értékellek mint embert

a kapcsolat (ha lehet kapcsolatnak nevezni egy függőséget), 4 évvel ezelőttre nyúlik vissza. volt benne minden (többek között 2 év egymástól távol is), de ezzel most nem foglalkozunk, mert túl hosszú lenne. csak az utolsó cseppet írom le.

22. szülinapom alkalmából írt egy smst-t. (ekkor már fél éve külön voltunk, bár én sokszor nem bírtam magammal, és találkozni akartam vele. és találkoztam is. mert mindig az történik, amit az ember akar. ez az én betegségem.) megbeszéltük, hogy este találkozunk, mert mégiscsak a szülinapom van. mondom én. majd meglátjuk. mondja ő.

este a haverokkal megittam pár fényt az egészségemre. lehet nem kellett volna.

aztán odamentem. eleinte minden normális volt (bár azt hiszem ezt a szót esetünkben nem ér használni), zenét hallgattunk, beszélgettünk. aztán egyszer csak függöny le nála (ezt ő mondta utóbb), rámvetette magát, és tiszta erejéből fojtogatni kezdett. én sokkot kaptam. baszki. ezt ne már. ja igen, megígértem, hogy az igazat, és csakis az igazat írom, tehát. nem csak ő a hibás. szerinte szándékosan baszogattam és hergeltem fel, szerintem nem tudom mi történt. mert erre nincsen magyarázat, se mentség. ezt ő is elismerte. ott követtem el a következő hibát, hogy nem takarodtam el azonnal ezután. hanem ott maradtam. értitek ti ezt? mert én már rég feladtam.

aztán mondja hogy menjünk ki cigiért és borért. mondom rendben. elindulok, ő jön utánam. majd hirtelen megfordul, elkezd visszafelé rohanni mint az őrült, én meg persze utána, de akkor már üvöltve röhögtem. akkor attól fuldokoltam. ilyen a világon nincsen. a saját expasim menekül előlem és kizár. na, nekem se kellett több elkezdtem tiszta erővel az ajtót verni. Kolompárék egy ÁTLAGOS hétfő estéje. végül beengedett. én meg, mint aki jól végezte dolgát leültem nála. nem láttam az idegtől. elkezdtem vele üvölteni, hogy rohadnál meg papírzsákban.

az éjszakából csak képek vannak nekem is, neki is. szerintem sokkot kaptam.

tudom, hogy nem vagyok normális, de senki nem az. és aki azt mondja hogy ez nem igaz, az hazudik. ő se normális.

mégis úgy vagyok vele, hogy ez nem lehet reakció akkor sem, ha egy csaj ilyen elmebeteg. akkor sem lehet fojtogatni! komolyan mondom, ilyen a világon nincsen.

természetesen ott aludtam. természetesen ezek után már nem hagytam aludni csak azért sem. természetesen totál kikészült. és természetesen én is.

ja, igen, az első mozzanat lemaradt az elejéről. kibaszta a táskámat az ablakon a szomszéd kertbe. reggel jutott el az agyamig, (még ez is!) kimentem, kerítésen átmászás, megvan. veszteség: egy napszemü.

igen, ezek is mi vagyunk.

tegnap (egy napra rá) találkoztunk. nem engedtem hogy hozzám érjen. félek tőle és most már kb minden pasitól. meg tudtuk beszélni higgadtan (bár remegtünk az idegtől- az agyvérzés szélén), aztán elköszöntünk egymástól. ezt nem lehet tovább csinálni. és főleg nekem kell összeszednem magam, hogy ne keressem. de ez bazmeg, ez sokkolt. hihetetlen, hogy ilyeneknek kell történnie ahhoz, hogy az ember megértse. mert úgy tűnik, a szép szóból nem lehet.

hazajöttem, akkor már ő is otthon volt. fél 2-ig emaileztünk, megígértem neki hogy ma reggelig engedem meg ezt a tébolyt. utána vége. erre már nincsenek szavak.

viccesen megbeszéltük, hogy ő is leírja a saját szemszögéből. bár tudom mit gondol.

 

nem, nem vagyok elmebeteg. csak ő az, aki ilyen hatással van rám. legalább is nagyon remélem.

a gyomorfekély, az idegösszeomlás, az agyvérzés szélén. dászíp is a szerelem!

Nehéz ügy, mert én is szeretek hétvégén sokáig aludni, tehát lehet én is simán szakítanék emiatt.

