értékellek mint embert

Szép összefoglalás a női lélek összetettségéről: "ha felhős volt az ég, hogy nem lehet barnulni, ha sütött a nap, akkor égetett" - hát így vigyetek bárkit is nyaralni Tahitire.

 

Sziasztok!

Okulásul szeretném ezt közzétenni. Férfiak, vigyázzatok!

---

2007 elején egy szórakozóhelyen megismerkedtem egy lánnyal, nevezzük Erikának. Mit tagadjam, alakjával, formás domborulataival megbolondított. Elképesztő méretekkel áldotta meg a Teremtő, semmi szilikon, na szóval, azzal jöttem be nála (állítólag), hogy végig a szemébe néztem és egyszer sem a melleire.
Akkor már vagy fél éve nem volt komoly kapcsolatom. Üzletember vagyok, aki sokat utazik, ezt a lányok nehezen tolerálják, általában nincs kedvük várni, vagy azért nyafognak, hogy jöhessenek velem, ez az esetek többségében nem lehetséges. Nősülésre eddig nem adtam a fejem, 37 vagyok.
Erika természetesen adta elő magát, hogy nagyon szegény családból származik, szülei Szabolcs megye keleti végében élnek. Ekkor kellett volna gyanút fognom, hiszen rákérdeztem, hogy akkor ugye ismerik a penyigei híres som és szilvalekvárt (amúgy ajánlom mindenkinek), de csak nézett rám nagy szemekkel, én meg őt néztem, s mint tudjuk, a szerelem vak. A lekvárról fogalma sem volt, arról meg nekem nem, hogy nemsokára én leszek lekvárban.
Na szóval, találkozgattunk, beszélgettünk, aztán csók, meg egyebek, amelyek nem tartoznak feltétlenül a nagy nyilvánosságra, ámbátor, ahogyan az itt lévő bejegyzéseket olvasgatom, szépen kitárulkoznak a hölgyek és az urak.
Mikor arra terelődött a szó, hogy látogassuk meg a szüleit, soha nem volt jó az időpont, mindig vagy a mama volt beteg, vagy a nagymama. Mindazonáltal az én kedves Erikám három hetente percnyi pontossággal minden hétvégén elutazott Kelet-Magyarországra, én vittem ki mindig a Nyugati-pályaudvarra, s tettem fel a Hortobágy IC-re. Jogos lehetne a kérdés, hogy miért nem vittem le kocsival, de erre mindig az volt a frappáns válasza, hogy egy olyan kis faluban, mint az övék, nem lenne jó, ha ilyen kocsival (amúgy semmi extra, egy Rover) megjelennénk. Ilyenkor kellett volna megint gyanút fognom, de ekkor bevetette a csábítás trükkjét, egy kis simi, egy kis puszi, én meg elaléltam. Hiba volt.
Mindig ki is mentem elé az állomásra vasárnap este, s ő jött is pontosan az IC-vel, ahogyan megesemesezte. Olykor disznótorost, olykor gyümölcsöt, olykor egy üveg bort hozott.
Nekem (addig) mindig alapelvem volt, hogy a bizalom egy kapcsolat alapja.
Kapcsolatunk 120. napján (4. hónap) a cégemtől váratlan ajándékot kaptam. Rábökhettem a Föld egy pontjára és oda vett nekem a cég 2 repülőjegyet és fizetett 10 nap szállást.
Nekem régi vágyam volt Tahiti, Francia-Polinézia. Oda böktem. Bent mosolyogtak, azt mondták, az elmúlt 5 évben az 5 kiválasztottból 4 oda bökött, az ötödik Hawaiira.
Mondom este Erikának, hogy lenne itt ez a lehetőség. Eljönne-e. A nyakamba borul, majd szerelmes szavakat suttog a fülembe. Később vad sms-ezésbe fog, tudatja a barátnőjével, hogy mekkora szerencse érte. Ekkor már rendszeresen vendég volt nálam, éjszakánként, nálam volt a fogkeféje és egy papucsa is.
Mivel arra esélye nem volt, hogy amerikai vízumot kapjon (ha Los Angeles felől mész oda, kell), a glóbuszt átrepülve Szöul és Auckland felől mentünk. A cég ebbe is belement, + 200.000 volt mindez a számukra. Főnöknőm azt mondta: igaz szerelmet szimatol, áldásom a drágább jegyre.
Elérkezett az indulás napja. Amikor Ferihegyre mentünk a taxival, állandóan sms-ezett. Végig az volt a téma, hogy a szigeteken üzemel-e az ő mobilja? Mondtam, nem tudom. Tudtam, hogy vlaószínűleg nem fog.
A hosszú úton az ablak mellett ült, a felhőket nézte. Ideges volt, hogy a levegőben nincs térerő.
Megérkezésünket követően valami elszakadt... 10 napon keresztül állandóan baja volt valamivel, ha felhős volt az ég, hogy nem lehet barnulni, ha sütött a nap, akkor égetett, hogy ott minden milyen drága - jelzem, a "drágámnak" egyetlen fillérjébe sem került semmi. Szinte betege lett annak, hogy nem tudott mobilozni és netezni sem.
Az utolsó napon váratlanul nagyon kedves lett, az első alkalom volt az utazás alatt, hogy volt normális volt az erotika. Majd hazaindultunk. A hazautat végigcsacsogta, hogy mennyit mesél majd a barátnőinek, stb...
34 órás utazás után leszálltunk Ferihegyen. Várjuk a csomagokat. Megjönnek. Kilépünk a kapun. Egy magas őszes jóvágású negyvenes úr virággal a kezében áll az egyik oszlop mellett. Az én Erikám odalép, a nyakába ugrik. Megcsókolja, állok ott, mint a dór-oszlopok a Nemzeti Múzeum előtt. "Köszi az utat, jó volt veled, ez itt a párom, szia" - majd kilépnek a kapun, egy sofőr (?) odahozza a férfi Jaguárját és abba ül bele Erika.
A jelenetet látja fél Ferihegy, néhányan hangosan röhögnek, én leforrázva indulok haza. Este kapok egy mailt Erikától. Idézem: "Tényleg jó volt veled baby. De az én Sándorom (az őszes, negyvenes) végre hazatért fél év után Amerikából. Úgy ment el, hogy megengedte (???), hogy szórakozzak egy kicsit. Ezt tettem - Veled. A hónap végén indulunk Seattle-be, mert ott fogunk élni. Ne keress, és ne akarj semmit, mert az én Sanyim nagy ember. Remélem érted...
Ps: Tahiti nem is annyira jó hely. Mi tavaly Sanyival Maldívon voltunk, az az igazi.
E"
Hát ennyi. Amikor bent a melóhelyen elmeséltem, nem hitték el. Volt aki sajnált, volt aki röhögött rajtam, főnöknőm meg rosszul szimatolt. Férfitársaimnak okulásul adtam közre mindezt.

