értékellek mint embert

A szakítósblog meghódította a topmenedzsereket is végre, pedig sokáig azt hittük, ők nem is éreznek.  A sztoriban ez az éjszakai bkv-zás fura: tényleg a gazdag juppik jegyet lyukasztanak? És itt közöljük minden idők legundorítóbb szakítós szövegét, vigyázz, kész, rajt!

UPDATE: Reakció  a kommentekre:

Az én történetem nem szokványos, ámde tanulságos.

Menedzserként dolgoztam a BIG4 egyikénél Angliában, majd a kint töltött 3 év után a cég budapesti központjába kerültem vezető beosztásban. A BIG4 egyik sajátossága, hogy nagyon sokat kell dolgozni, ámde nagyon jól lehet keresni.
Aki esetleg nem tudná, a Deloitte, a Pricewaterhouse, a KPMG tartozik ebbe a négyesbe, én a negyedikben tevékenykedtem, ezért nem nevezem meg... Aki akar, utánanézhet.
2005 karácsonya előtt céges buli volt. Ott figyeltem fel rá. Magas volt (200 cm), az öltönye a legjobbak egyike, őszülő halánték, édes szemek, borzasztó jóképű. Nevezzük Andrásnak. Én akkor 34 voltam, független (szingli, ej de utálom ezt a szót), ő 42 nőtlen - független.
Egy Campari mellett kezdődött a beszélgetés. Mesélt magáról, egy finn telekommunikációs cég vezető embere volt, Budapesten élt, rengetegett dolgozott. Abban az időben gondoltam arra, hogy felszedek valakit, mert elegem lett az egyéves egyedüllétből. Éppen 2004 karácsonyán dobtam ki az előző pasimat, akivel 4 évig kavartam, az még Londonban kezdődött, ő angol volt, velem jött, de nem bírtam vele és ejtettem. (Ma már - a történtek ismeretében - sajnálom...)
András rendesen előadta magát, láttam, hogy az órája is legalább 1 milliós volt, kőgazdag, s mivel soha nem akartam és nem is tűrtem, hogy egyetlen férfi is eltartson, gondoltam, ez rendben is van. Hosszasan beszélgettünk, majd felajánlotta, hogy hazakisér. Az éjszakai BKV járaton már az első csók is megvolt (Campari is dolgozott bennem, de nem is bírtam magammal), ahogy érzékeltem, ő sem, mert feltűnően dudorodott a nacija.
(Közbevetőleg jegyzem meg: én javasoltam a buszozást. Nem akartam taxival menni, sajnos, nagyon rossz tapasztalatom van. Úgy értem, ha mondjuk miniben ültem be egy taxiba, vagy egy kicsivel feszesebb felsőt vettem fel, az összes sofőr legott feleségül akart venni.)
A kapuig kisért, ott még egy csók. Másnaptól sms és email-hegyek, minden, mint a mesében.
A karácsonyt a szüleimnél töltöttem, majd december 28-án a csajokkal (barátnő) elutaztunk melegedni. Ezt én már az első találkozásomkor közöltem Andrással, aki megértette a dolgot, mondta, menjek csak. Ezt a csajos utat már szeptemberben foglaltuk magunknak.
A harmadik napon éppen a lábamat nyaldossa az Indiai-óceán, amikor megérinti valaki a vállamat. Majdnem elájultam: András volt az.
Nem volt hajlandó elárulni, hogy hogy tudta meg, hova jövök. Nem akarta elmondani, hogyan tudott idejönni 2 nap alatt, de őszintén: nem is érdekelt. A karjaiban kötöttem ki és a barátnők legnagyobb elképedésére a következő 8 napot végig szerelmeskedtem vele.
(Később megtudtam, hogy az utazásom napján kiment Ferihegyre és talált egy olyan embert, aki megszegve minden szabályt elmondta, hova is repültem aznap. Az illetőt ezért ki is rúghatták volna az állásából, gondolom, Andriska pár bankójának azonban nem tudott ellenállni.) S mivel a sziget nem volt túlságosan nagy, nem volt nehéz dolga, hogy felkutasson.)
Az utolsó napon gyűrűt vett nekem, amit elfogadtam, a szerelem vak, nem kellett volna. Együtt utaztunk haza. A csajok közben "kiközösítettek", utálkozva néztek, hiszen hármojuk közül senki sem tudott bepasizni a szigeten. Így értünk haza.
1 hónap együttjárás után megkérte a kezem. Gondoltam, bemutatom a szüleimnek. Amikor az ő szüleiről kérdeztem, elborult arccal közölte, hogy azok autóbalesetben elhaláloztak.
Apukám félrehívott az istállóba annak a hétvégének a második napján, amikor otthon voltunk nálunk. (Andriska éppen az erdőben lovagolt a bátyámmal.) Apa ezt mondta:
- Kislányom, ennek a fickónak a szeme sem áll jól. Látom, hogy szerelmes vagy, légy óvatos, nehogy csalódás érjen.
- De apa...
- Ezt érzem - mondta apukám.
Hazafelé hallgattam az úton és gondolkodtam. Miből gondolhatja apukám, hogy igaza van.
Még néhány nap és rájöttem. A dologok furcsa irányt vettek.
Kapcsolatunk 77. napján (utálom a hetes számot) Andriska SMS-üzenetet küld.
"Szívem drága gyémántja, kellene 1 misi. (1 millió forint, ha nem értenétek.)
Azonnal hívom. Mondja, a befektetett pénze 2 nap múlva szabadul (lejár a lekötés), addig kellene csak a pénz.
Együtt mentünk be az OTP-be. Kivettem a számláról a pénzt és a kezébe nyomtam, nem kérdeztem, mire kell, mert vakon bíztam benne.
Ez volt délben.
Majd bementem melózni. Délután 4-kor hívom: a száma nem kapcsolható.
Fura volt. Ő, aki éjjel-nappal nem tudott szabadulni a telefonjától. Na mindegy. Este megint hívom, ugyanaz.
Rossz érzés fogott el. Odamentem a lakására. Senki sem nyit ajtót. Majd egyszer csak a szembeszomszéd jön ki, s kérdi:
"A Bélát keresi?"
"Nem, az Andrást, aki itt lakott"
"Itt a Béla lakott. Ma 3 nagy börönddel ült be egy taxiba, meg egy magas szőke nővel."
Leizzadtam. Most mit tegyek. Hamarjában kiderült, hogy Andriska 77 napon át hazudott nekem. Még a neve sem volt igaz. Semmi sem. Egy merő hazugság volt.
Kimentem Ferihegyre. De csak tébláboltam. Azt mégsem tehettem meg, hogy a közös fotóink egyikét mutogatom az ottaniaknak, hátha valaki felismeri. Nem beszélve a pénzemről, amivel meglógott és amiből az új nőcivel elutazott.
Apukám nem balhézott, csak a fejét ingatta. Ő ugye megmondta. Hazavánszorogtam, nézetm a telefonom, hátha. Semmi hátha.
Úgy aludtam el ruhástul. Mintha csipogott volna a laptop - erre ébredtem, hajnali 3 volt.
És tényleg, jött egy mail. A feladó Kiss Gábor. Ki a fene ez?
A szöveg: "Hello baby. Kösz a kölcsönt, nyugi, megadom. Az az igazság, hogy párhuzamosan veled a Verát is "futtattam, és ő nyert. Mellben nem tudsz vele versenyre kelni, az eszed miatt választhattalak volna téged, de inkább őt... Remélem nem vagy ideges. Már messze járok attól a szarfészektől, amit Magyarországnak hívnak, nem is megyek oda. A Vera kapott egy jó állást a nagy vízen túl. Hogy melyik nagy vízen, azt nem mondom meg. Jó voltál az ágyban. Ciao, baby"
Ps: a pénz miatt ne aggódj. Két nap múlva megkapod.
S valóban, 48 óra múlva megjött 999.999 forint a számlámra. Kisérőszövegnek meg ennyi: 1 forintot megtartottam a szép közös emlékekre. Lecseréltelek baby. Pá, a te Andriskád, aki Béla és nem Gábor"
A pénz nem érdekelt. Ellenben belebetegedtem a történtekbe és másfél évig nem is volt senkim. Ma már van és apu azt mondja, ő az igazi. Nincs kocsija, műanyag Swatch órát és farmert hord, nincs arany bankkártyája de nem is érdekel.
Őt szeretem.
Hogy Andrissal (Bélával, Gáborral?) mi van már nem izgat. Ha esetleg magára ismer, üzenem neki, nem haragszom.