 

Nagyon rövidre fogva a történetemet: Összejöttem egy sráccal, akibe beleszerettem, minden dizni volt eleinte. Miután otthagytam érte a két éve jól működő kapcsolatomat, végig lelkiztünk egy fél évet, szembementem minden barátommal miatta, a következő indokkal szakított velem: Túl korán kelek hozzá képest hétvégén. Pff neki.

Nincs annál szarabb, amikor el akarsz felejteni valakit, és a tudatalattid nem engedi, és Leonardo di Caprio minden egyes álmodba odateszi őt, hogy rohadna meg.

16 éves vagyok, sokak szerint -és talán igazuk van- majdnem túl az első tiniszerelmen.
Írnám, hogy milyen szépen kezdődött, ami többé-kvésbé igaz is volna, de...
1 évig voltunk együtt. A mi megismerkedésünk elég egyszerűen zajlott; mindkettőnk szülei egyedül voltak és az én Apukám, meg az Ő Anyukája egymásba szerettek és összeköltöztek.Sokat voltam náluk, mert Apával jó a kapcsolatunk. Mondhatjuk, hogy barátok voltunk, egy csomót nevettünk együtt, filmeztünk, ide-oda mászkáltunk. Kb. fél év múlva kapcsolatmódosítottunk egy délután, mikor ittunk...és egymásba gabalyodtunk. Igazából várható volt.
Kibírt velem egy szar időszakot, nagyon rosszul voltam akkoriban (lekileg), de túléltük, és onnantól kezdve már valóban és tényleg gyönyörű volt az egész.
Soha nem veszekedtünk, nem kiabáltunk a másikkal és általában majdnem mindenben egyet értettünk, és együtt éreztünk. Nem volt megcsalás se átverés, féltékenykedés se még akkor. Azt hiszem, még mindig az ekkori (volt)barátomat szeretem.
A csúcsról könnyen következett a lejtő, amin kb 3-4 hónapot gurultunk együtt.Egyre kevésbé voltunk elfogadók, türelmetlenek lettünk, az egymás irán érzett tisztelet és szerelem (meg szeretet is) gyorsan hanyatlott; Mignem a köztünk keletkezett szakadék úgy látszott, hogy áthidalhatatlan. De én szerettem, és azt akartam, hogy ő is viszontszeressen, -nem akartam látni, hogy a szeme nem csillog, ha rám néz, a tekintete egyre gyakrabban a távolba réved, és nem kíván már velem lenni.
Jött a szakítás: az orrom előtt, villigó felirattal utrált. Férrenéztem. "Ezt annyira nehéz elmondani..." Egész nap láttam, hogy küzd magában. És akkor kimondta.
Persze sírni kezdtem és páni félelem lett úrrá rajtam a tudattól, hogy az általam úgy imádott ember 1 év után elengedi a kezem. Közben úgy éreztem magam, mintha minden pontomon meglöknének.
Az ok nagyon egyszerű; a kapcsolat kihűlt, a szerelem lángjai elaludtak.
Mondta, hogy ez a gondoltat hónapok óta megfogant és érett benne, de azután valahogy mindig lecsillapodott. Azt hiszem, nagyjából sejtem, mit érezhetett, hisz én is úgy éreztem magamban, de nem tudtam volna eléállni, és elválni tőle. Igazából valahogy megkönnyítette ezzel a helyzetem. A távolodást mindketten másféle gondolatukkal éltük, ő a szakításon gondolkozott, én pedig kapcsolatgyógyítás címén az összes végtagommal próbáltam magamhoz húzni.
Lassan 1 hónapja éldegélek "nélküle", az első pár nap maga volt a pokol, de mire suliba kellett menni (egy pénteki nap szakítottunk), nagyjából kikúráltam magam -mások szánakozása és sajnálata csak visszahúz, nem visz előre engem-. Áll-leesős effektus barátnőknél, mikor közöltem a "nagy hírt", de egyébként kicsit vicces volt a meglepődésük... mintha csak magam láttam volna benne. Mióta szétváltunk, azóta 0 kommunikáció, ő sem epekszik értem, én meg hagyom kipihenni 1 év fáradalmait velem [:D csak viccelek], a saját dolgaimat építhegetem, mert van mit, és szinte minden este róla álmodok; ha szépet, akkor azért fáj ébredéskor, ha meg nem szépet, akkor azért. Igazából megint "csak" kapcsolatmódosítás történt, akkor is ez van, ha összeveszel a barátaiddal, vagy ha meghal valakid.....

