értékellek mint embert

Most mit is mondhatnék. Interneten nem ismerkedünk, bla-bla-bla, már én is unom magamat, úgyhogy beszéljünk inkább a lecsóról. Ki szokott a lecsó előtt levest enni?

...és ekkor, ebben a történelmi pillanatban, egy újabb magányos karácsony-szilveszter után, amikor már hat éve használtam a netet, de addig csak munkára, nagy elkeseredésemben beregisztráltam a legnagyobb társkeresőre 33 évesen.

A hihetetlen mennyiségű lelkes jelentkezőt egyetlen hónap alatt kettőre redukáltam. Egyikük egy korban hozzámillő, mosolygós, nagy maci volt, borzasztóan elfoglalt, telefonszámot is cseréltünk, és próbáltunk randit egyeztetni.

A másik 23 éves, a túl jóképű-túl fiatal kategória, ő mindössze azért maradt benn a rostán, mert pokoli hosszúságú és mélységű leveleket váltottunk... Én speciel az esélytelenek nyugalmával.

De ő is randit kért... az első ajánlatánál beijedtem, nem mentem el.

Nem adta fel.
És ő lett a befutó.

Kedves Szakítós,

 

röviden a storynk: már két éve éltünk egyutt ( én lány, ő fiú, vagyis inkább nő és férfi ), és bár a kapcsolat nagy szerelemként indult, tényleg nagy szerelemként, gyorsan sikerült a kapcsolatunkat az abszolut nullához közeli hőmérsékletűre vágnunk... Nem sikerült az összecsiszolódás.

Sajnos, tényleg sajnos, de van amikor két ember egesz egyszerűen nem passzol össze, mert a ferfi es a nő ideálja más és más, én egy demokratikus családban nőttem fel, és nagyvárosi nő vagyok, ő meg egy vidéki családban klasszikus paternalisztikus közegből jon, ahol a nő szerepe inkabb a cseléd és a férfi csodálója szerepkört tölti be... Mivel okos fiú volt, bíztam benne, hogy képes volt a valtozásra, de sajnos nem. Mindenesetre kár volt értunk.

Azt hiszem, a szakítósblog egyéves történetének leghosszabb, legmegrázóbb, legfájdalmasabb levele következik. Vigaszt mi sem tudunk adni, de hebron azt mondta bele a szakítósbulin a Kossuth Rádió mikronjába, hogy ilyenkor jó tudni, hogy "Nem vagy egyedül".

Nem tudom leírni mit érzek. Az érzés feszít, szét akar robbantani. Meg akar őrjíteni. Nem hagy élni. Meghalnék, de mégsem. Pedig mily egyszerű lenne. Meg akarom fejteni. Ki akarok lépni ebből. Meg akarom oldani. Elviselhetetlenség, amit érzek. Nem tudom, mit tegyek. Néznék tv-t, olvasnék, ennék, aludnék, de nem tudok. Ki kell találnom valamit, mielőtt teljesen felemészt. Gondolatok suhognak a fejemben mindenfelől. Egyik pillanatban meghalnék, másikban élnék és tennék, megnyugodnék. De nem megy. Muszáj megfejtenem, mi lehet ez. Eszembe jut valami. Egy idézet. Amit segíthet. Egyszer találtam és elküldtem valakinek. Így szól: „Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.” (Márai) Hogy félelmetes? Az nem kifejezés! Horrorisztikus. Úgy érzem, mintha most jönnék a világra. Újszülött vagyok. Nem tudok semmit a világról és az életről. Most eszmélek. Hogy én? Én létezem? Vagyok? Mi végre? Mit kell tennem és azt is hogyan? Nem csak testem van, lábujjaim és orrom, amit már a csecsemő is felfedez magán nagy érdeklődéssel. Hanem lelkem is. Szívem. Érzéseim. Gondolataim. Ezeket nekem kell uralnom és irányítanom. Óriási felelősség. Egy önálló ember vagyok, akinek meg kell ismernie végre önmagát, ahhoz, hogy élni tudjon. Hogy létezni tudjon. Most jutott el hozzám. Legfélelmetesebb felfedezés. Legtanulságosabb találkozás. Vajon mások hogyan csinálják? Ők miért tudják egyből, hogy hogyan kell élni. Hogyan kell megélni a felismerést? Van egy gyanúm, hogy nem gondolnak erre. Maguktól jön. Bennük van. Tudják és kész. Nem kell rajta gondolkodniuk. Csak az gondolkodik el ezen, akinek muszáj. És talán jobb is így. Muszáj tisztázni a dolgokat. De nem hagyhatom, hogy csak úgy cikázzanak a fejemben a gondolatok. Talán fele már el is veszett. Legjobb lenne azonnal egy pendrive-ra mindet azonnal elmenteni és később rendszerezni, tanulmányozni, átgondolni, leszűrni a hasznos dolgokat belőle. Össze-vissza szaladgálnak a fejemben hónapok óta.