A 9 és fél randi című borzalomban is szerepel a Lovebox, a film legerősebb szponzora talán. Levélírónk életében hasonlóan fontos szerepet tölt be, mivel 2-3 nőt tud így egyszerre futtatni. A projektmenedzserek legjobbika bölcsész génekkel érkezett a párkapcsolati útvesztőbe.

Volt egy csajom. S miként mai napig nincsen fogalmam arról, hogy a kettőnk közötti kapcsolatot miként nevezzem, így azt sem tudom pontosan, hogy ennek a vége szakítás volt, vagy sem? Gondoltam egy bátrat: a köznek történetem véleménynyilvánításra feldobom.

Nyár volt, sűrű fesztiválszezon, alkalmi kalandok jöttek-mentek, ráadásként ezzel párhuzamosan virtuálisan is fűzögettem a gyöngyöt, már amennyit találtam.

Intenzíven leveleztem a Lovebox-on vagy 2-3 szimpatikus lánnyal, akik nem csak fotóik alapján tűntek bíztatónak, de írási stílusukkal is becserkészték fantáziámat.

Különösen az egyik! Igéző tekintetű barna, mély dekoltázzsal, széles szókinccsel és frappáns válaszokkal. Korombeli. Vagyis szokásaim cáfolandó végre nem diáklány, hanem egy igazi felnőtt nő, céltudatos, önálló, kreatív… na de nem dicsérem tovább, mert nem is biztos, hogy megérdemli.

Szeretek írni, főként, ha van, aki inspirál. Imádtam leveleket kapni. Tőle! Ezért nem is akartam én kölcsönös szimpátiánkból érlelődő találkozásunkat nagyon elsietni, mert tartottam egy szikrányit attól, hogy akkor oda mindannak az illúziónak, amit képzeletemben köré építettem.

Persze a kíváncsiság hatalmasabb úr a türelemnél. Ezért egy alkalommal, amikor bringával mentem dolgozni, írtam neki, hogy hazafelé menetben megállok a munkahelye előtt, jöjjön ki elém néhány percre, ha úgy tartja kedve.

Jött. És a néhány percből lett vagy 2 óra ott a Duna parton, a malterszagú új magyar felhőkarcolók árnyékában. Búcsúzásunkkor az arcra puszi az átlagosnál kicsit hosszabban csattant, pólusaimba szívtam illatát, így ekkor már sejteni véltem, nem fog sokáig váratni minket a folytatás.

Sokáig nem, de azért semmi kapkodás! Én ugyanis elhúztam Volt fesztiválra haverokkal, ő ugyanebben az időben Horvátországba a barátnőkkel – ugye azok a jó előre leszervezett csajozós/pasizós bulik, amiért imádjuk, ha nap, mint nap kisüt a nap.

Mindketten sikeresen túléltük a ránk kimért megpróbáltatásokat. Sűrű sms-váltások tartották bennünk szinten a bimbódzó vonzalmat, így nem volt nagy meglepetés, hogy lebeszéltünk egy következő randit, ahol hosszasan csevegtünk, ismerkedtünk, kacérkodtunk… jó csapolt belga sörök társaságában.

A legközelebbi alkalom, amely jó ürügyül szolgált viszontlátására, egy Zöld Pardon béli 30Y koncert volt. A hídon átsétáltunkban simán elszopogattunk egy üveg bort, áldásos hatásaként útjára indult az első csók… és megérkezett, szívem előbb jajveszékelt, majd hevesen dobogott, igazán jó volt, na, s ráadásul igazán remek háttérzene szólt.

Utána hazakísértem. Megkérdezte, fölmegyek-e? Mondtam, örömmel. Természetesen reggelig maradtam…

Boldog voltam, kielégített – testem, lelkem izgalomban.

Aznap, másnap, harmadnap: már-már szerelmetesnek tűnő üzenetek, telefonok, rövidtávú tervek, melyben az is szerepelt, hogy elutazik egy barátnőjével a régi egyetemi városukba wellnes-hétvégére, pihenni, régi diáktársakkal mulatni. Mikor a vonaton robogott odafelé, még beszéltünk és leegyeztettük, hogyha majd tudja már melyik vonattal érkezik, akkor én ahhoz igazodom, és kimegyek elé.

Aztán kikapcsolta a telefonját…

Amikor vissza, lényegében már az sem változtatott semmit. Több sms-t írtam, egyre sem válaszolt. Sokszor hívtam, egyszer sem vette fel. De még a hétvége elteltével sem, vagyis gyaníthattam, hogy lapátra tettek, vagy valami nagyon indokolt eset játszik közre, mi minimum hihetetlen.

Felhívtam a munkahelyi számán, kísérletképpen. Jé, a kagylót rögtön felvette. Majd azonnal lerázott, hogy bocsássak már meg, de sok most a dolga, s hogy ne értsem félre, nem velem van baja, csak most mindenki hagyja békén, magányra van szüksége!

Ja? Értem én, hülye vagyok, persze.

A Lovebox-on talán még ma is fenn van, de a történetünket követő 1 hónapban, míg még én is, bizonyosan, és mert a megválaszolatlan leveleinek száma folyamatosan csökkent, talán nem is egészen inaktívan…

Pár hónappal később, értetlenségem szülte, hogy újra kezdeményeztem, s megint levelezni kezdtünk. De tartott ez egészen addig, míg meg nem bátorkodtam kérdezni, hogy mi is volt akkoriban a szakításunk oka? Hopp, mint Merlini Dávid, itt megint eltűnt.

Aztán nemrégiben eljött velem egyszer spontán moziba – amit két órával a film kezdése előtt egyeztettünk -, bár először azt sem tudta ki vagyok, mondván elveszett a régi telefonja. És eljött, noha nem hittem volna! De olyan hűvösen viselkedett és tárgyilagosan, mint még soha, így a film után két irányba mentünk, ki-ki haza, és ezúttal már én sem kérdeztem, mi volt anno szakításunk oka, mert bár elvben érdekel, nem változtat azon a tényen, hogy ma egy diáklánnyal megint jó nekem.

Talán én vagyok olyan szerencsés, hogy nem akadtam még össze olyan csajjal, akinek csak a pénzem kell, mivel akkor soha nem lenne nőm. Pedig a haverok mindig mesélnek ilyen nőkről, de akkor is hihetetlen, hogy kocsikulcsot pörgetve lehet csajozni manapság. Kemény történet, aminek a végén Taksony jár rosszul.

Elmesélném szerény másfél éves kapcsolatom végeredményét. Talán ennél gusztustalanabb szakítást még nem is hallottam és az ismerőseim sem.

Január végén volt a születésnapomt... Akkor még minden jó volt, jöttek nekem az sms-ek, hogy mennyire szeret a barátnőm meg, hogy mennyire fontos vagyok. Nagyszerü! Megbeszéltük, hogy hétköznap miatt mi majd pénteken ünnepeljük meg a születésnapomat kettesben. Másnap ( Kedden ) minden rendben volt többször is beszéltünk telefonon semmi jel nem utalt arra, hogy bármi is a megfelelővel ellentétbe lenne. Szerda szintén ugyan ez.
Eljött a Csütörtök, esti órákban értem haza 8 óra fele, felmentem a közismert csevegő programra ( msn ). Feltünt hogy magától nem köszön rám a barátnőm. Godoltam eggyet és ráirtam én, ami igy zajlott le :

anonymus : szia kicsi :-)
girl : szia
anonymus : baj van?
girl : akarok veled beszélni...

