értékellek mint embert

Hihetetlen, de gastrophil nevű olvasónk .pdf-ben küldte el levelét, úh most versbe szedve vagytok kénytelenek olvasni a sztorit, ami szívemhez közel áll, mivel én is kosarazom. A középiskolai bajnokságoknak még volt értelme, mivel azokat mindig megtekintették a csapatokhoz tartozó lányismerősök. Mondjuk kurva kínos volt, amikor egy Krisztina vs Kosztolányi rangadó után megvertek az egyik sarkon, pici voltam. De most már kurva nagy vagyok, és NB2-ben se nők nem néznek, se verekdés nincs. De annál tutibb dolgot nem tudok elképzelni, mint az ellenfél szurkolócsapatának legjobbját felszedni. Szegény lány miket élhetett át.

Nyelvi érdekesség: megkamilláztam.

Kedves Szakitshabirsz!
Egy adósságomat törlesztem eme sztorival a kommentelőknek. Szóval: volt nekem egy barátnőm,
akivel még a középiskolás időszakomban ismerkedtem meg. Én a saját sulim kosárcsapatának
voltam az egyik játékosa, ő meg az ellenfél egyik szurkolója, és el nem ítélhető módon az egyik
meccsünk alatt fölszedtem – elég szarul is játszottam aznap , mert inkább őrá figyeltem végig...
Gyönyörű lány volt, de tényleg, ilyen Liz Hurley ungarische verzió 2.0-ás kiadás... Meccs után
randi, majd sikeresen összejöttünk (én 18 voltam, ő 16 akkoriban, de elég fejlettnek mondható,
mind agyilag, meg miegymás). 3 hónap csok-simi-tapi kombó után sikeres fektetés, és mindennel 2
év együtt járás. Majd szakítás, mert engem elkapott a Speed korszak (ismeri valaki azt a helyet?!
brutális nők, kábulat, stb..- a mai napig nem bánom), őt meg a próbáljunk ki valami újat korszak, de
folyamatosan figyelemmel tartottuk egymást – persze összejártunk ez idő alatt is, és a teljes
kapcsolatunk alatti legnagyobb szeretkezéseket bonyolítottuk le . Se előtte (még tapasztalatlansága
okán), se utána nem volt olyan jó vele, mint az „interregnumban”:-), igazi felszabadult, óriás
kefélések...
Na ugorjunk. szóval úgy gondoltuk, mégiscsak egymásnak teremtett minket a sors és elkezdtünk
újra együtt járni. Én szülőktől elköltöztem, ő hozzám, minden szép és jó volt, beszélgettünk
esküvőről (inkább ő, én hallgattam, de terveztem későbbiekben), befejeztük főiskolát (ugyanoda
járt, csak 1-el alattam), elkezdtünk dolgozni. Plusz minden évben elvittem nyaralni, általában télen.
Egyik karácsonyra kapott egy thaiföldi utat tőlem, de, annyira nem örült neki, mint máskor (pedig
azóta is oda jár:-)). Voltak gondjaink, veszekedtünk sokat, megőrültem az állandó bulizhatnékjaitól,
meg az elbaszott misspicsa barátnőktől (mindegyik ez a tipikus „gazdag palit fogtam” oldalkocsi
típus), de az együtt töltött immár nettó 5 év emléke és az összeszokás miatt egyikünk sem tudta
igazán lezárni ezt a kapcsolatot. Ó pedig, mennyi fülest, jótanácsot kaptam a saját barátaimtól, de én
hülye soha nem hallgattam rájuk, egyébként meg nem vagyok az a nyomozós fajta, alapvetően
megbízom a partneremben , ugyanis, ha rákérdeztem valamire mindig, ezt kaptam: „ Hülye vagy?
Elmondanám, ha megcsalnálak...”, „ A barátaid, csak szét akarnak szakítani, mert olyan szép pár
vagyunk...”, „ Biztos tetszel annak a lánynak, azért hazudozik összevissza mindent rólam” és egyéb
variánsok...
Na szóval elutazás! Bangkoki reptéren, átszállás belső járatra, és irány Ko Samui , de mivel akkor
még feltöltős telefonom volt (tudom lúzer dolog, de így kontroll alatt tudtam tartani a számlámat) és
nem működött akkor még kint a pre-paid phone, ezért megkértem adja ide az övét hagy hívjam föl a
family-t, hogy minden OK. Hát qrvára nem volt OK, amikor bekapcsoltam a telefonját és jött
rögtön 3 üzenet!!!! Ugyanarról a számról!!! Persze, hogy megkamilláztam, de csak azután, hogy az
ő fejét is megnéztem, ami kábé a reptér márványpadlójának a színére konvertálódott... Szóval 1.
„Már most hiányzol, pedig még csak most indultál el...” , 2. : „Igen , anyu jobban van , emiatt ne
aggódj, csak bírd ki valahogy ezt a 2 hetet..” (én mást kívántam az anyjának éppen) 3. „Megőrülök
érted” vagy valami ilyesmi....
Na számonkérés után már ő sem tagadott tovább, és bevallotta, hogy egy közös ismerősünkkel
randizgatott egyszer-kétszer, de semmi nem történt.. Ahhhha! Én rögtön magamhoz tértem a
rózsaszín ködből... Igazából, még most is csak azt sajnálom, hogy nem vettem el az útlevelét és
hajítottam ki a reptérről aztán jusson haza, ahogy akar …
Szóval így indultunk neki a 2 hetes nyaralásnak! Szex már nem volt köztünk, pedig megpróbált
mindent, de ott nekem akkor elment a kedvem tőle, előbb tudtam volna megdugni egy kínai féllábú,
táskaárus csajt, mint őt.... Ő később számon kérte rajtam, hogy miért nem próbáltam visszahódítani
őt abban a 2 hétben, amíg kint voltunk, pedig ezt várta volna tőlem. Az igazság az, hogy
bármennyire is fájt (még sírtam is , amikor nem látott – brühühü), én már a szállodába menet
eldöntöttem, hogy ezt a kapcsolatot befejezettnek tekintem... A 2 hét alatt (2. héten csatlakozott
hozzánk egy barátom, meg a családom is...), igazából le sem szartam a fejét, eljártam
masszázsszalonokba, nem csak maszatni, elmentem motorral túrázgatni fél napokra...:-) Ő meg
tepert ezerrel, hogy ne legyen vége! Mondtam neki, hogy még gondolkozom rajta! Azért a család
előtt volt némi összebújás leginkább esténként... Hazafelé, amikor a gép Budapest fölé ért, én már
nem bírtam tovább és azt mondtam neki, hogy most szépen hazamegyünk és van 2 órája, hogy
eltakarodjon a lakásból, a cuccaival együtt. Nem értették a vámvizsgálaton, hogy miért potyognak a
könnyei szegény lánynak, talán ennyire nem akart hazajönni, kisasszony?!?!
Ezekután még beszéltünk jó párszor, én hülye adtam is volna neki még egy lehetőséget, mert
folyamatosan vissza akart jönni hozzám, mert azt mondta, az a másik fickó egy tévedés volt, és
csináljuk valahogy vissza az egészet (miközben nála lakott, és vele tartott a kapcsolat!!!). Mondtam
OK, hajlandó vagyok fátylat borítani a múltra, ha bevallja, az összes megcsalását (ugyanis addigra,
már szépen csiripeltek a madarak, hogy kikkel qrt félre – de hát tiniszerelem volt a miénk, tudtam,
hogy mást is ki fog próbálni), de ő váltig tagadott, azt mondta ez az egy volt és ezt is megbánta!!!
Szóval fél évig ment ez a huzavona, majd júliusban kimondtam véglegesen, hogy nem vagyok
hajlandó vele újrakezdeni. Augusztusra teherbe is esett az ürgétől, akihez lelépett, októberben
esküvő és még most is együtt vannak, de már repedezik a vakolat a házasságuk falain... Én
rettenetesen kivoltam, kábé novemberre tértem magamhoz... Jött egy új szerelem, de ez már egy
másik sztori, annak is vége lett, kábé akkor, amikor kiderült a csajról, hogy nem tudta ki az a Puskás
Öcsi … pffffff . de legalább felejteni segített! Ez az egész 5 éve történt egyébként..
Ronda sztori, még ha olyan igazi csattanója nincs is a történetnek.. azóta úgy néz ki, hogy
megtaláltam a párom, igaz még nem vagyunk együtt régóta, de most minden olyan más, mint az
eddigi kapcsolatokban (hát már volt egy-pár, hosszabb is, rövidebb is sok), le is kopogom a fa
fejemen!
na adios: gastrophil