Már csak azt nem tudom, kapcsolatunk alatt (5 hónap) hova utazott három hetente a Hortobály IC-vel?

Mint igértem, a héten délutánonként a rövid történeteket részesítem előnyben a válogatás során. Fröcsgőzös koncert utáni számcsere a téma, és a könnyed, fájdalommentes elválás a cél.

Mission2: Összeállítani azoknak a mondatoknak a listáját, amelyek valójában azt jelentik, hogy "értékellek mint embert"

 

Hiányoltátok a rövid történeteket, meg a sok komoly között nem árt egy lazább, itt az enyém. Egy társasággal mentünk koncertre, pár fröccs után egymásra találtunk, csókolóztunk, kézen fogva mászkáltunk, semmi komoly, este végén hazakísért, számcsere. Mindketten emlékeztünk az egész estére, és én úgy voltam vele, hogy miért ne? szóval megbeszéltünk egy randit. Egyszer-kétszer találkoztunk azután, de elég világos volt, hogy bár viccesnek találjuk a másik humorát, nincs közös témánk. Akkor épp jött egy osztálykirándnulás, megbeszéltük, hogy jó akkor majd ha visszajöttem találkozunk, egyikünknek sem hiányoztak a telefonok vagy smsek a kvázi egy hét alatt. Aztán visszajöttem, és egyszercsak eszembe jutott, hogy hoppácsak már itt vagyok x napja és nem is beszéltünk úgyhogy rövidre zártam: "örülök hogy megismerhettelek" amire jött is a válasz sms, hogy: "én is".

Mindenki gyűlöli a Valentin-napot, mert ömlik a gejl álromantika, a párok egymás vállára borulva ülnek a combinón, miközben vagyunk mi, normális emberek, akiknek semmi nem jut. A Föld egyetlen napja, amelyen ennyire súlyosan alázzák meg embertársaikat a boldogok.

Ezért most fotópályázatot hirdetünk: töltsetek fel mindenféle képet a Valentin-napról, szívek elpusztításáról, kiszúrt szíves lufikról, eltaposott rózsákról, kihányt szíves milkáról, vagy egyszerűen a szakításról (ha lehet, sajátot) az Indafotóra, és címkézzétek fel "szakítshabírsz" címkével. A győztes egy szakítóspólót kap, amint kész vannak az első darabok.

Ezen a címkén később az exeket fogjuk gyűjteni, csak hogy tudjátok.

Szakítani látszólag nagyon egyszerű: hello-hello, te jobbra, ő balra. Hogy ez hogyan tud elfajulni addig, hogy a sztoriban fontos szerepet játsszon a büntető törvénykönyv 2007. decemberi módosítása, ahhoz egyrészt kell, hogy az egyik szereplő ügyvéd legyen, a másik meg nem normális.

Kedves Szerkesztők,

most olvastam a "pszichopaták már csak ilyenek" c. történetet, de úgy érzem, ha a kedves taggelők igazi pszichopatáról akarnak olvasni, akkor az én történetemet érdemes lenne közkinccsé tennetek:

A sztori tavaly áprilisban kezdődött, internetes ismeretség alapján. A kapcsolat bimbózásakor én éppen vizsgaidőszakomat éltem, de ha visszagondolok és már akkor is (oda)figyeltem volna, voltak, intő jelek...De hát most már mindegy.

A kapcsolatunk alatti részletekkel senkit nem untatnék, annyit szükséges elmondani, hogy többnyire (kb. 70%-ban) jó volt, a maradék a szokásos összecsiszolódás – vagy legalábbis én ezt akkor még ennek tudtam be.

A bajok igazán tavaly (2007) karácsonykor kezdődtek. Megkértem, menjen el, hiszen jön a családom karácsonyi ebédre (ebből már sejthetitek, hogy családom nem kifejezett csodálattal és szeretettel vett őt körül...) Elment,majd másnap visszajött. Az az igazság, jól esett volna, ha -végre – rám is gondol egy kicsit és előtte felhív, hogy akkor ekkor és ekkor jön. Persze, nem hívott, hiszen tudta, hogy esetleg arra kérném, jöjjön másnap. (kedveseim, ezt nem ajánlom azoknak, akik társfüggővel kötik össze az életüket...) Nos, kértem, menjen el, szépen, majd hangosan. Szó szót követett, hisztérikus jelenetek, sírás, összegörnyedés, szóval volt minden a palettán. (ja, ha eddig nem említettem volna, én vagyok a nőtag...) Megint kérem, menjen el, de nem megy, közben folyamatosan hangoztatja, hogy ha hazamegy, beveszi az anyja összes (sokfajta, többek között antidepresszáns) gyógyszerét. Erre én felhívom a mentőket, jöjjenek ki. Mentő mondja,ő nem jön ki, hiszen nem vett be gyógyszert, hívjam ki a rendőrséget, mert ez szabálysértés, ha valaki nem megy el onnan,ahol nincs bejelentve.

