értékellek mint embert

Noha a sztori érzelmi ívét tekintve fiúszív - lányszopat címkével kellene illetnem az alábbi történetet, azért a történelmi hűség kedvéért odabiggyesztettem egy fiúszopatot is, hiszen. Szép hétvégét, jó csokizást!

A Szakítós Blogot olvasgatva ötlött emlékezetembe egy régi történet, amelynek feldolgozása és megértése eltartott egy darabig annak idején. A kései nyolcvanas évek andalító légkörében, ("állóvízszerű posvány"), amikor úgy tűnt minden örökké tart, Kádár Elvtárs és a gazdasági nehézségek, az ember fiatalon csak is egy dologgal foglalhatta el magát, a másik nem tagjaival.
Átlagos fiatalember voltam, kevés külcsínnel és jól rejtegetett belbeccsel, olyasvalaki, akinek a stílusa (szánalmas kísérlete valamiféle macsósabb jelleg felmutatására) a kevésszámú potenciális érdeklődő elriasztására felettébb alkalmas volt.
De az ember azért tanul, és ha nem zuhan vallási depresszióba az elutasítások és a kudarcos első randik hosszú sora következtében, akkor eljut ahhoz a következtetéshez, hogy ha kedvesebb lenne és szórakoztatóbb (feltűnően más, mint a magyar szériasurmó), talán messzebb jutna.
Ennek a projektnek a keretében hívtam el vacsorázni egy lányt a munkahelyemről. A dolog már az elején több sebtől vérzett, mert a lány nem az én súlycsoportom volt, lévén egészen gyönyörű, valamint nyilvánvalóan nélkülözte a metafizikai érdeklődést, amely terület az erősségem volt. A "csillagközi térben feszülő idő" képezte ebben az időben fejtegetéseim fő tárgyát, amelyek befogadásához nem kevés elvontabb humorérzék és tolerancia kellett, mely utóbbi kifejezést akkor még nem is használtuk.

Már akkor jó érzékkel rendelkeztem a hangulatos vacsorázóhelyek kiválasztásában és az első este nem hozta azt az öngyilkosságközeli élményt, amit várhattam az előzetes esélyek alapján. Nevetett a vicceimen, látható érdeklődéssel hallgatta végig eszmefuttatásaimat az élet értelméről, hagyta magát hazakísérni, sőt három plusz kört is mentünk a tömb körül. Sőt, sőt egy arcpuszit is kaptam tőle távozáskor, ami a minimalizált sikermérőmön már kiütötte a plafont.

A második randi, vacsora, séta végén pedig búcsúzáskor a puszit már a számra adta.
Mindezeket így együtt szerintem teljes joggal véltem egy pozitív trendnek, amely reményeim szerint könnyen megjósolható végcélom felé repít. Szeretném leszögezni, hogy én járni szerettem volna a lánnyal, mert tetszett, és mert véleményem és tapasztalatom szerint egyéjszakás kalandra csak olyan nővel lehetett volna esélyem, akivel még én sem lettem volna hajlandó lefeküdni, azaz ezzel a lánnyal biztos nem.

Harmadik randink, ha az lehetséges még reménykeltőbb volt, mint a korábbiak, egyszer átnyúlt az asztal felett és megsimogatta a kezem, többször összeért a kezünk a paneljük felé sétálva. Búcsúzáskor rendes igazi nyelves csók, amit ő kezdeményezett, mert én alapvetően gyámoltalan vagyok és félek a nőktől, ahogy erre a kedves olvasó már rájött bizonyára.

Negyedik alkalommal már egymás mellet ültünk, egy rakás testi kontaktus, comb összeér, simogatások, kezek, de szigorúan az illemszabályok keretein belül.
A fokozatosság elvét figyelembe véve az a remény élt bennem, hogy a ház előtti csókolózós jelenetet igyekszem a lehető legjobban megnyújtani. Az fel sem merült bennem, hogy az addig történtek után bármilyen mélyebb társalgást is kelljen folytatnunk arról, mi is bimbódzik közöttünk.
Megvolt a három kör a tömb körül, és ahogy odaértünk a ház elé, behúzott a kapun és nekinyomott a falnak. Gyakorlatilag felcsavarodott rám, a bal lábával átfonta a jobbomat, a jobb kezével megmarkolta az ülőfelületemet, a ballal pedig nagyon finoman simogatta a tarkómat. A szája pedig olyanokat csinált a fülemmel, hogy azt a pornográfia elkerülése  érdekében nem részletezem. Nekem ekkor meg kellett küzdenem azzal a problémával, hogy
akkoriban szűk farmer volt a divat és a lakáskulcsom nagyon, nagyon rossz helyen volt.
De az áhitat átjárt és én is igyekeztem a tanultakat hasznosítani. A későmájusi langymelegben, a nevére mindenben rászolgáló miniszoknya alatt, a kezeim felfedezőkedve helyeslő nyögéseket váltott ki, egyre ritmusosabb mozgásokkal. Miután a ritmus egybefolyt, majd kaotikussá lett, a lány áthúzott a panelházak földszintjének azon  szegletébe, ahol a legkisebb forgalom az éji órákon.
Újrakezdte azt a tevékenységét, amelyről oly meleg szeretettel emlékeztem meg az előbb, majd új területek felfedezésére indult, ahol a kulcsom mellet egyéb érdekességek is fellelhetőek voltak. Ezen érdekességek felfedezése nagyon is a kedvemre volt, egyrészt azért, mert ezidáig csak egyvalaki fedezte fel őket, másrészt mert olyan technikával eszközölte ezt a felfedezést, amelyet ezidáig csak hallomásból ismertem, valamint atyám
külföldről származó illusztrált képeslapjaiból. Nagyon-nagyon kellemesen voltam meglepődve és érthető módon az a benyomásom kezdett kialakulni, hogy a létező világok legjobbikába sikerült belecsöppennem. Mint az közismert, ezen tevékenység egyik jellegzetessége, hogy a természet a dolog egy pontján követeli a magét.
A környezetvédőket megnyugtathatom, hogy biológiai anyag nem került a környezetbe, ezt egyébként magam aztán végképp nem vártam, de a lány láthatólag tudta mi következik és természetes egyszerűséggel oldotta meg a dolgot, egy meglepően nehezen kielégíthető perverziót alapozva meg ezzel. Ezidőtájt én azon morfondíroztam éppen, miközben a ruházatunkat gombolgattuk újra, hogy milyen szavakkal fejezhetném ki megelégedettségemet és hálámat a történtekért.

A lány azonban megelőzött, miközben én a szavakat kerestem:
(Figyelem szó szerinti idézet következik!!)

--Sajnálom, hogy nem illünk össze, de nem akartam, hogy úgy érezd, fölöslegesen vacsoráztattál. Szia.

-Mindeközben a szemembe nézett kedvesen és finoman megsimogatta az arcomat. Majd távozott.

Szerintem még mindig ott állok, a Sarkantyúvirág utca 7/B alagsori
lejárójában és töröm a kicsi fejem.

Nehéz, súlyos szakításokkal teli hét áll mögöttünk, úgyhogy olvasónk javaslatára könnyebb vizekre evezünk. Egyáltalán nem átlagos tinitörténet, hiszen a "szokásos" párhuzamos történetek, megcsalások, rágalmak mellett van benne külföldre kacsingató sztárfocista is. Ki lehet az? 

Az én sztorim valószínűleg egy átlagos tinitörténetnek tűnik majd a sok- sok nemzetközi és kuriózumszerű szakítás után de egy kis délutáni felüdülésnek azért jó lehetJ

Mint tudjuk az élet a legjobb forgatókönyvíró- és mégcsak nem is sztrájkol.

Egy nyugat- magyarországi megyeszékhelyen éltem le életem elég nagy részét…konkrétan az egyetem előtti összes évemet. Szenvedélyesen rajongok a sportokért, abban az időben a fociért- még inkább a focistákért voltam (voltunk) megőrülve. A város NB1-es csapatának minden egyes istenverte tagjában csak az „istent” láttuk, valószínűleg ezért lettünk huzamosabb ideig „verve” velük.