..És ezek után már a szokásás ennyi volt dumát bedobta. Késöbbiekben azonban felkeresett telefonon hogy békülni akar. Elmondtam neki hogy majd megbeszéljük mert ez kicsit sok. Találkoztunk és a következő feltételeket szabdta ki a békülésért cserébe, miközben ő akart békülni :-D

- ő egy másik fiuval találkozgat minden pénteken én akkor nem találkozhatok vele és nem mehetek át hozzá
- én fogom anyagilag támogatni mert neki olyan pasi kell akinek van pénze ( érdekes eddig is volt..ezekszerint nem elég )

Ekkor mondtam neki hogy elmehet Afrikába finoman szólva. Aztán végülis ezek után egy hétvégét még eggyütt töltöttünk mert folyamatosan mondta hogy szeret meg hiányzok neki, Gondoltam észhez tért...üsse kavics megkapja az esélyt. Vasárnap hazamentem és már mondta is hogy az illetékes ember ( akinek péntekenként akarta ajándékozni a nemiszervét ) liliomtipro beállitotságu dávid csillagal ellátott vallásos illető, nem hajlando vele szóba állni ha velem folytatja. Na több sem kellett kimondta a varázsigét : vége. Mind ezt azért hogy inkább meg maradjon a dugibarátság. Mindennek van egy határa az én idegrendszeremnek is ami abban a pillanatban jött el. Ezzel csak azt érte el hogy a hazugságai miatt gyülöletet és haragot érzek. És még volt a pofáján annyi bőr hogy azt mondja : majd visszamegyek hozzád. Nem vagyok egy étterem ahova az ember visszajárogat. És hasonló szituációk voltak már más emberekekkel is ugyan abban a községben ugyan azzal a dávid csillagal megjelölt liliomtipróval és ugyan olyan lányokkal.
Taksony az a hely ahol nem érdemes kapcsolatot létesiteni, viszont kurtizánokat találni bőven.

Minden ember életében eljön a nagy koppanás ideje, amikor a szerelem ejti. De az roppant kínos, hogy egy olyan csávó volt az est nyertese, aki mezei virággal csajozik. Az ilyet ütni kell. Ez a tanulság.

Sziasztok!

Hát csak egy pofáraesésről lenne szó, olyan igazi lúzer módon. Eltelt annyi idő azóta, hogy már humorosan is fel tudjam fogni. Kérem a tisztelt "hallgatóságot", hogy vegye figyelembe, hogy 18 éves "kiskorú" voltam még!

A kilencvenes évek második felében Pécsre jártam egyetemre, a sztori épp az első év első félévében történt. (Ó én zöldfülű!)

A rendszeres csütörtöki kollégiumi (TK) buli a rossz zene ellenére is jelentős tömegeket vonzott. Ilyenkor a nem kollégisták - velem együtt - biztos szállásra számíthattak, ha valamiért nem tudtak vagy nem akartak hazamenni. Egy ilyen csütörtök estén jöttem össze egy rámenős lánnyal (legyen Julcsi) a harmadikon, aki először pozitív, majd nem sokkal rá negatív értelemben is gyökeresen újat mutatott, mint amit addig tapasztaltam.

Szerelmes lettem, röpke három hétig 1 centivel a föld fölött jártam! Élveztem az életet és vártam az estéket, a következő találkozást. Egy lassan elhaló, több éves gimnáziumi kapcsolaton voltam akkor túl, és örültem az újdonságnak. Jaja, új élet, új város, új szerelem, satöbbi, és a végén már rendszeresen ott aludtam a kollégiumi szobájában és áldottam a kezet aki tolózárat szerelt a zuhanyzó ajtajára...

Nem tűnt fel, hogy semmi közös témánk nem volt, nem volt azonos az ízlésünk, végeredményben a délutánok sokkal laposabbak voltak az estéknél. Én azonban rózsaszín ködben (hormonokban?) gázoltam hetekig. Egészen az esedékes TK buli napjáig.

A koreográfia aznap is hasonló volt: irány a szoba, puszi-puszi lelkes ölelkezés, aztán nyomás a földszintre, be a buliba. A buli azonban nem volt nagyon jó, ezért én hajnal kettő körül elindultam kifelé. Mivel az én Drágámat nem leltem sehol, egyedül sétáltam fel a szobájába, feküdtem az ágyába és tettem el magam reggelre.

Egyedül ébredtem. Az (ex)barátnőm szobatársnői közben csöndben festegették lábujjkörmeiket, főzték a neszkáfét, nyitogatták a hűtőt, és gyanúsan úgy tettek mintha minden rendben volna. Kérdeztem: - Julcsi hol van? szobatársnő, komoly copfos-szemüveges, felpillant: Ő nincs itt, és ne is keresd.
Furcsának furcsa volt, de a válasz ellenére sem jutott eszembe, hogy kiszálljak a nő ágyából. A felszarvazott férfiak tudatlanságával vártam egy darabig, hiába.

Végül megtudtam, hogy Julcsi a buliban összejött G-vel aki aznap este egy mezeivirág-csokorral cirkált és csajozott. Julcsi később mesélte, hogy a virág vette le a lábáról, annyira, hogy a reggel már G ágyában találta. Délután az egyetem kapujában összefutottunk, a lány akkor közölte, hogy már G-vel van, és nem kéne többet találkoznunk. Jó, mondom, majd megemésztem valahogy. És eltámolyogtam valamerre keletnek, asszem...

Az eset felnyitotta a szemem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy viszonylag hamar kaptam a pofont, amikor még könnyen ismerkedik az ember. Végül G is hamar lapátra került és később haverok lettünk. Julcsit meg azóta nem láttam.

Üdvözlettel,
Aropa

A férfi, aki minden nőt megszívatott, aki szembe jött. Ráadásul a történeteiben rendre megdugott valakit, de helyesen írni még nem tud. Erkölcsi mérpálcánkkal most hevesen vernénk a fejét, mert ez iszonyú. Elhatárolódásra szólítok fel minden férfi!

3 rövid sztori lenne, amit Lmesélnénk egy nagy szakítás után. Aminek lassan egy éve vége,
nem hánytorgatom a multat. Vége volt a nagy Ő-vel utánna nem csajoztam vagy 3 hónapig,
akkor is csak azért, mert meg próbáltam így felejteni, aztán abból meg próbáltam kiugrani,
és most sikerült beugranom,de lassan vége

Nagy szakítás után a neten egy közösségi oldalon ismerkeddtem meg egy lánnyal, előtte egy
fél hónapig komunikáltunk MSNen...jól nézett ki a képeken és nagyon jókat beszélgettünk.
aztán meg beszéltünk egy személyes találkozót, a margit szigetre (mind ezt csak azért,
hogy nekerüljön pénzbe a dolog) Hát már az első pillanatól kezdve, nem tetszett, de hát
nem minden külső, úgy emlékszem jókat beszéltünk MSNen, így kapott még egy sanszot. Akkor
úgy esett, hogy valahogy hozta formályát, így össze is jöttünk. Közbe folyamatosan mondta,
hogy most mennyire jó velem, meg iylen jó még soha sem volt, de amúgy miylen rossz az
élete. Ez nemnagyon tetszett bevallom. Meg maga a lány s, mert semmi szépet nem tudtam benne
fel fedezni. Vasággyal sem volt több 48 Kg-nál, mintha bulémiás lett volna, beesett szemek.
De főleg a viselkedése volt ami idegesített, ha nem beszéltem hozzá megse szólalt egész nap.
Tudom mert kipróbáltam, 1hónapig húztam a szakítást, mert paráztam hogy öngyilkos lesz,
árulkodó jelek voltak a csuklóján, Aztán össze szedtem minden bátorságomat, és a régi
kapcsolatomra hivatkozva, közöltem vele hogy vége...azóta nem halottam róla, de tudom hogy
él. :)

Ez még össze függ az előző sztorival, tipikus balatoni történet...meghívott egy ismerősöm
balcsira mivel ott dolgozott a nyáron...és aludhatunk nálla...stb. Régen nagyon odavoltam
érte, nagyon jól nézett ki. De úgy, hogy egy éve nem láttam elég nagy meg lepetés ért, mert
kicsit Lhízott. Vége volt a munka idejének átugrottunk Siófokra, ott buliztunk, aztán
vissza érve jött az ötlet, hogy éjszakai fürdőzés. Hozzá teszem nem voltunk szomjasak, és
a ruhák ott is maradtak a barton azzala lendülette...a többit mindenki ki találhatja. Reggel
arra keltem hogy hasogat a fejem...és megláttam tisztán ruha nélkül...felkeltem és lementem
a partra aludni...aztán egésznap sunnyogtam a környéken, aztán este közöltem este, hogy ezt
hanygoljuk...mert távkapcsolat lenne nem működne, és hasonló hazugságok. (IGEN HAZUDTAM...
inkább sértettem volna meg, hogy "este láttam egy bálnát a balatonba?")