Rendőrök ki, ő még mindíg öngyilkos lesz. Rendőr mondja, neki muszáj kihívni a amentőket, mert ő nem vállal felelősséget, ha történik valami. Mentők tehát ki, kérdezik, öngyilkos akar-elenni? Mondja, ááááá, ő nem, mentők: tessék, itt írja alá, hogy nem lesz öngyi.Ő aláírja, mentők el, rendőrök lekísérik. Jahhh, persze csak a házig, ott várt lent...

Az ezt követő események: napi kb 50 !!!! email, telefon, sms. Ekkor már kezdek rosszul lenni... A mailek még csak elviselhetőek, de a telefonok...Telefon ki-és bekapcs, úgy óránként...

December végén ő be a pszichiátriára, majd kijön, enyhe gyógyszermérgezés (30 db rivotril), beviszik a detoxra, ahonnan megszökik (!). Ezek után a zaklató üzenetek, telefonok folytatódnak (általános tartalom: "találkozzunk, ő mennyire szeret, élete értelme vagyok", "5 perc múlva itt van", "csak beszélgessünk", " mi mindent elvittem (loptam), amikor nála voltam – elhoztam saját dolgaimat"...) Ezek önmagukban "elmennek", de ekkora mennyiségben non-stop kiborító!

Itt tenném hozzá, hogy a 2007 decemeberi büntető törvénykönyv módosításnak megfelelően 2008. január 1.-től bűncselekménnyé vált a zaklatás! Ennek - gyakorló jogalkalmazóként – nagyon megörültem és feljelentést tettem. Az ügy most nyomozati szakban van.

A két legdurvább dolog a történetben: azt a mailt követően, melyben közli, mennyi mindent elvittem, arra figyelmeztet, hogy elmegy a kamarához (ügyvédi kamara) és – gondolom - szépen bejelenti, hogy xy ügyvéd, aki a barátnője volt, mit LOPOTT EL... (Itt jegyeznék meg 2 dolgot: az egyik, hogy a pszichopatáknak van egy teljesen NORMÁLIS arcuk is, tehát vérkomolyan mindent és mindenhol elő tudnak adni, ha akarnak. A másik, hogy az ügyvédet a kamara felfüggeszti a tevékenysége alól, amennyiben büntetőeljárás indul ellene., akármennyi időre, pár hétre is......ugye nem csoda, ha megijedtem?!)

A másik: észrevettem (megtudtam), hogy van jó pár email (10-15) , amit nem kaptam meg, PONT azokon a napokon, amikor otthon volt, azaz épp nem a kórházban... (számítógépekkel, hardverrel foglalkozik) Nos, nem nyújtom tovább, a rendőr javaslatára (is) feljelentést tettem levéltitok megsértése miatt is – ja, és azonnal megváltoztattam a jelszavam.Hogy miért gondolom, ő volt? Mert a "meg nem kapott" maileket követő napon egy olyan mailt kaptam tőle, ami az azokban szereplő információkkal szoros összefüggésben volt...

Kérlek Benneteket, osszátok meg a történetem mindenkivel, hadd okuljanak – ha már nekem belekerült pár hónapba, másoknak legyen sokkal kevesebb...És jusson el mindenkihez, hogy a zaklató ellen immár van büntetőjogi eszköz a kezünkben!

Mostanában eléggé felszaporodtak a sokszereplős, sokfordulatos, sokszálat párhuzamosan futtató történetek, ezért az eheti délutáni posztokban a rövid, egyszerű elválásokat felelevenítő sztorikat fogok kitenni. Ez az első ilyen.

 

sziasztok!

a 'kémiás' történetről eszembe jutott egy saját sztori - viszonylag
friss, tavaly nyáron történt. két barátnőmmel egy hétvégi este (péntek
vagy szombat, már nem emlékszem) elmentünk egy koncertre. a csajok
hamar elkeltek, én meg már éppen szomorkodni kezdtem volna, mikor egy
nagyon szimpatikus sráccal kiszúrtuk egymást magunknak. röviden
beszélgettünk egy kicsit - ő egy cseppet részeg volt, de tényleg
nagyon aranyos -, aztán számot cseréltünk, hogy találkozzunk
hamarosan.

meglepő módon találkoztunk is pár nappal később, sőt, sétálgatva,
fagyizva, röhögcsélve töltöttünk el együtt egy fél napot. egyszerűen
minden klappolt vele, egyre jobban tetszett, és úgy tűnt, hogy bár
kicsit tartózkodó, én is bejövök neki (kedves volt, udvarias, bókolt,
sokat mesélt magáról, stb.)

hazafelé együtt metróztunk, de ő előbb szállt le. az elköszönés így hangzott:
ő: örülök, hogy találkoztunk, nagyon jól éreztem magam.
én: igen, én is. (mosoly ezerrel)
ő: hát akkor....
én (viccből): majd hívsz, mi?
ő: ööö....aha.
majd leszállt.

valamiért úgy éreztem, egy közösen végigröhögött nap után
megkockáztathatok egy ilyen poént (akivel még nem esett volna meg: ha
egy férfi azt ígéri, hogy majd hív, hát soha nem hallasz felőle).
sajnos tévedtem: azóta sem hallottam felőle. pedig azt se bánnám, ha
haverok lehettünk volna: tényleg nagyon jófejnek tűnt.