Körülbelül 13 éves voltam, mikor apukám bemutatott az egyiknek. Apu ismeri ő apuját, kislánya ismeri kicsi fiát, jajdejó. A köztünk levő ebben a korban még elég tetemesnek számító 6,5 év korkülönbség miatt egy kedves- mosolygós köszönőviszonyra futotta ebből az első találkából.

Két éven keresztül csak azzal dicsekedhettem, hogy „ismerem”, bár abban sem voltam biztos, hogy a nevemre emlékszik. Tett egy kiruccanást Csehországba próbajátékra, mi jó lokálpatriótaként büszkék voltunk rá, és ismét felemlegettük, hogy ugyebár én őt „ismerem”.

Legjobb barátnőmnek van egy unokatestvére, nevezzük őt Adrinak. Adri körülbelül a sráccal egykorú lány volt, akitől egy családi összejövetelen a barátnőm megszerezte (vagyis kimásolta az őrizetlenül hagyott mobilból) a telefonszámát. Mint a legtöbb nagy barátságban, természetesen itt is minden lényeges és lényegtelen információ megosztásra kerül. A telefonszámon kb. egy hónapot csücsültem mire egy idegenbeli meccs alkalmával miért ne? hangulatba kerültem, és írtam neki egy élcelődős, nem éppen kedves sms-t. Nem sokkal később hívott, majd’ összepisiltem magam izgalmamban, te jó ég, Ő hív ENGEM!!!! Háromnegyed órát beszélgettünk, alig bírtam elaludni, szerencsére nyár közepe volt, addig alhattam volna amíg akarok, csakhogy…

…hajnali háromkor újra hívott. A következő napokban is többször, négy nap múlva találkoztunk először. Hangsúlyozom, nem akartam tőle semmit, nem akartam behálózni, meghódítani, elcsábítani, csak olyan akartam lenni, aki tényleg ismeri. Két nappal az első sétálás után már autóval (!) mentünk a közeli tóhoz, a sötétben néztük a várost, nagyon romantikus volt. Elmondta, hogy 3-4 hónapja van barátnője, de a lány nemsokára megy Pestre tanulni, nem igazán hosszú távra tervez vele…rögtön rávágtam, hogy rendben, nem zavar, miért mondja ezt el nekem?

Nagyon jókat beszélgettünk, mindenben egyezett a véleményünk, folyamatosan nevettünk, órákat ültünk a telefonon, bár csak 250 méterre lakott tőlem. Mindig sötétben találkoztunk, mégis barátnője van, nem láthattak minket. Nem zavart. Alig 3 héttel az első sms után búcsúzáskor megcsókolt. Előtte is próbálkozott már, de akkor valahogy nem éreztem helyénvalónak. Csodálatos két hónap, vasárnaptól csütörtökig találkák, hétvégén barátnő itthon, én szenvedek, ő ígérget- közös nyaralást, barátnő- elhagyást, hétvégét.

Többször volt fenn nálunk, én is náluk, hivatalosan senki, nem-hivatalosan mindenki tudta a városban, hogy mi történik. Kaptam is érte hideget- meleget, nem volt egy egyszerű időszak. Egy helyre jártunk buliba, élveztem, hogy játszhatok vele- nem kezdhetett ki velem, de belőlem már bújt elő a csábító nő…a haverjai megőrültek értem, ő nem mert közeledni és a túlságos távolságtartásával tűnt ki…és én élveztem. Egy darabig.

Aztán valami megváltozott. Volt, hogy két hétig nem hallottam felőle, az újságokból tudtam meg, hogy a válogatottal van Svédországban, mikor meg hazajött, minden újra a régi volt. Kezdtek feltűnni dolgok. Mindig a szex témához lyukadtunk ki (nem feküdtem le vele), sosem érdekelte, hogy velem mi van, de én szerelmes voltam, nagyon, rózsaszínűen. De nem akartam várni rá, a barátnőim mind lebeszéltek róla. Az ő exei sms-ekkel bombázták, hogy 16 éves kurvája van, ami nekem nagyon fájt, de az, hogy ő erre nem reagált semmit, talán még jobban.

Novemberben elkezdtem találkozgatni valakivel. Karácsonykor szerelmem közölte (miután természetesen semmit nem kaptam tőle), hogy elmegy próbajátékra, de nem mondja meg hova, babonából. Az újság két ünnep között lehozta: Oroszország. 4500 km légvonalban. Összetörtem. Életemben először szilveszterkor leittam magam, teljesen magam alatt voltam. Akkortájt van a névnapom is, se egy sms, se egy hívás, semmi. Január 3-án találkoztam vele, aznap utazott el. A kezemet sem fogta meg.

5 nappal később jöttem össze azzal a valakivel, akivel november óta alakultunk, ő 10-én jött haza. Nem jelentkezett. A java ezután következett.

Ő azt híresztelte a közös ismerőseinknek, hogy azért lett vége, mert túl fiatal vagyok hozzá. Mellesleg nem is tudta, hogy én szerelmes vagyok, azt hitte, csak szórakozunk egymással. (érzitek az ellentmondást? És mindenki észrevette, hogy szerelmes vagyok, csak ő nem?)

Ezek után áprilisban futottunk össze újra, mikor én az akkori barátommal voltam. Újra hívogatni kezdett. Naponta. És májusban hajtani kezdett egy „anno lebeszélős, minden köcsögnek elmondós” barátnőmre, aki vette a lapot (minden nő egy kurva). Egy hét után ez a „barátnő” közölte, hogy én teljesen félreismertem a srácot, ő tudja igazából, hogy milyen. És amúgy is, csak azt akarta megtudni, hogy tényleg olyan bunkó –e, mint mondom. És tudjam meg, hogy nem. A barátságnak itt vége is lett.

Mesterien ért hozzá a srác, hogy mit kell mondania, hogy elcsavarja a körülötte lévők fejét. Nincs saját véleménye, a szülők előző házasságaiból mindkét oldalon 2-2 nővére van, vagyis duplán elkényeztetett harmadik gyerek, emellett ugye egyke egyetlen kicsi fiú is. Halmozottan hátrányos helyzet. Az a barátnője a mai napig megvan, jelenleg 16 lánynál tart, akik megvoltak neki mellette.

A „barátnőm” 12 nappal idősebb nálam, néhány hónap után korbeli problémák miatt vége lett. Most a húgomra hajt. És ha meglát, vagy olyanja van, még mindig felhív, évekkel ezek után bulikban hajt rám, vagy „rámuszítja” a haverjait. Persze hajlamos volt megalázni is, előttem enyelegni más nőkkel.

Következtetés?

Soha ne kezdj focistákkal, nem éri meg szeretőnek lenni, mert a „foglalt” jelző a pasiknál azt is jelenti, hogy bár megcsalni képes, változtatni…ezen kívül ha mégis elhagyná, ki bízna meg egy ilyenben?

Sajnos ellent kell mondjak a levélírónak: a kapcsolatukat egyáltalán nem a mama robbantotta szét, hiszen eleve Géza rettenetes csúnyán evett, zabált, meg rendetlen is volt, talán még jobb is így, hogy elmarta őt a kedves mama.

 A fotó innen származik, Marion Cotillard imitálja a Psycho híres zuhanyjelenetét

Sziasztok!
Egy olyan történet következik most, amikor a srácom anyukája robbantotta szét a kapcsolatunkat.

