értékellek mint embert

Általános, első osztály. Gimi. Srác 7 évvel idősebb. Egyetem. Viccesen szánalmas arc.

-Általános, első osztály. Verekedésekből szerelem, majdnem házasság is lett, csak a nővére késett (ő lett volna a pap). Úgy tudtam meg, hogy ejtve vagyok, hogy a szalvétából hajtogatott szívet nem én kaptam, hanem egy másik lány. Bumm. Véres bosszúm: a tőle kapott játékokat az iskolai gyűjtésre bevittem. Válasza: Ezek az enyémek! Tanulság: a válás szánalmas köreit nem lehet elég korán elkezdeni. :) Szalagavatómon láttam újra, állítólag én voltam a legjobb kapcsolata. Szegény! :)

-Gimi. Srác 7 évvel idősebb ugyan, de parasztságot és értelmi szintet tekintve suhanc. Egy hét "járás" után (nagy része úgy telt, hogy vagy előle bujkáltam vagy őt titkoltam a szüleim elől), sms-ben írta, hogy inkább hagyjuk. Oké. Hál' Istennek! Csak a büszkeségem szenvedett csorbát, az érzéseim nem.

-Egyetem. Viccesen szánalmas arc. Buliban ismerkedés, srác teljesen betépve. Mikor épp nem a számban van, a vércsoportok szerinti táplálkozásról oktat. Mert az nem mindegy ám, mit eszel, csak a vércsoportodnak megfelelő kajákat lehet, így megőrzöd az egészségedet. Persze az nem gáz, hogy szétfüvezi az agyát, egy sörtől padlón van (nem is szerette a sört, nem tudom, miért ez lett a beceneve: "Egysör M."). Másnap megtalál: Jobban nézel ki, mint amire emlékeztem!... Ez aztán a bók, udvarlás ezzel letudva. Egy hónap után szakítás: a "mi kis padunk" ülőkéje a földön hever. Srác: ez égi jel! Jobbat érdemelsz nálam... kezdetű nagy monológ. Mi lett volna, ha a pad nem megy tönkre? Bele se merek gondolni :)

Valentin-nap alkalmából második alkalommal rendezik meg szakítós bulijukat a szakítósblog szerkesztői, mert nem jó, hogy ilyenkor csak azok lehetnek boldogok és mulathatnak jót, akiknek van párjuk. Ha jössz, itt jelezheted!

Itt az egyedülállók is felszabadultan megünnepelhetik a szerelmesek napját, sőt, az este folyamán a szervezők összegyűjtik a legfrappánsabb, legkegyetlenebb szakítós szövegeket, úgyhogy a szórakozás garantált. Persze a párokat sem akarják kihagyni az élvezetből!
 
Ráadásul a line up sem mindennapi! Aki egy kicsit is képben van a magyar filmekkel, a dj pult mögött számos ismerőst fedezhet majd fel. A félórás blokkokat olyan nevek viszik, mint Hámori Gabi, Láng Annamária, Vajdai Vilmos vagy Vranik Krisztián, az estét pedig Szabó Simon vezeti le, aki egy személyben foglalja össze a filmet, a zenét, a színjátszást és a szerelmet.

Te még nem ismered a szakítósblogot?
 
A szakítósoldal 2007. nyarán kezdte meg működését: a szakítós sztorikat gyűjtő internetes weblapon a kapcsolatok legkülönfélébb lezárását gyűjtik a szerkesztők. 2008-ban könyv formában is megjelentették a történeteket, ahol különböző tematikák mentén rendezték csokorba a válogatott szakításokat. 2011-ben pedig a szakítósblog nyomán közösségi alapú oldalt hoztak létre a www.szakítós.hu oldalon, amelynek első hivatalos buliját a szerelmesek ünnepén, Valentin-napon tartják majd a fővárosi Mika Tivadar Mulatóban. 

Sziasztok!

 

