értékellek mint embert

"Te visszamennél magadhoz?" - ez a kérdés mindent elárul a fiúról, aki Baján kergette őrületbe a barátnőjét a rengeteg piálásával. Figyelem, az eljegyzés nem megoldás semmire.

 

Józsi!

Gondoljam át még egyszer?

Hidd el én ezt nem egyszer gondoltam át hanem több százszor!!!!! Napokon át!

Hol voltál az elmúlt fél évben? Miért nem lehetett előbb megbánni a dolgokat??

Most őszintén! Te visszamennél magadhoz?

Ha egy csepp szikrát is látnék arra, hogy Te tényleg meg tudsz változni, már MA utaznék is haza!!!! MA!!!!De egy nagy hiba van: ígéretekkel tele a padlás!

Nekem erre nincs szükségem! Ne haragudj! Tényleg ne haragudj!

Én is szeretlek még, és szeretni is foglak egy darabig!!! De, ami nem megyâ026

Nagyon szeretem a rövid beszólásokat, mert innentől kezdve nem kell magyarázkodni, miért nem működött a kapcsolat. A rövidségért cserébe elmondom, hogyan szakított egy csajjal a pasija. A pár Angliába ment volna egy évre, megkoronázandó ezt a csodálatos szerelmet, az indulás előtti estén a csaj a barátnőivel volt, amikor felhívta a barátja, hogy beszélni szeretne vele. A lányban nem kapcsolt be a vészvillogó, gondolta, végre átbeszélik, hány alsónadrágot hozzon a srác, és hogy a borotválkozó cuccot elég-e megvenni kint. Hát nem. A srác a csaj elég állt, és ezt mondta: "A hétvégén levittem egy csajt a nyaralóba, és szétbasztam, így ez a repülőzés azt hiszem, ugrik". A legviccesebb, hogy tényleg azt mondta, szétbaszta.

Hello. Alexa vagyok, gondoltam megosztom veletek az eddigi legdurvább szöveget, amivel szakitott velem egy srác: "Egyszerűen nem ragaszkodom hozzád... de ne hibáztasd magad" - Mondanom sem kell, köpni-nyelni nem tudtam. Nálam eddig ez viszi a pálmát.

Pénteken a Parázsban fogjuk megünnepelni, hogy megjelent végre valahára a szakítóskönyv. Ennek örömére Karafiáth Orsolya elmondja, hogy milyen posztokat írt a szakítósblog számára, valamint a Vajdai Vili nevével fémjelzett TÁP színház ad elő jeleneteket a könyvből. Ők sajnos aznap este még máshol is fellépnek, ezért ötkor, igen 5-kor, azaz 17h-kor kezdünk. Időben szólunk, van lehetőség elkéredzkedni a munkahelyről, találkozókat lemondai, szabadnapot kivenni, beteget jelenteni, stb. Megéri!

Ami lesz:

- TÁP Színház (ezt már mondtam)

- finom falatkák és itókák (azt meg tudjuk, hogy a Parázsban jól főznek)

- a könyv féláron (háromezer osztva kettővel az ezeröt)

- könyv ingyen a szerzőknek (email cím bemondással)

- zene, amiről én fogok gondoskodni (muhahaha)

Fontos!

A szerzők, akik pénteken jönnek a Parázsba átvenni a könyvet, kérem jelezzenek, hogy úgy készüljünk a példányokkal. Nagy segítség lenne nekem, ha arról a címről érkezne az átvételi szándékról szóló email, amelyről a szakítóstörténet, netán megjelölve a címet is, amellyel a blogon megjelent, mert úgy könnyebben eligazodom a magunk teremtette káoszban.

Kevésbé fontos, de azért számít, hogy csütörtök éjfélig lehet zenét emailben. Ha magát a számot is elkülditek emailben (20 megáig fogad a gmail), akkor tutin beteszem az ipodom szakítós playlistjébe, egyébként meg próbálok mindent beszerezni. A címemet tudjátok, a tárgy legyen az hogy szakítószene.

Egy magas lánynak elég sok baja van, a ruhák és az alacsony fiúk mellett, utóbbiak értetlensége is. Egy őskommentelő mutatja meg nekünk, hogy miért kell szakítósbulin ismerkedni a Parázsban, és itt jegyezzük meg, hogy október 10-én pénteken mindenki megteheti ugyanezt a könyvbemutatón a Táp színház előadása után.

