ÉRTÉKELLEK MINT
EMBERT

Te hogyan koptatsz le? Barkácsszívek klubja.

2011.07.05. 08:30 |

Mondta, és a fal felé fordult. És én csak ültem az ágyban egészen hajnalig. Azon tűnődtem, hol rontottam el.

 

"Nem akarok gyereket, téged akarlak!" - mondta, és a fal felé fordult. És én csak ültem az ágyban egészen hajnalig. Azon tűnődtem, hol rontottam el. Ott, hogy mire felkelt, mindig készen várta a reggeli. És este a vacsora. És a tiszta lakás. És a vasalt ruha. És hogy amit kiejtett a száján, megkapta. Kérnie sem kellett. Soha. Semmit. Egyszer sem kérdezte meg, segíthet-e. Nem érdekelte, hogy oldom meg napi nyolc óra munka mellett, hogy az ő kis élete zökkenőmentes legyen. És játszhasson a gépén. És meghívhassa a haverjait vacsorára. És az ő dolga csak a sör kínálgatása egész este. Talán itt rontottam el. Reggel megkérdeztem, miért nem akar gyereket. A válasz egybecsengett a felsoroltakkal: "Jó így ketten, ne rontsuk el. Sokkal kevesebb figyelem jutna egymásra. Nem vagyok önző, de még nem akarom. Lehet, hogy nem is fogom..." Két évig voltunk együtt. Amikor kiszálltam a kapcsolatból 31 voltam. Rájöttem, hogy családot akarok, ő pedig csak az időmet húzza: "Majd egyszer.". Vagy nem. Szerettem, és én magam is meglepődtem, mennyire megváltoztak az érzelmeim az után a beszélgetés után. Nem láttam közös jövőt. És nem azért, mert éppen akkor nem akart gyereket, hanem azért, mert talán később sem. Ha ilyen alapvető kérdésben nem egyezünk, minek együtt maradni?

 

 

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (3,7/5)

Még az "ánti" világban történt, hogy a Nők Lapja bizonyos oldalán felkeltett hirdetésre válaszoltam.

 

Még az "ánti" világban történt, hogy a Nők Lapja bizonyos oldalán felkeltett hirdetésre válaszoltam - azt gondoltam, két kicsi gyerekkel faképnél hagyva nekem már csak ez jut. A fiú egy-két évvel volt idősebb nálam, levelemre válaszul elég hamar találkoztunk az Oktogonon. Terve nem volt, így ajánlottam kedvenc sörözőmet, ahová ballagva beszélgettünk, igyekeztem humoromat megcsillantani. Igen kevés sikerrel. El sem mosolyodott. A beszélgetés elhalványult, akadozni kezdett. Ekkor kért elnézést, amiért nem nevet, fogait csináltatja éppen. Nyeltem egyet, de úgy gondoltam, van ilyen, no, mégiscsak emberből van ő is. Lassan mesélni kezdett magáról, egyre több ponton éreztem, nem az én történetem íródik a pesti aszfalton, de ugye az udvariasság nem engedett elszaladni. Eljutottunk a sörözőbe - ami akkor barátaimmal törzshelyünk volt. A beszélgetés egy-egy pohár sör mellett folyt tovább, de egyre inkább éreztem, fiútól semmit nem szeretnék. Mivel ebben a helyzetben úgy éreztem, bármit elfogadnék tőle, az ígéret lenne a folytatásra - láttam rajta, hogy ínyére lenne a dolog -, úgy döntöttem, magam vendégelem meg magam, a saját sörömet én fizetem ki. Amikor szedelődzködtünk, pincérnőnek szóltam, külön kérjük a számlát. Fiú kicsit megdöbbent arccal felém fordult, elég szürkére halkult hangon azt rebegte: Ha tudtam volna, hogy a sajátodat Te fizeted, én ittam volna még egy pohárral................. Elhiszitek, hogy alig bírtam ki röhögés nélkül? Még pár hétbe beletelt, mire fölfogta, hiába csörgeti a telefonomat, nem kívánom fölvenni.

 

 

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (3,8/5)

Hosszú vita után ráálltam, de kijelentettem, hogy a gyerekek nem kerülnek a nevére, hanem az enyémre. Belement.

Sziasztok! Rövid leszek és tagolt. :) Azért hagyott ott az élettársam, mert nem mentem hozzá, de kezdem az elején. Megismerkedtünk, egymásba szerettünk, összeköltöztünk. Egy év múlva úgy döntöttünk, családot szeretnénk. Szóltam neki, hogy házasságban szeretném felnevelni a gyerekeinket. Szó sem lehet róla, a házasság csak papír, és kötelezettség. Miért, a közös élet nem? Hosszú vita után ráálltam, de kijelentettem, hogy a gyerekek nem kerülnek a nevére, hanem az enyémre. Belement.

 

Néhány hónap múlva megfogant az első baba, a kisfiunk. Nagy volt az öröm. Amíg állapotos voltam, többször is figyelmeztettem, hogy tartom magam a megállapodáshoz, és a saját nevemre anyakönyveztetem a lurkót. Nem nagyon érdekelte. Kifestette a gyerekszobát, összeszerelte a kiságyat. Eljött a nagy nap, megszületett a kisfiunk. Nem apás szülés volt, de közvetlenül utána berontott a szülőszobába, és szinte örömtáncot járt, még egy nővért is majdnem fellökött. Néhány napig eltartott ez a mámoros állapot, aztán jöttek a gondok.

 

A nevére akarta venni, én meg nem engedtem. Megegyeztünk. Több esélye is volt, hogy meggondolja a házasságot, mielőtt ez bekövetkezik. Nem tette. Három nappal a szülés után a következő szavakkal kérte meg a kezem: "Jól van, az én fiam, rendes családban fog felnőni. Esküdjünk meg." Köszönöm, nem. A kórházból már úgy mentem haza, hogy ő elköltözött. Azóta is alig látogatja a fiunkat. Apasági teszttel meg hasonlókkal fenyeget, és persze azzal, hogy elpereli a kicsit. Kompromisszumot kötöttünk: én nem kapok gyűrűt, ő meg nem adhatja a nevét. Kár, hogy csak azzal a résszel volt baja, amit neki kellett volna bevállalni.

