Új láb, új élet, ezt már egy korábbi posztból tudjuk. Most meg: fájó láb, fájó szív.
Üdvözletem.
Régóta olvasom a blogot, és fogalmazódott meg bennem lassan a poszt is.
A kapcsolattal nem untatnék senkit sem, olyan volt mint bármelyik kapcsolat, hol jó, hol pedig kevésbé. A szakításon viszont még a mai napig nem tudok nevetni.
Felhívott, hogy beszélnünk kell. Semmi előzménye nem volt, de tudtam hogy mit akar. Odamentem ahol volt, belekezdett a mondanivalójába, ami hasonlóképpen hangzott:
A hős lovag visszaszerzi a táskát, de aztán csak a növényekről tud beszélni. Jelige: Tescoban nem voltunk, csak Ikeában
Úgy voltam vele, ha végzek a vizsgáimmal, elküldöm nektek ezt a sztorit, csak legyen már vége. Vége; csak rápihentem kicsit. :)
Még tavaly, az őszi szünetben állandósult nálam két csoporttársam, az egyik mert vidéki, a másik meg mert.. Hát már nem is tudom, hogy miért. Valamiért hagytuk magunkat megfűzni, és pár másik csoporttárssal lementünk a Morrison’s 2-be. Én akkor voltam arrafelé utoljára, amikor még Süss fel napnak hívták és tökjó klubzenekarok játszottak esténként; azóta finoman szólva kicserélődött a közönsége. Lényeg a lényeg, sokat ittunk, mert muszáj, ha táncolásra adod a fejed, és igazából jól is éreztük magunkat. Aztán később észrevettem a srácot, végül is csak azért, mert úgy nézett ki, mint Matt Damon. Nekem sosem tetszett Mettdémon. Végül egymáshoz keveredtünk, beszélgettünk, táncoltunk, közelről igazán helyes volt, úgyhogy nem volt semmi akadálya, hogy elcsattanjon a delikvenssel az első csók. :) Táncoltunk tovább, aztán hopp, észrevettem, hogy egy pillanat alatt ellopták a táskámat, mindenestül. Kutyapicsázás volt nyilván, leginkább a saját hülyeségem miatt, de a srácról kiderült, hogy egy lovag, hihi. Rögtön utánaeredt, és két csajtól nagy nehezen visszaszerezte, úgyhogy ez jól sült el. A sztori szempontjából erre a kis intermezzóra azért volt szükség, mert ezek után lekötelezve éreztem magam, ami fontos.
Persze férfi mondta nőnek, és alapvetően egy kapitalista birtoklási vágy az előfeltétele.
Gyakorlat teszi a mestert, avagy az eddigi legócskább mondat, amit férfi szájából hallottam:
Tamás több mint 2 évig minden alkalommal, amikor találkoztunk azt bizonygatta, hogy Ő csak engem szeret, csak velem lenne boldog, és hogy ő még nőt nem akart ennyire stb. Én azokban az években próbáltam megmenteni a házasságomat, és mindig elmondtam neki, hogy szerintem nem én vagyok, akit ő keres. Eltelt egy év, hogy nem találkoztunk (addig is csak munka ügyben). Aztán egy év múlva összefutottunk egy áruházban. Tamást, még mindig hebegett-habogott amikor meglátott, olyan zavarban volt, mint egy tini, pedig már majdnem 50 volt. A házasságom ekkor már végleg-vége utáni állapotban, de még egy fedél alatt éltünk. Tamással megbeszéltünk egy randit, és elkezdődött valami ismerkedés féle, bár nagyon ritkán találkoztunk. Egy hónapon belül a férjem elköltözött. Addig nem nagyon kötöttem Tamás orrára, hogy mi van otthon, viszont amikor a férjem már nem lakott ott, egyszer megkértem, hogy jöjjön értem. Amikor beültem a kocsijába, egyből azt kérdezte, hogy hol van a férjem? Nem sok kedvem volt belebonyolódni a dologba, de addig erőltette, míg elmondtam, hogy elköltözött.
A rémületre az arcán ma is tisztán emlékszem, ezt még megfejelt a következő mondattal:
„én nem akartalak téged kizárólagosan”.