Innen loptuk

Kedves Szakítósok!

Régóta tartoztam egy történettel a szakítós kalendáriumba, hát most túl leszek rajta én is.

A story úgy kezdődött, hogy nemrég voltam túl egy elég fájdalmas, hosszú kapcsolaton. Magányos voltam, nem nagyon voltak itt Pesten barátaim. Valahogy ideszoktam a Szakítós blogra. 7 éve nem kellett megtapasztalnom a társkeresésnek nevezett húspiac vastörvényeit. Kicsit be is voltam rozsdásodva. Így akkoriban lettem általatok felvilágosítva, hogy első randin nem csókolózunk, mert akkor mnk és hogyha harmadik randi előtt van szex, akkor szintén egy máglyára vetni való ribi vagyok. Fejemben káosz, mit szabad, mint nem szabad, mikor mnk, mikor nem…

Történetünk kezdete (és vége is), egybeesik az első nagy Szakítós buli estéjével. Ültem este a gép előtt, olyan nyolc óra lehetett, mikor az egyik kommentelő csajszival elkezdtük egymást froclizni, hogy ki miért nem megy a buliba. Mind a ketten nagyon elmés kifogásokat találtunk ki, de lényegében az volt az indok, hogy mind a kettőnk szeme előtt 15 kockás inges, szarukeretes szemüveges informatikus képe lebegett, akik majd ott akarják a szüzességüket elveszíteni. Aztán végül is meggyőzött, hogy mi veszteni valóm van? Gondoltam, tényleg semmi. Szépen felöltöztem és lementem a Parázsba. A hangulat nagyon jó volt, az emberek kedvesek és közvetlenek, keine kockás ing és szarukeret és a hapsik között és volt egynéhány egész szemrevaló példány. Nagyon jól éreztem magam, megismertem egy rakás kedves és közvetlen embert, köztük a bloggazdákat is, de végül egyik szakítós lovag sem akart megerőszakolni a bárpulton, úgyhogy hajnali egy óra táján elindultam hazafelé az éjszakai busszal.

A vasárnap az értelmetlen posztoké, én megmondtam. Van itt leszbikus kajakos, 40 kilós pasi, meg gyermekpszichológus nő.

Kedves Szakítósok!