Nem rég óta követem a blogot...talán idevág, ami velem történt, történik.
Megcsalt a feleségem, az egyik legjobb barátommal. Az elmúlt 7-8 évben, mióta gyerekek vannak itt is ott is, rendszeresen szeveztünk közös programokat, sportolás, kirándulás, nyaralás, szülinapok, kártyázás, stb...Az utolsó háromnegyed évben is így volt, mialatt mint megtudtam, feleségem "ostrom" alatt állt.
Mi közben anyagilag nehéz helyzetbe kerültünk és ez rányomta bélyegét a viszonyunkra, ami az utolsó egy-két hónapban eléggé mély pontra került. A pénzügyi gondok szerencsére megoldódtak, de éreztem, hogy van valami még ,ami nem stimmel. Megkérdeztem mi a baj, teszik Neki valaki? Azt mondta, nem. Most eléggé maga alatt van lelkileg, egy kicsit hagyjam békén, egyedül. Persze. mondtam, menjen csináljon programot magának, amit csak akar. Amiben csak tudtam le vettem a válláról a terheket -elég stersszes munkája van, emberéletek múlnak a figyelmén- ,eddig is kivettem a részem mindenből, de most tényleg próbáltam úgy csinálni, hogy maximálisan tudjon figyelni magára, ne kelljen úgy haza jönnie, hogy itthon még egy csomó teendő várja.
Aztán lebukott, egy apróságon. Nagy beszélgetés megvolt (nem balhéztam, sosem veszekedtünk a gyerekek előtt ebben megegyeztünk már az elején). Azt mondtam, szeretem és vissza akarom kapni Őt...adok időt amennyit csak akar, nem kérek ígéretet arra, hogy minden jó lesz mint rég, csak azt, hogy adjunk egy esélyt magunknak, a családunknak. Erre Ő: nem hagy el,és engem se küld el, mert  a gyerekeknek családban kell felnőni és tudja, hogy a másikkal sem lenne boldog. Tegyünk meg mindent, hogy a gyerekek, ameddig csak lehetséges, boldogan nőjenek fel- tényleg nem látnak semmit, mert mindeketten eszerint viselkedünk. És itt jön a szakítós rész...(?) Azt mondta, hogy engem már sosem fog szeretni, akármi lesz, és ne várjam ,hogy szakítson a másikkal, aki amúgy fél éve elhagyta a családját- most már tudom miért- miközben lassan elmaradtak a közös squash-olások, futások, dumálgatások, nem faggattam, azt hittem "midlife crisis", ami majd elmúlik. De nem ez a része ,ami fontos...
Itt vagyok teljesen tanácstalanul, a gyerekeim miatt maradok, de nem tudom meddig bírom ezt. Küzdök a családomért, de kezdek fáradni...ha elmegyek a gyerekek azt fogják látni, hogy apa elment, össze töröm a kis lelküket. Ha maradok nem tudom mi lesz, bírom, bírjuk-e idegekkel, ez nem lehet hosszútávon csinálni, és most asszisztálok a hazugságaihoz az egész család előtt, bár  nem találkoznak tudtommal, nem nyomozok utána, sosem tettem ,...és félek, hogy meg fogom gyűlölni Őt.

Tulajdonképpen kirúgott, de azért maradhatok...
Biztos eszembe jut majd még egy csomó minden, de ez a lényeg.
Jó lenne egy évvel öregebbnek lenni... vagy fiatalabbnak.

 

Állandóan megjegyzéseket tett a kinézetemre és a stílusomra. Miért nem festem magam erősebben, miért nem hordok miniszoknyát tűsarkúval, mi ez a ronda sál rajtam, vegyem már le.

 

Ezen a dolgon akkor eléggé kiborultam, de így utólag nagyon vicces és tanulságos.

 

Épp betöltöttem gyönyörű és vidám 16. életévemet, ezért a barátnőim elvittek első igazi szórakozóhelyes bulimra. A hely nevét nem írnám le, de egy kellően sznob beöltözős party volt jó magas beugróval. Bent persze mindenki vagy ápolónőnek, vagy nyuszinak volt öltözve, a fiúk pedig mind menő ingben felhajtott gallérral (nekünk ez akkor nem volt gyanús). Végülis a buli jól sikerült, sikeresen összeszedtem egy srácot, akiről kiderült még aznap este, hogy teniszbajnok és gyakorlatilag magántanuló már egy ideje, mert a sport az első (naivan még itt is reménykedtem, h lehet valami). Sokat táncoltunk, másnap telefon, találkozások, alakultak a dolgok, de beszélgetni nem igazán lehetett vele, mert - akkor, azt hiszem, szerelmes lévén nem láttam - a srác teljesen üres volt. Tulajdonképpen a kapcsolatból körülbelül semmire sem emlékszem, mert nem történt semmi. Sétálgatások, állandó DVD-zés otthon, sznob helyeken való kávézás és minden, csak beszélgetni ne kelljen. De ez volt az első kapcsolatom, úgyhogy eleinte nem tűnt fel.

 

Akkor kezdett kicsit kényelmetlen lenni a helyzet, amikor azt kezdtem érezni, hogy nincs kedvem elmenni a randikra és feszélyezve érzem magam mellette. Ugyanis állandóan megjegyzéseket tett a kinézetemre és a stílusomra. Miért nem festem magam erősebben, miért nem hordok miniszoknyát tűsarkúval, mi ez a ronda sál rajtam, vegyem már le. Nyilvánvalóan egy óráig készülődtem minden randi előtt (mint minden lány, ha izgul, hogy vajon meg fog-e felelni a randin - ami így már persze rég veszett ügy, hiszen a srácnak önmagáért tetsszen a lány), és sosem kaptam semmi dícséretet. Sőt, egyszer úgy búcsúzott el egy randi után, hogy "És jól fogsz kinézni, amikor legközelebb találkozunk?" (nem, mindig szarul igyekszem kinézni, úgyhogy most sem lesz másképp)..