A magyar nőnevelés egyik alaptétele az, hogy a fiúk mindig azt akarják. Erre tessék, itt van ez a kedves, halkszavú, művészfilmeket kedvelő fiú, de levélíró lányt "csak az aktus éltette" a találkozások folyamán. A rossz szex válóok? Vagy csak az abból következő hülye kérdések?

 

Életem egyik legrövidebb és egyben legrosszabb /szexuális/ kapcsolata ehhez a sráchoz fűződik. És természetesen a legviccesebb szakítás is. :D

A srácot egy kedves barátnőm mutatta be nekem ( azóta is sűrűn bocsánatot kér, amikor szóba kerül az a pár hét :D ), pár évvel idősebb nálam és a kissé visszahúzódó elvontak kategóriába lehetne sorolni őt. Eleinte tetszett, mert ő is szerette a művész filmeket és szinte bármiről el tudtam vele csevegni.
Szokásommal ellentétben elég lassan haladtunk, nem akartam sürgetni mert:
- nem akartam csak úgy letámadni -> féltem, hogy elijesztem
- nyáron eléggé kiéltem magam és elégnek éreztem a szexet egy időre ( ha-ha, persze, most így utólag belegondolva nem is kívántam annyira, mert nem volt benne az a vad, forró szexuális kisugárzás, amit úgy imádok az igazi férfiakban:) )

Szóval a sokadik randin történt csak meg az első kézfogás, csók... aztán megtörtént pár hét járás után. Addigra már kezdett unalmassá válni a dolog, egyre kevesebb kedvvel mentem el a találkozókra, márcsak az aktus éltetett, úgyhogy örültem, hogy végre eljött az alkalom. Azt vártam, vagyis reménykedtem abban, hogy a művészi beállítottságú, szerény, visszahúzódó fiúcskából az ágyban előbújik az addig alvó oroszlán és kegyetlenül nem hagy békén:D
Hát azt várhattam. Inkább nem részletezem a dolgot, mert nagyon rossz felidézni azt az estét. ( Hál' istennek már csak foszlányok maradtak meg belőle:) )

Szóval a katasztrófális eset után ( rögtön szakítanom kellett volna ) továbbra is találkoztam vele, de persze nem mertem szóba hozni a témát ( szerintem alig van olyan bátor ember, aki azt a kínos szitut felemlegetné a párja elött ), mindenre túlérzékeny reagált ezért ettől tuti bedilizett volna.... Tehát adtam kettőnknek mégegy esélyt, hátha a szex, mégsem minden... ( ha-ha, ezt se gondolom most már komolyan )
2 talival ezután este beszéltünk telefonon. Mondtam neki,h nagy családi vacsora van itthon + vendégek is jönni fognak, úgyhogy holnap d.e. hulla leszek, de d.u. talizhatunk. Meg is beszéltük másnapra.

Másnap:
-Szia! Nagyon fáradt vagy a tegnap este miatt?
-Igen, jó sokáig tartott stb.

Ezután témák sokasága.
Épp valami jelentéktelen valamiről beszéltem ( nem tudom már, hernyók szaporodása ) , amikor hirtelen megkérdezi:
- Na és bulizni voltál tegnap?

Én először meghökkentem, utána felszedtem az állam a földről :
- Ööööööö... neeeem.... ( igyekeztem nem dühbe jönni ) miért? netán láttál valahol??!!??!??

Hülyén vigyorog.
- Nem, csak úgy kérdeztem.

Remélem nem kell ezt megmagyaráznom. Mindenkinek világos kell,h legyen: a srác egy idióta. És nem is akármilyen. Ettől a párbeszédtől ugye elment az addig is full felhőtlen (:p ) hangulatom, bevágtam a semleges, kicsit mérgelődő arckifejezésem + egész kajálás alatt csendben voltam. Erre megunva a hallgatásom kijelenti,h egy normális ember ebben a szituban nevetett volna.
Kérem, emelje fel a kezét az, aki nevetett volna azon, hogy a párja ( kapcsolat elején ) egy tök egyszerű tényt megkérdőjelez az állításában.
Ja azt kifelejtettem, hogy le is hülyézett, mert én naív vagyok, és mindenkinek elhiszem minden szavát ( ami nem teljesen igaz ), bezzeg Ő okos és senkiben sem bízik. ( Hajrá, csak így tovább, így lesz sok-sok igaz barátod, kedvesem:) )

Ez lett volna a 2. hiperszuper szakítási lehetőség. Mégse mondtam semmit, hagytam, hadd örüljön a hülye fejének.

Ekkor hirtelen megszakadt a kapcsolat. Se telefonhívás, se sms, se semmi. Én se hívtam, ő sem hívott.

Egy héttel késöbb megjelenik az msn üzenete:
Szia! Miújság? Nagyon hiányzol....

Oké. Mondom neki, hogy ez nem fog menni ( tudom, nem szép dolog neten szakítani, de épp nem volt időm egy személyes találkára és kedvem se nagyon... ), nem illünk össze, tanulnom kell ( egyébként tényleg ), tudjátok, csak a szokásos szar dumák ( az "estét" persze nem mondtam indoknak ).
Erre ő: okéoké, de csakhogy tudd, én akartam veled elöbb szakítani.


Pfffffffff.

