értékellek mint embert

Tényleg vannak férfiak, akik nem szeretnek vitatkozni, egyszerűen nem az a stílusuk, mint Illés Bélának a sprint. Nem erről volt híres. Arról viszont igen, hogy kell neki a pénze. A 40ezer az mégis 40 ezer forint, és reformidőszakban az kell. A lány nem így gondolta, és nem biztos, hogy ő volt a rossz. Tessék olvasni, majd a morális ítélőszék elé cibálni a lányt. De inkább a fiút.

Tavalyelőtt ősszel történt a dolog. Nyáron egy réges-régi ismerősömmel (lány, legyen mondjuk Virág) újból felvettem a kapcsolatot (én, azaz a férfi). Ő 20-as évei elején, én a végén jártam. Aztán meg együtt, mi ketten. Vagy valami olyasféle volt; azt tisztáztam vele már az elején, hogy nem vagyok szerelmes (hasonló érzés-hiányról biztosított engem ő is). Ennek ellenére jól elvoltunk, élveztük egymás társaságát.

Rólam tudni kell, hogy vitatkozni (vagyis észérveket egymásnak ütköztetni) szeretek, veszekedni (vagyis heves érzelmek vezérelte kommunikációt folytatni) viszont egyáltalán nem. Ha mégis erre kerülne sor, akkor a nők által annyira utált „taktikához” folyamodom: csendben maradok.

Visszatérve a sztorihoz: ősszel felmerült az ötlet, el kellene menni egy wellnes hétvégére. Egyrészt szeretek szállodában lakni (munkám miatt az átlag magyarhoz képest gyakran is teszem), másrészt a vizesbázisú helyeket is kedvelem. Az ötletet felvetettem Virágnak is, akinek tetszett az elképzelés, ám a kivitelezéséhez nem volt elegendő anyagi támogatása (a főiskolai ösztöndíj és az otthonról érkező apanázs már igencsak megfogyatkozott a hónap végére). Mire felajánlottam neki, hogy kifizetem helyette, amit majd a következő hónapban megad (jahm, aki ezért fikázna, hogy nem vagyok gáláns, olvassa el újra az első bekezdés ötödik mondatát). Ezt el is fogadta, én örültem, hogy milyen jó lesz nekünk. Nos, nem lett.

Egy héttel a kijelölt időpont előtt az esti órákban éppen együtt voltunk a lakásán, amikor - így utólag visszagondolva egy nevetséges okból kifolyólag - egymásnak pattantunk. Én az intelligenciámat kétségbevontan éreztem magam (amire elég kényes vagyok), és kezdett elfajulni a veszekedés. Végül kiabálásba és ajtócsapkodásba fulladt részéről a dolog, én meg szótlanul ültem az ágyban. Majd feküdtem - vele. Gondolom, felesleges leírnom, hogy nem értünk egymáshoz aznap este. Sem.

Reggel felkelve összeszedtem magam, öltözködni kezdtem. Ő úgy tett, mint aki alszik (korábban mindig felébredt arra, ha én már motoszkáltam), én meg még mindig mérges voltam egy kicsit, ezért nem keltettem fel. Inkább leléptem, és vártam, hogy majd keres - egy héten belül mindenképp, hiszen megyünk wellness-ezni. Nem keresett, így 3 vagy 4 nap után én üzentem rá, hogy mi újság. Virág addigra már teljesen elzárkózott, és nem volt hajlandó eljönni velem (amit a sértettsége miatt meg is értek). A csavar viszont itt jön: az előre lefoglalt szoba kifizetve (ez fejenként 40 ezer forint volt egy hosszú hétvégére), aminek a számláját nem kívánta rendezni.

Három hónapig húzódott a dolog. Hol felvette a telefonjaimat és beszélgettünk, majd azt ígérte, hogy kifizeti a részét, hol nem. Végül elegem lett, és utoljára felkerestem (személyesen). Megkértem a legjobb barátomat (nő! és nem dugtunk, innen üzenem a kétkedőknek, hogy nagyon ritkán van férfi-nő barátság dugás nélkül is!), hogy ő szóljon bele a kapucsengő mikrofonjába, mert volt egy olyan érzésem: ha én tenném, nem jutnék be. Meg is tette a kedvemért, a bejárati kapun sikerült átjutni, útban voltam felfelé (sokemeletes bérház).

Intermezzo: ugyan nem vagyok kis darab ember (181 centi, 85 kg), de tartottam attól, hogy esetleg bajom eshet. Na nem Virág miatt, hanem egy esetlegesen nem várt „tényező” (szomszédok, új pasi stb.) okán. Ezért kabátzsebben egy sokkolóval igyekeztem az ajtója felé, és nagyon reméltem, hogy nem kell használnom a védelmem érdekében.

Visszatérve és befejezve a sztorit: Virágnál ott voltak a barátnői, szám szerint ketten. Kicsit ordibáltunk a szemük láttára (pedig de utálom) - Virág szerint semmivel nem tartozik, szerintem még mindig jön a szoba ráeső részével. Végül az egyik (egyébként igencsak csinos) barátnője javasolta, hogy állapodjunk meg egy felezésben (vagyis abban, hogy V fizet egy húszast), amit akkor és ott el is fogadtam, nem látván lehetőséget a teljes pénzösszeg visszaszerzésére. Másrészt baromira elegem volt már Virágból, le akartam zárni.

Utólag visszagondolva csúnyán megbűnhődtem. Egészen addig, amíg bele nem mentem a felezős dologba, meg voltam győződve arról, hogy habár hibás voltam én is a wellnes hétvége elbaltázásában, a pénzzel való átverés gerinctelensége miatt úgy éreztem, hogy a szakítás Virág miatt lett igazán ocsmány. A felezéssel viszont kvázi beismertem, hogy nagyjából ugyanolyan mértékben tehetünk a dologról.

Konklúzió? Többet nővel nem feleztem anyagiakat hitelre. Vagy meghívtam a Virág utáni partnereimet, és én álltam a cehhet, vagy ha felezni akartak, előre fizettek. És végre egy sztori, amiből nem az jön le, hogy minden nő kurva :)

Sokkot kaptunk tegnap a Parázsban, annyian voltunk. És mindenki jó fej. De most nincs erőm beszámolót írni, és még az öcsém sem készült el a képekkel. A videók meg pláne nem. Szóval azt majd később. Kommentben lehet mesélni, ki, kivel jött össze és szakított. Hajrá!