Úgy látom, egy másik fórum-társnőmmel inspiráljuk egymást a sztorizgatások terén is. Tegnap elejtett egy pár szót, mit ír nektek mélben, erre nekem is bevillant egy kellemes hétvégém, ami talán posztra érdemes.
Egy kellemes ősszel megint hobbi szinten kajakozni kezdtem (mindig is vizisportokat űztem). Túl voltam egy tragikomikus nyáron, több éves jegyességgel fűszerezett kapcsolatot zártam le, ami gyönyörű volt, nagy szerelem, de sajnos nem tudtam feloldani a szorongásait a férfiúnak (gyerek kéne- oké, de előbb lakás, aztán autó, aztán tőke, mert mi van, ha beteg a gyerek, meg mi van, ha meghalunk és árva lesz a gyerek stb.).
Ennek a kapcsolatnak a végén sokat segített egy barátnőm, akivel 20 éve nyomtuk együtt az ipart, elválaszthatatlanul, mindig ott folytatva, ahol abbahagytuk. Ő gyermekpszichológusnak tanult, de kiváló párkapcsolati terápiás meglátásai voltak.
Tény, hogy a vége elég ronda volt, sikerült egy ilyen mondattal felszállnia a férfiúnak (legyen mondjuk Z.) a vonatra: "sötétebb vagy a feketelyuknál..."
Ezek után szingliként bele vetettem magamat az életbe, bulik, mozizások, barátnők, új élethelyzethez való kellemes igazodás.
Jöttek-mentek a kalandok, semmit sem ígérve, de a pillanatot élvezve. Aztán jött az ősz, elkezdtem megint evezni, mint természetközeli, kellemes időtöltés, kiváló volt a nyár után. Az egyik alkalommal párosba is belekeveredtem, én ültem mindig elöl, hátam mögött egy magas, aránylag vékony testalkatú lány, jókat dumáltunk. Egy gyönyörű, napsütéses hétköznap evezés végén közölte velem, hogy a saját neméhez vonzódik. És eztnem azért mondja, mert tetszem neki, mert éppen az albérlő társával van együtt, aki eddig nem is tudta, hogy leszbikus, de nagyon jól megvannak. Az még aranyos volt, ahogy elmondta, hogy borotválja a lábát, és megkérdezte, hogy megyünk-e együtt haza (közel laktunk egymáshoz, de annyira nem, hogy végig együtt sétálgassunk a napsütésben, kellemes 20 fokban gesztenyefák alatt). Mondtam, hogy bocs, nekem dolgom van, nem tudok menni. Rákérdezett, hogy elítélem-e, mondtam, hogy nem, tény és való, van pár homo-ismerősöm, de eddig egyik sem tartotta fontosnak, hogy számba rágja irányultságát. Ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt eveztünk.
Még aznap este azonban még vártak rám meglepetések. Volt egy nagyon aranyos pasi, akivel néha bulikban összefutottunk, régóta ismertük egymást, jól elbeszélgettünk, mesélt a barátnőjéről, aki mivel más városban lakott, a fiú állandó szexhiányban szenvedett, és kérdezte, mit csinálnék a helyébe, mert ő már a megcsaláson gondolkozik. Mondtam, hogy forduljon a barátnőjéhez, beszéljék meg, és ha úgy gondolja, hogy megéri megtartóztatni magát, akkor max. a markát használja. Buli után haza indultunk és lovagias módon haza akart kísérni, hogy közben taktikai tanácsokat adjak. Miután célba értem, megkérdezte, hogy gondoltam-e rá már úgy, mint férfira. Na, itt kisebb röhögő görcsöt fojtottam magamba, ugyanis nálam alacsonyabb, vékonyabb, vaságyastól 40 kilós, derékig érő göndör hajú (fene egye meg, nekem sosem lesz ilyen dús és göndör hajam)  hímegyedek sosem vonzottak.
Kicsit gyorsan nemet mondtam, majd beslisszoltam a lakásba. Utána pár nappal borzalmasan kínos volt a barátnője szemébe néznem, amikor összefutottam velük.
ÉÉÉS itt még nincsen vége. Másnap találkoztam este egy olyan lovagommal, akivel már komolyabb vizekre eveztük (egy ideje), és bár kapcsolatot nem ígértem neki, úgy látszik, szép heteket éltünk át egymással. Este 10kor csipog a telefonom, sms. Megnézem. Pszichológus barátnőm ír: Ne haragudj, már rég meg akartam mondani, de nem volt merszem, egy ideje együtt vagyok Z-vel. Persze csak miután ti már nem voltatok együtt.
Visszaírtam, hogy mennyire vannak együtt, amire csak annyit írt vissza, hogy még nem szexelnek, de próbálkoznak.
Nos, innentől nem nagyon beszéltem a leányzóval, kvázi mai napig. Ők két évig bírták.
Hogy az estéhez visszatérjek, az ifjú lovag, aki egy istennőt látott bennem, kérdőn nézett rám a mellettem lévő párnáról, én pedig elnézést kértem, és hazaküldtem. Keresett még párszor, de úgy gondoltam, ez a hétvége fordulópont az életemben (ahogy az is volt, mint később kiderült) és ideje véget vetni az ilyen mértékű hedonizmusnak.

Hogy tetszik a könyv?

[Jövő hét pénteken 5 órakor a Parázsban találkozunk, amikor a Táp színház mutat be valamit nekünk a könyvből, és Karafiáth Orsolya is fellép műsorvezetőként. A szakítóskönyv a könyvbemutatón féláron lesz kapható!]

A levélíró egy percét sem bánja annak, ami történt, pedig pont ezekről gondoljuk később, hogy elpazarolt idő volt: titkos találkák a pultoslánnyal, aki mégis visszamegy a pasijához. Minek?

