értékellek mint embert

Nem egyszer, nem kétszer, voltam szerelmes is, próbáltam egyszer borítani, hogy akkor váljunk el, mert én nem tudok vele élni, mást szeretek.

ezt elk*rtam... Több mint egy évtizede kötöttem egy házasságot, amit nem igazán akartam, de mivel jött a gyerek, úgy éreztem nem tehetek más, próbáltam ráhangolódni, hogy jó lesz ez így. Idővel lett ház, nekem munka, kocsi, aztán még egy gyerek. Sokat kellett utaznom a munkám, tanulás miatt, keveset voltam otthon, de azért a gyerekek dolgából igyekeztem kivenni a részem meg voltak közös programok de közben egyre kevesebbet beszéltünk feleségemmel az élet dolgairól, valahogy eltávolodtunk, Ő nem dolgozott, otthon nevelgette a gyerekeket, eléggé bezárkózott. A szex sose volt egy nagy durranás vele, de ebből is egyre kevesebb lett. Úgy alakult, hogy megcsaltam a feleségem. Nem egyszer, nem kétszer, voltam szerelmes is, próbáltam egyszer borítani, hogy akkor váljunk el, mert én nem tudok vele élni, mást szeretek. Nagy veszekedés, minden, külön szobába költözés, csak közben a barátnőm megelégelte ezt a helyzetet és a feleségem is bejelentette, hogy terhes a harmadik gyerekünkkel. Maradtam. De közben akivel lehetett, lefeküdtem. Nagycsalád lettünk, feleségem is kapott autót, egyre jobb munkáim lettek, egyre több pénzt hordtam haza és valahogy közben beletörődtem, hogy most már ez így lesz, a gyerekeimet szerettem, szeretem is, a feleségemmel meg elviseltük egymást, hol jobban, hol kevésbé de éltük az életünket. Megfogadtam magamnak, hogy hűséges leszek hozzájuk. Így telt el jó pár év, amikor munkahelyen találkoztam valakivel, akinek nem tudtam ellenállni, sokáig tépelődtem közelítsek-e vagy ne, ugye a fogadalmam, a gyerekeim, az életem. Annyit tudtam, hogy ő egy klassz, fiatal csaj, okos, kedves, érzelmes, csomó közös érdeklődési pont, egyedül nevelte a három gyerekét, nem tudtam, hogy van valakije, sose beszélt róla, akkor derült ez ki, mikor észrevette, hogy akarok tőle valamit. Láttam, hogy nagyon felkavarta a közeledésem én meg hülyén éreztem magam, hogy nem tudtam magamnak parancsolni. Egy ideig nem beszéltünk, aztán ő írt egy mailt, hogy beszéljük ezt meg, mert hogy fogunk így tovább dolgozni, meg hogy azóta sem tudja hova tenni a dolgot, hisz nekem családom van, nem értette mit akarok tőle. Én sem értettem. Leveleztünk, elég sokat elmondtunk magunkról egymásnak, szakított időközben a barátjával és hajlandó volt velem eljönni egy randira. Megbeszéltük, hogy nagyon vonzódunk egymáshoz, és hogy nem tudjuk mit várhatunk egymástól, de adjunk egy esélyt magunknak, hogy kiderülhessen. Teljesen belezúgtam, úgy hogy le sem feküdtünk még, nagy dilemmában volt, hogy szabad-e nekünk ezt az egészet. Sikerült meggyőznöm, hogy igen. Innen indult nagyjából a kapcsolatunk, én tényleg úgy éreztem komolyan akarom vele, soha ilyen jó nem volt senkivel, úgy éreztem megtaláltam a társam. Eleinte megértő volt, hosszú ideig hallgatta az otthoni nyavalyáimat, megbeszéltük, hogy egyikőnk számára sem csak egy kaland, vagy ilyesmi, hogy szeretjük egymást, kérte, hogy alakítsam otthon a dolgaimat, megérti, hogy lassan, nehezen megy, de ha komolyan gondolom, akkor ne feküdjek le a feleségemmel, beszéljek vele, ne azért mert van valakim, hanem amiért eddig sem tudtam őszintén, szeretetben vele élni. Én azt mondtam neki, hogy így lesz. Hát, nem így lett, pedig nem akartam őt elveszíteni de láttam otthon, hogy ez mennyire elképzelhetetlen a feleségemnek, lebuktam a telefonszámlával, akkor mondtam, hogy van valakim, de úgy megijedtem a kiborulásától, hogy azt mondtam, csak valami vonzalom. A barátnőmnek azt hazudtam, hogy már külön alszunk a feleségemmel, hogy nehezen is de haladunk a különéléshez vezető úton. Ami részben azért igaz volt, hisz mondtam otthon, hogy el akarok válni de a feleségem hallani sem akart erről, öngyilkossággal fenyegetőzött, meg azzal, hogy akkor neveljem én a gyerekeket, ő kivonul az életünkből. Nyugtatókkal tudott csak valamennyire normális életet élni, nem bírtam elviselni, hogy miattam megy így tönkre, így éltem inkább ezt a kettős életet. Eközben a barátnőm terhes lett, nagyon megijedtem, javasoltam, hogy vetessük el, mert hogy most nem fér bele az életünkbe még egy gyerek, se neki, se nekem. Nagyon kiborult, ő is érezte, hogy nem időszerű a gyerekvállalás, bánta, hogy nem tettünk meg mindent azért, hogy ne legyen gyerek, de valahol már elkezdett kötődni a babához, nehezére esett eldönteni mi legyen. Ebben a feszültségben, meg az otthoni veszekedések, kiborulások okozta hülye lelkiállapotban bevallottam a barátnőmnek, hogy lefeküdtem a feleségemmel, hogy még mindig együtt alszunk, pont mielőtt ultrahangra ment. Úgy voltam vele, hogy már minden úgy is annyira szar, kínlódás az egész, legalább őszinte leszek. Nagyon kiborult, hogy gyakorlatilag hosszú hónapokon át hitegettem, nem hagytam neki választási lehetőséget, hazugsággal tartottam magam mellett. Azt mondta eldöntötte, hogy elveteti a gyereket, mert nem érzi, hogy számíthatna rám, nem tud bízni bennem, egyedül meg nem tud négy gyereket nevelni. Úgy éreztem hiába mondok már bámit, úgysem hisz nekem, eljátszottam a bizalmát. Otthon is elmondtam, hogy terhes a barátnőm, persze a feleségem tajtékzott, a gyerekek előtt is jelenetet rendezett, így kellett megtudniuk, hogy az apjuk egy szemétláda. Még a barátnőmet is felhívta, úgy hogy én is ott voltam, választás elé állítottt, azt mondtam el akarok válni, a barátnőmmel szeretnék élni. Azóta túl vagyunk az abortuszon, nagyon nehezen viselte, persze igyekeztem vele lenni, ahogy tudtam mentem, segítettem de azt mondja ezek után ez neki nem elég a bizalom helyreállításához, hogy én még mindig haza megyek hétvégén, hétközben is csak ritkán, éjszakára tudok hozzá menni, hogy akarom így újrakezdeni vele. Nagyon szeretem őt, tudom, hogy elrontottam, látom, milyen súlyos következményei vannak ennek a hazug, beszarós, megúszós életemnek, mindenkit megbántottam. Le akarom zárni tisztességgel a házasságom, rendezni a gyerekeimmel a kapcsolatom, kialakítani egy új életet, amit a barátnőmmel élhetek. Odahaza már tényleg külön szobában vagyunk de a feleségem még mindig nem képes elfogadni a válást, mint lehetőséget, a gyerekekkel is nehéz, neheztelnek ők is, a barátnőm meg teljesen el van keseredve, nem tudom valaha is meg fog-e tényleg bocsátani, talán ha látja, hogy tényleg válok, tényleg elköltöztem, tényleg csak a gyerekekhez megyek haza és mellette, a gyerekei mellett is vagyok, ha még engedi, akkor talán. Nem tudom, hogy lehet ezt jól csinálni. "sodródós"