Mik ezek a nevek hogy José meg Alehandro? Olvassuk csak szépen Józsinak meg Sanyinak és kész!

A kép innen

Sziasztok :)
Itt van 1 történet a hihetetlen ,,legyünk inkább barátok,, kedvenccel.
Bocs ha kicsit hosszú és szappanoperás, de van ilyen :P
Az 1. srácom tőlem 7 évvel volt öregebb, nem volt nevezhető egy hosszú
kapcsolatnak, 1 hónapig boldogítottuk egymást. Én szakítottam vele,
nem illettünk össze. Valamennyire egy másik fiú, vagy inkább férfi is
közrejátszott ebben. Semmi megcsalósdiról nincs szó, csak szerintem
megmutatta mi a hiba a kapcsolatunkban. Vele ( legyen Alehandro)
tudtam beszélgetni szinte bármiről, míg a barátommal (pl. José) nem
igazán volt közös téma. Hát igazából semmi mást nem csináltunk csak
smároltunk. Josét a munkája miatt, csak heti 1x láttam. Ó mutatott be
Alehandrónak, régi barátok voltak. Alehandró jó fej volt, sokszor
összefutottunk a városban, beszélgettünk. Nem féltem attól, hogy
rámhajt, elvégre az egyik legjobb barátjával jártam...de sajnos
rosszul gondoltam. A skypos beszélgetésünkkor bevallotta, hogy
túlságosan szimpatikusnak tart. Erre nem tudtam, hogy reagálni,
öregebb tőlem 12 évvel, a pasim jó barátja, mit akar tőlem??
Rettegtem, hogy miattam esetleg tönkremegy a barátságuk, vagy énrám
haragszik meg bármelyik is. A legtöbb jóakaróm azt tanácsolta
koptassam le, mert így mindenkinek jobb lesz, de egyszerűen nem
tudtam. Nem azért, mert nem értette meg, én voltam képtelen . Valahogy
volt egy nagyon erős kapocs, túlságosan szerettem vele lenni, azt
akartam, hogy egy barátom legyen ő is. Ha sokat vagy vele elkezdesz
függeni tőle. Mikor megtudtam, hogy mit érez, megmondtam neki, hogy
nem lesz belőlünk semmi, mással járok, túl öreg hozzám, nem akartam
vele semmit, csak a barátságát. Azt mondta, hogy nem akar közénk
állni, hittem neki, de a közelemben akar lenni. Ez nekem is megfelelt.
Órákat tudtunk beszélgetni, hülyéskedni, nagyon jó volt vele.
Szakítottam Joséval, nem őmiatta, hanem, mert nem szerettem úgy őt,
ahogy ő engem, és nem jó hazugságban élni. Alehandro megtudta és ezek
után még jobban elkezdett nyomulni, megtörtént az elkerülhetetlen
beleszerettem. Ennek ellenére maradtam vele ugyanolyan, mint addig.
Sose voltam kedves vele, undok voltam, egy boszorkány, azt reméltem
elijesztem. Persze ezalatt az idő alatt mindenki csak figyelmeztetett,
hogy ennek csak rosz vége lehet. Alehandronak nagy Don Juan volt, de
ez nem érdekelt. Nem szeretem a szóbeszédet, se a tanácsokat, nagyon
keveset fogadok meg. Lassan közeledett a tanév vége. Ez azért fontos,
mert a találkozásaink nyáron szinte lehetetlennek tűntek. Melyik szülő
nézné el, hogy a lánya egy ilyen öreg hapsival töltse minden idejét?
Annak ellenére, hogy már az egész város tudta, a szüleim nem jöttek
rá. Pár héttel a suli vége előtt összejöttünk. Az volt életem legszebb
időszaka, az az 1 hónap amíg eggyütt voltunk. A szünetben rengetegszer
kiszöktem hozzá, azt hazudtam, hogy barátnőkkel találkozok, vagy
bármit, nem érdekelt semmi. A lelkiismeretem eltűnt egyszerűen. Benne
bíztam, túl sokáig kínoztam ahhoz, hogy ne bízzak benne.  1 hónapig
