értékellek mint embert

Ezt a történetet nem is értem. A 14 éves dagi lány, eddig oké, de hogy most nem is akarta megfeketetni a fiú, meg különben sem tudtak miről beszélgetni, de mér kellett szerencsétlen lánynak a fülébe dugni a haját?

 

Sziasztok!
Gondoltam ha mar ugyis tele van tinitortenetekkel, meg taplokkal a blog, megirom egy regi tortenetemet. Figyelem! 18 ev felett csak szuloi felugyelettel ajanlott :D
A tortenet ugy kezdodott, hogy egyik haveromra ra volt kattanva egy nem tul szep lany, haver mindig menekult elole, nem igazan tudta kezelni a dolgot. Akkoriban gyakran logtunk nalunk, es az erkelyrol meglattuk a lanyt, amint a baratnojevel kutyat setaltat. Nekem igy messzirol nagyon megtetszett a baratnoje, nem volt egy sovany alkat, de mar akkor, 14 evesen nagyon formas volt, es egeszen elvarazsolt a latvany ahogy az erkelyunk alatt elvonult... Haverom bealdozta magat az ugy erdekeben, menjunk le mi is setalni, csak elviseli valahogy a hodolojat. Minden remekul alakult, ment a ki ki utan setal hulyeseg, aztan vegul leultunk egyutt egy padhoz. Innentol szamithatjuk a "kapcsolat" kezdetet.

A forradalmi idők folytatódnak, a reggeli posztban ugyan volt járás, de nem volt szakítás. A délutáni  posztban meg nincs járás, ami különben is távkapcsolat, csak jó nagy pofáraejtés.

 

Sziasztok!

Igen régóta olvasom a blogot és már a kezdetektől fogva volt bennem késztetés arra, hogy megírjam ezt a történetet. Aztán most jött el a perc, mikor veszem a fáradtságot, ahhoz hogy meg is tegyem.
2005 tavaszán ismertem meg a lányt, akiről itt szó lesz, a neve Emese. Egy a neten â01Efutottunk összeâ01D. Egyszerűen szembe jött velem, bemutatkoztunk egymásnak, és nem tágítottunk tovább egymás mellől. A beszélgetéseink jobb időszakban napi rendszerességgel folytak msnen keresztül, de sosem gondoltuk úgy, hogy ebből több is lehet.

Nekem akkor épp volt valakimâ026valakim, akit szerettem, akiért bármit megtettem volna, de ez nem nyert viszonzást úgy, ahogy kellett volna. Erről Emese is tudott, tartotta bennem a lelket. Ő is volt hasonló helyzetben, így hát, mint két sérült madár segítettük egymást.

Be kell látni, hogy Kivilágítatlan fekete kerékpár nevű olvasónk átkúrt minket. Mint macskát a palánkon. Nem volt nehéz, mert mi jóhiszeműen jártunk el.

Most olvasom a blogját (www.apokrifek.blog.hu), amin feltárja, milyen leveleket írogatott nekünk azért, hogy rámutasson a nem tudom mire. Hogy hülyék vagyunk? Hogy minden sztori kamu? Nem tudom, és nem is akarom megérteni, mert a szakítósblog azért jött létre, hogy a vicces szakításokat megmutassuk, megbezséljük. Nem minden sztori vicces már, sok a kemény, fájdalmas levél, ez van, erre irányították az olvasók. Voltak levelek, amiknél kételkedtünk a forrás hitelességét illetően, és ha nagyon problémás volt, jeleztük is.

De a történeteket nem tudtuk és akartuk leellenőrízni, mivel ez a blog egy virtuális szerződéssel jött létre: kamu szarokat nem küld be senki, és akkor nekünk sem kell kitenni. Bizalom - ennyi, erről szól a játék, sokan velünk játszanak, és persze vannak, akik nem. Akik viccet, médiahacket csiálnak belőle - tegyék. Piciben kezdtük, magunknak csináltuk, hogy nevetni tudjunk saját problémáinkon, amihez csatlakoztak sokan. Egyre többen, mert rendszeresen kikerülünk az index blogketrecébe.

Először az is óriási problémát okozott, hogy napi egy poszt legyen, majd az, hogy napi kettő, mégsem írtunk egyetlen kamu levelet sem.

