értékellek mint embert

Valahogy a kapros-túrós lepény miatt azt hittem, hogy fake a sztori, de annyira jellemző ez a vállalkozó kedvű férfiakra. Miért próbálják a férfiak a lehetetlent kísérteni, és egyszerre mindent akarni? Feleséget, gyereket, szeretőt, céget, szeretőt, kolléganőt, szeretőt, kiskutyát, szeretőt?

A lánynak jár egy extrapont az ápdételés szóért.

Sziasztok!

Pár hónapja még együtt olvasgattuk a blogot a férjemmel, és nem gondoltam volna, hogy valaha is én fogok ide írni. Olyan tökéletesnek tűnt a szerelmünk, és még most is alig hiszem el. Most vagyok huszonöt éves, nyolc éve ismerem, négy éve házasodtunk össze, a főiskola után. Ő ugyanannyi idős, mint én. Alapítottunk egy kicsi informatikai vállalkozást. Ő intézte a szakmai részét, én meg a szerződéseket, és a könyvelést. Egy idő után egyre több megrendelésünk volt, és szükség lett alkalmazottakra. Ő azt mondta, hogy majd az évfolyamtársai közül hív néhányat. Szerződéssel dolgoztak nálunk, mindig annyi időt, amíg egy-egy projekt tartott. Szinte kivétel nélkül nők voltak, amit akkor azzal magyarázott, hogy a srácok már rég elhelyezkedtek a szakmájukban, míg egy programozó lány sokkal nehezebben kap munkát az előítéletek miatt, de ő ismerte már őket jól a főiskoláról, és tudta, hogy jó szakemberek. Sokat kellett ügyfelekhez járni szervert telepíteni, oktatni, meg karbantartani. Jól ment az üzlet, már terveztük a gyerekvállalást. Egy késődélután a bérelt irodában elbúcsúztunk egymástól, én mentem haza, ő meg szervert karbantartani egy megbízóhoz. Másnap el kellett utaznom, így gyorsan sütöttem kapros-túrós lepényt, hogy a férjemnek ne kelljen éheznie, és különben is az volt a kedvence. Gondoltam meglepetést csinálok, beviszem a lepényt az irodába, hogy csak másnap találja meg. Lett is meglepetés. Tisztára, mint valami vacak filmben.

Ma délután egy dolog biztossá vált: október 1-jén verespálnéval a kezünkbe foghatjuk az Első Szakítóskönyvet, amit már többször beharangoztunk nektek. A könyvet itt lehet megrendelni olcsóbban.

A könyvbemutató kedvenc helyünkön, a Parázsban lesz. Mondhatni, óriási meglepetések között mutatjuk be a szakítóskönyvet terveink szerint október 10-én kora este (Figyelem, ez még változhat, de jelenleg 95 százalék, hogy ezt a dátumot kell felírnotok a kalendáriumotokba). Lesz színházi előadás, kaja és pia is, meg persze sok szakító olvasó, és a helyszínen meg lehet vásárolni a könyvet, amit dedikáltathatsz azzal, aki kirúgott, akit kirúgtál, vagy a kedvenc sztorid szerzőjével, vagy velünk. Részleteket később kaptok.

Itt minden információt közlünk a szakítóskönyvvel kapcsolatban, itt lehet feltenni technikai kérdéseket, és itt lehet anyázni, ha szar a könyv.

Kedves férfiak, mi a legjobb megoldás egy csaj felszedésére a buliban?

Bizony, a verekedés.

Muhaha.

Volt már egy sikersztorim az aranyló húslevessel és az önszopó pasival (üzenem a kedves kommentelő bandának, hogy nem volt fake, sőt...) No, a templomos pasikat összeszedő posztoló sztorijáról jött elő agyraktáramból egy régebbi sztori.