Utánna egy jó ideig semmi nem történt, persze felejtenem sem sikerült, ez a sztori egy külön
misét érdemelne.

Munkámból kifolyólag egy szórakoztató egységben kaptam munkát, ahogy volt egy idősebb csaj
(29 éves, én 23) Már az elejétől kezdve a tudtomra adta, hogy tetszem neki (elég látványosan
). Őszintén meg, valva ő sem tetszik, de ennek elennére összejöttem vele...azzal hogy ezt
is ki kell próbálnom. Mint ember nagyon kedvelem, de van olyan dolgok amiket nem tudok,
elviselni, és ő sem tetszett meg idővel...ezért lesz vége...de ennek már őszintén, semmi
csúsztatás.

Összesítve...én vagyok a hibás...hogy olyanokkal össze jövök akik nem tetszenek, de ez mért
van? egy ismerősöm úgy fogalmazott. " ezeket az orromra koppintják a pokolban" ha nem
vállalom be őket. Tudom én vagyok Gyík, de nem bírok szakítani, mert nem akarok senkit se
megbántani. :S

Megtaláltam a kedvenc levélírómat: 1, 3 csodás sztorival lep meg minket 2, mindegyik történetéből lehet tanulni 3, Ha férfihatározót kellene írni, akkor ez a 4 szereplő helyet kapna, az tutid: Zsebadonisz, a Gebe, az Anyagias Fiú és végül Johnny Bravo. És azt hiszem, a látszat ellenére - ki kell modnani- a lány szív. Így is címkézek.

Kedves szakítósok!

Régóta olvasom a blogot, gondoltam én is gyarapítom három rövidke történettel.

Mindhárom előzménye az, hogy a kicsi lelkem éppen apró darabokban hevert egy Zsebadonisz miatt (ez egy másik történet, jóval hosszabb és fájdalmasan viccesebb), és valahogy jó ideje nem volt kedvem a másik nem bármely egyedéhez közeledni. No, és mit gondolnak ilyenkor a "barátok"? Persze, hogy segíteni akarnak, ha már egyedül nem megy. Íme a segítségek (egy része), plusz a ráadás, hogy haveri támogatás nélkül is tudok balek lenni:

No 1.:

Felhívott az egyik barátosném, hogy mennyire jó lenne elmenni valahova, és én gyanútlan marha, gondoltam, de jó lesz majd, úgy is milyen ritkán tudunk komolyan beszélni. Egy csendes kis kávézóban találkoztunk, elkezdtünk fecsegni, csak azt furcsálltam, hogy folyton az ajtó felé tekintget. Aztán egyszer csak belépett egy kb. velünk egykorú (akkor voltam 20), nem valami jólszituált (az a gebetipus, olyan fogakkal, mintha úgy dobálták volna a szájába) fiú és odalépett a barátnőmhöz:

- Szia, nem is sejtettem volna, hogy itt találkozunk. - látványosan lefejeltem az asztalt. Aztán gyors bemutatás, kis beszélgetés hármasban és a barátosném a telefonjára nézett:

- Jaj, észre se vettem, hogy hívtak, mennem kell. - Ó, hát persze, ez csak természetes. A lányka összepakolt és rohant is el, én meg kettesben maradtam az antidonjuannal.

- És amúgy mit csinálsz? – kérdezte a fiú (a nevére már nem emlékszem) és elkezdődött valami beszélgetésszerű. Az agyam már pánikterveket dolgozott ki, köztük a kávézó elleni bombamerényletet, mikor közölte, hogy haza kell mennie, megetetni a tengerimalacait (amikről addigra már mindent tudtam).

- Felhívhatlak majd? – kérdezte hatalmas boci szemekkel. A lelkemben ájultra vertem az anyai ösztönöket és közöltem, hogy sajnálom, de nem. – De miért? – kérdezte vádlón, közben különböző válaszok kergették egymást az agyamban, például, hogy nem akarlak elvenni a tengerimalacaidtól, de azért konszolidáltam magam, és finoman megpróbáltam elmagyarázni a helyzetet, hogy ha most leszállna az égből a tökéletes férfi, vele is inkább monopoliznék (kb. tényleg így éreztem magam). Erre iszonytatóan magas hangon kifakadt: Persze, te is olyan vagy, mint a többi hülye pics@! Csak mert anyámmal élek, nincs saját lakásom, márkás ruháim, már nem is vagyok jó, mi? Amúgy meg nem is tetszel! – erre kicsörtetett, én meg ott álltam a kávézó közepén, mindenki engem bámult, és reszkettem az elfojtott nevetéstől.

No 2.:

Pár héttel később, néhány lánnyal elmentünk bulizni, és „véletlen” odakeveredett az egyik lyányka volt osztálytársa is. Kedves fiúnak tűnt, jól nézett ki, tudta is ezt, és ki is használta. Mint egyetlen egyedálló, persze én voltam a célpont (és persze ezt ő tudta, úgy, hogy csak az egyik lányt ismerte. Ilyenek a véletlenek…). Egész este táncoltunk, jókat nevettünk, szóval úgy gondoltam, ha más nem, legalább volt egy jó éjszakánk. Mikor elindultam volna, még félrevont, elkérte a számom, adott egy puszit a homlokomra (itt már-már megrezdült a pici szívem, hogy nem rögtön a számra pályázik, vagy lejjebb…). Másnap a telefoncsörgésre ébredtem, megbeszéltük, hogy délután elmegyünk kávézni.

Találkoztunk az egyik kávézóban, körülbelül két órát beszélgettünk, folyamatosan flörtöltünk, valahol az égben a romantika manifesztálódott, nyúlós lett, rózsaszín, és csöpögött a földre. Már itt sejthettem volna, hogy valami nem lesz rendben.

Megkérdezte, hogy nem megyünk-e sétálni, mondtam, hogy nagyon szívesen. Már a nyakamból csorgott az a rózsaszín lötty, mikor elkérte a számlát és mondta a pincérnek, hogy jöjjön vissza pár perc múlva. Ezen úgy elgondolkodtam, azon meg még jobban, hogy mit számolgat ennyire.

- Na akkor a te részed XXX forint (már nem emlékszem mennyi). – a romantika, úgy ahogy volt felszívódott, és mintha egy vödör vizet löttyintettek volna a nyakamba. Kifizettem a részem (az igazat megvallva, akkor is kifizettem volna, ha nem mondja, de ez így öhm…), és szépen elindultunk. Az első sarkon közöltem, hogy én jobbra sétálok, ő meg majd balra, és ez maradjon is így. Még aznap kaptam egy sms-t, hogy nem érti mi bajom. Visszaírtam neki a bunkó voltál igen finomított formáját, erre pár perccel később jött a válasz: „Ti akartatok egyenjogúságot, nem? Akkor miért kéne nekem fizetni?” nem pont így, de ez volt a lényeg. Annyit írtam vissza, hogy nekem többé nem is kell fizetnie, és kitöröltem a számát. Szerintem ő is így tett az enyémmel.

No 3.:

Eltelt megint pár hét laza önmarcangolásban, mikor volt még az egyik órámig két órám, gondoltam nem megyek haza, beültem a törzshelyünkre, hátha lesz ott ismerős.