A történet idén kora tavasszal kezdődött. Épp egy csúnya szakítás, és csalódás által okozott sebeket hevertem ki (2.5 év, megcsalt, hazudott, lelépett, de ez egy külön postot érdemelne). Már több mint fél éve voltam egyedül, nagyon hiányzott már egy társ az életemből, akit szerethetek ismét. Úgy éreztem azonban, még mindig a régit szeretem, és nem tudnék másra úgy nézni, ahogyan illik. Ezidő tájt sokat jártam egy bizonyos klubba, ahová járt egy lány, a barátjával. Az első pillanattól kezdve tetszett, de "házinyúlra nem lövünk" címszóval el is vetettem az ötletet. Aztán a sors úgy hozta, hogy ez a lány épp munkát keresett, és talált is, az adott helyen, ahol én szinte mindennapi vendég voltam. Szép lassan észrevettem, hogy talán egy kicsit mintha többet jelentenék neki a többi vendégnél, mindig odafigylelt rám, és apró kedvességekkel adta tudtomra, hogy én neki más vagyok mint a többi vendég (pl a melegszendvicsemre a kethuppal kis smiley-kat rajzolt:) ). Hetekig csak elmélyült beszélgetések a bárpultnál, semmi komoly, de mindketten éreztük, ez már több mint haverság. Aztán jött a fordulópont, összefutottunk egy szórakozóhelyen, ahol én épp erősen ittas állapotban tartózkodtam, és úgy gondoltam, itt az ideje elmondanom neki, hányadán is állok vele. Elmondtam, gondoltam majd most jól elzavar de nem! Teljesen jól fogadta, és láttam rajta, hogy valahol örül a mondandómnak. Másnap telefon, találkozunk, és innentől beindult a lavina. napi 10-20 sms, félórás telefonbeszélgetések, minden alkalom megragadása a találkozásra. A leggyönyörűbb az egészben az volt, hogy több mint egy hónapig mindennap titkos találkák, séták a balatonbarton, és semmi egyéb, még egy csók sem csattant el. Ennek ellenétre, mindketten csodálatosan éreztük egymást. Én tudtam hogy ennek nem lehet jó vége, mert ott a barátja, akivel bár épp nem voltak jóban, de tudtam, sosem jó kikezdeni olyannal aki kapcsolatban él. Ennek ellenére hagytam magam sodródni az eseményekkel, minden percét éveztem, és először éreztem azt a szakításom óta, hogy van valaki, akibe újból szerelmes tudnék lenni. Aztán persze szép lassan megtörtént aminek történnie kellett, elsó csók, első együttlét, és minden pillanatára emlékszem. Rég voltam olyan boldog mint akkor, nem törődtem azzal hogy mi lesz csak azzal hogy mi van. Meg tudtuk oldani azt is hogy napokat együtt aludtunk, együtt voltunk 24 órában, szóval csodálatos volt, boldog voltam.
Egészen addig míg eg napon észrevettem, hogy valami nem ok vele, kérdeztem, de nem mondott semmit. Aztán hazavittem, és smsben közölte, hogy szerete, de hiányzik neki a másik is...
Nem tudom elmondani mit éreztem akkor, de valahogy nem tudtam rá haragudni, mert tudtam hogy ez lesz a vége, és én mentem bele, vállalva az esetleges következményeket.
Ezután még pár napig találkoztunk, de - mivel éreztem hogy egyre rosszabbul van - elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, el kell őt engednem. Történt ami történt, nem tett velem semmi ropsszat, egy percét sem bánom annak ami történt, sőt! Rövid időszak volt, de annál meghatározóbb volt. Leültem hát vele beszélni, és elmondtam neki hogy szeretem, de szeretem annyira, hogy elengedem, mert látom hogy szenved, és csak engem nem akar megbántani.
Így is lett, elbúcsúztunk egymástól, ő visszament a barátjához, én meg maradtam egyedül. Ennnek már több hónapja, találkozunk néha a mai napig, de nem tudunk egymásra barátként tekinteni, mindkettőnk szemében ott csillog valami, mikor összeakad a pillantásunk. Ő is én én is tudjuk, ez itt nincs lezárva, de sajnos azt sem tudjuk hogyan lehetne ezt lezárni. Én egyedül vagyok, neki van valakije, aki fontos neki, de tudom érzem hogy engem is szeret. Legalább hetente egyszer felhív, üzen, de valahogy életjelt ad magáról, és olyankor mindig eszembe jut az ami történt, eszembe jut az a rövid, de annál boldogab idő. A lelkem mélyén valahol vágyom arra hogy csak az enyém legyen, nem tudom ez valaha beteljesül-e de egy biztos : Életem egyik legszebb emléke marad...