A kilencvenes évek közepén történt még Miskolcon. Én lenni lánynemű és kb. 16 éves. Akkoriban azért köreinkben a pár hét kézfogásos/pici tapi kapcsolatok mentek, akkoriban max. ennyi volt, semmi velkámszex, és ha mégis odakerült a sor (nálam spec. jóval később), akkor a fiú vette a gumit... No, éppen vége lett egy ilyen kézfogásos-csókolózásos-pici tapi kapcsolatnak, amikor elhívtak egy buliba, ahol a frissen szakított exem volt az egyik DJ, a másik én lettem volna. Nem sok kedvem volt hozzá, rádsul azért az ex jelenléte sem dobott a dolgon, de elmentem, zenéltem, nem is volt vészes. Bazi sokat ittam, de sem akkor, sem azóta nem sikerült igazán nagyon berúgni, valahogy ez nekem nem megy. Mindenesetre annyira sikerült, hogy táncoltam valami fickóval a buli végefelé, és aztán elkísért a buszmegállóba, és megvárta, míg jön a busz. Történt egy szájrapuszi meg addig ölelt, amíg nem jött meg a buszom. Na mármost az ölelésnél olyan fura volt, hogy mintha a keze full pöttyös lett volna, de annyira nem figyeltem, mint mondottam volt, némi tudatmódosító már volt bennem. Az arcára meg reggel egyáltalán nem emlékeztem, csak az a pöttyös kar rémlett mindössze.

 Az első részben sok minden történt, nehezen tudnám összefoglalni, tessék elolvasni. Kedves gyerekek, ez a szerelem. Ez, az örökké tartó, apró dolgokban jelenlévő fura valami, amit nem tudunk megmagyarázni, csak van. Már írtuk korábban, blogot, naplót ne mutogassuk a párunknak, mert az illetőben egy rólunk kialakított kép él, és ő nem a teljes élet ismeretében alakította azt ki. A széthullás ezért várható, mert persze, hogy ilyenkor a párunk azt hiszi, hogy még mindig bármikor, bárkit képesek vagyunk megcsalni. De van ez a szerelem, amiről beszéltem az előbb, tessék gondolkodni és szeretni és bízni és hinni.

Folytatódik ugye a történet, de mivel ez nem egy teleregény,  vagy kívánságmműsor, hogy a kedves kommentelők kedvében járva folytatódjon a történet, nincsen 06-90-12-34-567-es telefonszámon hívható szavazatleadás, hogy mi legyen a vége, komédia, vagy tragédia, hanem ez a nagybetűs ÉLET, az ÉN életem, az új borostás pasival.
És bocs, ha múlthéten nem voltam mindenki számára egyértelmű, az azért van, mert ha részletesen leírom a történetet, akkor
nem lett volna aki elolvassa annyira hosszúra sikerült volna.
Próbáltam, csak a lényegre koncentrálni, de ígérem most kicsit bőszavúbb leszek, és talán érthetőbb, de mindenki kedvében az írást tekintve nem járhatok, hiszen mindenki máshogy fogalmaz, és értelmez. Kérlek elégedjetek meg azzal ami van. :)

Ma úgy látszik a szexolimpia Usain Boltjaival van dolgunk, akik nem figyelnek a barátnőjükre, de miért nem? Srácok, csak egy kicsit tegyétek már oda magatokat, ne maszatoljatok.

Mivel minden vég valaminek a kezdete is egyben, ennek
jegyében leírnék egy  szakítós sztorit, ami 2003 táján esett
meg velem. Legyek a történetben mondjuk Timi. A fiú
harmincas, legyen ő Tamás.
Akkor nyáron (27 évesen) pont végetért egy hat és féléves
kapcsolatom, önálló albérletbe készülődtem és gondoltam
elszingliskedem én most egy jó ideig valahogy, fix kapcsolat
nélkül. Az exbarátommal még egy fedél alatt laktunk, de a
költözés, szakítás már eldöntött tény volt.
Egy este két barátnőmmel az A38-on mulatoztunk épp, kevesen
voltak, jó zene volt, táncoltunk ezerrel, amikor
észrevettem, hogy valaki néz, majd egyre közelebb táncol
hozzám. Végül már abszolút előttem mozog és oda is hajol,
bókolgat stb. Amikor hozzáért a kezemhez nem tudtam nem
észrevenni a  félhomályban is a karikagyűrűt, ami az ujján
csillogott. Kérdőn ránéztem, ő csak rázta a fejét: "Nem
számít!" Ez nem nagyon tetszett ugyan, de mikor elindultunk
hazafelé, a hajó hídján azért mintegy teljesen véletlenül
elpottyantottam előtte egy cetlit a telefonszámommal...
Igen, MNK. Miért is ne? ÉN független ember vagyok. Ő meg