jártunk.  A probléma ott volt, hogy már nem tudtunk találkozni, apum
egyszerűen megfenyegette (óvatlan voltam és elölhagytam a telefonom
mikor hívott :P) Abban maradtunk, hogy akkor kicsit szeptemberig
pihenjünk. Én szenvedtem, ő szenvedett. José bemutatta őt egy lánynak,
tőlem 2 évvel idősebbnek, olyannak, akinél se korlátok, se szülők.
őszinte volt, elmondta...összejöttek rá 2 hétre. Annál rosszabb érzést
nem kívánok senkinek, egyszerüen meghaltam belülről, semmit nem
mutathattam kifelé, mert abból csak botrány lett volna. A lelkem épp
égett és fájt, miközben a szám mosolygott. Azt mondta legyünk barátok,
nem akartam, nem tudtam a barátja lenni, úgy, hogy még mindig
begyorsított szivem, ha csak rá gondoltam.Meggyőzött, barátok
maradtunk.Akárhányszor felhívott ujra olyan volt minden, mint régen,
becézett, hiányoztam neki, és persze én is olyan lettem, mint régen,
egy undok banya. Bántott, hogy ezt csinálja velem és a csajjal. Amíg
kinnt nyaralt 2 hétig újra jöttek az smsk, hogy hiányzom neki, amikor
a lány a közelbe volt azalatt meg semmi. Véletlenül összefutottunk a
városban pár nappal nyár vége előtt, épp a motorját mosta. Újra jó
volt vele találkozni, aztán megint semmi. Se 1 sms, se csörgetés, én
már leszoktam arról, hogy én keressem őt. De még mindig ugyanúgy
szerettem. Ez volt életem legjobb és legrosszabb nyara, szóval alig
vártam a végét. Már annak örültem, hogy többet láthatom őt, bármi
áron, annak az árán is, hogy közben még jobban fog fájni minden, nem
érdekelt, 5 perc örömért bevállaltam bármennyi szenvedést. A suli első
napján már összefutottunk. Hát, ő eléggé az a feltűnő jelenség. A
barátnőimmel voltunk 1 kávézószerűségben, mikor bejött. A barátnőim
persze mind tudták az egész storyt, ezért kellőképpen utálták is,
bármit mondtam nekik. Hátrahívott, én hülye mentem, naná, hogy mentem,
elég rámnéznie és én megyek. Kérdezte haragszom e rá, haragudtam.
Beszélgettünk egy ideig, újra megbocsájtottam neki.  Mikor mentem
volna el megcsókolt. És igen, én hagytam. Utánna visszamentem
többiekhez, nem sokkal később jött a barátnője, megcsókolta,
megölelte, én meg meghaltam újra, meg újra. Inkább elmentünk, nem
néztem rájuk. Később felhívott, hogy találkoznunk kell másnap.
Beleeggyeztem, legalább tisztázzuk ezt. Egész nap nem voltam önmagam,
de eldöntöttem, hogy vagy a haverom lesz, normálisan, minden tapi,
smár nélkül, vagy örültem az ismerettségnek. A barátot választotta,
olyan kitétellel, hogy majd meglátjuk.  Kicsi a város ahová járok
suliba, és ahol lakik, ma is láttam őt többször is. Elősször a lánnyal
volt. Mikor megláttam majdnem elájultam, a szivemen a ragtapaszok
felszakadtak, és iszonyú fájdalmat éreztem. De ugye tartsuk a
látszatot, egybemaradni....mosolyogni, más ne vegye észre. Utánna
többször a motorján, azon a gyönyörű Harley-n, nem volt nehéz őt
észrevenni. Intett, ennyi a reakció.Valahányszor eszembejut még mindig
azt érzem, hogy nekünk még valamikor össze kell jönnünk, hogy nem
veszítettem el őt. Ez tart életben. Tudom, hogy még szeret, mondta, és
hiszek neki, mert mivel sajnos én is a profi hazudozók közé tartozom
felismerem, ha nem mondanak igazat.