Ha valaki nem jött el, annak néhány szó a buliról. A Parázs zseniális hely, kedvesek voltak, elnézőek és jól főznek. És bevallották egy rántott sajt mellett, hogy nem értették, miért olvassák a blogot ennyien. Mondjuk ezt sokan nem értik. De azt hitték, lejön néhány depressziós fiatal, leül egy asztalhoz és szomorkodni fog. És ehelyett, jajh.

 

Üdv!

Nos, gondoltam én is elküldök egy sztorit, tavaly novemberben kezdődött a dolog. Ismerősökkel minden szombaton összefutunk dumálni meg hülyülni, az egyik szombaton haverom magával hozta a barátnőjét, ő pedig a legjobb barátnőjét rángatta magával. Talán beszéltem vele két mondatot. Aztán két héttel később, történt valami megmagyarázhatatlan, rengeteget beszélgettünk és azon a héten a Westendbe futottunk össze ismerősökkel, és volt egy fényképkiállítás, amit igaz már ő látott a barátnőjével, de azért elrángattam magammal, hogy nézzük meg. Szeretem az olyan embereket akik átéléssel beszélnek valamiről, ő is ilyen volt a fényképekkel kapcsolatban. Aztán mikor ment el kikísértem és már nem is tudom miért megfogtam a kezét, ez nem nagyon zavarta. Aztán megbeszéltünk egy teázást egy héttel későbbre, amikor is összejött a dolog. Szerelmesnek éreztem magam, de hát minden csoda két napig tart, esetünkben kb. 14-ig vagyis, az ő esetében. Szépen telt múlt az idő és elkezdtek életbe lépni a megérzéseim (bármennyire vicces, ezek nálam jól működnek). Például november 30.-án (erre emlékszem, mert eddig volt 6 ezer a jegy) elmentünk nekem Nightwish koncertjegyet, mert kellett vennem magamnak karácsonyi ajándékot, pár nappal később támadt egy megérzésem, hogy oda sem egy párként fogunk menni, nos ez már beigazolódott. Tehát, mint megtudtam, hogy lassan egy hónapon át úgy volt velem, hogy nem is érzett irántam semmit, se gyűlölet, se szeretet, se semmi. Biztos bennem volt a hiba, hogy nem vettem észre, de hogy is venném észre, ha megjátsza a boldogságot? Erre megkaptam, hogy lassú vagyok (szeretnék visszautalni a Nightwish koncertjegyre), vagyis, hogy minden pasi lassú. A vicces csak az volt, hogy a szakítás előtt 3 nappal tudtam, hogy vége lesz, mikor találkoztunk megölelt és megkérdezte: "Tudod mit akarok mondani?" a válasz egy egyszerű "Tudom" volt. Igazából kicsit átverve érzem magam, dehát az ilyen megesik. Tegnap meg havernak adtam tanácsot, aki összeakar jönni vele, úgy érzem ez az élet iróniája (főleg, mert nem zavar és valahogy éreztem, hogy az sem csak barátság). Kíváncsi vagyok mennyi idő múlva jön össze haverral.

Üdvözletem, és sok sikert a blog további folytatásához!

 

Liveblogging a Parázsból

Árulás van nem hoztak darts táblát. :(
És még nem fikázzuk eléggé az exeket...

- Két és fél év után rájöttünk, hogy nagyon szeretjük egymást, de nem illünk össze.
- Mert egy hisztis picsa... :)

A párom nem bírta elviselni, hogy az emberiség egyik fele (a nő neműek) közel kerülnek hozzám, ezért tele lett a telefonom, ilyen Zoli1, Béla2, éshasonló nevekkel. Amiket átjavítottam, amikot szétmentünk.
Viszont, van egy csomó amit nem tudok, hogy eredetileg kit tarkart. Egyszer, ha eléggé részeg leszek, felhívom, és megkérdezem, hogy honnét ismerjük egymást...

Volt olyan lány, akitől megkérdeztem, hogy és a reggeli kávém.
- Basszus, hogy itt mindenki ilyen maximalista...

Részlet a legjobb szakítós storyból:
"És akkor vége lett az óvodának..."

Ezt a képet küldték nekünk. Steve Jobsnak üzenjük, nem eladó a szakítós. Ha a srác csak üzenni akart ezzel, akkor ügyesen csinálja. Mert szakítóssal lehet úgy látszik a legjobban csajozni. De vajon mit akart közölni ezzel? A flickr-re feltöltött kép címe: az űj élettársam.

Rendes bölcsészként mindent jelként fogunk fel, ami értelmezésre szorul.

Tehát:
1, az új élettárs lehet a mac (de akkor miért a szakítósblogot nyitja meg?)
2, a szakítósblog megnyitásával akar üzenni a réginek, hogy van új élettárs?
3, vagy az újnak üzen, hogy vége a régivel?
4, vagy nekünk üzen, hogy van macje?

Nem elég, hogy a Ki szakít kivel-poszt írója megnyert magának egy barátnőt, de még a legelső posztban megénekelt barátnő is megjelent a színen, hogy elmondja az ő nézőpontját. Mert nem MNK! Crosspost forever.

Szolgálati közlemény: A buli 9-kor kezdődik. Házigazda: Verespálné meg én.

