rel odébb és tipikus távkapcsolat lett az egészből. Mindennek ellenére igen sokáig húztuk, több mint 3 évig, bár lehet ez annak köszönhető, hogy mint lány egyedül én voltam a látóhatáron és a távkapcsolat révén nem ismertük ki egymást hamarabb és csak a rózsaszín ködöt láttuk. Aztán jött az egyetem és ő elkerült egy másik városba és természetesen ott már jócskán lehetett ismerkedni rengeteg más lánnyal is. (Bár megjegyzem az hogy felvették az egyetemre nekem köszönhető, mivel tanulmányi eredményei nem voltak túl fényesek, én rugdostam ki belőle az érettségit) Mivel egészen eddig be volt zárva a barátom, ekkor úgy gondolta hogy eljött az idő hogy kiélje magát mind lányok, mind ital terén. Én nagyon szerettem őt, kötődtem hozzá és nem akartam feladni a dolgot, de egyre kevesebbet jelentkezett, és a környezete hatására egyre inkább megváltozott. fekélye volt de ennek ellenére folyamatosan beiktatott egy egy iszunk hányunk belefekszünk bulit(erről persze csak utólag értesültem). Azt hiszem hogy már itt ki kellett volna mondanom a végszót. De nagyon ragaszkodtam hozzá, és nagyon tapasztalatlan voltam akkor. Voltak pillanatok amikor ő is kimutatta hogy még akar tőlem valamit. Teljesen összezavart, december 6-án még meglepett azzal hogy reggel 8 kor az ajtónk előtt várt (hajnalban vonatra pattant, csakhogy velem lehessen aznap). Aztán később meg kiderült, hogy ő közben szerelmes lett egy ottani barátjába, és egy másik lány is eléggé fűzte őt, de erről én akkor még semmit sem tudtam.A szakításra végül is mit ad Isten karácsonykor került sor (mikor máskor ne lenne erre jobb időpont), akkor már egy hete hogy csak telefonon beszéltünk. Msnen keresztül kaptam a következő sorokat, a szokásos szia szia puszi hogy vagy mesélj körök után:
Szerinted a párok együttléte honnantól hűség és honnantól kényszerű összetartozás?
az egyik barátnőm szerint látszódik hogy mi mennyire unjuk már egymást.
(A barátnőd @&##>#*>  és te meg #&@*#>@,*#>* gondoltam, mint később kiderült ebbe a lányba lett szerelmes, de egy másik miatt hagyott el.) Végül is a konkrét én már nem szeretlek szöveget legalább telefonon közölte velem ugyanezen nap dec. 26- án este. Szép karácsony volt, azt meg hogy előzőleg minek küldött nekem a fa alá egy macis "hiányzol" szívecskés képeslapot már végképp nem tudtam hova tenni. Nagyon magam alatt voltam, hónapokba, talán fél évbe telt mire sikerült kihevernem, de erről csakis én tehetek mert én hagytam ezt az egész történetet idáig fajulni. Ja persze megkaptam a barátok azért lehetünk és a ki tudja 1 év múlva ha találkozunk lehet újra beléd szeretek szöveget. Ha eddig egy balfékként is viselkedtem annyi méltóság szerencséhre maradt bennem hogy megkérjem hogy hagyjon békén és hogy nekem ebből nem kell. Amit persze ő nem igazán tartott tiszteletben de ez a karácsonyi élmény rábírt arra hogy töröljek vele minden kommunikációt. A dolog iróniája hogy a szakítás után két nappal exbarátom anyukája (nagyon szerettem a szülőket) felhívott hogy hát ő nagyon sajnálja és arra szeretne kérni hogy hát adjunk időt egymásnak (!!!???) Uh, engem? De hát én lettem lapátra téve!!! Mi a szöszt kezdjek ezzel!!? Elhebegtem neki valahogy hogy nekem ez nem megy, így pláne nem fogok továbblépni. Akkor ez is még jól a padlóra küldött.
Eltelt egy év és a következő karácsonykor egy kis szerepcserére került sor. Én egy új friss kapcsolatban, ő pedig kérlel, hogy menjek vissza hozzá, hiányzom, nagyon megbánta amit tett. Hát nem tettem, ez a pár évnyi szép emlék megmarad vele és azt nem is bánom, de még egyszer ezt nem játsszuk végig. mondhatni happy end a vége mert a friss kapcsolatból már több év lett és most már néha néha napján még msn-en is beszélünk pár sort. Azt hiszem, ő is talált valakit magának, akivel pár éve már együtt vannak és jól van ez így.
Utólag már nem haragszom rá, de tanítani kéne hogy hogy szakíts a másikkal, akkor talán nem követjük el ezeket a hibákat.