 

3 hónapig bírtuk ezt a "kapcsolatot". A vége felé egyáltalán nem éreztem semmit, és szerintem ő sem, de nem mertem lépni, mert annyira az "első kapcsolat" érzés varázsa alatt álltam. Kár volt hagyni, hogy csak úgy történjenek a dolgok, mert egy pár hét múlva jött egy telefonhívás tőle:

"Szia, beszélnünk kell..Én nem tudom így ..ezt a kapcsolatot. És most ne hidd azt, hogy veled van a baj, mert nincs. És én reménykedtem, hogy többet fogok érezni, de nem érzek többet. Ne haragudj." Rendkívül elmés és mélyenszántó gondolatokkal teli, jól megfogalmazott monológ volt, de engem nagyon mellbevágott. Bár nem éreztem semmit, és egyre kevésbé volt kedvem a randikhoz, nagyon rosszul esett, hogy csak így elintézett. Kb egy héttel később írtam neki egy sms-t, mert nála maradt egy DVD-m, és kérdeztem, hogy mikor tudja esetleg visszaadni, meg egyébként sem ártana rendesen megbeszélni ezt a szakítást. Mire jött a válasz: "Szia, anyukám majd feladja postán valamelyik nap, ha úgy jó neked. Én nem tartom jó ötletnek a találkozást, mert szerintem te még nem vagy túl ezen és nem lenne jó! Ne haragudj!"

Na, ekkor süllyedt a szememben a lehető legmélyebbre. Még ahhoz sem volt képe, hogy elém álljon és őszintén elmondja, hogy mit érez, illetve mit nem. És még meg is próbálta rám hárítani a dolgot azzal, hogy még nem vagyok túl rajta..Még egy pár napig ki voltam borulva és minden barátnőmnek elsírtam a bánatomat, de utána rájöttem, hogy tulajdonképpen mennyire naiv voltam, és bár sok jel utalt arra, hogy be kéne fejezni a kapcsolatot, mégsem tettem. Azóta már szerencsére találtam olyan fiúkat, akik mellett értékes embernek érezhettem magam, és sokkal nyitottabb szemmel járok.

 

 

Amit elmondott magáról, abból azt szűrtem le, hogy valami nyomozóféle, vagy valami veszélyesebb szakmát űz...És így nem nagyon adhat ki magáról semmit

Sziasztok Szakítósok és kedves Kommentelők!

 Sokan próbálkoznak a társkereséssel az internetes „húspiacon”. 2010 Novemberében én is így tettem. Regisztráltam egy ismert helyen. A szokásos utakat én is megjártam, kaptam perverz és aranyos levelet. Aztán egyszer csak jött egy levél Tőle. Peti és 39 éves. Képei között szerepelt egy sün (azt hittem vicces öniróniája van és rendőr, később kiderült, hogy nem) és egy szál rózsa..:) Leveleztünk, telefonon beszéltünk, képcserék, aztán találkoztunk, hogy leküzdjük a generációs problémákat (24 éves nő vagyok)! Első találkozáskor mivel mindketten szeretjük a sört, megbeszéltük, hogy egy pub előtt találkozunk. Randi előtt pár perccel smst kaptam tőle, hogy lassan telik az idő és kicsit izgul is :) Nagyon imponált ez a pár sor! Elérkezett a pillanat, és bennem nagyon megmaradt! Előttem állt egy kb.175 centiméteres veszélyes külsejű kigyúrt férfi, kicsit félni kezdtem, hogy az, akivel olyan jókat beszélgettünk a lelki dolgainkról és érzékenyebb témákról, valójában sokkal durvábban néz ki! Délutántól késő estig kiderült, hogy diplomás és azért van mit a tejbe aprítania agyilag is, így kissé elkopott bennem, hogy egy vadállat, szóval azért olyan intellektualitással rendelkezett, ami nekem tetszik! Hazavitt, randi végén egy finom csók…hmm..:)

Nem húzom tovább a dolgot, elmesélem a szakítás történetét és miértjét, hiszen ezért vagyunk itt!

Róla tudni kell, hogy amit elmondott magáról, abból azt szűrtem le, hogy valami nyomozóféle, vagy valami veszélyesebb szakmát űz..És így nem nagyon adhat ki magáról semmit. Elmondása szerint, így is túl sok mindent mondott el az életéről, mert bízik bennem.