Van az úgy, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy a lejobb pillanatokban gondoljuk. Ilyen a szerelem is.
Sziasztok!
Pár napja mást nem csinálok, mint bőgök, úgyhogy gondoltam lehethogy ha kiirom magambol a dolgokat könnyebb lesz..... Vagy nem.....egy próbát azért megér!
A barátommal 2007 decemberében ismerkedtem meg, addigis egy koliban laktunkaz eg , de nem nagyon hozott minket össze a sors, mert más volt az érdeklődési körünk, de valahogy elkezdtünk összejárogatni, csocsozni, beszélgetni, stb. És lassan azt vettük észre hogy egyre többet vagyunk együtt és mennyire jooo.... Csak januárban jöttünk ténylegesen össze, de onnantól kezdve teljesen elválaszthatatlanok voltunk. Minden annyira tökéletesnek tűnt hogy szinte már furcsa volt. Egyeztek az elveink, nem tartottuk fogságban a másikat, néha ő is elment bulizni a haverjaival, nélkülem, néha pedig forditva, de teljes mértékben megbiztam benne és ő is bennem. Mindenről tudtunk beszélgetni, és a szex is szuper volt. Mindketten egyformán hülyék vagyunk úgyhogy tényleg összeillettünk.
Az kurva élet, hogy mindegyik más.
Történetem kezdetén épp, hogy csak a 15. életévemet tölthettem be.
Tudom fiatal voltam akkoriban, mégis úgy gondolom, hogy a szerelem nem korhoz kötött. Akkoriban nagyon sokat lógtam a neten, akkor vált népszerűvé (ez a számomra már egyáltalán nem jó szórakozásra szánt) MSN.
A történet kezdete:
Egy közösségi oldalon ismertem meg M-t. Miután megvoltak a kötelező kérdések, válaszok egye-fene alapon megadtam az MSN címem, mégis könnyebben kommunikálhatunk, mint az állandó levelezgetésekkel. (bár így visszanézve annak is meg volt az izgalma :)
Ha valakivel tényleg szakítani kell RÖGTÖN: a fiú, aki szíveket tesz a nevébe az msnen. hol élünk?
Hmm…szakítás…hát volt benne részem…és azt amit átéltem nem kívánom senkinek sem!
Egy kis bevezetés:
Ennek ”dolognak” már 1,5 éve már, de azt hiszem, sosem felejtem el.
Mielőtt jóban lettem a fiúval.. azelőtt 2 évvel láttam meg egy ilyen rendezvényen. Aztán 2 évre rá, bejelölt myvip-en, nagyon ismerősnek találtam, de persze nem jöttem rá, hogy honnan. (Anno még unoka tesóm megadta számát, azóta se tudom miért…) Felvett msnre és elkezdtünk beszélgetni. Megkedveltük egymást és hát eléggé elvoltunk. Aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy talán ő az a srác akit láttam 2 éve. (tudom hihetetlen, hogy emlékeztem rá, de igen emlékeztem) Nem voltam benne biztos, hogy hát még ”jó” az a telefonszám… de felhívtam, és valakit kerestem… azt hiszem Tóth Évát…na mindegy…És hát mondta hogy téves és a nevét is. És akkor rájöttem, hogy ő az.
Hogy jött a lány? Két mell, két láb, egy fej, két fül, két fülbevaló.
Hogy ment? Két mell, két láb, egy fej, két fül, egy fülbevaló.
Hol a hiba?
Sziasztok!
Mint ahogy itt többen írják, én is egy jó ideje olvasgatom a sztorikat, és eljött az én időm is...
Az egész kapcsolatunkat nem írnám le mert csak untatás lenne az egész. A lényeg: Egy egyetemista alkoholmámoros bulin kért fel táncolni, ami egész jó volt, bár talán bártortalan.(ő nem ivott) és 2 óra magasságában felajánlotta, hogy haza visz minket (nővéremet és engem) Elfogadtam, mert iszonyatos fáradt voltam, és mert lábremegősen jóképű volt. A ház előtt már csak persze négyszemközt órákig beszélgettünk. 6óra tájékán indult el dolgozni. Pszichiáter. Magas labda. Én 21éves egyetemista, ő 30 éves orvos. Na bumm. Távozáskor adtam neki egy csokit hálám jeléül és persze elcsattant egy csók is. Nem gondoltam, hogy keresni fog, de az élet már csak ilyen kiszámíthatatlan. Pár óra múlva érkezett az első sms. Három nap múlva már nála voltam. Az elején kíváncsiságból, csak szex és más semmi-s kapcsolatból egy igen erőteljes egymással harcolós, vívódós, hol jó hol nem jó, de mindenképp egyedi, és varázslatos, és megismételhetetlen viszony kerekedett. Ágytól az együtt nyaralásig...