 

 

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (0,8/5)

Ezért is örültem meg annyira ennek a fiúnak, aki első látásra (aztán még sokadikra is) szelídnek és érzékenynek tűnt, és mivel se humora, se jó csajozós dumája nem volt.

 

Az én történetem sajnos se nem szép, se nem jó, de legalább tipikus, és arról szól, hogy milyen ostobák is vagyunk mi nők, még akkor is, amikor az ellenkezőjét hisszük. A történetben szereplő fiú kb. 2 éve nyáron jelent meg az életemben. Akkoriban már nagyon vágytam egy normális kapcsolatra, mert teljesen elegem volt a megcsalásos/ szeretősdis/ se-veled-se-nélküled játékokból, amik a fiú előtti korszakomat elég intenzíven határozták meg. A fiú normálisnak tűnt és pont ez a normalitása vonzott leginkább, mivel korábban már arra a következtetésre jutottam, hogy szerelmi életem kudarcainak fő oka a nem megfelelő párválasztás volt. Mindig is a szenvedélyes, csajozós, szexmániás és lehengerlő humorú csávókba voltam szerelmes, akik, szinte kivétel nélkül, összetörték a szívemet. Úgy döntöttem, hogy ez nem folytatódhat így tovább, ezért is örültem meg annyira ennek a fiúnak, aki első látásra (aztán még sokadikra is) szelídnek és érzékenynek tűnt, és mivel se humora, se jó csajozós dumája nem volt, nem kellett aggódnom, hogy első dolga az lesz, hogy félrekefél.

 

Természetesen összejöttünk, nagy volt a boldogság, annak ellenére, hogy én nem éreztem azt a hatalmas, mindent elsöprő szenvedélyt, de akkoriban úgy gondoltam, hogy a kiegyensúlyozott érzelmeknek sokkal inkább van jövőjük, mint az őrült szerelemnek. Saját lakásom volt és ő elég hamar beköltözött hozzám, többek között azért, mert a korábbi lakhelye az agglomerációban volt, míg az iskolája és egyéb társadalmi kötelezettségei meg a városban, ezért nálam töltötteni hét nagy részét sokkal praktikusabb volt. Ez nem is volt ellenemre sőt az elején még az sem, hogy kvázi egy büdös vasa sem volt, így hát az én pénzemből éltünk (rengeteget dolgoztam, miközben csináltam az egyetemet). A srác azzal érvelt nekem, hogy azért nem dolgozik, mert az egyetemre kell koncentrálnia, mivel az első három év alatt összesen egy évnyi kreditet sikerült összeharácsolnia munka mellett. Hamar világos lett számomra, hogy nem a munkája volt a ludas, hanem egyszerűen a képességei nem voltak megfelelőek az ország egyik legrangosabb szakához. Persze ezt neki nem mondtam, mert akkor már elkezdtem magamban konspirálni.

 

Addigra már biztos voltam benne, hogy szeretnék visszaköltözni abba a bizonyos külföldi országba, amit korábbi többéves ottlétem során már nagyon megkedveltem. Rájöttem, hogy az álmom összeegyeztethető a kapcsolatommal, amennyiben képes vagyok rávenni őt, hogy jöjjön velem. Tökéletesnek tűnt a tervem: kitaláltam, hogy kezdjen külföldön egy másik sulit, ami sokkal könnyebb és dolgozni is tudni fog mellette. Szépen lassan adagoltam be neki, mert tudtam, hogy a férfiakat csak közvetetten szabad irányítani, különben megsértjük a büszkeségüket. Addig manipuláltam, mire tényleg sikerült elérni, hogy azt higgye, hogy az egész az ő ötlete volt, ami természetesen abszurd, mivel megismerkedésünk előtt azt se tudta, hogy ez az ország a térképen van. Beindultak a dolgok, elintéztem, hogy felvegyék a suliba, rávettem, hogy még otthon keressen egy munkát, és azt hiszem boldog voltam akkoriban, mert volt egy célom, amiben hittem és az összes energiámat belefektethettem. Mindeközben meg voltam győződve róla, hogy tökéletes, harmonikus párkapcsolatban élünk. Ezt a lány ismerőseim is megerősítették, akik dicsérték a páromat, hogy ő végre egy normális pasi. Egyedül a fiú ismerőseimen láttam, hogy nem szimpatizálnak vele, de erre én megsértődtem és elkerültem azokat, akik kritizálni merték a kapcsolatomat.

 

Eljött a nyár és egyre közeledett a költözés időpontja, én egyre stresszesebb lettem, mert az egész szervezéssel járó macera az én nyakamba szakadt, a fiú a pénzgyűjtésen kívül nagyjából semmiben sem volt képes segíteni, egyrészt mert nem ismerte a külföldi viszonyokat, másrészt mert kvázi teljesen alkalmatlan volt rá. Végül egyedül elintéztem mindent, kiutazott augusztus végén, az én barátaimnál kapott szállást és mindent elmagyaráztam neki pontról pontra, hogy mit tegyen. Nagyon szerettem volna vele menni, de az akkori munkahelyemen még két hónap hátra volt a felmondási időből, így aztán egyedül kellett felszámolnom a hatalmas lakásom, ráadásul közben még egészségügyi problémáim is lettek. Nem voltam túl jó passzban, mire sikerült végre nekem is elutaznom. Viszont a neheze igazából csak akkor kezdődött, amikor odaértem. Én elsősorban azért költöztem ki, hogy a szakdolgozatomat írjam, de sajnos erre nem volt időm, azonnal munkába kellett állnom, hogy legyen pénzünk. Míg a fiú abban a hiszemben élt, hogy a havi 100 eurós jövedelme tökéletesen fedezi a világ egyik legdrágább országában a nemzetközi diákok gondtalan életét, én -7 fokban szabadtéri fizikai munkát végeztem, hogy ki tudjuk fizetni a lakbért, a kaját és a fiatalember drága bérletét. A számolás sosem volt az erőssége és nagyon nehéz volt vele megértetni, hogy muszáj lesz valami munkát találnia, ha kint akarunk maradni.