Amikor először olvastam a posztot, valahogy az volt az érzésem hogy én vagyok a kommentekben hisztérikának meg mindenfélének kikiáltott nőszemély, de végülis annyi minden nem egyezett, hogy arra gondoltam, véletlen egybeesés, meg amúgyis 1 éve volt már, sok víz lefolyt a Dunán, túl vagyunk rajta mindketten. De aztán később minél többet gondolkodtam, annál valószínűbbnek tartottam hogy a bizonyos illető írhatta, rólam. Minden történetnek 2 fele van, nem kezdek semmiféle sárdobálásba, főleg hogy magamat is sárosnak érzem, több hibát is elkövettem. De szeretnék néhány tényt megosztani:
Tény hogy sok fiúval szakítottam, de a számomra legfontosabb 2 kapcsoltban velem szakítottak, és ezekből a második alig pár nappal azelőtt történt hogy összejöttünk - és ezt ő is pontosan tudta. Az álmoskönyv szerint ez nem jó jel...beszélgettünk előző kapcsolatainkról, mert szerintem ezzel is jobban meg lehet ismerni a másikat, és akkor persze az is szóba került hogy melyiknek miért lett vége - de mint már mondtam, arról szó sincs hogy én mindenkit kidobtam volna. Sőt én nem tartom magam büszke embernek, többször is vállaltam inkább a megalázó helyzetet büszkeséget félretéve, és kértem meg az egyik ex barátomat őszintén hogy hagyjon békén, mert nem vagyok túl rajta, és úgy nem is leszek ha folyton keresi velem a kapcsolatot, mert a lelki nyugalmam nekem többet ért mint hogy eljátsszam előtte hogy milyen csodálatosan jól vagyok, és mennyrie nem érdekel.
Ezen beszélgetések alatt én tőle folyton azt hallgattam, hogy kit hogy csalt meg. Megmondtam neki hogy velem meg ne próbáljon semmi ilyesmit, mert azonnal "kivágom" igaz, nem szép kifejezés, de azt hiszem az adott körülmények indokolják. Erre sor is került, amikor még 1 hete sem jártunk, és az orrom előtt smárolt egy másik lánnyal.
Persze utólag egyértelmű hogy nem kellett volna hagynom hogy rábeszéljen hogy újrakezdjük, de mint már mondtam, nem voltam épp a helyzet magaslatán, és eddig nem fordult elő velem hasonló, azt hittem hogy ha be tudja bizonyítani nekem hogy fontos neki a kapcsolatunk, el fogom tudni felejteni ezt a kis "botlást". Pár hétig barátokként találkoztunk, elég sokat, ő tepert, gondoltam akkor csak fontos neki a dolog, a szilveszter meg összehozott minket.
De rájöttem hogy nem működik a dolog, több ok miatt is, és ezért kezdeményeztem a szakítást. Csakhogy nekünk közös a baráti körünk, és néha együtt is dolgozunk, tehát a teljes elkerülés nem működött nyilván. Bulikban meg elég nehéz volt, mert mindketten imádunk táncolni, és ő tud is, fiúkban ez ritka, ezért végül általában együtt táncoltunk, és ugye mint tudjuk a tánc a vízszitnes vágyak függőleges kifejezőeszköze....
Az e-mail, amire nem válaszolt, nem arra vonatkozott hogy mit kellett volna máshogy csinálni amíg együtt voltunk, számomra egyértelmű volt akkor már, hogy halálra volt ítélve az a kapcsolat, hanem arra, hogy mivel muszáj találkoznunk néha, próbáljon meg nem direkt lehetetlen módon viselkedni, nyilván nekem sem kellemes, de felnőttek vagyunk, muszáj találkozni, akkor erőltesse meg magát és hozzuk ki a lehető legjobbat a szituációból. Akár lehettünk volna barátok is utána, tekintve hogy mielőtt összejöttünk pár hónapig azok voltunk.
A többi dolog amit említett írásában, hát én kicsit máshogy emlékszem, de annyira zűrös volt nekem az az időszak hogy sok minden kiesik, és az biztos, hogy elég borzasztóan viselkedtem, nem is vagyok büszke rá, és nem gondolom hogy jogos volt vagy ilyesmi, szabadkozni meg nem fogok.

Ha mégsem rólam szólt az eredeti, és csak véletlenül egyezik a január, meg a sok veszekedés a 2 oroszlán között (mert ő is az) meg az elhúzódó befelyezés, akkor van egy új történetetek. :) én írtam neki e-mailt, hogy szokott-e az indexen blogokat olvasni, így elkerülendő a felesleges levélírást illetve bonyodalmakat (mert ha az író nem az akinek gondolom biztos meg fog lepődni) de nem válaszolt. Persze lehet hogy csak nem olvasta még el. Ha gondoljátok, közöljétek így is úgy is.

Ilyen még nem volt! A szakítósblog történetének első vakrandiját fogjuk leszervezni, mert tegnap levélírónk, aki feltette a Nagy Kérdést, hogy "ki szakít kivel", meggyőzte egyik levélírónkat. És igen, párra talált! Ha a nagy szerelemguru úgy akarja, akkor összekapcsollak titeket a virtuális térben, és randizhattok. De csak akkor, ha beszámoltok a lekoptatásról is.

Szolgálati közlemény: A buli 9-kor kezdődik. Háziasszony: Verespálné. Biztonsági őr: vl.

Üdv:-)

Szeretnék jelentkezni mint potenciális barátnő az utolsó általam olvasott (http://szakitshabirsz.blog.hu/2008/01/23/ki_szakit_kivel ) linkű férfiember számára:-D
ÉSZBONTÓAN jó írás volt! :-)
Minden jót a továbbiakban is:-D
Beau

Mai történetünknek is fontos tanulságai vannak, hiszen aki még nem próbált egyszerre több projektet futtatni (mint én), az nem tudja, milyen az, amikor filofaxban kell vezetni, ki, mikor érkezik. És a hasonló táncstílus is lebuktató tényező, még szerencse, hogy az én csípőmben nem remeg a bugi, lábamat nem feszíti a mambó és hajamat a roki.

Ja, nagyon elmentünk az ABC és a számok felé, pedig nem ez a cél. Viszont teoretikusokként látjuk, hogy ezek a hitelesítés fontos gesztusai , így nem lépünk fel ellenük.

Szolgálati közlemény: A buli 9-kor kezdődik. Háziasszony: Versepálné. Biztonsági őr: vl.

Szereposztás: Z. (lány), K. (lány), én (fiú)

Valamikor régen (~5 éve) ...

Z. az egyik első barátnő (egyben táncpartner), pár hónapos, nem teljesen normális kapcsolat (pl. mindent titkolni kellett a barátai és családja előtt), de az ezt megelőző hosszú nőmentes időszak teljesen elhomályosítja a problémákat...