Virágot a virágnak?

 

15 évesen éppen a legpartyzósabb korszakomat éltem és persze, mint a legtöbb kamaszlány, már vágytam a a másik nem figyelmére. Még soha nem volt komoly kapcsolatom, de a terv nem is ez volt, csak egy laza flört. Egy házibuliban megismertem G-t. Már a buli elejétől kezdve figyeltem. Ismeritek azt a tipikus helyzetet, amikor a szemed sarkából látod, hogy a másik is figyel, de persze próbál közömbösnek tűnni. Pár feles után már egyikünk sem próbált. =) 

Már nem is emlékszem, hogy jött oda. Azt hiszem épp végignéztünk egy hányást, meg hogy az egyik havert befektetik a fürdőkádba. (Romantika mindenekfelett...) 

Végül az erkélyen kötöttünk ki és kifeküdtünk nézni a csillagokat. Sikerült annyira bazsalyognunk, hogy végül kizártak minket, de ez akkor valahogy baromira nem tudott zavarni. 

Mesélt magáról, az exeiről, meg hogy egy lánynak többet nem vesz rózsát, mert csodás módon mindig akkor dobják. Lényeg a lényeg, hogy eléggé egymásra hangolódtunk és még az ablakon is besegített (mivel kizártak ugye...), szóval el voltam varázsolva. Végül megbeszéltük, hogy járunk. Persze ezt is csak amolyan tini módon. 

Két héttel később már azt éreztem, hogy megfojt és hogy már nem is tetszik annyira. Ráadásul én még totál éretlen vagyok bármiféle kapcsolatra, de belementem egy utolsó találkába, persze ő meg volt róla győződve, hogy még sokáig együtt leszünk. 

Miközben átsétáltunk a Duna felett, végig azon rágódtam mi a fenét mondjak. Csak sablon dolgok jutottak eszembe, és valljuk be a „túl jó vagy nekem” szöveg még 15 évesen sem túl menő. Plussz alapból nem voltam valami tapasztalt szakítás téren, de meggyőztem magam, hogy korrekt leszek és   egyszerűen csak megmondom, hogy vége, hagyjuk, csíplek, de ennyi. De mielőtt kinyithattam volna a szám, ő a táskáját nyitotta ki.

„- Van egy meglepim.”

És máris ott volt a kezemben egy szál vörös rózsa....

Drámai módon bedobtam a vízbe és eldünnyögtem egy „bocsit..” De annyira hülyén jött ki, hogy amikor visszanéztem G-re, mindkettőnkből kitört a röhögés. 

„- Látod? Mondtam. Nem veszek többet rózsát...”

 

Sziasztok!

 

Igazából már nagyon régóta olvasom a blogot. Nekem is lenne sok-sok érdekes sztorim, de úgy döntöttem, hogy kezdetnek leírom a legfrissebbet. Hosszú lesz, pedig csak egy hét leforgásáról van szó...

Na, akkor vágjunk is bele! Én 20 éves egyetemista lány vagyok, legyen a nevem Teca. Egyik márciusi kedd estén a lakótársaimmal úgy döntöttünk, hogy csapunk egy spontán bulit. El is mentünk egy belvárosi szórakozóhelyre, ahol mivel még nagyon nem volt buli, leültünk a fotelekbe. Ott pillantottam meg őt, akinek legyen a neve stílusosan Tamás, hogy a magánhangzók itt is stimmeljenek. Nos, Tamás is kiszúrt magának, de nekem valahogy az erős vonzódáson kívül az volt róla az első benyomásom, hogy beképzelt. A haverjával volt, aki számomra nagyon unszimpatikus volt.