Vascső nekem, mert elhittem és még imponált is, hogy milyen szerencsés vagyok..

Ettől függetlenül nem akartam komoly kapcsolatot senkivel, még élni szeretnék, így még az elején megbeszéltük, hogy csupán a testi igényeinket fogjuk egymással kielégíteni.

Pár hét után fogyni kezdett a találkozók, telefonok, smsek, e-mailok száma. Elébe mentem a dolgoknak, hívtam. Nem vette fel. Másnap írtam neki egy e-mailt, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, vagyunk annyira normálisak és tisztességesek, hogy meg tudjuk ezt beszélni.

A válasza:

 

Szió!

 

Elég nehéz szavakba önteni, ami bennem zajllik. Egy ideig elég egyértelmű, erotika-centrikus gondolatok táplálták érzéseimet...de ez elkezdett kissé átalakulni baráti-érzelmi szintté.... De igaz barát -melynek alapja a teljes őszinteség, mely nekem jelenleg nem adatik meg- nem lehetek. Puszta szexpartnernek meg már nem tudlak tekinteni.....

Ráadásul mind melóban, mind családilag olyan történések zajlanak, amik miatt nem tudok egy ideig rád koncentrálni...bárhogy is szeretnék....

 

Sokat jelentesz nekem, de közel sem tudok annyit vinni kapcsolatunkba mint szeretnék, illetve annyit, amit Te beleviszel.....

Részint örülök, részint bánom, hogy vágyaink nem teljesültek be.... Örülök, mert akkor most úgy tűnne, hogy "megvolt, oszt lépjünk tovább"..., de bánom is...hisz még mindig kívánlak, kívántalak....ahogy érzeted is.....

 

Végül csak annyit kérek, ne gondolj rám haraggal.....

 

Puszillak, és szívből kívánok Áldott Karácsonyt, és nagyon boldog, sikeres új esztendőt!

 

Itt a vége..

 

Utána jött még 1 Peti (szakítottam vele) és most is éppen egy Petivel vagyok együtt.. Ezt hívják úgy, hogy márkahűség…?!

Peti 2-vel való szakításomat is megírom majd…:)

Miért én? Miért már megint? Végre valaki, akivel nincsenek felesleges körök, csak egy helyes pasi, és akkor kiderül, hogy gyereke van? Nős?

A kép innen

Azt reméltem nem írok soha többé a szakítósra.
Erre tessék. Íme egy kerek történet. Friss még.
Van eleje, közepe, vége. Fáj is nagyon.
 