Csak annyit üzennék az illetőnek:

Légy boldog, h tiéd lehetett az utolsó szó:)


P.s. : Azóta nem hallottam róla. De mint utólag kiderült, évekkel ezelőtt az a barátnőm is kavart vele egyszer, aki bemutatta nekem. Ő egy igazán jónő és neki se sikerült a sráccal. De ő nem adott újabb esély, ráfogta az alkoholra.:)

P.s. : Gratula mindenkinek, aki végigrágta magát ezen. Eskü,h röviden akartam!

Ennek a bejegyzésnek semmi köze nem lesz a szexhez, vagyis a hüvelyi orgazmushoz és a nuniszőrhőz biztos nem. De a melltartókhoz, mint a fiktív és az imaginárius közötti elemi különbség tárgyiasult bizonyítékához igenis van. Ezt ki kell másolnom ide: Itt szeretnék kitérni a push-up melltartókra. Ritka szemét egy találmány. Mint kiderült, a lány melle valójában fele akkora, mint amekkorának valójában látszott. Persze ezt csak tapintás útján tudtam megbecsülni
 

Kedves olvasó!
Gondoltam én is megosztom az egyik szakításom történetét, az egyetlen amit azóta sem igazán értek, és még mindig foglalkoztat egy kicsit, igaz, több mint három éve történt. A történetet talán úgy kezdeném, hogy egy kicsit bemutatkozom, így talán érthetőbb, hogy mit miért csinálok.
2004 nyara van, 18 éves vagyok, túl vagyok két, hosszabb- rövidebb kapcsolaton, annak ellenére, hogy a "csajozás" nevű játékban alapvető hátránnyal indulok. Gyermekkoromat külföldön, egy arab országban töltöttem, ami azt jelenti, hogy a fiúk, lányok külön osztályba jártak. Magyarországra csak gimnáziumra jöttem haza, tehát így indítottam, tele gátlásokkal, szorongásokkal. Talán nem meglepő, hogy próbálkozásaim kezdetben az interneten zajlottak, bár ez most nem része ennek a történetnek. Legyen itt annyi elég, hogy ezen próbálkozásaim egyáltalán nem voltak sikeresek.
Szóval itt állok 2004 nyarán, az évzáró napján, és leülök a gép elé csetelni. Alig
telik bele pár perc, és rám kattint egy "rózsa" nevezetű illető. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy egy suliba járunk, és Ő tulajdonképpen ismer engem, és tetszem is neki. Gondoltam innen már nyert helyyzetem van, és kértem, hogy e-mailezzen nekem egy képet magáról -tudjátok, hogy megy ez- , de sajnos nem tudott. "Sebaj", gondoltam, lényeg, hogy tetszem neki, innen csak lehet valahovó továbblépni. A gond csak a volt, hogy nekem másnap el kellett utaznom egy hétre nagybátyámhoz-nála tanultam vezetni-. Szóval telefonszámot cseréltünk, és elbúcsúztunk. Már másnap reggel a vonatról írtam neki sms-t, Ő válaszolt, és így elkezdődött egy sms-ezgető folyamat, ami rövid úton le is merítette a kártyámat, feltöltöttem, majd két nap alatt az a pénz is elment. Szóval jó sok sms-ről volt szó. Eltelt az egy hét, én sikeresen letetem a vizsgát, megszereztem a jogsit, hazajöttem, megbeszéltünk egy randit, találkoztunk, jól elbeszélgettünk, jól éreztük magunkat, első csók, hazakísérés. Így kezdődött a gyönyörűséges, két egész hétig tartó, szinte már példaértékű kapcsolatunk. Hogy egészen pontos legyek, a két hét igazából egy hetet jelentett, mivel a második héten elutazott táborba, de erről majd egy kicsit később. Szóval a héten minden nap találkoztunk, és minden úgy ment, ahogy annak kell. Talán érdemes megemlítenem, hogy a lány 16 éves, és a volt barátja pedig huszon valahány éves volt. Voltak problémáim, míg ezt feldolgoztam, de ez már csak az én bajom. Sétálgattunk a városban, smaci, tipi- tapi, nyalás- falás, szülőkkel találkozás, a kocsi csomagtartójának a rejtélyének a megoldása (én jöttem rá, hogy az új kocsijuk csomagtartóját, hogy kell kinyitni. Csak a gombot kellett benyomni... Végül is az anyukájával éltek ketten, szóval két nő...), első közös "sexuális" élmény. Itt szeretnék kitérni a push-up melltartókra. Ritka szemét egy találmány. Mint kiderült, a lány melle valójában fele akkora, mint amekkorának valójában látszott. Persze ezt csak tapintás útján tudtam megbecsülni, mivel, a pólóját nem lehetett
leimádkozni róla (melltartót alapból nem vett fel aznap). Szóval ezen a szép, napos nyári délutánon ott voltunk a szobámban, jól elvoltunk, bár az akkor csekélynek mondható szexuális tapasztalatomnak köszönhetően nem sikerült... hogy is mondjam... "elszórakoztatnom". (szerintem részben ez vezetett a
későbbi szakításhoz). Tehát ez volt az utolsó találkozásunk, mivel elutazott eg egy hetes gitár táborba. Ezen idő alatt csap pár sms-t váltottunk, és telefonon nem is beszéltünk, gondoltam minek zavarjam. Miután hazajött, írtam neki egy sms-t, hogy találkozhatnánk, de nem jött rá válsz, így írtam még egyet, meg még egyet, majd miután ezekre sem érkezett válasz, megpróbáltam felhívni. Mondanom sem kell, fel se vette. Ez így ment egész este, és másnap is. Este végre küldött egy sms-t, hogy nem kéne többet találkoznunk. EGY SMS-T!!!!!!
Se indoklás, se semmi. Ismét próbáltam felhívni, de persze ismét nem vette fel. Több sms után végre sikerült annyit elérnem, hogy megírja, hogy azért szakított velem, mert a tábor alatt egyáltalán nem gondolt rám, és "ez így nem jó..." Szóval ennyit szánt a szakításra. 2 db sms-t. Azért egy telefont megérdemeltem volna. A legfurcsább az egészben az, hogy azóta is, ha nagy ritkán találkozunk, úgy viselkedik, mintha én szakítottam volna vele sms-ben... Néhány hónapja egy haverommal voltunk egy kocsmában, mikor Ő is bejött. Szinte rám sem nézett, és csak a haveromhoz beszélt, pedig az én kérdésemre válaszolt...