 

Közben kiderült, hogy amíg én még otthon voltam, másoknak le is tagadta, hogy szüksége lenne munkára, ami nekem kifejezetten rosszul esett. Aztán megtörtént a csoda, talált magának munkát, ráadásul sokkal jobb feltételekkel, mint amire én eredetileg számítottam. Eleinte nagyon örültem, azt hittem, most már végre minden megoldódott, nem kell főállásban güriznem, végre foglalkozhatok a saját tanulmányaimmal, de már az első munkanapja után elkezdett furán viselkedni. Nagyon elszállt magától és attól, hogy milyen jó helyre került. Alapvetően ebben a bizonyos külföldi országban sokkal felszínesebb az emberek értékrendszere, mint nálunk otthon, és nekem ezzel nincs is problémám, általában jót mulatok rajta, de őt teljesen magával ragadta ez a világ. Kapott a munkahelyétől ajándékba mindenféle drága kütyüt, vitték étterembe, sörözni, stb.

 

Ezzel még nem is lett volna baj, de közben elkezdett velem is máshogy bánni. Korábban a kapcsolatunkra az volt jellemző, hogy ő állandóan kérdezgette, hogy mikor megyek haza, ragaszkodott hozzám, és még ha elfoglalt is volt, éreztette velem, hogy számára fontos az együttlétünk. Persze én ezt meg jól megszoktam, és nem számítottam rá, hogy egy szempillantás alatt minden megváltozhat attól, hogy munkája lett. Egyre furcsább dolgok történtek, amiket nem tudtam magamban hova tenni. Például soha sehova nem hívott magával, és nem azokra a tipikus kanbulikra gondoljatok, ahol egy darab nőnemű sincs jelen, hanem éppen ellenkezőleg; pedig én mindig, mindenhova elhívtam magammal. Elég különösnek találom, hogy, ha az egyik fél egy komoly kapcsolatot úgy képzel el, hogy mindkettőnek teljesen különálló társadalmi élete van, főleg mivel a régebbi pasijaim vittek magukkal mindenfelé. Egy másik gondom az volt, hogy bár a fiú korábban mindig is odavolt azért, hogy főztem neki, de miután lett munkája, sértetten ette az általam készített bélszínt, mert lemaradt a vacsoránk miatt a munkahelyi szusizásról. Ilyenkor ha véletlenül hangot mertem adni elégedetlenségemnek, akkor is a végén nekem kellett bocsánatot kérnem tőle azért, mert szerencsétlenre rá mertem szólni. Mimózának tetette magát és valószínűleg ez volt az oka annak is, hogy én azt gondoltam róla, ő egy végtelenül mélyérzésű és érzékeny személy. Most már biztos vagyok benne, hogy a fülén kívül semmije sem érzékeny, teljesen üresfejű és érzéketlen alak.

 

Én meg kezdtem magamat egyre rosszabbul érezni, visszanézve ezt enyhe depressziónak nevezném, amit részben a rossz kapcsolatnak tudható be, de számomra akkoriban ez még nem volt világos. Senkinek sem tudtam panaszkodni, mert a legjobb barátaim messze voltak illetve nem is tudtam volna elmondani, hogy mi a bajom az állítólagosan tökéletes csávómmal, aki végre már dolgozik is. Folyamatosan rágódtam és semmilyen értelmes dologra sem voltam képes. A fiú meg állandóan keltette bennem a lelkiismeret furdalást, mert szerinte az ingerültségemmel tönkreteszem a kapcsolatunkat és közben folyamatosan azt hajtogatta, hogy mennyire szeret engem. Ezt ő csak úgy magától mondta, nem holmi válaszként nekem, mert én nem szoktam csak úgy dobálózni ezzel a szóval. Nem értettem, hogy mi a bajom. Egyre tovább romlottak közöttünk a dolgok. Egy rossz mondatom után eltűnt 22 órára, szándékosan kikapcsolta a telefonját. Szerintem ez mindennél aljasabb, amikor egy kétségbeesett embert otthagyunk a bizonytalanságban.

 

Szörnyen éreztem magam, de végül előkerült és azzal kezdte, lehet hogy szünetet kéne tartanunk, de azért hajtogatta, hogy ő mennyire is szeret engem. Erre én, hogy vagy marad, vagy szakítsunk, mert korábbi tapasztalataim alapján a szünet a fiúknak azt jelenti, hogy büntetlenül megcsalhatják a másikat. Akkor úgy döntött, hogy marad. Sajnos ezek után sem váltak jobbá a dolgok közöttünk, én még mindig rettenetesen ingerült voltam, a legkisebb problémán is képes voltam felkapni a vizet. Ezért végig magamat okoltam, de most már tudom, hogy ez nem ok volt, hanem okozat, és hogy ő soha sem szeretett engem. Mert milyen szerelem is az, ami addig tart, amíg materiálisan szükségünk van a másikra, és amint képessé válunk eltartani magunkat, megszűnik a szerelem? Milyen ember az, aki minden segítségét elfogad a másiktól, de amikor az ő segítségére lenne szüksége a másiknak, akkor otthagyja? Nemsokkal a szakításunk előtt kiderült, hogy fogalma sem volt arról, hogy lelki problémáim vannak és hogy szükségem lenne a támogatására. Mondtam neki valamit, amire azt válaszolta, hogy pedig te lelkileg olyan erős vagy. Hatalmas szemekkel néztem rá, nem értettem, hogy lehetséges az, hogy valaki, akivel másfél éve együtt élek, nem vágja le, mennyit szorongok, pedig általában ez az embereknek első-második találkozásra sikerül. Lassacskán be kellett ismernem, hogy a fiú teljesen alkalmatlan rá, hogy más emberek lelkébe belelásson. Mindig is azt gondoltam róla, hogy bár keveset beszél, bizonyára mély gondolatai lehetnek, de sajnos nincsenek neki. Mostmár teljesen világos, hogy belemagyaráztam mindent, amit látni szerettem volna benne. Rengeteget hazudtam magamnak.

 

Maga a szakítás rendkívül prózai volt. Szóltam neki, hogy itt az ideje elmosogatni, mire ő azt válaszolta, hogy inkább szakítsunk, mert „egy bizonyos ideje egy bizonyos színt alá süllyedt”, vagyis már nem szeret. Őszintén szólva ez eléggé meglepett, mert utoljára két héttel azelőtt említette, hogy a világon engem szeret a legjobban, sőt még a szakítás előtt egy órával éppúgy ölelgetett az ágyban, mint régen. Negyed órával a szakítás után törölte a facebook profiljáról a kapcsolati státuszát, jellemző. Most már azt gondolom, hogy az egész kapcsolat képmutatás volt a részéről . Haragszom magamra, hogy ennyi energiát és szeretet öltem ebbe a kapcsolatba, ami valójában teljesen egyoldalú volt.