Mivel szorgalmasan olvassátok a blogot, ezért megérdemlitek, hogy megkapjátok a világ legjobb szakítós sztoriját, amiben kicsi farkú dj-barátunk ostromolja a lányt, aki összejön a testvérrel, meg újra, meg mégse, meg újra a testvérrel. Csupa idézni való mondat a Balatontól 430 km-re.

Sziasztok! Elég régóta olvasom a bloggot, és úgy gondoltam eljött az ideje, hogy én
is megosszak egy nekem már mulatságosnak tűnő kapcsolatot, és a végkifejletét.
17 éves voltam, én a lány. Ő a fiú, 23. Neki már 7 éve volt barátnője, és 7 év után

Ha egyszer szomorú-romantikus filmet fogok készíteni, akkor ez lesz a nyitó jelenet: fiú pantomimezik egy kokakólásat, a lány pedig hoszteszkedik. És hopp, imserkedés. De a történetünk ennél fájdalmasabb, nem is vicelnénk el.

Szakításom története tulajdonképpen az az eset, amikor hirtelen kihullik egy csontváz a szekrényből, melyek létezését még csak sejteni se sejtettem. Na, persze nem az a fajta "eltűnik a rózsaszín köd" eset, de még is az "azt hitted hogy, pedig dehogy".

Katát munkám során ismertem meg, én pantomimeztem, ő pedig hoszteszkedett egy amerikai kólamultinak. Míg ő üdítőket osztogatott kedves mosollyal a bevásárló központ ki- bejáró embereinek, addig én elbaromkodtam azoknak, akiknek volt kedvük egy kis interaktív pantomimjátékot nézni. Annak ellenére, hogy sok ember megfordult erre akadt időnk néha beszélgetni, és az idő is kegyes volt, sokszor esett az eső, ilyenkor meg szabály, hogy a szolgálati kocsiban kell tölteni. A céges furgonban elökörködtünk, és úgy esett, hogy nap végére Kata megkérdezte merre lakom. Talán a véletlen, talán a sors keze, kiderült, csak pár utcányira lakunk egymástól. Igent mondtam arra, hogy hazavihet-e, és ezzel majd két óra buszozást spóroltam meg.

A gyerekkor legnagyobb baja a sok mese. Ahogy felnövünk, a mesék megmaradnak, csak kikopnak a hősök, maradunk mi, inclusive király, királynő, herceg, királylány, parasztlegény.

Kedves gyerekek!

Kacifántos és hosszú, szinte szürreális tündérmesét küldök ma nektek, melyről még a Grimm-fivérek sem mertek volna álmodni.

A történet a messzi múltban játszódott, a pontos idő elvész a memória-homályba, de az eleje bizonyosan egy esős novemberi nap esett meg. Seregszemle a következő:
- a szegény legény (jóindulatú, akár egy daganat)
- a szőke herceg (kinek esze vág, mint a tégla)
- a királylány (ki tündérlelkű, kissé iszákos és kissé nimfomán)

A szegény legény megelégelvén magánya zord börtönét, oda fordult, ahová minden reményvesztett mesehős megy hasonló helyzetben: felmászott a világhálóra, és bőszül nyomkodni kezdte iwiw-en a "Kit ismerhetek?" gombot. Természetesen a sors, mint mindig, most is kiszúrt valakivel, a királylánnyal, akinek e legény meseszép (és feleslegesen túlcikornyázott) sorokat írt. A királylányt ki tudja már, hogy mi vezérelte, midőn válaszolt, de a történelem ma úgy tartja, hogy bimbózó kapcsolat kerekedett ki az internet habjain. nyáltól csöpögő levelekbe csomagolva.