Meglepődtem, amikor a címben olvasható vallomással találkoztam a subjectben. Mert mi közöm ehhez, gondoltam én, de a Dr.Szakítóként hosszabb ellőadást kellene most prezentálnom a nuniszőr mint szakítóok témájáról. Hihetetlen számomra, hogy milyen mélységeket érünk el a szakítóblogon, milyen rejtett, titkolt témáikat beszélik ki a levélírók. Mire mennétek nélkülünk? Egy szebb, szabadabb, őszintébb világért! - ezt írjuk a plakátunkra majd a választásokon, szerintem simán bejutunk. A plakátunko ez lesz még:

 

Előrebocsájtom, hogy a mai napig nem tudom, miért hagyott ott...
De kezdjük az elején.

Amerikában dolgoztam, amikor egy chates napomon rámkattant egy fiú. Elkezdtünk beszélgetni, levelezni, fényképet küldeni. Nagyon szimpatikus volt nekem, s azt éreztem, hogy én is neki.
Odakint nem volt kapcsolatom. Pénzügyi területen dolgoztam, nagyon sokat, hiszen ott akartam megalapozni a későbbi itthoni életemet.
Hosszan levelezgettünk, néha felhívott telefonon. Elment a nyár, s ősszel készültem haza, de előbb még ő jött ki hozzám. Tudom, hogy baromi hülyének hat, hogy első találkozásom vele egy amerikai város repülőterén volt, de szerintem ebben semmi megrendítő nincsen.
Olyan volt mint a fényképen. Magas, erős, nagydarab. S mivel rám mosolygott, szerintem én is olyan lehettem, amilyennek elképzelt.
Megjegyzem, mindig is normális lánynak tartottam magam. Soha nem vágytam műmellekre, szájfeltöltésre, tetovált szemöldökre. Alul sem borotváltam magam, bár tudom, hogy ez a divat, de én nem bírtam elviselni, ha viszketett, meg ha kipattogzott.
Első erotikus együttlétünkkor megkért, hogy borotváljam le, mert így nehezére esett kinyalni. (Nagyon jól nyalt...) Megtettem, de utána nagyon rossz időszak következett, viszketett és kipattogzott. Amikor leborotváltam, megköszönte. Amikor visszanőtt, nem emlegette, hogy baj lenne. Pedig lehet, hogy ez volt a baj.
8 napot voltunk együtt Amerikában, majd ő hazautazott és nemsokára én is. Ahogyan megígérte, a reptéren virágcsokorral várt. Elkezdődött a közös életünk, hamarosan odaköltöztem hozzá, én akkor 26, ő 27 volt.
Az ő lakásában éltünk a legnagyobb harmóniában. Megismertük egymás szüleit, meg a szülők is egymást. Mindenki mindenkit szimpatikusnak talált.
Elmentünk nyaralni, télen is nyáron is. Mivel mindketten jól kerestünk, ez természetes volt. A környezetünk összeboronált bennünket, már csak az volt a kérdés, mikor lesz a kézfogó?
Az első intő jel az volt, amikor a gyerek téma szóba jött. Az én szerelmem ekkor olyan lett, mint a csiga: visszahúzódott a házába és meg sem mukkant. Nem nagyon eröltettem a dolgot.
Így éltünk már együtt másfél éve. Én elég sokat dolgoztam, sokszor későn jártam haza, ekkor nem nagyon volt már kedvem szeretkezni. Ő is sokat dolgozott, elég későn járt haza és ekkor nem volt nagyon kedve szeretkezni. Megértettem, abban bíztam, ő is. Amikor együtt voltunk, nem mindig sikerült jól. Soha nem nyalt ki (gondolom, a szőr miatt), én nagyon nehezen nedvesedtem. De azért akadt olyan alkalom, sajnos, ritkán, amikor nagyon jó volt a szex vele. Reggelente néha észrevettem, hogy masztizik a takaró alatt, nem szóltam, ma már tudom, be kellett volna segítenem...
Azt a februári reggelt soha nem felejtem el. A szokásos, bementem a fürdőszobába, amikor bejött és annyit mondott: vége! Költözzek haza. Mint derült égből a villámcsapás, köpni-nyelni nem tudtam. Aztán bement dolgozni. Én is. Egész nap bőgtem. Semmit sem értettem.
Este még mindig nála egy nagy beszélgetésre került sor. Az elsőre és egyetlenre a kapcsolatunk alatt. Ez vajon kinek a hibája? Közölte velem, hogy hónapok óta viszonya van egy szegedi nővel, akinek meztelen a nunija. Elmondta, hogy januárban (egy hónappal a szakítás előtt) nem Új-Zélandon volt üzleti úton, ahogyan azt nekem elmondta, hanem a Cook-szigeteken nyaralt - egyedül. Végül is mindegy. Mondott még olyat, hogy túl konzervatív vagyok a szexben és nem tudok feloldódni és őt ez nagyon zavarja. Meg az is zavarta, hogy sokszor fáradt voltam, és amikor ő nem nyúlt hozzám hetekig? Sírtunk mind a ketten, tudtam, hogy ezt a kapcsolatot nem lehet folytatni.
A szüleitől telefonon köszöntem el, nagy volt a döbbenet. 10 nappal a szakítás után telefonon felhívott, hogy menjek vissza hozzá. Mondtam, hogy nem. Nagyon nagy volt a kisértés, de ellenálltam neki.
Ma már tudom, hogy jól tettem. Úgy éreztem, mindig rendes voltam vele. Szerettem. Szerintem ő soha nem szeretett igazán. A nuniszőr, mint szakító-indok? Ugyan már...
Ez a történet lassan 7 éves. De igazából a mai napig nem tudom felfogni, miért hagyott el az én egyetlen nagy szerelmem.