 

Most itt állok egy fittying nélkül, közben ő rengeteget keres. Nekem kellett elköltöznöm az álmaim lakásából, amit én találtam, de nincs rá anyagi keretem, hogy egyedül fenntartsam. Teljesen kihasználva érzem magam, miközben a fiú csak dagad az önelégültségtől, a világ legkúlabb csávójának képzeli magát, aki mindent sajátmagának köszönhet. Egyébként tényleg ügyes gyerek, csak jó dolgokat kapott és vett el tőlem, amiért cserébe semmit sem adott, miközben én azt hittem , hogy okos vagyok és jól kitaláltam és elterveztem mindent.

 

A következő tanulságokat vontam le a történetből: . 1) Nem szabad számolgatni, talán én is túlságosan materialista és felszínes voltam, miért is várhatnék mást a másiktól. 2) Attól, hogy egy fiú unalmas és nyomi, még nem jelenti azt, hogy rendes is lesz. 3) A közösen külföldre költözős-kapcsolatok halálra vannak ítélve, nem az én történetem az első ilyen. 4) Nem szabad összejönni olyan fiúval, akinek jelleme lágyabb, mint a krémsajt, az ilyenre nem lehet számítani, se fizikailag, se lelkileg, de nehéz azért kiszúrni, ki a tisztességes, és ki a gerinctelen, főleg amikor az ember még sok csalódás után is igyekszik meglátni a szépet és a jót az emberekben.

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (5/5)

Miért is kellett egyáltalán megszólalnom, én nem azt akartam, hogy vége legyen.

Egy sanyarú hónap végén egyik este beszélgetést indítottam érzelmek témában, elmondtam nem vagyok jól és nem vagyok biztos magamban. Megkérdeztem ő mit érez, hogyan érez, aludt rá egyet és másnap közölte ő sem biztos benne mit érez, talán egy kis idő és tér segít hogy jobban átgondolja. Másnap elköltözött. Három nap önhibáztatás után - miért is kellett egyáltalán megszólalnom, én nem azt akartam, hogy vége legyen. A "szünet" szó megrémített és nem tudtam nem így érteni. Három nappal később találkoztunk, azt mondta gondolkodott és rájött nem érez irántam semmit, csak annyira kedvel mint a haverját. - Barátok? - kérdeztem,de azt mondta, inkább csak "jó ismerősök", és már tervbe van az utódom... O.o Ennyi!

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (5/5)

Szerintem ha tényleg olyan jól érzi magát velem valaki és 5-6-7 randi után megvan az összhang, akkor nem keres tovább, nem udvarol másoknak.

Sziasztok! Kíváncsi vagyok a véleményetekre, a sok alázás mellett (vascső szerintem mindenkinek kijár olykor az életben, azt hiszem) hátha találok még építő jellegű hozzászólást a saját konklúzióim mellett. Netes társkeresőn ismerkedtünk meg. Életemben először vakrandiztam, húszas éveim közepén járó nő vagyok. Tartottam tőle, de belevágtam. Meg is lepődtem, hogy kapásból sikerült egy jóképű, ambiciózus, határozott, őszinte, kommunikatív fickót kifognom. (Csak mert hallani mindenfélét, kikbe futhat bele az ember.) Az első randi tökéletes, hasonló értékrend nagy vonalakban, kölcsönös szimpátia és vonzalom. Olyannyira, hogy rögtön le is csapott a következő alkalomra. Nem mondta, hogy majd hív, hanem ekkor és ekkor jó-e a randi. A lényeg, hogy egy hónapig találkozgattunk, úgy tűnt, komolyan gondolja, nagyon jól éreztük magunkat együtt. Volt romantika, beszélgetés, humor, udvarias volt. Amit tudni érdemes, hogy igen elfoglalt, ezért hetente csak kétszer találkoztunk. Én elfogadtam, minden nap keresett telefonon, beszélgettünk, nem gyanakodtam semmire. Úgy véltem, majd szép lassan kialakul minden, kell hogy külön is töltsünk időt, nem kell egymás nyakába varrni magunkat. A közös programok, egymás életébe való bekerülés majd eljön, ha itt az ideje. De a szép szavak mellett kezdett furcsa érzésem lenni, egyre több apró turpisság derült ki. Csak ilyesmik, hogy ő igazából nem is komoly kapcsolatot keresett, de hogy én megváltoztattam, eddig nagyon csúnyán bánt a lányokkal, de én miattam bla bla bla... Próbáltam nem túl nagy hangsúlyt fektetni erre, bár szerintem változni csak úgy tud az ember, ha belülről fakad a "kényszer". Más miatt sosem fog megváltozni. Meg hát nagyon tudott bókolni! Viszont el-elszólta magát. Ezen túl megvolt az összhang. Aztán egy óriásit hibáztam, szerintem. Itt lennék kíváncsi a véleményetekre, ki hol hagyta volna abba. Teszteltem, hogy csajozik-e, mert szerintem ha tényleg olyan jól érzi magát velem valaki és 5-6-7 randi után megvan az összhang, akkor nem keres tovább, nem udvarol másoknak. Lebukott, hogy ismerkedik. Itt volt egy bizalmi válság mindkettőnk részéről, de megbeszéltük. De már nem láttam a lelkesedést benne sem, mint az elején, és én is csalódtam. Gyanús jelek pedig szerintem -nem tudom, ki hogyan értékeli- voltak folyamatosan, de féltem, hogy csak én parázom túl. Például egy idő után mindig csak eldugott helyekre vitt, hétvégente mindig akadt valami dolga, de sms-ben kommunikáltunk, mikor pedig megbeszéltünk egy hétvégi randit, lemondta, szerintem hirtelen kitalált ürüggyel, mert lebukott, hogy ez is kamu volt. És közben folyamatosan ismerkedett, udvarolt másoknak. Hozzá nem mehettünk soha, mert a lakótársa mindig otthon van (és az olyan szörnyű lenne, ha egy hónap után látná hogy van barátnője?)... A vége csúnya volt. Bepipultam, a sok kamu miatt és mert elkezdett kerülni, elérhetetlen volt, pedig utolsó alkalommal még nagyon odavolt értem (állítólag). Minden lehetséges fórumon írtam neki, hogy akkor hagyjuk ezt, úgy érzem, nem megoldás, hogy eltűnik. Papolt az őszinteségről, de menekült. Gerinc!!! 4 napig ki volt kapcsolva a telefonja, de írtam neki egy viszonylag durva smst, a férfiasság mibenlétéről. Nem érdekelte semmi különösebben. Hülye vagyok, mert elkezdtem zaklatni, hogy magyarázza meg ezt az egészet, nem bírtam elviselni, hogy ilyen aljas módon lépjen le, mikor pár napja még azt nyomta, hogy ő megküzdene értem, és már az elején azt érezte, én vagyok az igazi. Tudom, hogy én is hibáztam, látom, mindketten elcsesztük. De most szar. Viszont azt hiszem, helyesen döntöttem, mert nem értékelt mint embert, bár vonzódott hozzám...