Tavasz van, kolis rock&roll buli, Z.-t ezúttal is hiába hívtam, hát lemegyek egyedül. Megismerkedés K.-val, szuper este: tánc, beszélgetés, azonos hullámhossz... mást nem is akartam volna. Egy hét múlva este a koliszobában csörög a telefon, (K. keresztnév és lakhely alapján kiderítette a szobaszámom a portán :-), "Van-e kedvem lejönni ma este is táncolni?". Volt :) További bulik, aztán együtt táncórák K.-val, esti séták hazafelé, hosszú beszélgetések Nála a koliszobában (pár száz méterre volt a két koli egymástól)...

Z. és K. közben tudtak egymásról, a közös táncstílusnak köszönhetően többször is előfordult, h ugyanabban a buliban felváltva Z.-vel és K.-val táncolok - egyébként sem titkoltam semmit. Z. megpróbált mindent helyrehozni, szinte rá sem lehetett ismerni, de K.-nak köszönhetően lassan nekem is eltűnt a szemem elől a köd a sok problémával kapcsolatban... Szakítás Z.-vel, pár hét múlva összejöttünk K.-val, szép az élet :)

Egy hét múlva - szép kora nyári este - villamos megállóban várom K.-t, cél a Margitsziget, szabadtéri buli, végre megint együtt leszünk! (Vizsgaidőszak miatt, de valójában talán inkább a "most hirtelen nem is tudom igazán mit érzek?" problémának köszönhetően K. részéről azóta csak egyszer találkoztunk, úgyhogy már nagyon hiányzott). Ahogy várom K.-t a villamosmegállóban, látom messziről, hogy a Z.P. bejáratánál Z. barátai gyülekeznek. Z.-vel már jóval azelőtt is jóban voltunk, és sok időt töltöttem a baráti körével, de ez most nem volt a legmegfelelőbb alkalom, úgyhogy "véletlenül" nem vettem észre őket... Közben megérkezett Z. is a barátaihoz, akik természetesen szintén megismertek engem távolról, és szóltak Z.-nek, hogy hívjon már oda engem is koccintani egyet :) A srácok persze semmiről nem tudtak, és semmi rosszat nem akartak, csak éppen szerettek volna engem is bevonni a nagy sulizáró ünneplésbe. Z. pedig - ha addig nem avatta be a barátait az eseményekbe, akkor ezután sem fog hirtelen mindent megmagyarázni - nincs mit tenni oda kell jönnie hozzám. Az időzítés tökéletesen sikerült, Z. kb. 10 másodperccel K. előtt ért oda hozzám a villamosmegállóba. Puszi-puszi Z-nek, zavart csók K-nak, még zavartabb meghívás Z. részéről koccintásra. Z. megy elöl, mi K.-val kézenfogva kicsit lemaradva hátul, közben K. halkan közli is velem, hogy "ez az egész neki sajnos nem megy". Bemutatás a barátoknak, rövid , koccintás, aztán gyors lelépés - "sajnos" nem tudunk csatlakozni, Margitszigetre megyünk táncolni...

A villamoson még kapok K.-tól egy "Nem vagyok elég jó neked" stílusú gyenge lekoptató szöveget, de a sokkhatás alatt csak egy "hagyjuk, nem kell magyarázkodni..."-ra futja és lúzer módon meg sem próbálom kideríteni, hogy a szituációnak köszönhető-e a gyors befejezés vagy amúgy is ez várt volna-e rám (azt hiszem, ez utóbbi a valószínűbb). Egyébként utána tényleg el is mentünk táncolni, ami a körülményekhez képest meglepően jó volt :) persze miután hazakísértem K.-t jöhetett a nagy bánat, önsajnálat és szakítós zenék egyedül...

Lehet le-lúzerezni :)

P.

Miért tartják fontosnak az emberek, hogy azt mondhassák, ők szakítottak a másikkal? Mert így sokkal keményebbnek és sebezhetetlenebbnek tűnnek? Ez egy örök és kínzó kérdés. Sőt sokan veszekedni is tudnak azon, hogy most én veled, vagy te velem. Pedig az eredmény szempontjából mindegy.

Mivel úgy tűnik, naponta 3000n-nél többet nem vagytok képesek elolvasni, ezért most egy egészen rövid levéllel kényeztetünk titeket. A délután tehát a pihenésé, de cserébé tessék elárulni a választ a címben feltett kérdésre.

Ez nem igazán egy poénos sztori, igazából csak azt kérdezném vele, hogy
ki szakít igazából ?

Oroszlánjegyű, magát ezért büszkének tartó hölggyel ismerkedtem meg. Már
az elején az ismerkedésnél mesélgette, hogy minden eddigi partnerével ő
szakított, sose fordítva. (Hogy ez miért fontos - a büszkeségen kívül -,
sose jövök rá. Mindegy, hogy ki mondja ki a végét..Vége van, azt
kész...annyi..)

Szerelmünk viharos volt, nagy érzelmek után heves viták, amelyek
részéről úgy végződtek, hogy "VÉGE ! Ne keress, töröld a számomat, nem
kellesz, neked más nőtípus kell, stb"..
Többször is volt ez. Mert kissé kekec stílusban szoktam visszavágni a
nekem tulajdonított hamis kijelentésekre, csúsztatásokra - azt szoktam
mondani neki ezen esetekben, hogy "nem kéne ekkorát hazudnod", mire jött
az én nem hazudok, de igen hazudsz stb.és ez felpörög - mert én nagyon
nem bírom, ha meghazudtolnak.. az a végem... (Ezek nem féltékenységi
esetek voltak, megcsalás sose volt, tudta, nem is célzott rá,valszeg
dominanciakérdés .. így utólag elemezve..) Ezt követte két-három nap
mosolyszünet és én ezt letudván, amíg a teljesen komoly, mindent
felölelő végleges szakítás tartott, újra kontaktáltam telefonon a
hölggyel, - akkor már felvette, ennek az volt általában a vége, hogy
aznap már együtt aludtunk utána.

