értékellek mint embert

Sziasztok! Régóta olvasom a blogot, most vettem én is a bátorságot, hogy megírjam a saját történetemet.
2007 nyarán kezdődött, 26 éves voltam. Akkoriban éppen csak felszínes kapcsolataim voltak, sőt, még azok is rosszul alakultak. Nem mondhatom, hogy vágytam egy halálosan komoly kapcsolatra, inkább egy férfi hiányzott az életemből, akivel mindenről el lehet beszélgetni, nem csak a bulizás érdekli, mint a korombeli srácok nagy részét. Ekkor bukkant fel L. Interneten ismertem meg, sokáig csak írogattunk, nagyon megkedveltem, értelmes, jó fej pasi volt. De külsőre nem jött be annyira, meg kicsit öregnek is tartottam, 37 éves volt. Ráadásul egy utolsókat rúgó kapcsolatban élt. Levelezgetésünk alatt szakított is az élettársával, el is költözött. Még ezután egy jó darabig sem jutott eszünkbe, hogy legyen valami más is, de egyre intenzívebben írogattunk, egyre személyesebb dolgokról, mígnem úgy éreztem, meg kell őt ismernem. Találkozóra hívtam, lesz, ami lesz. őszintén bevallom, arra számítottam, lesz egy jó szex, aztán mindenki megy a saját útján tovább. Találkoztunk, nagyon kellemesen csalódtam. Jó volt a modora, kedves volt, életben sokkal jobban nézett ki, mint képen. És eszméletlenül kívántam, ő is engem, ígyhát nagyon hamar egy hotelban kötöttünk ki :)))

A történetet nem igényel 18-as karikát semmilyen szempontból sem, ám a részemről egy kis lelki érettséget mindenképpen igényelt volna… Álljon itt egy baklövés története:

Már 4 éve, hogy ez a történet útjára indult, nagy középiskolai szerelem volt, ami hirtelen jött, és nehéz döntésekkel, nagyon nehezen is múlt el (bizonyára sokan nem értenék, hogy miért...)

NAGYON HOSSZÚ A TÖRTÉNET!!!
Folytatnám a történetemet, vagy is befejezném. Én írtam azt a történetet, amiben 3 csaj volta nagyon rossz helyes írással az volt a címe hogy "Ő sem tetszik". Utólag elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akinek bántó volt a helyesírásom. Eléggé össze csaptam azt a levelet.
Ez a történet nagyon régre nyúlik vissza, egészen pontosan 2002 ig. 15 éves voltam, fiatal és bohém. Ebben az időben lett először Internetem (nem is tudtam, hogy az Internetet nagy i-vel írjuk, mint Istent...???...elgondolkodtató) otthon, és ezzel el is kezdődött a trefortos korszakom, ahol meg ismerkedtem egy lánnyal...nagyon sokat beszélgettünk, majd ahogy lenni szokott találkoztunk, úgy hogy képet se láttunk egy másról. De jól sikerült, mert máskor is akart velem találkozni. :)
...

A kép a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című román filmből van

Szia mindenkinek.
Az en tortenetem tobb mint 10 evvel ezelottrol valo, es nem az a sablonos szakitos.
Szoval. Kozos barati tarsasagba jartunk, en epp akkor voltam tul egy szakitason. Magamba voltam roskadva, es O ezt latta rajtam. Dumalgattunk, iszogattunk, vigasztalt, majd egyutt toltottuk az ejszakat. Almomban sem mertem volna gondolni hogy ott kotunk ki. Masnap kijozanodva, hideg fejjel vegiggondoltam a tortenteket, es rajottem hogy nagyon jol ereztem magam vele, de nem lenne tul szerencses folytatni, hisz mi jo haverok vagyunk, kar elrontani ezzel. De a szivem mast diktalt. Ahogy egyre tobbet talalkoztunk, lopott orak (vegulis csak a barataink elott titkoltuk, bar a mai napig nem tudom miert tettuk), stb, egyre jobban belehabarodtam. Ez persze kolcsonos volt! Aztan nyiltan vallaltuk a dolgokat, boldogok voltunk nagyon. Terveink kozt szerepelt a hazassag, gyermekek. A fold felett lebegtem. Akkor mar 4 eve egyutt voltunk. Aztan beutott a krach.

A jó szándékú szakítás

A történetet nem írom le, lényegtelen és hosszú, csak a szakítós
e-mailt, illetve a folyamatot, ahogy az első szavaktól eljutottam az
utolsóig. Mert a nyomorult e-mailből először csak a feladó és az első
szavak látszanak, csak kattintás után rajzolódnak ki az ütősebb
karaktersorok.

Szóval épp békésen netezgettem, amikor megláttam az új levelet a
ládámban. Hevesen megdobbant a szívem, Ő írt! (Két nappal korábban
elkövettem egy hibát ebben a kapcsolatban, amit még nem volt időnk,
lehetőségünk megbeszélni - mindegy is - vártam nagyon, hogy
jelentkezzen). A nevén kívül még a következő mondatot lehetett látni:
"Imádnivaló, intelligens, izgató, érzékeny és különösen értékes nő
vagy."
Ilyenkor az ember lesüti a szemét, elpirul kicsit és izgatottan vihog.
Aztán rákattint, hogy a folytatást is elolvassa. Elolvastam. Ezt itt,
ni:

Kedves Szakítós!