Éjjel a Super Bowlon senki nem szakított - jelentem. Ezzel az infóval talán sikerül valamit helyrehoznom a reggeli baki miatt. Verespálné finom stílusban üvöltözött velem, amikor én még mindig a Giants győzelme miatt sírtam. Ha valakit érdekel Verespálné artikulátlan üvöltése, annak csengő hangnak elküldöm.

És most igyekszem kitenni egy olyan sztorit, ami nem volt még. Kérem a hardcore rajongókat, ha véletlenül volt már kint a levél, gyorsan kommenteljétek be, mert leszedem, amíg Verespálné valami borzalmas magyar filmen ül. Segítsetek, nehéz hét elé nézek.

A levélben sok erős mondat van, de ez a legjobb azt hiszem: Karácsonyi ajándékát odaadtam, én nem kaptam semmit se tőle. Pedig lehet én megérdemeltem volna. Egyébként mi az a pont, amikor a speciális érzékekkel kitapogatott megcsalásra rá merünk kérdezni?

Az egész szeptemberben kezdődött. Új szemeszter, persze mindjárt lestük is az elsős felhozatalt az egyetemen. Volt csoporttársnőm huga épp most jött ide egyetemre, beköltözéskor egyből szemkontaktus. Régebben már találkoztunk, már akkor is megakadt rajta a szemem, csak akkor még elvakított a NAGY szerelem (de ez egy másik sztori)..Egyébként szintén el tudnám látni a blogot finonabbnál mocskosabb sztorikkal, de ez most a legfrissebb, és ebbe én szívok. Első hét eltelt, nem is találkoztunk, majd összefutunk a kolesz liftjében, 200%-ra kapcsolok, majd jön a kérdés (első emelet magasságában):
- Jössz szinházba?
-háát ööö, ...
Ekkor megérkezünk a harmadik emeletre (itt lakom most), lift megáll, én 6ost megnyom, indulunk.
-Míg felérünk eldöntöd!
-De nekem nincs jegyem...
-Azzal ne törődj, mit csinálsz ma este?
-Semmit.
-Akkor jössz szinházba?
-Igen.
Röviden összefoglalva így kezdődött. Szinház, másnap ebéd, egész nap együtt, minden okésan forog. Természetesen elhangzott a van pasid kérdésre a nemleges válasz is, mert ugye házinyúlra nem lövünk, én legalábbis. Szinház után szinte minden nap együtt, suli még nincs, menjünk el gólyatáborba..Télleg minden jól alakult, gólyatábor után együtt alvás, majd mégse, mert kényelmetlen volt. Nem baj másnak együtt alszunk..Másnap jön, megvolt az első csók is..Itt alszik, milyen tuti..Este akarjuk egymást, én mégis visszautasítom (ekkor még nem esett le, hogy miért akarok olyan lánnyal hosszú távra tervezni, aki ez első éjszakán odaadná magát), ő kiborul, hogy én nem kívánom őt. Ez nem igaz, csak nem akarom mindjárt az első éjjel, mindegy, itt alszik. Innentől kezdve minden csodálatosan alakul, megvolt az első szerelmeskedés is, mint kiderült ő igen sokszor kívánja, nem baj, találtunk rá helyet, s időt. Szemeszter közben voltunk kirándulni is, nem egyszer. Egyik fullba meglepetés volt, nem tudta, csak mikor felszálltunk a buszra, hogy Brünnbe megyünk egy hétvégére..Szal minden rendben ment, néha összekaptunk komolytalan dolgokon, pl. hogy én nem bízok benne stb, mindig békülés, szeretkezés. Haza havonta egyszer járt, keleti, szóval nem utazott minden hétvégén 400 kilométert..Aztán jött a szülinapja, karkötő, ajándék, szülinapi buli, nem is tudom hogy szerethetlek ennyire szöveg felém..Minden ok, december eltelik, bulizunk, tanulunk, vizsgaidőszak, voltunk győrbe is stoppal a vasutas sztrájk miatt..Érdekesség, hogy egy győrött dolgozó fogorvos vitt el, útközbe bemondta az azóta is visszacsengő alapigazságot: a hűség kutya tulajdonság. Ekkor én még nagyon tudtam volna ugatni. Majd jön december huszadika mikoris megy haza karácsonyra, együtt szilveszterezünk, nemsoká találkozunk, de azért rendesen megadtuk a módját a búcsúzásnak.. hazament én is mentem haza. Minden nap ICQ, tartjuk a kapcsolatot, hiányzol (sajnos még most is), satöbbi. Boldog karácsonyt, hiányzol, nekem is. És ezek után jött a törés. Nem hív, nem keres (pedig apuka fizeti a telefonszámláját), írok neki, hogy miért nem hív fel, magyarázkodik, majd összeveszés és 4 napig semmi kapcsolattartás. Szilveszterkor megtörtem, írtam neki (kb. fél 7kor este), hogy jöjjön ICQra. Semmi reakció. Felhívom, ja nem tud jönni, mert megy bulizni. Kérdezem szeretsz, mire ő hogyne. Ekkor már leesett, hogy valami nem úgy van..Megígértetem vele, hogy hívjon vissza. Megígéri, nem hív. Hívom nem veszi, kinyomja, agyam elborul, eszemet elvesztem, hívom anyukámat, hogy megyek keletre, adja oda a kocsit. Elindulok kocsiért (stoppal, gyalog,szilveszterkor), nem vesznek fel, anyuka eljön értem. Anyukát hazaviszem, könyörög, zokog, hogy ne legyek hülye, de én hajthatatlan, és menni akarok, mert tudom, hogy valami nincs rendben. Lebeszél róla, azt mondja biztos bulizik, nem hallja a telefont, mindenesetre kb 11kor elindulok haza kocsival, papírok nélkül (de ekkor még nem tudtam, hogy nincs nálam), szomszéd faluba rendőrök, szerencsére nem állítottak meg.. Fél 12kor megérkezés, buli a barátokkal, alig iszok, csak rajta jár az eszem.Éjfél után sms, hiányzol, és ki vagyok bukva, semmi reakció. Másnap kelek, senki nem keresett..Hívom nővérét, azt mondja otthon van, ok, akkor add meg a vezetékes számotokat. Felhívom anyuja felveszi, kérdem hogy otthon van-e, pillanat és hívja- is.
-Szia miért nem veszed fel a telefont?
-Háát..
-Valami baj van?
-Majd megbeszéljük.- (itt jön a mindent eldöntő kérdés, amire tudtam már akkor a választ, csak nem mertem elhinni:)
-Megcsaltál?
-Majd megbeszéljük.
-Szóval igen. (Akinek eddig nem esett le, szerintem itt mindenki kapcsolt volna)
Ekkor jöttek a kérdések, melyekre azóta sem kaptam választ..Azóta már találkoztunk, történtek dolgok, szóba álltam vele, sőt kávéztunk nem egyszer, pedig arra se érdemli meg, hogy leköpjem. Karácsonyi ajándékát odaadtam, én nem kaptam semmit se tőle. Pedig lehet én megérdemeltem volna. Nem értem meg, hogy miért tette meg. Ő se tudta megmagyarázni. Állítólag most együtt van vele. Elkezdtünk csúnya játékot játszani, azzal, amivel nem szabadna. Levizsgázott, s most hazament. Majd február közepén jön vissza. Én márciusba utazok el egy hónapra tanulni Erdélybe, ott lesz a szülinapom..Csak egy dolog bánt: még mindig szerelmes vagyok..