Végső pont: előzetes ellenére - aznap mindegyikünk végzi a dolgát, vagy
amit akar, én egy haverommal épp söröztem - amikor telefon : hiányzok,
szüksége van rám, menjek már ki hozzá. A két sör után kocsi nem jött
szóba, ezt soha nem kockáztatom meg, és a januári minusz 15 fokban -
félúton gyalog - elbumliztam hozzá. kb. egy óra volt.
Ezt úgy kezelte, hogy ez jár neki, - én úgy gondoltam, hogy tán a
buksimat megsimogathatná, hamár szétfagytam útközben - és rövid időn
belül elkezdett csesztetni. (Nem menzesze volt....A hölgyek biztos
jobban értenek hozzá, hogy mitől vannak ezek a random - "nőből vagyok és
kész" című hátborzongató átalakulások ciklustól függetlenül..)
Aznap este ugyan együtt aludtunk, de csak aludtunk, ennek semmi köze a
két sörhöz, érthetően nem volt szexes hangulat. Másnap reggel
folytatódott a csesztetés, ahol persze én se hagytam magam, és akkor
megint elhangzott a szó : Vége.. (ne hívjál többet stb.)
"Jól van", mondtam. (Ha már ide lekoptatási duma kell, max. ezzel tudok
hozzájárulni az oldalhoz..pedig nem az volt eredetileg..)
És akkor aznap töröltem a telefonszámát, MSN-t, soha többet nem kerestem.

Egy hónap múlva elkezdett írni emileket - amikre már nem válaszoltam -,
hogy nagyon szégyelhetném magam, milyen kitűnő kapcsolatot tettem
tönkre, én vagyok a hibás, és miért nem emlékszem arra, hogy milyen jó
volt és még mindig jó lehetne,stb. És akkor feltámadt bennem valami
gyanú...
Most akkor ki szakított? Én ? Azzal, hogy azt mondtam: Jól van" ? Ő, nem
? Amúgyis minden kapcsolatából ő lépett ki.. ebből is.. Nem ?
(Nehogymár én.. és ezzel megszakítottam egy addig egyedülálló
sorozatot.. Ugye, nem ?)
Az volt a baj, hogy akkor arra vártam, hogy legalább egyszer ő lépjen ?
Igaz, van egy olyan filozófiám, hogy ha egy nő és egy férfi közt van 10
lépés távolság, akkor abból a férfi tegyen meg 7-8-at. Amelyikben a
férfinak kell megtenni mind a 10-et, na, ott azért a nőért egy lépést se
érdemes.

Ma kiderül, ki az igazi szakítósblog olvasó, és ki az, akit csak a divat hajt ide. Hogyan mérjük le? Minden idők leghosszabb levelével. Kedvenc történeteink most összegyűjtve kapnak szerepet: hosszú kapcsolat, küldföldi szerető.

Sziasztok!
Olvasva a sztorikat, kedvet kaptam én is az íráshoz. Nemcsak azért, hogy nevessetek, mekkora lúzer lehet az embernek leánya idős fejjel, de azért is, hogy tanuljatok belőle: vannak más kultúrák a világban, amik számunkra messzinek tűnnek, de amikor ismeretlenként belelépsz, akkor nagyon nézel mi vesz körül, s mi lett volna ha...!
Bocsánat, kissé hosszú lett, de van benne sok szakítás. Meg hogy mikor kellett volna... :)

Egy csúnya, majnem 6 éves együttélesnek lett vége azzal, hogy amikor valaki mást megkedveltem és elegem lett a még jelenlegi srác folytonos megalázásaiból és egyéb dolgokból körülöttünk, közöltem vele, hogy nálam ez vége, felejtsen el, lépjen ki az életemből, nekem valaki más kell s én erre csak egy FÉL NAPJA jöttem rá, akkor közölte, hogy semmi gáz, ő már évekkel ezelőtt megcsalt s már egy gyereke is született a lánytól mialatt együtt éltünk. Lehidalás.
Akkor döntöttem el: élhetsz valakitől 4000 km távolságra vagy 4 méterre is, a bizalom csakis RAJTAD múlik, s nem azon, hogy a másik mit csinál.
Persze egyet tudok: nem bírom a távkapcsolatot.

Aztán 3 év eltelt. Hol nagy szerelmek, hol még nagyobb csalódások, és közben azt hiszem felnőttem. Csak sajnos egy téren nem: 16 évesen körültekintőbben tudtam pasit választani mint 27 évesen, mert most meg egy naív, a "néha a szerelem nem ismer határokat jellegű" marhaságban hittem. Hát többé nem :)

A történet nem Magyarországon játszódik.
Egy nyelviskolában találkoztam egy csomó arccal s mivel régóta koptatom eme helyen az iskolapadot, nagyon jól láttam, hogy mennek a dolgok: vagy együttjárás, aztán persze mindenki megy haza a maga kontinensére vagy egy-egy éjszaka, de ezeket a fajtákat meg mindenki ismeri és nem sokra becsüli. Főleg a nagyon szigorú muszlim és a párkapcsolatokat még szigorúbban felfogó egyes kelet-ázsiai országok diákjai.
Azért volt egy szép történet: egy 21 éves olasz fiú miután befejezte a kurzust s hazament Olaszba, 2 hónapra rá visszairatkozott a suliba, hogy a 17 éves spanyol barátnőjével még együtt lehessenek. S aztán megint vége az álmok világának, ahol nincs szülő, nincs vallási és kulturális elvárás, csak az van, amit szeretnél: Szerelem.

Szóval nagyon megtetszett egy srác. Persze a legeslegrosszabb mindegyik közül: minden csajra nyomult s már akkor elásta magát, amikor bemutatkoztunk: kézfogás, majd simán belesmárolt a nyakamba! Ekkor már leírtam, de mivel vonzott a bűnös elérhetetlensége állandóan találkozni akartam vele. De neki csak a partik feleltek meg. 6 vodka után. Aztán a hülye szöveg, hogy hazakísérhetlek? Aztán ahogy közlöm vele félúton, hogy fel nem jöhetsz, lestoppol, hogy ő fázik, megy vissza partizni. Oké: ha ekkora lúzer vagy, hogy a kisváros egyik legjobb csaja akar felszedni és barmulsz, hát érdekel?
Adtam még neki esélyt, mondtam, hogy szeretnék egyszer beszélgetni vele, amikor nem ittas, menjünk el kávézni, kiváncsi vagyok rá, satöbbi, ő meg: persze bébi, de nem lett semmi, mivel az ilyen csajok bonyolultak: kávé, meg randi, meg csókok, szóval nagyon hosszadalmas.... Egyszercsak megint rájött, hogy jó lenne hajtania rám, de közöltem vele sms-ben, hogy "A hétvégémet azzal töltöttem, hogy kiverjelek a fejemből, és képzeld, SIKERÜLT!"
Semmi harag, hiszen egy smár volt, ennyi.