"Dehogy felejtettelek el, csak épp nem volt alkalmam válaszolni" Vajon hány szakítósemail kezdődik ugyanezzel a mondattal?

üdv!
igazából ez a történet a mai napig nem ért véget és nagy előzménye nem volt csak sok beszélgetés és másfélévente való találkozások, együttalvás. valami volt/van köztünk, hogy mi az kimondva soha nem lett. "kölcsönös vonzalom" csak így neveztük. de ez a dolog harmadszorra indul útjára. egyszer én mondtam ki, hogy legyen csend köztünk másodszorra pedig ő. akkor kaptam tőle ezt a levelet:

Folytatódik a szakítósblog szappanoperája Az előző részek tartalmából. Első rész-ben a léhűtő udvarló az apját választotta a lány helyett, a Második rész-ben jött az élet a borostás pasival, most meg kiderül, mi is történik azon a nászéjszakán hátulról. És még mindig nincs vége!

Folytatódik az életem....
De sajnos 3 történtbe nem tudom belesűríteni, ezért + 1 ráadás is lesz.
Akit érdekel elolvassa pénteken, akit nem az nem.
Mindenki maga dönti el, nem fogok megsértődni, ha csak 200 komment lesz! :)))
Borostás barátommal vége lett a kapcsolatnak, volt búcsúszex, tartottuk a barátságot, egy-egy sms formájában, netje egyikünknek sem volt akkoriban.
A volt vőlegényemék egyre lejjebb csúsztak a lejtőn, és a házukat el kellett adniuk ahhoz, hogy a napi megélhetés ne ütközzön akadályokba. A nagy belvárosi családi házat lecserélték egy kicsi külvárosi vityillóra. A kocsijukat lefoglalta a bank...
De mikor a lakást eladták, és ugye jóval olcsóbb házat vettek, több okból is, egyrészt hogy ezt tudják fenntartani, másrészt a gyerekeket kárpótolják némi pénzzel a sok ingyenmunka miatt.
A vállalkozás becsődölt.
Barátunk vett is belőle gyorsan egy motort.
Tudta, hogy imádom a sebességet a motorokat különösen, ezzel ő is így volt már régóta, de eddig nem tehette meg, hogy saját
járgánya legyen.
Egyik nap jön egy sms, hogy nem megyünk el motorozni, a Suzi /motorját hívta így, a márkájából adódóan/ meg ÉN!
Elmentem...
Egy romantikus helyen kötöttünk ki, /nem én voltam a sofőr/ és egymásba bonyolódtunk, kibékültünk a volt vőlegényemmel, de a jóképű borostás /hívjuk így/ mindig a szívemben élt, pedig tudatosan próbáltam nullára redukálni az érzéseimet, mindhiába.
És magamban visszasírtam a vele töltött időt, amit sosem sikerült teljesen 100%-osan lezárnom.
De hiába próbálkoztam száz trükköt bevetni a békülés érdekében, hajthatatlan volt. Sajnos. :(
Úgy gondoltam muszáj adnom egy esély a volt vőlegényemnek, hiszen, szívét-lelkét kiteszi értem úgy kapar, hogy a kedvemben járjon.

Az Almássy teret azóta lebontják, hol lehet ezentúl majd egy jó ízűt üvöltözve szakítani? Jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek, és nem jön újra el.

Sziasztok!

 

Gondoltam megosztom veletek egy rövid kapcsolat gyors szakítását, ahol a pasit legkevésbé sem értékelem, mint embert…. A mai napig se.

 

Hogy pontos legyek, nem egészen értékeltem, hogy szerinte az én kis életemből az ÉN barátaim akkortól hogy megismerkedtünk, el is tűnhetnének, mert a továbbiakban az ő barátaival megyünk bulizni, én az enyémekkel ne találkozzak már, mert az idő alatt vele is lehetnék, vagyis elpazarlom azt az időt, amit együtt is tölthetnénk, meg egyébként is…. Minek van nekem szükségem rajta kívül még barátokra is…?

 

Aztán egyszer csak feltűnt a volt barátnő, akivel állítólag egy-két héttel az előtt szakított, hogy mi megismerkedtünk. Persze állította, hogy nincs már semmi köztük, soha nem állna össze vele újra, hiszen állandóan megcsalta….