Mivel Lackónak sajnos úgy látszik minden törlődött az agyából, hiába lenne ő az ügyeletes a héten, már megint nekem kell rendbe hoznom azt, amit ő eltolt. Cserében elmesélem, hogy a 39. Magyar Filmszemle ismét rádöbbentett arra, hogyan lehet fejleszteni a szakítósblogot: Tilla Pánik című filmjében van már olyan, hogy profi szakítóemberrel bonyolítod le a szakítást, odainted az asztalhoz és elreppeli helyetted, hogy túljóvagyhozzám, nagyonszeretlekdenembíromtovább, és legyünkbarátok, stb.

Íme a kárpótló sztori, Lackó ellen megindítottuk a fegyelmi tárgyalást. (El sem mesélem, mit választott ki nektek délutánra.)

 

Sziasztok!
 
A mai "A pszichopaták már csak ilyenek" bejegyzés ösztönzött arra, hogy megírjam én is egy - de korántsem egyetlen - szakítós történetemet. Huszonéves voltam, több nagy szerelemmel, hosszabb kapcsolattal a hátam mögött, azt hittem engem már nem érhet meglepetés... (hosszú lesz, előre is elnézést, de csak így teljes)
 
Tehát a történet:
Jó pár éve, egy hosszabb kapcsolat után, rettentően magam alatt voltam és már nagyon vágytam egy társra. A baráti körben rejlő ilyenféle lehetőségek szappanoperai társasági életünknek köszönhetően már kimerültek, illetve a további kombinációk az evolúció tiszteletének köszönhetően kerülve lettek.
 
Szerencsére mindig van egy-két jó barát, barátnő a társaságban, aki a "Van egy nagyon csinos kolléganőm, majd bemutatlak neki, ő felráz téged!" felkiáltással próbál segíteni mások magányán.
(Az "ő felráz téged" kifejezés csak később nyert értelmet nálam.)
 
Szóval, én sem jártam másképp...
 
Egy kedves barátnőm, a cégüknél recepciósként dolgozó lányt akarta bemutatni nekem. Mesélt róla sokat, pár mondatot beszéltem is vele mindig, amíg kapcsolta ismerősömet. A leírásokból csinosnak tűnt, a hangja kedves volt.
 
Már éppen rávettem magam, hogy felhívom a lányt, amikor is meglepetés ért. Ő hívott azzal, hogy közös ismerősünknek születésnapja lesz és rendezzünk neki egy meglepetésbulit a lakásomon. Jól meglepjük és nem mellesleg mi is megismerhetjük egymást. Így is lett, vakrandi nálam (nagyon kellemes meglepetés részemről, ő gondolom csak abban reménykedett, hogy legalább jófej legyek), lakásdíszítés, vendégvárás.
 
A szülinapi buli egy más jellegű (pl.: "tarkónpörgés") blogon egy külön történetet megér, de lényeg a lényeg: a végére - de szép szó - összejöttünk.
 
Én félretéve erős lokálpatriótizmusomat (ti.: a körútön kívül szédülök), elveim ellenére (kövezzetek meg ezekért az elvekért), még Budapest vonzáskörzetébe is kilátogattam, hazakísértem párszor.
 
(Utólag belegondolva, ezeknél a látogatásoknál már az elején gyanakodnom kellett volna:
1.: Első látogatás, ő és anyu otthon, én és két csokor virág érkeztem, mire ő: -Jajj, de szép, miért hoztad? Édesanyja: -Há' mi ez, lánykérés?
Majdnem kiszaladt a számon a "nem ?#!%!, csókolom, ez szimpla udvariasság!", de szerencsére príma nevelést kaptam.
2.: Miért a kutyája kapta a látszólag kényelmesebb párnát...)
 