 

 

Pizzát kellett rendelnem. Jött a futár, természetesen én fizettem, eszébe sem jutott, hogy ő fizetne.

 

A történetem igazából egy rosszul sikerült randiról szól. Egy netes társkeresőn ismerkedtem egy velem egykorú férfival (én 30, ő 31). Kb 2 hét intenzív csetelés után találkoztunk. 30 km-re lakik tőlem, egyik este úgy döntöttem, tudnom kell, hogy érdemes-e foglalkozni vele, elautóztam hozzá. Csak 1,5 órát késett, de nem ez a lényeg (már akkor tudnom kellett volna, hogy ez nem lesz jó). Szimpatikus volt. Következő találkozás az én városomban volt. Mivel elég későn jött, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk hozzám. Előzőleg megbeszéltük, hogy mindketten szeretjük a vörösbort, ezért vettem egy üveggel a hipermarketben kapható felső kategóriából. Felbontottuk, majd azt mondta, hogy ő éhes. A hűtőben lévő főtt kajára húzta a száját, ezért pizzát kellett rendelnem. Jött a futár, természetesen én fizettem, eszébe sem jutott, hogy ő fizetne. Kért ketchupot, egy bontatlan flakon felét ráöntötte a pizzára, teljes kiszolgálást kapott. Tekintettel arra, hogy már nem ülhetett volán mögé, nálam maradt éjszakára. A vacsora után lepihentünk, már késő volt. Elkezdett simogatni. Majd „rágabalyodtam”. Szó szerint hanyatt fekve hagyta magát kielégíteni, ő meg sem mozdult. Gondoltam, hogy van még egy-két patron, ám ehelyett inkább befordult a falhoz és elaludt. Reggel annyit mondtam neki, hogy ne hagyjon pénzt az asztalon, mert így nem érzem magam úgy mint egy fizetős. Nem értette a dolgot. Este még cseteltünk néhány sort. Szóvá tettem neki, hogy engem úgy hagyott. Azt mondta, hogy az elsőnél mindig ilyen. A beszélgetés azzal zártam le, hogy ez esetben nem vagyok kíváncsi a másodikra. Még csak meg sem köszönte a vendéglátást. Azóta nem hallottam róla. Balek voltam.

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (0,5/5)

Apu kevésbé, de azért fejben összerakja a kiságyat. Várnak a nőgyógyászra, mert nyaral.

 

Kép innen

Sziasztok! Ha már terhes hét, én is mesélek valamit. Évekkel ezelőtt pont azért szakított velem az ex, mert nem lett gyerekünk. Huszonéves szereplők. Egy év nagy szerelem, utánna összebútorozás. Hat hó múlva meg a bejelentés, hogy talán jön a gyerek. Se anyagi alapok, se érzelmiek (szinte gyerekfejjel bevállalni nem egyszerű). Gyilkosok nem vagyunk, hát ha akar, akkor jöjjön. A teszt pozitív, anyu örül. Apu kevésbé, de azért fejben összerakja a kiságyat. Várnak a nőgyógyászra, mert nyaral. Addig kitalálják a nevét, nézegetik a babaruhákat, egészségesebb ételeket vesznek, nem cigiznek, nem alkoholizálnak. Tíz nap múlva a nőgyógyász rendel. Nagy örömmel megy anyu és apu a vizsgálatra. Apu kint marad, mert nem szeretné látni, ahogy anyuban turkál a nőgyógyász. Negyed óra elteltével anyu könnyáztatta arccal kitámolyog az ajtón és apu karjaiba esik. Annyira zokog, hogy nem tudja elmondani, mi történt. A nőgyógyász közli: nincs baba. Elvetélt? Nem. Nem is volt baba. És a teszt? A teszt tévedett. Jó, akkor most mégse. Nemapu vígasztalgatja nemanyut hazafelé. És otthon. És egész héten. Nemanyu csak nem nyugszik, pedig eleinte azon pánikolt, hogy jaj, most még ne! Egyik este nemapu hazatértekor finom vacsora és gyertyafény. Nemanyu jobban van? Dehogy. Hízeleg, csábít, szinte könyörög. Gyereket akar. Nemapu elmondja, hogy ez most nem alkalmas, talán egy-két év múlva jobb lenne. Nemanyu hisztizik, érzelmi zsarolást és fenyegetőzést produkál. Otthagyja nemaput pár napra gondolkodni. Mivel nemapu véleménye három nap alatt sem változik meg, nemanyu elcuccol a lakásból. Egy ideig hívogatja még nemaput, de egy hónap múlva sem kap más választ, úgyhogy abbahagyja a telefonálgatást is. Nemapu jó ideig bánkódik, de nem tud igent mondani egy gyerekre lakáshitel, autóhitel és személyi kölcsön mellett. Anyu hat hónap múlva gömbölyödő pocakkal sétál egy szintén pocakos, idősödő úriember mellett, és látszik rajta, hogy elégedett és boldog. Az vesse rám az első követ, aki gyerektelen!