Fél 1 körül végre elkezdődött a buli, én mentem táncolni, Tamás nézett engem továbbra is, de semmi. Próbáltak rámszállni a dongók, de én elhesegettem mindet, nem akartam beporzást :) Aztán a buli javában Tamás haverja odajött hozzám, hogy na, akkor táncoljunk. 5 másodperc után közöltem vele, hogy nekem igazából Tamás tetszik, ne haragudjon. Jött a meglepődés, majd kisvártatva kérdezte., hogy akarom-e, hogy összehozzon Tamással. Én pedig azt mondtam, hogy ha akar vmit, jöjjön ide, legyen férfi. Ezután elment Tamáshoz. Láttam, hogy susmorog neki valamit, Tamás továbbra is nézett, de semmi. Aztán odajött hozzám a haverja, mondta, hogy Tamásnak is tetszel, menjek oda hozzá. Mondtam neki, hogy felejtse el. Nah, ezután még ment a huzavona, végül Tamás odajött hozzám, de mivel nekem a cigifüsttől folyamatosan könnyezett a szemem, így mondtam neki, hogy most kimegyek, de nemsokára táncolhatunk. Kimentem, levegőztem, szidtam a füstöt, meg Tamást is, amiért nem jött velem.

Majd hogy gyorsítsuk a történetet: odajött, beszélgettünk, megfogta a kezem, kimentünk, beszélgettünk. éreztem, hogy itt a vég, remeg a lábam, és baromira nem akartam mást, csak csókolni. De az eszem a helyén volt, nem akartam könnyű ribinek látszani. Kiderült róla, hogy 26 éves, ő is ugyanarra az egyetemre jár, mint én, csak más karra, és ami a legfontosabb: ő is ugyanabba a városban lakik, ahol én is. Minden tökéletesnek tűnt. Elkérte a számom, én hazamentem, hajnalban már jött is tőle az sms, majd délután randit kért másnapra. teljesen a fellegekben jártam, rég nem éreztem már ezt.

A randi előtt 1 órával azonban visszatáncolt: ne haragudjak, de most nem fog menni, és jöttek a kifogások szép sorban. Kiakadtam, írtam neki egy smst, hogy ha van valakije, akkor jobb, ha most közli. Jött az esküdözés, hogy nincs senkije, ha lenne valakije, akkor miért kérte volna el a számom, nagyon aranyos lánynak tart, majd kárpótol. Ok. Másnap semmi hír róla, kiakadtam, írtam neki újabb smst, hogy oké, vettem a lapot :) Semmi reakció.

A következő nap bálba voltam hivatalos, mit ad Isten, este 10 körül életjelet ad: barátja kocsijába maradt a telója, de ő is nemsokára jön a bálba. Újra visszatáncoltam a rózsaszín felhők közé.

Éjfél körül már ott volt, remegtem, meg miegymás, megláttuk egymást, megfogta a kezem, jöttek a magyarázkodások, majd 10-15 perc múlva vad smárolás. Sose volt még senkivel ennyire jó csókolózni, nem tudtuk abbahagyni, harapdáltuk egymást, és életemben először éreztem azt, hogy nem érdekel a külvilág, csak az ajka, a haja, a keze....

Egész éjszaka nem szakadtunk le egymásról, végig smároltunk, majd a szünetekben ő arról beszélt kissé iluminált állapotban, hogy róla mindenki azt hiszi, hogy nőcsábász, pedig ő érzékeny, és nem akar egyéjszakás kalandot.

Szó szót követett, csók csókot, és már nem bírtam tovább, felmentem hozzá. Nem tudtam már hideg fejjel gondolkodni. Lakótársa otthon volt (ez fontos, később ennek nagy jelentősége lesz). Elkezdtük a dolgokat fél órás csókolózás után, mondanom sem kell, a szex is isteni volt vele - soha senkivel nem volt még ennyire jó. A szünetekben kirohant a wc-re, amit még máig nem tudok, hogy miért, mivel nem ment el. Aztán másfél órás heves szeretkezés után egyszer csak belép a szobába a lakótársa - mi pedig még mindig együtt voltunk!!! A srác közölte Tamással, hogy holnap reggel szedheti a cuccait, mert a kottont otthagyta a wc-ben. Tamás kiakadt, hogy a srác kirúgja, én pedig azon, hogy ránk rontott. Teljes illúziórombolás, én már nem akartam folytatni a dolgot, Tamás sem, egymás karjaiban aludtunk el. Kora reggel felkeltem, gyorsan felöltöztem, és elhúztam. Nem akartam elbúcsúzni, úgy voltam vele, ha kellek neki, úgyis keres.