No, mindenesetre azért szépen alakult a dolog egy-két hétig, nagyon hálás is voltam a barátnőmnek, hogy ilyen remek partit ajánlott nekem. Jókat beszélgettünk, még jobbakat szeretkeztünk újdonsült kedvesemmel, minden klappolt, amíg...
 
a) Gondoltam meglepem: ebédidő, megszereztem a céges kocsit és beállítottam egy csomag eperrel a munkahelyére.
Először nagyon örült, majd mondta menjünk ki az erkélyre, mert mondani akar valamit. Kint, már könnyes szemmel kérdezi tőlem, hogy miért csinálom ezt, miért vagyok ilyen figyelmes, ő ezt nem tudja viszonozni, nem jó ez így. (Próbáltam vigasztalni, mondtam, hogy nem várok el semmit cserébe, elég jó dolog az, hogy ő lett nekem, stb..., és csak a pillanatnyi rosszkedvének betudva el is felejtettem a dolgot pár nap múlva.)
 
b) Csörög a telefon, ő sírva hív: "...minden sz@r, ő milyen szerencsétlen, miért foglalkozom vele egyáltalán..." Mikor rákérdeztem mi történt, kiderült, hogy teregetett otthon és leesett valami ruhája az éppen nem patyolattiszta fürdőszobapadlóra. Szüleim négy éves koromban történt válása óta csak enyhén vagyok szociálisan érzékeny az ilyen jellegű problémákra, de próbáltam vigasztalni, hogy nincs semmi baj, úgy tervezték, hogy többször is lehessen használni egy mosógépet és ha nagy baj történne, Kínában - úgy tudom - még varrnak ruhákat. (Ha nem is ezek a szavaim segítettek pont, de sikerült megnyugtatnom végül.)
 
c) Nálam találkozás, kezében egy kis háromrészre nyitható tájékoztató füzetnek kinéző valami : "Hogyan éljünk depressziós családtaggal, partnerrel" (nem emlékszem a pontos címre) Na itt már (én zseni: már!) sejtettem, hogy valami nincs rendben. Végigolvasva a hat oldalt, mondom neki, hogy ahhoz képest, hogy nem a Lipóton dolgozom, IQ-ból és EQ-ból, szerintem, 80-90%-ban úgy kezeltem a dolgokat, ahogy a kis füzetecskében is tanácsolták. Erre szép kék szemeivel rámnézett és azt mondta, hogy ez remek, de a maradék 10-20%-on még dolgoznom kell...
 
A birka hozzám képest idegbeteg állat, ezért erre nemigen reagáltam, sőt - szereztem egy fehér köpenyt, nem, nem szereztem, - megpróbáltam mindenben még odafigyelőbb lenni. Megpróbáltam, nem sikerült:
 
d) Nálam. Vacsorát főzök, kajálás, utána késő estig szeretkezés. Reggel ébredés, tökéletes szeretkezés, összebújás, TV-bambulás, pihegés.
Hogy még jobban a kedvében járjak leszaladtam friss croissant-ért, tejért. Ágyban tálalom, mikor is látom, hogy mindjárt eltörik a mécses...
Copy+paste fentről: ...már könnyes szemmel kérdezi tőlem, hogy miért csinálom ezt, miért vagyok ilyen figyelmes, ő ezt nem tudja viszonozni, nem jó ez így...
Sőt: Maradjunk csak telefonkapcsolatban, majd jelentkezik, amikor úgy érzi kész lesz rá (rám), addig ne is keressem, hagyjak neki egy kis időt, hogy összeszedje magát.
 
(Próbáltam óvatosan fogalmazva jelezni neki, hogy mind baráti, mind ismerősöm szakmai segítsége bármikor rendelkezésére áll, csak szóljon.)
 
"Addig ne is keressem" kérését félig tartottam csak be, mert 2-3 naponta küldtem neki sms-t, hogy vagyok, várok, ...
Ezután már csak egyszer hívott 2 hét múlva, hogy nem megy neki ez a telefonos kapcsolattartás (akkor hívott először!!!), vége.
 
És eztán bármit is próbáltam, tényleg vége lett.
 
Nu, ekkor hívtam kedves ismerősömet, hogy megköszönjem neki a remek társközvetítést.

"Szívesen, máskor is!" volt a válasz...

Bár, ha belegondolok, működött: Fel is rázott és még azt is megtanultam, ha a jövőben "különcöt" akarok magamnak, nem kell feltétlen a debiltagozatra járni ismerkedni, elég egy segítőkész jóbarát.
 
Üdvözlettel: Holva
 
(1. Természetesen tudom, hogy a depresszió komoly dolog, nem kigúnyolni akartam ezt a betegséget. Mikor kiderült számomra, hogy ő nem kicsit depressziós, a pár hónap alatt, amíg együtt voltunk igyekeztem minden segítséget megadni neki, de aki nem akar magán segíteni, azon más sem tud...
2. Közvetítő barátnőmet kérdezve az is világos volt, hogy nem egy szerető vagy harmadik-negyedik fél miatt volt ilyen, hanem tényleg beteg volt.
3. És - bármily hihetetlen -, én is csak később tudtam jót nevetni ezen a történeten. Nem is a pszichiátriai doktorijukat védők feltüzelésére ragadtam billentyűzetet, hanem, hogy vidáman kiírjam magamból ezt az akkor nagyon is szomorú esetet.
4. Újraolvasva egy nyitott kérdés maradt, de szerintem nem is a kutya miatt történhetett, ami történt.)

Hát, akkor indítsuk a hetet egy zseniális levéllel, amit Cápalánytól kaptunk. Valami Demi Moore-os nőt képzelek magam elé, aki megkapja a cég Michael Douglasét. Ha lehetne osztályozni, amit hamarosan lehet, akkor most öt csillagot nyomnék.

Üdv az olvasónak! :-)

Nos a történet egy ifjúkori botlásom utórezgéseiről szól, illetve arról, hogy mi módon probáltam leszerelni a szóbanforgó úriembert, több-kevesebb sikerrel. Annak eldöntését, hogy kettőnk közül ki volt a kevésbé korrektebb, Rátok bízom.

5 éve egy banknál dolgoztam, akkor már jó másfél éve; melette egyetemre is jártam. Az egyetemen nyertem egy féléves külföldi ösztöndíjat, de a banktól nem akartak elengedni fizetés nélküli szabadságra, így felmondtam. A felmondásom utolsó napjait töltögettem, amelyekbe még éppen belecsúszott egy hosszúhétvégét átfogó csapatépítő tréning.

Nos, aki már volt ilyenen, az szerintem javarészt kajánul vigyorog, mert ezek leginkább az osztálykirándulásokhoz hasonlóak, itt is van hivatalos program, meg ivászat a totális szétcsúszásig. :-)

Hát itt is ez volt, és szégyen-nem szégyen, nő létemre én is alaposan eleresztettem magam, az őszi félév vizsgaidőszakának végén jártam, meg már fél lábbal kint a bankból is....

