értékellek mint embert

A szövegben hivatkozott vizespolós szakítás itt olvasható.

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk.

Még több szakítás a szakítóskönyvben, még több ismerkedés a Szakítós Mikuláson!

Sziasztok!

Nem régen értesültem az oldal létezéséről, ugyanis megvettem a könyvet :)

Nekem is van egy még igazán friss ropogós történetem, tegnaptól "él", még finom meleg. (Azt megmondom előre, h hosszú lesz, remélem azért lesz, aki végigrágja magát rajta)

Tegnap, azaz 2008. november 26-án szakított velem életem szerelme. Úgy érzem ki kell adnom magamból a fájdalmat, ami a szakítással jár.

Hát íme a mi, illetve most már csak az Ő és az én közös múltunk története.

2005. augusztusában indult egy angol-német nyelvű nyelvtábor. Nos, mi ott ismerkedtünk meg. Ő (lány) 15 volt, én (fiú) pedig 17. A tábor végeztével elhívtam magamhoz, ahol a nap végére kimertem nyögni a várva várt kérdést, h mit szólna ha mi járnánk? :) A válasza igen aranyos volt: "Szerinted miért fogadtam el a meghívásod?".

Így kezdődött el a járás augusztus 22-én. Az elején minden happy volt, 3 nap alatt elment egy feltöltőkártya, stb. Egy középiskolába jártunk, így a nyár után is tudtunk minden nap találkozni. Minden délután együtt mászkáltunk a városban, amíg haza nem kellett mennie busszal. Szinte tökéletes is volt minden, amíg október végén, egy szüret alkalmával, adott egy srácnak a szájára puszit. Mivel Ő volt az első (és idáig utolsó) szerelmem, ez nagyon rosszul esett. De megbocsátottam, mert hát szerettem. Ezek után minden ment a régi kervágásban. Márciusban azonban az egyik haverja szülinapján hatalmas csókcsatába keveredett egy tipikusan suttyó rocker sráccal. Ez volt az első időpont, amikor úgy éreztem, h nem bírom tovább. (Lehet akkor kellett volna megszakítanom a kapcsolatot, már mindegy) De nagyon sajnálta, kibékültünk, és újra jött a rózsaszínű felhő. Mivel még "csak" 15 volt, korainak tartottam a sex erőltetését, meg hát igazság szerint kicsit féltem is az elsőtől, hiszen mindketten szüzek voltunk. 9 hónap után feküdtünk le először egymással. Fantasztikus érzés volt. :) Eljött az érettségi, és én továbbtanultam. Ő ottmaradt a suliban, és két évig távkapcsolatban éltünk. Minden héten eljártam bulizni a szobatársammal. Ennek ellenére sosem estem kísértésbe, és csak a hétvégére tudtam gondolni, h végre otthon lehessek a szerelmemmel.

Hány kilós egy 180 centis csaj?

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk.

Még több szakítás a szakítóskönyvben, még több ismerkedés a Szakítós Mikuláson!

 2 éve összel hatalmas csalódásomból kiutat keresve, regisztráltam egy internetes társkeresö oldalon. Gondoltam egy kis szórakozás rámfér, max még a végén összehoz a sors egy értelmes pasival. Így utólag belegondolva írhatnám ezt is: "ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" :)
 Aki járt már ilyen oldalon, tudja miröl beszélek: nagy az isten állatkertje- és baromi alacsony a kerítés!
 Minden nagyképű kijelentést félretéve, rengeteg levelet kaptam, gondolom köszönhetö ez a bájos kis pofimnak / ök mondták!/. Egy-két gondolatváltás aztán belecsaptak a közepébe: milyen jó nö lennék ha lefogynék... És de kár hogy ilyen magas vagyok... Nem igazán értettem a történetet, hisz az adatlapomon egyértelmüen ott volt hogy 180 centi és 85 kiló vagyok. Mielött ír, nem olvas????
 Szolídan és úrinö módjára elmeséltem nekik hogy biza nem tehetek róla hogy ilyen magasra nöttem, lehet reklamálni a felmenöimnél. Az pedig hogy nem vagyok egy csontkollekció, nah bumm, ott sem mindenki egy Brad Pitt!