 

 

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (2,5/5)

Sajnálja, de előző nap kondizott és a súlyzó kiesett a kezéből ráesett és eltört 2 bordája, levegőt is alig bír venni (hallatszott a hangján)

Kedves Szakítósblog!! Már nagyon régóta hű olvasótok vagyok, és már egyszer küldtem is be ide egy szakításos történetemet. Úgy döntöttem, hogy most megosztom veletek egy régebbi ismerkedésem (nem lett belőle kapcsolat) történetét, kicsit hosszú lesz. :D Interneten ismerkedtem abban az időben (mivel eléggé introvertált típus vagyok, bulikba nem tudok ismerkedni, rossznak tartom azt ha odajön hozzám egy pasi nem a nevemet kérdezi meg, vagy hogy milyen zenét szeretek, hanem azt hogy nem akarok e nála tölteni egy éjszakát...) és elég sok rossz tapasztalatom volt ezen a téren... Kövezzetek meg, de tudnék ellenpéldákat is írni, egyik barátnőm a párját chat.hu-n a Forma 1 szobában ismerte meg és már 4 és fél éve együtt vannak, boldogan, szerelmesen, szeretetben, és lassan az esküvőjüket tervezik. Talán erre mondják azt, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Akkor elkezdeném. 2009 május, júniusában kezdődött az egész, amikor felregisztráltam Magyarország legnépszerűbb szívecskés társkereső oldalára, már vagy 2-3 éve egyedül voltam nem ismerkedtem, (pedig jól nézek ki, többen is mondták hogy semmi baj nincs velem, meg jól is tanulok, ha tudtam suli mellet melóztam, stb). Nem sokan írtak, vagy ha írtak is, szex mániás barmok, vagy olyanok voltak, akik tőlem 200 km-re laknak, vagy 40 évesek... Én már majdnem úgy voltam vele hogy törlöm magamat, mikor egyik napon megnéztem a levelezéseimet, és láttam hogy egy olyan pasi írt nekem, hogy azt hittem hogy elájulok... A külsejével minden rendbe volt , a zsánerem a barna tüsi haj, tetkó volt végig a karján. Láttam hogy Csongrád megyei (én szegedi vagyok), de ő nem adott meg várost, csak megyét az adatlapján, és 22 éves volt (én meg 19). Visszaírtam, mert megfogott.. Mind a levele, mind a külseje.. Pár napig levelezgettünk, és mivel jól alakult a levelezés, utána már az MSN-re is áttértünk. Rengeteget beszéltünk ott is, szinte azonnal kiderült hogy mennyi közös témánk volt/van. Kiderült róla hogy Ő Csongrád megyén belül Szentesen lakik, ami nekem elég messze van. De úgy voltunk vele hogy ez nem jelent akadályt, mondta hogy neki már volt Budapesti barátnője is (Ő volt a legutolsó csaja, mondta hogy a csaj "félrekúrt"->ezt így írta, meg rengeteg mindent elmondott róla.... De nem volt fura még. Én épp érettségiztem, érettségi szüneten voltam, a tanulás mellett rengeteg mindenre volt időm, így nem volt ritka hogy reggel 10-től este 10-ig folyamat MSNeztünk. Mindent kibeszéltünk, például a zenéket, sulit, filmeket, stb, és kiderült hogy Ő is rengeteget csalódott az emberekbe már, mint én.. Mindent (szinte) megosztottunk egymással. Találkozni is akartunk, de megbeszéltük, hogy majd akkor, ha már én túl leszek a szóbeli érettségin és, és már ilyeneket írt, ha sikerül a vizsgám, akkor a jutalmam tőle egy csók lesz (jáááj), meg hogy olyan nő kell neki, mint amilyen én is vagyok, meg a szokásos szövegek. Beszéltünk is a találkozóról hogy mikor találkozzunk, de ebből csak a "majd találkozunk szöveg maradt". Aztán jött a szóbelim napja. Előző nap délután már majd szétbaszott az ideg, hogy sehol se tudtam elérni Mátét (legyen ez a neve), se MSN-en nem volt fent, a telója is ki volt kapcsolva... Majd a szóbelim napján felhívott és mondta hogy sajnálja, de előző nap kondizott és a súlyzó kiesett a kezéből ráesett és eltört 2 bordája, levegőt is alig bír venni (hallatszott a hangján). Na, én kiakadtam, nem tudtam, hogy mi van vagy mit kéne tenni. Pedig sikerült az érettségim is, már elképzeltem, hogy találkozunk, meg összejövünk, meg stb. :) Hát nem, mondta hogy nem tud így vezetni se buszozni meg utál..... Aztán továbbra is dumáltunk MSN-en, telón. Úgy beszéltük, meg hogy én megyek akkor le hozzájuk, mivel már kíváncsiak voltunk egymásra. Persze ezt sokszor átgondoltam, világéletembe ha találkoztam egy fiúval, mindig ő jött el hozzám elsőnek... Úgy voltam vele, hogy egyszer vagyok fiatal, ezt is kipróbálom, de "olyan dolog" úgyse lesz......... Eljött a nagy nap, mindent lefixáltunk hogy mikor hol merre.. Aznap mikor elindultam már a szívem a torkomba dobogott, Anyumék nagyon féltenek amúgy is (ami érthető), meg nagyon konzervatívak ( pl. ne hogy már én menjek pasihoz-és igazuk lett) így én azt mondtam nekik hogy egy szentesi havercsajhoz megyek (lakik ott barátnőm XD, ő még falazott is nekem), 1 hetembe telt mire sikerült a szüleimet rábírni hogy engedjenek el... Amikor elindultam, észrevettem, hogy otthon hagytam az utipénzemet, így be kellett mennem Apuhoz melóhelyre hogy kérjek tőle.... Mire kiértem a vasútállomásra, láttam, hogy ott ment el az orrom előtt a vonat.. Ezt vehettem volna olyan "intő égi jelnek." A következő meg csak 1 óra múlva jött (azt már nem késtem le), elindultam. Majd egy órát vonatoztam, mire odaértem, addigra már beért ő is elém az állomás elé. Sose jártam Szentesen, nem ismertem a környéket, még jó hogy elém jött. :) Puszival üdvözöltük egymást, megkérdezte h. Milyen utam volt, stb. Aztán beültünk egy közeli presszóba, meghívott egy kávéra, üdítőre, és beszélgettünk. Mondta, hogy versenyszerűen billiárdozik, meg gitározik, meg sok mindenről dumáltunk, amiről MSN-en nem. Aztán elmentünk hozzájuk. Az anyukájával is beszélgettünk, de feltűnt nekem hogy Máté úgy beszél az anyjával, hogy az hihetetlen.. Bazdmegolt neki, meg egyéb trágár szavak.. Rettentően zavart ez engem, én soha nem beszélnék így a szüleimmel, kérdeztem tőle, hogy ez miért van, a válasza az volt, hogy náluk sajnos ez megy a húga a kis kedvenc (később rá is jöttem, hogy ez miért van). Aztán felmentünk a szobájába, (ne gondoljatok rosszra, „az” nem volt.-szerencsére, meg én nem vagyok olyan.) Érdekes hogy itt már elmaradtak a „nagy áradozásai” is, de még az ígért csók is. :D Majd kitalálta, hogy fürödjünk együtt. Megmondtam neki, hogy rettenet szégyenlős vagyok, meg nálam ez nem így működik.  