Régóta olvasom a blogot, de sosem kommenteltem. Feltűnt, hogy sokan hiányolják a felnőtt emberek között lezajló valódi drámákat. Na, az biztos, hogy az én történetem nem tinisztori a Bravo-ból, mivel én is 30 múltam, a szóban forgó úriember (a továbbiakban Illés) pedig már 40 is elmúlt.

Gyerekkoromban a nyáron a szüleim mindig átküldtek a nagynénémhez, aki Budán, egy gyönyörű villanegyedben lakik, hogy ott töltsem el a szünidőt. Ez a szokás aztán valahogy megmaradt, így a mai napig nyár elején a nagynénémhez költözöm, a jelenlegi munkahelyemet onnan éppolyan gyorsan elérem, mint Cinkotáról (ahol egyébként lakom), ráadásul a Szigetre is sokkal egyszerűbb onnan menni és a belvárosi szórakozóhelyekről is egyszerűbb oda hazamenni.

Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell belőled más

Vasárnap este a Fókusz Portréban Tövisházi Ambrus volt a vendég. A műsor közben akkor kaptam fel a fejemet, amikor az Erik Sumo névre is hallgató zenész elárulta Barabás Évának, hogy a Vámpír című Péterfy Bori-számot egy szakításáról írta. Ezelőtt sosem gondoltam a Vámpír-ra, mint szakítós dalra, de a fenti információ tükrében könnyen nyertek új értelmet a sorok. A szakítósblog történetének első celebrity-interjújában GTalk-végre kaptam a Vámpír zeneszerző/társ-szövegíróját.

vferi: kedves Ambrus
vasárnap este egy csodálatos beszélgetés láttam veled az rtl-klubon
ahol elárultad a riporternőnek
hogy a Vámpír című szám egy szakításodról szól
mesélnél erről? hogyan született ez a szám?

Tövisházi Ambrus: úgy hogy szakítottam a csajommal azon a nyáron
illetve tavasz végén
májusban
a Múzeumok éjszakáján
mint tudod, minden ilyen tök banális és igazából nincsen benne sztori
csak fájdalom és sokáig tartó szenvedés
igazán elhittem hogy ő lesz az igazi, 4 évig voltunk együtt
de igazság szerint az utolsó fél évben már inkább gyötörtük magunkat
amúgy hozzá kell tennem hogy a szóban forgó illetővel
a mai napig mély és lerombolhatatlan barátságban vagyok
kifejezetten jóban lettünk pár hónappal a szakítás után

Íme egy szakításom története, a szereplők nevét csakazér'se változtattam meg, és van benne vér, verejték, könny, móka és kacagás. Elnézést, sajnos hosszú – én is a tömörség híve vagyok –, de nehéz lenne röviden vázolni, mert kicsit bonyolult a sztori. Van benne három szakítás is, sőt, ha úgy vesszük, öt.

Az egyetem előtt ismerkedtem meg Ágival és Balázzsal: Ágival nemes egyszerűséggel úgy, hogy a gólyatábor előtti matektáborban egy szobába kerültünk és szó szerint hozzám csapódott, Balázs pedig a gólyatáborban kezdett el udvarolni az akkor már barátnőmnek számító Áginak. Össze is jöttek, Ági halálosan beleszeretett Balázsba, ő volt neki talán az első nagy szerelem. Balázsról időközben kiderült, hogy szaktársam, így pár hónap múlva már kialakult közös baráti körünk volt, ami még két csajból (szintén a matektáborból), azok barátaiból, valamint Balázs albérlőtársaiból állt.

When I wake and I'm far away
I know that you're leaving
In the dark when I'm all alone
I'm scared that you're leaving

Te jó ég, hogy tudtak ennyi nyolcvanas évekbeli klip-klisét belesűríteni ebbe a három perc tizennégy másodpercbe?! A planetáriumi vetített háttér, a duplázós effekt, a flesdenszes táncika, a levegőben pörgő dobverők, ahogy fogja azt a gitárt, meg ahogy befordul a kamerába... persze, mint ahogy a legütősebb klipeket mostanában, ezt is a magyaros nevű, de amúgy lengyel származású Kinga Burza rendezte. A dal szövegében és hangulatában is azt az édes-keserű állapotot érzékelteti, amikor menthetelenül belezúgsz valakibe, de gyanús, hogy ő nem ugyanígy érez, és kinézőben van egy hatalmas pofáraesés, mégis félelmetesen izgi és felemelő az egész. Hardcore szakítósblog rajongóknak elárulom, hogy verespálné haja uszoda után pont úgy néz ki, mint a csajnak a klipben.

Jónéhány évvel ezelőtt talán rólam mintázhatták volna az MNK prototípust. Komoly kapcsolatom nem volt, elég gyakran váltogattam a srácokat és különösebb lelkiismereti válság nélkül építettem le magam mellől azokat, akiknek a jelenléte kezdett terhessé válni számomra. Nem éreztem, hogy bármi is hiányozna az életemből, nem vágytam „társra", csak próbálgattam a korlátaimat.