Ez egy ilyen péntek, még egy életről lehet dönteni.

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk.

Még több szakítás a szakítóskönyvben, még több ismerkedés a Szakítós Mikuláson!

sziasztok,
előre is bocs, ha ez nem a szokásos fordulatos-izgalmas sztori lesz, nem is elsősorban mesélői célzattal írom meg, hanem mert szükségem lenne a kommentelők tanácsaira. próbálom rövidre fogni...
szóval, főszereplő lányt az egyik netes oldalon ismertem meg október elején. mivel ezen az oldalonfel vannak tüntetve a különböző érdeklődési körök és preferenciák, már elsőre szimpatikus volt és gondoltam hogy sok közös témánk lesz. így is lett, szinte minden tulajdonságunk egyezett, és bármiről el tudtunk beszélgetni órákon keresztül, az első pár hétben írásban. aztán október végén találkoztunk, először koncert, aztán mozi, és ugyanígy folytatódott a dolog, teljesen összeillettünk. jöttek hosszú séták kézenfogva, aztán úgy a hatodik találkozáskor csók. szóval minden tökéletesnek tűnt, nekem rózsaszín köd, stb., és úgy tűnt, neki is. aztán múlt hét közepén találkoztunk (ez lehetett a 11-12. alkalom), látszott rajta hogy valami baj van, de először azt mondta, nincs semmi. én unszoltam, és hosszú hallgatás után elmondta (szokásos felvezetés: "te olyan kedves vagy hozzám"), szóval hogy van valaki más rajtam kívül, akibe gyakorlatilag szerelmes.

Imádjátok az ilyet, döntsetek, menjen vagy maradjon a posztíró, kire hallgasson az eszére vagy a szívére?

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk.

Még több szakítás a szakítóskönyvben, még több ismerkedés a Szakítós Mikuláson!

Kedves Szakítós!

Szeretnék megosztani veletek egy sztorit, ahol egyértelműen én vagyok a szemétláda. Megfigyeltem, itt általában a posztolók kapnak hideget-meleget, de én tényleg messzemenőkig megérdemlem! Ugyanakkor szeretnék kérni egy kis türelmet, empátiát és tanácsot is tőletek, illetve sarkosabban fogalmazva: SEGÍTSÉG!

Nem ígérem, hogy rövid lesz, de törekszem a tömörségre.

Szóval én, a lány, 23éves, egyetemista, önálló életem abszolút kezdetén, különköltözés előtt közvetlenül. A férfi, legyen mondjuk András, 43éves, villanyszerelő. A munkahelyemen ismerkedtünk meg, beszélgettünk, kezdettől nagyon jól kijöttünk, tipikusan az a csibészes, nagydumás pasi, tele jó sztorikkal. Tényleg haverságnak indult, azt vettem észre, ha nincs dolga, állandóan ott lebzsel körülöttem, szóval tart, míg én végzem a saját munkámat.

A lakásban, amibe tavaly decemberben beköltöztem, volt pár felújítási munka. Megkérdeztem Andrást, nem vállalná-e a villanyszerelést, és a haverjával a konyha burkolását, mert tudtam, hogy csináltak már ilyet maszekba. Persze elvállalták. Mivel meglehetősen szűkre volt szabva a felújításra szánt anyagi keret, én egyetemista leányzóból átvedlettem alkalmi segédmunkásba, aki szakadt rózsaszín szoknyában és a nagyi pulcsijában linóleumot tép fel, régi csempét szed le, fugakereszteket feszeget ki, szobát meszel, és általában útban van, ahol csak lehet :D. Szóval, hogy magyarázzam, sem anyagilag, sem pedig mentalitásomból fakadóan nem tudtam azt megtenni, hogy naponta egyszer tűsarkúban bebillegek lemeózni, amit végeztek, nem munkaadó voltam, együtt dolgoztunk. És piszokjól éreztük magunkat! Nekem kicsit olyan volt az egész, mint egy egzotikus kirándulás a kis értelmiségi, polgári életemből. Rengeteget röhögtünk, a munka haladt, és közben szünet nélkül együtt voltunk, csak aludni jártunk külön. Reggel 9re jöttek a fiúk, este 6ig munka, egymás zrikálása, anyagért rohangálás, cipekedés, este pedig a kötelező fröccsözős lazítás a kemény nap után, jó melóshoz illően, kb. hajnali 1kor hazabotorkálás, és reggel kezdődött minden elölről.