Így az együtt fürdés is elmaradt. Aztán még beszélgettünk, de egyre feszélyezettebben éreztem magamat, és nem tudtam hogy miért.. kérte hogy aludjak nála aznap, de megmondtam neki hogy nem, mert azt se tudják hogy nála vagyok, másrészt meg hogy féltenek eléggé.. Megértette.. Olyan 5 óra felé elindultam haza. Kikísért a buszmegállóba, de nem a felhőtlen boldogsággal tértem haza. Amikor hazaértem várt MSN-en, kérdezte hogy minden rendbe, meg hogy épségben hazaértem e. Rendes volt tőle. Dumáltunk egy sort, többek közt kettőnkről is, és mondta hogy ebből még bármi lehet, majd meglátjuk hogy mikor jön be. Másnap meg melltartó nélküli képet kért. Nem küldtem neki, még a saját pasimnak se csinálnék olyan képet, kövezzetek meg, de nem szeretem az ilyet!!! Utána ugyanúgy dumáltunk, de egyre ritkábbak, tartalmatlanabbak lettek az MSN-ezéseink. Aztán egyik este kicsit összekaptunk: mondta hogy szingli szeretne lenni, a legutóbbi kapcsolata vége óta, nem érzi hogy képes lenne nekem megfelelni.. Mondom köszi akkor hogy 3 hétig hülyítettél itt MSNen, én meg lementem hozzá, meg stb. Majd mondta hogy ez így alakult, meg rossz kedve van, mert a szüleivel összevesztek. Ez volt a válasza. És mondta hogy megy házibuliba, haverokkal. Mondom ha eltörted a bordádat, akkor otthon kéne feküdnöd (tudom, mert Anyukám sebészeten melózik :D) , aztán lelépett MSN-ről. Kiakadtam, de aznap este én is elmentem otthonról. Próbáltam őt telefonon elérni, de ki volt kapcsolva (erre a válasza az volt hogy rossz az aksi, és magától kikapcsolt). Majd utána 2 hétre elszállt a netem nem tudtam netezni, így nem dumáltunk. Visszajött a netem, felmentem MSN-re, azt hittem hogy rosszul látok: ki volt nála írva MSN-re hogy „I Love Diám”. Majd rákérdeztem tőle hogy mégis mi ez. Elmondta hogy egy hete vannak együtt, de még csak randizgatnak, meg stb. Én mondom akkor köszi hogy én annyit se értem hogy be gyere hozzám Szentesről Szegedre, meg hogy akkor minek mondta hogy egyedül akar lenni, stb… a válasza erre csak annyi volt hogy sajnálom, de azért maradjunk barátok… Fájt. Nagyon. Nem az hogy mással jött össze, hanem hogy hazudott. Utána nagyritkán beszéltem vele. Majd képbe került, meg ismertem a fentebb írt Budapesti ex barátnőt, Tündét. Jóba lettünk, és elmondta hogy másfél évig együtt voltak Mátéval, az utolsó 9 hónapban hozzá költözött Máté Pestre. Mondta hogy megcsalta sokszor, illetve akkor hagyta szarban őt amikor az apja haldoklott (véleményem szerint egy kapcsolat alapja az hogy a másik mellett álljon a párja ha épp nehéz időszak van az életében). No meg hogy Máténak 8 általánosa van (!), és azért ment oda mert vidéken nem talált munkát, Ő meg majd az öltönyös melóig jutatta el, meg elmondta hogy akkora paraszt volt a gyerek hogy még 1 nyakkendőt se tudott kötni. Ledöbbentem teljesen. Nem tudtam hova tenni a dolgokat.. Elmondtam neki hogy velem mi volt, és ledöbbentem, hogy lehetek ennyire idióta……… Jóba lettem, még az exén kívül pár szentesivel és ők is lesújtó dolgokat meséltek róla, miszerint hogy kihasználja a nőket, hazudik jobbra-balra, a szülei tartják el, a suliból kirúgták, meg hogy mindenki szemét szerinte (de ő meg Mr. Tökéletes XD). Már megse lepődtem. Kiderítettem, hogy ki az a szegedi csaj, Dia akivel összejött. Hát én azt hittem hogy lefosom a bokámat, mikor megláttam a csaj képeit.. Nem voltam rá féltékeny, de teljesen átlagos volt, semmi egyéni nem volt benne. Majd egyik barátnőm (nevezzük Zsanettnak) megtalálta Mátét a chat.hu-n meg a szívecskés társkeresőn, pedig már 2 hónapja együtt voltak a Diával, és kiderült az is hogy Zsani meg Dia húga osztálytársak, majd ő is szól neki. Lehidaltam. Majd úgy döntöttünk barátnőmmel, hogy „figyelmeztetjük” a csajt. Ő elkezdett levelezgetni Mátéval, MSN-eztek, stb, és Máté egyedülállónak adta ki magát. az MSN-beszélgetéseket lementettük, kinyomtattuk, és amikor olvastam kiakadtam, csontra ugyanazokat írta Zsaninak, amiket nekem is még májusba. Ő odaadta Dia húgának a kinyomtatott MSN-beszélgetéseket, és dia húga mondta hogy ez durva, meg hogy Máté és Dia 23 hónapja együtt vannak, az összeköltözést tervezik, csak a srác a szüleiknek nem szimpi. Mondta hogy ennyit megtesz a nővéréért. Aztán rá 3 napra rám írt Máté. Megnéztem a leveleimet, és olyan ordenáré levelet írt, hogy azt hittem hogy leesek a székről. Le lettem hordva hogy én hogy képzelem ezt, mekkora kurva vagyok (Én?), meg hogy semmire nem leszek jó a pasiknak, sőt még az anyukámat is a szájára vette. Visszavágtam neki, megírtam neki hogy nem én adtam ki magamat egyedülállónak, nem én nyaliztam, és nem velem bazdmegol a saját anyám, illetve hogy nálam jobb (meg hülyébb XD mert az voltam) nőt úgyse talál. Utána hetekig ment a fenyegetés, majdnem volt már rendőrség is. Aztán eltelt bő 3 hónap egyszer csak rám írt Dia MSN-en, pedig le voltam nála tiltva (mert próbáltam vele én is beszélni) , elmondta hogy mennyire elege lett Mátéból hogy nem melózik, meg hogy átvágta és erre rájött majd kirúgta.. Meghallgattam, később már személyesen is dumáltunk. Ő elmondta hogy mérges volt ránk, de igazunk/igazam volt nekem is meg Zsaninak is. Érdekes, hogy valahogy milyen értelmesen el bírtam/bírok beszélgetni az ex-barátnőkkel, és nem esünk egymás torkának. :D Igen.. Mondjátok azt hogy hülye és naiv vagyok. De tanulságnak úgy érzem jó ez a történet, illetve hogy meg történt velem ez… Azóta már egyáltalán nem ismerkedek Interneten, meg csak olyanokkal ismerkedek akik velem egy városba laknak. Ja és nem megyek el egy pasihoz sem, (főleg nem 1. találkozásnál)lehet ígérgetni, hogy semmi „olyan” nem lesz (mert az nem volt, de…)Mátéról még annyi infóm van még, hogy most már egy gyöngyösi csajnál lakik, de azelőtt kb fél országot bejárta egy-egy nő miatt, de hozzám persze nem volt képes bejönni Szentesről Szegedre.. Én csak szerettem volna hinni a távolsági kapcsolatokban, de már egyáltalán nem tudok. Köszi hogy beraktátok és végigolvastátok a kisregényt.