Azért a HIT-gyülis részt ki lehetett volna fejteni bővebben is, de remélem a kommentekben sor kerül rá.

A Rocktérítő filmet egyébként ma este vetítik a Gozsdu udvarban, csak arról jutott eszembe, hogy a csaj is Hitgyülis volt, és nem lehet olyan gyakran látni ezt a filmet.

Sziasztok!

A sztori jó négy éves, gondoltam megírom, unom már, hogy csak 2-3-4 naponta van új poszt, amit szét-offoltok ;)

Naszóval.

Én férfi, akkor 23, nevezzünk mondjuk... hmm... Bonifácnak, a lány 29, őt nevezzük Klotildnak. Egy esti OKJ-s suliban ismerkedtünk meg, ahová mindketten munka után jártunk. Kapcsolatunk a legendás ’nem jönnél fel hozzám valamelyik nap, valami gáz van a laptopommal’ mondattal kezdődött, mármint az ő száján jött ez ki, én meg mentem, merthát tetszett a lány nemkicsit. És NEM vagyok kocka, csak érdekel az informatika is.

Magát a kapcsolatot csak pár szóban említeném; 2 hét után hozzáköltöztem (’lakva ismered meg a másikat’, ezt a nagy bölcsességet már akkor is ismertem ), az elején mindkettőnk részéről nagy szerelem a nagy korkülönbség ellenére is (vagy pont ezért, ki tudja), aztán a szerelem enyhülésével jöttek a gondok-problémák. Egy évig tartott az egész, szóval nem valami nagy, földtörténeti korszakokon átívelő valamit kell elképzelni.

A problémákkal, véleménykülönbségekkel nem lett volna baj, ha tudtunk volna _kommunikálni_ egymással, de ezt csak én láttam így, drága Klotild nem volt nagy bajnoka az érzelmeken alapuló gondolatok kifejezésének. Amit mondjuk nem csodálok, ismerve a családi hátteret... Hitgyüli, ő 14 évesen lépett ki ebből, de az a 14 év kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne.

A másik legnagyobb gondot pedig az okozta, hogy rajtam és a családján kívül nem volt senkie. Se barátok, se barátnők, se senki. Tehát ha nekem valami dolgom volt, akkor ő engem otthon VÁRT. Igen, ez volt a cselekvés, hogy ő engem vár. Nézte a TV-t, de nem látta, spontán felmosási rohamok jöttek rá, amit aztán a szememre lehetett hányni, hogy amíg én szórakozom (ahová NEKI nem volt kedve jönni), addig ő mennyit dolgozik, stb... Itt halkan hozzáfűzném, hogy a háztartást én vittem, mosás-főzés-takarítás-

bevásárlás szinten, mert hogy ő két suliba jár egyszerre munka mellet, és milyen fáradt.. én meg ostoba barom papucs módjára szépen megcsináltam mindent, amit kellett, hiszen csak 10 órát dolgoztam egy nap és csak egy sulim volt emellett. Mondjuk jobban főzök nála, szóval akkora kár nem volt. És mostmár meg tudom különböztetni a vízkőoldót az ablatisztító folyadéktól is. Basszameg, kezdem úgy érezni, hogy hálával tartozom neki :D.

Nade a szakítás, mert látom unjátok: egy alkalommal merészeltem este 11-re hazaérni 10 helyett (szombaton), mert kb addigra kezdett nem érdekelni ez az egész, és a szokásosnál is síribb volt a hangulat...

-       Mi a baj? – kérdeztem
-       Minek mondjam el, úgysem értenéd! – Így Klotild
-       Nem mintha eddig olyan kurvasokmindent mondtál volna...
-       Akkor lehet, hogy keresned kéne egy olyan lányt, aki tolerálja neked ezt az életmódot!  –(erre hagyok időt a fentiek fényében...)
-       Nos, neked meg egy olyan férfit.
-       ...
-       Aludhatok melletted, vagy marad a kanapé? – kérdeztem én, mert kezdtem érezni, hogy ez most nem visz sehova. Erre sem kaptam választ; - Ez esetben az ágyat választom. Nem aludtunk sokat, és nem azért mert búcsúszex lett volna. Forogtak a fogaskerekek...

És a vége: másnap, felkelés után kérdeztem tőle: - Gondolkoztál az előző estén? – Igen. -  ÉÉÉSSSS???? – Te döntesz... – jött a válasz.

Leléptem. :D

Ööö gumit én vettem az elején, aztán tabi, és szerintem mindketten pakoltunk Tescoban ha eljött ő is vásárolni, bár inkább a Pennybe jártunk, az volt közelebb.

Bonifác

 

Néptáncos történetek, egy fiú tollából, aki saját bevallása szerint hasonlít Kevin Costnerre. Ez már szupervicces, és a poszt csak ezután jön!

A kép innen

1. A történet idején én a lány huszonhárom, a fiú huszonegy. Mind a ketten ugyanabban a tánccsoportba roptuk. Ha itt most gyanús lett valami, nem kell visszaolvasnod:). Elég ha csak felcseréled a fiú és a lány szereplőket.

A leánynak volt barátja, de mi táncosok ismerjük a széki népdalt:

„A kisasszony gyenge teste,

Megkívánja minden este.”

