értékellek mint embert

 Szegény fiú azt sem tudta, mi történik, csak sodródott bele a mélybe

Az első igazán nagy szerelmem történetét mesélem most el nektek.

Az Interneten ismertem meg a lány, és senki ne húzza a száját a dolog miatt, ugyanis egy majdnem két évig tartó kapcsolat alakult ki belőle. A kezdeti távolság 220km volt, amit minden heten, esetleg kéthetente tettem meg általában én, hogy együtt legyünk egész hétvégén. Ugye a távolság miatt mi átugrottuk az első randik, első csókok lépéseit, és ha jól emlékszem harmadik találkozásnál már találkoztam a szüleivel, és ott aludtam két éjszakát is.

A hétvégék gyorsan teltek, a hétköznapok pedig folytonos vágyakozással. Végül már annyira nem bírtam nélküle, hogy iskolát váltottam. Így lettem a koszos, zsúfolt Budapest egyik új lakója. Igazság szerint imádtam mind a helyzetet, mind a várost. Megnyílt előttünk a világ. Sétálhattunk, mehettünk kiállításokra, mindent megtehettünk, ami az elejéről kimaradt. De aztán mégis minden elromlott. A lány idővel egyre inkább nélkülem képzelte el az életét, amíg egy szép napon döntésre is vitte a dolgot. Én persze semmit sem sejtve éppen nyaraltam a szüleimmel, ahová ő csakis azért nem jött velünk, mert szeptemberi hónap volt, és neki iskola volt akkor már. Nyaralás után találkoztunk, hoztam neki szép nagy ajándékot, aminek nagyon örült, nem beszélve a Tunéziából indított szerelmes beszélgetéseinkre, amelyeknek 54ezeres számla lett a vége. Majd hazaérkezésem utáni egyik találkozásunkkor, amikor odahajoltam, hogy megcsókoljam elhúzódott tőlem. Hát ez elég egyértelmű jelzés volt. De persze amikor az ember csak így simán rákérdez, hogy ’mi a baj?’ mindig a szokásos ’semmi’ választ kapja. De végül addig-addig kérdezgettem, amíg ki nem fejtette, hogy ő még túl fiatal egy ilyen hosszú kapcsolathoz, és még szeretné élvezni az életét nélkülem. Nem állítom, hogy bennem nem merültek fel hasonló gondolatok, hiszen két év azért két év, és valóban elég fiatalok voltunk még.

 3x pakoltam össze cuccait,de mindig visszasírta magát

Egy közösségi portálon akadta rám…elolvasta az írásaimat,majd elkezdett reagálni…jöttek mentek az üzenetek,melyben többnyire az önmagával való küzdelmét ecsetelgette,ugyanis éppen „kilábaló félben” volt a depresszióból…őszintének tűnt…és megnyerő modorúnak…

Két hét levelezés(msn,sms,kamera)után személyes találkát kért ,mivel élőben szerette volna látni a mosolyomat…találka a vasútállomáson(én vártam Őt)…élőben is még mindig megnyerőnek tűnt a modora s a külleme is…sétálgatás,beszélgetés a cukrászdában ahol is üdvözlő ajándékként angyalkát kaptam…kis ládikában… romantikusnak mondható délutánt töltöttünk együtt…az albérletembe is elhívtam(megjegyzem,tényleg 100 %-ig megbíztam benne)hogy ne a kis csomaggal a kezemben lődörögjünk…meglepődött rajtam,megjegyzem én is magamon J…hogy beengedtem,de se Ő nem volt tolakodó és én sem akartam semmit…tényleg csak beszélgettünk…

A csodálatos férfi: nem kívánt senkit megfarkalni a dance parkett közepén.

Történetünk 2008-ban kezdődött az Óperenciás tenger túl, ahol jómagam, kit nevezzünk Nyugati boszorkánynak, meglátta Őt, akit nevezzünk Ördögnek.