A vasárnapi lazázás után egy gyors és könnyű poszttal indítjuk a hetet, ahol a lány elég bátor ahhoz, hogy kezdeményezni merjen (bár egy netes társkeresőn, arról meg ismeritek a véleményünket), de aztán mégis apuci döntött arról, merre megy a kapcsolat. Ha a BKV szalagkorlátokat tesz ki a villamosmegállóba, akkor szakítani is csak érvényes menetjeggyel lehet majd?

Halihó Szakítósok, 

gondoltam beállnék a sorba, mivelhogy nekem is van pár gázos-tragikus-vicces csajozós esetem, hát kezdem egy röviddel aztán esetleg majd még. Három évvel ezelőttől kezdve idén év elejéig megtalálható voltam egy - jó, nem - több netes társkereső oldalon, inkább kevesebb sikerrel, úgyhogy egy idő után már nem írtam senkinek, csak vártam, hogy általam frappánsak tartott szövegemre jelentkezzék valaki. És lőn, tavaly nyár végén felbukkant egy leányzó, nem érdekelték az általános konvenciók, úgyhogy ő írt nekem, nem várva az állítólagos kötelező férfiúi kezdeményezésre, díjazandó. 

Ez tényleg így van: ha egy év nem elég, lapát. A nő szempontjából. A fiú szempontját is meg lehet érteni, mert igenis lehet rettegni a házasságtól, az együttéléstől, és attól, hogy egy szép napon erre rákérdeznek. Technikai dolog: a lánszopat, fiúszív címkét tettem be, de nem vagyok benne biztos. Ha más döntés születik, kicserélem, tudja a franc.

Kedves Szakítós!

Időnként bele-bele olvasgatok az írásokba és a kommentekbe. Azt gondolom, hogy kizárólag rövid és frappáns szakítós dumákat akartok olvasni. Ilyen nincs az életben szerintem. Az egyik félnek sohasem vicces. Annak, aki pedig nem ismeri a körülményeket, nem biztos hogy ugyanolyan poénosan ül a dolog, mint ahogy az a valóságban tényleg csattant. Ezért részleteket írnak a beküldők, mert a lehető legjobban megfogalmazva, érthetően akarják elmesélni Nektek (persze mindenkinek más és más a színvonala). Azonban igen kevés az írói vénával rendelkező "kis" ember, akikkel ezek a történetek megesnek. Szórakoztatni akarnak benneteket, de valahogy ez ritkán sikerül az írásokkal. Fentiek miatt a részleteket le sem írom, nincs értelme. Én most egpróbállak megnevettetni benneteket, hátha nekem sikerül :) Persze könnyen lehet, hogy nekem sem sikerül.Ha igen, akkor kérek majd egy-két mosoly jelet :)
Sok év után, nekem, vicces a történet, mert láttam a pasi fejét is hozzá.

A srác egyszerre több nőt futtatott, plusz rabolt is, így előbb a csajokat vesztette el, majd a 4,5 éves börtönbüntetését tölti. A lány iskolába járt, a fiúnak így mindenre maradt energiája.

Egy tipikus válóokot mutatunk be az olvasóknak, amellyel még nem annyira foglalkoztunk, pedig a blogkorszakban az egyik legtipikusabb vitát kiváltó ok, hogy egyik rátalál a másik titkos blogjára. És akkor borul minden. Ezért javasoljuk azt, hogy függesszük fel a blogírást a párkapcsolat idejére, vagy rögtön mutassuk meg a másiknak. Persze, onnantól kezdve már nem fogsz annyi titkot megírni, de ez van.