Ő nekem tartogatta magát és soha senkivel nem volt még” (33 évesen!)

Üdv! Életem egyetlen sms szakítását írom meg nektek. 2007 során találkoztam vele. Nagyon ápolt, igényes, kellemes, bár mesterkélt modorú hölgy volt, egy évvel idősebb nálam, de (és ez fontos) azt hittem, kb nyolc-tízzel fiatalabb. Igen, annyira jól nézett ki. Nagyon kellemes, bár rövid beszélgetést követően kapcsolatban maradtunk. Még a nyáron szakítottunk akkori barátnőmmel, amit nem dolgoztam fel egykönnyen, ősz közepén már nyitott voltam találkozóra, de még bennem élt az előző. Nehezen felejtek. Ekkor futottunk újra össze, a részletek nem fontosak, egyre többet beszéltünk és találkoztunk, meglátogattam őt a városban, ahol lakott, ő is eljött hozzám. Hercegnő volt jó és rossz értelemben egyaránt, de nagyon figyelt rám és jól esett a törődés, úgy is kezeltem, mint egy érdemes ifjú hölgyet. Egyetemre járt, alkalmilag dolgozott mellette, szüleivel lakott, ténylegesen 22-25 évesnek gondoltam, egy kicsit éretlennek azon belül is, inkább egy 17-19 éves stílusát hozta, rendkívüli kifinomultsággal. Azon a randinkon, amikor egy napot együtt töltöttünk a városban, sok új benyomást szereztem. Először is kiderült, a Hercegnő 33 éves. A kor ideális (én 32 voltam), de ennek a fényében megmagyarázhatatlanul éretlennek tűnt. Másodjára, az első „csók” egy félős szájrapuszi volt, amit tíz perc fogmosás előzött meg a mozi és kukorica után (nem vagyok ápolatlan, de ilyen kényszeres tisztaságmániával eddig nem találkoztam). Harmadszor, nagy tervekről beszélt, amelyek engem is érintettek (én is szeretek családról, leendő gyerekekről beszélni, de az elején nem állítom középpontba a partneremet és nem hozzá kötöm). Voltak még apróságok, amelyek zavartak, de nem tudtam megmagyarázni, mi és miért, összességében egy csodálatos lánnyal töltöttem egy szép napot, csak az Erőben éreztem a zavart és nem tudtam hova tenni. Találkoztunk még egyszer-kétszer, de egyre erősödtek a rossz érzések bennem. A fizikai távolságtartása és a lelki ragaszkodása megmagyarázhatatlan kettősség volt. Eljött az idő, amikor ismét elutaztam volna hozzá. Nagyon nem volt kedvem magához az utazáshoz, a kamu ürügy nem az én stílusom, ezért választottam egy közbülsőnek tűnő (rosszul ítéltem meg) megoldást: a találkozót sms-ben lemondtam, időt kérve, miután még mindig az előző kapcsolat élt bennem, és ez igaz is maradt még hónapokon át. Személyesen lett volna tisztességes elmondani, de képtelen lettem volna nekiindulni akkor és ott. És itt jön a „poén”, amelyért a posztot megírtam. A válasz sms-ét szívem szerint szóról szóra leírnám, de sajnos az a készülék már nincs meg. Hosszú volt. Amit fel tudok belőle idézni: „Húzzak vissza a szutyok kurvámhoz aki kihasznál” „Ő lehetett volna a fény az életemben, mert ő maga a tökéletesség és a tisztaság” „Ő nekem tartogatta magát és soha senkivel nem volt még” (33 évesen!) Itt került minden a helyére. Elmondtam neki, hogy nem tisztaságot keresek, hanem egy jólesően mocskos gondolkodású nőt, akivel a testiség éppolyan fontos, mint a jó beszélgetések és az élményben gazdag programok. Hiába a remek külső, a műveltség, megértettem, miért hozta egy tinilány lelki színvonalát. Hercegnős gyermeki álmokat élt, amelyek 15 évvel túlélték a felnőttség elérését és bennem a fehér lovagot vélte felfedezni (bár lovam nincs, csak kardom). Buborékvilágot teremtett maga köré, amelyben csak azt hallotta meg, amit akart, csupa szépet és jót, a kritikákat vagy gonosz és igaztalan bántásnak érezte, vagy egyszerűen nem vette észre. Képzeletbeli barátokat teremtett magának (valós személyeket gondolt annak) és egy-egy pozitív iwiwes képaláírás (deszépvagy stb.) már lelkes rajongást és öribariságot eredményezett. Rajongói klubot indított saját magának, amelyre többször is megpróbált meghívni, a blogját, a borzalmas verseit folyamatosan reklámozta, grandiózus honlapot tervezett magának (szerencsére sosem készült el). „Szakításunk” után három héttel (ez nem sokkal karácsony előtt volt) bejelentette, hogy megismerkedett valakivel, eljegyezték és nyáron esküvő. Gratuláltam neki és onnantól kezdve sokszor rákérdeztem a képzeletbeli vőlegényére, de egy idő után kerülte a témát. :) Most már megbékélt, néha beszélgetünk, de nem változott. Ha jól tudom, most (37 éves lesz) lett egy barátja, akivel valódi kapcsolata van. Kívánom neki a legjobbakat. Tanulság: a plátói kapcsolatok egészségesek gyermekkorban (mondjuk kb. 17-20 éves kor előtt) és irodalmi művekben, de az életet inkább élem, mint álmodozok róla. Nos ennyi. Tudom modoros vagyok, de sebaj. Lehet a posztolót. :) Mao

