Szép szerelemnek tűnik, de valami nem stimmel a fiúval. Ettől persze még működhetne, hiszen a borongós fiúk is tudnak szeretni. De egyszercsak felbukkan az ex és leesik az áll.
Ez volt életem eddigi legérdekesebb szakítása, ami akkor bár nem viselt meg annyira, mégis igen fájdalmasan érintett.
A srácot kb. 15 éve ismerem, ugyanis a húga 8 évig volt osztálytársam és kollégiumi szobatársam a gimiben (azóta is a legjobb barátnőm). Mindig is szóbeszéd tárgya volt a bátyja közöttünk (aki 4 évvel volt nálam idősebb), de soha nem gondoltam volna arra, hogy évekkel később, felnőtt fejjel lesz hozzá valamilyen közöm. Hála az internet terjedésének, és a különböző közösségi portálok megjelenésének, a kedves testvér egyik nap írt nekem egy levelet az iwiw-en, hogy „De meg nőttél, jól nézel ki, így meg úgy.” Nem nagyon értettem a dolgot, jól esett a bók, de nem fűztem nagy reményt ahhoz, hogy mást is akar tőlem, hiszen volt neki barátnője. Azaz, csak ex, mert elmesélte, hogy 5 hónapja elköltözött tőle a lány, így 7 év után ismét facér.
3 hónapig intenzíven leveleztünk, majd feltette a kérdést: „Nem mennék-e el vele valahová?”. Igen mondtam, nem láttam okát a visszautasításnak.
Az első randit követte a második, a harmadik, majd a többi, míg hivatalosan is egy párrá váltunk. A szülei féltettek tőle, de örültek nekünk, a húga le akart róla beszélni (akkor haragudtam rá ezért, ma már tudom, hogy igaza volt). A szüleim pedig első perctől kezdve imádták.
Ezután nem volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna (egy városban laktunk, így nem volt nehéz). Ha épp nem voltunk együtt, fél óránként írt egy sms-t, hogy „mennyire hiányzom neki”, „mennyire örül annak, hogy vagyok neki”, hogy „ő most milyen nagyon boldog”. Ha kettesben voltunk, nem erőszakoskodott, tudta, hogy az első együttléttel szeretnék még várni (előtte csak egy férfival feküdtem le, elég hosszú kapcsolat volt, a szextől kicsit féltem). Bár soha nem mondta, hogy szerelmes belém, mégis furcsa volt a rajongása. Mindenkinek rólam áradozott, a szüleitől is azt hallottam vissza, hogy kicsi fiuk, hogy megváltozott, milyen szerelmes tekintettel beszél rólam. Azt vettem észre, hogy túl nagy lángon ég, meg is említettem neki, hogy ami ilyen „könnyen jön, könnyen el is múlik”, ám mindig biztosított róla, hogy tudja milyen, ha „nagy lángon ég, és ez az érzés, biztosan nem olyan”. Zavarta, hogy én kicsit távolságtartó vagyok vele, rosszul esett neki, ha pl. nem írtam neki sms-t. Mondtam neki mindig, hogy nekem idő kell, míg meg tudok bízni a másikban, de megnyugtattam, hogy boldog vagyok vele.
2 hete jártunk, amikor meghívott Sopronba egy hosszú hétvégére. Itt tanult, nagyon szerette a várost, ide szeretett volna költözni. Megmutatta nekem a kedvenc helyeit, boroztunk, moziban voltunk, jól éreztük magunkat. Akkor került sor közöttünk az első intimebb kontaktusra is (valljuk be, én sem vagyok egy kőszobor, nekem is jól esett a gyengédsége). Ekkor meg is fogalmazódott bennem, hogy (eredeti elhatározásommal ellentétben) nem fogom ezt a szex témát sokáig halogatni. Boldog voltam, egyre jobban megnyíltam neki, és ő minden pillanatban éreztette velem, hogy fontos vagyok számára.
Voltak neki is olyan „dolgai”, amik kicsit zavartak. Többször megemlítette, hogy szerinte ő boldogtalanul fog meghalni. Hogy a boldogtalanság viszi előre az embert (szó szerint fogalmazok), ha valaki boldog, akkor nehezen halad ötről a hatra. Hogy 3 gyereket szeretne, és az se érdekli, ha azok 3 különböző nőtől vannak. Sokat ivott. Nem mondom, hogy alkoholista volt, de a hét 3 napján biztos, hogy borral vagy pálinkával kezdtük a nála töltött beszélgetéseket (én persze egy pohárnál mindig megálltam, ő folytatta helyettem is. Néha búskomor volt, máskor kicsattanó jókedvű (ez nem is lenne baj, mert általában ilyenek vagyunk, de ő nagyon szélsőséges volt ilyenkor: amikor rossz volt a kedve, durva volt, amikor jókedvű volt, piszkálódott… olyan volt, mintha direkt keresné a konfliktust). Zavarta, hogy velem nem lehet vitatkozni. Zavarta, hogy engem kedvelnek a szülei. Zavarta, hogy konkrét céljaim vannak az életben, és hogy nem vagyok hajlandó 3 hét után oda költözni hozzá (szóvá is tette). Ezeket mind-mind figyelmen kívül hagytam, mert akkor jelentéktelennek tűntek azok mellett a „jó dolgok” mellett, amiket egyébként kaptam tőle (figyelmesség, különböző programok, mindig meg tudott nevettetni, sötöbö).
5 hét után elérkezettnek láttam az időt, hogy megtörténjen közöttünk a „dolog”. Hát! Mai napig vegyes érzelmeim vannak azzal az éjszakával kapcsolatban. Kezdtük azzal, hogy elfogyasztottunk egy üveg bort (én csak egy pohárral, ő a többit… mivel „nagyon ideges volt”). Aztán vitatkoztunk a védekezés módjáról (valahogy kiment a fejéből, hogy párszor utaltam rá: óvszer nélkül nem vagyok hajlandó, és neki ezzel korábban nem volt baja). Az előjáték alatt gyengéd volt, türelmes (hozzá kell tennem az előző pár hét alatt sikerült kiismernünk egymás testét, és azt, hogy a másiknak hogy a legjobb). Maga az aktus azonban nem tartott tovább 1 percnél. Ezután rettenetes dühös lett. Először magára, aztán rám. Hogy „ő így még soha nem járt”, „nem érti”, „ne haragudjak”, aztán közölte, hogy ez „csakis miattam történhetett így, mert látta az arcomon, hogy mennyire élvezem, ez őt még jobban felhúzta, és nem tudta tovább tartani magát”. Nem haragudtam rá egy percig sem, hiszen maga a petting igen kielégítő volt számomra, próbáltam nyugtatgatni, hogy ne eméssze magát, nem kell ebből akkora ügyet csinálni, az első úgyis mindig olyan döcögős, próbáljuk meg újra. Ám neki sajnos elment az egésztől a kedve, így a fal felé fordult, és elaludt. Egész este járt az agyam, nem jött álom a szememre, lassan de biztosan én is elkezdtem magamat okolni, míg a kimerültségtől sikerült nekem is elaludnom.