S, hát sikerült összejönni egy látásból ismert kollégával - nevezzük Péternek - , sőt a következő macskajajos reggelen mellette ébredni. Előtte, és utána is én elvből nem kavartam soha munkahelyen belül senkivel, mert elég szerencsétlen dolognak tartom, még akkor is, ha éppen nagy a szerelem (vagy ha "csak" isteni jó a szex ;-)). Jelen esetben még 2 nap volt hátra a munkaviszonyomból, meg eléggé oldott hangulatban is voltam, gondoltam, most az egyszer belefér.

A Péterrel töltött éjszaka nem okozott maradandó élményeket, s késztetést sem éreztem arra, hogy bárminemű folytatást eszközöljek, meg aztán úgyis utaztam el fél évre külföldre.

Péterünk azonban másképp gondolta, s végig az úton hazafelé teljes erőből nyomult, sőt külföldön is egy jó ideig - pénzt és energiát nem kímélve - telefonált, sms-ekkel, e-mail-ekkel bombázott. Én leépítés céljából egyre szórványosabban reagálgattam ezekre - megjegyzem, a közös éjszakánkat követő napon teljesen őszintén megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit, nem vagyok bele szerelmes, és valószínüleg nem is leszek (arra nem tértem ki, mert nem akartam megbántani, hogy szexpartnernek sem tudnám hosszútávon elképzelni).

Az idő nagy úr, Péter lelkesedése 5 hónap múltán lelohadt, én megnyugodtam, hogy hú, végre pontot tehetünk ennek a történetnek a végére.

Múltak az évek, elvégeztem az egyetemet, dolgoztam; közben férjhez mentem (nem szerelemből, nem pénzért, névházasság volt, hogy a srác állampolgárságot kapjon; s mielőtt a turbómagyarok hörögni kezdenek, egy erdélyi srácról van szó :-)); éltem az életem, szerelmek/szeretők váltották egymást...

Tavaly, a cégnél, ahol dolgozom, kineveztek csoportvezetőnek, és az én korábbi helyemre vettek fel egy új kollégát.

Ki volt az? Na, ki? Persze, hogy ő. Péter. Ott voltam az állásinterjúkon, mint leendő felettes, már akkor infarktust kaptam, mikor a HR-es áthozta a jelöltek önéletrajzait, aztán mély letargiába estem, mikor átnéztem azokat, mert eléggé gyenge volt a felhozatal, így Péter jó eséllyel a lehetséges befutók közé került; s végül - mert nem csak én egyedül döntöttem ebben - kénytelen voltam megadni magam a sorsomnak, mert bár én ellene szavaztam, a másik kettő interjúztató mellette. Ő lett az új kolléga, nem mellesleg a beosztottam is.

Mit ne mondjak, nem éreztem túl jól magam a bőrömben, főleg azután nem, miután Péter hódítási szándékai és rohamai kiújultak.

Kínos volt, mert, miután látta, hogy nem fog célba jutni, s perpillanat 2 férfi is van az életemben (férjem, akivel nyitott házasságban élünk, illetve egy akkori szerető); kétszer is megzsarolt, először avval probálkozott, hogy összeugrasszon a férjemmel, miután ez nem jött be, avval fenyegetett, hogy elterjeszti a munkatársaim között (akik között volt pár olyan srác aki szívesen összejött volna velem, de én Péter után szigorúan tartottam magam ahhoz az elvhez, hogy "házinyúlra nem lövünk", még csapatépítő tréningen alkoholos befolyásoltság alatt sem :-)), hogy ő meg én kavartunk, mikor még együtt dolgoztunk a banknál (hozzátenném, kellőképp feltupírozva az egyéjszakás kalandunkat többhónapos együttjárássá - messziről jött ember.....ugyebár azt mond, amit az arcbőre elbír).

Miután a második kísérletének sem engedtem, el is terjedt szépen ez a történet a cégen belül, szerencsére túl sokáig nem kellett feszengnem miatta, mert szinte mindenki, kívétel nélkül inkább velem szimpatizált, aki meg eddig sem kedvelt, az emiatt max mégjobban nem bírt. :-)

Bennem azért tüskeként megmaradt Péter szemétsége, s bár alapban nem vagyok bosszúálló természet, a lelkem mélyén vágytam arra, hogy legalább olyan kellemetlen helyzetbe hozzam, mint amibe miatta én kerültem.

Erre aztán alkalmam is nyílt, mégpedig egy csapatépítő tréning :-D keretében. Én, és néhány, hozzám közelálló kollégám napokkal korábban kieszeltük a haditervet, ami a következő volt.

Estére általában mindenki menetrendszerűen alkoholos befolyásoltság alá kerül, s én újra meg fogok botlani, látványosan kikezdek az egyik sráccal (Gergő), s még látványosabban el fogunk távozni az össznépi ivászat-mulatozás helyszínéről a szobám felé. :-D Mi ebben a nagy duranás?

1., Péternek kíváló lehetőség, hogy újfent ellenem intrikáljon a korábban kikosarazott cégen belüli lovagjaimnál, illetve ellenségeimnél.

2., Péter nem tudta, amit a kollégáim többsége igen, hogy Gergő a fiúkat szereti; kizárólag, szóval mégcsak nem is biszex. :-D

De mivel nagyon jó barátok vagyunk, így csókolódzni és ölelkezni hajlandó volt; különben meg ő is jót mulatott a dolgon, mert élvezte a be nem avatottak (ti. akik tudták, hogy ő meleg) megbotránkozását/meglepődését, hogy most akkor mi van evvel a Gergő fiúval, jó útra tért, átváltott a lányokra?! (kár érte egyébként, iszonyú helyes és kedves srác)

Hétfőn, mikor újfent elkezdtünk dolgozni; Péter és a kétkedők megkapták a kegyelemdöfést, mert Gergőhöz bejött a barátja - s hát, aki eddig kétkedett, annak is egyértelművé vált, hogy ők ketten egy pár. Gergő és én, kacarászva, az iroda közepén meséltük el a szombat esti "mókánkat" Gergő barátjának; olyan hangerővel, hogy a lehető legtöbb kolléga hallhassa. :-)

Nem rekonstruáltam utólag, hogy Péter hány embernél égette be magát emiatt, de elég sok lehetett, mert rá két napra felmondott, és hála istennek végleg eltűnt az életemből.

Tanulság? Hát nem tudom, én ezek után sem fogok kikezdeni kollégámmal, bár az simán előfordulhat, hogy egy volt pasim, aki eddig nem volt, az hirtelen kollégám lesz, de ennek kicsi az esélye. Vagy akkor szakmabeliekkel sem kezdek. :-)

üdv,

Cápalány

Ülök itt a 39. Magyar Filmszemlén, két pofára falom a filmeket, és Gothár Péter megvilágította számomra, hogyan kell hirdetnünk a szakítóblogot. Kertész Ákos novellájából készült fekete-fehér filmjében a női főszereplő monologizál, miközben egy kislány táncikál, majd egyszer csak megáll, és elkiáltja magát:

SZAKÍTS HA BÍRSZ!