A srác és három másik török egymás legjobb barátai voltak. A csajok kerülték őket mint a járványt, mert ezek a legyet röptében, ha lehetett. Ha a négyes 3 idősebb tagja a három testőr, akkor a negyedik, a kisgyerek, a mindenki szerint csak a "JÓ", aki valahogy csak akaratlanul pottyant bele a levesbe, legyen ő D'Artagnan. (Egy muszlim Dartanyan - hát érdekes)
Szóval D'Artagnan, a kistörök akkor épp a szelet csapta egy francia lánynak. Megtanult inni, s miközben a partikon próbált volna minél többet hozzáérni Marine-hoz (aki persze annál jobban távolodott), néha átugrott hozzám mondani egy-két kedves Háj, hogy vagy-ot. És mást, hogy a fianszéja... izéé valami... Én: Miiii, hány éves vagy, hogy már jegyesed van?! 21, de ő nem fianszét mondott, hanem nísz-t, hogy neki milyen kis cuki unokahúgai vannak, hogy hiányoznak neki! Okééé: hát az angolja nem volt jó...
Marine hazament, a srác pedig még csak azt sem érte el, hogy a kezét megfogja, pedig csak erre vágyott: megkért egyszer, hogy vegyem rá a lányt, hogy csak anniyt tegyen meg, hogy kézenfogva a tengerparton sétáljanak együtt mielőtt a lány hazamegy. Ekkor lettem borzasztóan irigy a lányra.
Szóval a haverja miatt én, ő a francé miatti lelógó orral, de egyszer összefutottunk, megsajnáltam, mondtam, menjünk el beszélgetni ha attól jobban lesz. Szomorú volt én meg többször kiemeltem, hogy b-a-r-á-t-s-á-g, nothing else, ok? Ő: persze, hogyne! S míg itt soha senkinek nem mondtam ki a koromat, neki azonnal, hoyg felejtse el, hogy kavar velem, mert 6 évvel fiatalabb (egy), (kettő) másfél hónap múlva megy haza Isztambulba. Ne is álmodjon nyári kalandról, én abból kinőttem! De nagyon vágytam egy kis szerelemre, sajnos...
A törökök körében az egyik legnagyobb poén egy kicsit később ez futotta: "D'Artagnan elkezdett azzal a csajjal angolt tanulni, de két nappal később már a csaj beszélt törökül! "
Nem lehetett lekaparni: kitartó volt, órákig, éhesen várt rám a sulink előtt, s ez nagyon imponált: vártak RÁM! S miután közölte, hogy ne ismételgessem neki, hogy idős vagyok hozzá, mert a koromat magasról leszarja, már kezdett dúlni a love. S az ágyba vezető utat is megtalálta.
Máskor az első megérzésre fogok hagyatkozni: akkor kellett volna kirúgnom, amikor már 3 napja az utolsó momentumot nem tudta megtenni az akcióban. 21 évesen NEM megy?!! Az elején gondoltam: stresszel (egy idősebb nővel?), aztán, hogy szűz (tagadta), de aztán ez már harmadszorra olyan súlyosan megalázó volt, hogy felöltöztem, bőgettem a Linkin Parkot s elküldtem a francba. De ő persze maradt, elkezdett könnyezni a szeme, s közölte, hogy szeret, s az ágy neki nem fontos.
Édes volt. Pár nap múlva megbocsátottam. Aztán már haza sem ment: nálam aludt minden éjjel. S annak ellenére, hogy a család egyetlen szeme fénye volt otthon, az egyetlen fiú, a totál elkényeztetett, aki mindenből a legjobbat kapja, nagyon jól megvoltunk: tényleg nem éreztem mellette, hogy idősebb lennék.
Persze megbeszéltük: ennek vége lesz ahogy hazamegy Törökbe, mivel nagyon zavaró, hogy az angolja nem anniyra jó, mint az enyém, így néha 5 török szótárral beszélgettünk, s mivel a távkapcsolat nekem nem megy, ha nem érhetek hozzá el fogom felejteni, s jó is lesz ez így.
De volt valami, ami közben nagyon fájt: soha de soha nem ajánlotta fel,hogy fizeti a kávémat, vagy bármit. Persze hárítottam volna, csak a felajánlást vártam volna el... S ez egyre rosszabbul esett. Főleg, mivel a barátai meg azzal jöttek, hogy tudom-e milyen mocskosul gazdag? Nem, de nem is érdekel: én nem a pénzéért vagyok vele, hanem mert sírt értem. Mert szíve van. Közben valami azt súgta, hogy nem stimmel a dologban még egy-két apró rész.
De az, hogy elmegy, egyre jobban fájt. Számoltuk a napokat. Aztán az apja végül lefoglalta a repjegyet s nem lehetett mit tenni.
Ment. Az, hogy nekem egy haveri meghívást kellett teljesítenem (micsoda véletlen, épp Isztambulba) egy hónappal később, mint ahogy elmegy, s már a jegyem is megvolt, feljogosított arra, hogy arról beszélgessünk, hogy ott találkozhatunk.
Hétfőn kellett a reptérre mennie.
Szombaton kérdeztem tőle, hogy ha októberben Isztambulban találkozunk, volna-e kedve meglátogatni Pesten karácsony után? Semmi szülőknek bemutatás, ki tudja,addig neki is lesz valakije, nekem is (valami ott belül facsaaaaaarodiiik...), csak mi lenne, mégis...
Erre azt kaptam, hogy :
"Nem, mert nem akarom, hogy reménykedj"
És ezt valami nagyon különös hangsúllyal mondta.
Csend. Nagy szemek. Micsodaaaaaaa?! Reménykedni? Miben? Gyűrűben? Vagy mi? Tudom, hogy a kapcsolatok odaát nem úgy mennek, mint itt: ott nem aludhatna nálam, én nem vagyok muszlim, s nem is kívánok az lenni (nem tudok róla sokat, de ha a saját kultúrámmal és vallásommal elégedett vagyok akkor minek a változtatás? egy pasiért? ), ott a nőknek más a szerepük, annak ellenére, hogy ő világias az nem biztosíték, hogy ha utána megyek nem járok úgy, mint a Lányom nélkül soha főszereplője...
Akkor kellett volna szakítani másodjára.
Persze megbocsátottam: mert mi van, ha tévedek... mégis..., csak mert muszlim? Persze nem eljegyzés, vagy ilyesmi, de talán valahogy esetleg folytatható...
Vasárnap este. Elbúcsúzik minden barátjától, majd hazamegyünk hozzám. Semmit sem beszélünk. Csendben fogmosás együtt, megpróbálunk elaludni. Egyszercsak a párnám nedves: életemben nem zokogtam olyan halkan, mint akkor. Hozzáér a szememhez,
"Csaj, te sírsz?"
"NEM!" S kirohanok a fürdőbe. Aztán vissza, de a szobaajtóban megint elkezdek rázkódni... Végül bekönyörög az ágyba, hogy
"Gyere, sírjunk együtt, jó? Kapcsold fel a villanyt, oké? Hát, ja nem vagy szép ha bőgsz, de én sem!"
Később: "Figyelj, nem vagyok én olyan jó, mint amilyennek hiszel!" S folytatná. De én azt akarom,hogyha elmegy rózsaszín legyen az emléke. így szépen lekussoltatom, hogy "B..meg, hadd én döntsem el, hogy kiért érdemes sírni és kiért nem!"
(Mekkora marha a szerelmes!!!)
Hétfő. Beteget jelentek a munkahelyemen és a suliban, hogy bekísérjem a repterére, mert akkora lúzer, hogy elvész a drága. Idegileg kivagyunk, 2 órát ha aludtunk.
Tudjuk: most kell megbeszélni, a vonatút alatt, hogy ez szép volt, de nem folytatható: mások vagyunk, más a vallásunk, országunk, nem megy.
De kap egy telefonhívást: az apjánál tüdőrákot diagnosztizáltak. Az egyetlen fiú és egyetlen imádott apja. S kideríti 10 perc alatt, hogy erről mindenki tudott, csak Ő nem. Végigsírja a vonatutat. Én vele együtt. Most mondjam, hogy vége? Hát: Szakíts, ha bírsz! Ha van szíved ehhez ekkor!
Elérjük a check-in-t. El kell válni. Valami ott van az agyában, látom a szemén, de csak megcsókol s anniyt mondd: See you in Turkey!
Nem: "... in Istanbul!"
Hát rendben: akkor ennek vége.