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (2/5)

És ha az a majd egyszer kilenc hónap múlva lesz? Nem válaszolt, csak nézett.

 

Sziasztok! A tegnapi kommentek között olvastam, hogy egy csaj elvetette a gyerekét, csak mert azt hitte, a pasija nem akarja. Hasonló volt a szitu nálunk is, megosztom veletek. Két éve voltunk együtt a sráccal. Ő 32, én 30 voltam. Azt hittem, terhes vagyok (igenis vannak ilyen véletlen balesetek a 21-ik században is). Arra gondoltam, nem rontok ajtóstól a házba, kipuhatolom, mi a helyzet. Akkor már egy éve együtt éltünk. Beszélgetést kezdeményeztem a gyerek-kérdésről. Azt mondta, még nem akar. Majd egyszer. És ha az a majd egyszer kilenc hónap múlva lesz? Nem válaszolt, csak nézett. Megkérdezte, terhes vagyok-e? Mondtam, hogy nem tudom biztosan, de meglehet. Semmit nem mondott. De tényleg semmit. Egy szót se. Közöltem vele, hogy mikorra szereztem fogadópontot a nőgyógyászhoz. Tudomásul vette, és ennyi. Semmi jelét nem mutatta, hogy bármiben is támogat. Napokat kellett várni a vizsgálatra, és azalatt semmi. Nagyjából ugyanúgy viselkedett velem, mint addig, de erről a témáról nem beszélt. Ha én hoztam szóba, csak hallgatott. Úgy éreztem, teljesen magamra hagyott. Egyszer sem mondta, hogy mellettem van, vagy nem baj, felneveljük, vagy nem is tudom, akármit. Még azt is tudtam volna értékelni, ha azt mondta volna, hogy rám van bízva a döntés. Tudom, hogy nem volt semmi biztos, és majd akkor kell gondolkodni, ha TUDJUK, hogy jön a gyerek, de akkor is jól esett volna, ha magam mellet érzem ebben a helyzetben. Nem házassági ajánlatot vártam, hanem csak egy gesztust, amiből tudom, hogy bármi van, számíthatok rá. De egész idő alatt csak azt éreztem, hogy ez egy megoldandó probléma, amivel ő nem foglalkozik, úgyhogy nekem kell valahogy megoldani. Egyedül, és gyorsan, hogy utána élhessük tovább a megszokott életünket. Ez alatt a pár nap alatt döntésre jutottam. Mielőtt elindultam az orvoshoz, elhagytam. Inkább egyedül nevelem fel a gyerekemet, mint olyan apa mellett, aki nem akarja őt. De szerencsére nem voltam terhes. Így újrakezdhetem... Sz.

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (3,5/5)

Értékellek mint embert

 

Gyűjtjük a város legjobb lekoptató dumáit, mert elég volt. Írd meg, Téged mivel szívattak meg, vagy legalább a saját technikádat: szakithabirsz at gmail pont com A szakítósblog könyv formában is kapható!!!

Egy mondatban

bassza meg, hát mi a fasz van itt, a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől! (Egyetleneim)

Keress minket a Fácsén!!!

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkefelhő

alindok (65) anglia (5) anya (9) autó (9) balaton (7) beszólás (119) bi (6) blog (33) búcsúszex (5) buli (49) busz (7) celeb (6) család (101) csók (9) egyetem (25) eljegyzés (8) elutazom (14) esküvő (9) ex (8) fesztivál (6) fiúkoptat (97) fiúszív (488) fiúszopat (660) főiskola (10) gyerek (35) házasság (58) hazugság (8) hiszti (8) internet (84) irodalom (6) iskola (5) iwiw (20) játék (11) kollégium (30) korkülönbség (5) közérdekű (5) külföld (50) külföldi (8) külső (5) külső ronda (10) lányszív (744) lányszopat (473) leszb (6) levél (24) megcsalós (154) msn szakítás (38) munkahely (34) nyár (8) olvir (1019) pályázat (6) pénz (28) pofon (10) sms (35) szakitás (989) szakítósbuli (5) szakítóskönyv (16) szakítósmix (16) szakítósvers (16) szex (318) sziget (8) szilveszter (5) szolgálati (6) szolgálati közlemény (63) tánc (5) társkereső (7) távkapcsolat (16) telefon (8) telefonon (13) terhesség (11) testvér (7) tinisztori (6) utazás (11) válás (13) vallás (11) videó (7) wiw (6) zene (37) Címkefelhő

HTML doboz

süti beállítások módosítása