- Bukósisak? Te motorral jársz dolgozni? Nem veszélyes nőknek az ilyen?
- Ó, ez csak egy robogó. És mindig vigyázva jövök - nem is lakom messze.
- Van egy nagyon helyes motoros videó a youtube-on, átküldjem?
- Igen, köszi.
Nnnna véééégre, hogy elkérte legalább az e-mai címemet! Már lassan hónapok teltek el, hogy mosolygunk, beszélgetünk a folyosón. Nem is ír azonnal - sok a dolga - de lassan beindul az e-mailezés is. Aztán a következő lépés... Egyértelműen látszik, hogy kb. öt-tíz perce arra készül, hogy ezt megkérdezze. Visszatartott levegő, vérnyomása két emelettel feljebb, a mondatot nagy hangsúllyal, nekifutásból kezdi, előre kitalált, sorba rendezett szavak, erőltetett és mégis oly bájos 'természetesnek-akarok-látszani' póz, ahogy az irodám ajtajának támaszkodik. Látom az egész folyamatot, az izgalmát, fú, de rég csinált ő ilyet - olvadok is szanaszéjjel, figyelem, ahogy kiböki.
- Szia. Arra gondoltam, hogy lenne-e kedved eljönni velem egyszer ebédelni?
Harmincöt éves, vidám, intelligens, kedves pasas. Én huszonöt. A szomszéd irodában dolgozik, gyakorlatilag hetek óta folyton összefutunk a menzán ("véletlenül" egyszerre megyünk le). De ez most más. Igazi ebéd. Olyan első randi féle...
- Persze! Miért is ne. Mikor?
- Arra gondoltam, hogy a hét második felében, mondjuk csütörtök?
- Oké.
Úgy kezdődött, hogy egy délután valaki mosolyogva beállított az irodánkba, hogy nem tudjuk-e mi a megoldás arra a problémára, hogy a folyosó végén levő ajtó csak kívülről nyílik. Nem értettem egészen, mi a probléma, de nagyon szimpatikus volt a csávó, ismerősnek tűnt. Elmagyarázta, hogy a kártyás beléptető rendszer valamiért makacskodik, és mivel mi régebb óta vagyunk ebben az irodaházban, biztos tudjuk a megoldást. Nem tudtuk... De idő közben rájöttem, honnan is ismerős a feje. Láttam már a folyosónkon. Ja, hogy azért, mert a szomszéd irodában dolgozik? Milyen helyes. Onnantól már megismertem. Mosolygás, beszélgetés, kávézás. És akkor pár nap múlva a lépcsőházban:
- Szia!
- Őőőő... Sziasztok!
- Peti, köszöntél? - Ő a kisfiam, Peti.
- Aha, szia Peti!
- Most jössz dolgozni?
- Igen, és rohanok is, sziasztok!
Hogy lehetek megint, megint, megint, megint ennyire szerencsétlen? Miért én? Miért már megint? Végre valaki, akivel nincsenek felesleges körök, csak egy helyes pasi, és akkor kiderül, hogy gyereke van? Nős? Nyilván nős. Gyűrűt persze baszik hordani. Rohadt köcsög. Útálom magam, már megint egy ilyenbe futok bele. Hányinger minden férfi. Többet nem kezdek nős pasival, egyáltalán semmilyennel. Hol egy spermabank?
...
A dolgok persze sosem úgy vannak, ahogy. Nyilván, mikor legközelebb találkoztunk, megtalálta a módját, hogy kávézzunk a büfében és elmesélte a dolgait. Nős, igen. De válik. Már egy ideje elindult a folyamat. 8 évet voltak házasok. Nem szeretik már egymást. Beadták a válópert, egy hónapon belül szétköltöznek... Megértettem tehát, hogy mi van, egyre többet beszélgettünk, egyre többet kávéztunk, mígnem ugye elhívott az első randira. Ebédeltünk, beszélgettünk, nevettünk sokat. Nagyon helyes volt. Még mentegetőzött is, hogy 8 éve nem csinált ilyet, ne haragudjak, ha kijött a gyakorlatból. Miért haragudnék, könyörgöm, egy ilyen jóvágású, vonzó, őszinte pasi igazi főnyeremény. Oké, gyereke van és válik, nem könnyű, de úgy tűnik, megéri várni! Szó, mi szó, lassacskán összejöttünk. Nem volt könnyű randi időpontot találni, hisz a neje kicsit ideggyenge, és félő, ha megtudja, hogy bekerültem a képbe, akkor hisztit ver ki, és annak csak Peti issza meg a levét. Peti is tündéri, bár vele ritkán futok össze, nehogy az anyja ugye megtudja. Vigyázunk tehát rá is, mindenkire. Alakul.
...
Minden jó. Azt leszámítva, hogy nehezen találkozunk. De a kapcsolat elején, nem kell elvárni napi randikat...
...
Minden jó. De basszus, rohadtul alig találkozunk. Már szétköltöztek, ennek legalább annyi előnye van, hogy nem kell megvárnom míg ő hív, hívhatom én is. De ott azért még nem aludhattam. Nem volt alkalom, otthon volt Peti - vagy elutaztak stb.
...
Minden jó, azt hiszem. Továbbra is jó fej, helyes, intelligens, megértjük egymást, órákig tudunk beszélgetni, soha nem éreztem még így magam férfival, de... Miért nem lehet találkozni?! Én közben munkahelyet váltottam - ugrott az irodai randi lehetősége is... Így azért ez...
...
Majdnem minden jó. Négy hónap telt el. Az ágyban is van lehetőség, csak ő annyira stresszes és annyira kimerült, hogy nem hogy szeretkezni nem tudunk, találkozni sem. Bemutatott már minden barátjának, de az enyémekkel miért nem lehet találkozni. Persze, megértem, hogy válás, de... Közben meg imádunk beszélgetni, ugyanolyan érdeklődés, attitűd, ízlés...
...
Nem annyira jó ez így. Fárasztó, hogy várok, de kábé a semmire. Pedig annyira tökéletes lenne. De olyanokat mond, hogy "Ha mégsem működne köztünk, attól még lehetünk barátok, ugye?" Nehogy már ez legyen a jövőkép! Akarjuk, nem? De! Akkor nosza, dolgozzunk!
...
Hát ez szar. Ő valahogy nem akarja mégsem. Vagy nem képes rá. De basszus nem akarom, hogy vége legyen, Olyan jó lehetne.
...
- Atya ég, most kezdem megérteni, hogy ez neked milyen rossz.
- Hááát... kihívás, mondjuk azt.
- Én sem tudtam, hogy nem megy ez nekem. Azt hittem el tudok köteleződni.
- ...
- Nem akarom, hogy neked rossz legyen. Kellene nekem egy kis idő. Mondjuk valamennyi szünet.
- Hadd én döntsem el, hogy mit viselek el és mit nem. A szünet az szerintem viszont pont ugyanaz, mintha vége lenne.
- ...
- ...
- Valószínűleg életem legnagyobb hibája, ha hagylak elmenni
- Erre mondanom kellene valamit?
- ...
- ...
- Nem tudom, mi legyen.
- Vége.
- ...
- Én meg ott rontottam el, hogy túlságosan akartam, hogy ez legyen, ragaszkodtam hozzád..
- Én vagyok a szűk keresztmetszet, nem te.
- Mindig ezt mondod.
- ...
- ...
- De azért még látlak?
- Persze.
- ...
- ...
- Meghívlak a kávéra.
- Köszönöm.
- ...
- ...
- Vigyázz magadra.
- Te is.
...
Egyszer ebédeltünk együtt. Jó volt, persze, remekül elbeszélgetünk. Azt hittem, simán veszem az akadályt, jóban tudok lenni. De másnapra eléggé szétestem. Meg még most is. Friss az élmény. Volt benne lehetőség. Ami nekem ritkán adatik meg. Viszont nyilván túlzottan ragaszkodtam ehhez a lehetőséghez. És ettől nem vettem észre, hogy nem megy. Mert nem ment. És a legrosszabb abba beletörődni, hogy rajtunk kívül álló okok miatt nem ment. Basszameg.
(Teszkóban nem, de Auchanban voltunk. Gumit nem használtunk, a katonaságot pedig orvosi igazolással megúszta.)