Kávézgattam egy kicsit, olvasgattam, mikor szomszéd asztalhoz leült egy kigyúrt, izmos fiú. Sosem voltam oda az izomkolosszusokért, de neki valahogy annyira szép volt az arca (nem, nem jóképű volt, hanem szép), hogy nem bírtam nem mosolyogni rá. Szemezgettünk egy darabig, majd átült mellém. Beszélgettünk egy húsz percet, közben befutott pár évfolyamtársam, és természetesen nem vették a lapot (miért is ne üljenek oda, és röhögjenek a pipacsvörös arcomon?). Aztán el kellett mennem órára, megbeszéltük a fiúval, hogy másnap este találkozunk.

Másnap felöltöttem a harci díszt és elindultam a nagy találkára. Meg is találtuk egymást, köszönés, a szokásos feszengős hogyvagy?, aztán mikor visszakérdeztem megindult a kétórás monológ. Elmesélte mi volt a konditeremben, a szoliban, hogy mennyit bír nyomni fekve, satöbbi, szóval róla volt szó, róla és róla. A monológ közben önkéntelen beugrott a Johnny Bravo című rajzfilmsorozat, aztán eszembe jutott, mikor Johnny valamelyik részben megszólal: „Na, de eleget beszéltem, beszélj te is, mit gondolsz rólam?” Könnyezni kezdtem az elfojtott nevetéstől és nagyon komolyan próbáltam kiűzni a képet az agyamból. De sajnos nem ment, sőt, egyre durvább hasonlóságokat fedeztem fel a fiú és a rajzfilmfigura közt (tökéletesen belőtt, szőkére festett haj, fekete póló, farmer, és unalmas önimádat. Csak a napszemüveg hiányzott.). Néha elkaptam egy-egy életbölcsességet, mint hogyan kell olajozni az izmokat, meg hasonlók.

A kétórás monológ után aztán megszólalt: Jaj, de csak én fecsegek, mondj valamit te is. És itt kirobbant belőlem minden, potyogtak a könnyeim, szóval gyorsan kimenekültem a mosdóba és próbáltam lehiggadni. Mikor visszamentem szegény fiú annyira rémülten nézett rám, mint még soha senki. Megkérdezte jól vagyok-e, mondtam igen, és megkérdeztem, ismeri-e azt a mesét. Azt felelte, hogy igen, de nem szimpatikus neki a főhős. Na itt újra remegni kezdtem, de valahogy tudtam uralkodni magamon. Aztán elbúcsúztunk, és többet nem láttam.

Remélem nem hosszúak, és végigtudtátok rágni magatok rajta.

Csiguci

A férfiak faszfejek, ez a mai történetünk meszidzse, és csak sajnálni tudjuk a lányt, akit egy hozzánk hasonló szerencsétlen férfi visszakergetett Istenhez. A lánynak így jobb legalább. De érthetetlen, miért szívta meg kétszer. Mondjuk az egyik informatikus volt, ez vajon magyaráz bármit is?

Kedves Sorstársak!
Gyakran olvasom az Index blogjait, de – milyen fura – a szakítós blogot nem sokkal a szakítás után vettem észre. Nem mondom, az én történetem közel sem ennyire durva, mint amit itt olvasni lehet, mégis szeretném megírni.
Az első szakításom még a főiskola történt egy hét hónapos kapcsolat után. Nagy a szerelem, jön egy nagy összeveszés szerdán, s a fiú még azon az éjszakán benőzik. Másnap mintha mi sem történt volna, viszem neki a kölcsönkért könyveket, csomagolok neki szendvicset, amit el is fogad. Azt hiszem minden rendben, majd jön a péntek, s beszélni akar velem. "Megcsaltalak." Ezt még el is fogadtam volna, de kiderül, hogy velem szakít, mert azt hiszi szerelmes a lányba.

Kész voltam. Három hónapig kész voltam, de vártam vissza. Mindenki hülyének nézett, de a szívem mélyén éreztem, hogy ennek nincs vége. A harmadik hónap vége felé felhívott, hogy beszélni akar velem. Addigra már úgy ahogy rendbejöttem, s talán kicsit fel is adtam a reményt.

De találkoztunk, beszéltünk, s csak egy szavába került, hogy újrakezdjük. Nem bántam meg azóta se.

Utána még két évig, lényegében a főiskola alatt együtt voltunk. Jobb is lett a kapcsolat. Nem mondom, hogy nem vált nekem is hasznomra a szakítás. Sokat tanultam, s változnom is kellett.

Amikor tényleg vége lett, érezhetően vége volt. Már csak a megszokás tartott minket egyben. S miután a főiskoláról kikerültünk, a távolság miatt felesleges lett volna folytatni.

Kb. hat hónapra rá jött egy gyönyörű szerelem. A munkahelyemen az informatikát kiszervezték egy külsős cégnek, s én első látásra belehabarodtam az új informatikusba. Rózsaszín köd, reménykedés, hogy összejön a dolog. S összejött viszonylag elég kis idő elteltével. Ez számomra hihetetlen volt, mert még soha nem jöttem össze senkivel úgy, hogy lényegében részemről egy plátói szerelemmel indult. Gyönyörű másfél év, sőt majdnem kettő, lényegében mindenki biztosra vette, hogy együtt maradunk. Mit ne mondjak én is. Addig soha nem akartam férjhez menni, nem akartam gyerekeket, de miatta még ebben is változtam. Persze, én hülye lány, hangosan csak nyomtam a szöveget, hogy házasság nem, soha. Hozzá kell tenni, ez a fiú nagyon vallásos. Én is az voltam, de amióta dolgozom, valahogy nem nagyon jártam misére.

Közben még tavaly februárban felmondtak nekem a munkahelyemen, de rögtön kaptam állást. A fiú főnöke épp embert keresett irodára, s nekem ajánlotta fel. Szóval egy munkahelyre kerültünk, ami lényegében öt emberből áll.

Most januárban kicsit nehéz volt velem. Utazni akartam mindenáron. Közös kocsit terveztünk már, s gondoltam, hogy majd nyáron nyakunkba kapjuk a világot.

A szakítás előtt lement iskolába egy hétre. Felpakoltam kajával, sütöttem is neki. Naponta órákig telefonon lógtunk, jöttek-mentek a szerelmes sms-ek. Aztán összevesztünk telefonon.

Csütörtökön jött haza, de nem találkoztunk. Telefonon lényegében ismét jóban voltunk, mondta, ha ennyire nem akarok négy gyereket, akkor legyen kettő.

Aztán pénteken felmentem hozzá, s miközben kísért le az állomásra, kinyögte, azt hiszi szeret. Gondolkodási idő kell neki.

Hazaértem bőgtem. Másnap felhívott, s telefonon annyit mondott: „Azt hiszem, hazugság lenne ezt folytatni."

Ennyi. Két napig nem bírtam felfogni. Hétfőn bejöttem dolgozni, s napközben rákérdeztem, hogy ezt most hogy jött. „Már egy ideje motoszkált bennem."

Itt estem össze majdnem. Hogy csúszik-mászik a templomban, de mégis hiteget egy lányt? Hogy majd két év után egy telefonos szakításra telik tőle? S vajon mióta hazudik? A karácsonyunk gyönyörű volt, s meghitt. Azért jött velem szilveszterezni, s nem a szokásos hálópartyra ment, mert azt mondta, fontosabb, hogy velem legyen.

Kisírtam magam a főnökünk vállán, majdnem felmondtam, de végül is csak átköltöztem egy szobával arrébb, egy másik cég „területére" (3 cég van ebben az irodában).

Visszataláltam Istenhez, mert szeretném bebizonyítani, hogy attól jó keresztény, s jó ember valaki, ha tisztességesen is viselkedik, s nem csak hirdeti magáról.

Nagyon nehéz, mert mindennap azt éreztem, hogy Ő az Igazi. S egy munkahelyen? Borzalmas. De még nem tudok felmondani. Addig marad az, hogy nem nézünk egymás szemébe (már nem is emlékszem, milyenek a szemei), valamint, hogy akadozik a kommunikáció. Csak a legszükségesebbet beszéljük, de sokszor még azt se. S ebből már adódtak munka problémák.