Másodszor olvastam el a történetet, de nem tudom, mit kellene kiemelni. A poszt-WTC-időszak legjobb romantikus történetében ugyanis van leszbi-szerelem, kielégíthetetlen nő, 87ezer forintos arany. Azt sem tudom, hol vagyok, hihetetlen történet, és a lányról még nem árultam el, hogy Barátok közt-rajongó.

Tanulságos történetet szeretnék megosztani veletek.

2001 őszén egy netes társkereső segítségével ismerkedtem meg vele. A képeken nagyon jól nézett ki, amolyan szőke-kékszem-cicababa típus. Abban az utcában járt jogi egyetemre, ahol én is laktam, a VIII. kerületben.
Első találkozásunkat összekötöttük egy vidéki sportesemény meglátogatásával, ami azért is jó volt, mert a kocsiban oda-vissza sokat tudtunk beszélgetni. A hazaúton álmos volt, és rámhajtotta a fejét. A hal beúszott a szákba - ünnepeltem magamban. Amikor hazaértem vele, a lakása előtt megcsókoltam, majd másnap elutaztam 10 napra Törökországba. Azt a 10 napot végig sms-eztük, majd a 11. napon reggel várt Ferihegyen. Ez volt a második találkozásunk, 2001. november eleje volt.
Azonnal a lakásomra mentünk és az ágyba vetettük magunkat. Érdekes módon ruhában egy hangyányival jobban nézett ki, mint meztelen, de nem volt rossz. Ami viszont nem volt jó, hogy hüvelyi úton képtelen volt az orgazmusra, csak ujjal, vagy szájjal lehetett ezt nála nagyon hosszú idő után elérni.
Ezek után dúlt a szerelem. Ahhoz ragaszkodott, hogy a minden nap jelentkező Barátok közt horrorműsort megnézze, ez szent és sérthetetlen volt nála. Általában este én mentem át hozzá, megnéztük a remekművet, majd egymásnak estünk. Egyre több furcsa dolog derült ki róla: imádja, ha nők nyalják (leszbikus), állandóan a legkedvesebb barátnőjéről, fantáziált, hogy milyen jó lenne vele. Ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget.
Ellenben igyekeztem a kedvében járni. Ő bemutatott a szüleinek, én viszont. Apuka a rendszerváltás egyik nagy nyertese, aki sikeresen kisíbolta az egyik állami építőipari vállalat nagy gépeit és lett maszek. Ögyes... Anyukám azt mondta: "kisfiam, nem az igazi"... - természetesen ellenkeztem, de később igaza lett neki.
Decemberben felvetettem, hogy januárban menjünk el nyaralni. Így is lett. Messze mentünk, a trópusokra. 2 hétre. Már akkor furcsa volt, hogy nem volt annyira kedves... Hazafelé a reptéren iszonyatosan összevesztem vele, mert megmondtam neki előre, hogy a kedvenc kisollóját ne tegye a kézitáskájába, mert elkobozzák. (Pár hónappal voltunk szeptembe 11. után) Nem hitte el. Nagy cirkuszt rendezett a reptéren, majdnem letartóztatták. Rám sértődött meg. Egész úton hazafelé (23 órás út) nem szólt hozzám. Úgy ültünk egymás mellett, mint két idegen.
Aztán mégis folytatódott (2002. februárja van.) A sex továbbra sem volt az igazi, hiszen képtelen volt arra, amire sok más nő igen. Amikor vele voltam, becsukta a szemét és a barátnője nevét nyögdöste, aki egy elég konzervatív lány volt, eszébe sem jutott volna nyalakodni. Kitavaszodott. SMS-eink megritkultak, maradt a sex és néha közös programok, ja és a Barátok közt. Volt olyan, hogy utána hazamentem.
2002 áprilisában egy kiprovokált veszekedés jött nála. Cipőm hozzáért a milliomos apuka által frissen megcsinált gipsz stukkóhoz. Majd a fürdőszobában kicseppent 2 csepp a kőre, ez is kiverte a biztosítékot. Heveny ordítozás, én haza, másnap elindultam egy 10 napos külföldi útra.
Semmi SMS, semmi telefon. Én még reménykedtem. Majd egy e-mail jött a következő szöveggel:
"Hello drága barátnőm! X (ez vagyok én) végre elutazott. Tegnap így el tudtam benni Ernőhöz (új pasi), sajnos, ő sem tud rendesen kielégíteni. De X nyelve jó. Még egy kicsit megtartom, pumpolom. Puszi, drága barátnőd."
Ezt a levelet a barátnőjének küldte (volna), de nem figyelt, így az én postaládámban landolt. Kinyomtattam, már hívott is. Remegő hangon kérdezte, hogy nem kaptam-e tőle e-mailt az utóbbi percekben? "Nem" - hazudtam. Hiszen a kezemben volt egy ütőkártya.
Mikor hazaértem, már nem várt a reptéren. Ellenben felhívott és közölte, ha jó akarok nála lenni, jön a névnapja, kinézett egy arany fülbevalót 87.000 vegyem meg, akkor lefekszik velem. "Rendben" - feleltem és megbeszéltük, hogy este felmegyek és megkapja.
Nagyon örült. Vacsorával várt. (Az arany volt a mindene, meg a stukkó.) Belépek, kérdi: hol a smukk? Válasz helyett kezébe nyomom az E-mailjét. Elsápad. Ordít, ki akar dobni. Én csak annyit mondok: ha nem fantáziálna állandóan nőkről, talán sikeresebb lenne az erotikus élete. Válaszként közölte, hogy szar pasi vagyok. Egy zacskóba összeszedi azt a pár dolgot, ami az enyém és vége. 2002. májusában.
Másnap indulok egy 34 napos útra a távol-keletre. Megkönnyebbültem. És soha többé nem ismerkedtem interneten.