Napi 15 ezer olvasóból van egy, aki most megmutatta magát, éljen. Nagy szerencse, hogy holnaptól verespálné lesz a szerk, mert nekem kurvára elment a kedvem ettől. Az emberek mindenben csak a geciséget keresik? Persze, megértem, hogy azt akarta bizonyítani, lehetnek kamusztorik, de ez egy nagy közösségi játék. Azért vannak a kommentek, hogy abban szétszedjétek a levélben található vélt vagy valós hazugságokat.

Kamu leveleinél szerinte én belementem a játékba. Kibaszott intertextuális görcsöléssel próbált meg rámutatni arra, hogy ismert sztorik ezek. Igen, minden irodalmi szöveg megtörtént már, jéé. Remélem, az irodalmi pályán is ilyen tehetségesen mozogsz, mert a sztorijaid hitelesek voltak, keress kiadót, tudok segíteni. Itt nagyjából elérkeztünk a fikció és a valóság nehézkes témaköréhez, és ha még egy órát gépelek, akkor tényleg Isert és Derridát fogok idézni.

Én a szakítósblog nevében szeretnék köszönetet mondani a Kivilágítatlan fekete kerékpárnak, hogy posztjaival szórakoztatott minket. Azt nem látom, ment-e a világ elébb tőle, vagy sem, mert a posztokat ugyanazzal a metódussal fogjuk kipakolni. Kedves olvasónk nagyjából arra a fociszurkolóra hasonlít, aki mindenbe bele akar pofázni, a fradit és az újpestet egyszerre akarja vezetni, miközben ő Kisteleki és Várhidi egy személyben, de amikor beáll focizni, akkor kiszúrja a labdát, mert így nem derül ki, hogy mit tud, viszont mindenki örömét elveszi.

A szakítósblog körül fasza kis közösség alakult ki, ennél több nekünk nem kell. Olvas, aki olvas minket, ír, aki ír. Mi kitesszük, ha tetszik a poszt, és ahogy eddig, úgy innentől fogva is megmarad az állandó kérdés, valós történettel állunk-e szemben.

A poén az, hogy kedvenc olvasónk és ceremóniamesterünk, Pók vicces átirataival mindig rámutatott a történetekben rejlő furcsaságokra.

"Hogy a faszba akarnék 21 évesen gyereket" - írja a levélíró, aki egy kezdő angol nyelvkönyvből szedte ki a karaktereket, Sandyt és Johnt. (De miért nem Hot Dog és Cool Cat?) A sztori egyébként súlyos, mert minden szereplő menekül előre, hátha akkor minden megoldódik. De nem fog, mert sajnos az élet olyan szar dolog, hogy döntéseket kell hozni.

Sziasztok!

Megírom nektek az én történetem, ami egy tündérmesének indult és egy pokollá változott.
Belevágok.
A történet valahol 2005-ben kezdődik a nyári közepén történő felvételizős korszakban. Friss érettségivel

Az egy tévhit, hogy a töltött káposzta nem jó felmelegítve. Én például minden húsvét és karácsony után hatalmas adaggal fagyasztok le, mert imádom máskor is. Kolbásszal és füstölt hússal, nagypapám zseniálisan csinálja.

Folytassuk szolgálati közleményekkel:
1, rengeteg-rengeteg fordítást kaptunk, ha valakinek van még kedve, még küldhet.
2, Örülnénk angolul anyanyelvi szinten beszélő levélírók történeteinek is
3, a pólók készülnek, csak győzzétek kivárni, mert én hamarosan elutazom, és ez nem verespálné dolga
4, Egy váratlan levél, amivel nem tudunk mit kezdeni, csak követeljük a szabad internetet mindenhova: "Az ügyben írok, hogy már többeknél felmerült a probléma, hogy a különböző cikkeket nem lehet elolvasni ugyanis több linkben szerepel a sex kifejezés. Nagyon szeretem olvasgatni a bolgot a munkahelyemről is, csak a legtöbb gép proxy szerveren keresztül fut ahol szűrők vannak beállítvan több kifejezésre, mint pl a sex, így az oldal nem tekinthető meg. Kérem, hogy ha nem túl nagy probléma valahogy helyettesítsétek ezt a kifejezést, hogy több sorstársammal egyetemben el tudjunk olvasni minden kedves történetet!"

Az én történetem azt hiszem tipikusnak mondható, a „felmelegített káposzta” esete, vagyis két szakításról szól ugyanazzal az emberrel.

Ritkán fordul elő, hogy valaki ne a szerelmétm hanem a szexpartnerét sirassa. De végre ilyen is van.