Megláttam Norbit, és rögtön megtetszett , hogy harminc felé közeledve is édes kisfiús a mosolya. Azon az estén sokat beszélgettünk, borozgattunk, és nem bírtam ki, még aznap éjjel megcsókoltam. Aztán egy hét sem telt bele, szerelmet vallott, én is hagytam, hogy elsodorjanak az érzelmek, úgy éreztem pont megérdemlek végre valami jót, addigra jóideje állandó pasi nélkül voltam. Naponta elhalmozott szerelmes sms-ekkel, és már a kezdetektől minden nap találkoztunk, még ha én józanabbul azt is gondoltam, nem ártana egy nap szünet… de annak is az lett a vége hogy nem bírtam, és mégis kibuliztam, hogy láthassam.

Igazán vicces szakításokat csak néhány hetes járás után lehet produkálni, de ilyenekre nem vagyunk fellkészülve. Ez egyszerűen annyira vicces, hogy a levélírót felvesszük állandó szerzőnek: kötelező minden héten összejönnie valakivel.

Már rég terveztem, hogy megírom ezt a sztorit, de halasztgattam, halasztgattam. Most előrukkolok vele. :)

Pár éve egy bulin megismerkedtem egy fiúval. Ő 20 - 21 körül volt, én 16, és épp nagyon ki szerettem volna lépni egy fél éve tartó, már-már rémálomszerű kapcsolatból. A bulin elkérte a számomat. Sms-ek, telefonhívások, pár nap múlva találkoztunk.
Romantikus teázás, romantikus séta a Gellért-hegyre. Leültünk, beszélgettünk, majd egy olyan fél óra múlva megkérdezte, hogy megcsókolhat-e. Mondtam, hogy persze, hát meg is tette.
Közel laktunk egymáshoz, közös hazaút. Rémálomszerű kapcsolatból kilépés, ez egy másik sztori, majd ezt is leírom.

Hamarosan elindítjuk a szakítósTV-t is, ahol kívánságra élőben közvtítjük a szakításokat, mert vannak pasik, akik megérdemlik. Ez milyen szöveg? Harsányan nevetek 10 perce, ahogy látom ezt a romantikázós estét. Kedves levélíró, mi a folytatás? Követeljük.

Kedves Szakítósok!

Kedvenc reggeli elfoglaltságom,hogy várom az új történeteket,legyen egy kis izgalom az életemben.:)

Nem gondoltam,hogy 40 évesen megtörténik velem ilyen,ami ide kívánkozik,de...

Egy alakuló szerelmi történet első igazi randiján /előtte pár találkozás munkából kifolyólag,hosszú telefonálgatások,sms-k,

nyomulás ezerrel/ kaptam meg ezt a lekoptató szöveget:
Felállás:én-40 éves "tapasztalt elvált nő"
          G.-szintén negyvenes. még tapasztaltabb elvált pasi
Helyszín:egy felkapott belvárosi étterem csillagfényes terasza,romantika ezerrel:)

Ez egy meglepően zavarba ejtő történet, mivel vannak az örökké elégedetlen nők. Őket nehéz rávezetni az élet szeretetére, hogy örüljenek az apróságoknak is. Az meg végtelenül szomorú, mennyire rakaszkodnak ehhez az elképzelt kispolgári szarsághoz, ezért azt hiszik a pukkasztás jó.

Kedves Szakítós Blog!

A volt barátnőmmel, Zsanettal való megismerkedésem körülményeit egyszer már megírtam (köszi, hogy kiraktátok), így következzen hát a folytatás.

Miután sikerült tisztázni a félreértéseket (lásd az előző történetem), összejöttünk Zsanival (18) szigorúan laza kapcsolatra. Én még most is a 28-at taposom, mint a történet játszódásakor. Gyakorlatilag csak szex és étterembe járás meg vásárolgatás volt, ami nagyszerű megoldásnak mutatkozott az ő főiskolai tanulmányai és az én munkahelyi leterheltségem idején. Beni barátom hétköznapokon a feleségét hozta fel a közösen bérelt lakásba, hétvégén pedig Zsanival sajátítottuk ki azt, és addig Beniék távoztak.