És még valami utoljára, ami végtelenül felbosszantott. Február 14-én van a születésnapon (igen, undorító, hogy pont Valentin-napon), de soha nem tudta megjegyezni. Mindig keverte a névnapommal a hónapot, de a napot soha nem tudta.

Erre 14-én reggel, mikor bejöttem, rögtön mondta: „Isten éltessen!"

Azt hittem lerúgom a fejét.

Újra a matekosoknak kedvezünk. Én ezt tényleg nem értem. Sajnálom. Magyartanár legyen a talpán, aki rendet vág az abc-ben. Egyáltalán ki szakít kivel? Ki szív? Így még címkézni sem tudok. Ha van ötlet, megteszem.

 UPDATE: Verespálné mondja, hogy ez a sztori volt már, és tényleg. Kivételesen nem én voltam a béna, mert ez volt a legújabb levél. És egyikünk sem érti, mi történt. Ilyet ne csináljatok, ne szívassatok, nem szép dolog.

Még friss a történet, idén történt, olvasás után lehet véleményt alkotni.

Szereplőket nevezzük A, B, C és D-nek. A és B spanok, C a lány, D pedig jómagam.

Szóval A-val és B-vel szoktunk együtt iszogatni, egy társaság vagyunk, jókat mulatunk, stb. Vhogy bejött a társaságba pár lány, köztük volt C is. Nekem már az elején megtetszett a lány és egyik alkalommal megkérdezte tőlem B, hogy ki ez a csaj? Mondtam neki, hogy C-nek hívják, meghogy nekem tökre teszik. B válasza az volt, hogy neki nem jön be. Ez a történetben egy lényeges esemény. Tehát neki nemtetszik, de azért egyszer bevállalná.

Sebaj. C és köztem (D) kölcsönös volt a vonzalom, éreztük, hogy vonzódunk egymáshoz. Néhány ölelés, odabújás, stb, de semmi komoly.

Aztán egyik nap benyögte, hogy szakított a barátjával. Nemis tudtam, hogy volt neki eddig. Sejtettem, hogy miattam és megis kérdeztem tőle, hogy miért. Mondott vmi kamukifogást (távolság, blablabla...), persze később azt mondta, hogy miattam (nemtudom, hogy tényleg miattam-e, vagy scak azért mondta, mert azthitte, hogy ezzel megfoghat).

Szerda. Ugyebár a főiskolások, meg a kollégisták ilyenkor járnak bulizni, mi helyiek, pedig amikor csak tudunk. :) El is mentünk az egyik helyi egységbe, részegedés lett a dologból. C-vel csókolózgattunk, szóval elvoltunk. A és B pedig féltékenykedtek. C elkezdett csókolózgatni A-val és B-vel is. Ekkor én egy kicsit berágtam rá, nagyot csalódtam benne, bevágtam nála a durcit és levegőnek néztem. C ottaludt A-nál (A-nak van bnője), nekem aztmondták, hogy visszament a kollégiumba, merthogy nemakart MNK lenni (mint az később kiderült, nem ment vissza). Állítólag semmi sem történt köztük, ezt a mai napig állítja.

Csütörtök. Kapok 1-2 sms-t, telefonhívásokat, hogy találkozni akar velem C, meghogy neharagudjak rá, mert részeg volt, meg mittudomén. Nemválaszoltam neki. Este a társaság megint együtt volt egy darabig, de nagyon korán szétszéledt a társaság, elment mindenki haza. Mivel C megint hívott, ezért úgydöntöttem, hogy jó, akkor találkozzunk (nemvolt kedvem hazamenni). Találkoztunk. Bunkón viselkedtem vele, levegőnek néztem, nemszóltam hozzá. Végülis úgyalakult, hogy a barátnője lelépett, kettesben hagyott minket (levolt már előre zsírozva, hogy így lesz, persze én erre számítottam). Egy kicsit még húztam C agyát, lebasztam, hogy miért kell ilyet csinálni, csalódtam benne, nemilyennek hittem blablabla... Aztán valahogy úgy alakult a dolog, hogy békülés lett belőle, csókolózás, beszélgetés, tök jól elvoltunk. C aztmondta járni akar velem. Felvilágosítottam, hogy a szerdai nap után bizonyítania kell, mégpedig ha látom, hogy másokkal nem smárolgat és tényleg csak én kellek neki, akkor lehet szó járásról, addig nem. Ennyiben maradtunk hát.

Péntek. Ha péntek, akkor buli, ha buli, akkor folyik az alkohol. A nemfoglalkozott C-vel, B viszont annál inkább. C viszont láthatóan engem akart és vissza-visszautasítgatta B-t. B emiatt mérges volt rám (holott ő a sztori elején kijelentette, hogy neki nemjön be C!!!!). Úgy az este közepén megjelent C kollégista barátnője, aki ugyebár egy másik város másik diszkójába készült és magával akarta vinni C-t. C ekkor úgydöntött, hogy akkor nálam alszik, mert ő velünk akar maradni és a koleszba meg már nemengednék vissza (gyanítom, hogy már ezis levolt zsírozva). Beleegyeztem. Ezután persze B tovább fűzte C-t, akivel elcsattant pár csók, ezekután megint nemfoglalkoztam C-vel. Elérkezett hát a hazatérés ideje. B még mindig mérges volt rám és folyton azt hajtogatta, hogy én mennyire gyerekes vagyok (én ezen csak röhögni tudtam). C-nek megmondtam, hogyha B-t akarja, akkor menjen vele, aludjon nála, hagyjon engem békén. Ekkor már szinte kiabált velem C, hogy ő engem akar. Jó akkor menjünk, holnapra mindenki józan lesz, aztán majd beszélünk. C-nek hazafelé megmondtam, hogy márpedig mi aludni fogunk, B miatt. Persze aludni nemsikerült, mert dolgoztak a hormonok…

Szombat reggel. C közölte velem, hogy még mindig járni akar velem. Én még mindig tartottam magam ahhoz, hogy akkor senki mással ne kavarjon és ha látom rajta, hogy nincs más, csak én, akkor lehet szó járásról. Szóval bizonyítania kellett volna. C-t felültettem a buszra, elindult a belvárosba. Még mikor a buszmegállóban vártuk a buszt, B már hívta őt telefonon. (még délelőtt volt, normális esetben szombaton, buli után még aludt volna és akkor még énvagyok a gyerekes, meg énvagyok oda C-ért J) Én sejtettem, hogy ő az, nemis kérdeztem. Jött a busz, felszállt rá. A belvárosban B már várt rá. Visszafeküdtem aludni.

Délután felhívtam B-t, hogy mi a helyzet, mivolt C-vel, ekkor közölte, hogy csókolózgattak, beszélgettek. Ezután felhívtam C-t és közöltem vele, hogy ez így nemnagyonjó, hagyjuk. Hát ha én ezt így akarom, akkor legyen.

Következő hét. Találkoztam B-vel és A-val, majd csatlakozott C is. - B-t előtte megkérdeztem, hogy járnak-e, vagy mivan köztük. Nincs semmi, csak csókolózgatnak, beszélgetnek, de semmi komoly. B-n meg eléggé látszott, hogy totál odavan C-ért. - C aznap nem mert a szemembe nézni, nemis nagyon beszélt senkivel, szinte végig a földet bámulta, látszott rajta, hogy bánja, amit tett.

Aztán a hét közepefelé C összejött B-vel és elkezdtek járni. Hétvégén B-vel persze mentünk iszogatni, aztmondta, hogy boldogok, jól érzik magukat, stb. Minden jót kívántam és mondtam, hogy legyenek boldogok, de legyen nagyon óvatos C-vel.

Szóval itt tart most a dolog. Én már így utólag nemis bánom, hogy nemjöttem össze C-vel, jobb ez így mindenkinek. B még érezhetően félti tőlem C-t, mert mikor C és B együtt mennek inni, akkor nekem sosem szólnak. Emiatt egy kicsit talán kettészakadt a társaság, de ez szerintem csak a múltbéli történtek miatt van.

