A végén igencsak megijedtem, amikor a lányról kiderül, hogy magyar-kommunikáció szakos, de azért továbbra is reménykedem, hogy nem rólam szól a sztori.
Happy endes szakítós sztori következik. Tavaly decemberben kezdődött, pár nappal azután, hogy megjelent itt a blogon ez az írásom (ennek még lesz jelentősége):
http://szakitshabirsz.blog.hu/2009/12/01/ha_szeretnek_masodik_randit_mehetnenk_az_erotika_kiallitasra
Kiterjedt baráti-ismerősi körömben már több, mint 5 éve jelen volt egy lány (ő most 25, én 29, egyébként ő is rendszeres olvasója és alkalmi kommentelője a blognak), aki mintha egy kicsit harcban állt volna az egész világgal. Érdekes személyiség, időnként kissé agresszív és támadó stílussal. Néha stílusosan öltözködött és jól nézett ki, néha meg tudatosan és szándékosan nem, amilyen hangulata épp volt. Szívesen eldumáltam volna vele időnként, de ő valamiért elkönyvelt engem egy elvetemült bölcsészgyűlölő szakmai sovinisztának, amiben persze nem volt igaza. Tavaly tavasszal ráadásul véletlenül vérig is sértettem szegényt, ami után csak kb. ötször kellett bocsánatot kérnem, mire megbocsátott. Velem nem könnyű ellenséges viszonyban lenni, neki mégis sikerült, már többen amolyan ősellenségekként tartottak minket számon.
Nyáron nem is nagyon láttuk őt, novemberben kezdett újra rendszeresen a társaságba járni. Látszott rajta, hogy megváltozott, nem akar feltétlenül mindennel és mindenkivel harcban állni, még velem is hajlandó volt beszélgetni. Például kifejtette, mennyire nem vagyok az esete. Továbbra is folyton cikizett, de érződött benne némi önirónia, egyszer kissé ittasan közölte is, hogy igazából semmi oka nincs utálni engem, csak ez olyan vicces. Én hülye meg még mindig nem sejtettem, mi van a háttérben. Egészen két nappal későbbig, amikor is kaptam tőle egy levelet. Randira hívott. Én először negyed órán át fuldokoltam a röhögéstől, majd (értékelve a lány bátorságát és a helyzet iróniáját) igent mondtam. Egy elegáns kávéházba hívott, szépen kiöltözött. Persze előadta, hogy csak szeretne végre jobb viszonyban lenni velem, ezért hívott meg egy italra. Órákig beszélgettünk, majd mikor éjféltájban zárt a hely, közölte, hogy szívesen folytatná még, és felmehetek hozzá, de csak ha nem értem félre. Felmentem. Tovább beszélgettünk. A polcon egy szép lila műbroki virított. A lány pedig arra terelte a szót, hogy fél éve nem volt már pasival.
Úgy gondoltam, úriember lévén tartom magamat a szavamhoz, nem értem félre a helyzetet. Ezen igazán nincs mit félreérteni. Így aztán udvariasan megkérdeztem, hogy ugyan ne dugjam-e meg én őt, ha már egyszer. Ő flegma arckifejezéssel megvonta a vállát, majd egy pillanat alatt rávetette magát a villanykapcsolóra, aztán meg rám. Hozzá is láttunk - volna... csak épp a késői időpont, az alacsony vércukorszintem, a meglepő szituáció, satöbbi... magyarázkodhatnék akármennyit, a tény akkor is az, hogy az istennek nem akart normálisan fölállni. Kissé levert a víz, mert ilyen nem szokott velem előfordulni, ez a csípős nyelvű csajszi meg még a végén az egész társaságban rossz híremet kelti. De semmi ilyesmi nem történt, szóltam, hogy állati éhes és ennek következtében kissé működésképtelen vagyok, úgyhogy előbb együnk. Az egyetlen kaja a háznál némi agyonborsozott padlizsán volt. Én még soha nem mertem a padlizsánt megkóstolni, félek az ismeretlen zöldségektől. De mivel a férfiúi becsületem volt a tét, megettem. Jó volt. Közben a szitu is egyre kevésbé tűnt kínosnak, sőt egyre kellemesebb volt. Mondanom sem kell, fél óra múlva megvédtem a becsületemet. Meg még másfél óra múlva is. A hisztis lökött mimózalelkű bölcsész meg a nagypofájú, arrogáns beképzelt bunkó mérnök egy olyan jót kefélt, hogy csak na... mindketten kissé meglepetten néztünk ki a fejünkből, hogy erre azért baromira nem számítottunk.
Kiderült egyébként, hogy pár hete már rájött, hogy bármennyire utál is engem, szexuálisan vonzódik hozzám... és mikor (mint a szakítósblog rendszeres olvasója) a fent belinkelt írást olvasta, kapásból rájött, hogy én írtam, és ez adta meg neki a végső lökést, hogy el merjen hívni randira :)
Természetesen két nap múlva újra találkoztunk, a program a fentihez hasonló... időközben pedig rájöttünk, hogy mindketten egészen félreismertük a másikat, és igazából totál összeillünk más téren is. Én már kezdtem egészen belelkesedni, mikor másnap (ráadásul egy sürgős munka kellős közepén) a következő levelet találtam a postaládámban:
"Tudom hogy szeszélyesnek tűnök, de az éjszaka minden kiválósága ellenére nem szeretném ha lenne folytatás, mert minden mentális rutinom ellenére még így is túl fenyegetőnek érzem, hogy érzelmileg is involválódjak a dologba és nemcsak intellektuális és fizikai szinten. Elég nehéz léthelyzetben vagyok ahhoz, hogy most a l'art pour l'art szenvedés kedvéért se kockáztathassak semmi felesleges kötődést mert sajnos egyre kevésbé vagy utálható a szememben;
én mégis mostantól újra utálni szeretnélek, csakis utálni. Remélem, megérted."
Értettem én, hogy ne érteném. Csak dugni akart egy jót, aztán még egyet, aztán meg beijedt, hogy még a végén megkedvel engem, ami igazán borzasztó dolog lenne. De túl jó volt az ágyban ahhoz, hogy ennyivel futni hagyjam, úgyhogy próbáltam elérni telefonon. Mint kiderült, ő eközben egy kocsmában sírdogált, hogy milyen hülye volt, hogy kirúgott. Aztán a barátnőjével megegyeztek, hogy ha meg sem próbálom őt ezután telefonon keresni, akkor jogosan rúgott ki. A telefon közben természetesen el volt ásva a táskája mélyére, nehogy meghallja, ha csörög :) (Később persze észrevette, hogy kerestem, megkért, hogy felejtsük el ezt a napot... engem persze egy újabb jó dugással könnyű volt rávenni a felejtésre :)
Katona nem voltam, gumit én veszek (nem is keveset), teszkóba együtt járunk... (az hagyján, ő még dolgozott is ott, ahogy az egy magyar-kommunikáció szakos bölcsésztől elvárható :)