Szabad szombaton is dolgozóknak küldöm a következő rövidet. Az ominózus TV2 riport óta tudom Zimány Lindától, hogy a nők* olyanok, mint a majmok, hát íme, eldönthető, hogy mégsem vagy mégis.

*/a sztoriból nem derül ki, de lány küldte a sztorit/

Az én történetem rendhagyó itt a blogon, abból a szempontból, hogy nem a lekoptatószöveg az érdekes, hanem az arra kapott reakció.

Kellemes kapcsolatnak indult, jó éreztük egymást (o: , de pár hónap után kezdett körvonalazódni, hogy ő jobban belelovalta magát, mint én. Akkor vártam egy kicsit, reméltem, hogy erősödnek az érzelmek, de lassacskán nyilvánvalóvá vált, hogy részemről elmarad a rózsaszín köd. Ezért némi vívódás után előadtam neki, hogy mivel ő szerelmes, én meg nem (amivel valójában ő is tisztában volt), bár kedvelem, nem szeretném ezt a kiegyensúlyozatlan kapcsolatot folytatni. Erre azt bírta kérni: "Legalább addig maradj velem, amíg nem találsz jobbat!" (Kívánsága nem teljesült.)

Mi a véleményünk a búcsúszexről? Meghosszabítja a fájdalmas elszakadás folyamatát, vagy éppen a happy endes brékáphoz járul hozzá?

Sziasztok!

Valaki említette itt a blogon, hogy hiányolja a happy endes brékápokat, íme egy:

 

„Nagyon komoly” „kapcsolat” volt a mienk, kb. 4 hónapig tartott.

Összejöttem a sráccal, ahogy kell, volt vonzalom, de mindent elsöprő szerelem nem. Gondoltam, majd kialakul. Őt viszont csak a szex hajtotta. Aztán bármilyen jó is volt vele, egy idő után többre vágytam, nem értem be azzal, hogy hetente átmegyek hozzá, jól megcsinál és hazamegyek. Egy ideig ez működik, sőt még élvezi is az ember, hogy komolytalan a dolog, nincsenek családi programok, meg a közös jövő tervezése, hanem egy laza kapcsolatban azt csinálja az ember, ami jólesik. Aztán ezt meguntam. Több kellett egy szexpajtásnál, és tudtam, vele nem lesz normális párkapcsolatom.

 

Elérkezett a szakítás napja. Nyugodtan megbeszéltük a dolgokat, nem volt sírás-rívás, „legyünk barátok” kamuduma, igazán szép szakítás volt. Aztán mintegy megkoronázva a dolgot, így szólt: „Egy búcsúszex?” Naná, hogy belementem, hiszen ez volt a „kapcsolatunk” alapja, ez volt az, ami mindig is működött.

Azóta nem találkoztunk, de ma is úgy gondolok rá, mint életem legjobb „szakítóspasijára”.

Idependent vumannak nem viszünk virágot (se sárga orchideát, se fehér szegfűt, se semit), és semmiképpen sem támadunk a család felől (se apu, se anyu, se sógor, se báty, se semmi.) Különben így járunk.

Kedves Blog!

Bár végigolvastam az eddigi bejegyzéseket (nem kis kárörvendésemre, és persze okulásomra), és számtalan okból kifolyólag történtek már itt szakítások, álljon itt az én egyik történetem mások kárörvendésére és okulására. Garantálom, ilyen indokkal csak keveseknek adatott meg a kidobottság porba súlytó érzése. Ha valaki tudja rá a nyerő válszt, ne sajnálja a biteket a kommetből.