Tanulság: A gazdasági válság nem csak anyagilag tehet tönkre.
Sziasztok Szakítósok!
Már több mint egy éve olvasom a blogot, illetve a hozzászólásokat és elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam veletek az én szakításomat, ami nem is annyira a szöveg miatt érdekes.
A címe lehetne az, hogy a gazdasági válság hatása!
Kezdjük az elején, 2 évvel ezelőtt megismerkedtem Vele (nevezzük: Áginak). A történelmi hűség kedvéért megjegyzem, hogy Ő 36 volt megismerkedésünkkor, míg én (nevezzük: Péternek) a 31-et tapostam. Mivel szeretett hazánk ezen fertályán igencsak szűkös az ismerkedésre alkalmas helyek száma, így egyértelmű hogy a találkozó helye a helyi disco volt. Nem a „meglátni és megszeretni” tipikus példája volt az ismerkedésünk, de viszonylag hamar közel kerültünk egymáshoz. Tudni kell a teljes képi tisztánlátáshoz, hogy én akkor már túl voltam egy házasságon, míg ő akkor intézte a jogi formaságokat. Gyönyörű hónapok jöttek, nekem úgy tűnt nagyon jól érzi magát velem, és azt hiszem, hogy ez az érzés viszont is működött.
A panelszerelem valahogy a magyarság leglényegét adja, hogy belefussunk valami kínos ingatlanügybe.
Igazi love storyként kezdődött. Eléggé rossz passzban voltam, amikor is elkezdett érdeklődni utánam az egyik kollégám (tudom, tudom, kollégával, osztálytárssal, stb. sosem szabad). De jól éreztem magam vele és hát telt-múlt az idő, a találkozások egyre sűrűbbek lettek, egy pár lettünk.
A sors keze: kiderült, hogy egymás szomszédságában lakunk (egymás melletti paneltömb).
Igaz, ő már összejövetelünkkor fontolgatta, hogy szeretne inkább egy kertes házba költözni, valahová Pest környékére… Én albérletben laktam ott már évek óta.
Talán a 16 ezres sztorinkat is veri ez a novellafüzér. A konferenciaturizmus a legjobb dolog a világon, beutazni Tolnát, Baranyát, megoldani világválságokat, ismerkedni a szemináriumok és workshopok kávészüneteiben. Amikor utazom, akkor mindig nagyon sokszor meghallgatom ezt a számot, mert mindig megfelelően szomorú és magányos leszek, ahogy egy utazónak lennie kell.
Csak egy kis konferencia flört
1
Utálat volt első látásra. 5 (vagy 6) éve találkoztam először Rebekával. Akkoriban kezdett a Cégnél dolgozni asszisztensként és a főnöke hozta őt egy konferenciára a Cég központjába Frankfurtba. A szokásos esti üzleti vacsoránál szembe ültünk. Nem játszottam meg magam: harsány voltam, kicsit tolakodó a kollégákkal, és szokás szerint enyhén nagyképű. Rebekát is hasonló természettel áldotta meg a jóisten, valamint hatalmas mellekkel és gyönyörű megjelenéssel (Angelina Jolis). Mivel az ilyen nőket mindig is kerültem, mert nehéz megszerezni, és még nehezebb megtartani ( hittem, pedig nem igaz, csak félünk szegényekéktől) és nem vagyok Brad Pitt sem (bár az ifjú Robert Redfordhoz már hasonlított egy kedvesem), mindent egybevetve nem csoda, hogy utáltuk egymást. De nem sokat találkoztunk utána, ritkán utazott konferenciákra, mégiscsak egy asszisztens volt.