Az elmúlt hetekben többen megállítottak minket az utcán, hogy miért nem csinálunk szakítósbulit. Úgyhogy nem magyarázkodunk tovább, hanem csinálunk. Részletek:

Időpont: 2008. december 11. 21 órától reggelig
Helyszín: Főbejárat (Astoriánál a Subway és a Don Pepe Pizza Hut közötti ajtó)
Tematika: Evés, ivás, beszélgetés, tánc.

Gyertek ismerkedjeket, szakítsatok!

Disclaimer: A szervezők a helyszínen szövődött kapcsolatokért felelősséget nem vállalnak.

Nem szokványos szakítás,  ez volt druszám levelének tárgya, olvassátok.

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zsolt blogjából lopjuk

Sziasztok!
 
Ez nem egy szokványos szakítós sztori. Legalábbis remélem, hogy csak ritkán történik ilyesmi. Velem megtörtént.
18 éves voltam, amikor megismertem Sanyit. Egy szórakozóhelyen kért fel, és én örömmel táncoltam Vele. Hazakísért. Akkoriban még nem nagyon volt mobiltelefon, úgyhogy útközben egy telefonkönyvből téptük ki az otthoni számomat. Már másnap felhívott, és mivel még suliba jártam, az első pár hetekben abból állt a kapcsolatunk, hogy elém jött és hazakísért. Aztán bemutattam a szüleimnek. Imádták. Ő vidéki volt, egy munkásszállón élt a fővárosban. Én csak ünnepek alkalmával, amikor Sanyi hazautazott, telefonon értekeztem a szüleivel és a bátyjával. Személyesen akkor még nem ismertem meg őket. Egy évig voltunk együtt. Szakítottunk, mert akkoriban kezdtem a főiskolát, az öcsémmel egy szobánk volt, a munkásszállóra meg nem vihetett fel. Pedig még szerettük egymást. Egyszerűen a körülmények nem voltak megfelelőek.

Milyen szerencse, hogy nem a tegnapi Cliff Barnes - túrás lánnyal hozta össze a fiút a sors, akkor mit szólt volna. Mondtam, hogy használni fogom ezt a kifejezést.

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk

Kedves Szakítósok!

Szinte az elejétől olvaslak Titeket. Sokat gondolkodtam rajta, vajon küldjek-e én is sztorit, aztán úgy voltam vele, legyen másoknak is jó napja. :)

A történet kb. másfél évvel ezelőtt történt. Én (lány, 24 éves) aktív szingli korszakomnak véget vetendő beregisztráltam egy netes társkeresőbe, hogy találjak valami megfelelő alanyt egy komolyabb kapcsolathoz vagy valami ilyesmihez.
Sok igen súlyos emberkével találkoztam, akik mindegyike megérdemelne egy külön levelet. A számomra legviccesebb egy 28 éves mérhetetlenül beképzelt úriember volt, akivel több levélváltás után sikerült összefutnom.
Előzmény, hogy amikor még csak leveleztünk (de már a telefonszám-csere megvolt) és képeket küldözgettünk magunkról a másiknak, felhív, hogy van ugyan egy szuper jó képe magáról, dehát sajnos nem küldheti el. Nekem beindul a fantáziám, hűha, milyen kép lehet az.
Közli, hogy egy autóban ül, de nem akarja elküldeni, nehogy még a végén a kocsi miatt hajtsak rá. Hmmm... Ha nem lettünk volna telefonkontaktban, akkor itt röhögve lefordulok a székről, de így moderáltam magam.
Mondtam neki, hogy nem nagyon ismerem az autótípusokat, csak azokat ismerem meg képről, amelyek a családban is előfordulnak: Suzuki, Mercedes, BNW. Amennyiben az övé nem tartozik ebbe a három típusba, akkor ne féljen, nem fogom tudni, hogy miben ül. Kis hitetlenkedés, hogy dehát így meg úgy. Mire még kétszer megismételtem, hogy nyugi, nem ezen fog elbukni innéttől elég érdekesnek ígérkező kapcsolatunk, akkor nagy kegyesen úgy döntött, hogy elküldi.
A vicc az egészben az volt, hogy a képen éppen száll ki egy autóból, aminek csak az oldala látszott félig és az integető kezével éppen eltakarta a kormánykeréken lévő márkajelzést. :)