Megértettem elveszítette gyermekét, ami minden nőnek elmondhatatlan fájdalom, átéreztem. Próbáltam még pátyolgatni de szinte kizárt a kapcsolatunkból.

Egy történet írok amiért bőven lesz vascső stb. Számítok rá mert elég régóta olvaslak Titeket.

Több mint egy év történéseit próbálom leírni és várni a véleményeteket, hozzászólásaitokat.

Kezdjük, csak a végére érünk. Adott egy 26 éves szép, okos lány olyan, amilyet magamnak mindig el tudnék képzelni. Természetesen vagyok én, aki bizony sok évvel idősebb nála.(nem fogjuk előadni a barátommal történt meg szöveget, én voltam igen)

Több éve ismertük egymást, bár nem dolgoztunk egy helyen napi szinten tartottuk a kapcsolatot, munkahely váltása után is sok mindent megbeszéltünk hol így hol úgy, ha arra jártam személyesen is találkoztunk. Soha nem mertem gondolni, hogy bármi is lehetne közöttünk, fiatal szép volt, soha nem tagadta, hogy kapcsolatban van.(nem is csodálom) Rólam is, párkapcsolatban élek/éltem ahol a kapcsolatot már a gyerekek jelentették csak. Hogy és miért történtek ott ezek a dolgok az másik történet. Szóval a kapcsolatomból már kifelé álltam rendesen.