1995 tavaszán az akkori barátommal voltam egy rendezvényen, amikor az akkori udvarlóm elkövetett egy végzetes hibát: bemutatta az egyik kollégáját. Na, azt egyből láttam, hogy Géza (ő volt a bemutatott) egyből a melleimet fixirozza, aztán nézett csak a szemembe. Nálam alapelv volt, hogy aki először a melleimet nézi, azzal nem kezdek, de Géza megérintett, megfogott.
Nem mondom azt, hogy egyből beleszerettem, de vártam, hogy jelentkezzen. Csakhogy én nem adtam neki semmi számot, Géza pedig az akkori pasimtól azt mégsem kérhette el. De ügyes fiú volt, mert 3 nap alatt kinyomozta.
Ekkor párhuzamosan mentek az életemben a dolgok. Ott volt Géza, akivel elvileg ugye semmi, mert Laci (a barátom) velem volt. Csakhogy Laci elég pipogya teremtésnek bizonyult, úgyhogy hamarosan Géza vette át a szerepet az életemben, aki felhívott és azt mondta: menjünk el kettesben Olaszországba. Már foglalt is egy remek szállodát.
Egy percig gondolkodtam, igent mondtam. Az én Lacimnak azt mondtam, hogy a barátnőkkel elhúzok egy hétre. Hitte is, nem is. Szerencsére akkor még csak keveseknek adatott meg a mobiltelefon, úgyhogy nem is tudott elérni.
Géza pedig jött értem vasárnap hajnalban a kocsival. Meg sem álltunk Spotornóig. Tényleg jó volt a hely, a hotel, a tenger, minden. Csakhogy én tettem egy fogadalmat, amibe Gézát nem avattam be: ha kibírja ezt a 7 napot anélkül, hogy rám mászna, nyert ügye van.
Tudom, ez nem volt szép dolog tőlem. Láttam is, hogy mennyire dudorodik szegény nadrágja. Én meg meztelenül jöttem-mentem előtte. Majdnem kiesett a szeme. Csorgott a nyála. A lényeg: kibírta.
Hazaértünk, beestünk a lakásomba. A levelesládámban 4 szerelmes levél Lacitól. Már nem érdekelt, felmentünk és akkor - elkövetkezett a beteljesülés mindkettőnk számára.
Azt még nem mondtam, hogy Géza 23 éves volt én 29. Neki ez volt az első olyan kapcsolata, hogy eljött a kedves mamától és hamarosan hozzám költözött. Időközben Laci is szembesült a könyörtelen valósággal, de annyira pipogya volt, hogy még Gézát sem cseszte le, egyszerűen eloldalgott.
Na szóval, összeköltöztünk, nálam laktunk. Anyuci persze folyamatosan traktálta Gézát, hogy kisfiam, ez biztos jó neked így? Eleinte az én Gézám is erős volt, aztán...
Nem sokszor, de tettünk látogatást a családi sasfészekben. Géza szülei marha gazdagok voltak, az én őseim meg csoróak. Apám munkásember, aki a vasárnapi ebéd mellett is nyugodtan böffentett az asztal mellett, erre nem voltam büszke, szegény anyám meg sosem mert neki szólni. Anyunak otthon kuss volt a neve. Azt már láttam, hogy a szűlők egymásnak történő bemutatása igen bajos lett, ugyanis apám rendre a csíkos melegítőjében pompázott. Meg aztán Géza magasan kvalifikált orvos apja és az én apám? Ugyan már.
Mi azért jól megvoltunk. Géza szépen hízásnak indult mellettem, jól főztem. Aztán az idő múlásával egyre többet veszekedtünk. Anyuka fűtötte. Géza másfelé kalandozott. Már szinte hozzám sem ért. A melleim sem hozták lázba.
Ekkor eldöntöttem, hogy eladom a lakótelepi lakásomat, mert nagyon sok volt a rezsi (1998-ban is, közben 3 év lepergett), ezzel tulajdonképpen Gézát akartam válaszút elé állítani. Ha az új helyre is velem jön, engem választott. Ha nem, a sárkány anyját.
Úgy esett, hogy 1 hónapig Gézánál laktam. Pontosabban a szülői ház mellett egy kis házban. A szülők laktak a nagyban, mi a teljesen elszeparált kicsiben. Tudom, hogy ez is hiba volt, de haza nem akartam menni apám miatt. Meg Géza nagyon nyomta a dumát, hogy milyen jól megleszünk mi a kisházban.
Hát az maga volt a pokol. Az anyja mindenbe belekötött. Csipőre tett kézzel állt a teraszon és fentről osztotta az észt. A leghevesebb veszekedés akkor robbant ki, amikor egyik este hazajöttünk kocsival és Géza szállt ki kinyitni a kaput. Az anyja meg ezt leste az ablak mögül, aztán jól lecseszett, hogy felemelhetném a seggem és kinyithatnám azt a kaput, ha már az ő drága fiacskája hazafuvaroz és még fáradt is a napi robot után.
Ekkor visszaszóltam, hogy "te meg nézd meg micsoda pipogya embert neveltél, aki rendre leeszi magát (Géza rettenetes csúnyán evett, zabált), aki olyan rendetlen, hogy semmit sem talál". Tudom, nem kellett volna, meg mégis csak ő az idősebb. De akkor is. Ez volt az első beszólásom 3 év alatt. Az anyuka csak nyelt egyet, elvörösödött, kiviharzott a szobából. Este a Gézát fűtötte ellenem.
2 nap múlva kész lett az új kecóm, mondtam Gézának, jössz? Aha - felelte bizonytalanul. AKkor este nálam, a címet tudod...
Este meg is jelent a Géza, 2 nagy táskával. Ünnepeltem magamban, mégis engem választott. Rég nem látott fergeteges szex következett az új lakás tiszteletére.
Aztán reggel megcsörrent a telefonja (már volt mobil) és az anyja volt. Kezdődött a fűtés. Géza könnyes szemmel közölte velem, hogy hazamegy. Akkor azt mondtam neki: soha többet nem akarlak látni.
Felhívtam az anyját és közöltem vele, ha így folytatja, elmebeteget nevel a fiából. Miért nem engedi, hogy az akkor már 26 éves Gézukája leszakadjon? Elmondott mindennek, ócska ribi voltam, aki szerinte csak kihasználta a fiát. Kiderült, hogy Géza is szépen panaszkodott otthon, hogy neki kellett fizetnie a rezsit, amíg én munkát kerestem - 1 hónapig voltam otthon. Csak bele ne szakadjon...
Mondtam még egy-két keresetlen szót a mamának, majd levágtam a kagylót, éppen akkor, amikor hisztériás elmebetegnek nevezett.
Aztán nem találtam a helyem. Hiányzott Géza. Nagyon. 2 hét múlva felhívtam. Éppen kocsiban ült, azt mondta, Pécsett van. Mondtam neki: folytassuk, legyen csak szex és más semmi. Csak jöjjön fel és szeressen, aztán tőlem mehet, ahová akar. Ennyire megalázkodtam. Géza kinevetett. Mondta: ismeri a csíziót. Biztos teherbe akarok esni, így akarnám megfogni. Mintha csak az anyját hallottam volna. Közben egy női hang sürgette az én Gézámat, hogy jöjjön már, mire vár? Ezt hallottam a háttérben, mert Gézuka szépen beújított.
Elbúcsúztam tőle. Soha többet nem hívtam, nem érdekelt, hogy mi van vele. Most itt kellene jönnie a happy end-nek, de nem. Ma már 42 éves vagyok és senkim nincs. Nem volt olyan férfi az életemben, aki kellett volna, akitől gyerekem született volna. Géza lehetett volna ilyen. Az egyetlen. Ha nem a mamáját választja.

Ennyi volt az én történetem.

Csúnya megcsalós történet következik, telefonon kihallgatni ahogyan megcsalnak, az a telefonszexnek valami egészen furcsa formája is lehetne, ha nem szakadna meg közben a szívünk. Kérdés, hogy vajon szándékosan csinálta a fiú, vagy tényleg ennyire balek volt, hogy rossz gombot nyomott meg?

Sziasztok!