Eddig úgy gondoltam, hogy egy szakításom történetét sem tenném közkinccsé szívesen, de aztán valahogy beugrott egy történet, amit talán mégis. Nem tudom, nektek megfelel-e, mert nem igazi párkapcsolat, inkább amolyan "csak szex" kapcsolat volt, és nem is igazán lelki válság vagy hasonló vezetett a szakításhoz, mint nálatok általában, de azért azt hiszem, van olyan érdekes, hogy talán felrakjátok.

Szóval még a fősuli idején egy kisvállakozónál dolgoztam, riasztókat szereltünk be különböző helyeken. Én fiatal voltam, jóképű, hát adódott ebből néhány kaland. Az egyik alkalommal egy nyaralóba szereltünk be egy riasztót, és hát míg a férj dolgozott, csak az asszony (nevezzük Izabellának, hogy kis eséllyel terelhessük bárkire a gyanút) volt otthon. Na, nála visszajáró vendég lettem, egészen eddig az esetig.

Mindenféle felvezetés nélkül olvassátok, good morning sunshine.

Ritkán fér össze a vonzó külső és az erény (Iuvenalis)
Délutáni alvásból felkelve a fürdőben kezdtem sminkelni. Szokatlanul szépnek, szebbnek kellett lennem; biztonságérzetet ad. Cipő, kabát, parfüm, utolsó pillantás, tudtam én, hogy nem az arcomon fog múlni, ahogy eddig sem azon múlt. Amíg kiértem a villamosmegállóba, rá gondoltam. Filostrato, legyen ez, a gondolataimban úgyis össze vagyok zárva vele. Januári találkozásainkra gondoltam. Úgy hozta az élet, hogy pár napon belül lépten-nyomon összefutottunk a városban, ami nem is olyan hatalmas. Ő az az ember, aki mindig kicsit bennem van, talán szerelemként aposztrofálva valamelyik fiókban, de ritkán húzom ki azt a fiókot, leginkább akkor, amikor a többi nem nyílik. Akkor azt mondta, persze koncerten összebújós csókolózás után, hogy ő most szabad akar lenni, kötöttségek és legfőképp barátnő nélkül, felfogtam, mindenki akar valamikor kurválkodni, ő most akar, legyen így. Kiábrándultam, összeszedtem magam aztán.

A wiwes sztorikat nem nagyon értem, mert elképzelhetetlen számomra, hogy valaki ott kommunikálja az érzelmeit. Mai történetünk visszatérő jelenség, mert sokan ha megismerkednek egy csajjal/sráccal, akkor rögtön megnézik a családi állapotot is. De mi van akkor, ha már 2 éve járnak?

Egyik haverommal történt az eset. Az illető párkapcsolatban élő boldog
iwiw-felhasználó, aki hirtelen gondolt egyet, és az adatlapjáról minden
nemkötelező adatot kitörölt. Mert miért ne, és különben is ehhez volt
kedve. Nos, az öncenzúrának a családi állapot mező is áldozatul esett.
Másnap rikácsolva hívja az asszony:
- Látom átírtad az adatlapodat!

Ezt a levelet érdemes többször elolvasni, mert egyszerűen hihetetlen. A balatoni nyárban a szerencsétlen mindenes kiscsajt nem elég, hogy megdugják, de még. És ráadásul levélírónk egy borzalmasan pökhendi pöcs. Nem humoros, inkább szomorú és idegesítő történettel van dolgunk. Hétfő van, hajrá.
(Verespálné rajongóknak üzenem, csütörtöktől a tiétek lesz másfél hétig.)

Sziasztok!

A múlt héten többször szóba került az abortusz és a védekezés kérdése, és többször úgy voltam, hogy beírom a véleményemet kommentnek én is, de mivel van hozzá egy történetem, gondoltam, posztnak jobb lesz.

Szóval néhány éve a Balatonnál dolgoztam a nagybátyámnál. Illetve ez afféle dolgozás-nyaralás volt. A nagybátyámnak vendéglője van, és ott segítettem. Délben az emberek jöttek vacsorázni, este ebédelni, de három és hat között gyakorlatilag nem volt forgalom, a pincérek meg a szakács elmentek sziesztázni, ha pedig mégis jött valaki, én szolgáltam ki, az unokatesóm meg összedobta a konyhán, ami kellett. Este meg, amikor hazajöttünk a mulatozásból, még felraktuk a székeket az asztalra, hogy reggel könnyebb legyen felmosni és felsöpörni. Mindezért cserébe koszt, kvártély, zsebpénz, úgyhogy nem panaszkodhatom.