Délután keresett, írta smsbe, hogy szép volt az éjszakánk, és hogy megérte miattam elköltöznie. Teljesen odáig voltam tőle... Másnap találkoztunk volna, de újra lemondta, ezúttal hihetőbb kifogással: albérletet kell keresnie, teljesen kivan, ha megoldódik a helyzete, akkor kárpótol ezerszeresen. Nem haragudtam rá, bár tény, hogy nem esett jól. Következő nap beszéltünk telefonon, elmondta, hogy otthon van, de nincs nete, totál kivan, nem is tud így lakást keresni. Én pedig idióta módjára segítettem neki, neten kerestem pár lakást. Csomót beszélgettünk telefonon ( ő hívott), nagyon kedves volt velem, etc etc.

Következő nap találkoztunk este a plázába, teljesen véletlenül. Épp kezébe volt a telefonja, és nagyon zavartnak tűnt. Elmondta, hogy mindjárt itt van érte a haverja, úgyhogy most rohan, még megnéznek egy lakást, de akkor holnap tali, majd hív. PUSZIval váltunk el, totál kiakadtam. Próbáltam nyugtatni magam, és elaltatni magamban a gyanút, de nem volt már könnyű. Mondanom sem kell, másnap is lemondta a találkát: rohan haza vonattal, aztán visszajön, totál kivan, de ne haragudjak, ő tényleg nem így tervezte, hétvégén lesz 2 OKJ-s vizsgája is ráadásul, és nincs hol laknia, de következő héten az övé vagyok. Itt már éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. Ekkor még csak szerda volt, és képtelen voltam elhinni, hogy egy hét alatt nincs rám egyetlen órája sem. Nyugtatott a telefonba, hogy majd tartjuk a kapcsolatot, meg msnen is tudunk majd beszélni etc etc. letettük a telefont, és én sírva fakadtam. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyire szívatja az agyam, nem tudtam, hogy akkor most mi is van.

Végül egy hosszú zuhany után rájöttem, hogy ennek nincs tovább értelme. Nem akarok senkire se várni, aki nem képes rám szánni egy órát sem, és biztos voltam abban, hogy ebben a szenvedélyben csak én veszíthetek. Félek a csalódástól, így úgy döntöttem, lezárom ezt az egészet. Írtam neki iwiwen egy hosszú levelet, melynek a lényege az volt, hogy én nem egy kis ribi vagyok, akit akkor dughat meg, amikor kedve van hozzá, és nekem ez így már nem megy tovább. Semmi válasz!!! Totál kivoltam, de este erőt vettem magamon, és elmentem arra a szórakozóhelyre, ahol először találkoztunk. Próbáltam magam jól érezni, de nem ment, folyton csak azt vártam, hátha belép az ajtón - de mindhiába.

Hát, ennyi az én kis történetem....

A barátaim szerint várhattam volna rá még néhány napot, és akkor kiderült volna, hogy mit is akar tőlem. Máig nem tudom, hogy mi volt a baj, lehet, hogy nem kellett volna mérleg lányként egy skorpióval összejönni, mert tényleg alaposan megcsípett. Túl fogom ezt élni nyilván, csak jó lenne tudni a miérteket... Nyilván az is baj volt, hogy ennyire hamar lefeküdtünk, de egyszerűen annyira a hatása alatt voltam, hogy képtelen voltam hideg fejjel gondolkodni.

 

Legközelebb nyilván fogom húzni az időt az ágyig, és ha az első randit lemondja valaki, azonnal törlöm a telefonomból. A gond csak az, hogy fogalmam sincs, hogy legközelebb ki fog ennyire a hatalmába keríteni...

 

Bár még csak most kezdődött a félév, azért jó, ha már most figyeltek az intő jelekre, nehogy aztán a vizsgaidőszakban a szakítás miatt ne tudjatok tanulni! Titeket mivel oltottak az egyetemen?

Sziasztok!

Mostanában rákaptam a blog olvasására, és úgy döntöttem, megírom én is
az eddigi egyetlen vicces szakításomat.