Egy hónapig kevés kontakt: az apját kíséri kemóra.
Én: kezdek megnyugodni pár hét után.
Tartom a kapcsolatot az ittmaradt török barátaival, de az egyik dolog szíven üt: egyikük egyszer csak közli:
"Az tuti, hogy nem fogsz a sráccal találkozni Isztambulban!"
Én: "Persze: elfelejtjük egymést és kész. Én ott turista leszek, egy barátomat látogatom, akit nem akarok megsérteni azzal, hogy az ex-szel is összefutok (mivel a haverom egy szegény értelmiségi, s nagyon csalódna bennem ha egy gyártulajdonos fiacskájával lógnék"
Ő: "De tényleg, ne reménykedj! Sosem fog feleségül venni! Tudod, hogy én egy svájci lányt szeretek, s a szüleimet helyreraktam, s nem szólhatnak bele az életembe. És megkérem a lény kezét s kész. De D'Artagnan szülei nagyon nagyon szigorú muszlimok, neki tényleg azt kell tennie, amit azok mondanak neki!"
Én: "Ne haragudj, de ki beszél itt házasságról egy hónap együttjárás és vagy 3000 km távolságról?!?!"
....Házasság? Nem értem...

Aztán a másik: minden ittmaradt haverja elkezd rámnyomulni. De nagyon durván. Mindegyik muszlim: török, kazah... Valahogy olyan ... igen: kurvának érzem magam. Most akkor őt nem tisztelik vagy engem? De kezd elhatalmasodni az érzés, hogy a második.

Eltelik egy hónap: vakációm a haveromhoz Isztambulba. Az ex-szel közlöm, ha van kedve, ideje, elmehetünk egy csájra, de ez rajta múlik, én nem ragaszkodom ehhez. Mindig lemondja: apja rosszabbul van, satöbbi, s közli, ha én nem is akarom, ő azért látni akar, ne legyek már önző!
Fújjj, tényleg az vagyok!
Na, találkozunk. Gyomorideg. Nála: vörös könnyes szemek.
Nekem megint nagyot dobban a szívem.
Nem érünk egymáshoz. Felmegyünk a Galata Toronyba. Elmesélem neki, a barátja mit mondott nekem a házasságról, s hogy ez menniyre nevetséges: ne higgye, hogy nekem bármikor is ez kellett, én nem akarom elvenni a fiatalságát, ráér még ezzel 10 év múlva is foglalkozni.
Hallgat.
Hideg. Vagy csak kikészült.
Pár óra múlva megfogja a kezem, s kijelenti, hogy mennyire hiányzott ez neki: megfogni a kezem. Én megcsókolom. Ő nem igazán. Majd az apja hívja, s
"Menni kell"
Én: "Tudod, a meghívás még mindig áll Pestre."
Ő: "Apám kérdezte, hogy lenne-e kedvem visszamenni angolt tanulni ugyanoda. Azt mondtam: nem."
Uppsz. Bőgök. Persze, szar az a hely, ahol lakom, érthető ha nem akar visszajönni... értem sem.
Én: "Figyelj, akkor sajnos tényleg azt kell mondanunk, hogy szia, mert elszakít két ország"
Ő: "Hát igen"
S elhajt.
Végigbőgöm az éjt.
Másnap kitalálom, hogy nem miatta, de mi lenne, ha egy év múlva odaköltöznék: szeretem azt a várost, sok barátom van ott, s még egy kicsit külföldön szeretnék tanulni, dolgozni. Miért ne ott...?