És most lehet MNK-zni, meg MPG-zni, meg kamusztorizni. Aki kitalálja, hogy ki írta ez a levelet, annak adok egy randit (feltéve, hogy nőnemű). Lehet találgatni! :D

Ha ez egy film lenne, akkor minden idők legmagányosabb, legkegyetlenebb és legfájdalmasabb roadmovie-ja kerekedhetne ki belőle. Csak autózna egy Brad Pitt-szerű, nyúzott arcú hős keresztül az országon, közben lassan kiderülne, hogyan baszta át a csaj. Gyönyörű film lenne a férfiasságról és a büszkeségről. Arról, hogy mindig áldozatokká válunk, ha szeretünk. Férfi vagy nő, lényegtelen, megszívjuk. A Budapest Parádét mondjuk nem tenném a filmbe, mert ez valami borzalom. Eg utcára lakom az útvonaltól, gyűlölöm! Idén csináljunk szakítós kamiont, amin a legendás szakítósmixet játszanák.

Most szenvedjetek ti is:

Legalábbis dupla-csavar

25évesen vagyok már annyira távol az eseményektől, hogy érzelemmentesen le tudom írni a naiv férfi csalódásait, ilyenből még nem láttam sokat, ha más nem egy „na jól megszívtad” kommentre elég a sztori.

Gimnázium után felvettek főiskolára, ami nem tetszett ott hagytam, felvettek egyetemre és előtte elmentem nyaralni, 19 évesen talán szokatlan, de szüleimmel. Cél: Egyiptom, társaság ismeretlen, de többségében magyar. Nem kevés csaj volt, ez tetszett, ráadásul akkoriban már egy ideje nem volt senki, úgyhogy nézelődtem is. Összekevertem egy fiatal fruskával, de csak mert rámmászott, igazából a Nő felé kacsingattam, de ő csak barátkozott velünk.

A nyaralás vége felé csaptunk egy görbe estét a tengerparton (üveg pezsgő, üveg viszki) két sráccal, akikkel végigszórakoztuk a hetet és csatlakozott hozzánk a fruska, meg a barátnője (aki még aznap bepróbálkozott de sikertelenül). A beszélgetés egy idő után kétszereplős lett a Nővel, a többiektől messze álltak a témák de mi nagyon megtaláltuk a hangot, aztán tánc a homokban a helyiekkel, majd telefonszámcsere, ilyesmi, de egyértelműen csak haverként foglalkozott velem (előző pasi 35éves befutott menedzser, idősebb nálam másfél évvel, magasabb 10centivel…), de szóba került hogy az egész társaság együtt kinéz Budapest parádéra, és hogy ez nekem necces, mert másnap indulok gólyatáborba, de vidékiként a kettő üti egymást. Nem para, alhatok nála, neki van pesten lakása (nem mellesleg ugyanabban a vidéki városban lakott mint én).

Így is történt, parádét rövidre zártuk, de utána filmnézés, nála alvás, együtt a földön, reggel teát készítettem, de semmi sem történt. Gólyatáborból sms-háború meg napi egy telefon, kértem, hogy mondjuk ki, hogy ez lesz valami, azt mondta meglátjuk… Hazajöttem, találkoztunk nála, filmnézés, majd mikor indultam volna haza… hát nem engedte. Ottalvás, innentől kb nála éltem, heti 3szor legalább ott aludtam, rózsaszín köd három hónapig. Első beteljesült szerelem, bár voltak korábban barátnők, de egyik iránt se éreztem ezt, aki iránt meg igen abból nem lett barátnő. Eddig.

Na a három hónap után jött az első csavar, a jóbarátja (akivel összejárt töcsizni, amikor nem volt pasija) azt mondta, hogy nem érti, miért van velem, semmi jövőnk blablabla ő meg elhitte. Megdöbbentem, mert akkor már főiskolai diplomával rendelkező kifejezetten értelmes csaj volt, de hát ez van, összeveszés, lelépés berúgás. Következő hétvégén újra együtt, egy hétig vagy kettőig megint rózsaszín köd.

Extrák: Nekem a kapcsolat 2/3-a tájékán két ismerősöm autóbalesetben meghalt, eléggé megviselt, de ő mellettem volt sokat segített. Rá két hétre az ő legjobb barátnője meghalt túladagolásban, a vállamon sírta ki magát. Azon a hétvégén nem találkoztunk, mert az egész családjuk temetésre ment. A Nőnek közben már volt munkája, kevesebbet is volt otthon, és mindig Párizsról áradozott, élt kint másfél évet és azt mondta, igazán ott érzi otthon magát.

Ja és a szülei nem fogadnak el engem, mert túl fiatal vagyok, és nem adhatok neki semmit.

A második hét végén megint szóbakerült a jövő, megtörtem, mondtam, hogy ne tegye ezt mert nem bírom… Mindez buszút közben, aztán nála a következő beszélgetés:

- Szeretsz?
- Szeretlek!
- Szerelmes vagy?
- Igen, szerelmes vagyok beléd!
- És akkor folytatjuk?
Csend, aztán megint csend és még mindig, nézek döbbent szemekkel, mire megszólal
- Szeretlek és szerelmes vagyok beléd és sokáig az is leszek, de ne folytassuk!

Ezt azóta se értem, mert nem voltak problémáink, de ez a későbbiek ismeretében csak epizód, nem lényeg, összepakoltam, elmentem. Persze még tartottuk a kapcsolatot, bár egyre kevésbé élőszóban inkább sms. Mindez karácsony előtt egy héttel, és dec.23-án találkoztunk, ahol én megpróbáltam kieszközölni a folytatást. A következő reakció érkezett:
- Nem mondtam el neked az igazat, illetve nem mindent. Az az igazság, hogy áprilistól kaptam lehetőséget, hogy Franciaországban dolgozzak, tudod, hogy ez volt az álmom, ráadásul előre is léptetnek. Még mindig szerelmes vagyok, de úgy éreztem jobb most meglépni, akkor talán az indulásra kiheverem, és nem akkor fogok szenvedni, mikor életem legnagyobb lehetőségét élvezhetem.

Én ezt meg is értettem, talán el is fogadtam, de valahogy a szívem vitt előre és később újra próbáltam felvenni a kapcsolatot, kitaláltam, hogy levelezőn folytatom a sulit, megtanulok franciául és kimegyek utána. Ezen teljesen meghatódott, úgy ölelt meg mint azelőtt soha, együttalvás nála. Aztán utána hetekig nem tudtam elérni, majd jöttek furcsa üzenetek, hogy nem akarja, hogy ilyen állapotban lássam, meg nem tudok segíteni neki, kb mintha halálos beteg lenne olyan stílusban. Miután semmit nem tudtam elérni nála, elszántam magam a legnagyobb baklövésre.

Felhívtam az anyját és mondtam, hogy szeretnék vele beszélni, fontos, mondta, hogy menjek bármikor. Na engem már ez kissé meglepett, hiszen tudtommal utált, no mindegy, lets go. Autóba be, gázra rá, ott is termek. Bemegyek, iszonyat kedves, hogy örül, hogy lát, mondom mi a f@sz ez a képmutatás? Beszélgetés egyre fokozódó agyf@sszal:

- Biztos tetszik tudni, hogy szakítottunk a Nővel…
(itt jött volna, hogy lehet örülni, de közbevág)
- Ti jártatok???
Na itt nekem végem, a többi része a beszélgetésnek furcsa állapotban zajlott
- Igen, három hónapig
- Nem is tudtam, hát igen ennyi idő után szokott többnyire szakítani
- Na mindegy, nem is ezért jöttem, hanem mert szeretném, ha segítene, hogy segíthessek a lányának, ő teljesen kizárt engem és maga biztos tudna megoldást.
- Mire gondolsz?
- Hát ugye vannak most ezek a komoly problémák…
- Mik?
- Hát, ami miatt mostanában olyan depressziós
- Depressziós?
- Hát az egész a barátnője túladagolásával kezdődött
(mondom én, ugye az egész család ott volt a temetésen)
- Milyen barátnő? Milyen túladagolás?
- Mivaaaaaaaaaaaan, de hát akkor a kiköltözés Párizsba!
- Párizsba???
Itt már kissé könnyfoltokon keresztül látom egyre inkább zavarban lévő anyukát
- Miért nem megy Párizsba?
- Mi nem tudunk róla, meg rólad se, meg túladagolásról meg depresszióról se
Azért érdekelne, hogy engem nézett betegnek, vagy rájött, hogy a lánya az?!