Egy ember, ha már van párja, ne találkozgasson az exével, az sosem jó. Legalábbis szerintem.

Sziasztok. Hát nagyon sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e ezt a történetet, mert elég egyedi, és az illetők könnyen magukra ismerhetnek. De úgy döntöttem: megteszem, más is tanuljon belőle. Történt egyszer, még pár éve, hogy összejöttem egy sráccal. Egymástól 70 kilométerre laktunk, így ez ilyen távkapcsolat-szerűség volt. Albérletbe lakott, és még mielőtt először ott töltöttem volna a hétvégét, előre szólt, hogy évekig együtt volt egy lánnyal, szóval ne ijedjek meg, de még néhány cucca ott van a csajnak. Mondom:jó. Eltelt 1 hét, 2 hét, közben már én is hazavittem bemutatni. Egy idő után nagyon zavart, hogy NÉHÁNY cucc (értsd: az egész lakás, a fürdőszoba, a konyha...stb) tele volt a csaj cuccaival. Kértem, hogy pakolja el őket, de nem tette. Az első dolog akkor ért, amikor közölte, hogy volt fent nála a csaj, merthogy még mindig van kulcsa a lakáshoz, és hogy elvitt 1-2 cuccot. Már itt is gyanút foghattam volna. A második kiakasztó dolog az volt, hogy egyszer felhívtam telefonon, és a háttérben a csaj (és az új pasija) hangját hallottam. Akkor megmondta, hogy igen, szoktak találkozni, de "persze" csak barátilag. Meg most mi van ebbe? Hát a csajnak ott van az új pasija! Lehet, hogy ott van, de nekem már ez nagyon gyanús volt. Egy ember, ha már van párja, ne találkozgasson az exével, az sosem jó. Legalábbis szerintem. Ezután folyamatosan erőltette azt, hogy járjunk közös programokra az exével, meg annak az új pasijával, meg persze a baráti körével. Sosem szerettem ezeket a programokat, mert ki nem mondott feszkó volt közöttünk, meg most őszintén: melyik nő érzi jól magát a pasijával, és annak az exével édes hármasban? Nagyon sokat sírtam már ekkor, nem tudtam aludni éjjelente, idegileg kezdtem tönkremenni,mert állandóan azon aggódtam, hogy hol van, mikor én nem vagyok vele, és hogy biztos megcsal. Ha ezt felhoztam neki, szinte üvöltözött velem, hogy hogyan gondolhatok róla ilyet? Nos hát, az i-re a pontot az tette fel, amikor egyik hétvégén ő jött hozzám, azon a hétvégén pont egy program volt a városunkban, amire szerettem volna kettesbe menni vele. Leszállt a vonatról ő, az exe, és annak a pasija. Gondolhatjátok, mennyire boldog voltam... Szóval ezen én eléggé megsértődtem, mert úgy gondoltam: miért kell minden hétvégét velük töltenünk, és most egyátalán kivel jár, velem vagy az exével? Miért kell még oda is elhoznia az exét, ahol én lakom... jóhogynem, még egy ágyban is aludjon velünk... Ekkor összevesztünk, és végül úgy döntött, hogy a hajnali vonattal visszamegy oda, ahol lakik (az exével meg annak a pasijával, persze), és inkább nem alszik nálam. Ezután még volt egy olyan, hogy a csaj ottaludt nála, mert a szüleivel összeveszett, de persze nem történt köztük semmi, mert a másik szobában aludt..aha... Nos, a lényeg most kezdődik. Nekem ekkor már nagyon elegem volt, így utólag nézve már ekkor tudhattam volna, hogy mi a helyzet, és igen, nyugodtan mondhatjátok, hogy mekkora ökör voltam! Ekkor már lelkileg teljesen tönkrementem, folyamatosan bőgtem, nem bírtam, és javasoltam az illetőnek, hogy tartsunk egy pár hetes szünetet, mindenki gondolja át hogy mit akar, és, hogy nem akarok másodhegedűs lenni. A reakciója az volt, hogy oké, de hát ő sosem csalt, illetve csalna meg, meg hogy mit féltékenykedek állandóan az exére. Folyamatos veszekedések közepette úgy voltam vele, hogy egyik hétvégén elmegyek hozzá, és vagy az lesz a vége, hogy örökre szakítunk, és legalább elhozom tőle a cuccaimat, vagy megpróbálunk egy utolsó esélyt adni egymásnak. Megbeszéltük telefonon, hogy otthon lesz. Szakadó esőben vártam rá a háza előtt 2 órát, mert persze nem volt otthon. Ekkor már nem bírtam, és elindultam a belvárosba megkeresni, hátha