Az elején kezdem, nem lesz hosszú történet. A kapcsolat (ha lehet ezt
mondani) sem volt az, mindössze kb.egy hónap.  A srácot ismertem már
egy ideje, mikor egyszercsak kibökte, h tetszem neki. Elsőre reakció a
nem, végül aztán, néhány beszélgetéssel eltöltött óra és egy randiféle
után, akár jól is elsülhet alapon, csak összejöttünk.
Egy darabig jól elvoltunk, éreztem vmi lelkesedésfélét is, de ahogy
"jobban" megismertük egymást, leszűrtem a következtetést, nem illünk
mi annyira össze, ideje ennek véget vetni. Terveztem, h mindezt vele
is megosztom, vártam a pillanatra, mikor is egy este, miután gondolom
ő is hasonlóra jöhetett rá, megelőzve engem, ezzel a mondattal vetett
véget a dolognak: Jön a vizsgaidőszak, a tanulmányaimra akarok
koncentrálni. Az idézet sajnos nem pontos, de a lényeg benne van.
Mikor elhangzott, nem voltam túl vidám, h ilyen hülye szöveggel
dobnak, de most már csak jókat nevetek rajta.  Ma már tudom persze, h
felesleges összejönni olyan sráccal, akivel kapcsolatban az első
reakció a nem, de ez már csak emiatt is megérte.
És a tanulság minden kedves egyetemistának: vigyázni a vizsgaidőszak
környékén, ki tudja, milyen szorgalmas legénnyel, kisasszonnyal hozott
össze a jósors. :)

Tapasztalatom szerint csak a savanyú jóskák nem értik a viccet msn-en, skype-on, g-talkon, szóval még szerencse, hogy ez időben kiderült.

A kép innen

sziasztok!

Egy hosszú kapcsolat után elkezdtem interneten társkereső programokat nyűni. Ott találtam Rá. Msneztünk, nagy összhang volt már az első beszélgetés alkalmával. Janurában találkoztunk is, beszélgettünk jól éreztük magunkat, a végén csak két puszival köszöntünk el. Mivel megkezdődött a vizsgaidőszak beli hajtás nem volt időnk találkozni, mert ő vidékre járt fősulira és ritkán volt pesten. Néha kicsit összezördültünk msnen bizonyos dolgokon. Tudjátok msnen nem lehet ironizálni és néhány vicc sem úgy csattan el ahogy kellene.
Ezután egyik pillanatról a másikra srác benyögte a következőket:

fiú:    lehet ,h most egy kicsit fasznak fogok tunni
fiú    de szeretnem ha tobbet nem beszelnenk
lány:    miért?
fiú:    mar par napja gondolkozom ezen
sztem egyre kevesebb ertelme van
mint ha
lány:    akkor inkább végig se mondd
fiű:    egyre inkabb idegenednenk
lány:    örültem
lány:    szia
fiú:    szia

azóta nem beszéltünk, nem is akarok.
szerintem, nem csak a lányoknak vannak szar dumái:D
és ha egy fiú úgy kezd egy mondatot, hogy gondolkodtam...

 Belengetett Párizsi hétvége után lelépni az elég szemét dolog, akármi is volt rá az indoka (mert hogy nem az, hogy fiatal még, az tuti)

Sziasztok!

 

Az én történetem:

 

Tömören annyi, hogy én - Alíz 21, ő - Laci 22 már együtt voltunk 3 éve. Régebb óta tervezgettük az összeköltözést is, nagyon jó volt a kapcsolatunk, kivetnivalót nem lehetett találni benne.

Egyik csütörtökön nézegetjük az utazási ajánlatokat, de jó lenne tavasszal elmenni mondjuk Párizsba egy hosszú hétvégére (szeptember volt). Laci mondta, hogy menjünk, foglaljunk helyet hétfőn, minek halogatni, így legalább olcsóbb lesz a repjegy.

Szombaton átjön, látom rajta kicsit furcsa. Leül és azt mondja: Nekem ez így nem jó. Fiatal vagyok még egy komoly kapcsolathoz. Bocsi. Nem te tehetsz róla. Bennem változott meg valami.

Én csak néztem és megkértem, hogy távozzon. Nem igazán tudtam felfogni, hogy mit mondott... Utána pár napra átbeszéltük a dolgot, de véglegesen szakítottunk. Bár azt a mai napig nem tudom, hogy akkor előtte 2 nappal miért akart még annyira repülőjegyet foglalni egy tavaszi kiruccanásra... :)

 

Így lassan 7 hónappal a szakítás után már csak röhögni tudok rajta, hogy 3 év neki nem volt komoly kapcsolat... Akkor ő honnantól számítja komolynak?! (ez a mai napig rejtély számomra) :):)

 

Alíz