Mivel a turnékra nem jött el a barát, ezért a fent említett kívánalmat én elégítettem ki. Hogy is mondjam: Ezer örömmel álltam elébe. Izmos fenék, jó kis cickók... Hmmmm. De mint általában minden titkos kapcsolat, ennek is vége szakadt egyszer. Hozzávetőleg 2 évig tartott a laza kapcsolat. Ekkor összeházasodtak a barátjával.

A Búcsúszöveg nekem jutott: Vica, áttáncoltunk egymás életén, De a férjed most már végérvényesen lekért.

 

2. Helyszín: Nyugat-magyarország, valamelyik ég és föld közötti faluja. Ide évente visszajártunk. Jóban volt a csapat a polgármesterrel, és a feleségével is. Már az első alkalommal az asszonykával felfigyeltünk egymásra. A menyecskének is beillő feleség, jól karbantartott 40-es volt. A második alkalommal sor került a találkozásra. A csapat egyik mikrofonja elromlott, s átmentem a polgármester lakására. A 'mester felajánlotta átmegy a művházba, hoz egy mikrofont. Az asszonyt kérdezem, tarthatnánk – e addig is mikrofonpróbát. Nem értette félre :) A rá következő 2 évben is találtunk alkalmat a hangolásra. A búcsúszöveg ebben az esetben is nekem jutott. Kedélyesen társalog a csapat és a fogadóbizottság. Sikerült közben értésére adnom, hogy másképp áll már a nadrág rajtam: „Leváltottuk a hangmérnököt, a mikrofonokat most már más tartja karban.”

 

Aki ad, az kap is. Ezzel tisztában kell lenni.

 

3. Egyik fellépésünk alkalmával egy magyartanárnővel keveredtem egyéjszakás kalandba. Akkor éppen igencsak éhkoppon voltam, ennek meg is lett az eredménye. Miután röpke gyönyör csak nekem jutott, Klári megszólalt:

- Pisti, ez egy egyperces volt?

Hááát! Volt nekem minden bajom! A humort is értettem, de pirosodott is az arcom a szégyentől. Az esetleges további kellemetlenségeket beszélgetéssel kerültem el. Majd alvás, másnap búcsú, és el.

 

4. Ismét egy tánckaros társnőmmel igyekeztünk szabadidőnkben egymás kívánalmainak eleget tenni. Egyik kisvárosban lefekvés előtt még néhányan italoztunk. Megfáradtam, eljött az 'ágybabújás' ideje. Keresem a Sacit. Sehol. Nem probléma, biztosan már megvetette az ágyat, és tárt karokkal vár. Belépek a szobába. Ágy megvetve. A Saciról visszafordul a Zoli (Én alig ismertem meg őt. Egyrészt az alkohol miatt, másrészt nem akartam hinni a szememnek.)

Zoli: Pistikém, ketten nem férünk el csárdába. Nézz be a többi szobába, Talán keresnek valahol prímást!

 

Sajnos nem kerestek :(

 

Teszkót nem értem, Gumi mint a mesében: Hol volt, hol nem volt. Katona nem voltam :)

Tanulság: Az meg ide minek? Én ezekből az esetekből nem tanultam. Szívesen végigélném mégegyszer...esetleg kétszer. Hátha tanulnék belőle valamit :)

Kivánom, a hozzászólásokban legyen sok liánozás, MNK-zás, MPG-zés! És egyéb 3-4 betűs rövidítések, amit még ismertek. Pluszban Nardnak kellemes guglizást! Inci-fincinek magömlős-fröcsögős hozzászólásokat! Gernikának sok boldogságot! FrigyesÚrnak erőt, hogy idejében le tudja tolni nadrágját! Muhára is hallgassanak a bárányok! Lányoknak sok locsolót, a fiúknak egészséges hímestojást. Szóval mindenkinek további szép napot!

 

Sziasztok: Pisti

Vl és verespalne a mai napon töltötte be a 29. életévét, ebből az alkalomból nem poszt van, hanem egy filmet ajánlunk nektek, mert kell néha egy kis kultúra is, és szeretnénk, ha nem maradnátok ki ebből a szuper élményből.

Hogy jön ide a Szívrablók? Úgy, hogy egy olyan szolgáltatásról szól, amit már régesrégen be kellett volna vezetni Magyarországon is: egy cég jó pénzért egymáshoz nem illő párokat szakít szét, megrendelésre. Egyetlen szabályuk van, az igaz szerelmet nem bántják, de hát most őszintén, ez mégis milyen gyakori?