Olvasván itt a viccesebbnél viccesebb történeteket én is kedvet kaptam, hogy elmeséljem életem egyik legborzasztóbb szakítását.
Tehát 6 évvel ezelőtt, Gimi 4.ben elkezdtem járni az egyik osztálytársammal G-vel. Már érettségi szünetben kezdődött a románcunk, így nem lett házinyulas téma..:)
Nagyon egymásba habarodtunk, 3,5 évig voltunk együtt, aztán igazából közös megegyezéssel szétmentünk. 1 éves szünet következett. Ő is csajozott, én meg összeálltam egy édes fiúval, de kiderült hogy ő sem az "igazi". Aztán 1 év után G írt egy smst.. valami érzelmeset.. és megérintett.. és találkoztunk.. és újrakezdtük. Tényleg beleszerettem újra, mert nagyon megváltozott, egy új ember lett belőle, aki talán jobban hasonlított rám, mint az előző énje. Ismét körülötte forgott a világom. Imádtam. Aztán 1 év után kezdődtek a gondok. Főleg szexuális eredetűek. Egész egyszerűen mást akartunk. Nekem kellett volna engednem, de nem ment.. Csúnya viták stb, stb. Elkezdtem nézelődni másfelé, de ssemmi komoly dologba nem mentem bele,flörtölgettem, ennyi. Bennem olyan kép élt róla, hogy ő soha nem csalna meg. Flörtölni flörtöl, az biztos, de nem csal meg, ahogy én sem tettem.
Aztán egyszer, egyik este, felhívtam, hogy jó éjt kívánjak neki. Háát, valószínüleg vibrálásra volt állítva a telefonja és érezte hogy hívja valaki.. és gondolom le akarta nyomni. Csak sajnos felvette, és én az első éjszakát egy másik lánnyal (kb 1órán át) végighallgattam.. életem legrosszabb élménye volt. Jött a bókolás, a "szép a szemed" história, aztána cuppogások..amiket ilyenkor szoktak a pasik. Komolyan csipkedtem magam, hogy csak álmodom, vagy ez a valóság?! A vérnyomásom úgy 240körül mozoghatott, nem bírtam beszélni. Lerohantam, felébresztettem Anyukámat, akinek elfuldokoltam hogy elviszem az autóját. Ott álltam egy csini pöttyös pizsiben, egy sportcipőben és egy farmerkabátban. Anyu nem is kérdezett semmit, ( val.szeg örült is neki, soha nem bírta az én drágámat..), odaadta a kulcsot. Kiálltam, aztán rájöttem hogy nem látok az idegtől ( szó szerint) és hogy bármennyire is fáj, meghalni nem halnék meg még érte sem..Felhívtam az egyik barátnőmet, kibőgtem magam és megindultam hozzá. Mindenesetre ha megállított volna egy rendőr, mikor 180-nal húztam át a városon, valószínűleg elmegyógyintézetbe vittek volna. Mikor odaértem eszembe jutott, na és most? Hogyan tovább? Menjek fel és csináljak botrányt? Nem egyedül lakott, 2 barátjával, nem akartam hogy ők is végighallgassák, így felhívtam telefonon ismét. Felvette. Próbáltam nyugodt maradni. Mondta: -Szia Édesem mi a helyzet? Erre én: - Szia Szívem! Te merre? Ő: - Motorozgatok a városban. Én: - Várlak a házad előtt, beszélnünk kell!
Kb 10 perc múlva megérkezett. Mire odaért elszállt az a mérhetetlen dühöm ,csak csalódottságot éreztem és szánalmat. Csak annyit tudtam mondani hogy ez a nagybetűs PECH, így lebukni. És hogy soha, de soha többé nem tudok megbízni benne és nem is akarok. Persze ő bizonygatta, h ez volt az első alkalom, soha nem csinált ilyet... Lehet..Már nem érdekelt. Szakítottunk. Azóta is szeretem, mindig az marad aki volt, de fel kellett fognom, hogy együtt nincs út előttünk.
Igazából, utólag megértem hogy miért nézelődött másfelé, meg nem is nagyon hiszek a holtomiglan-holtodiglan- ban, főleg nem hűségben, de legalább ha ilyen előfordul, tiszteljük meg egymást azzal hogy okosan csináljuk, mert ha a másik fél rájön, nincs visszaút..

Emlékeztek még vl kedvenc levélírójára? Segítség itt. Hát megjött az a zsebadoniszos történet is, nincs benne se vidámság, se Johnny Bravo, csak nagy-nagy szomorúság. Nem akarok szpojlerezni, de akinek gondja volt a hétfő délutáni poszttal, annak lehet most is lesz.

Kedves szakítósok!

Nos, íme a Zsebadoniszos történet, nagyon dióhéjban, mert annyira nem akarok rá visszaemlékezni, ezenkívül a két éves történetünkből, az első másfél év kergetőzése teljesen érdektelen. Zsebadonisz pedig az olyan egyed, aki magát tökéletesnek hiszi, antik szoborszerű arca van, és mindez kicsinyített verzióban.
Az első másfél év tartalma: találkoztunk egy egyetemi felvételin, de teljesen más helyre kerültünk mindketten. Telefonálgattunk egymásnak, néha találkoztunk, nagyon jó barátok lettünk, és igen, beúszott a képbe a rózsaszín köd is, beleszerettem. Távkapcsolatba korábbi rossz emlékek miatt nem akartam belemenni, ő meg amúgy se, úgyhogy maradt a lélekpingpong a felejtés project és a szerelmes vagyok érzés között.

Aztán a harmadik év májusában történt egy kisebb fajta változás. Felutaztam Pestre intézni néhány dolgom, és fent töltöttem egy hétvégét. Elmentünk együtt bulizni Zsoltival (úgyis magára ismer, ha olvassa a blogot…) és annak rendje és módja szerint megtaláltuk az utat egymás ajkaihoz. A rózsaszín ködbe lila angyalkák keveredtek, és kalapáccsal verték a fejem. A csók után aztán egy részéről rémült beszélgetés: nem akarom elrontani a barátságunk, ésatöbbi, ésatöbbi. Próbáltam nyugtatni, már nekem volt lelkiismeret furdalásom, hogy megcsókolt.

Aztán eljött a nyár, és Pestre kellett mennem gyakorlatra, egyik barátnőm helyett beköltöztem az albérletébe, minden szép volt és jó. Már első este átjött hozzám, hozott egy üveg bort, majd amikor kiürült, pár lábról ledöntő mondatot eresztett le a torkomon, amitől megrészegültem és megtörtént. Utána beszélgettünk és közölte, hogy ha úgy nézzük, én voltam neki az első. Ha úgy nézzük, van olyan szerelem, ami nem vakká, hanem gyökérré tesz; a lila angyalkáim, már néptáncolt jártak az agyamon, úgyhogy, az a „ha úgy nézzük” eltűnt valahol a két topogás közt.

Ezután egy hónapig minden este valami ürüggyel nálam aludt, de az esetek 99%-ban tényleg csak aludtunk. Ezt naiv énem elkönyvelte a tapasztalatlanságnak és a folyamatos buliknak. Nekem és az angyalkáknak már ez is elég volt, olyan boldog voltam.

Hivatalosan is egy pár voltunk, és igaz már ismertem a barátait, de azért jól esett, mikor bemutatott: Ő a barátnőm. Csak a reakció volt furcsa: döbbent arcok és a „Zsoltikám, megjavultál?” című kérdés. Ha eszemnél vagyok, ezen el kellett volna gondolkodnom, de mindenhol voltam (legfőbbképp valahol az égben), csak nem magamnál.

Második hét körül pedig már egyedül járt el, mindenfelé, én meg hagytam, mind egyéniségek vagyunk címszóval; én is eljártam a barátnőimmel ide-oda, de mindig felhívott, hogy jaj, egy kicsit had jöjjön már fel hozzám éjjel, el akar mesélni pár dolgot.

Pár nappal a születésnapom előtt, azonban valami megváltozott. Előtte egész nap beszélgettünk, minden pillanatot elmeséltünk magunkból (még akkor is, amikor csak barátok voltunk), minden kósza gondolatunk elmondtunk egymásnak, most pedig alig szólt.
Megkérdeztem mi baj, erre annyit mondott: hiányzik valami. Nem hazudott, tényleg hiányzott neki valami… rólam. Végigbeszélgettük az éjszakát, és a végére már istennő, királynő, angyal, tündér és ezek különböző kombinációja voltam. Dél körül ágyba vittem neki a reggelit, és minden újra tökéletes volt.

Kettesben megünnepeltük a születésnapomat, a hétvégén pedig megbeszéltem a barátnőimmel, hogy elmegyünk valahova, persze Zsolti is jönni akart. Nagyobb társaság volt, jó idő és jókedv, így sétáltunk végig a körúton, de a végért gyászmenet lett.

Egyszer csak utánunk üvöltött egy fiú: „Zsolti, hé Zsolti”. Megálltunk, a fiatalember keresztbeálló szemekkel Zsolti nyakába borult és közölte: „Rég láttalak az Alibiben”, és megmarkolta a kedvesem hátsóját. Zsoltim érezte, hogy ebből nem mászik ki jól, lányos zavarában válaszolgatott a fiúnak, aki továbbra is simogatta, én meg először összekapartam az állam a földről, és bármilyen erősen pumpálta a szívem a vért a testembe, halálsápadt lettem.

A fiú továbbindult, Zsolti rám nézett, vigyorogva, de ugyanolyan fehéren, mint én, remegő ajkakkal (ez a kép beleégett a tudatomba) közölte, hogy az egyik haverja. Tudom, hogy nem nőies, meg undorító, de én ott a helyszínen elhánytam magam. A barátnőim hívtak egy taxit, hazavittek, én zokogni sem voltam képes, csak kergettem a rózsaszín ködöt és a széthulló életem.

Hajnalban kaptam egy sms-t, amiben annyi állt, hogy „Sajnálom, beszéljük meg”. Két napig nem bírtam válaszolni rá, aztán az undort felváltotta valamiféle perverz kíváncsiság, és a tömény hülyeség, hogy talán mégsem az volt, aminek láttam. Visszaírtam neki, hogy este jöjjön át.

Pontban hétkor megjelent az albérletemnél, és következett egy egész estét betöltő műsor: elmondta az igazat. Elmondta, hogy nem biztos magában, hogy igaz, vonzódik a fiúkhoz, de családot akar, gyerekeket, hogy én voltam/vagyok az első nő az életében, előttem csak férfiakkal volt, remélte, nem derül ki, ésatöbbi, ésatöbbi. Aztán a kegyelemdöfés: valamennyire azért szeretett. Innen nem emlékszem arra, amit mondott, csak arra, hogy éjfél körül közöltem vele, ideje lenne menni.

Azóta nem láttam. Még kb. két hétig kaptam tőle néha egy-egy e-mailt, vagy sms-t, hogy ne haragudjak, nem így akarta, satöbbi. Én válaszoltam rájuk, aztán ő nem válaszolt. Végül olyan három hónap után kaptam egy sms-t, amibe csak annyit írt: „Ady: Elbocsátó szép üzenet”. Azt nem tudom, hogy elolvasta-e a verset, vagy csak a címe miatt küldte.

Szóval ennyi. És a tanulság: ha megjön a szőke herceg fehér lovon, előfordulhat, hogy lelép a lovászfiúval.

Csiguci

Nehéz megszólalnom, hiszen jómagam vegetáriánus városi köcsög valék, valószínűleg iszonyú idétlenül viselkednék, ha elvinnének egy disznóvágásra, biztos én is fehérre súrolnám a disznó lábát. Történetünknek egyébként különlegessége, hogy nem klasszikus egy-az-egy-ellen szakítás, hanem az egész család bekapcsolódik a lekoptatásba. Ez még egy szakítóbulinál is durvább.

A fotó a Taxidermia című film forgatásán készült

Sziasztok,

Történetem nem hétköznapi, a szakítás sem volt az. Talán a lé kissé bő lesz, de megéri, ha jót akartok kacagni. És mentség vagy sem, de 22 éves voltam, magam is még kölyök.


Kiső úgy gondolta, hogy lángelméjét nem fizetik meg a munkahelyén (informatikus), és kilépett, anélkül, hogy lett volna másik munkahelye. Mivel a gimnáziumot külföldön végezte, végzettségét nem honosíttatta, így 8 általánosa volt papíron, amivel aztán nem nagyon vették fel sehová. (Pedig tényleg okos volt, pl. hazafelé egy 30 perces vonatúton Pécel felé elsajátította a php alapjait, estére már dolgozott vele.) És jöttek az igények: - kéne egy feltöltőkártya, hogy tudjak melóhelyet találni. Mondom rendben, a legkisebbet megveszem neki. De neki a 20 rongyos kell. Mondom én meg nem vagyok Mágnás Miska. Duzzogás, farokmegvonás, hiszti, aztán csodálatos békülés. :) Rezsi fizetés, nuku, kajafizetés nuku, anyjáék dafke nem támogatják, és hát én sem voltam azért halálra fizetve recepciósként. :) Aztán sikerült az akkori cégemnél elhelyezkednie, be is jött, és megint úgy tűnt,. hogy rendbejönnek majd a dolgok, és minden szép. De elkezdett költekezni, mondván, hogy most már keres, miért garasoskodjon. Addigra már tököm tele lett és már nagyon szabadultam volna tőle. Elvittem inkább hozzánk vidékre egy jó kis hazai disznóvágásra. A vágás előtti napon ebédelünk, ott az egész család, nagyapa, nagymama, nagybácsi, tesók, stb., mondván, hogy levittem az udvarlómat, hát megnézik. Aranysárga tyúkhúsleves az asztalon (sosem látott leveskockát), húsok garmada. Mindenki némán kanalaz, városi gyomornak isteni a hazai leveske, srácom is megízleli, és bókol nagyanyámnak, hogy milyen finom, és ő még ilyet nem evett. Nagyanyám a vidékiek szerénységével (ami szerintem kérkedés:)): ugyan kisfiam, ez csak ilyen szegényes kis húsleves, mire Doki: nembaj, ne tessék szégyellni, én is voltam paraszt! ---- Kanalak megállnak a levegőben, égek, mint a Reichstag, legszívesebben porrá válnék, Doki csak falatozik tovább. Nagybátyám szeme villanása nem sok jót ígért... :), persze szólni nem szólt. Másnap hajnalban beront nagybátyám, üvöltve, hogy keljél fiam Doki, mert szúrjuk a röfit, fogni kell a véres tálat! Emberünk ágyba hanyatlik, férfi lévén nem jól bírja az ilyesmit. Kimegyek, leszúrjuk, vér megvan, mehet sütni, már javában perzselünk, mire Doki kivánszorog. Nagybátyámnak több sem kell, lekapja a malac körmeit, úgy füstösen, koszosan a kezébe nyomja, hogy: - pucold meg, de hófehérre ám, mert ez a legértékesebb része a disznónak. Én nem szóltam, mert éreztem, hogy megérdemli, meg én is röhögni akartam egy jót. Emberünk nekilát, keféli, dörzsöli, szép tiszta, már majdnem végez, mire nagyapám meglátja: - Mit csinálsz, kisfiam? Válasz: hát pucolom a körmöt, Tibi mondta, hogy ez a legértékesebb... én nagyapámat még sosem hallottam röhögni, de akkor csak úgy zengett. Aztán felvilágosítottam Dokit, hogy szívatva van a tegnapi parasztos beszólásért. Ezután ő halálra volt sértődve, és haza akart menni. Nagybátyám kiengesztelésül megkérdezte, hogy kér-e egy harapás főtt májat, emberünk igent mondott, nagybátyám már vette is ki az abaléből a frissen főtt májat, lekanyarított belőle egy darabot és elfordult vele, mondván, hogy megsózza. Közben kivette a felső fogsorát, belerakta a májba, mint egy harapást, és átnyújtotta Dokinak. Az meg majdnem hányt. Megint meg lett szívatva. Hazamentünk, ő nem túl boldogan, én vidáman, és elhatároztam, hogy kivágom, mint tanácsi lakásból a hasas macskát, mert akkorra már teljesen világos volt, hogy én vele nem akarok semmit, szex már régen nem volt, másra meg nem jó :) Másnap este zuhanyzom, kiabál, hogy menjek be a szobába, mutat valamit. Bemegyek és a következő a látvány: emberünk hanyatt fekszik, lába a két füle mellett, farka a szájában, és csípőjét mozgatja fel-le, miáltal hát mondjuk ki, majd kisípoljátok, simán lesz***ta magát. És megszólal: na mit tudok? Mondom: hazamenni anyádhoz, kurva gyorsan, én többet hozzád nem érek. Még két napig (amíg megszervezte a hazafuvart) egy lakásban aludtunk és én inkább a padlóra ágyaztam. De miután másnap sűrű fitymacsattogásra ébredtem, és egy polaroid kép hullott a fejemre, ami nem engem ábrázolt lenge cuccban, hanem valamelyik excsaját, kivágtam, mint muzsik a taknyot. Nem is vártam meg, amíg elmegy, én léptem le hamarabb. De azóta jókat röhögök :))) És akárkinek elmesélem, szintén.


Nincs utóirat, nincs kioktatás, hogy vigyázzatok... csak annyi, hogy röhögjetek jót, ha én már pórul jártam egy ilyennel, és óvatosan a szépfiúkkal :D

Ezek a boldog kilencvenes évek! Válogatáskazetták, kilencvenpercesre másolt hatvanasok, rádióból felvett kívánságműsorok. Ceruzaelem, az volt a nagy kincs, hogy spóroljak vele, volt egy ceruzám, és azzal profin vissza tudtam tekerni a kedvenc számaimat. Egyébként meg most jut eszembe, hogy nekem az összes kazettám odaveszett egy szakítással, mindegy.

Kedves Szakítshabírsz,

küldtem már be történetet, ki is raktátok, hála érte. Volt azonban egy kevésbé drámai szakításom még a múlt messzi homályában, gondoltam elfér az oldalra a sok komoly sztori mellé.

Ifjú ember voltam még, alig 18, amikor hugom összeismerkedett egy fiúval, összejöttek, nagy szerelem volt. No, ennek a srácnak is volt egy huga, akivel nagyon össze akartak engem boronálni. (A csaj 17 volt.) Végülis találkoztunk, szimpatikusak voltunk egymásnak, mi is összejöttünk. Én zsenge 18 évesként nagyon a hormonjaim hatása alatt voltam, eléggé tereltem a témát az ágy felé, de sajnos a hölgynek elég szilárd vallásos meggyőződése volt, amibe az is beletartozott, hogy házasság előtt nincs szex. Azért a pettinging eljutottunk, de onnantól kezdve egy tapodtat se. Aztán volt egy nagy összeveszés, szakitottunk. (3 hónapig voltunk együtt.)

Pár hónap múlva ismét megkeresett a leányzó, hogy szeretné a dolgot újrakezdeni, mert még mindig szeret. (Ez azért fura volt, mert előtte egyikőnk sem mondta a másiknak, hogy szerelemről szó lenne.) Nekem pedig nem volt akkoriban senkim, gondoltam miért ne. Ami a problémát okozta, hogy mindkettőnk úgy gondolta, hogy a másik "észre tért", konkrétan én azt reméltem, csak történni fog valami komolyabb is; ő pedig azt, hogy rájöttem, hogy mégse olyan fontos a szex. No, elég hamar kiderült, hogy mindketten tévedtünk, és úgy 1 hónapnyi felmelegitett kapcsolat után a következő telefonbeszélgetés zajlott le közöttünk:

Ő: Szia, hogy vagy?
Én: Szia, jól, de azt hiszem, beszélnünk kéne.
Ő: Szakítani akarsz?
Én: Hát igen.
Ő: Ja jó persze, én is akartam már mondani; igazából csak azért kerestelek, hogy a kazettát, amit a múlt héten adtam, na az kéne vissza, mert jövő hét jön hozzám barátnőm, és meg akarom neki mutatni.
Én: Ja.... izé, akkor elküldöm hugommal, úgyis megy a napokban a bátyádhoz. Úgy jó?
Ő: Jó. Akkor szia.
Én: Szia.

Azóta párszor találkoztunk, főleg addig, amig még a testvéreink ápolták a kapcsolatukat, jókat szoktunk dumálni, ha nagy ritkán összefutunk. (Azóta a meggyőződéséből alább adott, úgy hallottam :D ) Ha a sztoriból az jönne ki, hogy MPG, és dobtam a csajt, mert nem akart lefeküdni velem... nos azt hiszem, ezzel egyet kell értsek, azóta normálisabban állok a csajokhoz.

Kedves Szakíts, ha bírsz!

Hétvégén volt egy pénzel kapcsolatos szakítás. Gondoltam én is leírok egy ilyet, ami velem történt. Próbálok rövid lenni, nem untatni a nagyérdeműt. Csak hogy a nemeket még az elején tisztázzuk: fiú szív (én), lány szívat.

Ez a történet egy rövid, 3-4 hónapos (pontosan már nem emlékszem) távkapcsolatról szól (pesten dolgozott), amiben nem a várakozásaim szerint történtek az események.

Úgy másfél évvel ezelőtt ismerkedtem meg a fent említett lánnyal egy kellemes hangulatú borfesztiválon. Másnap tali, szájrapuszi búcsúzáskor (vasút állomáson). Szépen alakultak a dolgok. A cégemnél megragadtam minden alkalmat, hogy pestre kelljen utaznom, ilyenkor természetesen csak másnap reggel jöttem haza. Volt, hogy beteget jelentettem, és így mentem fel hozzá 1 napra(persze utólag megkaptam, hogy meg sem próbáltam feljárni hozzá). Talán a második vagy a harmadik héten megvolt az első együttlét is, ami elég jól sikerült, sőt, még a családnak is szimpatikus volt a hölgy… Itt kellett volna elsőre gyanút fognom, túlságosan rendben volt minden :-).

*** Itt kimarad az éltünk-éldegéltünk rész. ***

Jöjjön a feketeleves:

Egy idő után elkezdte szisztematikusan próbálkozni, hogy meddig mehet el, mennyi mindenre tudja meghívatni magát. Akkor telt be a pohár, amikor megbeszéltük, hogy elmegyünk fagyizni, és ott kitalálta, hogy ő inkább koktélozna (hangsúlyozom fényes délután volt). Erre már bátorkodtam azt mondani neki, hogy felőlem oké, nagylány, vegyen magának. Erre azt mondta, hogy így hogy tervezzen velem jövőt. Mert hát neki az jut erről eszébe, hogy ha teherbe esik, és nem tud dolgozni, akkor én majd sajnálni fogom tőle a pénzem (csak a pontosság kedvéért ez úgy a 2. hónapban történt!!). Utána még elhangoztak olyan, azóta is tisztán a fülemben csengő mondatok, mint például: „… különben is, minek dolgozol, ha nem azért hogy rám költsd a pénzed…”. Én is hülye voltam, de bíztam benne hogy majd magába száll, és rájön, hogy az ilyen hozzáállása miatt nem talál már 5 éve rendes pasit magának (ezt ő mondta), szóval húztuk még egy darabig. Egy közös nyaralással zártuk a kapcsolatot. Már korábban lefoglaltuk az utat, mielőtt kiderült volna, hogy egy olcsó jános vagyok. Szóval nem lehetett lemondani, útra keltünk. Én abban bíztam, hogy majd itt meg tudunk beszélni mindent. De nem így lett. Volt még egy búcsú szex, amit én a békülés jelének fogtam fel (naívan), de ezt leszámítva nem lehetett vele kommunikálni. Az utolsó napon megkérdeztem tőle, hogy ha ennyire lezárta már magában ezt a témát, és hajthatatlan, akkor minek jöttünk ki egyáltalán? Erre azt felelte a butus a szentem, hogy tudta, hogy ez a nyaralás fontos nekem… Vannak még áldott jó emberek! Hazafelé már külön jöttünk. Elképzelhetitek azt az utat… egy kocsi, eltévedések miatt hosszúra nyúlt utazás… mint egy örökkévalóság :-) Ahogy kiszállt a kocsiból, meg sem kérdezte, hogy tartozik-e még valamivel, szóval az utazásra csak a vendégem volt… De ezek után nem is volt türelmem ezzel foglalkozni.

Egy jó darabig nem tudtam feldolgozni ezt az esetet. A fenti kép a kedvenc virága, ezúton küldöm neki, és egyúttal remélem sok finom koktélt fizettek neki balekok igaz férfiak.

Köszönöm a figyelmet, lehet porba alázni a kommentekkel, ha kikerül :-).

Maradok tisztelettel: T

Azon túl, hogy a saját naivitásunktól verjük a fejünket a falba,
állandóan ott visszhangzik az agyunkban a "Miért?! Miért?! Miééért?!!!"
őrjítő mantrája. Na így volt azon esetem után is, mikor egy nős
biszexuális vert át a palánkon. Nem kicsit. Nagyon. :)

Történt tehát úgy másfél éve, hogy hirdetésben rám talált egy kedves,
normális hangvételű levelekben kommunikáló harmincas srác. Váltottunk
egypár emilt, kezdett valami kibontakozni. Rám egy idő után leszállt a
naivitással kevert rózsaszín köd, s bár még csak fotón láttam, kezdtem
hinni benne, hogy ez a faszi itten csakis egy ideálpasi lehet. Simán
vettük a másik hülyeségeit, testalkatra se volt gondunk egymással (pedig
van még min dolgozni sztem rajtam :) ) és úgy általában véve komolynak,
megfontoltnak tűnt, akivel és akiben mondjuk érdemes gondolkozni a
későbbiekben "hűségnyilatkozatról" is :)
Eljött az az idő is, mikor meg kellett ejteni az első személyes
találkozást is, elvégre úgyis az a mérvadó, a szöveg és kép meg bármikor
lehet illúzió. Persze ez azért húzódott, mert a srác vidéken élt, s bár
napi szinten járta az országot, estére valahogy mindig haza akart érni,
s a levelezésünk időtartama alatt csak átutazóban fordult meg Pesten.
Na itt kellett volna szagot fogjak, hogy na akkor ez most WTF??!!
De nem volt sok időm gondolkodni ezen, mert találkozásunk előtt nem
sokkal egy emilben elregélte, hogy ő biza házas (nővel), ráadásul van 3
(azaz HÁROM) kisgyermeke. És hogyugye ettől még azért találkozhatunk-e?

Hát nem mondom, hogy nem állt meg bennem az ütő az emil olvasásakor, de
jó naivként azt gondoltam, hogyha már ennyi időt és energiát
belefeccöltünk egymás megismerésébe, legalább annyit kapjon a dolog,
hogy összefutunk. Hiba volt. Sajnos a rózsaszín köd szűrőjén nem jött át
az a meglévő averzióm, hogy egy melegnek, még ha biszex is (micsoda
képzavar) semmi jogalapja nincs (pláne manapság) egy ártatlan asszonyt
és ártatlan gyermekeket átb*szni a palánkon, csak mert az illető nem
tudja önmagában lerendezni a dolgot, hogy akkor ő most hova és miért húz
szexuálisan, és kitől mit akar ténylegesen.

Beszoptam a marketinghúzást, hogy előbb megkedvelteti magát, aztán mikor
már beleitta magát a személyiségével szellemi értelemben a bőröd alá is,
benyögi az apróbetűs részt.
Na, a lényeg, hogy találkoztunk. Az egész kávézó szinte izzott a
forróságtól és vibrálástól, mert akármennyire is tudtam, hogy mi a
háttere, a személyes találkozáskor csak megerősítést kaptak bennem azok
a tulajdonságai, amik alapján elképzeltem őt, s a szituációból úgy tűnt,
hogy ez nála is így történik velem kapcsolatban. (Mire nem képes ugye
egy jó PR és a rózsaszín köd?!) Persze nem akartam testileg elsietni a
dolgot, s minden erőmet összeszedve nem mentem bele, hogy "ha már úgyis
így találkoztunk, akkor talán nézzük meg a lakásomat is". Higgyétek el,
nem volt könnyű ezt mondani, miközben szinte vágytól remegett a testünk.
(Na, ez elég nyálas mondatra sikerült :) )
Megbeszéltük hát, hogy legközelebb úgy szabadul el, hogy akár egy teljes
napot, s ha jól alakul, netalántán egy teljes hétvégét tud majd velem
tölteni. Ez akkor "húúú" volt, lehiggadt fejjel utólag meg inkább
"WTF??!!". És még mindig nem láttam át a ködön.

Hosszas egyeztetés zajlott, hogy na akkor mikor és kinek jó, míg
harmadik nekifutásra sikerült egy ideális időpontot találni, hogy az
akkor már totálisan ideálpasinak tűnő fickóval újra találkozzak, akinek
meg én tűnök ideálpasinak - hittem persze naivan.
A randit megelőző délutánon és estén takarítással és rendcsinálással
vegyes izgalommal készültem a nagy második találkozásra. Eszembe nem
jutott mondjuk tévézni vagy gépezni vagy bármi, a gyomrom is görcsben
volt jó értelemben. Csak készültem és örültem, mint majom a farkának.
Reggel szem pattan ki, zuhanyba be, ruha fel és önfeledt dúdolgatásba
burkolózva húzás ki a Keletibe, ahol aztán meeting. A buszon vidáman
előkaptam a mobilom és nagy lelkesen kezdtem ilyen óvodás romantikus
f*szságokat írogatni, hogy "Már csak 18 perc és...", "Bírd ki azt a 11
percet, és..." mire érkezik a válasz: "Nem vagyok a Keletiben, nem is
leszek. Miért nem olvasol e-mailt?"

PUFFFFFFFFFFFFFFFFFFF

Ott állok a kib*szott nagy téren a Keleti előtt, zúg a fejem, szédülök,
nem tudom, mi van, mindenki idegen, mindenki rohan, az idő és az ütő
pedig megállt. Nem tudom mennyi időt töltöttem ott a forgalom kellős
közepén megmerevedve, kezemben a nyitott mobillal, ujjaim rágörcsölve a
billentyűre.
Hát senkinek nem kívánom azt a háromnegyed órát, amíg szinte kábszeres
bódultságban a nemistudom hányas buszokkal valahogy hazakeveredtem a gép
elé.
A Thunderbird lassan letöltötte az üzenetet.
"Bocsi, de a hét elején összejöttem az exemmel /(nem is a feleségével
vagy ilyesmi, hanem az előző faszijával)/, aminek úgy örülök, csak
gondoltam szólok, hogy holnap reggel nem megyek, és ne haragudj, hogy
így történt, nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel. Szia!"

Szerintetek??!!

Üdv,
ideálpasi - http://idealpasi.blog.hu

Az Oscar maratoni éjszakája után milyen más történetet is választhattam volna, amikor a levélíró rögtön így kezdi levelét: Az alábbi levelet küldtem nektek, de címet nem írtam hozzá... Szóval ha érdmesnek tartjátok feltenni a sztorit az oldalatokra és nem találtok neki címet akkor a következőt adhatnátok neki: "Aki Hollywoodban is Oscart nyerne, akkora színész!" Ezentúl előnyt élveznek a levelek, amelyeknek (1) címet adtok (2) leadet írtok (3) méretre (400*300) vágott képet kapcsoltok. Vl és verespalne most nyugovóra térnek, jó garázdálkodást a kommentelőknek! 

Sziasztok!

Megköszönném, ha az én történetem is közzé tennének az oldalatokon, mert bár nem vicces, de szerintem tanulhatnak belőle mások is!
köszönöm!

Már egy jóideje olvasgatom a szakítós történeteket, és nagyon tetszik az oldal. Nemcsak vicces, de olykor nagyon tanulságos sztorik is vannak! Az enyém is ez utóbbi kategória "sajnos": azt hiszem joggal állíthatom, hogy a szép szavak sohasem igazak, az igazak pedig sohasem szépek!Lehet hosszú lesz, mindenestre sztem tanulságos:

 

20 éves voltam mikor a történet kezdődött. Részemről egyáltalán nem indult nagy érdeklődéssel a dolog, főleg h egyetemistaként mindig egy diplomás pasit akartam magam mellé, de ahogy olykor lenni szokott idővel szerelmes lettem ebbe a fiúba, bár se okosnak, se diplomásnak, se épp túl helyesnek nem mondható... volt egy stílusa, ami megfogott! Úgy tűnt minden szép és tökéletes, a sráccal az élen mindenki a mi esküvőnkről beszélt, miközben - bár jól esett hogy így alakulnak a dolgok - de nekem eszem ágába nem volt se férjhez menni, se gyerekeket szülni. Szépen lassan fontosabb lett számomra azonban, hogy őszintén szeressen valaki, és jól érezzem vele magam, mint a pénz meg a diploma, meg a külsőségek!Jó volt naponta többször hallani: szeretlek, főleg h őszintébben már nem is lehetett volna mondani. Egyszerűen csak élvezni akartam hogy boldog párkapcsolatban élek, ahol minden tökéletesen működik, mint a mesékben és úgy éreztem innentől olyan gond nincs, amit ne lehetne megoldani! Na igen: gondoltam én, meg ő, mert ott volt a rózsaszín köd. Magamból kiindulva, hogy én mindig egyenes vagyok mindenkivel, és mert a srác összes ismerőse azt fújta nekem, hogy enyém a főnyeremény, mert iylen rendes pasi nincs még egy a földön, egy percig nem kételkedtem abban hogy szeret! De én a kis naiv egy dologra nem számítottam: arra hogy alamuszi nyuszi nagyot ugrik! Más városba került a "drága" dolgozni másfél év után és 2 hét (igen: 2 hét!) után azzal állt elém, hogy ő nem bírja a távkapcsolatot! (Hozzáteszem, addig se találkoztunk egy héten 3-4 napnál többet) Tette mindezt azután 2 nappal, hogy a következő sms-t írta: Sya Életem értelme!Nézegettem a rólad készült képeim és rájöttem h az én édes kis szerelmem mennyire gyönyörű és tökéletes!Veled szeretném leélni az életem!... Aha ... Ebből kellett volna sejtenem hogy 2 nap múlva szakítani akar???(mint később kiderült, ezután az sms után csalt meg egy nappal) Előadta ugye a "nem bírom a távkapcsolatot" nagy dumát(hangsúlyozom 2 hét után nem bírta!!!), sírt is szegénykém, görcsbe rándult a gyomra, láttam rajta h szenved, de mégis szakítani akart! Ki érti ezt?Joggal kérdeztem rá, hogy másik lány van a dologban?Mert akkor menjen!! ..."nem nincs szívem, hidd el: csak téged szeretlek, de nem bírom így tovább, kezdjük újra ha hazakerülök" Na igen 2 hét k...... nagy idő, azalatt tényleg fel kell adni mindent! Rendőr létére azt hitte ő a nyomozó, és hát biztos gondolta: mindenki más hülye, de engem se ejtettek épp a fejemre, meg hát jó a memóriám ki mikor mit mond, így nem volt nehéz a kis kockákat összerakni, hogy tuti megcsalt!Elég erőteljes ráhatás után, be is vallotta, majd jött a "részeg voltam, meg hülye meg nem akarlak megbántani és nem is emlékszem semmire, de bocsáss meg kérlek" duma, és legszívesebben képen töröltem volna!

oké: csak mert olyan jó szívem van, egy hónap mosoly szünet után(mialatt nem szakítottunk, csak nem találkoztunk, de telón beszéltünk), mert esküdözött h mindent megtesz értem, ha megbocsájtok és hát mivel az anyukája is azt mondta nekem h iylen szarul még nem volt a fia soha, megbocsájtottam....  de a mosoly szünet elején a lelkére kötöttem h addig nem csajozhat még le nem zárjuk a dolgot vagy épp nem folytatjuk, mert repül ha mégegyszer rájövök valamire... Mondanom sem kell a csillagokat is leígérte az égről!Nem voltam híve a bocsássunk meg dolognak sose, de tényleg úgy tűnt megbánta, meg magamat se akartam emészteni egy életen át, a  "mi lett volna ha adok egy esélyt még, de nem tettem" dologgal, így megbocsájtottam... Megbeszéltünk mindent, szépen kértem h ha az egy hónap alatt történt még valami: csajozás, akármi, akkor most mondja el és egy kalap alatt beszéljük meg... Erre ő szemrebbenés nélkül a képembe hazudott h nem, semmi nem történt, csak egyszeri eset volt.... A nagy peche az volt, hogy túlságosan odafigyeltem mindig arra amit mondott és rögtön feltűnt ha 2 hónap múlva másképp szólt egy történt valamely részlete.... Ezután még egy évig együtt voltunk, de számomra csak kínlódás volt! A lelkem is kitettem érte, hogy jó legyen, holott tudtam nem nekem kellene bizonyítanom és tenni ezért a kapcsolatért, de hát mentségemre legyen írva mindig azt szerettem volna h az első nagy szerelem legyen az életemben az utolsó is! A történet végét gondolom le sem kell írnom: hazahelyezték, távolság megszűnt, mi meg szakítottunk. És miért? Mert bár nem én vagyok a rendőr, de rájöttem hogy az alatt a bizonyos egy hónap alatt mégegyszer megcsalt ugyanazzal a kolleganőjével akivel először, tehát miközbe nekem esküdözött! Szánalmas h egyesek mire nem képesek.... A legszomorúbb pedig az, hogy egy "bocsánat"-ot sem kaptam és a sok szebbnél szebb ígéretekből egyetlen egyet sem teljesített!Még azt sem, ami az ő érdekét szolgálta volna: hogy leszokik a cigiről! Miután ismét itthon dolgozott, a család, régi barátok mellette voltak, már nem volt rám szüksége, mert nem volt egyedül így nem is érdekelte h 2,5 évnek hipp hopp vége! A vicces pedig az h arra nem képes h új sms-t találjon ki az új barátnőinek, hanem ugyanazokat a "gyöngyszemeket" küldi, mint nekem anno! Maradt ugyanaz a nagy duma, lehengerlő stílus és szöveg, az ártatlan "én mindig őszinte vagyok" mosolyával gondolom! Őszintén sajnálom azt a nőt, aki a felesége lesz, mert ha én voltam a legnagyobb szerelme eddig (ezt ő mondta), és mégis megcsalt, kihasznált, akkor mi van azzal akit csak simán szeret?!

És hogy mi ebből a tanulság?:

1. Aki egyszer megtette, megteszi máskor is - az emberek nem változnak!

2. A szavak csak szavak, a tettek amik beszélnek, hisz mondani mindent lehet!

3. Ha valaki napjába 20x mondja neked h mennyire szeret és agyon dicsér, házasságról gyerekekről beszél és tervez és mindeközbe még a szemedbe is néz, az nem azt jelenti h igaz, amit hallasz - lehet az illető csak profin tud hazudni és nem akarja h gyanakodj!

4. Minél többet ígérget és esküdözik valaki, annál több a hazugság abba, amit mond és egyre kevesebb az igazság

5. Csak azért, mert valaki az igazságszolgáltatásban dolgozik és példát kellene mutatnia, még nem biztos hogy ezt is teszi! Sőt!

6. Ha már a legtöbb pasi (tisztelet a kivételnek) úgyis megpróbál átverni vagy megcsalni, akkor kezdj olyannal aki gazdag, hogy legalább közbe Te is érezd jól magad és ne szenvedj hiányt semmiben ;)

7. Soha ne várj senkitől semmit, és akkor nem ér csalódás!

És hogy egy ilyen embernek mi a legnagyobb szívatás? Talán ha majd 10 év múlva látja hogy milyen sikeres lettél, még gyönyörűbb és akkor is csak levegőnek nézed, hisz ennyit érdemel! ;)