2009 vége felé elég sokat trécseltünk, tudtunk mindent egymásról, mindent megtárgyaltunk mint mindig, bár nem találkoztunk már vagy féléve. Teljesen semleges dolgot beszéltünk skype-n és teljesen félreéretett valamit, amit írtam. Olyat válaszolt amitől nem kaptam szikrát, valami olyasmi, hogy milyen tökéletes pár lennénk és tényleg milyen jó lenne. Megállt bennem a szikra, ez nem lehet igaz. Rákérdeztem, nem értettél te félre valamit? Kinevetett, de igen félreértette, de most már mindegy, amit leírt azt viszont teljes komolysággal gondolja. Szóval így kezdődött. Másnap össze is jöttünk és nagyon jól elvoltunk, élveztük egymás társaságát, éltük a szerelmesek életét. Szinte minden nap találkoztunk, amikor csak tudtunk. Minden téren összeillettünk szinte kiegészítettük egymást. Jó-jó azért persze voltak összezördüléseink, de tudtuk kezelni. Boldogok voltunk élveztük egymás társaságát dúlt a szerelem. Összebalhézott anyukájával(nem csodálom) kerestünk albérletet, ahová költözhetett. Az előtt is albis volt csak a mama közelbe költözött és így került újra haza. Amikor tudtam én is ott töltöttem az időt, kétlaki voltam a gyerekek miatt. Sok helyre mentünk jó programokat csináltunk közösen. Augusztusban hibáztam/tunk. Terhes lett. Megbeszéltük, átdumáltuk pityeregtük a teendőket. Úgy gondoltuk lesz még rá alkalom most nem olyanok a lehetőségeink. Talán én voltam a határozottabb és ez majd késöbb visszaütött. Nálam egy lezárás alatt lévö kapcsolat, nála meg……………hát erről inkább nem írnék, de tiszta anyagi csőd. Jól keresett de többen alaposan bepalizták saját magát se bírta eltartani. Mindenben támogatom, megtehetem. Abortusz, mindenkit megviselt. Ráadásul elrontották és még egy kórház. Nagyon megviselte amúgy is a kedvesemet, annyira, de annyira vágyott már a gyerekre és még pluszba is szenvedett. Ekkor történt valami, ami teljesen megváltoztatta a viszonyunkat. Megértettem elveszítette gyermekét, ami minden nőnek elmondhatatlan fájdalom, átéreztem. Próbáltam még pátyolgatni de szinte kizárt a kapcsolatunkból. Már mindenért csak én voltam a hibás. Elvettem töle a gyermekét. Nem voltam mellette. Szép lassan elmúlt a kapcsolatunk, ő engem okolt és nem engedett közel magához, én pedig már bizony már nehezen viseltem az állandó hibás szerepet……. Nehogy az legyen, hogy felcsináltam és galád emberként ott hagytam. Ez nem lenne igaz, nagyon szerettem akkor is. Nem tudtam tudomásul venni, hogy csak úgy vége lett szeptemberben. Októbert úgy ahogy átéltem, szinte belebetegedtem. Altatóval aludtam, teljesen begubóztam az ilyenkor szokásost próbáltam, felejteni, túlélni nem ment. Szerelmes voltam akkor is, pedig ezt akartam kiirtani magamból, nem ment. Nem bírtam tovább írtam neki többször is, becsületére legyen mondva válaszolt is. Mindig lerázott, van valakije, nincs már rám szüksége, hagyjam békén. Az a mondás szerintem nem igaz, hogy ha igazán szereted elengeded, hát nem! Ha igazán szereted küzdj érte! Október végén megpróbáltam újra és hajlandó volt velem találkozni közös programot csináltunk valamit megnéztünk és vacsoráztunk. Persze beszélgettünk. Mintha egy új kapcsolat kezdődött volna, elég sokszor találkoztunk, próbáltam visszahódítani. Sikerült!Elkezdtük újra együtt, nagyon sok mindent megbeszéltünk és már másképp alakítottuk az életünket. Boldog voltam madarat lehetett velem fogatni, rajta is látszott, hogy egyre jobban összerázódunk, jól éreztük magunkat. Az elmúlt 2 hétben már valami bibit éreztem, de betudtam a vizsgaidőszaknak. Jött egy sms majd egy beszélgetés és padlóra kerültem. Nem köti hozzám semmi, nem tudja ezt így már tovább csinálni és nem szeret. Mit csináltam rosszul, mit rontottam el? Semmit csak egyszerűen nem tudja a nyári eseményeket feldolgozni, rólam mindig az elvett gyerek jut az eszébe. Nem tudja megbocsájtani, amíg velem van nem is tud túllépni rajta. Másik manusz nincs a képben, kérdeztem , de amúgy is együtt voltunk összes szabadidőnkben. Hát most itt tartunk, nem tudom mi lesz. Szeretem és azt hittem boldogok vagyunk.

 

Tudom a szokásos szövegeket, felmelegítve csak a káposzta jó.

Azt is tudom, hogy lépjek tovább és majd lesz másik. Nem akarok, ez nem egy futó kaland, viszony a számomra. Egy év alatt ezzel tisztába lettem, el tudom/tam vele képzelni az életemet.   

 

A szokásos: katona voltam, tecsoba jártunk, a gumit ö vette.

 

 

Sokat beszéltünk már a szakítósblog megújulásáról, ennek örömére Valentin-nap alkalmából ismét fergetes szakítósbulit tervezünk mert nem jó, hogy ilyenkor csak azok lehetnek boldogok és mulathatnak, akiknek van párjuk.

a hely: mika tivadar mulató (térkép)
időpont: február 12.
kezdés: 22 óra
event 

Ha elfelejtettétek volna a múltkori bulit, itt egy emlékeztető videó róla:

Se egy vessző, se egy pont, semmi! De legalább jó éjszakát kívánt. Hát nem aranyos, hogy megmentett saját magától?

A kép innen

A srác a volt pasim egy nagyon jó barátja, ha nem a legjobb. Én
szerzek neki munkát a munkahelyemen, és egyre többet vagyunk együtt,
de még bennem nem körvonalazódik a dolog, hogy igazából lehet hogy
tetszem neki.

Szakítok a pasimmal, összejövünk S.-sel, majd szakítunk 3 nap után,
mert nem stimmel mégse a dolog, hisz neki a legjobb barátja a volt
pasim, majd karácsonykor elő áll azzal, hogy januártól újra
kezdhetnénk-már ez nonszensz-, de megbízok benne, és szeretném is a
dolgot, hisz szeretem, vagy mi.