Azt írtuk a szakítóskönyvben, hogy a gyerekek a gólyatáborba dugni mennek, lassan ez a kollégiumról is elmondható.

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk

Sziasztok!
 
Már vagy két hónapja olvasgatom a blogot, és hatalmasakat röhögök. Gondoltam, soha a büdös életben nem írok nektek, de hát a napokban szembesültem az egyik egyéjszakás kalandom utóéletével, amit nem állhatok meg szó nélkül. Hogy ki szopatott kit, azt azóta sem tudom eldönteni, de ez talán nem is fontos. A történet klasszikus értelemben vett nagy érzelmeket és romantikát még nyomokban sem tartalmaz. 
Az utóélet akkor még olyan 20 éves leányzó, én akkor szintén olyan 20 éves fiú. Az egyetemen történt az eset, természetesen egy buli alkalmával.
Én minden romantikát mellőzve, nemes egyszerűséggel beittam, mint a gőte. Teljes filmszakadás (ez persze akkoriban elő-előfordult).
Reggel kelek a koliban az ágyamon: másnapos döglött macska az arcomban, homokot köpnék a dehidratációtól, és szétdobált ruhadarabjaim mellett női ruharabok hevernek. Jesszusom! Óvatosan másik oldalamra fordulok, és valóban! Ott ébredezik mellettem őszőkesége, formás meztelen testtel és oly bü nagy görbe orral, mint egy kétkezes kozákpisztoly. Na ezen még túl is tudtam volna magam tenni, hiszen az én orrszervem is finoman szólva görögös metszésű, és amúgy is, egye fene, a formás test kárpótol ezért az aprócska hibáért, és hát senki sem tökéletes. De hát mégis: hogyan került ő ide, és vajon hogyan hívhatják, és amúgy is, mi történt tegnap este?!

Régen írtam arról, mennyi mindenféle csudahelyen írtak már rólunk, úgyhogy adok egy kis update-et, hátha érdekel valakit.

• Több mint egy hónappal ezelőtt szakértettük az Index tech-tudomány rovatában, elmondtuk, hogy mi a véleményünk az online szakításról. A cikket ide kattintva tudjátok elolvasni.
• Az EXIT magazinban kritikát is írtak a könyvről, és minket is megszólaltattak egy interjú formájában. A kritikát ide kattintva tudjátok elolvasni. Az interjúból szeretném kiemelni vl egy mondatát: Az általános szabályok lényege, hogy az olvasó saját életében tudja hasznosítani, és ha ezek után is fájdalmasan szakít, akkora magára vessen. Az egyik barátom azóta a szakítóskönyv szerint él, és újra boldog! Tény és való, hogy ezt a képet küldtem az interjúhoz, de azt nem gondoltam, hogy ennyire furcsa módon fog megjelenni. És akkor az offline, nyomtatott változatról nem is beszéltünk még. Interjú itt.
• A végére hagytam a legnagyobb büszkeségünket (büszkeségemet). Nem is közvetlenül a könyvhöz kötődik, hanem ahhoz, hogy országos barátnénk, Karafiáth Orsolya írt egy cikket a szakításról a decemberi Elle-be, és én (én, verespalne) szakértek benne. Ki van tőlem emelve keretesbe, hogy : "Azt sosem lehet elegánsan megmondani a másiknak, hogy nem kell, kész, ennyi volt, el lehet menni." Hasonlóan csodás mondatok tehát az ELLE decemberi számában. (Azért értitek, hogy ebben a számban van Hámori Gabi, meg Gryllus Dorka, meg én! Én!)
   

Még több szakítás a szakítóskönyvben!