valamelyik kocsmában van. Őt nem találtam, de a haverját igen, aki közölte, hogy a pasim az exével ment át a szomszéd városba egy koncertre (!!!!). Hajnal 1 fele meg is érkeztek, iszonyú ideges voltam, hogy engem még arra sem méltatott, hogy egy smst küldjön, hogy "helló, nem leszek itthon vagy valami", holott megbeszéltük, hogy otthon lesz. Megérkeztek, és a legnagyobb baja az volt, hogy nem is szólok hozzá, és hogy tök mérges vagyok rá. Megmondom őszintén, ekkor már eléggé be voltam állva, mert a haverjai folyamatosan kínáltak piával. A pasimmal összevesztünk, ő is, és én is külön mentünk vissza a lakására. Ott is folyamatosan veszekedtünk, én bőgtem, közben ő elaludt, én meg (köszönhetően az elszabadult indulatoknak meg a piának), az exének fogtam néhány cuccát, és szó szerint kidobtam az ablakon. Csak hogy tisztába legyetek az értékükkel (meg az én bűnömmel): kettő darab rajz volt az, amit széttéptem, egy üvegpohár, meg egy cd. Utólag gondolva lehet, hogy értelmetlen volt, meg felesleges feszkókeltés, de az elmúlt hónapok indulatai annyira bennem voltak, hogy nem bírtam magammal... kijött az összes düh, amit addig lenyeltem...és hát nem gondoltam volna, hogy még csak ezek után fog jönni a java... Másnap persze még nem vette ezt észre, aztán későn keltünk, veszekedtünk, és akkor döntöttem úgy, hogy otthagyom, amikor szó szerint elküldött a büdös picsába. Le tudtam volna köpni, olyan ideges voltam. Tehát fogtam a cuccaimat, és elindultam haza, de volt egy kis probléma... aznap már nem indult vonatom. Így kb a fél országot átutaztam, hogy hazajussak kb 4x annyi idő alatt, mint szoktam. Mire hazaértem, már kaptam a kurvaanyázós smseket, emaileket. Hogy hogyan lehetek ennyire szemét, hogy tehettem tönkre az exe munkáit, és hogy ha tudni akarom, IGEN, több ízben is megcsalt az exével (akinek ott volt az új pasija:DD). Több hétig ment ez a fenyegetőzés, az eredmény: telefonszámcsere, email blokkolás, iwiw ismerős törlés-tiltás...stb. Még a haverjait is letiltottam mindenhonnan, hogy ne találják meg a kiskapukat. Tudtam, hogy bármire képesek. Eltelt már az eset óta pár év, a fenyegetőzések hol itt, hol ott folytatódtak. Regisztráltam egy közösségi portálra, ahol ők is fent voltak, és persze mikor megtaláltak, ott is ment az anyázás. A csajnak az "ezt nem szeretem" részében még mindig az én nevem szerepel... 24 éves létére (de persze én vagyok az óvodás meg az idegbeteg). Holott nekem kellett eltűrnöm azt, hogy vele csalnak, vele, aki érezhetően mindig is felettem állt. A fenyegetőzések, hogy eljönnek és megvernek, addig fajultak, míg egyszer egy koncert ürügyén el is jöttek oda, ahol én lakom, és mint utólag megtudtam (és mint az sejthető is volt), nem a koncert volt a fő indok. Szerencsére kiszivárgott a hír, hogy jönnek., én meg még a környéken sem voltam. Az smsekre, emailekre már akkor sem válaszoltam, jópár közösségi oldalról pedig töröltem magam. Ez egy éve volt, a történet meg már jópár éves. Sokáig gondolkodtam azon, hogy bocsánatot kérjek-e a csajtól, hogy tönkretettem 1-2 cuccát, de aztán úgy döntöttem, hogy nem, mert miért kéne nekem megalázkodnom egy olyasvalaki előtt, akivel hónapokig csalt az exem, akinek mindig is alá voltam rendelve, és aki miatt szinte minden nap bőgtem, és idegileg tönkrementem? Levontam a tanulságot a történetből, igen, én is hülye voltam. Nem szabadott volna azonnal beleugranom egy kapcsolatba, főleg nem egy távkapcsolatba, figyelnem kellett volna a jelekre, és már akkor otthagyni, amikor az első gyanús jel felbukkant. Most egy ideje csitultak a kedélyek, de tudom, hogy ennek még mindig nincs vége, és most is csak azért nem fenyegetőznek, mert mindenhonnan letiltottam őket. Hát, ne kerüljetek ilyen helyzetbe...

Az aktuális partnert legtöbb esetben igenis zavarja az évi egy telefon is. Engem legalábbis.

 Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!

Sziasztok! Ahogy sok itt olvasható storyban, nálunk is az ex zavart be. Távkapcsolatnak indult. A srác vidéken lakott, én egy ideje már a fővárosban. És ugye "falun mindenki mindenkivel beszélget", néha összefutott az exével. Már akkor sem örültem ennek a nagy jófejségnek, hogy ők nem haraggal váltak, így törődnek egymással, érdekli őket a másik sorsa. Tenni nem tudtam ellene, nem is nagyon akartam. Nehogy én legyek aztán a tűzokádó sárkány. Aztán egy év elteltével a dolog komolyra fordult, a srác hozzám költözött. Nagy volt a boldogság: végre együtt, nem kell buszozni, megállóban ácsorogni, állandóan búcsúzkodni. Jött az első szülinap, amit kettesben ünnepeltünk. Ünnepeltünk volna, ha nem szólal meg a telefonja, és nem kapja meg a személyre szabott jókívánságokat az extől, és nekem meg nem kell végighallgatnom, hogy "De aranyos vagy, hogy eszedbe jutottam! Hogy vagy?" stb.Az ünnepi vacsi kihült, én meg kimentem a fürdőbe és lecseréltem a vadonat új fehérnemű együttest, amit erre az alkalomra vettem, kényelmes, jól kipróbált nagyibugyira ohne melltartó. Amikor letette, megkérdeztem, mi a szándéka a csajjal. Azt mondta, szeretné ugyanúgy tartani a kapcsolatot, mint eddig. Elővezettem, hogy nekem ez így kényelmetlen: végighallgatni a beszélgetéseket, örülni annak, hogy jé, eszébe jutott. Sokáig veszekedtünk aznap. Láttam rajta, hogy nagyon ragaszkodik a csajhoz. Ő volt neki az első, sokáig is jártak, jó. Belementem, hogy megmaradjon a kapcsolat, csak nekünk ne zavarjon többet be. Aztán nem is hallottam róla. Mégis azt éreztem, hogy várakozok. Nem tudok továbblépni a kapcsolatunkban, mert tudom,hogy neki ott az ex. Amikor hónapokkal később a házasságra kezdett célozgatni, ezt meg is mondtam neki: amíg az ő kapcsolatuk tart, amiénk nem halad semerre. Elszomorodott. Kifejtette, hogy neki fontos, hogy tudja: a csajjal minden rendben. Mert kötődik hozzá. Akkor mondtam neki, hogy kénytelen vagyok a klasszikus megfogalmazással élni: ő vagy én. Elég sokág gondolkodott a kérdésen, aztán kibökte: "És ha megígérem, hogy csak évente egyszer beszélek vele? Nem akarom kizárni az életemből." Mondtam neki, jó, de akkor a saját életével rendelkezzen, mert olyan, hogy "mi" már nincsen. Sajnálkozott még egy darabig, aztán elkezdett csomagolni. A történethez hozzátartozik, hogy volt nekemis egy exem, akivel tartottam a kapcsolatot, de a srác megkért, hogy ne tegyem, mert őt zavarja. Nem esett nehezemre eldönteni, hogy elvárom a jelenlegi pasimtól, hogy eltűrje az exemet, vagy inkább leépítem. Ha ő ugyenezt nem volt képes megtenni a kedvemért, sőt, annak ellenére "megtartotta" a csajt, hogy tudta, mennyire bánt engem, akkor talán nem is szeretett igazán. Nem tudom, hogy alakult a sorsa azóta, mert fel sem merült bennem, hogy esetleg tartsuk a kapcsolatot. Pedig nem volt egy csúnya búcsú: csak nekem nem volt jó, ahogy volt, ő meg nem változtatott, kénytelen voltam én lépni. Az ex az ex és kész. Az aktuális partnert legtöbb esetben igenis zavarja az évi egy telefon is. Engem legalábbis... Megpróbáltam valahogy elviselni, szokni a gondolatot, de nem ment. Akkor ne raboljuk egymás idejét, és ne tervezzünk közös jövőt, keressünk olyat, akivel esetleg menni fog. Üdv: M.

Első és egyetlen randinkon nem kérdeztem, hogy te figyelj és mi a vezetékneved, később meg telefonon már annyira nem is érdekelt.

Sziasztok! Az én sztorim nem az a tipikus padlóra kerülős szakítás, inkább vicces. Én akkor 17 voltam, lány, Tibi meg 26. Egy szilveszteri buliban ismertem meg, és nem gondoltam komolyan az egészet. Elvoltunk egész este, smárolás, dumálgatás, ilyenek. Csak jól akartam érezni magam szilveszterkor. Ő mégis elkérte a számom, meg mikor indultam haza, kérdezte, hogy nem akarnék e vele randizni. Persze rábólintottam, mert úgysem gondoltam, hogy egyáltalán emlékezni fog rám. Eltelt 2 nap, azalatt nem keresett, de nem is nagyon bántam a dolgot. Aztán egyszercsak hívott, hogy na akkor mi legyen a randival. Én budapesti voltam, ő hatvani, szóval a várost nem ismerte, de mondta, hogy bejön, csak találjak valami helyet, mert mivel nincs helyismerete, nem tud programot javasolni. Hát megbeszéltük, kinek mikor jó, és arra gondoltam, hogy elviszem a kedvenc kocsmámba. Nem lerobbant hely, hangulatos és jó környéken is van. Mikor a vasútállomáson találkoztunk, már sejtettem, hogy ajjaj, ebből nem lesz semmi. Tétován állt, nem tudta, hogy köszöntsön. Mondta, hogy ugye a buliban már volt smárolás, és nem tudta, most lesmároljon e, vagy sima puszi. Hm. Elmentünk a kocsmába, és a randi nem volt se jó, se rossz. Ittunk pár sört, aztán ahogy haladt előre az idő, egyre több volt a csönd. A beszélgetésekből kiderült, hogy egyáltalán nem passzolunk szellemileg. Ekkor javasoltam, hogy induljunk, hiszen neki is el kell érnie a vonatát. De ezek után mégis keresett, minden nap felhívott és telefonon érdekes módon elég sokat tudtunk beszélni. De randi valahogy sosem jött szóba. Nem értettem... Most akkor minek hívogat? Rá is kérdeztem, azt mondta, hogy eddig nem akarta elmondani, meg kínos, de nincs pénze beutazni. Ezt egyfelől megértettem, mert nem tehet róla, másfelől meg kövezzetek meg, de úgy gondoltam, hogy nem akarok olyannal járni, aki 26 éves, ereje teljében lévő férfi, és annyi pénze sincs, hogy beutazzon vonattal. Én amúgy is utálom, ha randikon fizetős a program, mert nem szeretem, ha egy férfi költ rám. Nem vagyok agyonemancipált sem, de a lényeg az, hogy nem azért nem volt pénze, mert 1-1 randira elment volna 5ezer forintja. A telefonhívások mindennaposak voltak, én meg egyre kevésbé tudtam hova tenni a dolgot. A randira nem volt túl nagy esély a közeljövőben, akkor meg minek dumálgassunk. Plusz ha arra volt pénze, hogy 2 hetente feltöltse a mobilját, akkor ahelyett inkább beutazhatott volna. A szalagavatómra sem jött el később, mert idézem: "Anyu nem hagyott pénzt az asztalon, így nem tudok elmenni". Én meg nem akartam leutazni hozzá, mert ott még nem tartok, hogy a nő házhoz megy. Talán 3. alkalommal lementem volna, de így, hogy alig ismerem, nem fogok lemenni. Végül, pár nap múlva megelégeltem a dolgot, felhívtam és mondtam neki, hogy szerintem hagyjuk a dolgot, semmi értelme. A válasza annyi volt: Ok. Ezután egy hónapra elmentem egy koncertre (Budapest) és na ki hívott előtte? Hát Tibi! Hogy pontosan merre kell menni a helyszínre, mert én biztos tudom. Jéé te is mész a koncertre? Igen, miért te is? Aha... Hű, akkor találkozzunk! Persze nem találkoztam vele, egyrészt mert rohadt sokan voltunk, másrészt mert nem is akartam. Érdekes módon a koncertjegyre volt pénze ( 6ezer forint volt), meg vonatjegyre, de egy randit nem sikerült összehozni... Hm. Koncert végén hívott, hogy beülnek egy kocsmába, nincs e kedvünk menni. Mondtam, hogy talán, mi autogramra vadásztunk, az meg hosszadalmas folyamat, mert ki tudja, mikor jönnek ki a tagok (külföldi banda volt). Persze elnyúlott a dolog, én meg hazamentem hajnalban. Erre megint hívott, tök elázva. Na ekkor szépen felhívtam a figyelmét Tibinek arra, hogy egyrészt hagyjuk már a telefonálós dolgot, másrészt részegen meg pláne ne hívogasson, nem vagyok kíváncsi a műsorára. Többet nem is hívott. És ami a legviccesebb: mai napig nem tudom a vezetéknevét. :DDD Távol állt tőle a számítógép világa, szerintem azt se tudta, hogy kell bekapcsolni, nem hogy iwiw, ahol mondjuk szilveszter után rákereshettem volna. Első és egyetlen randinkon nem kérdeztem, hogy te figyelj és mi a vezetékneved, később meg telefonon már annyira nem is érdekelt. Szóval ennyi "Csak" Tibi sztorija:)

Azóta már a negyedik barátnőnél tart, ugyanez a forgatókönyv mindegyiknél.

Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!

Közhelyes vagy sem, régóta olvaslak titeket, és régóta le akarom írni a történetemet. 20 éves lány vagyok, történetünk idején 18 éves voltam. Az akkori barátom, nevezzük őt F-nek, ekkor 23 éves volt. Öt év kicsit soknak tűnt ugyan,de ne csipogjon senki, nem emiatt lett vége a kapcsolatunknak. Akkoriban léptem ki egy 13 hónapos kapcsolatból, ami ilyen fiatalon nekem kicsit soknak és komolynak tűnt, mivel a fiú már az eljegyzést emlegette, örültem a szabadságomnak, és rengeteget randiztam. Az egyik randipartneremet jelöltem be épp az iwiwen, de előtte megnéztem a közös ismerősöket, mivel az nem volt, a "legrövidebb út" -ra kattintottam. Ekkor találtam F adatlapjára, és mivel nagyon tetszett a profilképe, megnéztem a többi képét is. Minden rendben valónak tűnt vele, és mivel semmiféle komoly kapcsolatom nem volt akkoriban, felvettem msn-re ismerkedési szándékkal. Már aznap elkezdtünk beszélgetni, szimpatikusnak tűnt, de mint kiderült volt barátnője. Én ezek után úgy voltam vele hogy akkor ez itt ennyi volt, de ő folyamatosan írogatott, hogy ő már nem szereti a barátnőjét, és találkozzunk, de szerintem ez nem korrekt, úgyhogy megírtam neki, hogy ha szakít a barátnőjével,akkor talán találkozom vele. Kábé egy hónapig tartott míg összeszedte a bátorságát hogy szakítson a lánnyal, és ezek után nem sokkal belementem a találkozóba. Tudom, hogy gyanakodnom kellett volna hogy velem is ez fog történni,de innentől kezdve 5 hónapig minden olyan volt mint egy tündérmesében. Rengeteg időt töltöttünk együtt, ő a tenyerén hordozott, azt mondta soha nem érzett így senki iránt, elhalmozott mindennel, és nagyon boldognak tűnt. Egyetlen fekete pont a képben az édesanyja volt aki 15 évesen hagyta el a családot, de már azelőtt is zűrös volt a helyzet a családban (tippjeim szerint az anyukának mániákus depressziója volt/van, ugyanis senki nem tudja él-e még egyáltalán, mert azóta nem jelentkezett), ennek nyomait ő abszolút magán viselte, nagyon ragaszkodó volt, nagyon nem akart erről beszélni, ami elég furcsa volt. Aztán szép lassan elkezdett hanyatlani a kapcsolat: elmaradoztak a megszokott sms-ek, hirtelen kevesebb ideje lett. Ez még annyira nem volt borzasztó, de ezután nem sokkal újra elkezdte az egyetemet, és semmi másról nem tudott beszélni ezen kívül, egyfolytában csak az előadásairól beszélt, a tárgyakról, arról h mennyit kell majd tanulnia. Ekkoriban elkezdett hétvégén otthon maradni,hogy ő "tanul" (2 héttel egyetem elkezdése után?), aztán meg azzal jött,hogy ő beteg, és ő nem tud találkozni velem, pedig megígérte, hogy táncolni fog velem a szalagavatómon,de jó,ha két próbán ott volt. Ekkor kezdett gyanús lenni a dolog, és mint kiderült, van az egyetemen egy lány,akit ugyanazzal a szöveggel etetett, mint engem anno, hogy ő már semmit nem érez a barátnője iránt, de nem mer még szakítani...csak a hölgyemény nem volt olyan korrekt mint én, és belement a dologba azonnal...Milyen érdekes,hogy hirtelen nem ért rá hétvégén! Persze mondanom sem kell,szakítottam azonnal, nem mondanám hogy meghatotta a dolog :D Azóta már a negyedik barátnőnél tart, ugyanez a forgatókönyv mindegyiknél. Az egyiket megpróbáltam figyelmeztetni, de azt hitte, féltékeny vagyok, később bocsánatot kért hogy nem hitt nekem.... Én azóta boldog párkapcsolatban élek, ezt i csak azért írtam le, hogy a többi lány tanuljon belőle.

Ő elég szépen megfogalmazta, mi is a baja. A búcsú pillanataiban azon gondolkodtam, felképeljem-e.

Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!

Sziasztok! Tavaly lett vége egy alig egy éves kapcsolatomnak. A lány szakított, mert úgy érezte, nem szeretett belém. Egy év alatt... nem tudom, mire várt... majd hátha holnap? Hát... Na mindegy. Ő elég szépen megfogalmazta, mi is a baja. A búcsú pillanataiban azon gondolkodtam, felképeljem-e: "Tudod, én megpróbáltalak szeretni, de nem volt szikra. Azért is nem mondtam neked sokszor, hogy szeretlek, csak néha. Vártam, hogy igaz legyen, és tényleg ki tudjam mondani rendesen." És még én örüljek, hogy legalább "próbálkozott"? Nem szeretett, de akkor minek mondta egyáltalán? Vagy miért tett úgy? Nem erőszak velem lenni csak azért mert olyan rendes gyerek vagyok. És csak mert én azt mondom, szeretem, nem kell visszamondani, ha nem igaz. Az egészből azt a következtetést vontam le, hogy ha valakinek nehezére esik kimondani, hogy szeret, attól nem kell sokat várni, mert biztosan nem érzi azt, amiről beszél. Egy évet csesztem el az életemből erre a felismerésre. Kívánjatok nekem sok szerencsét a következő nagy megvilágosodáshoz! Remélem, kevesebbe fog kerülni, mint ez a mostani! Üdv! pak

Gyereket akarok. ha szülsz nekem hármat, elveszlek. Ha nem, akkor tűnj el innen minél hamarabb!

Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!

Sziasztok! Az én történetem elég egyszerű. Nagy szerelem, két év együttjárás, utána két év együttélés. A srác (32) tisztában volt vele, hogy nekem fontos a családalapítás, csak azzal nem, hogy van egy kitételem. Ha nincs esküvő, akkor nincs gyerek se. Azt mondta, ő készen áll az apaságra, hagyjam abba a fogamzásgátló szedését és essünk neki. Leültettem és elmondtam, hogy amikor abbahagyom a tabletták szedését, a kötelező szünet miatt onnan még körülbelül egy-másfél év, ha szerencsénk van, mire a pici megérkezik. És én addig nem hagyom abba a gyógyszert, amíg össze nem házasodunk. Harmincnégy fölött viszont már nem szándékozom szülni, a sok hülye vizsgálat meg a nagy rizikó miatt. A srác kiakadt. Mert ő minimum három, de inkább négy gyereket akart, lehetőleg azonnal, én pedig akkor már 31 voltam, szóval az időből éppen kifutottunk. A nagy dühöngésben egyszercsak megállt, rámnézett és haláli nyugalommal közölte: "Gyereket akarok. ha szülsz nekem hármat, elveszlek. Ha nem, akkor tűnj el innen minél hamarabb!" Ez nem tűnt túl korrekt ajánlatnak. Még aznap elköltöztem tőle. Azt máig sem értem, hogy miért nem beszéltünk erről hamarabb. Vagy miért nem vettem észre, hogy csak gyerekgyárnak kellek. És egy 32 éves srác miért nincs tisztában azzal, hogy időbe telik, amíg egy baba megfogan és megszületik?

Sok otthoni probléma, gyakran beteg, és mind e mellett hihetetlen szeszélyes.

Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!

Üdv! Egy fiú vagyok és már egy ideje bele-bele olvasok ebbe a blogba. Nem tudom idevaló sztori e, nem tudom az érintettek magukra ismernek e, de azt hiszem ez annyira már nem is olyan lényeges. Fél éve szakítottam akkori párommal. Az egész régen indult, 19 voltam ő 16 volt akkor 7 évig voltunk együtt (2 hét híján pontosan 7 évig). Igazából nehéz is felidézni bármit is. Szép volt jó volt, nem is veszekedtünk, csak időnként voltak kisebb összezörrenések - lehet, talán pont e hiányzott. Az első igazi krízis a 4. év után jött. Én akkor dolgoztam ő épp az egyetemet kezdte. Betelt nála a pohár, hogy nem lépünk tovább, csak egy helyben toporgunk. Ja, csak magam sem tudtam, hova tovább, leginkább hogy miből. Persze ez neki mindig könnyebb kérdés volt - vagy én voltam túlságosan realista, vagy vele szaladt el a ló, kitudja. Akkor úgy döntöttem, hogy vele maradok, mert miért ne, hisz akkor még szerettem. Aztán abbahagytam a melót és újra egyetemre mentem - többek között az ő unszolására is - belevágtam és rá is ment minden pénzem, a szülők nem állnak túl jól, meg aztán így nem igazán van beleszólásuk a dologba. Elkezdődött az egyetem, döcögve ment (3év kihagyás után). És jött a 2. krízis. Talán én fásultam bele a dologba, talán ő is csak nem mondta, de kezdtem elfáradni, ezt ő is látta, veszekedtünk, megint számon kért, hogy akkor döntsem el mit akarok. Én egy hétig nem kerestem. Gondolkodtam és megint mellett tettem le a voksot. Aztán teltek az évek és egyre inkább éreztem úgy, hogy nem fog megvárni - én terveztem, próbáltam félretenni, suli mellett dolgozni, vagy legalább irányítani a jövőm, ez rengeteg energiát vett el. Ő egyre türelmetlenebb lett. Közben hugával vettek egy lakást Pesten. Én maradtam falun, a hét kb. felét töltöttük együtt ahogy azelőtt. De őt egyre jobban húzta a város. Az államvizsga időszakban jutott az egész a holtpontra (3+2 es bolonyai rendszereben tanulok szóval még még tanulok). Nekem nem volt időm, tanulta, dolgoztam, ideges voltam, mert ott hon is nagy súly volt rajtam, szinte szét szakadtam. Ő pedig szépen megvárta míg lediplomázok és egy este fogott és kirakott. Még kb. egy hónapig próbálkoztam, de nem volt foganatja - nagy világmegváltó álmaiba nekem nem maradt hely. Ez padlóra küldött, egy félig befejezett egyetem, szinte nulla pénz, kevés munka, szűnni nem akaró otthoni problémák. Totál végem volt, csak a fú, az alkohol, lógás, eszméletlen rezignált heverés. Ez ment majd 3 hónapig. Épp hogy a átcsúsztam a köv szemeszterbe és a hatás még mindig tart. Mert hülye voltam és meggondolatlanul beleugrottam egy új kapcsolatba. De most szinte belehalok annyira rossz. Az új párom nehéz eset. Sok otthoni probléma, gyakran beteg, és mind e mellett hihetetlen szeszélyes. Volt hogy egész hónapban csak skype-on vagy Facebookon üzengetett, néha. Alig látom, néha nem is keres. Én már a szakítás gondolatával játszom 2-3 hete. Most mindezek után nem tudom mi lesz, elfáradtam....

Én szabályosan rosszul voltam az idegességtől,azt hittem meghalok,mert még sosem volt pasim.

Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!

Sziasztok! Régóta olvasom ezt a blogot,és úgy gondolom megosztok pár történetet én is. Jegyes1:16 évesen(egy kissé naivan)mikor a bnőmmel,Katával(mondjuk)lovagolni voltam egy faluban,arra ment autóval egy pasi.Ahogy elment mellettünk,megkérdezte,hogy jó lovagolni? Mi a barátnőmmel az mondtuk neki,hogy igen,nagyon jó. Erre elment. Kb 10-15 perc múlva megláttuk,ahogy a kocsijára támaszkodva állt,és szemmel láthatóan minket várt. Mikor odaértünk,elkezdett velünk beszélgetni,hát istenem falun voltunk,mindenki mindenkivel beszélget,jól elbeszélgettünk vele. Mint kiderült ott lakott a közelben csak egy másik faluban. És mondta hogy neki vannak lovai,ha akarunk,nyugodtan menjünk hozzá ingyen lovagolni. Megadta a számát,és elment. Katával sokat beszélgettünk utánna róla. Nekem tetszett,ezt meg is mondtam Katának,neki nem tetszett de szimpinek találta. Egy hét múlva felhívtam,és elmentem hozzá a másik barátnőmmel lovagolni. Az apám vitt ki oda,és 3 órát ült a kocsiban,míg mi lovagoltunk. Aznap délutántól elkeztünk sms-ezni,még éjszaka 3kor is ment az sms. Aztán másnap,bementem a suliba,ott beszéltünk telefonon,és azt mondta hogy talizzunk 2-kor. Én szabályosan rosszul voltam az idegességtől,azt hittem meghalok,mert még sosem volt pasim. Aztán taliztunk,és összejöttünk,nem érdekelt a nagy korkülön bség. Jó pár hónapig titkoltam a kapcsolatunkat,aztán apám elolvasta a 300smst amit kaptam és eltiltott tőle. Utánna is taliztunk,voltam miatta rendőrségen is,aztán mert kiderült hogy felesége van engem úgy jegyzett el...9 hónap után szakított velem,azóta is egy másik nővel él eggyütt.