Ahogy az lenni szokott, az ember fiának megtetszik egy lány. Próbálkoztam is nála keményen, de rövid úton kikosarazott, hozzá kell tennem, nagyon udvarias módon. Már épp feladni készültem a reményt, mikoris telefonál a lány, hogy a hétvégén összejöttek két barátnőjével, akik közül az egyiket ismertem is, és persze a pasik voltak a téma, hogy nincs egy normális, meg arra való, meg a többi -férfiaknak számára- üresnek tűnő női locsifecsi. De ami a lényeg, hogy az általam nem ismert harmadik félnek beajánlott a kikosarazóm, hogy bár neki nem voltam az esete, mégis milyen jó fej, meg inteligens, meg kedves, meg megértő, meg..... (á, úgysincs olyan hosszú a blog, hogy kiférjen minden :-) ) vagyok, és ezt a másik lányismerősöm is -tudtomon kívül- megerősítette, szóval belement a lány, hogy találkozzunk. A találkozásra egy farsangi bálban került sor, apróbb nehézségek árán, ugyanis én szentül hittem, hogy a zakóm -melyet egyik azonosítási pontként jelöltem meg- barna, de kiderült, hogy csak számomra, mert amúgy zöld. Így többször elsuhantunk egymás mellett, de legalább megvolt a közös téma, nem az időjárással kezdtük. Igazán jól telt az este, sőt, kissé meg is lepődtem, hogy a végén a következő randira ő ajánlotta az év városomat, és nem nekem kellett 20-30 km-t utaznom. Jól alakultak a dolgok, hétvégén randik, szenvedélyes "úgyhiányoztálahéten" találkozások, öblös telefonszámlák. Már kb. 1 hónapja nyúztuk egymást, mikor előkerültek olyan témák, hogy ki hogy látja az életet, bizonyos helyzetekről mit gondol, stb.. Így visszagondolva persze már akkor furcsának kellet volna lennie, hogy miért beszél egy kapcsolat legelején függetlenségről, elvárások nélküliségről, és hasonló dolgokról. De a rózsaszínű köd megtette hatását, "majd meggondolja magát", hessegettem el a gondolatokat. Aztán persze próbáltam a találkozások intenzitását is növelni, ne csak hétvégenként, pár lopott óra jusson a jóból, de jöttek a programok. Hugival, kollégákkal, családdal, barátnőkkel, fitnessedzővel, kozmetikussal (nem is ismerem ezt a két utolsó szót). És minden hétköznapra jutott egy. Mivel autóm nem volt, az esti/éjszakai vacsorák/mozi vidéken, a már említett távolság miatt pedig nem jelentettek igazi alternatívát. Bár veszekedésig nem fajultak a dolgok, persze a beszélgetésink alatt éreztettem vele a problémát, amire a sírással vegyített "úgy sajnálom, hidd el, hogy próbálkozom" választól a hosszú, néma csöndig mindent kaptam. Kivéve a gyakoribb találkozást. Aztán jött az első ünnepi hétvége, a húsvét. Gondoltam, itt az ideje, hogy legalább látásból megismerjem a családot, így jó előre egyeztetni próbáltam a programot. Nem éreztem még olyan réginek a kapcsolatunkat, hogy a vasárnapi, családi ebéden vegyek részt, ezért egyből a hétfőt ajánlottam, némi locsolkodással vegyítve. Már jött is a kész válasz, hogy ez nála mindig a huga napja, mivel oly keveset tudnak találkozni (ők... együtt laktak), ilyenkor elmennek egész napra kirándulni. Mit volt mit tenni, alkalmazkodtam. Mivel az én családomnak is kinézett egy kirándulás, elterveztem, hogy meglepem. Őrületes hiba volt, ugyanis ettől a ponttól kezdve megállíthatatlan lavinaként követték magukat az események, melynek folyományaként estére már le is vehettem az akkor még csak a képzeletemben működő IWIW-ről a "kapcsolatban" megjegyzést. A főszerepet egy virágcsokor játszotta. Történt ugyanis, hogy az volt a tervem, hogy a családi kirándulást náluk kezdjük, viszonylag korán, míg még otthon található, 15-20 perc alatt letudjuk a kötelezőt, legalább találkozunk, aztán mindenki megy a maga útjára. Így is történt, 8 óra után nemsokkal már ott voltam a házuk előtt, teljes harci díszben, egy csokor a kedvesnek, egy a még kedvesebb anyósjelöltnek. Csengetésemre megjelent az após, és közölte, hogy sajnos elkéstünk, a lányok már vagy egy órája elmentek, a mama pedig templomban van. Hát, gondoltam, így jártam, nem jött be a terv, a virágokat azért otthagytam, jelezve, hogy itt voltam, és ne nálam száradjanak el, hasztalan. Ahogy a NatGeo sorozataiban is hallani néha, "hibák sorozata vezetett a katasztrófához, melyek közül az egyik elkerülésével is meg lehetett volna akadályozni a történteket". Ez volt a második hiba. Az események innentől felgyorsultak. Papa vízbe tette a virágot, mama hazaért, és érdeklődött azok mibenléte felől. Papa elmondta, hogy a lányod udvarlója járt itt, nem találta, itthagyta, elment. Lány hazajött, mama nekiállt, hogy ha udvarlója van, húsvét másnap annyi dolga lenne, hogy ül az ablakban, és várja az ifjú herceget, mert így soha nem lesz úr a háznál (25 évesek lehettünk). Erre lány bepöccent, veszekedett, és felhívott, hogy az ominózus mondatot közölje: "Olyan vagy, mint az anyám!" Erre nem volt válaszom, mert részint látatlanban is megkedveltem a mamát, hogy így kiállt mellettem, másrészt részben egyet is értettem vele. És mivel kifejtette, hogy anyából egy is elég, néha még az is sok, így redukáljuk a találkozásaink számát. Konkrétan a "soha" kifejezést használta. Nos, így történt.

Várom a kommenteket a megfelelő válaszokkal.

 

Ismét egy történet, ahol igencsak furcsán viselkedik az "érett férfi" a nagybetűs "Aktus" előtt-alatt-közben. Ki hallott már olyat, hogy "fáradt vagyok a szexhez" meg hogy "menjünk inkább valahová?"

Nem tudom, mennyire hétköznapi az én történetem, de mindenesetre mulatságos. (Vagy annyira szánalmas, hogy már szinte vicces.)

Történt 10 hónapja

, hogy megismerkedtem valakivel az interneten /tudom, pfuj, vessetek meg :)/. Hosszú beszélgetések következtek, mindent megtudtunk egymásról. Ő (a 28 éves, "érett férfi") többek között azt, hogy én (a 22 éves, "érett nő") hamarosan nőgyógyászati műtét elé nézek, és igyekezett bennem tartani a lelket. Róla pedig kiderült, hogy 2 éve él párkapcsolatban, de le szeretné zárni, mert a hölgy - finoman szólva is - egy hisztérika, és meglehetősen súlyos egyéniség, értsd: felülről veri a 90(!) kilót. Csak nem akar neki fájdalmat okozni, blablabla...

Ezek a fent említett hosszú beszélgetések aztán észrevétlenül egyre gyakoribb "személyes baráti találkozásokba" csaptak át, és mély szimpátia alakult ki közöttünk. Ennek eredményeképp ő szakított az exszel, és rá 2 napra elcsattant az első csók is. (tudom, MNK...) A boldogságot csak a műtétem árnyékolta be, illetve az, hogy a műtét miatt nekem két hónapig tilos volt a szex. De ő ezt megértette, elfogadta, támogatott és szerelmet is vallott néhány hét(!) után, anélkül, hogy lefeküdtünk volna egymással. (Persze a kapcsolat azért nem volt teljesen plátói, csak hogy mindenkit megnyugtassak, már ha értitek, mire gondolok.)

Fejlődött a dolog, ahogy kell, minden időnket együtt töltöttük, barátokkal, családdal való összeismertetés mindkét részről, stb. És azután minden előjel nélkül beütött a krach. :) Ő közölte, hogy neki gondolkoznia kell, kér tőlem egy hetet, mert bár engem tényleg, igazán szeret, rá kell jönnie, hányadán is áll az exével. Na, ekkor kellett volna azt mondanom, hogy vége, de az ember lánya sok őrültségre képes, ha szerelmes, ugye. Tehát türelmesen vártam arra, hogy válasszon köztem és Miss Röfi között.

Egy hetes gyötrelmes tépelődés után végül megszületett A Nagy Döntés, miszerint engem akar, és sajnálja, hogy bizonytalan volt, már semmi kétsége nincs, stb. Újabb boldogság, rózsaszín felhő, etc, időközben letelt a rám rótt 8 hetes, szexmegvonással járó penitencia is. Ezt egy teljes egészében együtt töltött hétvégével ünnepeltük meg a lakásán. :) Első este létrejött a várva-várt Aktus, mindkét fél megelégedésére. :) Másnap a kapcsolat újra plátóira váltott, mivel ő saját bevallása szerint fáradt volt a szexhez. Akkor már éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, de (türelmes, megértő jókislány lévén) megvártam a másnap reggelt. Akkor újra kezdeményeztem, amire az volt a válasza, idézem: "Ááá, inkább menjünk el valahová!"
És ezen a ponton tettem fel az égető kérdést, hogy akkor most mi is az ábra. A következő beszélgetés zajlott le:

ő: "sajnálom, de nem vagyok beléd szerelmes, nem megy...vissza akarok menni exemhez"

én: "de tegnap este elalvás előtt azt mondtad, hogy szeretsz"

ő: "azt nem úgy értettem"

én: "szerinted azt, hogy >>szerelmes vagyok beléd<<, hogy lehet másképp érteni?!"