Megköszöntem a beszélgetést, potyogó könnyekkel botorkáltam kifelé anyuka sűrű elnézéskérései közepette. Beültem a kocsiba, padlógázzal kiirtottam a ház előtti növényzetet. A következő képem az, hogy már otthon vagyok, és anyám bámul rám (tudta hova megyek).

Anyám, aki előtt nem gyújtottam rá soha, mert utálta, és aki nem hallott káromkodni, most ezt kapta:
- Minden kib@szott szava hazugság volt! (és számban a cigivel elindultam lefelé a lakásból).

A szakítósblognak van egy terápiás célja. Ez egy február 17-i történet, aminek még nincs vége, vagyis hétfőre virradóra bármi történhetett, remélem, beszámol a folytatásról a levélíró, mert izgulunk. Mi történt? - kérdezi a nép.

Figyelem, ékezetmentes sztori!

Sut a nap jo ido van 2008. Februar 17. A tortenet meg nem dolt el csak alakul mi is lesz a vege de en ugy dontottem nem varom meg elkezdem meg most irni. Tavaly nyaron ismerkedtem meg E-vel. 1-2 randi majd osszejottnuk. En eleinte csak szex es mas semmi kapcsolatot akartam amit el is mondtam neki, korrekt voltam. Mondtam ha neki is jo igy akkor hajra. Eloszor nem tetcett neki a dolog, de pont forditva sult el. Ez igy ment jo par honapig, elvoltunk, hatalmasakat szexeltunk aztan kozbe jott az igazi "Nom"...Szeptemberben. Ismertem ot regebbrol ami akar egy masik sztorit is megerne de ezt most hagyjuk. Felkeresett es felkavarta az eletemet. Hogy ezt a reszt rovidre zarjam a lenyeg, hogy jo 1,5 honapig ment a huzavona ezzel a lanyal amibol ujfent nem lett semmi csak kegyetlen jatek, alazas es siras. De kozben en "dobtam" a szexpartnert. Mert E kozolte ez igy nem megy neki tovabb. Ami ertheto is. De ugy alakultak a dolgok ahogy es ujbol osszejottem E -vel hisz neki is az kelett ne legyen mas a hatterben es mar nem is volt. Okotebert irunk es gyakorlatilag innentol kezdett kapcsoltba fulladni a dolog. Kozos programok, ebed, vacsora, ide-oda menes, meg minden mas ami illik es kell. Jol ereztuk egymast nagyon. O mar belem esett fulig azt mondta velem a legjobb nem csak a szex minden szoval szerelmes volt amikor en meg szinte semmit nem ereztem iranta. Ez volt November kozepe. Aztan telt, mult az ido jott a karacsony nekem ettol az idoszakaktol kezdve indult be vmi es kezdtem megszeretni szepen lassan. O tovabbra is oda volt ertem igy imad ugy imad, szeret, ne hagyjam el soha, neki van a legjobb pasija a vilagon es hozzamjonne mar most ami csak vicc volt de azert megis es stb. es stb. Oszeveszesek persze voltak nem1x de ez szerintem termeszetes. Most voltunk nagyjabol fel evesek mert hat pontosan nem lehet tudni mikortol lehetne szamolni. Vacsi. Hetvegen kimentunk, le nem tudtam magamrol vakarni igy kivanlak ugy kivanlak szeretlek, nagyon es meg megint sorolhatnam. Most nem kell az gondolni, hogy ezeket percenkent mondta, nem, de tudatta velem de latni is lehetett. Masnap egy jo dugas. Semmit de semmit nem vettem eszre barmi gond is lenne. Aztan 2 napig nem talalkoztunk amivel semmi gond hisz nem vagyunk egyutt minden nap. Aztan tali este nala, de szexelni nem volt kedve. Ez se tragedia nem lehet mindig kedve hozza. Nekem sincs mindig amikor neki. De sors ironiaja, hogy belazasodtam estere. Ott aludtam nala de tiszta idegbeteg lett egyik orarol a masikra ami addig fajult, hogy sirni kezdett. Mondom mi van? Semmi csak ideges es nincs jol. Mivel picit hisztis a lany ezeknek a dolgoknak en mar nem tulajdonitottam nagy dolgot. Masnap reggel. Megpuszil az mondja jo hogy itt vagyok es nagyon szeret. Apolgatott meg a delelott majd jobban lettem es hazamentem. Aznap mar nem talalkoztunk. Masnap hivom jobban vagyok ugy-ahogy mi lenne ha elmennenk valahova. Nincs kedve semmihez. Par orara ra felhivom megint adjak a moziban mar azt a filmnet ami megszeretne nezni vegyek-e jegyet ra? Ahh neee... jon hozza unoka tesoja meg amugy se akarja. Ekkor mar vmi gyanus volt, rakerdeztem mi a baj mert szerintem van vmi. Semmi baj jott a valasz. Jo. Mondom akkor fel ora es atmegyek. Felmentem beszelni hozza. Erre igy diohejban ezek kerultek fel 2 ora beszelgetes utan: Nem szeret mar. Valami hianyzik a kapcsolatunkbol. Unalmas a kapcsolatunk. Volt mar neki jobb is. :DDSADASDAGAGHSFHDH Na most nem igazan tudtam hova tenni a dolgot. Ez a kapcsolat unalmas?...Hat ez minden volt csak az nem. Azt mondta velem a legjobb. Az osszes tobbivel nem volt olyan jo mint velem, akar a szex. Meg, hogy nem szeret? 1 hete mondta, hogy nagyon szeret ne hagyjam el. Imad. Egy so mint szaz le voltam illetve vagyok dobbenve hisz ez most tortent tegnap. Hihetetlen, hogy akkor amikor meg szeretem mar es azt hiszem minden jo akkor kozli ezt velem. Nem volt elozmeny, semmi. Derult egbol a villam. Arra a kerdesre, hogy akkor eddig a pofamba hazudott azt mondta ezek szerint igen. Es hazudott maganak is, anyukajanak is. Vele joban vagyok es o mondta nagyon szeret az Emese. Illetve elmondta neki. Mindossze 2 hete. Levagyok taglozva. Nem ertem az egeszet. Szakitani akar mert mar nem erzi ugyanzat es igy felesleges. De ezt igy hogy? 1 het alatt megvaltoztak az erzesei? Hogy? Ilyen nincs. Elzomenye se volt a dolognak. Semmi, amibol lehetne mar latni vege. Ergo egymas hidegen hagyasa jo 1 honap szex nelkul es stb amikor mar latni, hogy lefott a kave.
Olyan lehet hogy eppen nem langol a szerelem mint 2 honapja hisz hullamzik ez is mint a kozerzetnuk de ezert szakitani? Azt meg egyszeruen nem akarom elhinni, hogy nem szeret mar. Ilyen a vilagon nincs, hogy vki semmi ok nelkul kiszeret vkibol 1 het alatt. O azzal takarozik, hogy ez regebbre nyulik vissza. Hova regebre? Mikor 3 honapja olyan bogret vett nekem amin egy atszurt szivbe van bele rakva egy kozos kepunk. A nyakamba ugrik es stb. nagyon szeret ne hagyjam el. Sms-ek estenkent, hogy jo ejszakat, imad, szeret, alag varja, hogy holnap egyutt legyunk, hianyzom neki. 0 de inkabb ket nulla elzomenye volt ennek. Total tanacstalan vagyok es nem ertem az egeszet. Es nagyon rosz mert varatlan es mert szeretem. Nos ennyi egyenlore. Ma este atmegyek es beszelnuk de semmi jora nem szamitok de nem akarom elvesziteni.