Szóval végzik a munkájukat, mígnem persze bejön egy munka, ahol éppen ezt a szabályt kellene megszegni, meg ugye vonzalom is ébred a szakítás tárgya iránt. A férfi főszerepet Romain Duris alakítja, tudjátok, ő volt a srác a Lakótársat keresünkben, a leány pedig Johnny Depp felesége, az imádnivaló Vanessa Paradis.

A lényeg az, hogy egy okos, szellemes, jó értelemben vett szórakoztató és bohókás film a Szívrablók, bátran merik használni az idézőjeleket, mindannyiunk kedvenc filmje, a Dirty Dancing például fontos szerepet kap benne, és az egész arról szól, hogy nincs értelme a rossz kapcsolatoknak, a szakítás az jó!

Úgyhogy menjetek el moziba, és mulassatok jól! Ha nekem nem hisztek, íme Mesterházy Lili kritikája az origón.

Ja, és ha nagyon szerettek minket, pénteken a Corvintetőn ünnepeltetjük magunkat.

Közben végetért a nyár, de a sztori örökre aktuális marad: ANGLIA A SZAKÍTÁS FELLEGVÁRA!

Az én (lány) történetem nyár végén lesz két éves. Közeleg a nyár..talán ezért aktuális.

Szakítás után voltam, aztán volt egy két futó pasi ügyem, de gyakorlatilag csak épp kezdtem összeszedni magam a 3 éves kapcsolatomat követően. Augusztus volt, sőt, lassan annak is a vége, és egy rokonsrác, aki angliában dolgozott hazajött egy kis időre szabadságra. Kocsival jöttek, hárman fiúk. Mivel elég hosszú volt az út, ezért a srácok nálunk pihenték ki magukat. Elvileg csak egy napig maradtak volna, dehát Balaton, nyár…maradtak néhány napot. Strandra mentünk a húgommal, és ahogy sétáltunk, megálltak mellettünk kocsival, elvittek. A parton nem sokat beszélgettünk, később kiderült, fiatalabb nálam, elég arrogánsnak és nagyképűnek hatott. Este bulizni mentünk, meg kellett, h állapítsam, jól néz ki. Egész este beszélgettünk, miután hazakísért, faképnél hagytam, m nem akartam nyomulni, nem láttam értelmét. Megszerezte a számom, írt, h menjek ki hozzá, de nem akartam, minek…örültem, h már nem vagyok olyan, aki azonnal vad smárolásba kezd a kiszemelt fiúval. :-D Másnap,mint a klasszikus történetekben, hazautazott, ki sem akartam menni elköszönni, m ennek sem láttam értelmét. Írt, este felvett wiwen, elkérte a számom. Minden nap smsek, msn…Még maradt néhány napig Mo-on, és megbeszéltük, h elmegyünk egy közös buliba Pesten. Minden nap írt, h télleg megyek e, és h nagyon szeretné, meg h jó lenne megismerni, hát, elmentem. Helyes volt, nyár vége volt és a buli is olyan jól sikerült, összejöttünk. Feljött hozzánk, szexet nem akart…ezt mindenesetre furcsálltam. :)) mindegy, az ő dolga, ha így érez. Másnap egész nap nagy romantika, este elkeseredett búcsúzás, megy vissza hozzánk, m utazás vissza Angliába, én meg pesten maradtam, dolgoznom kellett. Nagy fogadkozás, még találkozunk. És tényleg…lelkes, én is. Nagyon. Én is. Folyamatos msn, webkamera, minden nap smsek, telefonok. És a minden nap alatt minden napot értek. Szóval, folyamatos kontaktus. Hív, menjek ki, én pedig – bár sosem voltam lelkes típus, az a racionálisnál is racionálisabb ember vagyok, - egyszer élünk alapon belemegyek. Megveszem a jegyemet, már 6 héttel az utazás előtt. Minden nap órákig beszélgetünk, vár, vissza se enged Mo-ra ha egyszer kimegyek. Közeledik az utazás, a lelkesedés töretlen. Állok Ferihegyen, nagyon lelkesen, izgulok, mi lesz ha kiértem. Teljesen eltervezem, viszek ajándéka egy üveg barackot, meg néhány karton cigit, hadd örüljenek. Kiérek, leszállok, és eltervezem, h mint a filmekben, a nagy várakozó tömeg előtt kihúzom a bőröndöt és ott áll majd. Megyek ki, filmes jelenet, csak épp nem ez. Nem látom…keresem, nincs sehol. Ó, sebaj, késik…A tömeg kezd oszolni, már nincs is kiírva a gépem, eltűnnek az emberek. Este van, kiürül a reptér. És SEMMI. Ott állok egyedül a Heathrow-n és nincs ott senki. Nem hiszem el, szidom magam, kiakadok, sírok…nem bírom elhinni, h kint hagyott. Egyedül egy másik országban. Hívom, nem veszi fel. Egyre idegesebb vagyok, körbemos a reptéri személyzet…egy francia lány megosztja velem a szendvicsét. Végre felveszi, meg sem várom, csak elkezdek kiabálni. Kiderül, nem ő az, egy haverja beszél, neki dolgoznia kellett. Két óra múlva jön. Totál kiakadás, kinyitom a pálinkát, sorozatban szívom el az ajándék cigiket. Mire odaér berúgok. Nem érti, miért nem örülök neki, szó nélkül megyünk egymás mellett. Kitesz egy hotelnél, m meg kell, h tudjam, hozzájuk nem mehetünk. Sebaj, mondom, akkor jöjjön ő is. Nahát, ő nem…ő otthon alszik. Mert h venné ki magát az, ha máshol aludna, m mit gondolna a volt barátnője, akivel együtt lakik! Hát, itt volt a vége…kint töltöttem Angliában 4 napot egyedül egy szállodai szobában. Kedvem nem volt semmihez, vártam, h vége legyen, és hazajöttem. Annyi értelme volt, h lett egy jó sztorim :-D. Tanulság: Ne kezdj fiatalabb más országban dolgozóval. Ne higgy akkor se, ha MINDEN jel arra mutat, h igazat beszél! És ne fizess ki egy pasiért se 80 e HUF-ot. :))))Nekem ez volt a tanulópénz.

A szakítós (azaz az ÉLET!) mai tanfolyamán egy klasszikus, "friends with benefits" szituációval fogunk megismerkedni jó hosszan. Utána lehet kommentálni, van-e értelme egy ilyen "kapcsolatnak"?

A kép innen

Most már tényleg vége…

2007 májusában ismerkedtünk meg az akkori barátomon keresztül, ő 32 volt, én 16. Épp egy fájdalmas szakítás után nyalogatta a sebeit, gyakran én vigasztaltam, így gyorsan barátok lettünk. Októberre kiheverte a szakítást, alakult neki egy másik kapcsolat, én meg pont padlóra kerültem, mert a pasi dobott. Ettől a barátságunk még ugyanúgy megmaradt és sajnos elkövettünk egy nagy hibát: november végén, egy alkoholmámoros éjszakán lefeküdtünk. Megbeszéltük, hogy senkinek nem mondjuk el és nem fog megismétlődni, de az utóbbit nem tartottuk be. A fő ok az volt, hogy ezzel a nővel sem volt túl felhőtlen a kapcsolata, hetente szakítottak, folyamatosan ment a huza-vona, nekem pedig könnyebb volt így a felejtés.

A végleges szakítás a barátnővel januárban következett be, onnantól gyakorlatilag szeretőkké váltunk,. Ha tehettem ott voltam nála, haza szinte már csak átöltözni jártam. Kezdetben nekem is megfelelt ez az „együtt is vagyunk, meg nem is” állapot, de pár hónap után rájöttem; szerelmes vagyok. Ezt el is mondtam neki, a válasza az volt, hogy imád engem mint barátot(talán kicsit többet is érez),imád velem lenni és nem akar elveszíteni, de nem szerelmes belém és neki keresnie kell azt a nőt, akivel családot tervezhet. Ha szerelmes lenne, én akkor sem jöhetnék szóba, mert túl fiatal vagyok, előttem az élet, elmegyek még egyetemre stb. stb. Én, ekkorra már gyakorlatilag ott laktam nála és hallani sem akartam arról, hogy haza költözzek vagy, hogy ne találkozzunk többet. Rengetegszer összevesztünk, mert ő más nőkkel találkozgatott, de én annyira ragaszkodtam hozzá, és annyira reménykedtem a csodában, hogy ezt is lenyeltem, megbocsátottam mindent. (Itt jegyezném meg, hogy szó nincs arról, hogy menekültem otthonról, teljesen normális családi hátterem van.) Többször kérte, hogy legyünk csak barátok, ne is aludjunk együtt, ne történjen köztünk semmi, de nem hagytam, és természetesen őt sem kellett sokáig kérlelni.