ő: "ööö... akkor még úgy is éreztem, de elmúlt... legyünk barátok..."

én: "köszönöm, de épp elég barátom van így is"

És akkor elegáns mozdulattal felálltam, hangsúlyozottan halkan becsuktam magam mögött az ajtót és eljöttem. Fájt. Nem kicsit, nagyon. :) Mi tagadás, azóta sem értem a dolgot.  / 1. Már nem is érdekel. 2. Mielőtt kitalálnátok, sem büdös, sem béna, sem frigid nem vagyok, és testi defektusom sincs. :) /

Hogy mi ebből a történetből a tanulság? Ezt én is szeretném tudni... :)  Nekem személy szerint pusztán annyit sikerült leszűrnöm az esetből, hogy MiFASZ (Minden Férfi Aljas SZemét). :))

Persze tisztában vagyok vele, hogy ez így nem igaz. Ma már végre nekem is van olyan jól működő, harmonikus, őszinte, felnőtt kapcsolatom, mint a nagyoknak. :) És azóta visítva röhögök ezen a sztorin, ha néha eszembe jut. :)

Közérdekű közlemény: Nem én vagyok a Boroka Ballsos képen, ezt nem is értem, honnan veszitek!

 

Az milyen már, hogy a lánynak bezárhatatlan harmonika-ajtaja van és a végén egy híres gitárossal* jön össze? Vagy ez csak szerintem vicces?

 

Sziasztok!

Volt egyszer egy lány, nevezzük Eszternek, akivel 18 éves korom körül jöttem össze. Egy iskolába jártunk, barátkoztunk, majd elcsábított (amivel semmi gond nem volt), egymásba szerettünk, és elkezdtünk járni. Hogy rövidre fogjam, nagyon boldogok voltunk pár hónapig, és meglepő módon nem volt gond a szexszel sem, mivel ő már nem egy fiúval lefeküdt a lakótelepről, zsenge 15 éves kora ellenére. Vagyis volt gond, az, hogy mivel 15 éves volt, nem igazán engedték el sehova, neki meg csak egy harmonika-ajtaja volt, amit köztudottan nem lehet bezárni, az apja pedig magas rangú katonatiszt volt. Ebben az egyetlen komikus elem az volt, amikor az apja félrehívott, és nagyon szigorúan megkérdezte, hogy elvettem-e a lánya szügességét, én pedig őszintén a szemébe tudtam mondani, hogy nem, mire ő megnyugodott. Na, szóval a helyhiány megoldására javasoltam neki édesapám lakását, ami a városban volt, és nem a kicsit messzi faluban, ahol egyébként éltem, így nem lett volna gond a vonatozás. Ő ezt az infót tárolta, és mondta, hogy gondolkozik rajta. Teltek a napok, és simogattam a combját a villamoson, sőt, egy plázában (hogy rühellem őket) még egy kicsit meg is fogdostam, amit amúgy imádott. Egyik nap felhívott, hogy mikor találkozzunk, és megkérdezte, hogy megvan-e még az a lakása apámnak, és szeretném-e használni. Mondtam neki boldogan, hogy igen. Letettük a telefont, és rövidesen kaptam tőle egy SMS-t, amit kitöröltem, de valahogy így hangzott. "Nem mehet ez tovább, mert te szexmániás vagy. Vége." SMS-ben. Itt nagyon felkaptam a vizet, és találkozót követeltem. Meg is jelent a Károlyi kertben, egy fiú kíséretében, aki épp a legújabb legjobb barátja volt. Tovább tolta azt az ócska kamut, hogy én szexmániás vagyok, hiszen állandóan taperolom, meg hogy egy szexmániás vagyok. Így. Aztán, amikor mondtam neki, hogy mindketten tudjuk, hogy baromság, végre megmagyarázta, hogy azért akarja befejezni, mert nem engedik el őt sehova, és ez nekem (mármint nekem) nem jó, és ez az egész nem jó nekem (igen, nekem), szóval inkább szakít velem. Még egy kicsit ordibáltam vele a Ferenciek Terén, majd hagytam elmenni, de előtte még sok szerencsét kívántam az új leendő barátjához. Ő ezt kikérte magának. Volt még egy ócska próbálkozásom egy, a lakásához felvitt rózsával, de becsengetni már nem mertem, csak letettem, de nem jött be. Nem sokkal később találkoztam vele, beszélgetni, közölte, hogy még mindig szeret engem, én is közöltem vele, hogy még mindig szeretem, rám mosolygott, és közölte, hogy soha többé nem akar járni velem. Itt már eléggé meg voltam készülve, aztán kiderült, hogy azért volt olyan furcsa, mert nyugtatókon élt, mivel abban a pár napban összefeküdt valami 30 éves fickóval, természetesen gumi nélkül, és pont nem tudta, hogy terhes-e vagy sem. Akkorra már megvolt az én gyógy-dugásom is, szóval emiatt nem neheztelek rá, csak két dolog miatt: az egyik ez a hosszadalmas, direkt kínzó, és paraszt szakítási mód, melyben engem nevezett meg hibás félként, ráadásul derült égből a lóharapás jelleggel. Aztán rövid ideig járt még azzal a sráccal, akivel nem fog járni, majd jött a másik dolog, amiért gyűlölöm: elkezdett járni annak a zenekarnak a gitárosával, akikért már akkor nagyon rajongott, amikor velem járt, és mindig lelkendezett, hogy milyen jók. El is vetette magát a sráccal, és fel is csináltatta magát gyorsan, szóval most már boldog családanya.
Nem jártunk olyan 3 hónapnál többet, de a mai napig fáj ez a borzalmas veszteség és megalázottság, ami egy tökéletesen működő kapcsolat kellődős közepén történő kivételesen gusztustalan és ocsmány szakításból kifolyólagos.
És van valami, amit nem értek az összes itteni postban, miért nem mondják ki az áldozatok a konklúziót? Én kimondom:
Eszter, a büdös kurva anyád!

Ha nem vállalható, szedjétek ki az utolsó 2 sort, köszi.

* zenekartippeket várunk a kommentekbe.

A nyomorult gépház január 10-e óta képtelen volt küldeni nekem egy meghívót, úgyhogy végül egy kedves ismerősöm jóindulatának köszönhetitek csak, hogy van egy szakítós adatlap, aminek segítségével a magyar közösségi szájton is tömörülhetünk. (A közösség létrehozására sajnos nem sikerült rájönnöm, hogyan kell.)

Na, jelöljetek meg minket, itt vagyunk: