értékellek mint embert

Egy cukrászdában találkoztunk, nagyon jól elbeszélgettünk. Nem mondom, hogy bombanő
volt, de amolyan kellemes MILF-kategóriának elment :)

A kép innen

Sziasztok!

Nem gondoltam volna, hogy egyszer erre vetemedem, de leírom legutóbbi,
meglehetősen rövid kapcsolatom történetét, némely bugyuta
tinisztoriknál talán tanulságosabb lesz, én pedig névtelenül
begyűjthetek néhány csípős megjegyzést a kommentelőktől :)

Nem mindennapi felállás, de egy öt éves házasság utáni első
kapcsolatnak pont jó volt. Szóval idén tavasszal szétmentünk nejemmel
(én hagytam ott őt, de azóta már neki is jobb mással), így aztán 28
évesen kiköltöztem Bp-től 30 km-re egy csendes kis falu szélére.
Hónapokig boldogan elvoltam egyedül, én már csak ilyen típus vagyok.
Van sok barátom, de egyáltalán nem érint kényelmetlenül, ha napokig
senki nem szól hozzám. Pláne, hogy előtte öt évig rendszeresen
hallgattam eleget. Egy internetes társkeresőn azért regisztráltam
magam, és ezért még nem kérek vascsövet, szerintem igenis jó dolog tud
lenni, már hat évvel korábban is köszönhettem neki egy igen kellemes
(bár csak fél éves) kapcsolatot.
Közben teltek a hónapok, igen kiterjedt baráti körünkben (ahol a
nejemet is megismertem anno) híre ment a válásnak, én pedig hirtelen
egész jó pasi lettem :) Nem mondom, hogy nem élveztem a szitut, de
eldöntöttem, hogy korrekt leszek mindenkivel. Már szeptember volt,
több igen vonzó lány is a "látómezőmben" volt. Ehhez hozzá kell tenni,
hogy számomra a nő mostanában már többnyire 30 évesnél kezdődik. Nem,
nincs anyakomplexusom (brrr...), de a nőket szeretem és nem a
kislányokat. Szóval flörtölgetek, de kapcsolat még nincs, mikor jön a
társkeresőn egy levél. Egy 41 éves nő írt nekem, hogy mennyire tetszem
neki és találkozna velem. Egyébként "10 pontot" korábban már négy
alkalommal is kaptam, mind 40 körüli nőktől, csak ők a világ végén
laktak, meg magamtól amúgy sem jutott volna eszembe ilyen korkülönbség
mellett kezdeményezni. De úgy tűnik, ennek a korosztálynak legalább
annyira bejön a stílusom, mint a harmincasoknak, én már kíváncsi
voltam, ő pedig pesti, ezért aztán megadtam a számomat. Késő nyáresti
buli után reggel hatkor fekszem, hajnali kilenckor csörög a telefon,
én pedig halál kómásan, a szavakat nehézkesen egymás után rakosgatva
randit egyeztetek a hölggyel, egy héttel későbbre.
Bár még mindig kicsit csodálkoztam magamon, hogy miért megyek bele
ilyesmibe, de új életem új szabályainak egyike volt, hogy két
lehetőség közül igyekszem a merészebbet választani :) Egy cukrászdában
találkoztunk, nagyon jól elbeszélgettünk. Nem mondom, hogy bombanő
volt, de amolyan kellemes MILF-kategóriának elment :) Őt két hónapja
hagyta ott a férje, és elég egyértelműnek tűnt, hogy mi hiányzik neki.
Pedzegette, hogy ha szeretnék második randit, mehetnénk az Erotika
kiállításra. Oda én amúgyis szívesen mentem az elmúlt években,
tulajdonképp csak a poén kedvéért (bár valamit mindig sikerült ott
vennünk is), de nő nélkül nem mentem volna, szerintem ciki egyedül
nyálat csorgatni a pornós csajokra :) Szóval lett második randi, bár
azt rögtön leszögeztem, hogy egyelőre nem akarok komoly kapcsolatot.
Este természetesen már a lényegre tértünk, és nagyon jól megértettük
egymást. Úgy éreztem, jól kifogtuk, ebből nyilvánvalóan egyikünk sem
akar semmi komolyat, mindketten házasság után vagyunk, egy darabig ez
nagyjából ideális lesz így.
Aztán hirtelen meglepő fordulatot vettek a dolgok. Harmadik randi után
közölte, hogy ő szerelmes belém. Én finoman és kedvesen megmondtam,
hogy én meg nem. Ezügyben szerintem szigorúan tilos hazudni, akkor is,
ha kellemetlen. Bár akkor nem is volt ciki a szitu, számított ő erre.
De az ötödik találkozásunkkor már igencsak várta, hogy én miért nem
mondom már. Egyre többet utalgatott rá, hogy én nem tudom kifejezni az
érzéseimet. Pedig dehogynem tudom (ezen a téren majdnemhogy feminin
vagyok), csak épp nem voltak. A szemétdisznóvagyok-érzéstől megvédett
a tudat, hogy az elején is mondtam, hogy nem akarok komoly
kapcsolatot, meg később sem hazudtam. Szerettem volna, ha működik a
heti egy randi - kellemes közös program - 3-4 óra nagyszerű szex
felállás, de egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ő mást (is) akar. Napi
három SMS/telefon, mint egy tinilánytól. És neki is egyre komolyabb
elvárásai voltak ilyen téren, márpedig én még egy komoly kapcsolatban
sem szeretem, ha naponta többször hírt kell adnom arról, hogy épp
nincs semmi újság. Így meg pláne. Mikor három hete ismertük egymást,
már összeköltözést pedzegetett. Én próbáltam minden pozitív érzésemet
lekommunikálni felé (nagyon kedves nőnek tartottam és jól éreztem
magam vele), de szerelmes nem voltam és tudtam, hogy nem is leszek.
Aztán egyszer, mikor három napig nem hívtam föl, a következő
beszélgetésünk már gyakorlatilag szakítás volt.

Azóta is váltottunk pár levelet, nincs harag, csak egyszerűen nem
értem a dolgot. Egy 41 éves, érzelmileg látszólag meglehetősen
intelligens nő hogyan lesz szerelmes pár találkozás után, pláne, hogy
egyáltalán nem adom alá a lovat? Vagy ha csak az érzés hiányzott neki
20 év házasság után, azt hogy nem veszi észre? És vajon komolyan
gondolhatta, hogy egy nála 13 évvel fiatalabb pasi majd jól reagál rá,
ha ő így lerohanja? Esetleg nekem nem lett volna szabad belemennem a
kapcsolatba, ha eleve tudom, hogy részemről nem lesz semmi komolyabb
(még úgy sem, ha ezt előre megmondom)?

Bocs, tudom, hogy hosszúra sikeredett, a végén pedig sok a nyitott
kérdés. MNK nem volt, talán MPG sem, bár erről majd ti ítélkeztek :)

Én költő vagyok és harcos. Ő álmodozó és katona. Majdnem passzolni
tudott volna. Majdnem.

A kép innen

Sziasztok! Muszáj megírnom újra és újra, ugyanazt. A szakítást. A Vele
való szakítást. Ami mindenhová visszavezethető, csak ahhoz nem, mit
akartam. Pedig én mondtam ki. De csak azért, mert nem volt más
választásom.

Meg tudnám írni még ezerszer, és az sem lenne elég a feldolgozásához.
Az a sok boldog együtt töltött időszeletke, az a sok érzés és energia,
amiért élni érdemes, az a sok pillanat, amikor nincs több kérdés, mert
ott vagy és az vagy, ahol akarsz és aki akarsz lenni. Mert megtaláltad
azt, akivel mindent meg akarsz osztani.

Olyan sok szép dolog van az életben. De megosztani nem tudom már vele,
mert elhagyott. Volt rá oka, vitatkozni sem tudnék vele: ott volt az
élete. Minden, amiben tudott és megtanult élni úgy, hogy elégedett
lehetett benne.

A lelkünk összegabalyodott, az életünk viszont külön mederben haladt.
Álmodoztunk, milyen volna együtt. Feszegettük a határokat, de azok túl
élesek voltak.

Én költő vagyok és harcos. Ő álmodozó és katona. Majdnem passzolni
tudott volna. Majdnem.

Nem derült ki, mi nem működik köztünk, nem derülhetett ki, mert minden
olyan volt, amilyennek megálmodtuk. De nem mertük elhinni, hogy ez így
is maradt volna a hétköznapokban is, és azt végképp nem mertük
elhinni, hogy a veszteségek, amik értek volna bennünket, túlléphetőek
lettek volna. Ezért aztán ki sem próbáltuk. Mert meg voltak a
hétköznapjaink, a kellemes otthon és a közeli személyek a
mindennapokban, olyanok, akik a biztonságos hátteret nyújtották
mindkettőnknek, külön-külön. És azok nem Mi voltunk.

Nem lehet méltósággal viselni a helyzetet, amikor az a valaki, akihez
tartozol, máshová tér haza, nem hozzád.

Végig, amíg szerettük egymást, azt hittem, az életről tudok meg valami
újat. De végül kiderült, csak magamról tudtam meg. Azt, hogy miről
álmodom, és azt is, milyen erővel tudom álmodni azt, amit akarok, és
élni benne.

Van pár tanulság. Korábban levontam már a párkapcsolataim során, és
azt hittem, erre most nem tudom alkalmazni. Aztán most mégis, erre is
igaznak vélem:
Az, ahogyan valaki beszél egy elrontott kapcsolatában a párjáról,
amikért hibáztatja azt, a hibák, amiket felsorol, hogy a másik
elkövetett; a jellemvonások, amiket vádlóan a másikra mond, ezek
mind-mind annak az embernek a hibái és tulajdonságai, aki mondja. Nem
a másiké, vagy legalábbis nem csak.

És még egy tanulság. Mindegy, mennyi tapasztalatod van, milyen tisztán
látsz, mennyire vagy jó abban, hogy megítéld a dolgokat kívülről:
semmi nem számít, ha szerelmes vagy. Mindent felülír a vágyott
boldogság, teljesség.

És hogy soha, soha ne kezdj olyannal, aki nem független. Akkor sem, ha
senki nem ér a nyomába, ha egészen kivételes, ha egymásnak vagytok
teremtve, úgy sem, soha, soha ne menj bele ilyen kapcsolatba.

És az utolsó tanulság az: mindegy, mit javasol, tanácsol bárki, akinek
szól, az nem veszi hasznát úgysem. Mert nem tudunk tanulni. Aki
szerelmes, az magára utalttá válik, és ami még rosszabb, a másikra
utalttá, és minden, minden hülyeséget meg fog csinálni vakon.
És ha tiltakozol ez ellen, az nem azért van, mert te olyan okos vagy.
Egyetlen oka van: még nem voltál annyira szerelmes, amennyire tudnál.

És, ha egyszer össze volt kötve két ember így, az mindig megmarad.

Ő nagyon sokat bántott engem. Születésnapomon a fejemhez vágott olyan
dolgokat, amik hallatán megállt bennem az ütő, annyira igazságtalan és
ronda dolgok voltak. Eszébe sem jutott, hogy épp gratulálnia kellene.
Soha nem kért elnézést érte. Mégsem számít, szerettem, és ma is
szeretem.
Én nem bántottam őt, de csak mert tudtam, hogy az semmi jóhoz nem
vezet. De gondoltam róla annyi rosszat, hogy az nem tesz méltóvá arra,
hogy azt mondja rólam bárki, jó vagyok, vagy akár korrekt.

Kvittek vagyunk. Vagyis, voltunk. Egészen addig, amíg azt nem mondta,
küzdjünk egymásért, és miután én mindent feladtam és küzdöttem,
fogadalmunk szerint, ő visszavonult és semmit nem tett meg értünk,
értem.
Aztán el is mondta, nem tud értünk tenni, nem én vagyok az otthona, és
nem is leszek soha.
De ezt túl későn mondta. Olyan későn, amit nem lehet megbocsátani
nagylelkűen. Túl sok időt, energiát és reményt vett el tőlem.

Soha nem tudom már feladni azt, ami köztünk volt. Új életet kezdeni,
új célokkal, azt lehet, és megy is. De nélküle vagyok, és ez már
mindig így lesz. Relatív depriváció. Így mondják.
Lehet, hogy vele nem lehettem volna teljesen boldog. Lehet, hogy
nélküle teljesen boldog tudok lenni majd. Mégis a boldogtalanságot
választottam volna vele, mint a boldogságot nélküle. De nem adta erre
meg az esélyt. Nem én választottam. Lehet, hogy egyszer majd
megköszönöm neki.

Az ölelkezős szakítás utáni végső sms, amit nem küldtem el neki, de
csak mert mindegy volt már minden, ez volt (lett volna): "De egy hülye
vagy szerelmem! Hát ilyen nincs több neked, mint én. Nélkülem fogsz
elpusztulni? Tök ciki."

Muszáj utószót írnom, hogy mégiscsak legyen oka a kommentelőknek
mocskokat szórni. Mert végül is, az tényleg kell. Nem tudom miért,
csak látom, így van.
Én egy mocskos, alávaló szerető vagyok. Olyan, aki ha nem is startolt
rá, de engedett valakinek, aki nős volt, mert beleszeretett. Aki nem
tudott nemet mondani, amikor kellett volna, mert szerelmes lett és
elhitte Shakespeare-nek, hogy tényleg a szerelem van a halál előtt,
ami mindenen túlnő. Egy mocskos szerető, aki képes sajnáltatni magát,
ha nem is szándékosan. Egy utolsó szajha, aki igazán szeretett
valakit, akit nem kellett volna. És aki még most is szereti. Egy hülye
álmodozó. Aki majdnem tönkretett egy családot.
 

 Szegény lány mit fog ma kapni ezért, úristen.

Három szék közül egy negyedikre,onnan meg a padlóra. Így írhatnám le az én szakítós történetemet. Egy kisvárosban lakok,és a napokban volt itt fesztivál. Örültem neki,mert reméltem, hogy így jobban megismerem álmaim pasiját,az első széket,H.-t. Ő 19,én 18.
A barátnőimmel kimentünk a fesztivál közelében egy kocsmába. A törzshelyemre. Ott volt a második szék is,S. Ő megkért,hogy masszírozzam meg, beleegyeztem. H.velünk ült,beszélgettünk és ittunk. Mikor már eléggé becsiccsentettünk,megkért S.,hogy menjek el vele hozzájuk egy pulcsiért. Beleegyeztem, majd elindultunk H. szeme láttára. Világosban indultunk, sötétben érkeztünk. Lehet a legrosszabbra/legjobbra gondolni. Útközben visszafelé megkérdeztem S.-t,hogy akkor csak ennyi volt köztünk és nem lesz több? A válasza:,,Hát...Szeretném,ha ez köztünk maradna,mert igazából van barátnőm. Vagyis van is,meg nincs is. Olyan se veled,se nélküled kapcsolat." Jamondomköszi.
Odamentem H.-hoz,bevallottam neki mindent,reméltem,megért. Nem értett meg. Azt mondta,hogy akart engem,de így nem tudja,mit akar. Totális kibukás, mentünk másik kocsmába. Ott ismertem meg a harmadik széket,L.-t. Meghívott pár italra,majd mentünk egy koncertre. Útközben megkérdeztem tőle,hogy van-e barátnője. A válasza:,,Őszintén? Van is,meg nincs is...Se veled,se nélküled kapcsolatom van most. De most úgy vagyunk vele,hogy nincs." Beszélgetésnek vége,inkább elvoltam egyedül.
Másnap megismerkedtem unakatesóm haverjával,D.-vel. Nagyon jól elvoltunk,de szerencsére még egy csók sem volt köztünk. Az este folyamán odamentem H.-hoz, olyan könyörgés félére...Csókolóztunk,és azt mondta,hogy nem bocsájtja meg,amit tettem,de elnézi. Nagyon boldog voltam. Egy ideig együtt voltunk,majd ő lelépett a haverjaihoz. Én D.-vel sétálgattam. Volt,mikor H. odarohant hozzám,megcsókolt,majd visszarohant ahonnan előkerült. Nagyon örültem,még úgyis,hogy D. ott állt mellettem. Bele se gondoltam,hogy akar tőlem valami mást barátságon kívül.
Végül szépen hazament mindenki, és egyik közös ismerősöm beszélt H.-val,hogy akkor mi is van köztünk. Az volt a válasza,hogy nem akar olyat,hogy ha nincs ló jó a szamár is.(Pedig ő volt a ló.) Ismerős próbálta rávenni,hogy legalább gondolkozzon,de nem akar. Később talán megpróbálok vele újra beszélni. Talán lesz haszna...
Szép kis szerelmi négyszög. D.-vel még nem beszéltem. Talán ha hordtam volna erényövet,ez mind nem történik meg,és boldogan élnénk H.-val.

 A szám egyben véget is vetett mindennek.

Dicsőséges huszas éveim elején állandó kapcsolat mellett összejöttem egy vagány csajjal. Olyan Angelina Joliesan vadóc lányzó volt (annak minden előnyével és hátrányával). Tudta, hogy nekem van valakim és megegyeztünk hogy ’Csak szex és más semmi’ jeligével találkozgatunk néha. Eltelt pár hónap, nagyon jól müködött a dolog. Tőle megkaptam mindent, amit a ’biztostól’ nem. (MPG vagy mifene ) Ő egyre gyakrabban célozgatott rá, hogy komolyabban is el tudná képzelni ezt a valamit kettőnk között. Sejtettem hogy sokáig nem fogom húzni. Egy – szokás szerint – végigszexelt éjszaka után megkérdezte:
- ’ Az elmúlt 3 hónapban hány lányban volt a f@rkad?’

- ’4’

Őszinte voltam. Szedhettem a motyómat.

Utána mégegyszer összejöttünk, de már nyíltan vállalva egymást és nagyszerű 1,5 évet töltöttünk együtt. Na az a szakítás is megérne 1 misét.......

Egy évvel ezelőtti történet folytatását olvashatjuk most, mert már az akkori folytatásnak is vége lett.

Pontosan egy évvel ezelőtt, ezen a napon írtam meg Béla és Andor közötti vívódásomat. Akkor volt a 27-ik születésnapom.

Bélát választottam, akivel minden jól ment. És beleszerettem. Nagyon.

Júliusban elment a haverokkal Tisza-túrára, gondolhatjátok mi történt. Hát igen. Megcsalt. Kiderült. Nagyon dühös voltam.

Másnap jött az összepakolt cuccaiért, amin várta a levelem, hogy mit vihet még el a közös dolgainkból, ha esetleg szüksége van rá. Mindent otthagyott nekem. (hadd emlékezzek)

Írt egy pár sort: Nagyon sajnálja, hogy ezt történt, nem így akarta. Szeret, de nem úgy ahogy kellene. Most nagyon rossz neki is. Bocsánatot kért. Szar alaknak hívta magát.

Azóta egyszer találkozunk, megbeszéltük, hogy mi miért történt lezártuk a nyitott kérdéseket.

Ő azóta is együtt van a lánnyal. Én meg azóta is szenvedek.

Tök jó 28 évesnek lenni, azzal a tudattal, hogy lecseréltek egy fiatalabbra.

Van az a típusú férfi, aki saját jelenlétét Isten és a Nagy Bumm szerelemtáncából vezeti le, az ilyeneket rögtön mellőzzük.

Sziasztok! Rendszeres olvasója vagyok a blognak, barátnői bíztatásra döntöttem el, hogy leírom kedves kis történetem, noha nem biztos, hogy kirakjátok, nah de próba - szerencse.

Egy elég zavaros, rossz kapcsolaton vagyok túl (amit lehet, le is fogok írni, mert szerintem nagyon érdekes), immáron 4 hónapja. Az elején megviselt a dolog, nem nagyon ismerkedtem, nem volt kedvem társaságba menni, így a fiúkat is kerültem. Oké, néha feltünt 1-1 fiúcska, de éreztem, hogy nem vagyok felkészülve egy kapcsolatra, mást meg nem akartam szédíteni, elég volt nekem ezt átélni közel egy évig. Na, mindegy, lényeg a lényeg, hogy felkerültem Pestre, egy igen jóhírű egyetemre, ahol megkezdtem az első évesek életét. Most vagyok 19 éves. Szerettem, tetszett, habár még mindig nem indult be a pasivadász-ösztön. NADE! Egyik nap, egy véletlen folytán belebotlottam (ööö, nevezzük el E-nek) E-be, aki az iskolám egyik központi alakja volt, posztjából adódóan. Tetszett. Jól nézett ki, megjelenése kiváló volt. Felkeltette az érdeklődésem. De aztán nem is igen foglalkoztam vele, míg egyszercsak wiw-en lófráltam, ó, hát bejelölöm már - gondoltam. Hibám 1. lépése.

Rövid.

hello!

friss, meleg szakítás.

"akkor pizsamában fogsz lekísérni a clarckra?"
"aha..."
" úgysem mersz. fogadjunk...miben?"
" ha nem megyek le veled, nem dugunk többet"

nem mentem.

Küldj el a fenébe. Amilyen jól nézel ki, úgysem fog menni - mondta a fiú a lánynak.

3 in 1

Kedves szakitosblog!
Én rögtön 3 koptatós sztorit szeretnék megosztani veletek.

1.
Zsúfolásig tömött szórakozóhely, pia, buli, tánc. Már egy ideje szemeztem egy helyes pasival, tudtam, hogy hamarosan akcióba lendül. Meg is történt, oda is jött. Aranyos volt, mosolygott, stb, jó kezdet, és végül egy elég érdekes szöveg:
- Szia! Küldj el a fenébe. Amilyen jól nézel ki, úgysem fog menni.
Meglepődött. Mert egész jól ment. Kérésre lekoptattam.

2.
Ismét szórakozóhely, csak másik. Srác odajön, dumálunk, fűz is rendesen.Szimpatikus, nem iszik, csak kólát (másnap meló)" Aludjak" nála. Nics válasz. Nem azonnal. Aztán egy kis gondolkodás után úgy döntöttem az életben egyszer nekem is lehet egyéjszakás kalandom. Közlöltem vele döntésemet. Először nem hitte el, hogy a győzködése sikeres volt. Aztán idegességében kóla felejtős, rákészül a dologra: vodka no meg martini. Próbáltam időben lelécelni vele, utaltam rá, hogy ennek nem a tervezett vége lesz (hanem minimum delirium tremens), de hiába. Végül "ha az élet citrommal kínál" alapon már én is rendeltem egy martinit. Megittam, aztán a felettébb ittas, és még mindig elszánt lovagot haverjai szintúgy ingatag karjai közé löktem, és elhúztam onnan jó messzire.
A barátnőm lakásáig röhögtem a balféken, no meg az én szerencsémen. Aztán némi csajos pia iszogatása mellett egész éjszaka a barátnőmmel.

3.
Poénból telepítettem az iwiwen az általam lóvásárnak nevezett társkereső alkalmazást. A jelentkezők között volt egy meglehetősen elszánt, szerencsére az ország másik végén lakó, idősebb úriember. Kitartó makacssággal küldözgette nekem a leveleket, melyben alakomat, mosolyomat, etc. dícsérgette.
Írtam végül én is neki: felejtős a dolog. Töröltem. Másnapra ott volt. Gondoltam itt már tényleg valami hatásos kell.
A következő levelet kapta tőlem:
"Egy kép alapján honnan tudod eldönteni, hogy nincs hepatitisem???"
Azóta nem válaszol. Nekem meg nincs kedvem felvilágosítani őt arról, hogy hamvas ifjú koromban oltást kaptam nevezett betegség ellen.

Ha egy lány veled megcsalja a barátját, akkor ne lepődj meg, ha egyszer te is igy fogsz járni - számokat, KASH-adatokat, trendelemzéseket követelünk ennek bizonyítására.

Sziasztok!

Viszonylag sok lánnyal volt már kapcsolatom, de a legutóbbin nem tudok
kiigazodni. Kiváncsi vagyok, hogy objektiv szemlélő mit olvas ki ebből
a katyvaszból, illetve nekem is jól esik kiirni magamból a dolgot...
Megpróbálom rövidre fogni, mert elég hosszú és fordulatos a történet.

Kb. múlt márciusban kezdődött a dolog, amikor is egy fővárosi buliban

 A kapcsolatot megmenteni nem kell félnetek jó lesz.

Sziasztok!

Nevem teljes elhallgatásával szeretném küldeni Nektek ezt a sztorit:

Sziasztok!* *Nem is tudom, hol kezdjem, de okosabb a legelején, aztán ahogy jön. Két éve jártam egy magát baromira tehetségesnek képzelő avantgárd festőművésszel. Akkor 29 voltam, ő pedig egy kis 22 éves hülyegyerek volt: agysejtjeinek fele kiégve, a maradék pedig folyamatos szabadságon Smaragdvárosban. Normális melója nem volt, csak alkalmi pakolászás-takarítás, itt-ott. De a számlákat fizetni kellett, képet pedig még életében nem adott el. Sűrűn adtam neki kölcsön (szüksége is volt rá!) és cseppet sem bántam. Izgalmasnak és érdekesnek gondoltam őt, pedig egy lúzer volt, ránézésre is. Mivel ő volt a harmadik tartós pasim az életemen, így megbecsültem. Két év után ébredtem rá, hogy konokul ragaszkodom egy örömtelen kapcsolathoz. Nem is tudom, mi tartott össze minket -- talán a közös hülyülés, meg az, hogy nem mindennapi figura volt. Nem volt egy szép példány, viszont tisztességes a nőkkel, talán azért, mert nem sok jutott neki. Ez biztonságérzetet adott nekem, amit egy nő igen csak tud értékelni. Tele volt zavaros gondolatokkal, amiket aztán meg is festett. Szóval, az én festőművészem zömében kockákat meg maszatokat festett, személy szerint a klozetbe sem raknám ki egyiket se.

<!-more-->

Budapest egyik külterületén lakott, ahova még a BKV se jár ki, csak a vonat meg a távolsági buszok. A háza mögött volt egy nagy lucernás, amit egy hepehupás földút osztott ketté. Hideg nap volt, borús, ideges is voltam -- úgyhogy éppen összejött minden. Éppen kávét főzött a kiskonyhába, amikor egyenesen becsörtettem hozzá és bejelentettem, hogy meguntam vele a szarakodást és azonnal szakítsunk.

Erre rám mered azokkal az ostoba bociszemeivel és látom, hogy ezernyi kérdés csillan bennük. (mért pont most, mért pont így stb??)

Ezután lassan elindult egy beszélgetésféle, és már lemondóan az olcsó és szánalmas búcsú szexet pedzegette nekem, hogy legalább ennyivel tartozom neki. Na, erre mit találjak ki?

Kattogott az agyam és eszembe jutott, hogy mi lenne, ha szerveznénk egy orgiát. Nem lehet nagy durranás, a pornófilmekben olyan könnyen megy. Jó, mondjuk forgatókönyv szerint, azért olyan gördülékeny minden.

Festőművészem a műteremnek kinevezett garázsban kenegetett, és amikor meglátta, hogy túlságosan lelkesen tolom be a legyilkolt bicajt, kérdezte, hogy minek örülök, szülinapom van tán? Felvetettem neki az ötletet, amit először elhűlve, és nagy hallgatással fogadott, majd elvörösödött, és vigyorogni kezdett, mint a tejbetök és hevesen üdvözölte a javaslatot. Azt mondta, legyen ma este! El is kezdett telefonálgatni.

Meglepett, hogy benne van, mert ő általában olyan mint, egy gomba, vagy egy szobanövény.

Leszállt az este, csendesen borozgattunk -- felvettem a legszexszibb ruhámat, ő pedig a legszexibb mackónadrágját, festékes pólóval (hmm, micsoda kan!)

Csöngettek a kis kalyibáján. Ajtót tárok: a Bandi meg az Erika ékezett. Erika szép arcú, vékony lány, fekete, intelligens tekintettel. Bandi kicsit kövérkés, de izmos (nem a diszkós kisfiúk konditeremben összeizzadt divatizomzatával, hanem kemény munkában szerzett vállakkal) telt arcú, kék szemű srác volt. Festőművészem is előkerül hátulról. Zavartan vigyorog, és hamar betessékeli őket. A csajszit a műterembe tereli, hogy "gyönyörködhessen" addig, míg Bandival kimegyünk bagózni a kertbe. Amikor mi is csatlakozunk a tárlatvezetéshez, festőm közli, hogy le akarja festeni Erikát. Erre én: "Erika, szeretnél amorf hínár vagy kocka lenni?". Festőm enyhén beégett, ki is kacagtuk szegényt.

Azt már meg sem jegyeztem, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy modellnek kell neki egy emberi lény, amikor az összes képén geometriai ábrák meg foltok vannak felkenve - semmi akt, vagy test, amit normális festők szoktak.

Csörög a festő telefonja: beszél, majd közli velünk, hogy Robi és Kati késik egy órát. Erre leülünk a nappaliba és berakom a Terror bolygót. Addig legalább hangulatba jövünk -- a zombis filmek valahogy búgatólag hatnak rám. Napközben már kiraktam néhány párnát a szőnyegre, jelezve, hogy ott lesz a "helyszín". Kibontunk egy üveg bort: szépen rozé fröccsözni kezdünk.

Amikor végre csöngetnek, már este tíz és a film is pont lejárt. Robi harmincas úriember, motorral jár, és a bőrkabát tartja össze, állandóan vigyorog. Kati mindig feketében jár, a haja és a körme is feketére festve, nyakára apró rózsa van tetoválva. Nagyon vékony, az arca meg nagyon sápadt, mint a vámpírnak. Jól megtalálták ezek egymást. Jelzésértékűen kikapcsolom a tévét és leülünk mind a nappaliba. Ami először feltűnt, az együttes hallgatás volt. A fiúk zavartan nevetgéltek, én meg a lányokkal csevegtem. Robi hosszas körmondattal kérdezi meg, hogy akkor most hogyan legyen? Mindenki vetkőzzön le és hajrá? Mondom, hogy igen, mindenki mindenkivel -- úgy tudom, ilyesmiről szól egy orgia. Ekkor Bandi erőltetett nevetéssel idétlenül megkérdi, hogy megfoghatja-e a kezem? Mondom, hajrá. Aztán azt kérdezte, hogy adhat-e egy puszit? Nem válaszoltam: kezdett vígjátékba csúszni a fülledt privát pornónk. Végül adott egy csókot, és attól féltem, hogy az arcomra fogja cuppantani, mint az oviban. Nem az arcomra adta... Szenvedélyes csókolózásba kezdtük, alig bírtuk abba hagyni. Markolásztuk egymást, ahogy kell. Közben futó pillantást vetettem a festőmre: szinte a gatyájába sült el, a kis perverz. Bandi barátnője Erika nagy nehezen felállt -- megpróbált csábosan mozogni, de valahogy nyugdíjasra sikerült -- és mosolyogva, enyhe csípőmozgással a festőmet célozta meg. Ahogy elhaladt a kis kávézóasztal mellett, amire a piákat pakoltuk, felborította a borosüveget, ami nagy csörrenéssel felborult és összetört két vékony, talpas poharat. Zavartan mentegetőzni kezdett és nekiállt szedegetni a szilánkokat, mint valami pincér. Ezt már nem bírtam, kirobbant belőlem a röhögés, amitől szembeköptem Bandit. Útközben, a konyha felé vergődve - ahova törlőrongyért indultam - végignéztem Robin és Katin: megrökönyödve, feszült arccal ültek egymás mellett, mint ÁVÓ-s tisztek a pornómoziban. A közjáték nem múlt el nyomtalanul: szegény festőm arcán láttam, hogy tüzelésre kész rakétája valószínűleg lohadóban.

Amint összetakarítottam, újra leülepedtünk, de időközben a fiúk elkezdtek beszélgetni. Ekkora Robi bejelentette, hogy rendelhetnénk előtte valami pizzát... Erre én: "Persze, aztán meg végig böfögjük az egészet". Robi felajánlotta, hogy elugranak a közeli benzinkútra valami kajáért. El is indultak. Aznap nem láttuk őket többé. Újra a nappaliban. Bandi és Erika smároltak. Én úgy gondoltam, hogy ezt otthon is csinálhatják, így intek festőmnek, hogy csatlakozzunk. Odasettenkedünk -- ő Erikát rajongja körbe, én Bandit. Már lassan megszabadultunk egy-két ruhadarabtól, amikor cseng a mobilom: Robi hív, hogy mégse jönnek vissza, mert elhívták őket máshova, és sajnálja, hogy így alakult. Mintha rajtam múlott volna? Nem én ültem, mint a majom. Mondtam, hogy oké, kikapcsoltam és folytattuk tovább. Most jön a finálé -- én már majdnem pucér vagyok, Erikán már csak bugyi és melltartó. Bandi elkezdi kikapcsolni neki, amikor a csaj félősen közli, hogy szégyenlős "ennyi ember előtt". Bandi duruzsol neki: "szívem, ha nem akarod, akkor nem kell". Festőm előrelátó volt, ugyanis nem vett alsógatyát -- erre a mackója ágyéktáji dudorodásából következtettem. Amikor egy hirtelen mozdulattal letolta, és a hatalmas szerszáma meglibbent Bandi orra előtt (tényleg nagy fütyköse volt, ez is egy tényező, mely miatt sokáig együtt voltunk) a rémült Bandi félszegen megkérdi, hogy ugye neki nem kell majd "furulyáznia?" Elsápadtam az arckifejezésén, de belül gurultam a nevetéstől. A fiú szerintem attól félt, nem csak furulyáznia kell majd, de még alaposan meg is lesz dugva. Festőm szépen, ám szégyellősen elcsomagolja kolbászát. Bandi fejtegetni kezdi, hogy nem bírná elviselni, ha szex közben egy férfi néha hozzá érne, mert az "olyan langyos dolog". Na, ennek lőttek! -- gondoltam és dühösen magamra rángattam a rongyaimat és tüntetőleg elvonultam a műterembe. Nem sírni, hanem röhögni az egész bénázáson. Mivel elment az utolsó távolsági buszuk, Bandi és Erika nálunk aludt, de mire reggel felkeltem szerencsére már elhúztak. Még egy hetet adtam festőmnek, aztán végleg szakítottunk. Hát, így sikerült a szuper nagy orgiánk. Ti már próbálkoztatok ilyesmivel? Ha igen, hogy sikerült? És szerintetek erkölcstelen dolog az ilyesmi?