Tanácstalanul állunk a levél előtt, de azért örülünk, hogy vannak még fiatalok, akik megtalálják a párjukat. Mondjuk ehhez kell egy olyan erős kezű domina, aki esélyt sem ad az idióta férfinak, aki majdnem elbassza az életét. Figyelem, bejegyeztük az összejövős blogot, lassan ide is lehet küldeni a sztorikat.

Sziasztok! Az én sztorim egy sikertelen szakítás, szóval szakíts, ha bírsz, de nekem nem ment. Előzmény: lány 20, fiú 25, én a fiú, bár már ebben nem vagyok teljesen biztos. Lánnyal netes társkeresőn találkoztam (tudom, sikeres ember már nem lehetek), elég hamar letisztázva a randi. Vicces volt, mert borfeszt után hívtam fel, hogy ráér-e még, bár picit spicces állapotban leledzem. Találkoztunk, megittunk pár italt, hatalmas csókcsaták, oké. Másnap megint randi, itt már veszem az apró jeleket. Tudni kell, hogy a lány csillogáspárti, tele arannyal és márkás ruhákkal, én inkább drága videokártyákat veszek. Másrészt mind a ketten hihetetlenül erős jellemek vagyunk, akaratosak és makacsok, hihetetlenül harsány és én inkább a szolid nőtípust kedvelem. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék beleesni, nem ilyen nőket favorizáltam eddig. Valahogy sok volt. Ezután úgy döntöttem, hogy ezt nem kéne erőltetni, bár a hölgyike tetszik, de ennek jó vége nem lesz, szóval rakjuk ki a szűrét lehetőleg addig, míg nincs velkámszex , mert vagy belehabarodok (így meg nem kéne, ha úgyse működne), vagy csak olyan MPG leszek, mint ide Moszkva, azt meg a lelkiismeretem nem veszi be.

Ha a szakítás tanítható lenne, akkor a mai levélírónk minimum óraadó lenne vagy vendégprofesszor, mert ez egyszerre vicces és egyben kegyetlen, bár mit lehet tenni, ha a szerencsétlen hülye nem a szép szóból? Új szabály: hittanon se ismerkedj!

Úgy látszik, hogy tinikoromban erősen a templom környékére koncentráltam (lásd: egy régebbi, általam írt postot), amit azért a templomtól egy saroknyira lévő lakásunk is generálhatott. Minden esetre volt egy fiú, aki oda bezony hittanra járt. Én meg nem, mert akkor éltem a "nem kell, olyan Isten, aki megöli egyfiát" korszakomat. Azért a fiúval csak összekeveredtünk annyira, hogy elkezdjünk "járni"- kilencvenes évek teljesen legelején ez max. kézenfogást, hosszú sétákat és nagy beszélgetéseket jelentett általában. Számomra viszont egyszemélyes, nagyon unalmas színházat egy idő után. Ugyanis a fiú állandóan magáról beszélt, hogy neki milyen rossz, mennyi a gond, stb.stb., mindezt órákon át, miközben róttuk a köröket a takonyfagyasztó hidegben.
Én meg elkövettem azt a hibát, hogy engedtem, hogy hazakísérjen, majd megmondtam, hogy három napig el vagyok foglalva, csak utána találkozzunk. Ennek köszönhetően már másnap kapucsengőzött ezerrel, legalább napi kétszer, hiába küldtem haza. Ott ült a kapunál, mint egy kivert kutya. Követett. Mindenfelé. Rühelltem az egészet, és ciki volt a szüleim felé, akik egyre jobban mondták, hogy állítsam le a fiatalembert. Nos, miután sem szép szóval, sem nem szép szóval, se írva, se telefonálva, sehogy nem esett neki, hogy itt kérem a rámászás mínusz 10 pont, és mivel eleve -1ről indult, semmi esély közös jövőre sem, fogtam magamat, és egy kutyasétáltatás alkalmával az egyik ismerős srácot, akivel igencsak jóban voltam, megkértem, hogy csináljon már úgy, mintha..