Magyarul: vak vagyok.
A vendéglátom csak egy oldalát mutatta be az iszlámnak és az iszlám világnak. Ahol minden a te döntésed. És ezt szerettem.
A kedvesnek megírtam a tervemet, s hogy ne féljen, nem miatta döntöttem így. Ő: millió puszi!

S napi 5 sms még 2 hónapig. Remény.
De egyre rosszabb: semmi értelme, mi van akkor is, ha ott leszek? Vele nem menne, tudom. Ő más, mint én. Kikészülnénk hosszú ideig egymással.
Nem találkozunk, s ez rossz. Érzem, ha ez így megy, elfelejt. S én is.
Kéri, hogy menjek, ha egy hétvégére is. Lemondom: tudom, hogy nem láthatom, ha ő az apját ápolja, akkor meg minek menjek?
Majd én ajánlom, hogy megyek: sokat kell dolgoznom ezért a pénzért, de "Csak mondd: Gyere, s én ott leszek, ha 3 napra is! Csak kérlek, foglalj egy hotelszobát nekem valahol a közeletekben! Látni akarlak! Megölelni! Apádért tovább imádkozom!"
Remegő szívvel várom a választ.
A válasz jön:
"Már el kellett volna mondanom, bocsánat, hogy nem várom meg a vizsgádat, de az van, hogy blablabla, menniyre szeretlek, de blablabla, szóval: A jövő héten lesz az eljegyzésem egy lánnyal. Én nem akarom, az apám akarja. S tudod, ő beteg, s a morál ezt kívánja."
Még írt egy fél oldalt de én sosem olvastam el.
Hazudott 4 hónapig. Mert jólesett neki. Tudta.
Majd egy másik levél tőle: "A lányt két napja láttam először. Tudod, ez a MORÁL". S: "Hogy úgy kezeltelek, mint egy ribancot? Akkor lettél volna az, ha eljöttél volna!"

Blokkoltam mindenhonnan. A képei kiírva cd-re. Száma törölve.
Tegnapelőtt, egy hónappal később török idő szerint reggel 9.15-kor volt egy anonim hívásom. Valaki csak vezetett és hallgatta, ahogy hallózom.

Tanulság?
A sok kicsi gyanús kép persze, bár későn, összeállt. hogy én voltam számára a valószínűsíthető első, talán nem kérdés. hogy menekült, mert ekkor és itt volt erre lehetősége, ez is fix.
Hogy haragszom?
Nem: szánom. Mert neki nem felelt meg az mással, amit a barátai megkaptak. Neki szív is kellett.
Hogy megbeszélték az "rossz törökkel", mint a piacon?: "nesze, vidd, egy kicsit zűrös eset, de ha ez kell!" Alkudott is rám?
Hogy megértem?
Talán. Örülök, hogynem az ő kultúrájában élek.
Csak az érzés, mint amikor a Malená-ban elviszik a szűz srácot a bordélyba... Annak a nőnek éreztem magam.
Most azért jobb.

És hogy félreértés ne essék: tisztelem a vallását, mert az egyik legjobb barátom (a vendéglátóm) vallása is ez. Még mindig szeretnék egyszer ott élni egy kis ideig. Még mindig szeretnék megtanulni törökül. Az ő nem régi török barátain kívül majdnem minden barátom török. Mindanniyan megvetik amit tett. Persze elfogadják a másik oldalt, ahogy mostmár én is.
Az, hog valaki török, vagy muszlim, az nem jelenti azt, hogy ugyanolyan aljas, mint ez a példány volt!

Ha eme regényből valamit szelektáltok, légyszi, légyszi, ezt a bekezdést NE!!!!
Köszi :)

Kedvesek, ez itt most nem egy szakítóssztori, csak néhány válasz a folyamatosan felmerülő kérdésekre.

1. A blogon megjelenő posztokat nem mi írjuk, csupán a szakitshabirsz(kukac)gmail(pont)comra érkező szakításokról, lekoptatásokról szóló leveleket tesszük közzé. éppen ezért kérünk titeket, hogy a posztot közzétevő nickekre (vl, verespalne) ne írjatok se gyalázkodó, se semmilyen levelet, a posztról szóló véleményeteket kommentben oszthatjátok meg a levél szerzőjével és az olvasókkal egyaránt. Bár jól esik, hogy ennyien aggódtok értünk.

2. rengeteg levelet kapunk, de tényleg rengeteget, amelyeket ez úton is köszönünk. próbáljuk magunkat utolérni, ahogy az egyik kedves kommentelő megállapította: "fossuk a posztokat", de még igy is nagyon el vagyunk maradva. szeretnénk a türelmeteket kérni, előbb-utóbb mindenki sorra kerül, addig is küldjetek minél több levelet.

3. igen, mindenki sorra kerül, minden levelet kiteszünk, mert ez egy közszolgálati blog, írunk is gyorsan az ortt-nek.

4. viszont ha elküldtétek a levelet, utána ne lepődjetek meg, hogy kikerült, és jé, abban a formában, ahogyan küldtétek. ezentúl nem fogunk semmit sem kivenni a levélből (itt már volt ilyen), és teljes posztot sem fogunk levenni (mint itt).

5. igen, abban a formában, ahogyan elküldték. a levelekbe nem nyúlunk bele, mert így döntöttünk. a vesszőhibákat sem javítjuk, semmit.

6. a levelek beküldőjének semmiféle adatát nem adjuk ki senkinek, se emailcím, se nick, se semmi. nincs adatkezelési szabályzatunk, egyszerűen csak így gondoljuk helyesnek és kész.

Újítások:
Szeretnénk, ha az újabb levelekhez sokkal pontosabb adatok érkeznének: város, kerület, év, szórakozóhely neve etc.. Mert már készül a googlemaps applikációnk, amin össze szeretnénk gyűjteni, melyik városban/kerületben/iskolában/szórakozóhelyen ismerkednek és szakítanak a legtöbbet. Csodálatos és hasznos térkép lenne ez, mert rögtön tudnánk, melyik helyre ne menjünk, ha feleséget/férjet keresünk.