Tehát akkor megpillantottam a kis Ördögöt, jobb volt mint a többi, hiszen nem lejtett rituális táncot a hölgyekkel, nem kívánt senkit megfarkalni a dance parkett közepén. Egyszerűen sört ivott, magas volt és szépen mosolygott. Jupppi.. Aztán nagyon sokáig Boszi nem látja a hímet, kit legalább megigézne, de mindenestre vegetáló ösztönei nagy részét kiélné rajta. Teltek- múltak a napok, hónapok…És újra látja őt, de valahogy mindig beakadt egyéb hím egyed, kik hatalmas V-háttal rendelkeztek, így nem kajtatat kis Ördög után. Aztán eljött a nap, hogy kálváriája beteljesedjen… Babummm, odament, ittas volt, beszélgettek, kötelező csók, haza kísér, feljössz?, persze, aztán szex. Amiből finom és nőiesen is bevallva –Boszi- nem sokra emlékezett…babuumm. Kis ördög elkezdi nekem tolni a témát, hogy tegnap ez a nő milyen jó volt, meg vele kellett volna valamit kezdenie..babummm. Persze nem tudta hogy a Nyugati Boszorkánnyal kezdett, így …hmm sikerült elejtenem, hogy ha nem sokra emlékszem, biztos hogy felejtős voltál. KO! Srác kiakad, Hisztis Mirtill módjára felpattan és ott hagy…Aztán váltunk egy két csókocskát…Húúúúú, de jó volt. Kedves kis Ördög belém rúg még egyszer, hogy megadja a számát – de inkább mégse, Nyugati boszi kontrázz, hímnemüket nem hívogatok, nem is kellenél.

A szakítósblog fénykorát idéző csodás történet!

A kép innen

Hello minden Szakítós!

 

Igazat megvallva, nem vagyok rendszeres olvasótok, de néha kifejezetten jó elmerülni a színes sztorik kavalkádjában.

Sok történet van a hátam mögött, mégis úgy döntöttem, Veletek egy nem kifejezetten szakítós - utólag nagyon szórakoztató - történetet osztanék meg. :)

 

Történt az, hogy én (nő/24), egy kitartó barátnőm unszolására, regisztráltam magamat egy társkereső oldalra. Munka, tanulás, mit ad Isten, hónapokra megfeledkeztem a friss regisztrációmról - meg a jelszavamról is. Ismételt aktiválás után sikerült belépnem, kaptam is csomó levelet. Nem volt egyszerű válogatni. (Mondanom sem kell, a kép nélküliek, és a 20 éve készült, érettségi tablóképpel villantók kizárva.:))

A sok egysoros levélke után kifejezetten kellemes volt Tibi (28) üzenetét olvasni, képen helyesnek tűnt, kedves sorok, benne minden lényeggel. Aztán szokásos: levelek, msn, telefonszámcsere, egyre inkább szimpatikusabb lett. Hamar sort is kerítettünk az első találkozóra, program egyszerű: egy népszerű budapesti sétálóutca éttermében iszunk elvileg egy kávét.

DE! Tibi úgy gondolta, segít a kávénak lecsúszni egy levessel, főétellel, sőt borral!, persze szerinte udvariatlan lenne, ha nem ennék semmit, ezért választottam salátát, majd desszertet. A társalgás elég monoton volt, az egész ,,ebédeljünk úgy, mintha vacsoráznánk" dolgot betudtam annak, hogy ha már élőben unalmas figura, imponál a pénzével.

Befejeztük, elmegy mosdóba, jön 5 perc. Már rendezte a számlát, mehetünk. Udvarias lány módjára megköszöntem szépen a meghívást, hirtelen sietősebbre vette a tempót, s hiába nem arra parkolt, gyorsan bementünk egy eldugottabb mellékutcába. Kérdezem, minek ez a nagy sietség, várják valahova? Nem, dehogy, csak nem szeretné, ha a pincérek, esetleg a rendőrség is utánunk jönne, ugyanis ,,elfelejtett" fizetni. Jobbik esetben elküldöm a francba, de ettől nagyjából a lélegzetem is elállt. A vadiúj társkereső oldalról megismert partnerem egyből bűnözőt faragott belőlem. Következő volt a reakcióm: sietnem kell, puszi arcra, köszi nem kell hazadobnod, felszállok egy buszra, szia.

Otthon vártam némi magyarázatot valamilyen formában, amit aznap este meg is kaptam e-mailben: sajnálja, nem volt nála elég pénz, és nem is akart erre költeni.

Na ezek után plane nem értettem! Először én egy szimpla sétát javasoltam, de az ötletem le lett szavazva. Pár hétig még kaptam néha egy-egy sms-t, nem megyek-e autókázni. A válaszom nagy büdös semmi volt, így sajnos a mai napig nem tudtam meg, vajon egy benzinkútról hajtottunk volna tovább fizetés nélkül, vagy eleve a kocsit lett volna lopott. :)

 

 

Egy jó fagyos, összebújós történet.

A kép innen

Kedves Szakítós!

 

Nyilván mindenki színesebbnek/egyedibbnek tartja saját sztoriját, így én is, és nem láttam hasonlót eddig az olvasottak között.

Tiszteletkört meg is kezdtem; tehát állandóan olvasom a blogot, napi rendszerességgel, imádom ezeket a sztorikat.

 

Rólam annyit, hogy 20 éves egyetemista lány vagyok, és a két évvel ezelőtti történetemet szeretném megosztani kissé hosszan, elnézést is érte.

Történetem egyik férfi szereplője – nevezzük Bálintnak (24) - az akkori barátom volt, már több, mint 2 és fél éve. A másik fiatalember – stílusosan Valentin (22)  -, a „hódító”.

Már akkoriban is nagyon ragaszkodó típus voltam, azért is a fővárosban folytattam tanulmányaimat, mert Bálint is ott volt koleszos. Egyetemi pályafutásom kezdetétől romlódott meg a kapcsolatunk, mert elvesztettem iránta a rajongásomat, sőt az érdeklődésemet is; minden új volt, ismerkedtem a sulival, a fővárossal…

Koleszban összebarátkoztam 2 leányzóval, és Bálinttal kiegészülve eljárkáltunk heti 3x (arany életünk volt..) a kedvenc szórakozóhelyemre. Ott mutattak be Valentinnak egy este, aki teljesen közömbös volt számomra, alig kommunikáltunk, inkább csak csocsóztunk, de azt nagyon élveztem vele.

Bálint annyira háttérbe szorult (nem Valentin volt az oka, hanem pusztán az életmódváltásom  – már nem szorultam a társaságára), hogy szinte már csak MSN-en kommunikáltunk, mondhatni, haldoklott a kapcsolatunk. Akkor már harmadik éve jártunk, és hozzátenném, hogy 14 éves korom óta hosszú távú (2,5 + 3 év) kapcsolataim voltak, úgymond kimaradt az életem „tombolós” része, de addig úgy tűnt, nem is hiányzik.

Úgy adódott, hogy MSN-en egy halvány „szakítsunk” kimondódott, akkor én úgy is gondoltam. Utóbb kiderült, ő nem.

Valentinnal heti 3x együtt voltam esténként a kocsmában, és „rákaptunk” a záróra utáni buszmegállóban való ácsorgásra, és téli -10°C révén össze is bújtunk. Ebből hatalmas csókolózások születtek – haza se akartam menni, annyira jó volt vele, viszont nem ”akartam” belészeretni. Finoman közölgettem vele alkalmanként, hogy mivel most lettem túl a 3 éves kapcsolatomon (futólag ismerte Bálintot, látott minket együtt), nem szeretnék kötődni, „szabad” akarok lenni kicsit, mert olyan még sosem volt (a tombolós értelemben). Ki akartam próbálni, hogy meddig bírom, és hogy tényleg kizárólag hosszútávra vagyok-e beprogramozva. Egyik este szerelmet vallott Valentin, úgy éreztem, mindent elront vele, mert nem akarok kötődni. Hidegzuhanyként érte az indoklásom, nekem sem esett jól lerázni őt, de megértette, és kérte, találkozgassunk továbbra is. Kellettem neki.

Kizárólag a „törzshelyünkön” találkoztunk, és a hajnali ölelkezést vártuk a fagyban. Egy idő után azt vettem észre, hogy csak rá tudok gondolni, folyton róla beszélek, és a barátnőim döbbentettek rá, hogy újból fülig szerelmes vagyok, akármennyire is tiltakozom ellene. Innentől kezdve totálisan rákattantam Valentinra, és stílusosan meghívtuk a csajokkal őt Valentin-napon a koleszba filmezni. Eljött, és mi onnantól számítjuk azt a másfél évet, ami azóta is tart a lehető legnagyobb szerelemben és boldogságban.

Történetem Bálintja sajnos nem tette túl rajtam ilyen egyszerűen magát, hanem depressziós lett, és néhány lelki-furdaló mail-t is írt, hogy érezzem át, neki mennyire fáj, hogy elhagytam. Az vigasztalt, hogy sosem csaltam őt meg. Személyesen is találkoztunk, hogy akkor zárjuk le ezt a dolgot kulturáltabban, mintsem az MSN. A vége az lett, hogy egymás vállán sírtunk, hogy mennyire rossz lesz elválni, mert csak akkor és ott tudatosult bennem, hogy ő már nem lesz nekem többé. Velem még sosem szakítottak, és sikerült annyira megsajnálni magam, hogy rendesen fájt a dolog, pedig nekem akkor már volt valakit, akit Bálintnak nem mertem elmondani; szerintem csak rontottam volna a helyzeten.

A történet mégis happy end, ha a mostant nézzük, mert azóta neki is több, mint egy éves boldog kapcsolata van, és jó barátok maradtunk – sosem hittem, hogy létezik ilyen.

 

Köszi, hogy elolvastatok!

Egy meleg férfi kalandja egy ön- és közveszélyes nővel.

A kép innen

Sziasztok!

Olvastam a blogot, és nekem is teljesen szokásos párkapcsolataim és szakításaim voltak nagyjából - azzal a különbséggel, hogy meleg vagyok, és én férfiként férfiakkal jártam így, ezért nem is gondoltam, hogy írok. De eszembe jutott, hogy végülis van egy elmesélésre érdemes történetem.

Ott kezdődött az egész, hogy összejöttem álmaim pasijával, akivel már évek óta voltunk több, mint barátok, azaz plátóilag szemeztünk, hangversenyekre, színházba, koncertekre jártunk, de semmi több. Szóval egy romantikusra sikeredett estén aztán végül egymás karjaiban kötöttünk ki (szex nem volt, nem is lett). Köztünk mindig volt egy kis feszültség, és reméltem, hogy ha járunk egymással, majd leomlanak a falak, de nem így lett, úgyhogy Henrik bő egy hét után nagyon keményen kizárt az életéből, és hosszabb időre külföldre távozott. Semmi esélyem nem volt visszaszerezni.

A dolog nagyon letört, és az előző pár kapcsolatom sem alakult túl rózsásan. Egyfelől azt éreztem, hogy nekem pechem van a pasikkal, és nagyon bizonytalanná váltam. Másfelől irígyeltem a hetero pasikat, akik lazán bárhol nekiállnak csajozni. Azt gondoltam nagy csalódottságomban, hogy én is kipróbálom. Úgy alakult, hogy aug. 20-i tüzijáték után némi pezsgőtől megmámorosodva amolyan egy éjszakás kalandként összejöttem egy leszbi lánnyal, akit már pár éve ismertem. Tudtuk, hogy egyikünk sem akar semmit a másiktól, ráadásul a lánynak volt is kapcsolata, nagyon biztonságos volt az egész. Nem lett belőle semmi galiba, a lány barátnője se vette a szívére, azóta is haverok vagyunk.

Volt egy kis fesztiválszünet, de visszatértünk.

kedves szakítósok!

próbálom rövidre fogni, mert tudom, hogy nem szeretitek a hosszúakat.
lehet vascsövezni és hipizni és hüpizni és a sün is mindkettőnknek kijár, főleg nekem, amiért még mindig szeretem.
de akkor az elejétől.

én lány 22, ő lány /M./16. egy szórakozóhelyen, ő a barátaival én a barátnőimmel. nem tudtam le venni róla a szemem, ahogy táncolt, ahogy nevetett, elvarázsolt, olyan volt, mint a napkitörés, csodálatos, gyönyrű, mindent elsöprő. vettem a bátorságot és odamentem hozzá beszélgetni, meghívtam még egy körre, majd tel szám csere. akkor igencsak sajnáltam, hogy az aktuális pasijával ment haza és nem velem.

másnap tali, először kávézgattunk, majd elmentünk vásárolni. meglepett a nyíltsága, az őszintesége, a tisztasága, azóta se találkoztam hozzá hasonló hölgytüneménnyel.
harmadnap tali, negyednap tali, egy hétig semmi, csak sms.
aztán végre újra láthattam, ekkora már szerintem a világ összes rózsaszín felhője az én pilláimra szakadt.  mesélte, hogy párjával összevesztek, szeretne kicsit elszakadni mindentől.
hát felmentünk hozzám. megvígasztaltam.
két napot töltött nálam, teljes volt a béke, a nyugalom, minden. összhangban voltunk, kitaláltuk egymás gondolatait.
aztán haza ment. ameddig én a poklok poklát éltem meg, addig ő nyaralni ment a családdal.
jó, rendben, nem zavarom, nem zaklatom, azért napi szinten ment az smsezgetés, alig vártam, hogy hazajöjjön, hogy lássam.
ekkorra már szakított a sráccal, akivel volt.
két hónapig minden tökéletes volt, aztán valahogy nemtudom. mintha eltört volna benne valami. mintha hirtelen mással ébredtem volna.
visszahúzódó lett, komorabb. nem tudtam mire vélni a dolgot és mivel nagyon bántott úgy éreztem szüneteltetnünk kellene a dolgot.
végülis két hét után elmondta, hogy ismét összejöttek.
bocsánatot kért, sajnálta, hogy rá vesztegettem az időm és sajnálja, hogy ez az egész így alakult, de valahogy a férfiakhoz jobban vonzódik.
persze, érthető, bár azon a 15 centi plusszon kívűl bármit megadhattam volna neki, még talán sokkal többet is, mint bárki azóta.
ez  után hónapokig nem is beszéltünk. nem tudtam volna mondani neki semmit, annyira fájt, ezt gondolom ő is érezte.
aztán végülis, barátok maradtunk.
Ő most 22, én 28. nem sokat tudok a mostani életéről, csak hogy van mellette valaki és hogy szereti.
de nekem azóta is elmondhatatlanul hiányzik.

jl.

ps: madaras teszkóban voltunk, ő pakolt, kocsit tolt, óvszert nem vettünk, mert minek, katona egyikünksem volt.

IWiwes ismerkedés, gyors webkamerázás után hiába nyalja a srác undorítóan a kamerát, a lány mégis elmegy vele randizni. Érthetetlen, hogy miért, ha csak azért nem, hogy megíjra nekünk.

Sziasztok!

Már több sztorit is szerettem volna beküldeni, de a'sszem ez viszi közülük a pálmát. Neten/iwiw-en nem ismerkedünk, alapszabály.

Előzmény: wiw-en új alkalmazás, társkeresős móka, 24éves, képe / bemutatkozó sorok alapján egész helyes srác, pár szavas üzengetések oda vissza, majd következett a rémálom.

 A 17 éves lány romantikus regényt akart első szerelemre, megkapta.

Sziasztok!

Már edzem egy ideje a bátorságomat, hogy tegye meg felétek első nagy
lépését és írjon az első szakításomról.
Na jó, ez nem az első, mert ugyebár mindenkinek volt kisiskolás
szerelme, akivel a "járás" abban nyilvánult meg, hogy köszöntetek