Ennyi a történet.

A szakítósblog történetének első coming out-ja! Még soha nem találkoztunk olyan tanárral, aki bevallotta volna diákja iránt érzett szerelmét, pedig mindig remegő gyomorral olvassuk az újságokban, hogy a tanárnő és a diák szerelmesek voltak/lefeküdtek/csókolóztak, de soha nem éreztük, hogy közünk lenne hozzá. Mert hiába voltunk szerelmesek annak idején a tanárnőnkbe, ő le se szart. Valahogy ez a dolgok rendje. De most valami elégtételt kapok utólag az elhibázott gyerekkoromért.

Sziasztok!Több szerelmem volt életemben,volt,hogy velem szakítottak,volt,hogy én tettem meg.
A legkülönösebb szerelmem pályakezdő tanárnőként kezdődött.Én 24 éves ,ő 15,és az osztályfőnöke voltam.Két évig kellemesen éreztem magam az osztályban,vasárnap már alig vártam a hétfőt,hogy láthassam.Ő is nézegetett engem.Az utolsó tanév őszén osztálykiránduláson elmentünk sétálni kettesben,és már nem tudtuk visszafojtani az évek alatt felgyűlt vágyakat.Csókolóztunk,simogatott,letérdelt elém,úgy imádott.Istennőnek éreztem magam.Ettől kezdve 9 hónapig kettős életet éltünk: az iskolában tanár és diákként viselkedtünk,bár az osztálytársak és a kolléganők egy része sejtett valamit.Iskola után titokban nálunk találkoztunk,beavattam a testi-lelki szerelem szépségeibe.A Mennyországban éreztük magunkat,ő királynak érezte magát.Családtagjaimnak bemutattam őt,nagyon furcsállták ezt a kapcsolatot.
A vége felé elkövettem azt a hibát,hogy azt mondtam,kéne egy jegygyűrű,hogy ha nyíltan felvállaljuk a kapcsolatunkat érettségi után,nekem ne legyen annyira kellemetlen.Érettségi után elmentünk moziba,de nem találtuk a korábbi összhangot,ami a bujkálás alatt megvolt.Ő egyre ritkábban keresett ,majd a születésnapomon nem jelentkezett,nem köszöntött fel.Telefonáltam neki,hogy szeretnék kapni egy csokor virágot.Pár nap múlva eljött,virág nélkül,és azt mondta,szeretné a kapcsolatunkat szüneteltetni.Miért?Mert nagyon tanár vagyok....Elment.
Két évig magányos voltam,mint nő,szerelmi kapcsolatot nem is akartam senkivel,bár baráti társaságom,összejövetelek voltak.Ő rettenetesen hiányzott,ugyanakkor lelkem mélyéig megbántott.Senkivel nem tudtam az átéltekről beszélni.A családtagjaimmal,a barátnőmmel se akik előtt felvállaltam őt.Mind helytelenítették,amit tettem.Pedagógusként is szenvedtem attól,amit tettem.
Két év múlva elkezdtem járni egy férfival,összeköltöztünk,és véletlenül éppen akkor megkeresett Ő.Azt mondta elvesz feleségül,meghívott egy étterembe.Fényképeket kért rólam,hogy azokkal kitapétázza a szobáját.Nem bíztam benne,nem bíztam abban,hogy működni fog a kapcsolatunk ilyen korkülönbséggel.Ő még 20 körül járt,még annyi élmény állt előtte.Én már 30 felé jártam,meg akartam állapodni,családot akartam.Nemet mondtam,akkor elégtételt éreztem azért,mert régen komoly fájdalmat okozott nekem.Menyasszony lettem,az esküvő után telefonált,beszélgettünk.Ma már tudom,hogy rettenetesen szenvedett akkor.Anya lettem,az 1.érettségi találkozón ragyogtam a boldogságtól.Nagyon nézett engem.Nagyon fájhatott a lelke.Akkor láttam utoljára.Ennek már 9 éve.Néhány évig lekötöttek a fiatal házasok,fiatal anyák örömei.Őrá keveset gondoltam.
Aztán megtaláltam az iwiwen,külföldön él boldog szerelemben egy szép,intelligens,mindig vidám,korban hozzáillő lánnyal,gyermekük született.
Amikor először megláttam a képeket az iwiwen,sírtam,mint a záporeső.Barátságos üzeneteket váltunk.a neten.
Még ma se felejtettem el őt.Ha meglátom egy képét ,különös érzés tölt el,amit leírni sem tudok..Az élettünk külön utakon halad,ez az élet rendje.
Csak a szívem ne fájna ennyire!