Várom a januárt, aztán elhívom randizni, de azzal ráz le, hogy majd
szezon után, úgyhogy kibukik belőlem, hogy én valami másra
számítottam, és nem történik semmi, szóval most mi a helyzet?

Ezzel a dumával állt elő a srác, miután megmondtam neki, hogy tudom,
hogy nem kellek, és nyugodtan a szemebe mondhatja. Igazából egy sms
formájában kaptam meg a következő szívhez szóló üzenetet:

"Ne hari nagyon szerizlek téged és nagyon értékes embernek tartalak
jobb ez így magamat ismerve csak ártanék neked ha mi egy párt
alkotnánk rohadék vagyok nem érdemelnélek meg pusz és jó pihit jo
éjt!"

Se egy vessző, se egy pont, semmi! De legalább jó éjszakát kívánt. Hát
nem aranyos, hogy megmentett saját magától?!

Mivel nem reagáltam le az sms-t és úgy gondoltam, hogy nem írok,
másnap számon kért, hogy mi volt ez? Ezt szóban a munkahelyen.
Majd kaptam egy sms-t még mindig a munka helyen:
Jó akkor ez így nagyon jo, ez megold mindent!

Még Ő van megsértődve!:D

Amúgy egy 32 éves pasiról van szó, elnézést kérek az Ő nevében is az
édi-bédi "ne hari"-zásért, és a "szerizlek"-ezésért'!

És talán egy év is eltelt mire egy közös ismerősünk elmesélte mi is történt azon a héten, amikor én azokat az üzeneteket küldtem annak a fiúnak.

A kép innen

Sziasztok!

Egy mókás történetet szeretnék megosztani veletek tinédzserkorom dereka tájékáról. 15-16 évesen nagyon menő csaj voltam mind a suliban, mind a törzskocsmánkban. Ivarérettnek és nagyon felnőttnek éreztem magam, csüngtek is rajtam a pasik. 

Minden hétvégén egy körút közeli rock kocsmában ittuk magunkat részegre a barátnőimmel, ahol volt szerencsém számos deszkás, fültágítós vadállattal megismerkedni. Volt is egy ilyen deszkás, de fültágító mentes fiú, aki nagyon megtetszett nekem. Nevezzük az irónia kedvéért Káposztának. Nos Káposzta kihasználva szimpátiámat el is hívott randizni a giccses, ám tiniket teljes mértékben elvarázsoló romantikus indián teázóba!:D Remek pár órát töltöttünk együtt, rögtön lelki társak és örök szerelmesek is lehettünk volna, de azért ennyire még akkor sem voltam naiv. Kinek ne lenne gyanús egy fiú 41-es lábbal... Mivel a randi hétköznap volt és összejönni hétvégén illik, így csak pár nap múlva volt közöttünk csók, tehát számomra az összejövés pillanata, ami naivságom kis jelét mégis mutatja. Természetesen el voltam ájulva magamtól. Aztán pár nap múlva feltűnt, hogy nem keres, nem hív. Írtam neki az elején kedves "mi van veled" üzeneteket iwiwen, majd a kevésbé kedves "hogy bánhatsz így egy lánnyal" hangvételűeket is. Rájöttem, hogy a dolog akármennyire is bizalomgerjesztő volt számomra, mégis bukó lett. A következő megálló újra a hétvége, amikor is születésnapomat ünnepeltük ugyanabban a kocsmában, ugyanazokkal a barátnőimmel és ugyanolyan részegen. Ez a fiú ugyanúgy ott volt, de már nem akart tőlem semmit. Túltettem magam rajta. Nem is miatta, hanem az önérzetem miatt azért eléggé meg voltam sértve. Kicsit le is szálltam a magas lóról azt hiszem. És talán egy év is eltelt mire egy közös ismerősünk elmesélte mi is történt azon a héten, amikor én azokat az üzeneteket küldtem annak a fiúnak. Egy deszkaparkban voltak éppen, ahol azt találták ki, hogy aki beadja az általuk kitalált trükköt, annak nem lehet csaja. Hát beadta és nem lett csaja. Amikor megtudtam dühös voltam és úgy éreztem, hogy szégyellnem kell magam, hogy ennyit érek egy srácnak. De aztán rájöttem, hogy jól tette, meg kellett tartani a fasza gyerek képet és felesleges lett volna úgy tenni mintha egy randi után olyan fontosak lennénk egymásnak. Ráadásul 16 évesen. És igazából azóta is az egyik kedvenc szakítós sztorim.:)

Tescoban akkor még nem jártam a szüleim nélkül, gumit ő vett volna, ha vett volna, katonaságról pedig még csak nem is hallott szerintem.